Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-01 / 232. szám
Kaposvári utak Nürnbergi memento MAI KOMMENTÁRUNK A mai városi élet fontos] része a közlekedés, különösen a közutak for- | galma. A kanyargó aszfaltosa- j kokon jut el az áru rendeltetési helyére, közúton érkezik munkahelyére az emberek nagy többsége. Ha hirtelen megbénulna a forgalom, megállna a nyüzsgő városi élet is. Ezért nem közömbös, milyen az utak állapota, területi elhelyezkedése, s mennyiben alkalmasak a gyors ütem/ben fejlődő forgalom befogadására. Somogybán a nyári turizmus miatt Siófokon jelent az egyre gyarapodó gondot — lapunkban már többször foglalkoztunk ezzel. Az utóbbi években pedig a kaposvári utak is mindinkább a figyelem közápontjába kerülnek. A megyeszékhelyen az úthálózat sokáig alkalmas volt az évről évre növekvő forgalom lébonyolítására. A hatvanas évek végétől azonban a helyzet gyökeresen megváltozott. Robbanásszerűen fejlődött a tömegközlekedés, naponta több mint negyvenezer embert szállítottak a Volán-autóbuszok. S lévén a város a megye legtöbb útjának földrajzilag is a csomópontja, az átmenő forgalom szintén hatalmasan megnőtt. A fejlődő város is mind többet követelt a közlekedéstől — áruszállításban —, s gyorsan szaporodott a magángépkocsik száma. A hetvenes évek közepére a megyeszékhely lakói félig- meddig bosszúsan emlegették: »Kaposvár a közlekedésben is igazi város lett.« A kaposvári utak szerkezetét korszerűsíteni, a mai igényekhez kell alakítani. Elterelni, mintegy »lecsapolni« az átmenő forgalmat, megteremteni az egyes városrészek közötti jobb kapcsolatot, és a belső forgalmi utak alkalmasságának javítása is szükségessé vált. Sajnos a városnak ebben a tervidőszakban kisebb az útfelújításokra szánt kerete, mint a IV. ötéves tervben volt, ezért csak egy csökkentett program valósulhat meg. De nem így az új átkelőszakasz építésénél. A város közlekedésének egyik legfontosabb ütőere, a taszári őrháztól a tüskevári vasúti felüljáróig húzódó tehermentesítő út egy jelentős szakaszának építése jövőre befejeződik, az őrháztól a Mező Imre utcáig. A további szakasz is elkészül 1980-ig a tüskevári felüljáróig. A vasúti megállónál így nagy forgalmú csomópont jön létre, megtervezésére pályázatot írtak ki. Felüljáró is épül majd itt, de csak 1980 után. Ezzel a tehermentesítő úttal jelentősen módosul a város útszerkezete. A város- központtól »elszívja« a forgalom egy részét, s közvetlen összeköttetés jön létre a népes keleti ipartelep és a sűrűn lakott Kalinyin városrész között. A Május 1. utca forgalma ma is olyan nagy, hogy további tehermentesítésre van szükség. Ezért vele párhuzamosan északon és délen két tehermentesítő szakaszt építettek ki: a Virág és a Beloiannisz, valamint a Zalka Máté és az Achim András utcát. A megfelelő forgalomhoz és a tényleges tehermentesítéshez azonban még néhány korszerű csomópontra is szükség van. Erre a következő 5—8 évben 17 milliót költ a város. Ha a csomópontok elkészülnek, akkor teljesen ki lehet tiltani az átmenő teherforgalmat a város központjábóL Az idén fejezték be a munkát az építők a Honvéd utcában. E szűk, régi kis utcácska korszerűsítésére csaknem 10 milliót fordított a város. Átadásával jelentősen javult a közlekedés, s a szemnek is tetszetősebbé vált a városkép. Az építés nem áll meg: újabb 9 milliót fordítanak a Kisfaludy utca korszerűsítésére és autóbuszforduló létesítésére. Jó néhány burkolatot felújítanak, hogy zavartalanabbá váljék a közlekedés és csökkenjen a karbantartási munkák száma. A város egyik legégetőbb, s anyagi okok miatt mégis csak fél kézzel végezhető feladata: burkolt utakat építeni a peremikerületeken. 