Somogyi Néplap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-28 / 229. szám

Támadás ­Hfemesak a somogyiakat lep­te meg a Rákóczi szegedi ve­resége, hanem a labdarúgó- szurkolóknak nagy többségét is. Kétségtelen, hogy pontszex- zési esélyekkel utazott a ka­posvári együttes a Tisza part­jára. Egészséges önbizalmu­kat táplálta az a tudat is, hogy az elmúlt esztendőkben ott so­hasem maradtak alul. A táb­lázaton mutatkozó négy pont előny is somogyi sikert sej­tetett. Mint ismeretes, csapatunk egy góllal alulmaradt. Ebben nem is a vereség annyira fájó, mint inkább az, hogy egy ki­fejezetten alacsony színvonalú és eléggé gyengécskén futbal­lozó ellenfél fektette két váll­ra a mieinket. Ha egy csapat­ból hatan csődöt mondanak, akkor nem lényeges, hogy az ellenfél NB I-es játékerőt kép­viseljen. Nos, ezen a mérkő­zésen a színvonal enyhén szól­va »osztályon aluli« volt. E megállapítás a 'hazaiakra is vonatkozik. A Rákóczi nem tudta ki­használni említett lélektani előnyét és nem »élt« a tekin­télyével, amely az előző heti — pesti — pontszerzése után megvolt. Ezért sem kezdett nyílt sisakkal támadni a sze­gedi tizenegy: szorosan fedez­tek a kaposvári támadókat, és egy csatárukkal a középpályát is megerősítették. De hamar fölismerték, hogy a Rákóczi egy pontért jött, s villámgyor­san taktikát változtattak: vé­delmükből a jobb hátvéd Kádár és a beállás Hojszák gyakran tört előre, igyekezve kiegyenlíteni a kaposváriak védekezésben mutatkozó lét­számfölényét. Igazi gólhelyze­tet mégsem tudtak az akciók­ból kialakítani, mert a zöld­fehérek saját térfelüket jól megszállva igyekeztek az el­lenfelet sok adogatásra kény­szeríteni. Így általában min­dig volt lehetőség a közbe­avatkozásra. Igaz, rendre »életveszélyesek« voltak a szegedi szögletek, amelyből jócskán akadt. A tizenkilence­dik percben Kozma II. már az ötödik nagyon veszélyesen csavart sarokrúgást küldte a kapu elé, s bizony kétszer is csak a szerencse mentette meg yédekezés kapunkat a góltól. A félidő utolsó tíz percének három ka­posvári helyzete viszont azt mutatta, hogy bátor próbálko­zással a SZEOL-véd elmet is könnyű zavarba hozni. A második félidő kilencedik percében kapott — ismerjük el — formás akcióból szüle­tett, szép gól után aztán már nem volt vesztenivalója a Rá­kóczinak. A továbbiak még­sem ezt tükrözték. Egy ne­gyedórán át ezután is szinte »egy kapura játszott« a Sze­ged. Elsősorban azért, mert a kaposvári középpályások mé­lyen hátrahúzódtak a véde­lem vonalába, s így saját csa­táraikat is arra kényszerítet­ték, hogy mélyen visszajöjje­nek. Pedig gyakran föllazult hazad védelem mellett kellő, »szellős« terület kínálkozott a kontra támadásokra. A csapat azonban ezen a mérkőzésen szinte végig kettészakadt. Egy jellemző példa: a 65. percben Kiss vezette fel a labdát, ame­lyet a hazai tizenhatoson tud­tak előle elrúgni a védők; a labda »háborítatlanul« gurult vissza, és egészen a felező vo­nalig nem »találkozott« em­berrel. A Rákóezi-védők — Földesivei és Kováccsal kiegé­szülve — fél pályán figyel­ték a csatárok szenvedéseit. Mathesz Imre amikor bizton­ságra intette fiait, bizonyára nem erre a gyámoltalan tá­madójátékra gondolt. Szefárd az NB 11 élén Nincs forduló meglepetés nélkül a labdarúgó NB II- ben. A 8. sorozatban a leg­váratlanabb eredmény Deb­recenben született: az eddig gyengélkedő és a 7. forduló után sereghajtó Komló győ­zelmet aratott. Az is megle­petés, hogy a PMSC odahaza csak döntetlent ért el a Nagy­kanizsa ellen. Helycsere is tör­tént a táblázat élén, ahova most az idén kitűnően sze­replő Szekszárdi Dózsa lé­pett előre. Továbbra is nagy a tömörülés az NB II élcso­portjában. Szolnoki MTE—Szolnoki MÁV 1:0, Egri Dózsa—MÁV DAC 2:1, Kossuth KFSE— Már korábban elmondtuk: a »klasszikus beállások« és a csak védekezéssel törődő vé­dők korszaka lezárult. A Ka­posváron játszó ellenfelek példái igazolják, hogy idegen­ben is csak azok számíthat­nak sikerekre, akiknek a lab­da birtokában levő védői is bátran kezdeményeznék. Ha Kanyar, Zentai, Patyi, no és elsősorban a középpályások gyakrabban igyekeztek volna feltűnni az ellenfél tizenhato­sán, akkor talán más ered­mény születik. Nem a mi megállapításunk, hogy védekezni támadva is le­het. Ha szombaton Csepelen jobb eredményt akarunk el­érni, akkor ezzel a tudattal kell pályára lépnie a csapat­nak. J. R. Oroszlány 7:1, Budafok—Fűz­fő 3:1, Volán—Székesfehér­vári MÁV 2:0, Szekszárd— BVSC 1:0, Vasas Izzó—Várpa­lota 1:0, PMSC—Nagykanizsa 1:1, Komló—Debrecen 2:0, Ózd—Ganz-MÁVAG 4:1. A bajnokság állása: 1. Szekszárd 8 6 1 1 11— 7 13 2. Pécs 8 5 2 1 15— 2 12 3. Debrecen 8 5 1 2 14— 9 11 4. Eger 8 5 — 3 21—16 10 5. BVSC 8 4 2 2 15—12 10 6. G.-MAVAG 8 4 2 2 14—12 10 7. Sz.-fehérvár 8 4 2 2 11—10 10 8. Vasas Izzó 8 4 1 3 12—13 9 9. Volán 8 3 2 3 18—11 8 10. MÁV DAC 8 4 — 4 15—15 8 11. Budafok 8 3 2 3 18—19 8 12. K. KFSE 8 3 1 4 14—11 7 13. Várpalota 8 2 3 3 12—11 7 14. Ózd 8 3 1 4 15—15 7 15. Nagykanizsa 8 2 3 3 8—11 7 16. SZMTE 8 3 1 4 12—18 7 17. Komló 8 2 1 5 6—13 5 18. Fűzfő 8 1 2 5 9—16 4 19. Oroszlánv 8 — 4 4 8—18 4 20. Szóin. MÁV 8 1 1 6 4—13 3 Nagyatád folytatta sikeres szereplését Nincs már nyeretlen a megyei labdarúgó-bajnokságban Vasárnap idegenben aratott győzelmet a Gyékényes, s így nincs már olyan csapat a me­gyei labdarúgó-bajnokság­ban, aki ne nyert volna. A vasutasok ezzel a forduló egyik legnagyobb meglepeté­sét szolgáltatták, és helyet cseréltek a tabellán a taszá- riakkal. A listavezető Nagy­atád folytatva sikeres szerep­lését, bravúros győzelmet ara­tott Marcaliban a Latinca el­len. Továbbra is biztosan áll­nak az élen. Két, nagy gól- arányú győzelem született: hazai pályán a Vasas, idegen­ben pedig a Táncsics csatá­rai bizonyultak gólerősnek. A kadarkútiak múlt heti — ha­zai — kisiklásuk után újabb értékes pontot hoztak az idén jól szereplő kaposvári vasuta­sok otthonából. Marcali—Tab 2:0 (1:0) Marcali, 400 