Somogyi Néplap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-23 / 225. szám
A Ferjáncz, Iriczfalyy páros nem talált legyőzőre Befejezéshez közeleg a magyar autósbajnokság. A Nyír- ség-ralli az utolsó előtti állomás volt, amely a licences versenyzők részére 660, a túraosztályosok részére 360 kilométer megtételét írta elő — tarkítva 15 gyorsasági szakasszal. A rallisok versenyében a magyar bajnok FerBemutatkoztak a tv-tornászok Városi sportnap Kaposváron Csaknem ezerötszázan jöttek el vasárnap reggel Kaposváron a Centenáriumi parkba, a városi KISZ-bizottság által meghirdetett sportnapra. A nagy érdeklődéshez az is hozzájárult, hogy a rendezők két tv-tornász: Müller Katalin és Bérezi István, &z Idősebbek is elkezdhetik műsor két ismert szereplőjének »-felléptét-“ is ígérték- A kaposvári »fellépés« mindenesetre emlékezetes marad számukra, hiszen első alkalommal voltak olyan tömegsportnapon, ahol a kocogóversenyek és tréfás ügyességi feladatok mellett az atlétika is szerepet kapott. A Centenáriumi parkban megtartott bemelegítő és kocogóverseny után a fiatalok a Dózsa-pályán versenyeztek különböző atlétikai számokban. A 100 méteres síkfutásban a lányok közül Szita Gagriella, az élelmiszeripari szakközépiskolai tanulója, a fiúknál a dombóvári Koller László, a férfiaknál Szőke Zoltán, az FMV dolgozója, a nőknél Szűcs Edit, a tanítóképző főiskola hallgatója lett az első. 400 méteres síkfutásban a lányok közül Nagy Ág' nes (Táncsics gimn.), a fiúknál Barkóczi István (élelmi- szeripari szakközépisk.), a férfiaknál Szőke Zoltán (FMV), a nőknél őszi Ma' riann (tanítóképző főisk.) szerezte meg az első helyet. Súlylökésben a lányok között Erfalvy Csilla (Táncsics g.), a férfiak között Varga János (mg. szakközépisk.), távolugrásban Makai Mária (tanítóképző főisk ) és a dombóvári Koller László került a dobogó legmagasabb fokára. A Hidegh, Bessenyei pár a Nyírség-rallin. Rossz idő, jó eredmények az autómodellezők versenyén Nem fogadta kegyeibe az időjárás a kétnapos kaposvári autómodellezőverseny részvevőit. Szombaton az eső ellenére is élénk érdeklődés kísérte az északnyugati városrészben a rá- dióixányítá- sos modellek versenyét. Négy sportkör tizenegy versenyzője és »járműve« dacolt a csúszós, vizes betonnal. Érvényesült a »hazai pálya« előnye; Vörös Zoltán, a Mezőgép versenyzője végzett az első helyen, 2. Grábler József (KVMK), 3. Nyitrai István (KVMK). Vasárnap a Mezőgép pályáján gyorsasági verseny következett. Itt már nagyobb mezőny gyűlt össze, öt klub 49 modellt indított. Egyes kategóriákban az alábbiak végeztek az élen: jáncz, Iriczfalvy pár most sem talált legyőzőre. Igaz, nehéz perceket élt át a bajnok kettős, mert néhány gyorsasági szakaszon bizony meg-megelőzték őket. Ismét elsősorban a Tóth, Faludy páros volt a legveszélyesebb ellenfél. Tóthék felújított BMW-jükkel biztonsági versenyt terveztek, aztán az abszolút sorrendben Ferjánczék mögött a 2. helyen végeztek. Géposztályukban természetesen elsők voltak. A bajnoki hajrá velejárója, hogy a Kaposvári Volán versenyzői is általában biztonságra törekedtek- Mint előzetes beszámolónkban mondtuk: csak a Kovács, Kiss páros kockáztatott. Sikerrel! Kategóriagyőztesek lettek az 1300 köbcentiseknél. S hogy