Somogyi Néplap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-11 / 215. szám
Fejlődésünk jelentős erőforrása a társadalmi munka Kalinyini újságírók látogatása megyénkben Aktivaértekezlet a megyei tanácson Tegnap délelőtt Kaposváron, a megyei tanácson aktívaértekezletet rendeztek a társadalmi munkáról. Varga Károly, a Hazafias Népfront megyei titkára köszöntötte az elnökségben helyet foglaló Varga Pétert, a megyei párt- bizottság első titkárát és a tanácskozáson részt vevőket. A megnyitó szavai után Sugár Imre, a megyei tanács általános elnökhelyettese tartott előadást a társadalmi munkaakciók, a községfejlesztési verseny eredményeiről és a feladatokról. — A társadalmi munka az elmúlt időszakban és ma is jelentős tényezője a megye, ezen belül a települések anyagi és szellemi értékei gyarapításának, kifejezi a növekvő közéleti tevékenységet, a lakosság segítőkészségét, s megnyilvánulása az egészséges lakóhelyszeretetnek — mondotta, majd elemezte az eredményeket. — Jelentősen nőtt az egy személyre jutó társadalmi munka értéke, szélesedett a rendszeresen társadalmi munkát végzők tábora — hangoztatta az előadó, s elmondta: az előző tervidőszakban a társadalmi munka értéke elérte ä 304 millió forintot, egy somogyi lakosra az 1971. évi 133 forinttal szemben 1975- ben már 212 forint jutott. Nagy eredményként értékelte a kongresszus és a fel- ; szabadulás évfordulójának ' tiszteletére tett felajánlások teljesítését: ennek a társadalmi munkának az értéke megyénkben elérte a 27 millió forintot. Külön is méltatta a siófoki és a barcsi járás eredményeit, ahol az egy személyre jutó társadalmi munka értéke 287, illetve 283 forint. Elismeréssel szólt a centenárium tiszteletére Kaposváron indított társadalmi munkáról, várost gazdagító eredményeiről; a Virágos Kaposvárért, az Egy üzem — egy iskola mozgalmakról és más kezdeményezésekről, mint amilyen az Egy hét Balatonlelléért mozgalom, valamint a szocialista brigádok tevékenysége. Sugár Imre beszélt a feladatokról is. Hangsúlyozta: még jobban kell gazdálkodni lehetőségeinkkel, s a társadalmi munkába az V. ötéves terv időszakában még nagyobb tömegeket bevonni, hogy az önkéntes munkavállalások eredményesen segíthessék a feladatok megvalósítását. Erről beszéltek a felszólalók is. Beszámoltak arról, hogy a községekben hogyan sikerült megnyerni az embereket a közös feladatoknak, s mit kívánnak tenni a jövőben. Dr. Szerényt János, az SZMT titkára a szakszervezetek feladatairól, társadalmi munkát segitő tennivalóiról szólt. Ö is — mint a többi hozzászóló — az összefogás, a párt- és a társadalmi szervezetek együtt működésének szükségességét hangoztatta. Ezt hangsúlyozta felszólalásában Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára is, aki a tanácskozás részvevőinek személyében köszöntötte megyénk valamennyi társadalmi munkását. — Az előadásban ismertetett adatok azt fejezik ki, hogy az emberek szeretik megyéjüket, falujukat, s készek érte önzetlenül dolgozni. A jövőben is olyan társadalmi feladatoknak kell megnyerni őket, melyek közös I ügyek, minden ember érdekét szolgálják. Ha valóban tömegeket érintő feladatokat választunk ki a társadalmi munka céljául, akkor megkapjuk az emberektől a segítséget. A közösségért szívesen dolgoznak önzetlenül az emberek — mondotta. A megyei pártbizottság első titkára szólt a társadalmi munka politikai jelentőségéről, nevelő hatásáról, s hangoztatta : az emberek sokkal jobban becsülik azokat az eredményeket, amelyeknek elérésében nekik is részük van. Óvott