néző. Vezette- Fonódi. Marcali: Bartha — Németh, Kusz, Pék, Kiss, Sándor, Dunk­ler, Lukácsa (Skáfár), Szántó, Izsák (Beck), Miseta. Edzó: Bors­fái Géza. Tab: Kiss — Kovács, Fehérvári, Mireider. Németh, Ba­kó, Bán, Berki (Györki), Puha, Reichert, Vend!. Edzó: Czabula Miklós. Közepes iramú, sportszerű mérkőzésen jobb helyzetki­használásával nyert a hazai együttes a végig lelkesen ját­szó táblaik ellen. Góliövők: Szántó (11-esből), Izsák. Jók: Kusz, Pék, Sándor, illetve Mireider. Németh, Vendl. Tab ifi—Marcali ifi 3:1 Bősz Adám K. H. Vasutas—Kadarkút 1:1 (1:1) Kaposvár, 200 néző. Vezet­te: Hardi. Somogyi Néplap K. H. Vasutas: Farkas — Stel­ler (Méreg), Berkes, Harczos, Ko­vács, Kelemen, Deák, Tallián, Varga (Szalai), Bakos, Kaszás. Edző: Laczkovics Lajos. Kadar­kút: Traj — Csernus, Mihalecz, Gelencsér, Bakonyi L, Koltai, Kiss, Matán, Schwindt, Bakonyi II., Szigeti. Edző: Matán József. A mindvégig változatos, jó iramú mérkőzésen igazságos döntetlen született. Góllövők: Kelemen, illetve Nagy. Jók: Berkes. Kelemen, Bakos, il­letve Gelencsér, Bakonyi II.. Szigeti. Kadarkút ifi—K. H. Vasutas ifi 3:0. Simon Ferenc Somogyszob—Csurgó 2:0 (1:0) Samogyszofo, 400 néző. Ve­zette: Szerecz. Somogyszob: Nárai — Birkás L. (Varga), Kótai, Bódis, Bakonyi, Bálint, Pintér B., Pintér L., Deák, Bicsáki (Kasza), Fehér. Edző: "Fisli István. Csurgó: Németh — Tamás (Szőke), C. Kovács, Har­madás, Madarász, Kisgéczi, Pó­lyák, Kovács IH. (Kovács II.), Báló, Péntek, Hosszú. Edző: BoUa József. Megérdemelt győzelmet ara­tott a hazai együttes a he­lyenként túl keményen játszó csurgóiak ellen. Némethet a 75. percben tiszteletlenségért kiállították. Góllövők: Deák, Pintér L. Jók: Kótai, Bódis, Bálint, Pintér B., illetve C. Kovács, Harmadás. Polgár. Fisli István VRKM Vasas—Balaton boglár 7:0 (3:0) Kaposvár, 100 néző. Vezet- te: Hajdú, Vasas: Heuthaler — Vágvölgyi, Pataki, Berki, Knoch, Máli, Bíró, Borbély, Kiss A. (Szalai), Emyes, Huszár (Kurdi). Edző: Fülöp Já­nos. Baiatonboglár: Gelencsér (Fáncsi) — Pintér L., Sziládi, Kadlicskó, Pál, Hock, Osváth, Ko­vács, Szili, Pintér I. (Csere), Ta­kács. Edző: Holla LászM. A szellemes, gyors csatár- játékot mutató Vasas előtt meg kellett hajolnia a ven­dégek védelmének: a hazaiak az idény legjobb játékát nyújtották. Osváthot reklamá­lás miatt a 70. percben kiál­lították. Gól-lövők: Pataki, Kiss A. (2—2), Huszár, Máli, Vágvölgyi. Jók: V ág völgyi, Pataki, Máli, Borbély, Kiss A., illetve Szili. VBKM Vasas ifi—Balaton- boglár ifi 3:0. Csupor Gyula Gyékényes—Szönyi SE 2:0 (0:0) Taszár, 500 néző. Vezette: Csapó. Gyékényes: Gócza — Mándi, Ne­mes, Kiss, Molnár I., Molnár H., Rozs (Takács), Meszlarics, Szabó, Kunecz, Bosnyák. Edző: Mándi István. Szönyi SE: KapI — Szől- lősi, Balogh, Kalmár, Pintér, Papp, Turbucz, Riba, Nagy, Kiss, Kovács. Edző: Balatoni Sándor. A csapkodó játékkal tarkí­tott mérkőzés első félidejében Szabó révén a vendégek li­est hibáztak. A gyékényesnek a 85. és 