Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-20 / 248. szám

Ötvenen az életért

Somegykan hosszú Idő óta' sokan adtak rendszeresen vért — több mint tíz éve térítés- mentesen. Dr. Tarján László, a kaposvári vérellátó állomás vezetője elmondta, hogy amióta nem fizetnek a vérért, azóta emelkedik a véradók száma. Sokan ugyanis etikai kérdésnek tekintik. Joggal. Most már olyan emberek is akadnak, akik azelőtt átallották volna — pénzért.

ötvenen dolgoznak itt: orvosok, vegyészek, biológusok, asszisztensek.

— Tulajdonképpen sokkal többen vagyunk — mondta dr. Tarján László. — Munkatársunk a Vöröskereszt megyei, városi szervezeteinek minden dolgozója. Közösen szervezzük a véradást. Mindenütt vannak vöröskeresztes aktivisták, de segítenek a tanácsok, a gazdasági és a tömegszervezetek vezetői. és ' mmészetesen az egészségügyi -’olgozók, körzeti orvosok, gyógyszerészek.

— Mi történik a vérrel itt a kórházban?

— Megvizsgáljuk, hűtjük, alkotóelemeire bontjuk. Ez természetesen nem ilyen egyszerű. Nem elégszünk meg azzal, hogy a véradót megvizsgáljuk, magát a vért is többféle elemzés alá kell vetni.

— Miért kell bontani a

vért?

— A korszerű terápia szerint már nincs szüksége minden betegnek a teljes vérre. Van olyan, akinek csak plazmát adunk, másnak csak vörös vérsejteket. így gazdaságosabban tudjuk felhasználni. A beteg szervezetét sem terheljük nagy mennyiséggel, mert az túlzottan próbára teszi.

— Ezek szerint az önök munkája sokrétű laboratóriumi jeladatot igényel.

— Valóban így van. Ezért is dolgozik itt vegyész, biológus és sok laboratóriumi asszisztens. Korszerű berendezéseink vannak. Éppen mostanában kaptunk egy újabb centrifugát, mely drága eszköz — és nagyon megkönnyíti a munkánkat.

— A közelmúltban rendezett siófoki orvosr.apokon kollégái elmondták, hogy milyen nagy segítséget jelent az önökkel való jó együttműködés. Különösen a szülészeti, nőgyógyászati és csecsemő osztálynak adott segítségüket emelték ki.

— A terhesgondozásban nagy szükség van arra, hogy megállapítsuk a vércsoportot és az RH faktort, mely az újszülött szempontjából meghatározó. Ha ugyanis az anya

RH nevatív, akkor elképzelhető, hogy a szervezet olyan

ellenanyagot termel, mely a gyerekre veszélyes. Ezért a nőgyógyászokkal, a körzeti orvosokkal együttműködve, minden kismamáról kérünk vérmintát, megállapítjuk a csoportot, a faktort, és ha szükséges, az anyát védőanyaggal látjuk el. Az is előfordul, hogy a gyereknél rögtön a szülés után vércserét kell végrehajtani. Ilyenkor valóban szorosan együtt dolgozunk : szülészek, gyermek- orvosok, vérellátó orvosok.

— Korunk egyik veszedelmes betegsége a trombózis. Ügy tudom, az ilyen betegekkel is foglalkoznak itt.

— Igen. Rendszeres laboratóriumi ellenőrzés alatt tartjuk őket. Érdeklődésünk egyik tárgya a hemofilia. a vérzékeység. Az ilyen beteg gondozásával is foglalkozunk.

— Nem érzik egy kicsit háttérben magukat a klinikai osztályokhoz képest?

— Nem. A munkánkat — bár egy kicsit áttételes* — szolgálatnak érezzük, mégpedig olyannak, amely fontos része a korszerű betegellátásnak. És érezzük magunk mögött annak a sok-sok embernek a segítőkészségét, aki velünk együtt dolgozik az életért.

S. M.

Könyves asszonyok

Szocialista brigádok az iskoláért

Képmagnó és úttörőszoba

Nemcsak az emlékezet őrzi a Kisfaludy utcai Általános Iskola tegnapi ünnepségét, hanem az a képmagnó is, melyet a SOMBER adott az intézetnek. Tegnap foglalhatták el a tanulók a Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat munkásai készítette úttörőszobát is. Bradanovics Józsej szocialista brigádja olyan helyiséget alakított ki az iskolában, ahol megtarthatják az úttörőrendezvényeket és a szakköri foglalkozásokat is.