100 kilométer a burkolatlan (poros, sáros) utak hossza a város körüli családi házas lakóterületeken. Az elmaradás olyan nagy, hogy felszámolására nincs elegendő pénz. Ezért 1980-ig mintegy 10 kilométer hosszúságú út készülhet csak el a peremkerületeken. A városi tanács ta- , valy programot hagyott jóvá, ebben számítanak a lakosság jelentős társadalmi hozzájárulására is. Cs. T. Champetier de Ribes, a nürnbergi per francia főügyésze a tárgyalás utolsó napjaiban, most három évtizede kijelentette: — Miután bemutattuk a dokumentumokat, meghallgattuk a tanúkat, lepergettük a filmeket, amelyek láttán maguk a vádlottak is összerázkódtak a borzalomtól, a világon 6enki sem állíthatja, hogy a megsemmisítő táborok, az agyanlőtt hadifoglyok, a halomra öldösött békés lakosok, a hullahegyek, a testben és lélekben megnyomorított emberek tömegei, a gázkamrák és a hamvasztókemencék csupán a némételle- nes érzelmű propaganda képzeletének szülöttei. Ezt többé nem állíthatja senki. Senki? 1976 szeptemberépek utolsó napjaiban jelentették a hírügynökségek a Majna melletti Frankfurtból: »A német katonák harci szövetsége« nevű nyugatnémet újfasiszta szervezet a nürnbergi per befejeződésének közelgő harmincadik évfordulója alkalmából felforgató akcióba kezdett. Röplapjain igyekszik hangulatot kelteni a háborús főbűnösök perében hozott ítéletek ellen. Ha más jelünk nem lenne rá, ez a hír önmagában is tanúsítja, hogy az 1945. október 18-tól 1946. október 1-ig tartott monstre per nem egyszerűen a nyugodtan lezárható múlt feledésre megérett szakasza. Annyira nem, hogy a nyugatnémet jobboldal legszélsőségesebb elemei még a mostani választási kampányban is szemrebbenés nélkül felhasználják a nürnbergi évfordulót. Arkagyij Poltorak neves szovjet jogász, aki a per idején Rugyenko főügyész egyik munkatársa volt, könyvében emlékeztet egy azóta híressé vált nyilatkozatra, amely 1946 októberében Amerikában hangzott el: »Az Egyesült Államok még sokáig bánni fogja a nürnbergi ítélet végrehajtását.« És ezt nem valamelyik csuklyás Ku Klux Klan-vezér jelentette ki, hanem Robert Taft, az Egyesült Államok szenátora. Igen, voltak és vannak kö- i rök, amelyek akkor is sajnálták, most is sajnálják, hogy érvényesült a történelem kérlelhetetlen parancsa, és az események menete így alakult. A vádlottak vallomásaiMunkások a testületben Ez a történet olyan jellemző, hogy bárhol megtörténhetett volna. A nagyközségi pártbizottság titkára az egyik pártbizottsági taggal — aki esztergályos csoportvezető, alapszervezeti titkár — arról beszélgetett, hogyan tevékenykednek a pártcsoportok náluk. Jól 'beiemaLegedtek a beszélgetésbe, s a nagyközségi titkár hirtelen azt mondta: »Látod, ezt és így mond el a párt- bizottság ülésén, melyem a párt belső életét tárgyaljuk meg.« A titkár valóban szót kért, s annyira belelendült a végén, hogy meghívta a pártbizottság tagjait az Óbudai Gépipari Ktsz telepére: »Ha jó ez a módszer, jöjjenek el, s a helyszínen is megbeszélhetjük tapasztalatainkat!