90. percben lőtt gól­lal szerezték meg a győzel­met Góllövő: Meszlarics (2). Jók: Nemes, Kiss, Molnár I., Meszlarics, illetve Kapl, Ba­logh. Szönyi SE ifi—Gyékényes ifi 2:2. Vadas Tibor Balatonlelle—Lengyeltóti 3:1 (1:0) Balatonlelle, 350 néző. Ve­zette: Kreiner. Balatonlelle: Csizmadia — Kó- ródi( Hegedűs), Csepregi, Vázso- nyi, Csipőcz (Berdán), Bolla, Vass, Makai, Basics, Takács, Brunner. Megbízott edző: Kuchta Ferenc. Lengyeltóti; Benkő — Ki­NB III... NB II1~ A Kiss J. SE továbbra is veretlen Szigetvár— Riss J. SE 0:0 Szigetvár, 1200 néző. Vezet­te: Pintér. Szigetvár: Kiss — Varga, Mau­rer, Tóth I., Tóth IH., Szöllősi, Révész, Tüske dr.. Csőre, Telek, Palotai. Edző: Kamondi Imre. Kiss j. SE: Foki — Horváth, Ré- kási, Csatári, Lakos, Gergelics, Czabula, Boross, Tóth-Bagi, Házi, Nagy (Landek)« Edző: Kétszeri Ferenc. Az első félidőben hatalmas iramú játékot hozott — és nagy taktikai csatát. Mindkét fél előtt lehetőség nyílt a ve­zetés megszerzésére, a helyze­tek azonban kimaradtak. A Kiss J. SE-nél Barossnak volt abszolút gó1 szerzési lehetősé­ge. A szünet után feljött a Kiss J. SE, és ebben az idő­szakban a hazaiakat bizony csak a szerencse mentette meg a vereségtől. A mindvégig remek mérkőzésen a döntet­len Szigetvárra nézve hízel­gő. Jók: Maurer, Tóth I., Tóth III., illetve Czabula, Ré- kási, Boross, Házi. Kálmán Ferenc D. Épílák—Siófok 3:012:0) Dunaújváros, 1000 néző. Ve­zette: Drigán. Dunaújváros: Péter — Zslffkó, Kalmár, Nagy E., Tatár. Hrych, Miklós n., Simon G., Debreceni, Armai, Soós. F-d^ő: Kőhalmi Mi­hály. Siófok: Málics — Kiss, Szi­lágyi, Fiáth, Babán, Fábián (Ké- 1 kési), Bőzsöny, Horváth J., * (Soós), Bihari, Csépán, Bocsev. Edző: Papp Gyula. , arányban is győzhettek vol­na. Több ízben a kapufa mentette meg a siófoki kaput a góltól. Jók: Tatár, Miklós II., Simon G., Debreceni, Ár- mad. A siófoki csapatban nem vol{ dicsérhető teljesít­mény. Molnár József Szállítók—Barcsi SC 4:0 (1:0) Barcs, 800 néző. Vezette: Hegedűs. Szállítók: Oláh — Kőből, Va­szilev, Solti, Hirbeck, Studinger, Csóka, Raffael, Márton, Bakos, Jónás. Edző: Bárkányi Tibor. Barcs: Szabó — Bencsik, Kömnf, Karsai, Báthori, Otártics (Utasi), Petrinovics, Fodor, Orsós (Ta­kács), Szilágyi, Gyergyák. Edző: Lendvai Miklós. 18. perc: Szögletrúgás után az elmélázó barcsi védők mellett Vaszilev közeliről bombázott a kapuba. 1:0. 63. perc: A kitömi készülő Raffael elől a kétségbeesetten menteni akaró Szilágyi lábá­ról a hazai kapuba került a labda. 2:0. 64. perc: Márton a félpá- pályáról indult el, lerázta őr­zőjét és védhetetlenül lőtt a hálóba. 3:0. 65. perc: Karsai a 16-oson belül fellökte Köbölt. A meg­ítélt 11-est Bakos csúnyán mellé lőtte. 