Somogyi Néplap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-30 / 231. szám

A lakosság segítségével Több éves múlttal és szép eredményekkel dicsekedhet­nek a somogysziliek, mikor a társadalmi munkáról esik szó. Takács János, a községi ta­nács végrehajtó bizottságának titkára azonban inkább a je­lenről beszélt. A két' fő eél: a gyógyszertár és a község utcáiban a járda elkészítése. Az előbbi épület második szintjén lesz a pati­kus háromszobás szolgálati la­kása. A beruházás 800 ezer fo­rintba kerül. Sokat segít a la­kosság annak érdekében, hogy a terveknek megfelelően októ­ber 15-én átadhassák a gyógy­szertárát. Eddig összesen 250 ezer forint az itt végzett tár­sadalmi munka értéke. Ké­pünkön is olyanok dolgoznak az építkezésen, akik önként ajánlották fel segítségüket. A községben több mint egy- kilamáter hosszúságú járda épül ezekben a napokban a la­kosság közreműködésével. A Dózsa utcában egy 820 méte­res szakaszon dolgoznak, az itt végzett társadalmi munka értéke 20 ezier forint. Az »alapképletet-“ az utcákban lakó családok mindegyike el­fogadta: minden ház lakója két napig dolgozott társadal­mi munkában a járda építése­kor. Nyugdíj elStt állóknak Mikor hátrányos az ötéves megszakítás (Tudósítónktól.) Gyakran kérdezik meg a nyugdíjazás előtt álló embe­rek, hogy továbbra is érvény­ben van-e az a hátrány, amely a szolgálati idő öt évnél hosz- szabb megszakításához fűző­dik. Ez a nyugdíjszabályok szi­gorú kikötése volt 1970-ig: ki­mondta, hogy a szolgálati idő elévül, ha ötéves megszakítás követi. A szolgálati idők kö­keZő esetekre: a diplomáciai mentességet élvező szervnél vagy személynél olyan mun­kaviszonyban állott, amelyet szolgálati időként nem lehet figyelembe venni; az 1952. ja­nuár 1-e előtt érvényes jog­szabályok alapján betegség esetére önkéntesen vagy ön­kéntes továbbfizetéssel bizto­sított volt; mezőgazdasági szö­vetkezet tagja volt, vagy elis­merési díjat fizetett. Előadások, bemutatók, viták Készülődés a műszaki és közgazdasági hónapra Az MTESZ Somogy megyei Szervezete és ennek tagjai­ként működő tudományos egyesületek somogyi csoport­jai, valamint a Magyar Köz- gazdasági Társaság megyei szervezete tavalyi közös ren­dezvénye, a somogyi műszaki és közgazdasági hónap emlé­kezetes eseménysorozat marad a részvevők számára. Most is nagy várakozással néznek a Műszaki és Természettudamá­Felnőtí diákok A Kefe- és Műanyagipari Vállalatnál eddig azt tartot­ták, hogy idősebbek a dolgo­zók, nem lehet őket »beisko­lázni«. Pedig az ötszáz mun­kásból száznak hiányzott a nyolc általános iskolája. Évente átlagosan húszán ta­nultak, többnyire az alkal­mazottak közül. Az 1976— 77-es tanévben változás tör­tént: különféle formában szá­zan tanulnak itt. Nyolc mun­kás középiskolában, ketten a műszaki egyetemen, egy dcl-\ gozó pedig a kecskeméti au­tomatizálási főiskola mű­anyagfeldolgozó szakán. Mátrai Ferencné személyzeti és oktatási vezető azonban az általános iskola kihelyezett tagozatának örül legjobban. — Nekem azt mondták, hogy jól készüljek föl, ha ezt szervezem, úgysem sike­rül összetoboroznom annyi embert, amennyivel megkezd­hetjük a tanítást. Fél nap alatt húsz jelentkező volt. Szeptember 13-án