Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-19 / 247. szám

Alkalom szüli a tolvajt Bűnözés a Balaton-parton A Balaton nyáron vonz­za a turistákat, az üdülni vá­gyókat, azokat, akik néhány napra vagy hétre el akarják felejteni a munkát, a meg­szokott környezetet. De a Ba- laton-part, a tömeg és a kül­földi turisták vonzzák azokat is, akiket senki nem hív, sen­ki nem vár, és ha megjelen­nek, bosszúságot, bajt, gyak­ran tragédiákat okoznak. A bűnözőkről van szó. Ha meg­kezdődik a szezon, -a bűnül­döző szervek számára nincs pihenés, nincs éjszaka és nap­pal. Vajon milyen képet mu­tat az idei nyár bűnügyi sta­tisztikája. javult-e vagy rom­lott a helyzet a Balaton part­ján? Ha a számokat vizsgáljuk, kiderül, hogy egyik kérdésre sem válaszolhatunk igennel. Nem nőtt, de nem is csök­kent a bűnesetek száma. Még a jellegük sem változott. Most is a betörés és a lopás vezet a listán. Júriiustól augusztus végéig a megyében összesen 1440 bűncselekményt követ­tek el, ebből 857-et. a Balaton partján. A társadalmi tulaj­don sérelmére elkövetett be­törések száma 54. Vizsgáljuk meg az okokat, s azt, hogy milyen mértékben lehet meg­előzni ezeket az eseteket? A Somogy megyei Rendőr-főka­pitányság bűnügyi osztályve­zetője, Molnár József őrnagy véleménye szerint elsősorban egyes üzletvezetők, felügyeleti szervek hanyagsága segítette a bűnözőket. — Nincsenek biztonsági be­rendezések, a védőrácsok is olyanok, hogy sok esetben egy tízéves gyereknek sem okoz­na gondot a leszerelésük. A másik: nagyon sok helyen nem tartják be a pénzkeze­lési szabályokat, hiányos az ellenőrzés. Nézzünk néhány konkrét esetet. A zamárdi ABC-áru- házba a nyáron betörtek és elvittek 343 ezer forintot. A pénzt az üzletvezető az író­asztalában tartotta. A bala- tonlellei ABC-áruház és a Gyöngyszem bisztró esetében is mód lett volna arra, hogy a páncélszekrényben tartsák a pénzt, mégsem oda zárta el az üzletvezető. Ilyen esetben szinte tálcán kínálják a lehe­tőséget a bűnözőknek. Per­sze, a felelőtlen vezetők sem ússzák meg szárazon: ellenük hanyag kezelés miatt feljelen­tést tesznek. — A társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopások esetében hasonló a helyzet. Az áruk zömének raktározása olyan, hogy egy kis túlzással azt mondhatjuk: az nem lop­ja el, aki nem akarja. Ilyen­kor érvényes az a mondás, hogy »alkalom szüli a tol­vajt«. Milliós értékeket tárol­nak a szabad ég alatt, gyak­ran minden őrizet nélkül. Így azután sok az alkalmi tolvaj, aki egyszerűen nem tud el­lenállni a csábításnak. A lopások, betörések na­gyobb részét a személyi tulaj­don sérelmére követik el. Gyakori a gépkocsifeltörés, -kifosztás, a strandon történő lopás. Érthetetlen, hogy az emberek mennyire közömbö­sek saját értékeik iránt. Nyu­godtan az utcán hagyják a gépkocsit, gyakran 30—40 ezer forint értékű holmival. Ékszerekkel felcicomázva in­dulnak fürdeni, és ezeket az ékszereket — még ha van is értékmegőrző — őrizetlenül hagyják a parton. Sajnos, na­gyon gok külföldit fosztanak ki, s ez az idegenforgalom szempontjából is kellemetlen következményekkel jár, hi­szen igencsak csorbítja jó hí­rünket. Az alkalmi tolvajok azon­ban nemcsak a strandokon, hanem a szórakozóhelyeken is »aratnak«, hiszen ott kü­lönösen sok az őrizetlenül ha­gyott, értékekkel, pénzzel teli táska. Szólni kell az erőszakos bűncselekményekről is, a ga­rázdaságról, a súlyos testi