Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-17 / 246. szám

Válaszút Glitt A héten K&zel-Kele>t hely­zetére egyfelől erőfeszítéseik felől a libanoni lyesbodása volt a jellemző. Az Arab Liga által szorgalmazott nagyobb csúcskonferenciára Asszad szír elnöik távolmara­dása miatt aligha kerülhet sor. Eközben a szír csapatok újabb támadásra indultak a palesztinok és a libanoni bal­oldali erők ellen. Szidom, Tri­poli és Bejrút térsége volt a leghevesebb ütközetek színhe­lye. Egy másik konferencia dol­gában is jobbról-balról zápo­roztak nyilatkozatok: Cros­land brit külügyminiszter ra­gaszkodik ahhoz, hgoy Géni­ben október 25-én kezdődjék az az értekezlet, amelynek célja egy rhodesiai (zimbab­wei) átmeneti kormány létre­hozása. A részvevőket már október 21-re a svájci város­ba kérette. A zimbabwei ha­zafias front vezetői, Joshua Nkomo és Robert Mugabe vi­szont követelték, hogy leg­alább két héttel halasszák el a konferenciát. A szabadság­jogok érvényesüléséit követe­lik Rhodesiában, a politikai foglyok szabadonbocsátását, ennek következtében alakulhat ki kedvező légkör a tárgyalá­sokhoz. Afrika sorsát közvetve is befolyásolni képes a szov­jet—angolai együttműkö­dés, amelyet az e héten végétért Neito-látogatás során aláírt szerződések, együttműködési megállapodások fognak bőví­teni. Az angolai elnök a Szov­jetunióból Bulgáriába utazott. Szerdán, a Daily Telegraph című angol laip közölte pe­kingi tudósítójának »-hitelt ér­demlő förrásoíkra« hivatkozó jelentését, amely szerint le­tartóztatták a Kínai Kommu­nista Párt KB Politikai Bi­zottságának négy tagját: Csi-ang Csinget (Mao Ce-tung özvegyét) és — feltételezések szerint — Vang Hung-vent, a KKP KB albínókét, * Csang Gsun-csiaót, az Államtanács alelnökét és Jao Ven-jüant. HZ ESEMÉNYEK KRÓNiKáJB HÉTFŐ: Callaghan—Schmidt tárgya­lások az angliai Chequers­ben. Budapesten befejeződött a fejlődési világkonferencia. KEDD: A francia állam6 válasza a moszkvai televízióban az egy héttel azelőtti Brezs- nyev-interj úra. SZERDA: Számos nyugati lan és hír­ügynökség közli, hogy le­tartóztatták az úgynevezett sanghaji csoport főbb veze­tőjét. CSÜTÖRTÖK: Véget ért Moszkvában a KGST Végrehajtó Bizottsá­gának ülése, PÉNTEK: Oslóban közölték, az idén nem adják ki a Nobel-bé­kedíj at. A baloldali képviselők bi­zalmatlansági indítványt nyújtottak be a párizsi páriám entberu SZOMBAT: Diplomáciai alkudozások az arab világban a Liba­nonról szóló csúcskonfe­rencia összehívása körül. sajtójél«ntések a legnagyobb valószínűség szerint megfe­lelnek a valóságnak. A fenti jelentéseket kínai hivatalos szervek eddig nem erősítették meg. Európai viszonylatban fi­gyelmet érdemelt Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök nyiatkozata, amely a moszkvai televízióban hang­zott el. Az enyhülésnek — mondotta — többnek kell lennie a háború hiányánál. Nem csupán a konfliktusok tehetőséget ed az Edward' Gterekkel való eszmecserére is. A francia belpolitikai és gazdasági helyzet ugyanakkor igen feszült. A francia frank árfolyama csökkent, ami a tőzsde ítéletét fejezi ki: a bizalmatlanságot a Bar­re-kormány tervezett In­tézkedéseivel szemben. A baloldali pártok és a szakszervezetek elutasítják a »naidrágszijimegh ázást-». 53 képviselő a Bourbon-palotá- ban bizalmatlansági indít­ványt terjesztett be. Ennek ugyan valószínűleg nem lesz kormánybúktató hatása, hi­szen a gaulleista alkotmány szerint nem a szavazásban részvevők többsége kell a bi zalmatlanság kimondásához, hanem a nemzetgyűlés abszo­lút többsége. Az pedig nyil­vánvalóan nincs meg. A ked­di szavazás így inkább jel­képes lesz a baloldal kiállását fogja demonstrálni. Rómában is viharosan fo­gadják az Andreotti-progra­mot. A három nagy szakszer­vezet még nem döntött, fel­száll tsák-e a munkásságot az általános sztrájkra a takaré­kossági program módosításá­ért. A kommunistákhoz kö­zelálló és a legnagyobb szak- szervezeti szövetség, a CGIL a kormány tervének feltéte­les támogatása * mellett dön­tött, — ha az intézkedések valóban ösztönzik a beruhá­zásokat és biztosítják a mun­kaalkalmat az olasz dolgozók milliói számára, akkor a CGIL támogatja majd a ter- I vet. Pálfy József Hazaérkezett a laoszi küldöttség Szombaton hazaérkezett Viontiane-be a Laöszi Népi Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttsége. A delegáció, mint ismeretes, Kaysoaie Phomvihane, a Lao­szi Forradalmi Néppárt Köz­ponti Bizottsága főtitkára,' a köztársaság miniszterelnöke vezetésével — mint ismeretes — a Szovjetunióban és több más szocialista országban tett látogatást. (MTI) Nem jól működött az automatika Leszáll a Szojuz­-23 Moszkvai idő szerint szóm-j tikus közeledés rendszerére baton, hajnali három órakor j állították át. A közelítést irá­befejeződött Vjacseszlau Zu­dov és Valerij Rozsgyeszt- venszkij űrhajósoknak a Szo­juz—23 űrhajó fedélzetén végzett második munkanapja. A második nap programja szerint az űrhajósok elvégez­ték a tervbe vett munkát. Péntek este 21.58 órakor a Szojuz—23 űrhajót a Szaljut— 5 űrállomáshoz való automa­nyító rendszerek nem a szá­mításoknak megfelelően mű­ködtek, s emiatt elálltak a Szaljut—5 űrállomással való összekapcsolástól. Az űrhajósok befejezik re­pülésüket, és a. Földre való visszatérésre készülnek. A Szaljut—5 tudományos űr­állomás automatikus rend­szerben folytatja repülését. fi Ciliiéi KP nyilatkozata A Chilei Kommunista Párt Mexikóvárosban közzétett nyilatkozatában részletesen elemzi a chilei helyzetet és megjelöli a demokrácia visz- szaállításáért, valamint a fa­siszta diktatúra megdöntéséért vívott harc legfontosabb fel­adatait. A chilei hazafiak leg­főbb forradalmi feladata a demokratikus szabadság hely­reállítása — hangzik a Chilei KP nyilatkozata. A katonai junta megdöntése nem történ­het napok alatt. A győzelem á demokratikus és haladó erők egységétől, szervezettsé­gétől és harcától függ — szö­gezi le a dokumentum. Tárgyaléasztailioz ültek az arab országok Ritádban (Folytatás az 1. oldalról) gvasztották azokat az előké­születeket, amelyek Kairóban az arab államfők hétfőre ter­vezett értekezletét lettek vol­na hivatottak megalapozni. Az arab külügyminiszteri kon­ferencia nem sokkal azután, hogy szombaton is összeült, elnapolta tanácskozását, mert — miként az Arab Liga szó­vivője tájékoztatott — úgy döntöttek, hogy Kairóban ma­radva figyelik a szaúdi fő­városban zajló eseményeket. .Valamennyien az úgynevezett megakadályozása, hanem po­»sanghaji csoporthoz“ tartoz­nak, és a londoni lap jelen­zitív akció, a népek közö: munkájának keresése és ezért lése szerint azzal a váddal I fejt ki Franciaország együtt­tartóztatták le őket, hogy ál­lamcsíny végrehajtását tervez­ték. Az AFP francia hírügynök­ség számos, Pekingben tevé­kenykedő diplomata vélemé­nyére hivatkozva azt jelen­tette, hogy a Csian Csing és más hivatalos személyelv le­tartóztatásáról közölt angol működést a Szovjetunióval. A francia államfő kijelentette, hogy a lielsinki záróokmány­ban foglaltak megvalósításá­ban lehetséges a haladás, és erről' kíván tárgyalni Leonyid Brezsnyevvel, ezenkívül ez lesz a témája a lengyel ve­zetőkkel a hét végén sorra- kerülő megbeszéléseknek. (Giscard d’Estaing úgyneve­zett magánlátogatásra utazott Lengyelországba, egyben ez Először vitáztak a ív-ben az amerikai alehwkjelöllek A BT folytatja a namíbiai vitát Az ENSZ Biztonsági Taná-1 terjesztenek a BT elé, amfely- csa holnap, köaáp-europai idő szerint 20 órakor folytatja a namíbiai kérdés pénteken el­napolt ■ vitáját ' -— jelentették be New Yorkban. ben teljes fegyverszállítási embargót követelnek a Dél­afrikai' Köztársasággal szem­ben. Nyugati hírügynökségi jelentések szerint a határozat- tervezetet minden valószínű- ; ség szerint megvétózza majd jűleg közölték, hogy várhatóan ■ Egyesült Államok, Nagy- kedden határozat-tervezetet 1 Britannia