Somogyi Néplap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-22 / 224. szám
Üj tanév, új feladatok az iskolai testnevelésben Az utóbbi esztendőkben szinte valamennyi tanév hozott újat az iskolai testnevelésben. Ezúttal is több módosításra, más versenyformák és módszerek bevezetésére kerül sor. Ezekről beszélgettünk Iglói Lászlóval, a megyei tanács művelődésügyi osztályának főelőadójával. Magyar-NDK labdarúgó erőpróba A három frontos magyar— NDK labda,rúgó erőpróba leg- fiatalabbjainak, a 21 éven aluliak találkozójára Vácott került sor tegnap délután. NDK UTÁNPÓTLÁS- MAG YARORSZÄG UTÁNPÓTLÁS 2:1 (2:0) Vác, 1500 néző. Vezette: Korcek (csehszlovák). Góllövők: Kühn, Pommerenke, illetve Szabó F. MAGYARORSZÁG B— NDK B 2:0 (2:0) Debrecen, 8000 néző. Vezette: Kmec (csehszlovák). Góllövők: Komjáti és Vára- di (11-esből). A közepes színvonalú mérkőzésen teljesen megérdemelten nyert a magyar B-csapat az NDK ellen, amelyben négy olyan játékos is szerepelt, akik korábban az A válogatottnak is tagjai voltak. Sok pozitív vonás az ökölvívó vidékbajnokságon Az bizonyos, hogy az 1976- évi ökölvívó vidékbajnokság mint a legsikeresebb ilyen | yerseny vonul be a sportág történetébe. Z. Vincze György, a Népsport szakírója a kaposvári versenyt mint oázist jellemezte, s állította a sivár Budapest-bajnokság mellé. De kijutott a dicséret a rendező megyei szakszövetség vezetőinak Szemes László MÖSZ-fő- titkártól, Fekete Pál szakfelügyelőtől, s mondhatjuk minden illetékestől, aki megtekintette a négynapos tornát. Amikor a bajnokság nyitányán kongott az ürességtől a Dorottya-szálló impozáns nagyterme, bizony, aggódva vártuk a verseny folytatását. Szerencsére hamar híre futott, hogy színvonalas mérkőzések várják a sportot kedvelőket. Így a harmadik napon a döntők alkalmával is olyan zsúfolt volt a nézőtér, hogy az a régi nagy CSB-ket idézte. A versenyek azt tükrözték, hogy hol tart ma hazánkban ez a klasszikus sportág. Szerencsére a vidékbajnokság nem viselte annyira magán Montreal jegyeit, mint a Pu- dapest-bajnokság. Ez utóbbin hiányoztak az »ászok«. Az olimpián járt ökölvívók nagy része szinte tüntetőén távol maradt e tornától- A vidékieknél — 61 versenyző lépett szorítóba — más volt a helyzet. Csak Botos András nem jött eh A tapasztalatokat összegezve meg kell állapítani, hogy a vidék ma is dominál a sportágban. Hallottunk olyan megjegyzést, hogy a fővárosi sportköröknek most is lesz honnan igazolniuk versenyzőket. Sajnos, a Pestre áramlás, a Budapest-centrikusság ma is jellemző az ökölvívásban. A MÖSZ mostani vezetői talán szakítanak e »hagyománnyal«. Más cipőkben járt a magyar ökölvívás, amikor a vidéki Dóri, Wágner meg Tó- bi egyszerre volt tagja a magyar válogatottnak. A közelmúltban ez elképzelhetetlen lett volna. Frissek, lendületesek, általában jól képzettek is a vidéki bokszolok. Ez a megállapítás nemcsak a 11 bajnokra vonatkozik- Fersze, még nem a kívánt ütemű a fejlődés, ezt mutatja, hogy Juhász László ma is a legtechnikásabb versenyző. Az »öreg« Vígh János vagy a kaposvári Ferstek János nem a legjobb felkészülés mellett is »utca- Jiosszal« meg tudta nyerni a versenyt. Szakmailag sokat mond, hogy a négynapos tornára nem a leléptetés meg a feladás volt jellemző, hanem a hárommenetes csata. Az pedig, hogy igazában egyetlen kiütés sem volt, a versenyzők felkészültségét hűen jelzi. Azaz egy »ál kiütés« mégis akadt. Annak idején az Alvics—Csala mérkőzésről már szóltu:#. A vesztésre álló pécsi Alvics hagyta magát kiszámolni, mert tudta, hogy fiatal ellenfele egy sorozásnál tarkóütéssel fejezte be az akciót. Jól számolt a pécsi nehézsúlyú. A bíró leléptette Csalát, s győztesnek hirdette ki Alvicsot. A vert helyzetet színleléssel megfordító Alvics azonban pórul járt a fej k- o. miatt nem lehetett döntős, de nem vehet részt majd az októberben sorra kerülő magyar bajnokságon sem. Egyébként nemcsak a rendezés, meg a remek elődöntő és döntő érdemel dicséretet, hanem a bírói testület is. Egységes felfogásukat jelzi a sok egyhangú pontozás. A 3:2 szinte ritkaságszámba ment. Szólni kell a kaposvári közönségről is. Ilyen sportszerű biztatást az itt járt vezetők még sehol sem tapasztaltak. Természetesen a hazaiak győzelmét áhította ez a szurkolóhad. Biztatta a kedvenceket, de megtapsolta azokat is, akik éppen kaposvári öklözőt győztek le. Ha mindehhez hozzávesz- szük, hogy a K. Dózsa e versenyen a vidéki együttesek legjobbjának bizonyult, akkor még inkább mondhatjuk: sok ilyen versenyt szeretnénk látni KaposváronKovács Sándor Somogybán a fonyódi és a nagyatádi középfokú iskolákban, a barcsi, a siófoki, a csurgói és a kaposvári Há- mán Kató általános iskolában már a módosított tanterv szerint folyik a testnevelés oktatása. A következő tanévben valamennyi szakmunkásképző, egy évvel később pedig valamennyi intézet a módosított tanterv alapján lát munkához. Mi az eltérő a korábbi évekkel szemben? Nő az anyag választhatósága, ami azt jelenti, hogy a testnevelők a helyi adottságokhoz és a diákok egyéniségéhez szabottan állíthatják össze a tananyag egy részét. Magasabb követelményeket támaszt a torna, ezen belül elsősorban a gimnasztika. Az atlétika és az úszás állásfoglalás hatása is jobban érvényesül a napi tennivalók során. Mennyiségileg és minőségileg is több feladat hárul a tanórán kívüli sportfoglalkozásokra. Elsősorban a DSK kap nagyobb szerepetFigyelemre méltó újítás, hogy — hasonlóan a sportegyesületekben foglalkoztatott versenyzőkhöz — az iskolában is valamennyi tanulóról teljesítménymérő lapokat fektetnek föl. Ebben félévenként kell rögzíteni a tanuló eredményeit futásban, dobásban, ruganyosságfejlesztésben. ügyességben, az erő és állóképesség fejlődésében. Ezek az adatok végigkísérik a tanulót iskolaéveiben, így fejlődése figyelemmel kísérhető. A versenyrendszerben is találhatók módosítások. Az általános iskolai foglalkozásokat az úttörő-olimpiák sportágai határozzák meg. A jövőben például lekerül az olimpia programjáról a modellezés és a lövészet. E két sportágban az MHSZ keretében megfelelő versenyzési lehetőségeket találnak. Az olimpia programjába került viszont az úszás. Az alsó tagozatodban csak csapatversenyekre kerül sor egyéni értékelés nélkül. Az úszásnemet a tanulók választhatják meg- Ugyancsak újszerű a futásról vezetendő önértékelő lap. Évfolyamonként és nemenként megfelelő szintidőket állítottak fel. A nyolcadikos fiúknak például kétezer-négyszáz, a lányoknak ezerhatszáz métert kell futniuk. Az alsó fokú iskolák számára az idén ősszel rendezik meg első ízben a futó CSB-t. A diáksportköröknek ezentúl kötelező a részvétel az atlétikai bajnokságokon. A lebonyolításhoz a tanárok közül a nyáron tizenketten szereztek harmadosztályú versenybírói minősítést. Szó esett az óraközi tornáról. Egyelőre nem teszik kötelezővé, az iskolák maguk határoznak, hogy bevezetik-e. Néhány ilyen döntésről máris tudomást szereztünk. Kaposváron a Kisfaludy utcai és a Tóth Lajos általános iskolában megtartják az óraközi testneveléstörvendetes, hogy tizenöttel szaporodott a középfokú iskolák sportszakosztályainak száma, azonban még ez sem kielégítő, mint ahogy változatlanul kevés a szakmunkás- képzők heti testnevelési óraszáma is. Létesítményekkel sajnos alig gazdagodott az iskolahálózat, és az anyagi források sem jobbak, mint a múlt tanévben. E tények körültekintőbb szervezést, átgondoltabb lebonyolítási módozatokat követelnek mindenkitől. Ha ebben a tanévben ismét előbbre akarunk lépni, akkor nemcsak a testnevelőknek, hanem valamennyi pedagógusnak az összefogására és nézetazonosságára lesz szükség. Jutási Róbert Röplabda R Vasas Izzó kettős győzelme Pécsen győzlek a Spartacus telezői Vasárnap értékes két pönt birtokába jutottak a bajnokságra törő K. Spartacus férfi tekézői. Testvércsapatukhoz, a pécsi szövetkezetiekhez látogattak. A találkozón a kaposváriak szinte egymást múlták fölül, és 6:2 arányú győzelmet arattak. Mivel a Kanizsai Sörgyár tekézői is győzelemmel zárták a fordulót, a kaposváriak előnye továbbra is két pont. K. SPARTACUS— PÉCSI SPARTACUS 6:2 (2631:2598) Alkonyt 452 — Pápista 432 Kiss 440 — Jungwirth 431 a Somogyi Néplap Ládonyi 447 — Gerőfy 437 Végh 429 — Annus 417 Lőczi 435 — IMenkó 429 Hász 428 — Turbéki 450 A VBKM Vasas újonc NB II-es női tekézői nem lémtek győzelmi reményekkel pályára a bajnokságra törő Bp. Postás ellen. A 8:0-ás eredmény és az egyéni teljesítmények azonban azt mutatják, hogy az esélytelenség tudata setm oldotta fel idegességüket. BP. POSTÁS— VBKM VASAS 8:0 (2395:1896) Kővári 387 — Vati 332 Néth 380 — Nyúlás 258 Szenczi 417 — Vargáné 335 Szakái 414 — Ágostonná 301 Vörösné 403 — Csongár 309 Perepaticsné 394 — Kovács É. 361, Szombaton és vasárnap kis mérkőzést játszott a K.' Vasas Izzó női együttese. Szombaton az időjárás a szabad térről a tanítóképző tornatermébe kényszerítette az izzás lányokat. Szép győzelem után utazott a csapat vasárnap Győrbe, ahol újabb sikert ért el. K. VASAS IZZÓ- SZOMBATHELYI SP. STYL 3:1 (13, —9, 4, 9,) Végig fölényben játszott a kaposvári együttes, amely csak a második játszmát könnyelműsködte el. A következő csapat szerepelt: Bö- röczfi, Molnár, Csonka, Lengyel, Gadár, Kiss. Csere: Ku- rucz, Oláh, Hollósi. K. VASAS IZZÓ- GYŐRI DÓZSA 3:0 (12. 14, 7) Győrben szabad téren került sor a találkozóra, s bizony az erős szél meg-meg- zavarta a játékot. Különösen a második szett volt izgalmas,. hisz a hazaiak már 10:1- re és 14:8-ra vezették. Innen tudott fordítani az Izzó, amely elsősorban jobb nyitásainak köszönheti győzelmét. FÉLSIKER TABON Két fronton találkoztak a tabd röplabdázók a szombat- helyiekkel. Az MSC férfiegyüttese az Építőkkel játszott, és biztosan győzött. A Styl Spartacus női csapata szombati kaposvári veresége után vasárnap Tabon vigasztalódott. ahol a Videotont győzte le. TABI MSC— SZOMBATHELYI ÉPlTÖK ' 3:0 (7, 4, 12) Tab: Tyúkos, Takács, Hajba. Cser, Somogyi, Nagy. Csere: Dobos, Balázs, Sudár. Jó játékkal szerezte meg első őszi győzelmét a hazai együttes. SZOMBATHELYI Sp. STYL . —TABI VIDEOTON 3:1 (9. —9, 3, 3) Értesítjük t. felhasználóinkat, hogy vállalatunk alkatrészosztálya a műszak! áruknál szeptember 25—3©. között leltárt tart így az árukiadás szünetel. Megrendeléseiket az október 1-1 nyitástól tudjuk fogadni. A leltár idején igényeikkel a szomszéd megyei Agroker Vállalathoz szíveskedjenek fordulni. Í13833) SZEPTEMBER A várható időjárás: 22 SZERDA Móric Változóan felliSs láS; elszórtan esó. záporesS. Mérsékelt erősségű, a Dunántúlon időnként élénk északi—északkelé ti szélre számíthatunk. A reggelt órákban párásság, egy-két helyen köd. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán IS—SÍ fok között alakul. Olvasóinkhoz Nem kapták meg tegnap az olvasók a Somogyi Néplapot a megye egyes részein, elsősorban Siófokon és környékén — nyomdai géptörés miatt. Olvasóinktól elnézést kérünk a késésért; lapunk tegnapi számát ma minden ! előfizetőnek kiviszik. A nyomda a rotációsgépet már megjavíttatta, a lap élőállítása tehát zökkenő nélküli lesz. — Széchenyi Istvánra emlékeztek tegnap Nagycenken — születésének 185. évfordulóján. Megkoszorúzták sírját is. —- Elutazott Budapestről Milovan Matic, az UNESCO nemzeti bizottságok osztályának vezetője, aki a magyar UNESCO-bizottság meghívására látogatott hazánkba. — Emléktáblát avattak tegnap Budapesten Stein Aurél, a világhírű orientalista egykori szülőháza helyén, az Országos Tervhivatal székházának falán. — Az Interszputnylk nemzetközi űr-távközlési szervezet tanácsa befejezte Berlinben tartott ötödik tanácsülését. — Rlppl-Rónal címmel jelenteti meg a Gondolat Kiadó Bernáth Mária könyvét a századforduló kiemelkedő festőjéről, aki életének jelentős részét Kaposváron élte le. — Bakuban magyar napok kezdődtek hétfőn. A megnyitó után dr. Simon Pál nehézipari miniszter tartott előadást a magyar—szovjet gazdasági kapcsolatok 1976— 1980 közötti alakulásáról. Baku a második szovjet város, ahol az idén magyar gazdasági és műszaki napokat rendeznek. — Finn kulturális hét nyílt tegnap Pécsen és magyar hét a finnországi Lahti- ban, a baranyai megyeszékhely. testvérvárosában. — Mintegy 40 ezren tekintették meg Honty Márta kaposvári művész most zárult kiállítását a balatonboglári kápolnában. — A vasúti szakértők szombathelyi tanácskozása tegnap fejeződött be. Az európai '‘szocialista országok szakemberei nyolc napon át arról folytattak eszmecserét, hogy a 30-as években áttérnek az önműködő kocsiösszekapcsolásra és szétszerelésre. — Terjed a