Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-15 / 244. szám

E lszakadni a szülőktől! Ne éljen együtt több generáció! Egészségte­len, ha több család él egy lakásban. Jelmondattá vált elvek. Az új kor követeli őket. Az összeházasodó, gyer­meknevelésre készülődő fia­talok szakadjanak el szüleik­től, ne jöjjön létre függőségi viszony. A gazdasági alapok erre többé-kevésbé .már most is lehetőséget adnak. Egyre több lakás épül. A program az ötödik ötéves tervben is folytatódik. Ha a »közvetlen« alkalmazkodás nem jön létre, a kapcsolat erősödik, így tart­ják. Magyarán: a távolság mindent megszépít... A fiatalember elmélázva nézett valahova a hátam mö­gé. Néhány történetet mesélt az öregek előadásaiból, moso­lyogva, apró kommentárokkal. Ahogy egy-egy évtizedet jel­lemzett, megváltoztak a moz­dulatai, az arckifejezése. Kü­lönösebb színészi tehetség nélkül is »eljátszotta« az »öregeket«. — Csak azért tudom mind­ezt, mert a dédszüleimmel, a nagyszüleimmel és a szüleim­mel laktunk egy háromszo­bás lakásban. Nem volt gond nélküli ez az együttélés. Ak­kor még lehetőség se nagyon akadt a továbblépésre: arra, hogy mi elköltözzünk. Sokan még rosszabb helyzetben, szű­kösebben laktak. De ha most összekerülök a kortársaimmal, akik csak a szüleikkel voltak, észreveszem, hogy a sokszor keserű együttlét mennyi előnyt jelent nekem. Termé­szetesen nem arra a szokásos bölcselkedésre gondolok: ne­héz életem volt, megedződtem a viharokban, most jobban megállóm a helyem, mint azok, akiknek tizenévesen minden az ölükbe hullott... »Csak« ismerem — mert kényszerítve voltam «— az Elszakadás idősebbek gondolkodásmód­ját, talán egy kicsit jobban, mint azok, akik csupán ha­vonta látták nagy- és déd- szüleiket! Egy másik beszélgetés köz­ben majdhogy éreztem a fél kiló zsír súlyát, hónap végén az ugyanolyan, »szegény« ba­ráttól. A háromszor kettes albérletbe érkező alvóvendég lélegzését. Partnerem har- mincegynáhány éves nő. Abból a korosztályból, amelyik a ma »nehéz időknek« emlege­tett években kezdte önálló életét, ö így beszélt az »ősökről«. — Jól emlékszem, mi gyer­mekként legföljebb kérdez­hettünk, azt se mindig, csak ha engedélyt kaptunk rá. A felnőtt, az apa, az anya, egy­ben a tekintély és a hatalom volt. Megszoktuk már a gyer­mekkorunkban, hogy ne fus­sunk fűvel-fával a szüléink­hez. így egymás közt is job­ban alakultak a kapcsola­taink. Egymáson segítettünk, barátainkon. Rajtunk is a ba­rátaink segítettek. Ezért ösz- szetartottunk. Nagy baráti kö­rök alakultak ki. Panaszt is hallottam. A mai fiatal panaszát a mai fiatalok sokszor felületes kapcsolódá­sáról. — Miért tiltották meg ne­künk a szüléink azt, ami ki­alakította az ö kapcsolatai­kat? Milyen büszkék a régi barátságokra, az összeková- csolódásra! Még példálóznak is. De mi csak hozzájuk me­hettünk. Egyszerűen nem hagyták, hogy mások »meg­előzzék« őket. »Feleletként« egy negyven­öt éves anya önvizsgálatait idézem. Most is megpróbálna segíteni a gyerekén. De nem Hétszás oldal Pogányszentpéterröl Szabadnapjain néprajzos Ä kilences busz az állo­más és az új Városközpont között közle­kedik Nagy- ikanizsán. A volán mögött minden má­sodik napon. Pintér István ül, aki szabad­napjain öreg embereket, régi iratokat vallat: hogyan volt régen? Miként élt egy pa­rasztcsalád a századfordulón ? Mit ettek az emlberek har­minc, ötven évvel ezelőtt, ho­gyan öltözködtek? Mitől fél­tek, hogyan próbáltak véde­kezni a »rontás« ellen ? A kér­désekre a somogyi Pogány- szentpeteren, a Kanizsához közeli faluban keresett vá­laszt. Abban a községben, amelynek hosszú