és Franciaország. Az afrikai országok egyide­Ma újabb csúcs Lusakában Ma újabb csúcstalálkozót tartanak Lusakában az afri­kai »frontállamok:« — Angola, Botswana, Mozambik. Tan­zánia és Zambia — államfői — közölte szombaton a tan­zániai rádió. A találkozón a Rhodesia tárgyú gerfi érte­kezlettel összefüggő kérdése­ket vitatják meg. Szeptember közepe óta ez lesz az öt államfő harmadik találkozója. A legutóbbi — szintén Lusakában tartott — megbeszélésükön, mint isme­retes, elutasították a rhode­siai rendezésre tett angol— amerikai javaslatot. Joshua Nkomo, az Afrikai Nemzeti Tanács elnöke, szom­baton a lusakai repülőtéren újságírók előtt bejelentette, hogy Nagy-Britannia a rho­desiai átmeneti kormány meg­alakításával foglalkozó genfi konferenciát, három nappal el­halasztotta. A konferenciának eredetileg október 25-én kel­lett volna megnyílnia Géni­ben. A rhodesiai színes bőrű ve­zető jelezte, hogy az elha­lasztással kapcsolatos infor­mációt. Nagy-Britannia zam­biai főmegbízottjától (nagy­követétől), Stephen Miles-tő! kapta. A rhodesiai színes bő­rű politikusok ragaszkodtak a konferencia későbbi időpont­ban történő megrendezéséhez. A hatos csúcstalálkozó meg rendezése mindenképpen a: utóbbi idők legfontosabb po­litikai fejleménye a libanoni válságban mindeddig több mostani részvevője fenntar­tásait hangoztatta egy hatos tanácskozással szemben. A részvétel egyedül persze még nem garancia arra, hogy va lóban megállapodás is születik a másfél éve tartó libanoni harcok befejezéséről. A most tárgyalóasztalhoz ülő feleket nagyon mély ellentétek oszt­ják meg. Megállapítható vi­szont, hogy a hatos kiscsúcs- nak lényegesen fontosabb szerepe lehet abban, hogy va­lamiféle előrelépés történjék a libanoni konfliktusban, mint az össz-arab konferen­ciának. A Kairóban terve­zett csúcsértekezlet ugyanis az álláspontok megismétlésén kívül alig ígért többet, s né­hány államfő már eleve beje­lentette a távolmaradását, il­letve azt, hogy alacsonyabb szintű delegációt küld a ta­lálkozóra. Ázsiai békekonferencia A Báke-világtanács rendezé­sében szombaton a mongol fővárosban megnyílt az ázsiai békekonferencia. A békefórum munkájában több mint húsz ázsiai ország bák-ebizottságá- nak és békemozgalmának kül­döttei vesznek részt. Az euró­pai szocialista országok kül­döttségei vendégként vannak jelen. A konferencia részvevőit szombaton Jumzsagijn Ceden- bal, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja elnökségé­nek elnöke üdvözölte. Az ülésen Romesh Chandra, a Béke-világtanács főtitkára tartott beszédet-. NATO-küldöttség Lisszabonban Mumfordnak, a NATO terve­zési és politikai kérdésekkel foglalkozó főtitkár-helyettesé­nek vezetésével szombaton küldöttség érkezett Lisszabon­ba, hogy Portugália NATÖ- ban való részvételének prob­lémáiról tanácskozzék. Fanes tábornok elnökletével pénteken Portugáliának a NATO-ban való részvételéről tanácskoztak a portugál fegy­veres erők főparancsnokai és a hadügyminiszter. Losonczi Pál diának ül. állomása PANAMA Megnyílt a kaníoni őszi vásár Mao elnök örökségének megvalósítására buzdítanak a jelszavak Pénteken megnyílt a kan- létén« is. »Tartsuk magunkat Robert Dole szenátor, a re­publikánusok és Walter Mon­dale szenátor, a demokrata párt alelnökjelöltje másfél órás vitáját közvetítette pén­teken este szinte valamennyi amerikai tv- és rádióállomás. Az elnökjelöltek két hasonló vitája után, az amerikai vá­lasztási harcok történetében először vitáztak nyilvánosan az alelnökjelöltek is. E tiszt­ség betöltőinek alárendelt toni őszi vásár. Az Űj Kí­na hírügynökség beszámolója szerint a vásáron külön pavi­lonban állították ki Marx, En­gels, Lenin, Sztálin és Mao Ce-tung különféle nyelveken megjelent műveit. A vásárt díszítő transzparenseken a kö­vetkező jelszavak olvashatók: »•Vigyük győzelemre Mao el­nök forradalmi irányvonalát! szerepük van az amerikai po- i »-zárkózzunk fel a Kua Huo­Hl Somogyi Néplap litikában. Jelentőségüket az adja, hogy az elnök halála vagy lemondása esetén annak helyébe lépnek. Az Egyesült Államok 5 legutóbbi elnöke közül 3 így került a Fehér Házba, amint Gerald Ford is. Az alelnökjelöltek vitája alig szolgált újdonsággal a 80 milliósra becsült közönség , számára. feng vezette központi bizott­ság mellett!