konténeres szemétszállítás a megyeszékhelyen. A városi tanács és az Ingatlankezelő Vállalat száz darab, egyenként 1100 literes konténert szerzett be a régi kukák helyett. A konténereket most szállítják ki, elsősorban a Kalinyin városrész állami házaihoz. — Megtalálták a török légiforgalmi társaság vasárnap este Isparta közelében lezuhant Boeing—727-es gépének »fekete dobozát«. A legújabb hivatalos közlés szerint a gépen 147 utas és 8 főnyi személyzet tartózkodott Valamennyien. életüket vesztették. —■ Moszkvában ünnepi ülést tartottak abból az alkalomból, hogy 25 éve írták alá a Szovjetunió és az NDK első tudományos—műszaki együttműködési szerződését — Felújítják a Komáromot és a csehszlovákiai Komar- nót összekötő 420 méter hosz- szú Duna-hidat A tervek szerint 1978 elején végeznek a munkákkal. — Nagy üzletkötésre került sor a brnói vásáron a Nikex és a csehszlovák Stropexport között. Több mint 20 millió rubel értékben vásárolt motorvonatokat a MÁV részére, 6,5 millió rubel értékben építő, útépítő és földmunkagépeket Ugyanakkor eladott 7 millió rubel értékben 'házgyári sablont — Vízrendezésre és a vízelvezető árkok, csatornák tisztítására, javítására egymillió 300 ezer forintot költ az idén a Kaposvári Városi Tanács. — 187 idős ember vett részt a múlt hét végén az öregek napján Osztopánban és társközségében, Bodrogon. — Az idén befejezik a 65-ös út balatonkiliti átkelési szakaszán a közvilágítás korszerűsítését 670 ezer forintba került — Naponta öt-hat erőgéppel 700 űrméter tűzifát szállít el az erdőkből ezen az őszön a kisbárapáti Kossuth Tsz. Az ipari fa hordását az erdészettel közösen végzik. — Üj talajkondíoionálő szert állított elő a Nehézvegyipari Kutatóintézet és az Egyesült Vegyi Művek: az Evargo nevű újdonság a talaj vízgazdálkodását javítja meg, s így növeli a terméshozamot Csapadékszegény vidékeken nagy jövője van. — Több mint hárommillió forintot fordít az idén a megyei . tanács ifjúságpolitikai célokra. A legnagyobb összegeket az ifjúsági klubok, támogatására, a turisztika fejlesztésére és a munkásszülők tehetséges gyermekeinek ösztöndíjaira használják feL — Különleges rekordot állítottak föl a közelmúltban a Szovjetunióban: egy expedíció 4670 méteres magasra jutott föl az 5633 méteres Elbruszon — egy GAZ—469 B típusú terepjáró gépkocsival. Az egyik utas 1966-ban jjhotorbicikUvel már elérte ezt a magasságot. — Bővítik a szigetelőanyagok választékát a tapolcai perlitüzemben. A vulkanikus eredetű kőzetből cement-, mész- és gipszkötéssel kis térfogatsúlyú választóelemeket gyártanak. Ezeket a házgyári építkezéseknél használják fői. — 70 tagú kulturális küldöttség utazott Nyíregyházáról a szomszédos Kárpát- Ukrajnába. Itt a Szabolcs Táncegyüttes fiataljai öt alkalommal lépnek színpadra. — Az őszi BNV-n ma 13-től 19 Aráig szakmai napot rendezünk. Csak a szakmai belépő- j egyek érvényesek. (9277) — Kismotor-vásár! Riga— 12 mopedek 600, Verhovina mopedek 800 Ft engedménynyel kaphatók a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat barcsi, nagyatádi és Balaton-parti boltjaiban, valamint a kaposvári járműszaküzletben. (x)