évekig lakó­ja volt. Az érdeklődés eredménye: 726 oldalas néprajzi gyűjte­mény Poganyszentpéter törté­netéből. A nagykanizsai volán osok maguk között »művész úrnak« hívják. Pintér István nevetve legyint: — Nem rosszindulatból mondják ám! Érdekli a kollé­gáimat, mit csínálők, tudják, hogy sokat járok vissza a fa­lumba, Pogány szén tpé tér re, s azt is, hogy -szívesen foglal­kozom népművészettel. Most itt a Volánnál elhatároztuk, hogy a vállalat szocialista bri­gádjaival kiállítást rendezünk. Négy megyére szólót. Somogy, Tolna, Baranya, Zala megyé­ből gyűjtjük az anyagot. Azok a dolgozatok, melye­ket a múzeumban látott, kö­zös gyűjtés eredményei. Annak idején — 1963-ban — honis­mereti szakkört alakítottunk Szentpéteren Székely Ernővel, az általános iskola igazgatójá­val. Sokan csatlakoztak hoz­zánk. Tudtuk, hogy a szláv eredetű községben sok régi hagyomány, dal, szokás él, csak össze kellene szedni őket. Hát mentünk. Szombaton, va­sárnap, este. Először nem ér­tették az emberek, miért ér­dekes az, ami ebben a kis fa­luban régen történt? Sokan még szégyellték is negyven­ötven év elmúltával, kit ho­gyan csúfoltak régen, vagy milyen babonákban hittek. Volt olyan ház, ahova tíz­szer nyitottunk be egy. törté­netért vagy dalért. Először szabódtak, később azért csak megnyíltak az emberek. Rá­jöttünk, hogy legszívesebben a szőlőhegyen beszélgetnek az öregek. Hát oda is utánuk mentünk, meg a rópaföldre, kruimpliföldre. Gyűlt az anyag — tárgyak, bejegyzett emlé­kek. A fordulópont az első hely- történeti kiállítás volt — mű­sorral egybekötve. Az iskola falait szinte beborítottuk szőt­tessel. Amikor műsoros estet állítottunk össze, nagy segít­séget kaptunk Együd Árpád muzeológustól. Ilyen még nem volt Szentpéteren: olyan em­berek énekeltek, táncoltak, akik színpad közelében sem voltak soha életükben. Pintér István közben dolgo­zott. írt a híres betyár déd­unokáról, a faragó Tóth Mi- hályról, akinek tolbb somogyi, zalai faragóval együtt gyűjte­ményes kiállítása nyílt Po- gányszentpéteren. Megírta a »jeles napok«-hoz fűződő szo­kásokat, összegyűjtötte a régi játékokat, babonákat, hiedel­meket, a csúf- és ragadvány­nevek keletkezését. Amikor ezekről a dolgozatokról beszél­gettünk, segítőtársait említet­te, a honismereti szakkör tag­jait sorolta. Elsőként Novák Józsefnek, a szentpéteri taná­csi kirendeltség vezetőjének szervező, gyűjtőmunkáját di­csérte. Elmesélte, hogy meny­nyi segítséget kanott a mú­zeum igazgatójától és Knézy Judit néprajzostól. Az első magnófelvételeket egy fiatal beatzenész, Németh Zoltán se­gítségével készítette. — Ebben a gyűjtésben, na­gyon sokan részt vettek. Az iharosberényi plébános ugyan­úgy »propagandát csinált« ne­ki, mint az általános iskola igazgatója... Terjedt a pogányszentpéte- riek illíré. Rádiófelvétel ké­szült a húsvéthétfői szokások­ról. Az egész fálu ott tolon­gott a réten akikor is, amikor az , Akadémia munkatársai képmagnóra rögzítették eze­ket. Nagykanizsán, az új lakó­telep egyik modem, népmű­vészeti munkákkal díszített lakásában él Pintér István. Gyakran kijár azonban Szent- péterre, szervezi a néprajzi munkát. Azt mondja, ott érzi igazán jól magát. Simon Márta barátkozhat helyette. Nem lát I megoldást sem, mert észre­vette a hibát, tehát észrevét­lenül kellene segítenie. Szinte »rímelnek« mondatai a tizen­éves fiú szavaira. — Azt hiszem, azért gon­doskodtam a fiamról annyira — és azért gondoskodtunk a fiainkról annyira —, mert éreztük, hogy velünk tulaj­donképpen keveset törődtek. Nekünk csak parancsoltak. Tudtuk, hogy ez rossz. Meg akartuk