a »-fizetett társadalmi munkától-», majd befejezésül köszönetét mondott mindazoknak, akik társadalmi munka végzésével segítik elő megyénk fejlődését, szebbé tételét. Megígérte, hogy a megyei pártbizottság ezután is segíti munkájukat. Az aktívaértekezleten Sugár Imre, a megyei tanács általános elnökhelyettese átadta az okleveleket, emlékplaketteket és jutalmakat a településfejlesztési versenyben legjobb eredményt elért községek tanácsi vezetőinek. Oklevelet kapott több szocialista brigád, KISZ-szervezet, Vöröskereszt- alapszervezet, iskola és több különböző munkaterületen dolgozó aktivista. Varga Károly a Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetéseket nyújtotta át a Hazafias Népfront elnöksége nevében. Ezt az első ízben adományozott magas elismerést harmincán kapták meg. Végül az aktívaértekezlet egy — a megye lakosságához szóló — felhívást fogadott el, amelyhez csatlakozott a KISZ és a Vöröskereszt is. Sz. L. Beszélgetés a megyei pártbizottságon és a szerkesztőségben Ismerkedés Kaposvárral Vendégeink Honfi István és dr. Horváth Sándor társaságában, a szovjet hősök emlékműve előtt. ,Fiűk, gázt neki!’ Szocialislabrigád-vezctők tanácskozása A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat szocialista- brigád-vezetői csütörtökön tanácskoztak a vállalat vezetőivel a kaposvári munkásszálláson. Az 1388 dolgozót képviselő 154 brigádvezető közül beszélgettem néhánnyal. Vörös Miklós kubikos, a siófoki fő-építésvezetőség dolgozója ezt mondta: — Ügy jöttem el, hogy bejelentem: a következő kommunista szombaton a siófoki bíróság építkezésén átépítjük a nagydaru vágányát. — Én javaslatot szeretnék tenni arra, hogy vezetőink jobban szervezzék meg a munkát — mondta Németh László hidegburkoló. — Joggal bosszankodunk, amikor feltörik a csempénket, mert a csempézés után jönnek szerelni. 1 Miközben beszélgetünk, - előkerülnek a vállalati újságok, a munkásszállás különféle szobáiból pedig székek sokaságát hordják. Amikor a nagyterem megtelik, az ajtó köré, a folyosóra rakják az ülőalkalmatosságokat. Minden talpalatnyi hely megtelik figyelő munkásokkal. Gyulavári Tamás igazgató az évből eltelt nyolc hónap gondjairól és eredményeiről szólt. Arról, hogy az első félévet 15 millió forintos termeléslemaradással zárták, s ugyanennyi volt a lemaradás július és augusztus hónapban is. Az igaz, hogy az első félévben a tervezett 175 lakás helyett 233-at adtak át, mégis az erőket összevonva, nagyobb szervezettséggel kell dolgozniuk a jövőben. Különösen a marcali, a nagyatádi és siófoki fő-építésvezetőség munkáján kell javítani. Az igazgató beszélt arról is, hogy túl sok az olyan ember náluk, aki nem termel: míg a vállalat összlétszámából ezerháromszázán végeznek építőipari tevékenységet, addig négyszázan tartoznak az úgynevezett nem termelői létszámhoz. Ezen az arányon a jövőben változtatni akarnak. A munkafegyelem megszilárdítása ma is fő téma a SÁÉV-nél. Gyulavári Tamás bírálta a középvezetőket, akik nem mindig közvetítenek jól a munkások és tők között. Heves vita alakult ki a beszámoló után. A munkások ugyancsak a középvezetők hibáiról beszéltek. Volt szakiparos, aki szóvá tette, hogy sokáig tétlenül topognak, mert nem kapnak anyagot. Amikor azután késve megérkezik, jönnek a »főnökök«, hogy »-fiúk, gázt neki«. Jobb szervezéssel egyenletesen tudnának dolgozni. Molnár János asztalos hetedmagával érkezett ehhez a vállalathoz, három hónapja. Azóta nem kaptak szerszámot. A Gagarin brigád vezetője, Molnár Gyuláné, a raktárban dolgozik. Az ő panasza