sér­tésről, a rablásról és az erő­szakos nemi közösülésről. Ezeknél az eseteknél a fő motívum az alkohol. Közöttük szinte alig találni olyat, ame­lyet ne ittas állapotban kö­vettek volna el. A folyamat ismert: alkohol, veszekedés, verekedés, bilincs. Emeljünk ki egyet a sok bűncselekmény fajta közül, ez jól jellemzi a helyzetet. A már említett há­rom hónap alatt a megyében húsz esetben történt garázda­ság, ebből hét a Balaton-par­ton. Körülbelül hasonló az arány a többinél is. Ez első­sorban azt bizonyítja, hogy javult a közbiztonság; tapasz­talhatták ezt az üdülők is. Szaporodott a közbiztonsági razziák száma. Az üdülni vágyók ma már nem tekintik ezt zaklatásnak, és általában segítik a rendőri szervek munkáját. A vendéglátóhe­lyek vezetői őedig egyenesen kérik az ilyen jellegű ellen­őrzéseket. Az elkövetett bűncselekmé­nyek 85 százalékában a nyo­mozás ismeretlen tettes ellen indul. A felderítést különö­sen nehezíti a sok úgynevezett utazó bűnöző, aki egy-egy napra ruccan le a Balatonhoz, azután továbbáll. Bár a bűncselekmények száma nem nőtt, a kárérték magasabb, mint korábban volt, tehát értékesebb tárgya­kat» kínálnak« a tolvajoknak. És még egy dolog, amire új­ra vissza kell térni: az alko­hol. A bűncselekmények 65 százalékában van szerepe az italnak, vagy azért, mert az alkohol megszerzésére irá­nyul, illetve a vásárláshoz szükséges pénzre, vagy pedig a szesz a »tettestárs«. Nehezíti a felderjtést, a bűnözők leleplezését a közöm­bösség. Az emberek általában elvárják, hogy megvédjék őket a bűnözőktől, és ha meg­történt a baj, gyorsan orvo­solják, ám ők az esetek zö­mében még akkor sem segíte­nek, amikor tudnának. Több százezer ember között megta­lálni a tolvajt vagy a- rablót nehéz, hiszen gyakran akarat­lanul is mi magunk rejtjük őket. Ha egy kicsit jobban figyelnénk, ha segítőkészeb­bek lennénk, könnyebb lenne a rendőrség munkája. Arról nem is szólva: ha jobban vi­gyáznánk értéktárgyainkra, kevesebb lenne a baj, és a pi­henésre szánt napokat nem keserítené meg semmi. Dán Tibor Jmm 5555KS5 i, r ___i £ isi’” mi n\v­Lehet egymillióval több? Haszontalan halastavak Nehéz napjai vannak mos­tanában Giczi Frigyesnek, a megyei tanács halászati főfel­ügyelőjének. Nem azért, mert naponta vidékre kell utaznia és »vendéglátóival« rendsze­rint vitatkozni kényszerül, ha­nem mert ezeknek a erőfeszí­téseknek igen kevés az ered­ményük. Mikor a Nagyatád felé robogó autóbuszon talál­koztunk, ugyancsak borongÓ6 hangulatban volt. — A Dél-somogyi Állami Gazdaságba megyek megtu­dakolni, miért áll kihasználat­lanul 86 hektárnyi halasta­vuk. Tulajdonképpen tudom a választ is. Ugyanazt fogják elmondani, mint a minap, Öreglakon. Itt a csaknem 106 hektárnyi halastóterületből 17 hektárt használnak. (Több mint 400 hektár haszontalan halastó van a megyében. Ez az összes vízterület egyötöde.) »Nem éri meg. Nincs pén­zünk. Nagy odafigyelést kí­ván, nekünk meg anélkül is van gondunk.