78. perc: A kitörő Bakos Szabó kapus mellett áTHtofta be a végeredményt. A Barcsi SC most megkö­zelítőleg sem játszott olyan jól, mint a hétközi — a Vi­deoton elleni —találkozón. A csapatból hiányzott az átütő erő és a tapasztaltabb vendé­gek jól kihasználták a hazai csapat megingásait. Jók: Kö­böl, Márton, Bakos, illetve Szabó, Karsai. Pandur Ferenc További eredmények a Dél­nyugati NB Ilt-ban: Bp. Építők—BKV Előre 0:0, PVSK—Enying 3:2, Véménd —Lőrinci Fonó 2:0, Ikarus^— Alba Regia—Sárisápi Bányász 3:2, Mázaszászvár—Paks 5:1, Pénzügyőr—EMG Sashalom 6:0, Bp. Spartacus—Perbál 2:2. A bajnokság állása: 1. BKV Előre 1 8 1 1 21— S 13 2. PVSK 8 s 2 1 22— 9 12 3. Véménd 8 5 2 1 20—11 12 4. Kiss J. SE 8 4 4 — 13— 5 12 5. Szigetvár 8 4 4 — 13— 6 12 6. Szállítók 8 3 4 1 9— 7 10 7. Dunaújv. 8 2 5 1 9— 6 9 8. Pénzügyőr i 4 — 4 23—19 8 9. Perbál 1 2 4 2 9—12 8 10. Alba Regia S 3 2 3 11—15 8 11. EMG SK 8 2 4 2 6—11 8 12. Bp. Spartac. 8 1 5 2 9—11 7 13. Bp. Építők 8 2 3 3 6— 9 7 14. Siófok 8 2 3 3 7—12 7 15. Enying 8 1 4 3 12—15 6 16. Mázaszászr. 8 1 4 3 11—15 6 17. Paks s 1 3 4 14—15 5 18. Sárisáp 8 1 3 4 10—13 5 19. Lőrinci F. 8 1 2 5 7—13 4 20. Barcs 8 1 7 3—26 1 Kerékpáros Balaton Kupa Hirth (PMSC) az egyéni győztes-o<***»-»<* • Egyik legjobb magyar kcrckpároscsapat, a Szekszárdi Szö­vetkezeti Spartacus SK. Schneider Konrád edző (középütt guggol) tanítványai Fonyódon szinte minden megnyerhetöt megnyertek. Az idén végleg elnyerték a Balaton Kupát is. 32. perc: Ármai kiugrott a siófoki védők között, s öt mé­terről a bal sarokba lőtt. 1:0. 43. perc: Bihari labdáját csak üggyel-bajjal mentették a hazai védők. A felszabadító rúgást Ármai kapta, aki ismét lefutotta őrzőit, és közelről nem hibázott. 2:0. 60. perc: A gyors Ánmai száguldott el a bal oldalon, s beadását Debreceni kapásból vágta a hálóba. 3:0. 65. perc: Bőzsönyt utánrú- gásért a játékvezető kiállítot­ta. A siófoki csapat széteső és lélektelen játéka megkönnyí­tette a hazaiak dolgát, akik á helyzetek alapján nagyobb ba, Kesztyűs, Hosszú, Balogh, Nagy, Bodó, Mátyás, Smida, Pasz- tusics, Szalai (Üjvári). Edző: Haszon Lajos. Végig fölényben játszottak, de sok helyzetet hagytak ki a lelleiek a mezőnyben végig ügyesen adogató tótiak ellen. Góllövők: Takács (2), Makai, illetve Bodó. Jók: Csepregi, Bolla, Makai, Takács, illetve Riba, Hosszú, Nagy. Balatonlelle ifi—Lengyeltóti ifi 2:2. Hajas Gyula Táncsics—Fonyód 6:0 (4:0) Fonyód, 100 néző. Vezette: Zsalakó. Táncsics: Kiss — JezerI, Dóczi, Hamar, Németh, Markovics (Mol­nár), Farkas (Iván), Vinklcr, Szi- ber, Lauer, Túli. Edző: Zsoldos László. Fonyód: Fenyvesi — Sí­pos, Gyuricza, Zámbori, Gyurkó, Vecsera, Kocsis, Béres, Nagy, Gazda, Pápai (Horváth II.). Meg­bízott edző: Nagy Sándor. A gyors Táncsics-gól ked­vét szegte a hazaiaknak, s habár mindvégig a jobb csa­patjátékot mutató kaposvá­riak irányítottak, a gólarány túlzott. Góllövők: Lauer (3), Sziber (2), Túli. Jók: Vink- ler, Sziber, Lauer, illetve Gyu­ricza, Vecsera, Nagy. Fonyód ifi—Rákóczi ifi III. 2:1. Zákányt Kálmán (Folytatás az 5. oldalon) Totó A 39. játékhét 13-j-l talá- latos szelvénye: I, 1, 1, 1, 1, x, 2, 2, x, x, 2, 2, x, +1. 