«. A marcali nagyközségi párt- bizottság harmincegy tagja közül tizenegy fizikai dolgozó, s kilenc a tavalyi válasz' tűskor került a testületbe. Ehhez még hozzátehetjük, hogy túlnyomó többségük harminc éven aluli. Így azután a munkássá, tapasztalt párttaggá válásuk is kihat arra, mint tanulják meg teendőiket, mint állják meg helyüket a pártbizottságban. Azok a fizikai dolgozók, akik párttitkárként már tapásztala~ tot szereztek, gyorsabban eljutottak odáig, hogy egy~egy ülésen elmondják véleményüket. Másokat lépésről lépésre kellett elvezetni odáig. Az egyéni beszélgetések, a bátorítás természetesen eredménynyel járt. Akit zavart, hogy egyetemet végzett pedagógus után kérjen szót, előbb-utóblb sikerült meggyőzni: ha egyszerű szavakkal elmondja az üzemi, szövetkezeti tapasztalatokat, ugyanúgy odafigyel mindenki. Szabó István, a nagyközségi pártbizottság titkára felhívta a figyelmünket arra, hogy a fokozatosságról sohasem fe- lekeztek meg. Bevonták őket a munkabizottságok tevékenységébe. A vizsgálatok, az anyagok megvitatása növelte a fizikai dolgozó tagok biztonságérzetét, szélesítette látó~ körüket, megalapozta ismereteiket. Akkor is gondoltak rájuk, amikor egyéves pártiskolára lehetett küldeni valakit Marcaliból. Az ő ösztönzésükre néhányan nekivágtak az esti egyetemnek is. A munkások véleményére számítanak és odafigyelnek Marcaliban. A pártbizottsági tagok gyakran kopogtatnak a nagyközségi titkárnál, s elmondják, ha valamilyen eredményt érnek el. De van jelzés akkor is, amikor közbe kell lépni. Az egyik helyen a munkafegyelmet szigorították meg, a másikon a szakmunkások bérét emelték a párt- bizottsági tagok szavára. Jellemző az az eset is, amikor a gazdasági vezető megköszönte, hogy felhívták figyelmét a rossz elképzelésekre. A nagyközségi pártbizottság titkára elhárította a köszönetét mondván: az itt dolgozó párt- bizottsági tag adott jelzést. Ö nekik is elmondta már, véleményét azonban nem vették figyelembe, A nagyközségi pártbizottság munkatársai közvetlen kapcsolatot tartanak a pártbizottsági tagokkal, s az alapszervezetben. a helyszínen adnak nekik tanácsokat, válaszolnak kérdéseikre. Ezek az eszmecserék eddig is sok segítséget adtak. Éppen ezért tervezik, hogy még többi al~ kálómmal keresik meg őket a munkahelyükön, s adnak olyan feladatot, amely helyi és nagyközségi szempontból is fontos. Most például az ifjúsági parlamentek munkájának figyelemmel kísérését kérték tőlük, hogy sok tapasztalat alapján összegezhessék a marcali helyzetet. A testületben tevékenykedő fizikai dolgozók általában azonnal beszámolnak a munkahelyükön a döntésekről. Most azon munkálkodnak, hogy ez mindenhol általános legyen. A pártbizottsági tag a taggyűlésien mondja el, milyen témát tárgyalt a testület, mit határozott, s nekik mit kell tenniük a megvalósításért. A nagyközségi pártbizottság sokat vár az alapszervezetektől is: ők se feledkezzenek meg a választott testületi tagról, igényeljék a tájékoztatást, s azt is, hogy mondja el tapasztalataikat a nagyközségi pártbizottság ülé" sén. Jelenleg még nem mindenütt alakult ki ez a kapcsolat, éppen ezért irányítják rá ismételten a figyelmet. Azok a fizikai dolgozok, akiket Marcaliban megválasztottak, egyre több tapasztalatot, ismeretet szereznek. S mivei1 a munkásközösségek véleményét, állásfoglalását képviselik, nagyon fontos, hogy minden segítséget megkapjanak pártmunkájukhoz. lajos Géza A búzavetés hetei bői, a vád- és védőbeszédből, a száztizenhat szóbeli és több mint kétezer írásbeli tanúvallomásból, a tárgyalás négyszázhárom nyilvános* ülésének minden percéből kiderült a korszak egyik legfontosabb tanulsága: ha azok a bizonyos nyugati körök nem arra számítanak, hogy a »barna pestis«, a náci áradat majd elözönli a Szovjetuniót — és csak a Szovjetuniót —, akkor nem hunynak szemet a de- milltarizált Rajna-övezet megszállása, az Anschluss, Csehszlovákia »megszüntetése« és annyi más gaztett fölött — és akkor talán nincs második világháború. Mondjuk ki: bizonyos köröket éppen a három évtizeden átívelő aktualitása miatt zavar a nürnbergi mementó. Ma is van számottevő párt a Német Szövetségi Köztársaságban, vezetőjét Franz-Josef Straussnak hívják, amely hivatalosan is kétségbevonja ennek az annyiszor lángba borított kontinensnek a határait. Ma is van ország •— miniszterelnökét, Johannes Vorstert a második világháború alatt az angolok nácibarát tevékenységéért internálták —, amelynek hivatalos politikája a fajelmélet. 