« Ezek a leggya­koribb válaszok. — Vatóban nem éri meg? — Erről szó, sincs, hiszen még a kevés ráfordítással és hozzáértéssel »művelt« tavak is százezreket hoznak. Külö­nösen a hal árának emelkedé­se óta. A valódi ok az, hogy a zömében 100 milliós terme­lési értékű gazdaságokat nem érdekli, hogy egymillióval több vagy kevesebb. — A halastavak többsége felújításra szorul. Így a pénz­hiány talán elfogadható in­dok. A Bárdibükki Állami Gaz­daságban 20 hektárnyi tóban termelnek, 45 hektárnyi a ki­használatlan vízterület. Az ottani vezetők elmondták, hogy tanulmánytervet készí­tettek az utóbbi rész haszno­Somogyi Néplap sításáról. E szerint hatmillió forintra volna szükség, és mint mondták, ennyit nem ér meg. Valóban nem, ám alig érthető, hogy a tó működteté­sére csak ez a »nagyvonalú« terv adna lehetőséget. — Milyen támogatást kap­hatnak a gazdaságok a tavak felújítására és fejlesztésére? — Negyvenszázalékos álla­mi segítséget. Az országban 400 millió forint áll rendelke­zésre erre a célra. Nem mind­egy, mennyi kerül ebből a megyébe. Sajnos a gazdasá­gokban nagy az érdektelen­ség. Igaz, van, ahol a jó szán­dék nem hiányzik — ilyen a mesztegnyői tsz —, csakhogy ott még a fennmaradó 60 szá­zalék is meghaladja a lehető­ségeket. — A mezőgazdaság más ága­zataiban nagyszerű eredmé­nyeket hoztak a termelési rendszerek. Milyen kezdemé­nyezések vannak az összefo­gásra a haltermelésben? — Hat gazdaság — a so- mogysárdi, a somogyvári, a szőlősgyöröki, a ságvári, a kdsbárapáti és a homokszent- györgyi — már tagja a bikali haltenyésztési rendszernek. Ezeket a szövetkezeteket jö­vőre már a bikali gazdaság látja el kiváló tenyészanyag- gal. Segít taggazdaságainak a gépesítésben, az értékesítés­ben, és tenyésztési szaktaná­csokat is ad. Ez utóbbi külö­nösen fontos, hiszen több he­lyen éppen a hozzá nem ér­tés tette »ráfizetésessé« a ha­lászatot. A rendszer tulajdon­képpen az »odafigyelés« gond­ját veszi le a gazdaság vállá­ról. — Van-e egyáltalán jó pél­da a megyében a gazdaságok előtt? — A Balatoni Halgazdaság­nak nemcsak az eredményei nagyszerűek hanem kezdemé­nyezései is figyelemre mél­tóak. Már jövőre megkezdik — 15 -milliós ráfordítással — az irmapusztai, 400 hektáros halastórendszerük rekonstruk­cióját. Ugyancsak még ebben az ötéves tervben elkészül az a halfeldolgozó üzem, amely zömében ezeknek a felújított tavaknak a halaiból készít konyhakész. árut. A feldolgo­zókhoz tartozó mélyhűtőkam­rák tovább csökkentik a hal­ellátás szezonális jellegét. — Mindezeket érvként most Nagyatádon is elmondja .. . — Igen Ha végképp úgy érzem, hiába jöttem, még megpróbálom őket rávenni, hogy legalább valamelyik horgászegyesülettel keresse­nek kapcsolatot. Nem hiszem, hogy csak nekem hiányoznak a haszontalan halastavakban meg nem termelt haltonnák. Bí*ó Ferenc­OKTÓBER A várható időjárás: 19 KEDD Nándor Erősen felhős, párás idő — ismétlődő esővel. A hajnali és a reggeli órákban helyenként köd lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 5—10 fok között alakul. A távolabbi kilátások (péntekig) : Erősen felhős idő esőkkel. A legalacsonyabb hajnali hőmérsék let 2—6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6—10 fok között lesz. Kádár János új kötete A Magvető Kiadó sok ér­dekes újdonságot tartogat a téli könyvvásárra: a Gyorsu­ló Idő sorozatban megjelenik Kádár János Internacionaliz­mus, nemzeti érdek című kö­tete és Aczéi György Egy el­maradt vita helyett című írá­sa. Ugyanebben a sorozatban lát, napvilágot Köpeczi Béla tanulmánya is II. Rákóczi Fe­rencről. — A belgrádi írótalálkozón, mely tegnap kezdődött, Csák Gyula József Attila-díjas író vezetésével öttagú magyar küldöttség vesz részt. A ta­lálkozó tómája: Az irodalom aktuális kérdései: krízis vagy reneszánsz? — Nobel-díj. A Svéd Kirá­lyi Akadémia hétfőin az 1976. évi fizikai Nobel-díját két