13+1 találatos szelvény 63 darab volt, a. nyeremény és jutalom együttes összege 14 509 forint. A 13 találatosra 9345 forintot fizetnek; a 12 találatosra 271, a 11-esre 31, a tíztalálatos szelvényekre 11 forintot. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. Szombaton és vasárnap a kerékpárosok sokaságától tar- káliiott a Balaton somogyi partja Fonyódtól Szentgyörgy felé. A 7-es út eme szaka­szán, aztán a Balatonkeresztúr —Böhönye útvonalon, vasár­nap pedig a fonyódi hegyi kö­rön rendezték a kétnapos ke­rékpáros Balaton Kupa küz­delmeit. A nagy egyesületek egyrésze »kicsinek« találta ezt a versenyt, noha a sportág szakszövetségi vezetői szép számban megjelentek a tor­nán, hogy számba vegyék, mire képesek a mieink az ilyen összetett versenyen. So­kak szerint azért maradtak el néhányan, mert ott volt a Szekszárdi Spartacus legény­sége, és manapság a magyar kerékpárosversenyeken Schneider Konrád edző tanít­ványai rendre megleckéztetik még a legismertebb verseny­zőket is. A junior Halász (és serdülő öccse) ismét bebizo­nyította, hogy kivételes tehet­ség. Kategóriájában biztosan nyert a nagyobbik Halász gyerek. A felnőtteknél az egyéni győzelmet végül > a oécsi Hirth szerezte meg, no­ha vasárnap a hegyi verse­nyen Asztalos megelőzte őt. A PMSC kerékpárosa elekor azonban már csak korábban megszerzett helyezésének megőrzésére vigyázott. Siker­rel! A csapatversenyt óriási fö­lénnyel nyerte a Szekszárdi Dózsa. Ezzel a szekszárdi lila­fehéreik sorrendben harmad­szor — és most már végleg — elnyerték a kerékpáros Balaton Kupát. Méltó helyre került a Somogy megyei Test- nevelési és Sporthivatal díszes serlege. A Balaton Kupa három fu­tamának rövid krónikája. MINŐSÍTŐ VERSENY Felnőttek, 50 km: 1. Sipos (Ganz-MÁVAG) 1:15.39, 2. Cselre (BKV Előre) 1:16.09, 3. Vanicsek (Szekszárd) 1:16.20. Juniorok, 40 km: 1. Kiss (Ti­pográfia) 56:32.2, 2. Rappai (Videoton) 58.09, 3. Békési (Bp. Építők) 58.19. Ifjúságiak, 30 km: 1. Szé­kely (Borsodi -Vasas) 44.38, 2. Serák (Rába ETO) 44.50, 3. Csákovics (Szekszárd) 45.09. Serdülök, 30 km: 1. Jene! (DVSC), 2. Brozovácz (Szek­szárd), 3. Illés (Pécsi Sí). Úttörők, 20 km: 1. Kovács (Pécsi Sí), 2. Szabó (Pécsi Sí), 3. Nagy (Békéscsaba). BALATON KUPA. I. SZAKASZ Felnőttek, 107 km: 1. Hirth (PMSC). 2. Bodnár (FTC), 3. Saliai (Szekszárd). Juniorok: 1. Halász (Szek­szárd), 2. Sándor (Ű. Dózsa), 3. Csathó (MVSC). Ifjúságiak, 107 km: 1. Pá­linkás (Szekszárd), 2. Hosszú- mezei (MVSC), 3. Fiiska (Szekszárd). Serdülők, 30 km: 1. Halász Z. (Szekszárd), 2. Jenei (Szekszárd), 3. Kovács (Pécsi Sí). Úttörők, 20 km: 1. Csáko­vics (Szekszárd), 2. Molnár (KSI), 3. Kovács II. (Pécsi Sí). BALATON KUPA. II. SZAKASZ. (hegyi verseny) Felnőttek: 1. Asztalos (Vi­deoton), 2. Hirth (PMSC), 3. Gábris (KSI). Juniorok: 1. Ötvös (O. Dó­zsa), 2. Halász (Szekszárd), 3. Csat.hó (MVSC). Ifjúságiak: 1. Pálinkás (Szekszárd), 2. Liska (Szek­szárd), 3. Hosszúmezei (MVSC). (Folytatás az 5. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents