Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-26 / 253. szám

Az ..örök é” toll Mintegy két és fél évtized­del ezelőtt, a »műanyagkor­szak-« hajnalán úgy látszott, hogy a szintetikus készítmé­nyek fokozatosan ki tudják szorítani a gyapotot, gyapjút, tollat és pelyhet. Mint tud­juk, ez nem történt meg, sőt világszerte egyre erőteljesebb a természetes nyersanyagok­hoz való visszatérés tenden­ciája. A toll és a pehely ese­tében ezt az magyarázza, hogy hozzájuk hasonló jó hőszige­telő anyagot máig sem sike­rült találni, olyat, amely nem akadályozza a test pórusainak lélegzését, hőcseréjét, és még­is megfelelően könnyű. A ter­mészet »konstruálta«, liba- és kacsatoll felépítése ugyanis olyan, hogy annak zászlói ap­ró horgok százaival kapcso­lódnak egymáshoz, rendkívül nagy felületet alkotva, s a zászlók között kis hőszigete­lő levegőkamrák vannak. A pehely még a fedő- és fonal- tollnál is több levegőt tartal­maz, tehát ideális hőszigetelő. Tolit őr ténelem Tollal töltött ágyneműt a hűvösebb éghajlat alatt élő germán törzsek használtak először. Azt megelőzően fej­párnájukat szőrrel tömték ki, és állatbőrökkel takaróztak az emberek. A ludat egyéb­ként már időszámításunk előtt négyezer esztendővel [ és távvezetéképítő Az osztályozott tollakat nagy teljesítményű gép segítségével keverik össze a kecskeméti toliüzemben, műszakonként 250—260 mázsát. háziasították a babilóniaiak és az egyiptomiak, a kacsa megszelídítésére pedig kb. két évezreddel ezelőtt került sor. A régi germánoktól vették át a toll és a pehely megfelelő arányú keverékével töltött ágynemű használatát a ró­maiak, majd Európa más né­pei. A mérsékelt és hideg égövi országokban éló emberek napjainkban is legszíveseb­ben pehelypaplannal takaróz­nak, és tolipárnán alszanak. Persze, vannak kivételek is, olyan országok, ahol inkább vatta- és szőrpaplanokat használnak, darált tyúk- és csirketollal töltik meg a ván­kosokat. E helyeken állatkín­zásnak tartják, szigorúan büntetik a liba- és kacsaté­pést (a toll és pehely import­ját azért hallgatólagosan tu­domásul veszik). Kivitel minden mennyiségben Hazánkban és a környező közép-európai országokban nincsenek ilyen megszorítá­sok, évszázadok óta folyik a házi szárnyasok tépése. Innen kerül a világpiacra a legjobb minőségű pehely és toll. Né­hány ázsiai ország — a Kí­nai Népköztársaság, Vietnam, Tajvan, Burma, Thaiföld — jóval több tollat termel ugyan, mint a közép-európai országok, de kereskedelmi szempontból értéktelenebb, gyengébb minőségű, osztályo- zatlan tarka tollat és pelyhet exportálnak csak. A magyar pehely, sőt a toll is világmárka rangot szerzett. Sok előnyös tulajdonsága van, melyek közül legfontosabb a nagy rugalmasság és a für- tösség. Rugalmasságát piég tizenöt-húsz év múltán is jól tartja a magyar toll. A toll értékét egyébként a szí­ne és a pihék részaránya ha­tározza meg. Legértékesebb a fehér, közel 100 százalék pe- helytartalmú toliáru. Ezért háromszor-négyszer annyit adnak a világpiacon, mint az ázsiai országok tollal kevert színes pehelyárujáért. Itt em­líthetjük meg, hogy a barom­fifeldolgozó vállalatokhoz tar­tozó hazai toliüzemekben sokféle tolikeveréket »mixel­nek« az erre a célra szolgáló gépek segítségével. Az importőrök között az NSZK áll áz első helyen, évente kb. 10 ezer tonna tol­lat vásárol külföldről. Utána Japán következik, majd az Egyesült Államok és Francia- ország, Az USA-ban a tollfel­dolgozó ipar eddig nem ta­pasztalt konjunktúrára szá­míthat, olyan nagy igényeket támaszt a hadsereg (védőru­hák, hálózsákok stb.), vala­mint az alaszkai olajkutató munkások védőruháit gyártó ipar. A „pennatolT’ és társai A nemzetközi kereskedelem a dísztollakra és a tollhulla- dékra is igényt tart. Legkapó- sabbak a libadísztollak. Köz­tük van a liba combjáról, válláról