1946. októbér 1-én huszonkét háborús főbűnös fölött mondták ki az ezerszer megérdemelt ítéletet. De nemcsak emberek, hanem jelenségek fölött mondtak ítéletet Nürn- bergben: a nópirtó brutalitás, a vakbuzgó antikommunizmus fölött; a nyárspolgár fölött, aki együtt üvölt a farkasokkal. Három évtized alatt sokat változott a világ, lakhatóbb hely lett a glóbus. Ha élni akarunk, nem lehetünk feledékenyek. H. E. Jól ismert tapasztalat, hogy hazánkban a búza legkedvezőbb vetési ideje október. A hónapforduló a legfontosabb kenyérnövényünkre irányítja a figyelmet. Más években is, de talán az idén még fokozottabban. »Ebben az esztendőben az eddigi legnagyobb termést takarítottuk be« — állapította meg a közelmúltban Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. A hét elején az operatív bizottság ülésén szinte ugyanez hangzott el a megyére vonatkoztatva. Örömet keltő, nagy emberi erőfeszítéseket, példás helytállást magába foglaló tény ez. s következik belőle az új cél: legalább ez a siker kísérje a jövő évi aratást is. A cél eléréséhez a mezőgazdaság most teszi meg az első — s hadd tegyük hozzá — talán a leglényegesebb lépést. Persze, helytelen volna, ha az őszi vetési munkát — amely néhány híján nyolc- vankétezer hektáron jelent feladatot a megyében — kiragadnánk a nagyüzemek előtt álló összetett, megsokasodott tennivalók sorából. Be kell fejezni a burgonya betakarítását, ki kell szedni a cukorrépát, le kell törni a kukoricát azokon a táblákon, amelyekbe e növények után búza kerül. És akkor vissza van még a magágykészítés és a vetés. Amikor augusztus végén, szeptember elején elkészült az üzemekben az őszi munkák elvégzésének kampányterve, úgy mutatkozott — persze üzemenként differenciáltan —, hogy különösebb torlódás nélkül végrehajtható a nagy feladat. Ha... az erőgépeknek legalább egy- harmada éjjel-nappal munkálkodik, ha a számított munkanapokon valóban dolgozni lehet — és lehetne sorolni tovább a tervezett feltételeket. Nos, október elsején, a búzavetés nagy időszakának küszöbén máris látható, hogy sok minden nem úgy valósult meg eddig. ahogy a kampánytervek tarn talmazzák. Több volt a munkára alkalmatlan, esős nap, a tapasztalatok szerint nem dolgozik annyi gép két műszakban, mint szükséges lenne, néhány feladat befejezése máris késik. Egyszóval nem egészen megnyugtató helyzetben köszöntött az október mezőgazdaságunkra. Nem vészharangkongatás ez, csupán jelzés: az eddiginél többre van szükség a biztonságos, zavartalan munkavégzés érdekében! A hét eleji verőfényes, szinte nyárias időt tegnapra ismét eső váltotta fel. A bizonytalansági tényezők a hónapfordulóval nem csökkennek, hanem hétről hétre nőnek. És a munka temérdek még. Október elseje figyelmeztet: jobban igyekezzünk! V. M Kétszemélyes mintagazdaság Mikor elindultam Csurgóra, hogy megkeressem Nagy Mihályt, csak annyit tudtam róla, hogy a megyében neki van a legszebb almája, és hogy ezzel díjat is nyert a »kiskertek mestereinek« a budapesti kertészeti egyetemen rendezett VI. országos