Somogyi Néplap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-17 / 220. szám

'Tjiiztelt Sztrk (’AzJtÄslq,! Szabó Lajos, Balatonszabadi, Latinca u. 1. szám alatti lakos augusztus 31-én megjelent panaszára az aláb­bi tájékoztatást adom: A nyári szezonban, a nagy utasforgalomban a siófoki helyi járatainkon a menetjegy megvételére szolgáló két­féle pénzérme sok gondot okozott, ezért tértünk át a csak kétforintos érme használatára. Megjegyzem: a viteldíj­beszedő készülék ezzel működik a legkisebb hibalehető­séggel. Ezért kérjük kedves utasainkat, hogy a zavarta­lan utazás érdekében szíveskedjenek ehhez alkalmazkodni. A jelzett járaton szolgálatot teljesítő gépjárműveze­tőnket felelősségre vontuk, mivel nem megfelelő maga­tartást tanúsított az utasokkal szemben. Tisztelettel: "SCcuiyady. Szabóiéi személyforgalmi osztályvezető Tisztelt Szerkesztőség! A csurgói Zrínyi Termelőszövetkezet kebelében levő 2200 négyszögöl és két kát. hold földünket a tsz hasz­nálja, az adót mégis ránk vetették ki. Már többször szól­tunk emiatt illetékes helyen, de még választ sem kap­tunk. Kérjük, vizsgálják ki panaszunkat. Tisztelettel: (Bibik Ijzeeeneni 'Tjótk “3-itaán Csurgó, Noszlopy u. 10. Csurgó, Basa-kúti u. 4. Tisztelt Szerkesztőség! Ezúton szeretném megköszönni mindazoknak a gyors segítségét, akik hozzájárultak ahhoz, hogy Török Rezső ne maradjon gyógyszer nélkül. Sajnos a központi gyógy­szertártól még szeptember 15-én is elutasító választ kap­tunk. Vajon miért csak ilyen körülményesen lehet egy ennyire szükséges gyógyszerhez hozzájutni? Tisztelettel: 'Döf&k QguJa. 7472 Cserénfa, Fő u. 20. A* MSZMP SOMOGY NEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXII. évfolyam, 220. szám. Péntek, 1976. szeptember 17. Vándorkupa indul útra Országos versenykiállításra készülnek a kertbarátok Javában folynak már akis­kertek mesterei — szeptem­ber 23—26. között megrende­zésre kerülő — VI. országos versenykiállításának előké­születei. Alig egy hónappal eze'őtt rendezték , meg So­mogybán első ízben a ker- tészkedő-barkácsoló kister­melők bemutatóját és jórészt a rendezvény kiemelkedő si­kerével magyarázható, hogy megyénkben a korábbiaknál nagyobb érdeklődéssel ké­szülnek az országos sereg­szemlére. A versenykiállítást Buda­pesten a Kertészeti Egyetem dísztermében, annak előcsar­nokában, illetve az előtte le­vő szabad téren rendezik meg. Hatvan keribarátközös- ség és harminc kertbarát újí­tó hozza el ide legszebb ter­Arculat és hangulat Épül-szépül Kaposvár — ez már közhelynek hat. Üj házak sora változtatja meg egy-egy városrész arculatát. S az építőket hamarosan kö­vetik a parkosítok, a virág- és faültetők. ök teremtik meg az utcák hangulatát. Akár társadalmi munkások, akár a városgazdálkodási vál­lalat dolgozói hajlonganak a frissen ásott és elgereblyézett területeken, amikor ezt írom: »szépül a város«, rájuk gondolok. A szakemberek viszont — és mindazok, akik »konyhá­nak« valamit a városrende­zéshez — fennakadnak azon, hogy nincs Kaposváron egy ember, aki a parkosítási mun­kákat összefogná, s megte­remtené az összhangot. Olyan, aki tudja, hogy ha például a füredi városrészben, egy bizonyos fajta virág megha­tározza az utca képét, akkor más fajtát kell ültetni a don- neri házak elé. Vagyis: nin­csen a városnak főkertésze. A beszélgetések során föl- fölbukkan egy név, egy ma már nyugdíjba vonult, nagy hozzáértésű szakemberé, aki­nek ez volt a feladata... A társadalmi munkaakciók és a városgazdálkodási vál­lalat kertészeti részlege erő­feszítéseinek is egyik fontos célja a parkosítás. De ha részleteiben nem is feltűnő az összhang hiánya, azért »esztétikai elégedetlenséget« kelt. S ha már szép eredmé­nyeket értünk el ebben a munkában, javítható volna a színvonal is — egy, az össz­hangot megteremtő szakem­ber munkába állításával. M. A. Mai tv-ajánlatunk Britanniens Tűzvédelmi szakvizsga kisiparosoknak A francia dráma egyik klasszikusa, Racine írta ezt a művet, amely ritkán látható a színpadokon. A