válasznak is beillett az asztalos szavaira. — Az anyagbeszerzők kea felsőbb veze-1 resztül-kasul járják az országot a hiányzó szerszámokért. Eredménytelenül. Marcaliban a kőművesek brigádvezetője Varga Sándor. Megkérdezte: — Ki a hibás azért, hogy ha van sóder, akkor nincs cement, ha cement van, sóder nincs? Ki felel azért, amiért második hónapja téglát tisztítunk, hogy felvonulási épületet építhessünk magunknak? Hát lehet olyan, hogy egy ügyintéző fiókjában elfekszik az a papír, amelyen fontos gépet kérünk a munkánkhoz? »Rázós« kérdések. A megválaszolásuk sem maradt el. Az igazi válaszadás az lesz, ha »a középtájon« rendet tesznek. A tanácskozáson kitűnt: ez közös szándék a SÁÉV-nél. G. 3. Kedves vendégeket, régi ismerősöket köszönthettünk tegnap Kaposváron: szerkesztőségünk meghívására megyénkbe látogatott Pavel Ivanov, szovjet testvérmegyénk lapjának, a Kalinyinsz- kaja Pravdának a főszerkesztője és Jevgenyij Simin, az újság munkatársa. A vendégeket tegnap délelőtt Honfi István, a megyei pártbizottság titkára és dr, Horváth Sándor, a propaganda- és művelődési osztály vezetője fogadta. A baráti beszélgetés során fölelevenítették a közelmúltban Kalinyinban járt somogyi pártküldöttség élményeit, szót váltottak időszerű politikai, ideológiai és kulturális kérdésekről; kölcsönösen ismertették a két megye általános fejlődésének főbb vonásait, a legfontosabb, további gazdasági és társadalmi feladatokat. A közvetlen hangú, meleg baráti találkozó után — vendéglátóik társaságában — városnéző sétára indultak a kalinyini újságírók. A szovjet hősi emlékmű előtt tisztelettel adóztak az életüket hazánkért áldozott honfitársaik emléke előtt, majd a Kali- nyinról elnevezett, képekről általuk már jól ismert városrész utcáit, új épületeit tekintették meg. Elismeréssel szóltak a lakóházak tetszetős, változatosságra törekvést tükröző formáiról, a városrész harmonikus, . esztétikus fejlesztéséről. A látottak kapcsán élénk eszmecsere alakult ki a mindkét megyében rendkívül fontos szerepet betöltő ágazat, az építőipar helyzetéről, fejlesztésének tehetőségeiről és feladatairól. Délután a Somogyi Néplap szerkesztőségében lapunk vezetőivel és munkatársaival találkoztak újságíró vendégeink. Jávori Béla főszerkesztő köszöntötte őket, majd tájékoztatást adott a Somogyi Néplap szervezeti felépítéséről, az itt folyó munka módszereiről. Ezután kötetlen beszélgetés során, a kölcsönös érdeklődés alapján tapasztalatcserén vitatták meg az újságírás, a lapkészítés megannyi kérdését, a tájékoztatás javításának, a tömegkapcsolatok további erősítésének, szélesítésének lehetőségeit és módjait. A tartalmas, sokrétű, baráti hangulatú eszmecsere után vendégeink a Rippl-Rónai Múzeumba és a Somogyi Képtárba látogattak. A hétvégét a Balaton-par- ton tölti tesvérmegyénk újságíró-küldöttsége. Itt — a pihenés, a kirándulás mellett — egy mezőgazdasági üzem munkájával is megismerkednek. További programjuk so* I rán a megye egy-egy ipari üzemébe, illetve termelőszö- | vetkezetébe látogatnak. Beszélgetés a szerkesztőségben. Csúsztak a szerelők Később kezdődik a cukorrépa feldolgozása Jól sikerült a Kaposvári Cukorgyárban a főpróba, mégsem kezdődhet a tervezett időben, szeptember 14-én a kampány. A régi, felújított Takarmány a tehenészetnek Domb épül Gy Silódomb emelkedik. Öramfl pontossággal tasi Állami Gazdaság gyóta- ködnek együtt a gépek a Ku- pusztai területén. Szelíd lankák fölött zöld csipkék: fák koronái alkotnak összefüggő cikcakkokat. Puffadt víztorony ezüstje ragyog le