kezdtük a tanítást, közülük tizennyolcán a mai foglalkozáson is jelen vannak. Az egyik távozó a kora miatt morzsolódott le, a másik pedig előbb a falu­jában elvégzi a még hiány­zó hatodik osztályt, azután jön majd hozzánk. nyi Egyesületek Szövetsége Somogy megyei Szervezete el­nökségének rendezvényei elé: már folynak az előkészületek a november 2-től 30-ig tartó somogyi műszaki és közgaz­dasági hónap sikeres lebo­nyolítására. Az ünnepélyes megnyitó Kaposváron, a városi tanács nagytermében lesz. Dr. Ko­vács Sándor, az MTESZ fő­titkára arról tart előadást, a licfeüzemlen — Tanyán laktunk — mondja az egyik tanuló: Hoff­man Jánosné —, messzire kellett járni. Az elsőbe késve Íratott az édesanyám, hogy erősödjek, bírjam a gyalog­lást. Mire a hatodikkal végez­tem. már túl voltam az isko­laköteles koron. Nem volt kötelező járni, a pénz meg kellett, hát elmentem dolgoz­ni. Az egészségügyi szakkö­zépiskolába jár a kislányom Ö biztatott, hogy vágjak bele. Innen szaktanfolyamra ké­szülök. — Akik most az általánost végzik, annak idején az első beiratkozók voltak az üzemi könyvtárba, amelyet évekig kezeltem — mondja a sze­mélyzeti vezető. Gazdasági Űj sorozat első adásaként jelentkezett kedden este a rá­dió gazdasági minifóruma. A szerény című és mindössze félórás műsor jól érzékeltette, hogy életünknek nincs olyan területe, amely valamiképpen ne volna gazdaságpolitika is. | milyen szerep vár a műszaki, gazdasági értelmiségre az V. ötéves terv gazdaságpolitikai célkitűzéseinek megvalósítá­sában. Ugyanitt Tobak Ist­ván, a moszkvai magyar nagykövetség tanácsosa a ma­gyar—szovjet gazdasági kap­csolatokról mond tájékoztatót. Ugyancsak a megnyitó nap­ján adják át a korábban több szervezet által közösen hirde­tett pályázaton legjobb ered­ményt elérő beküldőknek a pályadíjakat. Számos egyesület, Illetve helyi csoport rendez tanács­kozásokat, vitákat különféle témákban az egy hónap alatt nemcsak Kaposváron, hanem Siófokonf Nagyatádon, Tabon, Csurgón és Marcaliban is. Közben olyan bemutatókra kerül sor, mint amilyet pél­dául a Gépipari Tudományos Egyesület kaposvári csoportja rendez november 23—27-e kö­zött a Kilián György Ifjúsági- és Űttörőház nagytermében, arról, hogyan alakul a me­gye gépipara az V. ötéves tervben. A Magyar Hidroló­giai Társaság Somogy megyei Szervezete november 12-én egész napos fotókiállításon mutatja be az érdeklődőknek a vízügyi tevékenységet a DÉLVIÉP Vállalatnál. A rendezvénysorozat záró­napján Kovács Béla, az MSZMP Somogy megyei Bi­zottságának titkára az inten­zív gazdaságfejlesztés somogyi feladatairól tart előadást. minifórum I Az adás témája ezúttal a külkereskedelem volt. Miért nem kapható külföldi farmer, pipadohány? A szerkesztők föltehetően számoltak azzal, hogy a legtöbb ember szá­mára ezek a »hiánycikk-kér­dések« jelentik a külkereske­delmet. Nyúlátvétel Áfádon Milliókról Tan szó zötti megszakításökhoz fűződő . jogkövetkezményeket módo­sították 1970. július 1-től. Az­óta lényegében változatlanok, tehát magtalálhatók az új nyugdíjszabályok között is. Akinek tehát öt évnél hosz- szabb megszakítósa van a szolgálati idejében, továbbra is abban az esetben lehet fi­gyelembe venni a megszakítást