tv-változat megőrizte az eredeti mű helyzeteit — né­mi rövidítéssel. Nero udvará­ban vagyunk. A császár, a zsarnok mindent lelkű sme- retfurdalás nélkül birtokába akar venni. Britannicus — akinek helyére Nero ül a császári trónon — szereti Ju- niát; Nero elraboltatja és udvarába hozatja. Narónak persze segítői is vannak: ha­szonleső udvaroncok, akik ké­szek a zsarnok minden kíván­ságát teljesíteni. Ä feldolgozás érdekessége, hogy díszleteit Victor Vasa­rely, a Franciaországban élő, magyar származású festőmű­vész tervezte. Nérót Haumann Péter játsz- sza, az anyát, Agrippinát OI­H MÉK piaci árai ma reggei Burgonya 4—4,80, zöldbab 7.60— 10,60, kelkáposzta 5—6, fejes káposzta 3,40—4, vörös­káposzta 4,80—6, karfiol 9,60 —12, töltenivaló zöldpaprika 4—7,20, paradicsompaprika 10—13,60, cseresznyepaprika 6—8,60, paradicsom 2,50—4, sárgarépa 2,60-—3,60, főzőtök 2.60— 3,60, csemegeuborka 12, ecetesuborka 9,60, kovászolni- való 2—7, salátánakvaló 1,20 —1,60, körte 4—7,60, szilva 4 —8,80, szőlő 8,80—13,80, gö­rögdinnye (1—2 kiló között) 2, őszibarack 2,60—10, alma 2,80—5. Valamennyi gyümölcs és zöldségféle ára fajtától és mé­rettől függően változik. Az ős ti barack például — a leg- sze'ootől a legapróbbakig — hétféle áron kapható. savszky Éva; Britannicus sze­repében Balázsovits Lajost láthatjuk, Juni.a, a szerelmese pedig Egri Márta. (A Tv 20 órai kezdettel su­gározza.) Két éve jelent meg a bel­ügyminiszter és az országos tűzoltóparancsnok közös ren­deleté, amely szerint 1975. december 31-ig a magánkis- i paro&okrmk és a magánkis­ipari alkalmazottaknak, illet­ve a magánkisipar gyakorlá­sában állandó jelleggel rész­vevő családtagoknak — a rendeletben fölsorolt szak­mákban — tűzvédelmi szak­vizsgát kell tenniük. A KI ŐSZ országos központja kérte a határidő módosítását, ez év december 31-ig. Amit az érintetteknek min­denekelőtt tudni kell: az em­lített határidőig senkitől sem kérdik meg, hogy megvan-e a tűzvéde’lmi bizonyítványa, de 1977. január 1 után ennek hiánya már szabálysértési el­járás megindítását jelenti. Somogybán eddig hat KlOSZ-alapszervezetnél ren­deztek 11 tanfolyamét, s a vizsgára kötelezett 481 em­berből 353 már megszerezte a bizonyítványt. Akiknek még nincs mag, azok jelentkezhet­nek az október végén—no­vember elején indítandó tan­folyamra '— Siófokon, Mar­caliban, Nagyatádon, Kapos­váron és Balatonbogláron. Vizsgára kötelezettek a bőr­festők, a cserépkályhások, a paölószőnyeglerakók, a fénye­ző«. és mázolok, a gázöngyúj­tókkal. dolgozók, a víz- és gázvezeték-szerelők, a hegesz­Mcgcrkezctt az első szállítmány tők. a húsfüstölők, a parket- talakkozák, illetve a szőnyeg- és vegytisztítok, vagyis a nyílt lánggal dolgozók. Ugyancsak vizsgázniuk kell tűzvédelemből az autószere­lőknek, a lakatos-óknak, a szobafestők közül az épület- és bútormáaolóknak, a mű­szerészeknek és a kovácsok­nak. A bizonyítványt 4 év el­telte után ismét meg kell sze­rezni. I mékeit. Nemcsak az őt-, há­rom- és kétezer forintos dí­jak miatt vá’tott ki fokozott érdeklődést az idei verseny- kiállítás, hanem azért is, mert ebben az évben indul útjára a Kertbarátok Vándorkupája. Szabics Ferenc szentesi kert­barát, fafaragó impozáns al­kotása egv évre kerül az első helyet elért kertbarátközösség birtokába. A kerti termények sora mellett sok érdekesség is vár­ja a látogatókat. A pomázi Porpáczy Aladár Kertbarát­klub például kiállítja a kert­barátok kézimunkáit és bar­kácsolt tárgyait. A szerencsi áfész szőlőtermelő szakcso­portja gumikötözővel, elektro­mos pórázéval és gyomirtóval nevezett be. Sokat ígér az egvéni újítók barkáos- és öt­letbemutatója is. Látható lesz itt többek között önjáró ker­tész-zsámoly. kisüzemi szőlő- orés, a házi gyümölcsöskert komplex ta’ajművelő gépe, tápkockagyártó, automata ma­dárriasztó. A kiállításon ter­mészetesen részt vesznek a kiskertek anyagi-műszaki el­látásában érdekelt vállalatok, szövetkezetek is. Megérkezett az első cukorrépa-szállítmány a Kaposvári Cu­korgyárba'— a mágocsi