ránk, s »kistestvérére«, a magaslesre. Jegenyék állnak őrt távolabb, valószínűleg valamilyen utat vigyázhatnak arrafelé. A silókukorica nagy, összefüggő táblája már megadta magát a vágógépek »motolláinak«. v-Csak egyetlen, keskeny sáv dacol még. Nem sokáig Az MTZ- traktorok húzta adapterek nem hagyják lábon mű- • ezt a néhány sort sem. De mi most nem ezeknek a gazdáit faggatjuk. Sajtos Józsefet kérdezzük a munkáról és új gépéről. — Egy SPS—420-as géppel dolgozom, ebben az az újdonság, hogy egységet alkot, együtt van a vágószenkezet a traktorral, Csehszlovák gyártmányú masina, nem sok ilyen »futkározik« még az országban ebből a típusból. Másfél-két hónapja ültem rá. Persze, a hibák már »kijöttek«. És azt mondja, hogy a vágóasztal lehetne egy kicsit nagyobb, a fémanyag meg erősebb. Viszont öt perc alatt megtölti h fúvókémény a szállítógépek pótkocsiját. S két másfajta munkára is befogható gép ez. Kényelmes, tágas vezetőfülkével. Előző nap száz pótkocsira való silókukoricát vágott Sajtos József a társával, az egyik MTZ gazdájával. Ért az új géphez: tanfolyamon tanulta ki a fortélyait Kétegyházán. Rákóczi János brigádvezetőnek eigyezik a véleménye a beosztottjával, ami a nagy, sárga betakarítógépet illeti. De gondolatai már előbbre járnak. — Hetvenegy hektáros tábla ez. a hét végére végzünk a letakarításával, ha az idő engedi. Nagyon jó minőségű a siló. Tejes állapotú, zsenge termés, elégedettek vagyunk vele. Követjük a szállítógépeket. A pusztai magtár mellett emelnek magas zöld »hegyet- az összeapróaott kukoricából. Billenős pótkocsik ürülnek egy pillanat alatt, s az új »küldeményt« hamarosan »megtiporja« a lánctalpas traktor, melyet nagy biztonsággal Ferka István vezet »rohamra« megint, s újra megint. Péter József né Jegyzetekkel a kezében magyarázza: — Naponta nyolcvan-száz pótkocsival terítenek ide. Harminc mázsa van egy-egy ko- csiplatón! Nyolcadik napja folyik a munka. Egy állattenyésztő Is ott tüsténkedik a traktorok között. Rózsa József a tehenészetből. — Azt vizsgálgatom, hogy milyen lesz a téli állateleség. Hát első osztályú, kérem! Olyan lesz ez, mint a savanyú káposzta, ha összeérik. Ettől tejel a szarvasmarha! Háromszázhatvan fejős tehenünk van itt, száz szopós kisborjú, »parlagon« meg hetvenegy állat. Kell a takarmány! Három-négy percenként érkeznek a szállítójárművek. Jegenye magasságig nő a domb? fc. I» gépsorok jól vizsgáztak ugyan, de az új berendezések még nem készültek el. Két cég késik a munkával. Az egyik a Gyár- és Gépszerelő Vállalat, melynek dolgozói egy lényerő berendezést készítenek. Augusztus 20-án már látták a nagy lemaradást, és százhúsz embert irányítottak át erre a munkára. Igyekezetük azonban késői volt: lemaradásukat nem tudták behozni. Az elektromos rendszer tizen- négymdllió forint értékű rekonstrukcióját a Villamos Erőmű Tervező és Szerelő Vállalat végzi. Most szerelik az új generátort, és azt ígérték, hogy csütörtökön reggelre elkészülnek vele. A cukorgyár történetében most fordul elő harmadszor, hogy nem tudják a tervezett időben kezdeni a kampányt. Egyszer répahiány volt a késés oka, 1969-ben pedig az egyik üzemrész rekonstrukciója okozta a késést. — Sovány vigaszunk — mondta dr. Ti- szavári Ottó, a gyár főmérnöke —, hogy a többi gyár sem kezd sokkal korábban, hiszen az esőzések miatt nem lehetett a cukorrépát szedni. A szerelő vállal átok egymásra hivatkoztak, amikor a határidőcsúszást indokolták... A gyár vezetői úgy vélekednek, hogy a jövő hét végén megkezdődhet a feldolgozás. Somogyi Néplap