versenykiállításán. Mindekek után meglepett, hogy a környéken mindenki által isimért kis mintagazdaság tulajdonosa — ez a 66 éves, nyugdíjas gépkocsivezető — egy évtizede még a jonatánt sem tudta megkülönböztetni a delicsesz- tőu. — Véletlenek sora tett kertbaráttá — így Nagy Mihály. — Egyszer a Szigetcsépi Állami Gazdaságba kellett vinnem valakit. Ott gyönyörű almást láttam. Ez gondolkodtatott el, ugyan miért van, hogy a mi dunaharaszti kertünk három fája évről évre alig terem, ott meg roskadoznak az ágak a gyümölcstől. A tíz év előtti kérdésre adható választ ma már magától értetődőnek érzi. A különbség a szaktudásban volt. — Sok ezer kiskert van az országban. Közülük a legtöbbre a néhány szemet termő öreg fák a jellemzőek. Ha ezek tulajdonosai csak egyszer szakkönyvet vennének a kezükbe, saját hasznukat is megsokszorozhatnák, és persze a gyümölcsüzletekben is gyakrabban lenne kifogástalan minőségű alma, körte vagy szőlő. — Elég volna ehhez egyetlen szakkönyv? — Akiben megvan a javító szándék,- az úgysem áll meg egy könyvnél. Minél többet megtud, annál több nyitott kérdéssel találja szemben magát. Így voltam én is. Most legutóbb már a kertészeti egyetem tankönyveit vettem meg, de még mindig van, amiről többet szeretnék tudni. — Ügy gondolom, egy egyetemi tankönyv tele van idegen szakszavakkal, és megfogalmazása sem hasonlít az ismeretterjesztő szakkönyvekéihez ... — ötvennél is több szakkönyvet vettem meg 1966 óta. Ezekből sok olyat megtanultam, ami alapot adott az egyetemi tankönyvhöz. Persze így is előfordult, hogy nem értettem. Ilyenkor könyvvel együtt kimentem a kertbe, és ott »végignéztem« a leírtakat. Nyolc éve jött vissza Csurgóra, és kezdte meg a megyében akkor még egyedülálló, sövény rendszerű almás telepítését az ötszáz négyszögöles kertben. A szomszédok bolondnak vélték, mikor meglátták, hogy ezen a gizgazos földdarabon »veti« az almát. — Gyakran jönnek vendégek, megnézni az almásomat. Az utóbbi években már iskolásokat is hoznak, akik — mint elmondták — fogalmazást írnak az itt látottakról. Nincs nagyobb öröm, mint az ő kérdéseikre válaszolni. Idáig — igazságtalanul — csak a gazdáról esett szó, pedig hát ez a kis darab földi paradicsom nemcsak az ő munkáját dicséri. — Mindenben segítettem a férjemnek. Különösen akkor jött meg a kedvem, amikor láttam, hogy ez a munka valósággal visszafiatalítja —- mondja Nagyné. — Hogyan szedik le azt a tömérdek gyümölcsöt? — Ez az egyetlen munka, amelyhez segítséget kérünk. Jönnek rokonok meg szomszédok is, akiknek pénz helyett v i szón trau n kával fizetek. Női szabó a mesterségem. — És mivel fizeti meg a kert a törődést? — Ez az ötszáz négyszögöl 80 mázsát terem. Egy-egy ilyen törpe fáról 50 kilót is leszedünk... Starking erim- sont, golden delicseszt, golden spurt, jonadert és jonatánt. Szép hasznot hoz, de sokat is költüpk rá. Például tizennyolcszor permeteztünk a kis japán masinával. A pénzt van hova termünk; nyolc unokánk van. Ügy éreztem, Nagyék kertészkedése több, mint kedvtelés. Ebben a munkában több érőfeszítés van, mint ameny- nyit eredeti foglalkozásúk valaha is kívánt. — Miért- csinálják? — Nem a sokak által nagynak vélt haszonért — válaszolja a férfi, azután még elgondolkodva hozzáteszi: — A nyugdíjba menetelem előtti utolsó évben több régi barátom meghalt. Mások panaszkodtak, hogy tönkreteszi őket a tétlenség, a haszonta- lanság tudata. Igazában ez volt a magja az elhatározásnak; kertészkedni fogunk. Ezek után talán nem érzi túl ünnepélyesnek, ha azt válaszolom, az életünkért csináljuk. B. F
