Somogyi Néplap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-11 / 215. szám

Papír exportra Mintegy százöt vagonnyi papírhulladékot szállított Olaszor­szágba az első félévben a Nyugat-dunántúli MÉH Vállalat kaposvári telepe. Az év végéig vegyes és huUámpapírból még húszvagonnyit exportálnak. Megkezdődött a felvásárlás Minden kiló száraz babra szükség van (Tudósítónktól.) A múlt évben jó közepes szárazbabtermés volt Somogy­bán. A fogyasztási szövetkeze­tek 200 vagon körüli mennyi­séget vettek meg a kisgazdasá­goktól. A száraz bab többségét a balatonmáriai és a tabi áfész dolgozta fel és szállította el belföldre vagy exportra. Az'áfész-ek 1976-ban is gon­dosan készítették elő a terme­lést. Vetőmagokat ceztottak és javasolták a kistermelőknek, hogy főnövényként és kukori­cában köztesként vessenek ba­bot. Ez nem is marad ered­mény nélkül. Az előkészítés megfelelő volt. Közbeszólt azonban a kedvezőtlen időjá­rás, a szárazság. A babok rosz­1 szül kötöttek, s emiatt a tava­lyinál jóval gyengébb termés mutatkozik. Az áfész-ék megyeszerte megkezdték a bab felvásárlá­sát. Az árak jók. Még a keve­sebb babot is érdemes leszed­ni, kicsépelni. Fontos viszont, hogy megfelelő szárazságú ter­mést vigyenek a termelők a felvásárlóhelyekre. Népgazdasági, szövetkezeti és egyéni érdek, hogy minden kiló — saját szükségleten fe­lüli — bab a felvásárlóhelyek­re kerüljön, így biztosítva a teljes belföldi és részben az exportigények kielégítését Új partner: Tunézia TARKA <0R OK XXXII. évfolyam, 215. szám. Szombat, 1976. szeptember 11. Export és import számokban Két új kiadvánnyal gazda­gította kötetei sorát a Köz­ponti Statisztikai Hivatal. Most jelentette meg a Kül­kereskedelmi statisztikai év­könyvet, mely a múlt év ex­portjának és importjának mérlegét adja. Az új könyv egyik nyitó fejezete áttekin­tést ad a külkereskedelmi forgalom ötvenöt évéről, hi­szen az 1920-tól 1975-ig ter­jedő szakaszról számol be az adatok segítségével. Fontosabb részeiméiből ki­derül, hogy mely területekről kap az érdeklődő pontos és összehasonlításokra is lehető­séget adó számsorokat. A kül­kereskedelem adattárán kívül ugyanis tartalmazza a műsza­ki-szellemi termékek behoza­talának. kivitelének tételen­kénti részleteit, valamint az ár- és volumenindexeket is. Az érdeklődő ezeken kívül a nemzetközi kereskedelemről, és a világpiaci helyzetről kap képet. A Központi Statisztikai Hi­vatal most jelentette meg Az 1973. évi iparstatisztikai világ- program adatai, Magyarország című kiadványát is, melynek szövegrésze több nyelvű. Somogyi siker Komlón Ismét Kaposvárra került a Bányász Kupa Komló város 25. évfordulója és a bányásznap .tiszteletére megrendezett VII. rádióirány­mérő Bányász Kupa országos versenyen a kaposvári Puskás Tivadar rádióklub sportolói kiemelkedő eredményeket ér­tek el. A versenyen tíz megye és két rádióklub 121 versenyzője mérte össze tudását. A somo­gyiak eredményei: Üttörő kategória egyéni: 1. Lukács Béla, 8. Réti Ibolya. Csapatban: 1. Lukács, Réti. Női kategória: 1. Horváth Gabriella. Ifjúsági egyéni: 1. Decsi Csaba, 2. Koller József, 3. Németh József. Csapatban: 1. Decsi, Koller. A felnőttek küzdelmében: 2. Réti István, 8. Szabó Tivadar. Csapatban: 2. Réti, Szabó. A Bányász Kupát ismét el­nyerve nem pihennek a Pus­kás Tivadar rádióklub ver­senyzői. Készülnek a hamaro­san megrendezésre kerülő Sió Kupa és a rádiós Honvédelmi Útilapu a könyveknek Könyvhegybe botlottunk a minap a kaposvári József Attila könyvesboltban, s ez nem is lett volna meglepő, ha a tömegnyi kötet nem a pad­lón halmozódott volna fel. Be­csomagolva természetesen, de mégiscsak akadályként a böngészni kívánók lába előtt. A kénytelenség szülte ezt a helyzetet, mint a bolt dolgo­zói elmondták. Váratlanul húsz-huszonötezer forint ér­tékű tankönyv vált fölösle­gessé, s a dombnyit a II. Rá­kóczi Ferenc Általános Isko­lából hozták vissza. Ezzel meglehetősen