tépett toll, valamint a levágott libák farok- és szárnyollai, s az elsőrendű evezőtollak, amelyeket még ma is »pennatoll« néven hoz­nak forgalomba (sok évszá­zadon át, amíg a fém írótoil használata el nem terjedt, ferdére metszett végű lúdtol- lal, pennával írtak őseink). A kacsa számytollaiból ké­szül a »tűtoll«, amelyből fi­nom porcelánfestő ecsetnyelet gyártanak. A kakas nyakán, kötnek. A fekete faroktoTlat, amelyet a háború előtt kalap­dísznek használt a hírhedt csendőrség, most külföldön értékesítik, főleg Amerikában. A pulyka csípő- és háttolla, szárny- és faroktolla szintén dísztoll-alapanyag. A forga­lomba kerülő úgynevezett marabutollak a fehér pulykák cipőjén nőnek. Keresi a kül­földi dísztoll-kereskedelem a fácán 30 centiméternél hosz- szabb faroktollát is. A tollhulladék se megy ve­szendőbe, toll-lisztet gyárta­nak belőle, amelynek fehérje- tartalma csak tíz százalékkal kevesebb, mint az értékes ál­lattápé, a halliszté. Az északi államokban a csekély értékű hulladéktollat — főleg a tyúk- és csirketollat — bú­torok kárpitozására, ajtók hang- és hőszigetelésére vá­sárolják. Talán kevesen tud­ják, hogy toliból készül a horgászatban használt »mű­OKTÖBEK 26 KEDD Dömötör A várható időjárás: Nyugat felöl kissé növekszik a felhőzet, Oc csapadék niég nem várható. A reggeli és a délelőtti órákban többfelé ködre számíthatunk. Napközben a déli szél meg élénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, ked­den a tartósan ködös helyeken 6—9, máshol ke­véssel 10 fok fölött lesz. 1 hátán levő toliból toliporolót légy« is. — Algírba utazott a Ma­gyar Újságírók Országos Szövetségének küldöttsége, Pálfy Józsefnek, a MŰOSZ elnökének vezetésével. — önálló zenei világot tár fel — írta az egyik neves kritikus Durkó Zsolt magyar szerző Turner-illusztrációk című, hegedű- és kamaraze­nekarra írt művéről, ame­lyet a hétvégén mutattak be először a leedsi fesztiválon. — Kodály-szobrot avattak vasárnap Pécsen. A székes- egyház előtti parkban állítot­ták föl Varga Imre Kossuth- díjas szobrászművész alkotá­sát. — A Vándor Kórus vasár­nap ünnepelte megalakításá­nak 40. évfordulóját. Részt vett a megemlékezésen 12 alapító tag is. — Dimitar Metodiev költő, a Bolgár írók Szövetsége el­nökségének tagja hétfőn Bu­dapestre érkezett. — Felnőttoktatási konfe­renciát rendeznek november 10—12. között Budapesten. A két és félnapos tanácskozá­son mintegy 400 szakember vesz részt. — Harmincezer munkás tanult hazánkban — az utób­bi három évben — a szövet­kezeti ipar különféle ágaiban szervezett továbbképző tan­folyamokon. Tavaly 60 szak­mában 1700-an vettek résizt. szakmunkásvizsgára előké­szítő tanfolyamokon. Tsz-repülőgépek Egy társulás eredményei A KORSZERŰ általában drágábbat is jelent, ezért kell a gazdaságok szakembereinek szinte naponta feleletet adni­uk a kérdésre: »mennyit ér a korszerűség?« Megéri-e al­kalmazni egy új eljárást, vagy gépet ? A válasz meglepően egyértelmű, ha a növényvé­delemben és műtrágyázásban használatos repülőgépekkel kapcsolatos. Érdemes ezeknél a munkáknál repülőgépet használni. A földi gépkocsis műtrá­gyaszórás hektáronkénti költ­sége például a toponári tsz- ben 200—230, ugyanez repü­lővel — megfelelő gépkihasz­nálásnál — 163 forint. A két szám már önmagában is elég a fentebbi állítás igazolására, mégsem ez a legnagyobb előny. Forintban csak nehe­zen fejezhető ki az a haszon, mely a munkák jobb üte­mezhetőségéből, vagy a ta- posási kár elkerüléséből szár­mazik. Ezeknél is fontosabb GÉ-hez. Az idén, év elején' Szervező mérnökük még egy gépet vásároltak. A l pókban körútra indul két repülőgép 53 ezer hektár permetezését, porozását és műtrágyázását 600 óra alatt végezte el a taggazdaságok­ban. Ennek az időnek sok­szorosára lett volna szükség földi gépekkel. Bár az évből két hónap hátravan, és a. NEGE gépei novemberben még néhány napra a levegőbe emelkednek, máris megvonható a társulás munkájának idei mérlge: 100 ezer hektár, 1000 légióra, 165 százalékos tervteljesítés. Az utóbbi szám részben a terven fölül végzett bérmunkából fa­kad. A társulás végezte pél­dául a Balatoni Intéző Bi­zottság fölkórésére a szúnyog- irtást 21 ezer hektárnyi víz- parti sávon. Dolgoztak még gépeik Szeged környékén és Budapesten is. Az eredmé­nyességhez hozzájárult, hogy az év nagy részében igen kedvező volt az időjárás a repüléshez, és a gazdaságok a gyorsaság. A növényvéde- ^an mintaszerűen szervezték lemben ugyanis a szerek ha-1 meg a mun]yjt tásossága attól függ, sikerül-e azokat időben kiszórni. Bgy- egy kártevő megjelenésekor milliók függnek a gyorsaság­tól. a na- a tár­sulással kapcsolatban levő 40 gazdasághoz, hogy fölmérje a jövő évi igényeket. Ezek alap­ján még decemberben meg­kezdődik az 1977-es »légime­netrend« összeállítása. A GESZTORGAZDASÄG, a toponári Egyesült Erő Tsz el­nökének Irodája egyben a NEGE főhadiszállást is. A falon a megye térképe apró repülőgéprajzokkal. A vázlat az alakuláskor készült. Azóta többször is rá kellett rajzolni egy újabb kis repülőgépet. A további fejlődés útja már nem elsősorban a taggazdaságok számának növelése, hanem a munka szervezettségének ja­vítása és technológiai színvo­nalának növelése. így lehet csak elérni, hogy a társulás idővel szervesen beilleszked­jen a következő években lét­rehozandó agrokémiai köz­pontok hálózatába. B. F. Mindezeket az előnyöket fölmérték a szakemberek, így a repülőgépes munka iránti igények gyorsabban nőttek, mint a NEM repülőgépes nö­vényvédő szolgálatának lehe­tőségei. Ez a kielégítetlen igény szülte a társulást (NE­GE), melynek keretében nyolc közép-Somogyi tsz még 1974- ben repülőgépet vásárolt. A jó eredmények híre gyorsan terjedt, és tavaly újabb ki­lőne tsz csatlakozott a NE­A Somogy megyei Lakásszövetkezeti Társulás (Kaposvár, Munkásőr sor 7.) értesíti tagszövetkezeteit és a tagszövetkezetek lakástulajdonosait, hogy a 11-532 számú telefonon je­lenthetik be a közös helyiségekben és lakásaikban ke­letkező — gázkészülékek és garanciális szerelvények ki­vételével — hibákat. A szükséges javításokat a karbantartó részlegünk önköltségi áron végzi eL I (468882) Magyar nyelvtanítás Indiában A magyar nyelv diploma­kurzusát a delhi egyetemen dr. Polinszky Károly pro­fesszor, a Magyar Népköztár­saság oktatásügyi minisztere nyitotta meg ünnepélyes ke­retek között. Delhiben 1970 óta tanítják a magyar nyel­vet a modem európai nyel­vek tanszékén, de eddig csak egy évfolyam elvégzésére volt lehetőség. — Kiállítás nyílt tegnap Budapesten a kohó- és gép­ipar Rákóczi úti Technika Házában — Ifjúság, nevelés, technika címmel. A Népmű­velési Intézet és technikai szakkörei, valamint az MHSZ-klubok mutatják be alkotásaikat, oktatási—kí­sérleti eszközeiket. — Hét szakelőadásból álló sorozatot tartanák az NDK budapesti kultúrközpontjá- ban öt NDK-beli vállalat részvételével. A négynapos szimpoziont tegnap nyitották meg. — Az Dj magyar képtár című kötet a Nemzeti Galé­ria legkiemelkedőbb festé­szeti anyagát mutatja be szí­nes és fekete-fehér repro­dukciókban. A mintegy 700 képet tartalmazó album most jelent meg. — Garay Jánosnak, Az ob­sitos költőjének családi es baráti levelezéséből 114-et vásárolt meg egy magán­gyűjtőtől a Tolna megyei Levéltár. A dokumentumo­kat hamarosan megjelenteti. — Nemzetközi néprajzi ki­állítást nyitottak vasárnap Tatán, a várban. Minden földrész képviselve van itt; a leggazdagabb anyag a ve­nezuelai indián törzsektől származó gyűjtemény. — Nyolc szakmában ver­senyeztek vasárnap Pécsen a dunántúli ipari szövetkezetek szakmunkástanulói. Somogy- ból 15-en indultak; helyezést nem értek el. 1 — Kelta sírokat találtak Zalaszentgróton egy családi ház építése közben, s a le­letmentésnél feltártak egy római kutat. Az országban ez a harmadik ismert római kút. Szándékos gyújtogatás okozta a tűzvészt vasárnap haj­nalban New York Bronx kerü­letében egy szórakozóhelyen. A nyomozás megállapította, hogy a 25 ember halálát követelő ka­tasztrófa okozója a lokál egyik vendége volt: az a férfi, akit a feleségével való heves szóváltás után az alkalmazottak kitessé­keltek a helyiségből, bosszúból lángokba borította mulatót. Ki­derült az is, hogy a mulató sze­mélyzete a legelemibb bizton­sági előírásoknak sem tett ele­get. 150 évvel ezelőtt. 1826. október 26-án születeti — és 90 éves korában halt meg — Mocsáry Lajos politikus, a XXX. századi függetlenségi po­litika egyik kiemelkedő alakja. Rokonszenvezett a monarchiá­ban élő csehek és lengyelek föderatív törekvéseivel; ezek autonómiáját a magyar füg­getlenség szempontjából szük­ségesnek tartotta. Az 1870-es francia—porosz háborúban Franciaország mellett foglalt állást, s a későbbiekben elle­nezte a hármasszövetség ki­építését, valamint a monarchia hódító Balkán-politikáját. Kor­társai közül kiemelkedik á nemzetiségi kérdésben elfog­lalt becsületes álláspontjával. Olyan méltányos nemzetiségi politikát képviselt, amely — Magyarország állami egységé­nek megőrzése mellett — vi­szonylag messzemenő köz- igazgatási, kulturális és nyelvi engedményekre volt képes. Fel­lépett a magyarosító kor­mánypolitika ellen is; a tü­relmetlen soviniszta közhangu­lat 1892-ben az aktív politikai életből való visszavonulásra kényszerítette. — Üjh ázások címmel mu­tatja be ma Jókai Anna színművét az Állami Déryné Színház BaLatonbogláron. — Vöröskereszt-küldöttscg utazott Genfbe, a Vöröske­reszt-társaságok Ligájának közgyűlésére. A napirenden a nemzetközi szövetség alap­szabályának átdolgozása sze­repel. — A 2005. fordulatot tette meg a Föld körül tegnap 15 órakor a június 22-én fölbo­csátott Szaljut—5 szovjet tu­dományos űrállomás. — Világkongresszust tar­tott Poznanban a Nemzetkö­zi Láp- Ó3 Tőzegtársaság. A tisztújításon a társaság él- nökhelyettesévé választották dr. Bélák Sándort, a keszthe­lyi agráregyetem tansztkve- tő tanárát. — Nagy sikere volt a ma­gyar pavilonnak a bukaresti nemzetközi vásáron, amely október 25-én zárta be ka­puit. A Metalimpex és a ro­mán MetaLimport—export például 3 éves keretszerző­dést írt alá, 47 millió rabéi értékben. — A 12. hidat építik már Győrben: a város észak’ és déli részét köti össze. Az új híd a feljárókkal együtt 550 méter hosszú lesz. — 47,6 millió forinttal nőtt január 1-től Somogy megye 23 takarékszövetkezetében el­helyezett betétek összege, a az év végére várhatóan elért a 70 millió forintot. ,— Elfogta a rendőrség a tv legutóbbi Kék fény adásában bemutatott — csaiáj alapos gyanúja miatt körözött — Bacsics József 55 éves bün­tetett előéletű, budapesti la­kost. v — Töb mint 300 vagon burgonyát tárolt eddig a MÉK a megye téli ellátásá­ra. A szerződés értelmében a gazdaságok még mintegy 200 vagon termést adnak át. — Földrengés volt vasár­nap este a francia—'belga ha­táron. Az anyagi kár nem je­lentős. — Névelírás történt la­punk pénteki számában, len­gyel testvérmegyénk küldöt­teinek látogatásáról szóló cikkünkben. A kaposvári elektroncsőgyárban nem Czi- ráki Tamás, hanem Buni Jó­zsef, a pártvezetőség titkára vett részt a tálálkozón. — Az Autóközlekedési Tanin­tézet személygépkocsi vezetői tamfolyamot indít Kaposváron. Jelentkezni lehet: november l«0— ig. Kaposvár, Berzsenyi u. 2. sz. I alatt. (468990) A PAMUTFONÓ-IPARI VÁLLALAT KAPOSVÁRI GYÁRA fölvesz 16—40 éves nőket átképzős tanulónak és 16—45 éves férfiakat segédmunkára. A munkásszállásokon elhelyezést biztosítanak. Jelentkezés: naponta, a gyár telephelyén. (13870)

Next

/
Thumbnails
Contents