amerikai professzornak, Bur­ton Richter és Samuel C. C. Ting között osztotta meg. A kémiai Nobel-díjat William N. Lipscomb, a Harvard Egyetem tanára kapta. — Bőrgyógyászok és immu­nológusok közös tanácskozása kezdődött tegnap Budapesten az Akadémián. A tudományos tanácskozáson 68 előadás hangzik el. — Leányvásárt tartottak vasárnap a Zengő lábánál fek­vő Pécsváradon. Az egészna­pos, látványos folklorisztikus eseményen 26 népi együttes és több ezer néző vett részt — Az Aranykoporsó című háromfelvonásos operával Budapesten mutatkozik be a hét végén a Szegedi Nemzeti Színház operatársulata. A szövegkönyvet Móra regénye nyomán Vántus István írta. — Mráz család címmel közli a Mozgó Világ új szá­ma Bakos Ferenc Siófokom élő író egyfelvonásos színpa­di művét, Koltai Tamás pe­dig a kaposvári színházról publikál tanulmányt. — Hazaérkezett az indiai Punjab államiból a Magyar Nők Országos Tanácsának küldöttsége, amely részt vett az Indiai Demokratikus Nő­szövetség IX. kongresszusán. — 1975. október 22-cn, 12 óra­kor Igái, Akácfa u. 3. sz. alatt, bírósági árverést tartunk. Árve­résre kerül vasszerkezetű hét­végi ház, 168 500,—Ft. (468808) Kukorica 527 hektárról A komiósdi Béke Tsz-bcn 527 hektáron termeltek az idén kukoricát. Eddig három géppel több mint 200 hektárról ta­karították be a termést. A kukorica cg.v részét a barcsi, másik részét saját szárítójukba viszik. Eddigi átlagtermésük 45—50 mázsa hektáronként. — Garai Gábor, a Magyar írók Szövetsége főtitkára teg­nap elutazott a bolgár írók szövetségének kongresszusá­ra. — A Pécsi Balett egyhetes jugoszláviai turnéra indult; Szarajevó, Jajca és Brocko közönsége előtt szerepel majd két összeállítással. — Hadgyakorlat. Az éves kiképzési terveknek megfele­lően október 18-án megkez­dődött a Magyar Néphadsereg és az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli had­seregcsoport kijelölt törzsei­nek és csapatainak őszi kö­zös hadgyakorlata. — Emberparány. A világ legkisebb — 27 centi hosszú — kisbabája öt évvel ezelőtt született (450 gramm súllyal) a lengyelországi Swjetoczlo- vic faluban. A kis Karina Badura ötödik születésnapjá­ra elérte a 104 centis magas­ságot és a 18,5 kiló testsúlyt. — Ítéletidő tombolt vasár­nap Jugoszlávia északi ré­szén. A vihar Belgrádban le­döntött egy óriásdarut és egy tv-tornyot. Az ország keleti részein havazott is. „Hároméltü” mocsárjáró A szibériai olajmezők fel­tárásának egyik legnagyobb technikai problémáját — a 60 százalékban elmocsaraso- dott vidéken való megbízha­tó közlekedést — oldja meg az a »hároméltű« mocsárjáró kocsi, amelyet a napokban sikerrel kipróbáltak Szurgut környékén. A »Szibéria« ne­vű, 17 tonna önsúlyú és 20 tonna teherbírású jármű a vízen hajócsavarral, a mo­csaras részeken lépegető exkavátor módjára, kemény talajon pedig traktorkereke­ken gördülve halad. Sebessé­ge kereken óránként 40 ki-, lométer, vízen 5—10 kilomé­ter. — A levegő tisztaságát vé­dő új berendezés építését fe­jezték be a Kőbányai Gyógy- szerárugyár dorogi üzemé­ben. A B—12 gyártásakor ke­letkező hulladékgázt semle­gesítik. — KÖZLEMÉNY! A KeresJce­deLmi és VendégLátóipari Főis­kola az 1977/78-as tanév felvételi vizsgáinak előkészítő tanfolya­maira Budapesten és vidéken 3976. október 30-ig lehet jelent­kezni. A tanfolyam, 6 hónapos. A foglalkozások hetenként két alkalommal az esti órákban lesz­nek a felvételi vizsga tárgyai­ból. (Pécsett az igényektől füg­gően esetleg egy napon tartjuk mindkét tárgyból.) A részvételi díi 650 Ft. A jelentkezéshez szükséges nyomtatvány besze­rezhető: Pécs. Bét u. 10. (Keres­kedelmi Szakközéoiskola). Rész­letesebb felvilágosítás a Kereske­delmi Értesítő 27. számában ta­lálható. (13960) 40 évvel ezelőtt, 1916. október 19-én halt meg — 55 éves korában — Lu Hszün kínai regényíró és novellista, a realista elbeszélés kiemel­kedő mestere, a modern kínai irodalom lgjelentősebb egyé­nisége. Elszegényedett kisbir­tokos családban született. Előbb orvosi tanulmányokat folytatott, majd irodalommal kezdett foglalkozni. Harcos cikkekkel, tanulmányokkal küzdött népe felvilágosításáért. 1912-től Nankingben, .később Pekingben dolgozott, 1913-tól a kínai irodalom tanára volt a pekingi egyetemen. 1927-től Sanghajban élt. Több írása páratlan erővel leplezi le a régi típusú patriarchális, fe­udális kínai társadalom sötét világát. Kitűnő műfordító Is volt; ő fordította le és adta ki kínaiul Petőfi János vitézét. — Két és fél e*er éves te»' lepülések romjaira bukkan­tak a szovjet régészek Ogyessza területén. Az egyik magtárveremben kölesma­radványt is találtak. — A szlovák műemléki és természetvédelmi intézet munkájának dokumentumai­ból nyílt kiállítás tegnap Bu­dapesten, az I. kerület Tán­csics utca 1. szám alatt. No­vember 5-ig lesz nyitva. — 800 mázsa vadgeszte­nyét gyűjtött össze Somogy­bán az Erdei MeUéktertnók Vállalat. Most a Hungaro- flor Külkereskedelmi Válla­lat közvetítésével az NSZK- ban értékesítik. — Tűz keletkezett vasár­nap délelőtt Pusztaberény- ben, az Üj utca 10. számú házban. A tulajdonos 3 éves fia játszott gyufával, s ennek következtében kigyulladt a pajta és az istálló tetőszerke­zete. A kár 25 ezer forint. — Régészeti szenzációt: a Duna menti Adonyiban tavaly feltárt Dolichenus-szemtély felszerelési tárgyait, isten­szobrait mutatták be vasár­nap Székesfehérváron, a Fe­kete Sas Patikamúzeumban. A római birodalom egykori területén alig tucatnyi he­lyen sikerült csak megmente­ni Jupiter Dolichenus szenté­lyeinek berendezését. — Az ezredik csoport ke­reste föl tegnap — az 1967- ben megkezdett szervezett látogatások óta — a Borsodi Vegyi Kombinátot. Az 1000 csoportban 42 ezer iskolás, szakmunkástanuló, szocialis­ta brigád és tsz-dolgozó te­kintette meg a nagyüzemet. Halál a síneken Szerencsétlenség történt a hétvégén Kuba Oriente tartományában: egy meredek szakadékon két vasúti kocsi leszakadt egy szerelvényről, s egyre gyorsuló sebességgel visszagurult. Egy utasokkal zsúfolt autóbusz épp abban a pillanatban hajtott át a vasúti átjárón, amikor a szá­guldó vagonok odaértek. A szerencsétlenségnek 54 halá­los áldozata van. — Nézzen a Tükörbe! Vidám,* zenés, műsoros divatberputató a kaposvári Csiky Gergely Szín­házban 1976 október 25-én, hét­főn du. 5 és este 8 órai kezdet­tel. Közreműködik: Fónai Márta, Abody Béla. Harangozó Teréz, Payer András, Németh Marika1, Marik Péter, Karda Beáta, An- gval János. Műsorvezető: Kuglik Júlia vagy Molnár Margit, já­tékvezető: Pálos Miklós. Kék Csillag Együttes. A Somogy me­gyei Iparcikk-kiskereskedelmi V. legújabb őszi-téli modelljei di­vatbemutatója. Jegyek válthatók a színház jegyirodájában, pénz­tárában és a közönségszervezők­nél. • (13933) Október 19-től november 9-ig szovjet hanglemez-liónap a Zselic Áruházban 20% engedménnyel

Next

/
Thumbnails
Contents