nagy fizikai megterhelést okoztak az el­adóknak, akiknek ezekben a napokban amúgy is »kijut«... Megkérdeztük a szóban for­gó iskolát a visszáruzás oká­ról. A válasz kielégítő volt, bár meg nem történtté már nem lehet tenni a dolgot. Ok úgy rendeltek, mint máskor, de számolniuk kellett a Ka­nizsai utcai új lakótömbbe beköltöző szülők gyerekeivel is, akik a mostani tanévben már a Rákóczi iskolába jár­nak. Mivél azonban a lakás­átadások a számított időnél valamivel később kezdődtek, a gyerekek a régi 'iskoláikban szerezték be a tankönyveket. Ezenkívül »közbejöttek« olyan tantárgyak — például a komplex matematika —, amelyéknek könyveit közpon­tilag, az Országos Pedagógiai Intézettől kapták meg. Így keletkezhetett a bolti »hegy«, mélyet bizony kemény mun­kával, s nem a »zsebkendő­Kupa sokoldalúsági verseny jük négy sarkában« kellett el­A világ legnagyobb cipője A londoni gyerekek még vidáman játszhatnak az 1,5 méter magas és 27 kilós óriáscipővel. Ennek azonban hamarosan vége: a világ legnagyobb láb­belije a kuriózumok mú­zeumába kerül. Ezt a »leg«-et 1851-ben készítették egy nagysza­bású kiállításra a cipőgyá­ros Glover-fivérek. A tal­pához hat, a felsőrészéhez tizenkét tehén bőrét hasz­nálták föL Különbség — Miért akar válni? — tudakolja a bíró. — Rövid leszek — vá­laszolja a felperes. — A féleségemnek ikertestvé­re van, aki gyakran jön hozzánk látogatóba. Egy­szer valahogyan összeté­vesztettem őket. — Hát valami különb­ségnek csak kell lennie az ön felesége és annak testvére között! — De még mennyire, bíró úr — bólint sugárzó arccal a panaszos. — Pontosabban ezért akarok válni... Amerikában történt — Hidd el, drágám, minden pillanatban kész vagyok érted akár azéle­temet is feláldozni — fo­gad közi k egy fiatalember szíve hölgyének. — Igazán szép tőled ... De előbb mondd meg: mi­lyen összegre vagy bizto­sítva. Bizonytalanság PénzfárosFerseny (Tudósítónktól.) A napokban Kaposváron, a MESZöV-szókház nagytermé­ben rendezték meg a megye fogyasztási szövetkezeteinek önkiszolgáló boltjaiban dol­gozó pénztárosok megyei ver­senyét. A feladat a pénztárgép üzembe állítása és száz tétel áru leblokkolása volt, tíz té­telenként egy-egy vásárlót fe1 tételezve. Átvették az áru ellenértékét, és a fölösleges pénzt visszaadták. A verseny győztese Schlett Ferencné, a Sió Áruház pénztárosa lett 3 perc 29 másodperces idővel. A további sorrend Bölcsik Erzsébet, Böhm Erzsébet, Ko­vács Erzsébet, a Sió Áruház pénztárosai és Pavolni Éva, a barcsi 22. sz. kis ABC pénz­tárosa. Valamennyien részt vesznek októberben a szövet­kezeti pénztárosok országos versenyén. A megyei verseny után dr. Nemes Kálmán, a MÉSZÖV elnökhelyettese oklevelet és tárgyjutalmakat adott át a győzteseknek. Titokzatos, lázzal járó be­tegség támadott meg tizenkét amerikai kutatót, akik egy tudományos kutatóállomáson dolgoztak a Déli-sark jege alatt mintegy 20 méterrel. Repülőgéppel szállították őket az Egyesült Államokba, ahol azóta is karanténben élnek. Az orvosok ismeretlen kór­okozók után kutatnak, ame­lyek valószínűleg már több millió év óta szunnyadnak a Déli-sark jegében, és most váratlanul aktivizálódtak. Irányvonat Somogyból a tengerpartra küzdelmeire. hordaniuk az eladóknak. Csavargóit és szórakozott A Kaposvári Húskombinát sántosi juhtelepéről jelentős mennyiségű pecsenyebárányt exportálnak évente. A hizlalás kifizetődő tevékenység — mind több somogyi termelőszövetke­zet él evvel a lehetőséggel —, a húskombinát sántosi telepé­ről induló szállítmányok igen­csak keresettek külföldön. Franciaországba, Olaszország­ba, az NSZK-ba és Líbiába vittek eddig innen bárányokat, s most új partner jelentkezett, méghozzá jókora igénnyel: csütörtökön Tunéziába küldtek — 23 vagonból álló irányvo­nattal a jugoszláviai tenger­partig, onnan pedig hajón — négyezer bárányt. Az állatokat a batéi vasútállomáson rakták vagonokba. A megállapodások­ból kitűnik: ez a piac is tartós marad, hiszen még ebben a hónapban újabb vasúti szállít­mányt indítanak el a sántosi telepről. Heglopta testvérét — Tessék, itt a takarékbe­tétkönyvem. Vegyél ki pénzt, és vásárolj egy gyermekko­csit! Amikor tavasszal Farkas Éva ezzel a gesztussal fejezte ki testvére iránti szeretetét, nem gondolta, hogy ennek milyen következménye lesz. Nem gondolt arra, hogy test­Dömpfngcihkek — primőrárak Sok érdeklődő— kevés vásárló Bőséges felhozatal és kevés vásárló jellemezte a tegnapi kaposvári hetipiacot. Sok szá­zan járták végig a kistermelők standjait. Érdeklődtek az árak felől, azután üres szatyorral továbbmentek. Az évszakhoz képest még mindig igen magasak az' árak. A MÉK-re jellemző »mérsék­let« sajnos továbbra sem ra­gad át a kistermelőkre. Leg­több volt az őszibarack és a szőlő, mégis 16—20 forintot kértek értük kilónként. A zöldbab 14—16 forintos ára igen magas, különösen a kí­nált áru gyönge minőségéhez képest. Ez jellemezte a felho­zott 14 mázsányi zöldpaprika nágy részét is, melyért ráadá­sul több helyen háromszoros árat kértek. Valódi dömpingcikk csak a háromíorintos befőzni való paradicsom volt. A 4500 tojás 1,50—1,60-as áron kelt el. Ke­vés volt az uborka és a diny- nye. Ez utóbbiból mindössze öt mázsát hoztak a termelők, azonban még ez sem kelt el az ötforintos kilónkénti áron. I vére, a 21 éves Farkas Lász­ló, Kaposvár, Május 1. u. 17. szám alatti lakos meglopja őt, s eldorbézolta megtakarított pénzét. A lopás miatt korábban egyévi szabadságvesztésre ítélt Farkast az idén június 2-án üzemi baleset érte. Tíz napig volt táppénzes állományban, utána azonban nem ment vissza munkahelyére, a VBKM-hez dolgozni. Nem tö­rődött azzal, hogy családja, felesége és gyermeke miből él. Különvált tőlük, hazaköl­tözött szüleihez. Igaz, ott csak a legritkább esetben tartóz­kodott, munka nélkül a Ba­latonon csavargott, egész a letartóztatásáig. Csupán akkor ment szülei, testvére lakására, amikor pénzre volt szüksége. Megfi­gyelte, hogy testvére melyik szekrényből vette elő a taka­rékkönyvet, s a lezárt szek­rényt egy másik kulcs segít­ségével felnyitotta. Június 28-án 2000, még két alkalom­mal hasonló összeget, július 5-én már 4000, végül ismét 2000, összesein 12 000 forintot vett ki, s költött el barátaival csavargása során. A Kaposvári Járásbíróság dr. Pap Tamás tanácsa köz- veszélyes munkakerülés vét­ségéért és közös háztartásban élő személy sérelmére folyta­tólagosan s hamis kulcs hasz­nálatával, visszaesőként elkö­vetett lopás bűntette miatt 2 évi szigorított börtönre ítélte, és 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Kötelezték Far­kas Lászlót arra is, hogy test­vérének a 12 000 forintot fi­zesse meg. Az ügyész három­napi gondolkodási időt kért, a vádlott és védője az ítéletet tudomásul vette. — Drágám, ha ma is­mét kikosarazol, az esti expressz elé vetem ma­gam. — Hadd gondolkodjam még egy kacsát... Éjfél után is megy erre gyors­vonat. Optimista férj — Ki az optimista férj ? — Az a férj optimista, aki hajnalban hazatérve a felesége ágyában cigaret­tacsikket talál, és így kiált föl: Istenem, a feleségem is rászokott a dohányzás­ra... Hollywood-i történet — Szereti Shakespea­re t? — teszi föl a kérdést az újságíró az újsütetű csillagnak. A leányzó egy kicsit ' gondolkodik, azután így szól: — Ügy írja, hogy csak jó barátok vagyunk. SsirnsNVepfaß AZ MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: • jávori bela Szerkesztőség: Kaposvár, Eatlnca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándoi Utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. • Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünlc meg és nem küldünk vissza! Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft® Index: 25 967. Készült a Somogy -megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Május 1. u. 101» Felelős vezető: farkas ősi* Üt

Next

/
Thumbnails
Contents