mutatni, hogy mi az­tán kiteszünk magunkért. De közben elfelejtettük, hogy a közös töprengések, az akkori húszforintos baráti segítségek, az egymás föltétel nélküli tá­mogatása — mert nem kap­tunk, nem kaphattunk azok­tól, akiknek ez a feladatuk lett volna — kínos-keserves volt, de jót is hozott. És most itt állunk húszéves gyere­keinkkel, akik egyedül van­nak. Mert már elszakadtak tőlünk, de nem kapcsolódtak máshoz. A lány — akivel a »megol­dásról« beszélgettünk — még csak készül az anyaságra. Menyasszony. Vőlegényével együtt tervezgetnek. Külön akarnak költözni. Nem akar­nak eltávolodni. De elkülö­nülni igen, mert ezt az úgy­nevezett »privát funkciók« megkövetelik. — Sokat viszem majd a gyerekem a nagymamához. Néha ott Í6 hagyom pár hét­re. Talán nyáron közös Bala­ton menti nyaralásokat csiná­lunk az öregekkel. Emlék­szem, olyan jó volt a mamit hallgatni. A fiam vagy a lá­nyom is bizonyosan szívesen hallgatja az anyámat, az anyósomat, az apámat, az apósomat... .Ne lakjon együtt több ge­neráció, egymás »szájában«. A szülői gondoskodás nem le­het végtelen. Az elszakadást épp az el­lenkezőjével, a segítség foko­zatos vagy hirtelen — csalha­tatlan módszer nincs — »megvonásával« kell segíte­niük a »felnőtteknek«. A fecske is repülni tanítja ki­csinyeit. Ellöki őket az eresz alól, ha ügyetlenek. És a fiatalok? Első beszél­getőtársam és a tervezgető leány talán valamit felcsillan­tott a helyes útból. A függő­ség köldökzsinórjának elvágá­sa utáni kapcsolatok lehetnek erősek. Az egymásra épülő generációk közül az »újabb­nak« emlékeznie kell. A gyermek is megőriz vala­mit anyjából, apjából. De új egyéniség. A gyermek, ha nem ismeri szüleit, ha rosz- szul ismeri őket — bármilyen körülmény miatt — hátrányos helyzetbe kerül. Miért ne lenne így ez »nagyban« is. De a gyermek, ha túl so­káig marad — kényszerből — gyermek, élhetetlen lesz, nem találja helyét érettebb társai közt. Luthár Péter A Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent a Német Szocialista Egységpárt IX. kongresszusának rövidített jegyzőkönyve. Az Egyesült Ál­lamokról közöl 17 izgalmas riportot a Stern című nyugat­német lap riportere. Rolf Winter tollából a Lidércnyo­más című kötet. A Győzelem Könyvtárában látott napvilá­got — új kiadásban — Gabit Muszperov: Ketten a tűzvo­nalban című háborús regénye. Szintén új kiadásban jelent meg a Filozófiai Kislexikon, valamint az első alkalommal is nagy érdeklődést keltett könyv, A Vadnyugat történe­te indián szemmel; a könyv szerzője Dee Brown. A Gondolat Könyvkiadó a pépszérű zsebkönyvsorozat­ban jelentette meg Peter Kir~ chberg könyvét. Régi autók címimel. Benedek István mun­kái sorozatában látott napvi­lágot A tudás útja című ta­nulmánykötet. A Magyar História-sorozat új kötete az Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag. Átdolgozott, új kiadás­ban került a könyvesboltokba Ungvári Tamás esszékötete, a Poétika. Túl a Tejútrendszer határain címmel jelent még Szécsényi—Nagy Gábor soka­kat érdeklő, számos színes képpel is illusztrált kis kötete. Robert Jstrow könyve — Vö­rös óriások és fehér törpék címmel — sok hasznos és korszerű ismeretet közöl. A Vi lógj ár ók-sorozat új kötete V. K. Arszenyev világhírű útleírása, a Derszu Uzala, a Távol-Kelet őserdeibe kalau­zod el. (Az ebből készült fil­met ezekben a hetekben játsz- szák a magyar mozikban.) Miniatűr kiadványban került a könyvesboltokba a Fészek Művészklub alapításának 75. évfordulója alkalmából meg­jelentetett A Fészek című. sok képpel illusztrált kötet. Az ismert csillagász. Kulin György munkája a Mit mon­danak a csillagok? Mindenkit érdeklő fontos kérdésekkel foglalkozik az olasz Alccste Santini könyve, a Katolikus kérdés — kommunista kérdés. A víz címmel megjelent Nyi­lasi János kitűnő összefogla­ló munkája is. Az Európa Könyvkiadó ' a magyar—csehszlovák közös kiadás keretében megjelentet­te Pavcl Buncák válogatott verseinek kis kötetét, Rácz Olivér utószavával. Mai ro­mán. kisregények érdekes kö­tete A túlélés krónikája; gaz­dag anyagát Domokos Géza válogatta. Az Alekszandr Pus­kin Művei most induló bib­liofil sorozatának első kötete­ként a könyvesboltokba ke­rült a nagy orosz költő drá­máinak kötete, benne az Anyeginnel és a Borisz Godu- nowal. Henryk Worcell elbe­széléseinek válogatása A világ legnehezebb nyelve. A Lyra mundi-sorozatban látott nap­világot a lengyel klasszikus, Juliusz Slowacki verseskötete. A világirodalom remekei 6. sorozatának új kötete John Steinbeck kéL híres regényét — Érik a gyümölcs, Kék öböl — teszi hozzáférhetővé ismét. Simon Bolivar írásainak ízlé­ses kötete is most látott nap­világot. \DNYUGAT 3RTÉNETE SZEMMEL • A népszerű Népek meséi- sorozatban jelent meg A szép délfinlány; ez mítoszokat és meséket tartalmaz a Gilbert- ás Ellice-szigetekről, Sigrid Koch gyűjtésében. Frantisek Langer: Haidarabadi légiposta című kis kötete érdekes fila- telista történeteket tartalmaz. Újból kapható Ilf és Petrov klasszikus műve, az Arany­borjú; a regény sokadik ki­adásban jelenik meg magya­rul. Csorba Győző válogatott versfordításait tartalmazza A kstöshargzat. A Modern Könyvtár új kötetei közül enilítsük meg William Eastla- ke regényét (A művész arc­képe huszonhat lóval), Ale~ xandru lvasluc esszéinek kö­tetét (Pro domö) és Arcsil Szulakauri regényét (Az (aranyhal). A Századok—em- borek-sororzat új kötete a Cem szultán, szerzője Vera Mutaf~ csieva. Ola Pavel elbeszélés- kötete A halak jegvé'ben. A Diákkönyvtárban je’ent meg Friedrich Schiller Teli Vilmos című drámája. Vas István fordításában, míg a kétnyel­vű Janus-konyvek sorozatá­ban Katherine Mansfield kis­regénye, a Prelude — Előjá­ték. Országos szavalóverseny — hatodszor A martfűi Tisza Cipőgyár művelődési központja és a Népszava Lapkiadó Vállalat a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulója tiszteletére, a forradalom, a forradalmi vívmányok és a munkásember életét bemuta­tó versek kategóriájában ha­todik alkalommal rendezi meg országos szavalóversenyét az alföldi nagyüzem művelődési házában. A november 7-én sorra kerülő verseny célja for­radalmi ég munkás témájú versek felkutatása és magas színvonalú bemutatása. A vetélkedőre október 28-ig a Tisza Cipőgyár művelődési központjában lehet nevezni. Egy-egy versenyző — aki 17. életévét betöltötte és nem hivatásos előadóművész — két vers, vagy prózarészlet elmon­dásával szerepelhet. A legsi­keresebb szavaló, vagy próza­mondó elnyeri a rendező szer­vek vándorserlegét és pénzju­talmát. A helyezettek pénzju­talmat, illetve oklevelet kap­nak. Szeberényi Lehel | a RÉM — Zsabka itthon van?! — Hol ő volna? — Mit tudom én! — Ö, az kapaszkúdta sze­kérre még ottan bányánál. Merhogy aszón gya, ő oda vissza már nem megyen. Egymásra néztek és Buda tanítóra. És Buda tanító egyikre se nézett. Szél jött a hegyekből. Ki­csit belekapott Buda tanító ritkuló, szőke hajába, és máris továbbnyargalt. A fiúk látták Buda tanító szétborzolt, kis­fiús haját. Mintha tréfás uj­jak túrtak volna bele. És na­gyon szánni valónak, elesett­nek látták így. Gyönge gyer­meknek, ki nem tud védelmet adni, mert maga is védelem­re szorul. Az út koponyakövei közt álltak, odaverten, tanácstalan­ságban. És