jól futottak, azt mutatja az abszolút sorrendben elfoglalt 6. hely is. A dr. Gyócsi János, Gyócsi László páros Polski Fiatjával a 3. lett. Ugyancsak a 3. helyen végzett a Jakab, Müller kettős, és a Hidegh, Bessenyei kettős illetve a Lucz testvérpár. A legtöbb kaposvári versenyző javított összesített bajnoki eredményén. Luczék továbbra is szilárdan őrzik első helyű két; a Hidegh, Bessenyei pár szintén, míg a Kovács, Kiss kettős a 2- helyre tornászta föl magát. Kovácsék egyébként már elutaztak a Tátra-rallira, Luczék a jövő kedden indulnak Münchenbe. Mint hírül adtuk: ők részt vesznek a München —Wien—Budapest nemzetközi rali in. A várható időjárás: SZEPTEMBEB 23 CSÜTÖRTÖK Tekla Az ország déln yugatl felén általában erősen felhős Idő, helyenként gyenge esővel. Északkeleten változóan felhős Idő, valószínűleg csapadék nélkül. Általában erősen párás lesz a levegő. Hajnalban és kora délelőtt több helyen kőd. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csütörtökön délnyugaton 15. északkeleten 19 fok körül alakul. A Balaton vize tegnap 11 órakor Siófoknál 1« fokos volt. Válogatott mérkőzés Berlinben NDK—Magyarország 1:1 (1:1) Szerdán este Berlinben került sor a 14. NDK—Magyar- ország válogatott labdarúgó- mérkőzésre. NDK—Magyarország 1:1 (1:1) Otto Jahn stadion, 20 ezer néző. V.: Sörensen (dán). Góllövők: Kurbjuweit (öngól), illetve Riediger. A 19. percben gólt rúgott a magyar csapat, de a játékvezető nem adta meg. Gyors ellentámadás bontakozott ki, melynek során Riediger lefutotta a magyar védőket és gólba vágta a labdát a kimozduló Kovács mellett (1:0). A magyar csapat ezután talált magára, melynek a 25. percben meg is lett az eredménye, a kiegyenlítés. Nyilasi vezette a rohamot, majd a beérkező beadást kapufára fejelte, visszapattant a labda, óriási lett a tülekedés, végül Fazekas lőtt kapura, és a labda a kétségbeesetten menteni akaró Kurbjuweit lábáról túljutott a gólvonalon (1:1). Vörös Zoltán győztes modellje startol. 1.5 csm3: Örkényi (MOM) 191.5 km/ó. 2.5 cm3 Szűcs (MOM) 211,7 km/ó. 2.5 cm3 légcsavaros kategória: Pintér László (Kaposvári VMK) 146,3 km/ó. 5 cm3: Pető—Tóth (MOM) 223.6 km/ó. 10 om3: Bogdán Endre (Mezőgép) 257,1 km/ó. Kosárlabda NB II Táncsics SE—BKV Előre 93:82 (45:43) Ismét nagyon szoros csatában nyert a kaposvári együttes. 3 perccel a befejezés előtt még a hazai csapat vezetett, s még az utolsó perc kezdetekor is döntetlenre álltak. Végül Csepreghy a két büntető közül az egyiket értékesítette, s ez döntött. Táncsics: Rab (26), Donkó (4). Csepreghy (17), Gálosi (3), Verteiics (11). Csere: Kovács (25), Bokor (7), Monoszlai, Hoffmann, Varasdi. Edző: Györke István. Területi labdarúgó-bajnokság Kaposvári csoport Patalom—Somogy jád 3:3, Böhönye—Nagybajom 1:4, Szentgáloskiér—K. Gazdász 2:8, Mesztegnyő—K. V. Lobogó 0:1, Hetes—Kiskorpád 0:3, Igái—Memye 1:2, Galle—Zi- mány 1:3, Somogysárd—Nagyberki 3:0. 1. Memye 6 2. Zimány 6 3. Kiskorpád 0 4. Somogysárd 6 5. Nagybajom 6 6. Somogyjád 6 7. Igái 6 8. K. V. Lobogó 5 9. Nagyberki 6 10. Mesztegnyő 6 11. Böhönye 6 12. Hetes C 13. K. Gazdász 5 14. Gölle 6 15. Patalom 6 16. Szentgáloskér 6 5 — 5 — 4 1 4 1 4 — 3 1 3 — 3 — 3 — 2 1 2 1 2 — 1 1 1 1 1 1 1 28-10 1 24-10 1 16-5 1 12-3 2 13-6 2 15-14 3 15-3 2 10-5 3 10-15 3 10-10 3 11-19 4 7-14 3 13-16 4 6-12 4 13-2)1 6 5-40 Dráva csoport: Tapsony—Felsőbogát 8:4, Vése—Bolhás 2:0, Homok- szentgyörgy—Szabás 3:0, Iha- rosberény—Péterhida 1:1, So- mogytarnóca—Somogyi B. SE 4:0, Lakócsa—Somogyudvarhely 6:1, Kutas—Babócsa 5:1, Nemesvid—Szenyér 4:0. 