Győrfi Endre, a Somogy megyei Beruházási Vállalat igazgatója adta át a száznyolcvanezer forint értékű japán képmagnó-berendezést, amelynek árát társadalmi1 munkával teremtették elő. Egyébként a SOMBER kezdettől segíti az új iskolát: ők alapozták meg a tanulók önálló könyvtárát is. A vállalat KISZ-fiataljai az úttörők felkészítésében vesznek részt, foglalkozásokat tartanak számukra. Az iskola életét egyaránt segítette, formálta a jó kapcsolat a dolgozókkal. Biztosítékul, hogy á jövőben sem lesz másképp, a SOMBER igazgatója bejelentette: kétszázezer forinttal járulnak hozzá az iskolai uszoda megépítéséhez.

Embersics Imre igazgató: — Olyan eszközzel gazdagodtunk a SOMBER támogatása által, mely új utat jelenthet az oktatás további korszerűsítéséhez, az oktatás színvonalának emeléséhez. Tervünk r.y Komi elsősorban az IskolaA képmagnón visszapergettéli az ünnepség eseményeit.

televízió adásait rögzítjük a képmagnón. Az új eszköz sok segítséget nyújthat a továbbképzésben a pedagógusoknak is a jó módszerek bemutatásával.

Tegnap egy pillanatra megállt a munka a kaposvári Kisfaludy utcai Általános Iskolában. A tanulók ünneplőben köszöntötték azokat a i szocialista brisádtagokat.

I akik értékes . ajándékkal lepték meg őket. Ez még jobb munkára, eredményesebb tanulásra kell ösztönözze az általános iskola minden tanulóját, dolgozóját. Az iskolák és a munkahelyek kapcsolatában ez a legfontosabb. Ne csak örüljenek a jobb feltételeknek, hanem élni is tudjanak a lehetőségekkel.

H. B.

A nehéz sorsú emberek szívótóágával dolgozott világéletében. Fiatal lány korában hordta a könyvéket a falvakba, isten háta mögötti településekre. Kevesen bírták mellette az iramot. Volt olyan év, amikor heten dőltek'ki mellőle. Egyetlen munkatársa maradt. Gosztolai Irén marcali egyetlen könyvesboltjának a vezetője. Az áíész felügyelete alá tartoznak, nyolcvan község olvasnivalóját kezelik négyen, száz könyvbizományosnak adnak munkát.

— Mi volt a legnehezebb, az eltelt húsz évben? — kérdezem Gosztolai Iréntől.

— Azt nem tudom megmondani, hogy mi volt a legkönnyebb. A hónunk alatt vittük ki a könyveket a Balatonra. Amikor Tari Sándorné mellém került, kemény tél volt. Egy laktanyában árultuk a könyveket éppen. Ügy ültünk az asztal mögött, hogy dobozban melengettük a lábunkat. Azután volt olyan is, hogy este tizenegy körül ültem föl Mesztegnyőn a Simson motorkerékpárra, s jöttem haza az író—olvasó találkozóról. Aputól örököltem a könyvszeretetet. Amikor há- lyogos lett a szeme, éviekig felolvastam neki. Az életem a könyvárusítás. Sokszor nevetve mondom, hogy a könyvek miatt nem jutott időm a férjhez menésre.

A könyvesbolt forgalmára jellemző adatok: 1973-ban

2 300 000 forint, a ‘ következő évben hárommillió, tavaly pedig 3 750 000 jött be a kasszába.

— Persze nem az a könyv- terjesztés, hogy itt ülünk a boltban!

Közben a szőlősgyöröki könyvbizcxmányos számol le a bevétellel, majd távozóban visszaszól:

— Irénke, a Nyitnikéket és a Gőgös gúnár Gedeont kérik nagyon! Néhány kalandregény is kéne!

öt évvel ezelőtt csatlakozott a kettőshöz Fazekas Lászlóné. A szomszédos ABC helyettes vezetője volt.

— Itt aztán nem lehet a pultot támasztani — mondja. — Két kicsi gyermeket nevelek, és a kedvező nyitva tartás miatt jöttem ide. Álmomban sem hittem volna, hogy itt ennyi a munka. Azon túl, hogy illik tudnunk: melyik vevőnek milyen könyve van otthon, milyen olvasmányokat szeret, rengeteget cipekedünk. Az igaz, ha ide áll a teherautó, Irénke elsőnek kezd a rakodáshoz. Sőt, ha tankönyvek érkeznek, a családot is befogjuk.

Van egy gyakornok Is a könyvesboltban: Tóth Katalin. Érettségi után került ide, már egy éve dolgozik. Kemény iskolának mondja munkahelyét,

Tizenöt éve együtt dolgoznak.

és elárulja: éppen a múlt héten csapta oda a kezében levő könyveket, hogy ó bizony elmegy innen, nem bírja tovább. A három asszony jó pedagógiai érzékkel nem hagyta megfutamodni az első nehézségtől.

— Arra spórolok, hogy legyen már időm igazából végigolvasni mindazt, amit szeretnék. Minden bizományost rendszeresen látogatunk, egy műszaki könyvnap, egy író- olvasó találkozó nem lehet nélkülünk a nagyközségben, s bizony ezek gyakran a késő

Szeberényi Lehel j

ITrIm I

Már a kon da is megjött, s vele elcsigázottan Buda tanítóék az erdőről. Elcsigázottan és eredménytelenül. S mikor eloszlottak, Hornyák Marciék az utcán mesélték, mit láttak, j Lementek egészen a szurdok mélyébe, ahol egy kis patak csörgedez, s a víz szikláról sziklára ugrál, zuhatagokat alkot. És a morajtól alig lehetett egymás hangját hallani És olyan sötét van lent, mintha mindig szürkület volna. És a sziklák a fejük fölött csüngtek, valósággal a levegőben lógnak. Rengeteg üreget, hasad éket láttak a sziklák közt, be is kukkantottak egyikbe-másikba, de az ördöggel nem találkoztak, s ha találkoztak volna, náluk is volt vasvilla. Kígyót azonban láttak.

estébe nyúlnak. Csak arra van erőnk, hogy a »fülszövegeket« elolvassuk, belelapozzunk egyik-másik kötetbe.

Jó a keresetük, hiszen jutalékot kapnak.

— Nem is a jutalék a lényeg — szólt közbe Gosztolai Irén. — Amikor ajánlok valamit, nem jut eszembe a jutalék. Benne van az ember vérében, hogy jót adjon. Azután ünnepek előtt, amikor benyit egyik-másik asszony: »Te Irén, megvan ez apámnak?« hát az jólesik.

— No hiszen a sá.tan kígyó képében is jár! — figyelmeztetett Martin, a borbély, igaz, csak félig komolyan, mert ő volt a hálás hallgatóság meg a Ids ember; a trafik előtt álltak ugyanis, és a kíváncsiság majd megette őket. Különösen Sandinak vágott a dolog az érdeklődési körébe, s olyannyira fellelkesült, hogy az árnyékról meg is feledkezett, melyet Mate- jék gyásza terített nyomasztóan a falu fölé, és amely ráadásul mint végső okon, az ő lelkén szárad.

Szeme csillogott, ajka nevetett izgalmában. És közben így sóhajtozott:

— Hogy miért nem szóltatok nekem is?!

— Otthon majd elverik rajtatok a port — mondta Martin. — Tudjátok, hogy soha senki se járt odalenn?

Mard vállat vont.

— Hát akkor mi most jártunk.

Martin azzal lépett be a

kocsmába:

— A fiúk a szurdokban voltak.

Gombos Jolán

Szemfényvesztés játékokkal

Ötlevelű lóhere az cgárfülű kuvaszon

A TARKASÁG ellenállhatatlan varázst gyakorol az egyszerű lelkekre. Szó ami szó, kereskedelmünk és kömy- nyűiparunk néha derekasan ki is használja az élet szürkeségébe belefáradt jámbor vásárló szín igényét — az üzlet az üzlet —, és nem kis summákat söpör be, hála a püspöklilának, az okkersárgának, a pitymallatrózsaszannek. Ezért ejtsünk néhány szót arról, ildomos-e gyermekeink kiforratlan ízlésvilágának kri- tikátlan kielégítése, esztétikai tévútakra terelése az ő kis munkaeszközeik, a játékok által.

Nemrégiben — lévén magam is egy hároméves derék ifjú játékos atyja — kíván-1 csian vizsgálgattam Kaposvár játékboltjainak tömött polcait. Az ötletes ízléses játékszerek között néhány rémítő szörnyszülöttre bukkantam. Először egy, a női nem iránt: illúzióimat szétromboló babával. Valószínűleg kínai importcikk volt, mert arcát sárgára színezték (persze lehet, hogy csak májbaiosan totyogott ki az üzemből). Ügy tízévesnek néztem volna, ha napraforgósán ritka haja nem lett volna galambősz. RuNézte a hatást, a halálsápadt arcokat.

Holub Ciprián tért magához elsőnek, szétnyílott ajkát összezárva, majd újra megnyitva.

— És visszajöttek?

— Vissza — mndta Martin, mint képtelen és hihetetlen tettet.

Ezt meg kellett emészteni az asztaloknál. Ez feje tetejére állított mindent.

Végül Ondrej kivette a pipát a szájából, és csettintett.

— A mindenit!

Martin pedig olasvalamit mondott komoly pofával, hogy már a pokol kapuja sem lyan patent, mint régen, nem zár jól.

És Ondrej ekkor ballagott át a tanácshoz, és ekkor említette föl az elnöknek, ami már egy ideje rendeletben is megjött: a mezőőrnek esedékes szolgálati ruházatot meg sörétes puskát.

Ugyanazon éjjel a mozgósított boszorkányok megszállták Ma tejeúc házát, és nagy

hácskája valóságos enciklopédiája volt a honi hímzőművészetnek; kalocsai, sárközi, ormánsági motívumok egymás hegyén-hátán tarkállottak rajta. Láttam egy másik babát is; jól szabott fityulája a kutacság feltuszkolva, elöl pedig besárgult tar koponyája virított rám. De ez mind semmi a vérpiros mackókhoz, a hupikék kutyusokhoz képest. Nem is szólva a fehér makimajmokról — biztosan albínó — és a sárga lapátfüleit fennen fitogtató kék elefántról. De, amint Tálas Lászlóné, a Május 1. utcai üzlet eladója mondta, hébe-hóba piros nyuszik és rózsaszín macik is megjelennek.

Számomra a legtalányosabb az az állatka volt amelyet Fejes Istvánná, az Ady Endre utca 13. alatt található játékbolt vezetője tett elém elrettentő példaként. Sikeresen, mert valóban megrémültem. Első ijedtségemben brontosz- auruszra gyanakodtam, de azután eszembe ötlött, hogy az ősmonstrumnak a törzse volt nagyobb, ennek meg a feje. Torz is volt a boldogtalan jószág; hiúzvékonyságú törzséről lefelejtették — vagy

tivornyát rendeztek. Elfogyasztottak egy egész kenyeret, megdézsmálták a szalonnát és kolbászt, sőt ruhadarabokat is eltüntettek.

De máshova nem mentek el. t

30.

Lonci az első busszal érkezett, reggel ötkor.

Midőn leugrott róla, körül se nézett. Futva loholt végig a kövesutcán, mely a tér folytatása volt. Váliára vetett dzsekije, s hosszú, fekete haja együtt lobogott, mintha úgy húzná maga után.

Felrohant kuszán, bomlot- tan Matejék friss betonlépcsőjén. Karikás, gyulladt, piros szemmel.

— Az istenért, mi történt?!

Teréza fejét ingatta és zokogott. Kén télén volt egyetlen épkézláb szóra.

Lonci keserűen, feddőn csóválta fejét.

— Mire vártak? Miért nem jelentették azonnal?

Teréza nem válaszolt. Rázta a zokogó«.

érszűkület miatt amputálták —a két hátsó lábat. Végül kiderült, hogy — kutya! Nagy nehezen ráismertem. Zord kuvaszpofikáján két lekonyuló, satnya agárfül éktelenkedett. Természetes, hogy ez a szerencsétlen kétlábú korcskutya mindenre használhatatlan T- de legalább legyen szép! Ezért hát úgy kipingál- ták ötlevelű lóherével (vagy piros havasi gyopárral?!), te- tőtől-taipig, hogy bármelyik kanári megirigyelhetné. (Mint kiderült, a legtöbb bölcsőde szívesen vásárolja — nagy mennyiségben — ezt az ártatlan állatkát. Talán a nyomorékok iránti sajnálatból, de az is lehet, hogy a törzsfejlődés darwini elméletének szemléltetésére.)

KÖVETKEZTETÉSKÉNT

hadd bátorkodjaml javasolni a gyártó üzemek és ktsz-ek, valamint a játékokat — ízv az állatkákat — értékesítő TRIÁL illetékeseinek, hogy szín- és formatervezőiket vigyék el valamelyik állatkertbe. Ott meggyőződhetnek róla, hogy a természet igazán eredeti színösszetételekkel szolgál.

És gyönyörű formákkal is.

Lengyel András

— Babicska hol van?

— A templomban... —

volt az elcsukló válasz.

Lonci csak nyelt, nyelt, csóválta loboncos fejét. Ma- tejt nézte az ágyon. Ruhástul feküdt ott Matej, és túlvilági ragyogás ült a plafonnal! szegezett borostái közt.

S hogy Teréza elcsendesült, hallani lehetett a dünnyögé- sét:

— Lagzi kifut abból... Takarékba tízezer forint parketta ráér...

Lonci szomorú döbbenettel nézte Matéjt, és ügyetlenül megsimogatta Teréja fejét, a puha, még alig törött haját, mely csaknem oly üde volt, mint lánykorában.

— Minden jóra fordul — mondta, vigasztalta. — Most már mi itt vagyunk. És meg fogjuk őt találni...

— Halottan — zokogta Teréza.

(Folytatjuk)

Somogyi Néplap