termelőszövetkezettől és a Kapos­vári Állami Gazdaságtól. Az első átvételi napon 40 vagán­nyá cukorrépa került m gyár úsatatójába. Ezerkétszáz mázsát szárítanak No, nem arról van szó, hogy molyir­tásra- vagy ri­asztásra hasz­nálnák ezt a rengeteg do­hánylevelet a ruhásszek­rényben. És nem is arról, hogy valaki saiát haszná­latra össze­szedett és el­dugott ennyi szívni valót. A kép ugyanis a nagybajomi Lenin Terme­lőszövetke­zetben, a gaz­daság do­hányszárító­jában készült. Hatvan hek­táron termesz­tik a bajomiak a Hevesi do­hányfajtát, s ebből — beta­karítás után — ezerkét­száz mázsát saját szárítóbe­rendezésükön »enged­nek át«, majd a szolnoki do- hánvátvevő helyre szállítják. További, ugyanekkora meny- nyiséget — zölden — Puszta­TARKA ÍOROIi Éles szemű vendég — Elment a régi sza­kács? — érdeklődik a törzsvendég. — Miből találta ki? — csodálkozik a pincér. — Üj ujjlenyomatokat iátok a tányéron. Ami kijózanít — Egész éjjel ittam, most adjon valamit, ami­től kijózanodhatom. — Tessék, itt a számla. Szórakozott professzor A szórakozott profesz- szor elveszítette az eser­nyőjét. aztán naphosszat kereste valamennyi üzlet­ben, ahová betért. Végül egy csemegeboltban akadt rá. — ön az egyetlen be­csületes kereskedő az egész városban — mondta a tulajdonosnak. — A többi mind azt mondta, hogy nem látta az eser­nyőmet! Ha újra kezdené A kisváros legidősebb lakosától megkérdezték, mit változtatna meg az életében, ha történetesen az egészet újra kezdhet­né. Az öreg sokáig töp­rengett, aztán így szólt: — Talán nem középen kettéválasztva, hanem ol­dalra fésülve viselném a hajamat. Kutyatulajdonosok Két kutyatulajdonos be­szélget : — Képzelje, az én As- torom egyedül jár új­ságért ! — Nekem mondja? Az én Rexem tegnap már el­mesélte ezt... Papagáj Egy mérges hölgy állít be az állatkereskedésbe. — Monsieur — mondja haragosan az eladónak —. ön tegnap egy beszélő papagájt adott el nekem, de ha tudná, hogy miket beszél... Az ember való­sággal beleszédül! — Igaz, madame, ez a madár nem túlságosan jól­nevelt, viszont nem iszik, és nem dohányzik. Jó jegy ' berénybe visznek. A levél ter- rr.és többi részét a gazdaság síjét pajtáiban szárítják. Mimegy kétmillió forint be­vételt vár az idén dohányból a nagy bajomi Lenin Tsz. A színházi pénztár előtt. — Biztos abban, hogy ezek a helyek elég közel vannak a színpadhoz? — Igen, signora. — De nem akadna mégis jobb hely, még közelebb? — Ha még közelebb ül, akkor már önnek is részt kell vennie a játékban! Nem tartotta be a követési távolságot Súlyosan megsérült a motoros Szerdán Lábodon az 51 éves Horváth József, helybeli gépkocsivezető, motorkerék­párjával nem tartotta be a követési távolságot, és az előtte — forgalmi okok miatt lassító — személygépkocsinak ütközött. Súlyosan megsérült. A közlekedési hatóságok a vérvizsgálat eredményétől tet­ték függővé az eljárás meg­indítását. A 7-es főútvonal balaton- szárszói szakaszán Skodájával szabálytalanul kanyarodott balra a 44 éves Dávid János tolmácsi részlegvezető, és ösz- szeütközött a 28 éves Tarái Lajos balatonboglári vízveze­ték-szerelő által vezetett Fiat 600-a* személy gépkocsival. Tardi könnyebben megsérült, a két járműben 2 ezer forint kár keletkezett. Dávid János ellen a rendőrség szabálysér­tési eljárást indít. Figyelmetlenül végrehajtott balra kanyarodás miatt tör­tént baleset tegnap Kőröshe­gyen. A 42 éves Gyurák János iregszemcsei gépkocsivezető egy IFÁ-val nem elég körül­tekintően kezdte meg a balra kanyarodást, és összeütközött az 57 éves Oroszt János ke- reki nyugdíjas által vezetett Pannónia motorkerékpárral. A motor utasa — Oroszi János felesége — könnyebben meg­sérült. Gyurák János ellen a rendőrség szabálysértési el­járást indított. AZ MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím; 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza 1 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár. Május 1. u. 1QX. Felelős vezető: JTackas 3éU igazgató*

Next

/
Thumbnails
Contents