1. Kutas 2. Lakócsa 3. Bolhás T 6 1 — 21-4 13 7 4 3 — 19-6 11 7421 20-11 10 E 'te f Somogyi Néplap Balatoni csoport: S. MEDOSZ—Balatonfeny- ves 4:1, Kötcse—Karód 3:2, Kéthely—Balatonberény 4:0, Balatonszárszó—N agyberény 4:1, Balatonendréd—Buzsák 3:2, Táska—Zamárdi 4:1, Sző- lősgyörök—Ordacsehi 6:1, Ba- latonszentgyörgy—Balaton- földvár 2:1. 11 Tás-ka 6 5 1 — 22-7 11 12B.-földvár 6 5 — 1 29-7 10 Is. Kéthely € 1 a - u-a 9 Felvételre keresünk FŰTÖKET, SALAKOZÓKAT ÉS ÉPÍTÉSZTECHNIKUST MŰSZAKI ELLENŐRI MUNKAKÖRBE. Jelentkezni lehet: az Ingatlankezelő Vállalat műszaki osztályán, Kaposvár, Rákóczi tér 9—11., II. em. (13819) Csikó- és lóárverést tart 1976. szeptember 28-án délelőtt 10 órakor a ságvári Egyetértés Mg. Tsz Nyim községben (Siófoktól 20 km-re). Árverésre kerülnek a—3 éves csikók, könnyű és nehéz lovak. (13753) — Csuka Zoltán József Attila-díjas költőnek, műfordítónak 75. születésnapja alkalmából — jelentős irodalmi, műfordítói és irodalom- népszerűsítő munkássága elismeréséül — A Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetést adományozta az Elnöki Tanács. — Négy díjat nyertek a magyar alkotások a Varsói Szerződés tagállamainak Le- ningrádiban megrendezett IX. katonai filmfesztiválján. A magyar anyagot a legértékesebb díjjal, az egész fesztivál legjobb összeállításának kijáró elismeréssel jutalmazták. Ezenkívül Glósz Róbert három filmje kapott díjat — Corvina-kirakat. A Corvina Könyvkiadó legszebb új kiadványaival rendezte be egyik kirakatát a kaposvári József Attila Könyvesbolt. A magyar és idegen nyelvű könyvek általában festői grafikusi, fotóművészi életműveket mutatnak be. 175 évvel ezelőtt, 1801. szeptember 23-án halt meg — 78 éves korában — PRAY GYÖRGY történetíró, aki széles körű munkásságot fejtett ki a történelemtudományok terén. A jezsuita rendbe belépve, 1740-től a jezsuiták bécsi kollégiumában tanult, majd bölcsészeti tanulmányokat végzett Nagyszombatban. Ezután több városban volt pedagógus. Amikor 1773-ban a jezsuita rendet feloszlatták, az esztergomi egyházmegye papja lett. 1777-ben a Budára áthelyezett nagyszombati egyetem könyvtárosának nevezték ki. Azok közé tartozott, akik történet- írásunkat ebben az időben sok ismeretlen forrás felkutatásával és a felgyűlt anyag első kritikai megrostálásával fejlesztették • tovább. Összefoglaló munkái is elsősorban ebből a szempontból jelentősek. A magvar történelem régebbi korszakára kiterjedt kutatásai közben először hívta fel a figyelmet az egyik legrégebbi magyar nyelvemlékre, a ÍTalotti Beszédre (Pray-kódcx). Üttörő jelentőségű volt állás- foglalása az északi nyelvrokonság mellett. Értékes kéziratait a budapesti egyetem könyvtára őrzi. — Vasárnap nyitják meg Pécsen, a Janus Pannonius t Múzeumban a szobrászok rangos kiállítását, az V. országos kisplasztikái bienná- lét. — Üjabb székely népköltészeti kötet jelent meg a Kri- terion kiadó gondozásában: Kriza János Vadrózsák című gyűjteményét