«, »-Kövessük a marxizmust és ne a revizio- nizmust!«. A feliratok elítélik az »-intrikákat és a konspirá­ciót«, és egységre szólítanak fel a szakadársággal szem­ben. Követelik Teng Hszlao- ping bírálatának elmélyítését és felszólítanak, »-Mao elnök forradalmi irányvonalának követésére a külpolitika terü­a proletár internacionalizmus­hoz és soha ne törekedjünk hegemóniára« — hangzik az egyik jelszó. A vendégeket a vásár igaz­gatója. Lin Li-ming üdvözölte, Pan**«» KSzőp-Amerlka egvm köztársasága. Területe (az orszá­got kettészelő 1432 km2-es Pana- ma-csatomaövezettel együtt) 77 082 km*, lakóinak száma 1,7 millió. A népesség zöme spanyol indián, mesztie; a városokban sok a jamaikai, a kínai és az amerikai bevándorolt. A spanyol konkvisztádorok 1501­ben ^leniek meg a két óceánt £££££*' a c5atornaövezetl»én elválasztó foldszoros területén. A Americas, az Egyesült Államok latin-amerikai felforgató politiká­jának legfontosabb bázisa. A Panama szuverénitását sértő csatornaegyezmény megszünteté­se érdekében 1958-ban, 1959-ben és 1964-ben jelentős tömegmegmoz­dulások zajlottak le. Az 1968-ban hatalomra jutott katonai junta határozottan föllépett a kormány három évszázados gyarmati ura­lom (1519—1821) után az ország Kolumbia része lett, de az Egye­sült Államok a terület stratégiai leien* őségét már a múlt század­ban felismerte és **rendfenntartó* erőkkel biztosította a két óceánt amerikai teke behatolását. Az 1881-ben francia támogatással megkezdett Panama-csatorna részvényeit is az Egyesült Álla­mok szerezte meg, s a szeoara aki egyben Iuangtung tartó-1 5,szekötó vasútvonalat, illetve az mány forradalmi bizottságé- ’ nak alelnöke. Az alelnök egyebek között kijelentette:' »Maoelnök örök­ké élni fog szívünkben. El­tökélt szándékunk, hogy gyá­szunkból erőt kovácsolunk és szorosan felzárkózunk a párt Hua Kuo-feng vezette köz­ponti bizottsága mellett, és megvalósítjuk Mao elnök örökségét. Tovább mélyítjük Teng Hsziao-ping bírálatát és továbbra is visszaverjük a jobboldali elhajló törekvése­ket.« történő helyreállításáért, s az 1974. február 7-én aláírt elvi megálla­podás új egyezményt helyezett kilátásba, a csatorna bérleti dí­ját pedig 25 millió dollárra emel­te föl. Panama agrárország, a keresők 44 százaléka a mezőgazdaságban dolgozik. Az ország területének 23,8 százaléka alkalmas művelésre; ezt nagyrészt latifundmmok és az amerikai United Fruit Company államosított leányvállalatainak tista erflk tAmogatósával 19<13-ban exportra termelő banánültetvé- a fóldszorost elszakította Kolum- nyel foglalják el. A katonai kor- biától. mány 1969-ben meghirdetett föld­Az 1904-ben kötött panamai— reformja 3 év alatt 350 ezer hek- amerlkai egyezmény a csatorna tár fö,d szétosztásával enyhítette használata és ellenőrzése cél iából a szegényparasztság földínségét. — 250 ezer dollár bérleti dÜ fe- Termelőszövetkezetek szervezésé­jében — tízmérföldes övezetet biz- veI* agráripari kombinátok létesf- tosított az Egyesült Államoknak, tésevel a mezőgazdasági termelés Az 1939-ben »-kötött-* újabb csa- tornaegyezmény támaszponttá változtatta az országot, s ezt csak 1970-ben szüntették meg véglege­sen. A csatornaövezet 14 tá­maszpontján azonban ma is tíz­ezer amerikai katona államásozik, ■ itt található az Escuela des las föJlendítését kívánják elősegíteni. A bányakincsek (kőolaj, réz-, arany-, ezüst-, mangánérc és bau- xit) feltárása és kitermelése is megkezdődött. Előkészületek tör­téntek a két óceán partjait össze­kötő kőolajvezeték megvalósításá­ra is.

Next

/
Thumbnails
Contents