megelőző szolgálati időt, ha a megszakítás után újabb öt évi szolgálati időt szerzett. E feltétel hiányában annál lehet figyelembe venni az öt évnél hosszabb megszakítást megelő­ző szolgálati időt, aki a meg­szakítás előtt megszerezte a nyugdíjjogosultsághoz szüksé­ges éveket, és az ezt követő öt éven belül betöltötte az öreg­ségi korhatárt, vagy megrok­kant, és rokkantsága a nyug­díj igényléséig fennáll. Fontos tudnivaló, hogy vál­tozatlanul nem számit meg­szakításnak az az idő, amely alatt a nyugdíjat igénylő öreg­ségi, rokkantsági vagy balese­ti rokkantsági ^nyugdíjas volt; 1952 január 1-ét megelőzően legalább húsz százalékos, ezt követően legalább ötvenszá­zalékos munkaképesség-csök­kenés alapján baleseti jára­dékban részesült; átme­neti segélyben, rendsze­res szociális járadék­ban vagy rendszeres szo­ciális segélyben részesült; kór­házi ápolás alatt állt; 1945. január 1-e előtt és a tanácsok megalakulása között eltelt időben községi bíró volt. Ugyanez vonatkozik a követ­Ezekben a napokban jó né­hány olasz ' nyúlszóllító ka­mion járja a megyét. Teljes erővel folyik a nyúlátvétel a 17 áfész-körzetben. Nagyatá­don például hétfő reggel mintegy száz tenyésztő hozta el kis kocsikban tápsifüle- seit. A körzetből összesen 550C élő nyúl indult az országhatár felé. A megye 95 ' nyúltenyésztő szakcsoportjának tagjai több mint 15 vagon élő nyulat ad­nak le ezekben a napokban, többet, mint tayaly kora ősz­szel. A növekedés oka, hogy szeptember húszadika óta kedvezőbbek lettek a fölvá­sárlási árak. (Most 39—40 fo­rintért veszik a nyulat kilón­ként.) A szakcsoportokhoz ta-» vasszal kihelyezett csaknem 700 anyanyúl szaporulata is elérte már az átvételhez szükséges 2 kiló 20 dekás súlyt. Bár a tenyésztői kedv nö­vekedése örvendetes, külke­reskedelmünknek bizonyára gondot okoz, hogy az idén sem mérséklődött a megyé­ben a felvásárlás szezonális jellege. A somogyi áfész-ek június 30-án — az első félév utolsó napján — még 20 va- gonos lemaradásban voltak a tavalyi 83 vagonos mennyi­séghez képest, Az elmúlt hó­nap fölvásárlási csúcsa ki­egyenlítette ugyan a lemara­dást, csakhogy a most átvett állatok a tenyésztőknek is és a népgazdaságnak is csupán a szezontermékek mérsékel­tebb árét hozzák. A Kaposvári Húskombinát 220 vagonos idei nyúlexport­jának csak egyharmada a magsabb bevételt hozó vágott nyúl. A tenyésztés hullámzá­sa miatt lehetetlen volna megszervezni a rendszeres szállítást. Most hetenként négy kamion Indul Olaszor­szágba, 22—25 ezer nyúllak Ha több volna, azt is meg­vennék. Ritka jó lehetőség ez a piacokért folyó versenyben. Csak a somogyi áfész-ek ál­tal 1980-ra tervezett 5000 ton­na nyúl ötmillió dollárt hoz­hatna a népgazdaságnak. Üjabb milliókat jelentene, ha a felvásárlóhelyek környékén nemcsak őszidőben volna lát­ható ilyen mozgalmas kén. B. F. Miért exportálunk első osztályú gyümölcsöt külföldre ahelyett, hogy a hazai ellátást javítanánk? A válaszadókat dicséri, hogy az ilyen kérdé­sekre is a »panaszon« túlmu­tató összefüggéseket fölvázoló választ adtak. Föltételezve például, hogy ha a kérdező »javaslata« megvalósulna, talán éppen ő telefonálna el­sőként, hogy miért nem kap­ható valamelyik kedvelt im­portcikk. Több helyen szóvá tették mostanában: »túlkínálat« van az ilyen kérdező adások­ból. A fórumok »inflálódásá­ról« szóló véleményt idézett a műsorvezető Lipovecz Iván is, hozzátéve azonban: az önma­gában nem baj, ha valamiből sok van, csak az, ha ennek a soknak az egységnyi része kevesebbet ér. Az első rádiós minifórumot nem fenyegette ez a veszély. Szükség van erre a »sokadik« fórumsorozatra is. Ezt éppen a nem kevés tájékozatlanságot eláruló kérdések bizonyították legjobban. Érdeklődéssel vár­juk a további, az ipar, a me­zőgazdaság és a belkereskede­lem háza tájára kalauzoló adásokat. Jó volna, ha a kö­vetkező félóra kérdéseinek többsége nemcsak annak bi­zonyítására szolgálna, hogy nálunk mi mindent lehet megkérdezni milliós nyilvá­nosság előtt. B. F. mum u Megválaszolt Néhány évvel ezelőtt, hogy Giuseppe RoncalU XXIII. János néven elfog­lalta a pápai trónt, a Va­tikán egy diplomáciai kül­döttségének élén Párizs­ban járt. Egy fogadás al­kalmával az egyik fran­cia diplomata minden­képpen zavarba akarta hoczni Roncalli bíborost. A oápai cfm várományo­sának megmutatta egy igen lenge öltözetű, fél- világi hölgy képét,- majd megkérdezte, mi a véle­ménye róla. — Nem rossz — vá­laszolta Giuseppe Roncal­li —, a kedves felesége, ha nem tévedek... Komoly te'jesitmény Az akkoriban legöre­gebb angol embert Willi­am Parrt, II. Károly ki­rály meghívta az udvarba, és hosszasan beszélgetett vele. Végezetül megkér­dezte: — Tett-e olyasmit hosszú élete folyamán, amit rövidebb életű atyánkfiái nem tesznek meg? — Hét feleségem volt, és mindannyiukat túlél­tem. — Ebben nincs semmi különös — válaszolta a király. — Ezt egy sokkal rövidebb élet folyamán is megteheti az ember. Nincs valami sokkal in­kább említésre méltó tör­ténete? — Amikor 97 éves vol­tam, a pap pellengérre ál­lított a templomban, mert megkívántam a felebará­tom feleségét — vallotta be Parr. A király őszinte kaca­gásban tört ki. és több kérdést nem tett föl az öregnek. Az aranyásó A fogorvos teljes erő­vel fúrja a reszkető pá­ciens fogát. — Hát ez nagyon fur­csa. kérem — jegyzi meg a fúrás egyik szünetében. — Ön azt állítja, hogy még soha életében nem járt fogorvosnál, a fúróm hegyén viszont egy da­rabka aranyat látok. — Ez bizonyára annak a jele doktor úr — je­gyezte meg epésen a pá­ciens —, hogy átfúrta az inggallérom gombját is! Rendezési mánia Péter a leckéjét csinál­ja. Hirtelen odafordul apjához és megkérdi: — Apu, elfelejtettem, hogy hol van az An­dok. Nem tudnád meg­mondani ? — Kérdezd meg inkább anyádat — morogia az apa föl sem nézve újság­jából —. ő szokott mániá­kusan rendet rakni. Néplap AZ MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő:* JAVOKI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Eatinca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telelőn: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latlhca Sándoi f utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünlc meg és nem küldünk vissza 1 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva- < tatoknál és postáskézbesitőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár. Május 1. u. 101, Felelős vezető: Farkas Bála igazgatta

Next

/
Thumbnails
Contents