adták ki. — Kismama-ankétot rendeztek csaknem 60 asszony részvételével a böhönyei Szabadság Tsz-ben. Előadást is hallgattak a gazdaság életéről és egészségügyi kérdésekről. — A szerelem bolondjai című Jókai-regényből, a talán egyik legérdekesebb meseszövésű múlt századi történetből készít a televízió számára kétrészes filmet Haj duff y Miklós rendező. — Fényesebb lett Siófok. A város főutcáján 50 nagy fényerejű világítóarmatúrát helyeztek el a DÉDÁSZ siófoki üzemigazgatóságának dolgozói — társadalmi munkában. — A Ballagó idő — harmadik kiadásban. Újra meg jelenteti a Móra Könyvkiadó Fekete István önéletrajzi fo- gantatású regényét, Würtz Ádám rajzaival. — Ezer hektáron telepítenek gyümölcsfákat 1980-ig a megye mezőgazdasági nagyüzemei. Az új telepítéseknek csaknem fele nyári gyümölcs lesz. — Csépelik a napraforgót a Balatonnagybereki Állami Gazdaságban. 27 hektáron termesztették. — 377 ezer forint értékű társadalmi munkát ajánlottak föl erre az évre a megye kisiparosai. Eddig — elsősorban az iskolák, az óvodák és bölcsődék segítésére — csaknem 370 ezer forintot teljesítettek. — Az őszi BNV-n ma 9-től 12 óráig szakmai naoot rendezünk. Csak a szakmai belónő jegyek érvényesek. (0277) — Értesítjük a lakosságot és a közületeket. hogv szeptember 26-án Nagyatádon autó- és motorvásár lesz. (13714/a) — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy szeptember . 2f-án Siófokon autó- és motor- 1 vásár lesz. U3714) — Hat ember munkáját végzi el az az új automata kanna- és ládamosó gép, amit az idén szereltek föl a marcali sajtüzemben. — Három kombájn dolgozik a Kaposvári Állami Gazdaságban a cukorrépa betakarításánál, 552 hektáros területen. Az első két napon 24 hektárral végeztek. — Az IBUSZ szakembereinek IX. országos találkozóját Székesfehérváron rendezik meg, október 8—10 között. A rendezvénysorozatra 170 utazási szakember érkezik majd. — Bővítik az áfész húsüzemét Marcaliban: mintegy egymillió forintos költséggel tovább építik a vágóhidat. — Kulcsmásoló automatát állítanak munkába a Kaposvári Vasipari és Műszaki Ktsz háztartásikisgép-javító műhelyében. így másodpercek alatt elkészíthető a törött kulcs másolata. — Csaknem hárommillió forintot fordít a városi tanács idén a peremkerületi, burkolatlan utak korszerűsítésére Kaposváron. A munkát folyamatosan végzik 1930-ig. Két autó összeütközött egy kerékpáros miatt Figyelmetlenül kezdte meg a balra kanyarodást kerékpárjával tegnap Kaposvár közelében, a szarkavári bejárónál a 64 éves Pintér József kaposvári segédmunkás. A szemből szabályosan érkező Lada személygépkocsi vezetője, hogy az összeütközést elkerülje, a jobb oldali árokba hajtott, égy betonépítménynek ütközött, majd az úttest bal oldalára átsodródva összeütközött egy ugyancsak szabályosan, Kaposvár felől érkező Lada taxival. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban mintegy 40 ezer forint. A kerékpáros ellen a rendőrség szabálysértési eljárást indított i — Az Áramszolgáltató Vállalat értesít! a lakosságot é« a közületeket, hog-v szentember 2"-én és 26-án 7.30-tól 15.30-1* a Mező I. utcában és az abból nyíló mellékutcákban, a Dobó I. utcában és az abból nyíló mellékutcákban, a Gyár utcában és a Tavasz utcában áramszünet lesz.