nem merték vál­lalni, hogy kiderüljön a leg­rosszabb. öt percre sem e helytől, ahol vár rájük az el­odázhatatlan bizonyosság. A maga teljes kegyetlenségében. Holub Ciprián markolászta a pipáját, és oly kicsire töpö­rödött, mint azon az éjszakán, a tüzérségben. — Rosszul tettetek, hogy hattatok őt,.. — Utána mentünk mindjárt ■— mondta Králjk Jozso. Kar­ját szétcsapta. — Nem nagyon mindjárt — morgott Kosznovszki Fenő. A koponyakövet rugdosta maga előtt. Buda tanító ránézett. Sze­me alatt ijesztő karika lát­szott. S maga a szeme, mint cserepekre tört kék üveg egy kiszáradt gödörben, bágyadtan vergődött benne némi kis élet, szilánknyi; kérőn, könyörgőn, hogy hagyják meg. Holub Ciprián pedig mar- kdászta a pipáját. — Montana én aztat... Megmondtam ... Most láttok tik is. Nem feleltek rá, Buda tanító a fiúknak mon­dott valamit. Ügy kellett a szája mozgásáról leolvasni, a hang még az ajkak párkányán elhalt erőtlenül. ;— Nézzétek meg. És Zsab- kat is ... — Az ajkak meg- remegtek. Mintha a szó bot­lásától. — Aztán majd meg­mondjátok. Elfordult, hogy ne lássák az arcát. És ő se lássa másokét. S lassan elindult, botladozva, meginogva. A fiúk szemmel követték, és sajnálták őt. At- ellenben volt, kissé odébb a háza. Pénzt dobtak fel: ki legyen az a kettő, aki fölmegy? Dom- baj Gyurkára és Králik Jo­zsóra esett a választás. Králik Jozsó leült a vil­lanyoszlop tövén, a sarkon. — Menjen, aki akar. Kosznovszki Feró köpött, és ment Dombaj Gyurkával. A többi pedig leült ott, a gyér fűbe, mely a magas agyag- parton nőtt. S néha arra néz­tek, amerre azok elmentek: hol világít Damibgj Gyurka hirtelenszőke feje? Teréza jött ki a betonkiug­róra a konyhából. Ahogy meg­látta őket, eltakarta arcát. — Ugye, baj van? — Sírás reszketett szavában. S hogy nem kapott felele­tet, ez a sírás kitört belőle. — Tudtam, tudtam, hogy bekövetkezik ... Ügy féltem tőle... mindig féltem ... Is­tenkém, édes istenkóm ... Nem hallgatott a szóra ... Matej is kijött a házból, Borcstaárnvékba burkolózott Sötét arccal. — Mi történt? — Az as­szonyra nézett. Aztán a fiúk­ra. Azok a poros bakancsuk orrát nézték. Matej borostái közt árnya­lattal söbétebb lett. Fészket vert benne a gyanú. — Kislányom hol van? Kosznovszki Feró a lépcső­nek beszélt, egyformán po­tyogta tott szavakkal. — Nem jött vissza a for­rástól ... Gondoltuk, itthon van. — Nincs — mondta Matej. S a fiúk hátán végigfutott a hideg: fel se tudja fogni, mi­ről van szó? Meglátták Matej zavaros tekintetében azt a fé­lelmetes békességet. Az esze­lősökét. Teréza pedig zokogva ros- kadt a lépcsőre. — Mért Is elengedtem? ... mért is elengedtem?... S a menekülő fiúk vitték magukban Teréza jajgatását. Mint a lehunyt szemhéjak mögött sokáig ott ugrál a fe­kete mezőben pirosán és sár­gán az ingerhatás, mely a nyitott szemet érte. Együtt mentek el mind­annyian Zsabkához. 28. A hír pillanatok alatt be- nyargalta a falut: »Odasúi­tolta harmadikat is. Borzasztó nagyot.« — Montam nekik, men­tám ... — hajtogatta Holub Ciprián. S e szavakat min­denütt maga mögött hagyta. Mint az a sugárhajtású repü­lő — naponta áthúz az erdők fölött — a fehér, bodrcs ba­rázdáját otthagyja az égen. A falu reszketett és imád­kozott. És nem mert semmit se tenni. A kocsma is hamar kiürült, mert nincs okosabb, mint a házakba elbújni, és ki­várni, míg csillapul az Ó nagv haragja. Csendben lenni és várni. Mert nevének szájravé- telével is megbánthatják öt. Míg így reménykedhetnek a kienge-sztelődésében. Hátha megelégszik most már. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents