Somogyi Néplap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-16 / 219. szám
Közművelődési évadnyitó Al iskolai tanévvel kapcsolatos feladatokat tárgyalták meg három héttel ezelőtt a járások, városok párt- és tanácsi vezetői, munkatársai, tegnap a közművelődéssel foglalkozók tették meg ugyanezt a megyei tanácson. A művelődés sok mindenben rokon az oktatással; abban is hasonlít, hogy feladatait az iskolai tanévvel egy időben, szeptembertől szeptemberig határozzák meg. A tegnapi tanácskozás amellett arra is következtetni engedett — különösen azok érezték ezt, akik az oktatással kapcsolatos megbeszélésen is részt vettek —, hogy menynyivel nehezebb meghatározni a feladatokat itt, mint az oktatásban. A népművelői munka szerteágazó jellegét hangsúlyozta dr. Balassa Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese is, amikor arról szólt: a járások, községek közművelődési irányítói hiába várják a megyétől, hogy sémákat adjon, a feladatokat konkrétan kell meghatározni, a helyi adottságokra és igényekre építve. Az utóbbiakat természetesen föl kell kelteni. Ez a megállapítás pedig minden népművelő munkájára vonatkozik. A művészet adta örömöket csak úgy lehet közel vinni az emberekhez, ha azok igénylik is — erről szólt Lukács József, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese, aki kritikusan beszélt a kulturális munka meglevő hiányosságairól, gyakori formalitásáról, sokszor ellentmondó jelenségeiről. Furcsa dolog ez Somogybán — mondta —, hogy amíg virágzó, jó a klubélet, a ^fiatalok nagy számban keresik föl a különböző ifjúsági klubokat, a már meglevő művelődési házak többsége üresen tátong. Miért nem ott vannak a klubok, miért működik külön ifjúsági és külön felnőtt intézmény, amikor mindkettő a kultúrát szolgálja? Nem megfelelő a jó kezdeményezések propagandája sem; gyakran előfordul, hogy egy-egy valóban jónak ígérkező ötlet vagy annak magvalósítása még a járás határain belül sem terjed el. Sok intézmény, szervezet kapcsolódott be a közművelődésbe. A maguk területén dolgoznak is, azonban munkájukat még nem hangolták össze mindenütt. Ez nemcsak Somogyra jellemző, hanem országos tapasztalat — ez volt a summája Frank Géza hozzászólásának, aki a Kulturális Minisztérium képviseletében vett részt a tanácskozáson. A most lezárult közművelődési év tapasztalatait ösz- szegezte és az új feladatait körvonalazta Bóra Ferenc, a megyei művelődésügyi osztály közművelődési csoportvezetője. Értékelte a járások munkáját. Ez a kép meglehetősen eltérő eredményeket mutatott. A megye két legjobban dolgozó, közművelődést legmagasabb fokon művelő járása a barcsi és a siófoki. A legtöbb színvonalas rendezvényt, a legnagyobb szakmai hozzáértést itt tapasztalták a megye vezetői. A jó munkához természetesen hozzájárultak a két járás jó adottságai, a viszonylag kedvező szakember-ellátottság és a siófoki esetében az új művelődési központ, mely máris jelentős eredményeket ért eL A munka összefogásához jó alapot adott a tavaly megszervezett közművelődés! felügyelői hálózat. Változatlanul nagy gondot okoz azonban, hogy kevés szakképzett, főhivatású népművelő, a kis községekben pedig szinte kizárólag tiszteletdíjasok látják el azt a feladatot. Az sem ritka, hogy éppen a legjobban rászoruló területeken egy pedagógus végez művelődési munkát négy-öt községben. A gondok ismeretében határozták meg az 1976—77-es feladatokat, amelyeknek elvégzésében nagy szerep vár az új módszertani központokra. A már meglevők mellett újabbak látják el a szakmai irányítás és továbbképzés feladatait. Ennek ellenére a járási vezetők feladatainak középpontjában kell állnia a szakmai utánpótlás kérdésének, a képzett népművelők alkalmazásának. A közművelődési csoport- vezető értékelte az év rendezvényeit, amelyek között jelentős helyet foglalt el a művészeti szemle. Erre az idén a Ki mit tud? miatt nem kerül sor. Ennek ellenére fölhívta a figyelmet azokra az együttesekre, amelyek ezen a fórumon nem indulnak, fokozottabban figyeljenek a népművelők, ne hagyják őket szereplési lehetőség nélkül. A párthatározat értelmében változatlanul a köz- művelődés középpontjában áll a munkásművelődés — ezt többen is hangsúlyozták a hozzászólók közül. A formalitás veszélye különösen ezen a területen kísért. Az új köz- művelődési év fontos feladata, hogy a határozat valódi tartalmat kapjon Somogybán is. \ Simon Márta Művelődési központ épül Debrecenben A munkástanár Ä Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolának vannak 25 éves tanárai is. Sótonyi Gyula a géptan tanszék technikus tanára ennyi idős koráiban még aliig volt túl az inaséveken. Később dolgozott mint esztergályos, azután pedig egy tsz- be került gépmülhelyvezető- nek. Már túl volt a 36-on, amikor folytathatta a tanulást; 44 évesen végzett a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanárképzőjében. — Tulajdonképpen a géptan afféle »harmadosztályú« tárgy. Elvégre, ezt gyakran hallom, »itt nem gépészeket képezünk.« Egyszerűen: egy leendő üzemmérnöknek értenie kell ehhez is — mondta jó másfél órás beszélgetés után Sótonyi Gyula. Azért idézem mégis elsőként ezeket a mondatokat, mert meglepővé teszik a tényt: a hallgatók szavazatai alapján tavaly ő nyerte el a legnépszerűbb tanárnak alapított serleget. — Ötvenöt éves vagyok, a korom távol van a hallgatóktól. Az az adottság nincs meg bennem, mint fiatalabb tanárkollégáimban, hogy közülük nem egy barátja a diákjainak. Miért szeretik mégis a főiskolások Gyula bácsit? — ezzel a kérdéssel nem jutottam tovább az általánosságoknál. Lelkiismeretes, nem lehet úgy hozá fordulni, hogy ne segítene... Beszélgetésünk végére mégis megsejtettem a »titkot«. — Hét évig dolgoztam egy tsz-ben, még a »hőskorban«. Végül felőrölt a szélmalom- harc. Micsoda károkat okozhat a hozá nem értés! Szűkösek voltak a lehetőségek, de még azt a keveset sem lehetett ésszerűen fölhasználni... Ma is gyakran eszembe jutnak ezek az emlékek. Talán ezek tartják ébren bennem azt az igyekezetét, hogy többet adjak, mint ami a kétszer negyvenperces foglalkozásba belefér. Ezért készülök ma is minden órámra. Mindezt a legkisebb ünnepélyesség nélkül mondja. Nincsenek illúziói: tudja,hogy néhány hallgató az ő óráin piheni ki a »súlyosabb« tárgyak fáradalmait. — Sok végzett hallgatóval beszélgettem már. Ök maguk is beismerik, hogy a számokból és meghatározásokból kevés marad meg. Megmarad azonban néhányukban a gépszeretet és az a képesség, hogy »meg tudják kérdezni« a szakkönyveket vagy a műszaki rajzokat. Egyik volt növendékem mondta el: a szarvasmarha-telepükön leállt a íe- jőberendezés. Az egyik állatgondozó azonnal hozzá futott: »mérnök úr, jöjjön gyorsan«. Ebben a mondatban az is benne volt: magának kell segíteni, hiszen ezt tanulta az iskolába n... A fiatalember visszaemlékezése szerint ott minden attól függőt, hogyan tud eligazodni a gépkönyvben. Tudja, nem egyértelműen jó dolog a »legnépszerűbb« tanárnak lenni. Óhatatlan a föltételezés: a legnépszerűbb tanár a legengedékenyebb és eltűri a legtöbb lazaságot. — Nem tudok »odadörren- teni«. Ha ez a szigor, akkor én valóban »engedékeny« vagyok. Nem szólok oda a beszélgető hallgatónak: »remélem, nem zavarom a túl hangos beszédemmel.« Érdekes, hogy talán épp ezért alig fordul elő ilyen eset. Az órámon a tanulók dolgoznak. Néha még azt is elérem, hogy belefeledkeznek ... Megérzik, mennyi örömöt ad a munka. — Megváltoztak a hallgatók az utóbbi tíz évben, — Kezdetben elkeserítsen kevés, minimális volt a tudásuk; a maiak műveltebbek, sokoldalúbbak. Sajnos, a tudás és a képesség nem párosul mindig igyekezettel. Ez az egyetlen dolog, ami ki tud hozni a sodromból. Végül is miiben áll a titok? A főiskola tanulóinak fejében alighanem van egy különleges »radar«, amely megérzi Gyula bácsi emberségét. Szakmaszeretete és lelkesedése pedig példás — mint általában az idős munkásembereké. Bíró Ferenc Debrecenben régi hiányt pótol majd az új művelődési központ, amelynek építése jó ütemben halad. A tervek szerint 1977 végére készül el. Olvasó vasutasok Új otthonba költözött a könyvtár A foglalkozások egy része szinte »családokat szül«: így beszélhetünk a vasutasok népes családjáról. Vajon csak a dologban vannak együtt a »családtagok«, vagy a szabad idő egy részét is szívesen töltik közös szórakozással, tanulással, pihenéssel? A szakszervezeti könyvtárban megteremtették azokat a feltételeket, amelyek sokat segíthetnek, hogy minél több vasutas olvasson. Látogatásunk alkalmával ünnepélyes könyvtáravató előtti, hétköznapi »munkaképet« készítettünk a MÁV kaposvári állomásának új szakszervezeti könyvtárában. A szociális épületben kapott helyet — az Irányi utcai helyiség után. Örülnek a harminc négyzetméternek is, hiszen eddig a felével kellett megelégedniük. Nagy Józsefné részfoglalkozású könyvtáros kétszázhar- minc olvasó örömében osztozik, s ugyanakkor felelősséggel készül, hogy megnövekedett feladatát teljesítse. — Javítani igyekszünk a könyvtár és a szocialista brigádok kapcsolatán — mondja. —; már valamennyivel szerződést kötöttünk. Az olvasóvá nevelésben sokat segíthetnek ezek a közösségek. Az egyéni igények jobb kielégítésére is törekszünk, ez kötelességünk is, hiszen sokan érdeklődnék az új műszaki könyvek iránt. Ezeket beszerezzük. Könyvvásárlásra tízezer forintunk van évente, de ennél mindig többet költünk, más forrást is felhasználva. Először kaptunk hírt szakszervezeti könyvtárban, a MÁV-nál arról, hogy miként igyekeznek segíteni a dolgozók általános iskoláját végzőket. — Könyvtárunkban megszervezzük a dolgozók általános iskolájába járók korrepetálását. Ügy tervezzük, hogy a középiskolát végzett olvasókat kérjük meg erre, és természetesen beszerezzük a kötelező olvasmányokat is. A beszélgetést végighallgatta Gelencsér István, azSZMT Központi Könyvtárának vezetője is. Az új könyvtár őt is örömmel és büszkeséggel tölti el. A szakszervezeti könyvtárhálózat fejlődésének egyik mozzanata, hogy a vasutasok könyvtárgondja megszűnt. — Mi a helyzet a megyében? — Somogybán nyolcvanhat szakszervezeti könyvtár működik, s ebből csupán huszonhárom hasonló feltételek mellett, mint a MÁV-é, a többi csak klubokban, ebédlőkben, folyosókon kapott helyet A tendencia azonban az, hogy a nagyobb munkahelyeken önálló helyiséget biztosítsanak a könyvtáraknak. Így történt az év elején a balatonboglári borkombinátnál és nagyon várjuk a Kaposvári Ruhagyár könyvtárának az építését is. Ígérik, hogy 1977-ben erre is sor kerül. A közművelődés ügyét szem előtt tartva a szakszervezeti és a tanácsi könyvtárak jobb együttműködését is feladatának tartja a két gazda. Kaposváron az ÉDOSZ szakszervezeti könyvtára nyitva van a környék olvasói előtt. A vasúti könyvtár is ezt a példát követi. H. B. Filmjegyzet Szélfútta tetemek a pasztán Tagadhatatlan, hogy a szegénylegény-romantika szellemi örökségünk szerves része. A hűbérúr önkénye által elüldözött, a pusztában vagy erdőben kujtorgó, fosztogató, vagy ha kell, igazságtevő betyár alakja ugyanolyan nélkülözhetetlen »tartozéka« irodalmunknak, mint Jánosik. Sztepán Razin, Karl Moor, Rinaldo Rinaldini, Robin Hood és Hernani az európai j nép- és műköltészetnek. Nép- ' balladáink, regényeink tucatjai szólnak gaztetteikről és jócselekedeteikről — a megtörténteket legendákkal keverve. Sajnos, a Szomjas György által rendezett Talpuk alatt fütyül a szél című új magyar film sem tartalmában, sem alkotói módszereiben nem nyújtott újat. Csupán két erényt fedezhettünk föl benne: a jó utánzókészséget, meg a betyárélettel kapcsolatos művészeti hagyományok kifogástalan ismeretét. A forma, amelybe ezt a * gyorsvonat mellett rohan a táj. A fülkékben gomolygó cigaretta- füstben mondatok kavarognak: élesek, harsányak, rob- banóak, vagy csendesen simulok. A vonat rohan, de az egyedül utazó számára szinte megáll az idő ... Ó is egyedül utazik. Kapkodja a fejét, néha szól egy- egy szót, de inkább csak magának. Látszik rajta, hogy beszélni szeretne: mesélni valakinek. Először persze a »vonat-kérdéseken« és a »vonatválaszokon« kell túljutni, a »■hova utazik, miért és az én hova utazom«-on. Aztán jöhet a többi. — Drezdába megyek — mondja —, ott dolgozom, lassan már egy éve. Szakmám nincs, betanított munkás vagyok. Kint szépen lehet gyűjtögetni, egy kis tőkét félrerakni; sokan így is tesznek. Én hatszáz márka körül keresek, s ehhez jön még az a pénz, amit a külszolgálatért kapok. Mégsem tudok félrerakni, mert én olyan vagyok, ha meglátok valamit, ami megtetszik, egy fúrógép például, hát megveszem. És az itthoniaknak is kell hozni: sok a rokon, mind kér valamit. A múltkor is azt írta a nővéVallomás a vonaton rém: »Hozz egy parókát, ott szépek vannak, és olcsóbbak is, mint nálunk«. Ez igaz, csakhogy azért is meg kell dolgozni. Azt mondják, hozz ezt vagy azt, te könnyen hozzájutsz ... Amikor hazajöttem, alig bírtam a sok cuccot. Két bőrönd, egy hátizsák. A magamé — és elém tolja a kis utazótáskáját — félig sem tölti meg ezt a kis táskát. Aztán mesélni kezd: hogy kamaszkorában hogyan teltek napjai a kis faluban. Egészen a nagy fordulatig. — Egy évig Pesten voltam javítóintézetben. Én már sokszor végiggondoltam azt az időt, és magam sem értem, hogyan csinálhattam. A szomszéd községbe küldött át édesanyám valamiért. Busszal kellett volna mennem, de én felültem egy kerékpárra, amit valaki a buszmegállóban hagyott. Gondoltam, visszajövet a helyére teszem. Aztán megijedtem: mi lesz. ha meglátják? És ekkor jött egy még őrültebb ötlet: a biciklit eladtam egy százasért.: Persze, gyorsan kiderült minden, aztán már ott is találtam magam a javítóintézetben, a vagányok között. Ezt az évet szívesen kitörölném a múltamból, de nem lehet. Ami történik az emberrel, azt vállalnia kell. Aztán újra témát vált. Azokról az évekről mesél, amelyeket elfecsérelt. — Sokat csavarogtam, mindenfelé jártam. Bebarangoltam az egész építőipart, és más iparágakat is. Láttam, tapasztaltam, de mostanában sokszor arra gondolok: talán nem volt jó. 26 éves vagyok, és látom, hogy a velem egyidőseknek, akik pedig nem kerestek többet nálam, lakásuk van, családjuk, én meg a világon semmit nem tudok felmutatni. És egy dolgot nagyon bánok: sokfelé dolgoztam, de sehol nem szereztem szakmát. Igaz, apámnak se volt, és úgy nevelt: »Én is megéltem szakm.a nélkül, te is megélsz-«. Tudom, nem lehet a szülőket hibáztatni, ha valami rosszul sikerüli bekell látnom, hogy ezt én rontottam el. Keseregni kár lenne, hiszen megtörtént. De talán még helyrehozható. Az ember, sajnos, gyakran csak az utolsó percben lát meg olyan dolgokat, amelyekre nagyon régen rá kellett volna jönnie. Én érzem: azzal, hogy nincs szakmám, nem tanultam, kevesebb vagyok. Mert sok dologhoz nem tudok hozzászólni, s néha egyszerű kérdések előtt is értetlenül állok. Lehet, hogy hazajövök. Itthon helyrehoznám, amit még lehet. Meg aztán vár egy kis ház, és ahogy múlnak az évek, egyre öregebb lesz; kell, aki javítgassa. Én nem félek a munkától. Itthon talán lenne egy lány is, akivel megértenénk egymást, aki hozzám jönne. Most már gyakran érzem, hogy kéne valaki, aki több a barátoknál, aki igazán hozzám tartozik. Talán még nem késtem le mindenről. Ügy érzem, benőtt a fejem lágya; nem vonzanak a csavargások, a vándorlás. Dolgozni szeretnék, és tanulni. Ugyanúgy, mint mások: Hogy este úgy fekhessem le: csendesen, tisztességesen, no, ma is valami értelmeset tettem. Dán Tibor Vadnyugat-hangulatot árasztó rémtörténetet beletuszkolták, a népballada. Az alkotók ismerték a Greguss Agoston- féle meghatározást — tragédia dalban elbeszélve —, s mindhárom műnem követelményeit megkísérelték egybeolvasztani. Legjobban a drámai konfliktusok kibontakoztatása és lezárása sikerült, olyannyira, hogy »félidőben«. már a súlyos próbatételtől elnehezedett emlékezettel abbahagytam a karcagi pusztát elborító holttestek összeszám- lálását. És örvendeztem, hogy a magyarság ennyi »balszerencse közt« — és ellenére — túlélte a reformkort. Az ok — okozati összefüggések feltárásával a film alkotói adósak maradtak. Mert mindvégig balladai homályban rejtőzött az ok, a környezeti, társadalmi kényszer, amely az eszes, bivalyerős és vakmerő Csapó Gyurka akasztófavirággá válásához vezetett. A rendezőnek és a forgatókönyvírónak csak egyetlen mentsége lehet: az, hogy alapanyagként mindösz- sze egy korabeli bírósági határozatot használhattak. A vádlottról készült »pszichológiai felmérés« tehát nem állt rendelkezésükre, márpedig manapság lélekábrázolás nélkül nem megy... A filmballada lírai és epikai »síkjai« így mérhetetlenül unalmas üresjáratokká degradálódtak. Csak néha dörrent bele az egyhangúságba egy-egy lövés, vagy élénkítette föl lónyerítés, disznó- röfögés, patadobogás. Érthető hát, hogy —■ az Izgalom fel- csigázása érdekében — jobb híján ósdi kalandfilmfogáso- kat is közbe kellett iktatniuk. Elismeréssel csupán a kellékes munkája említhető. Olyan pedantériával hordott össze szűröket, pruszlikokat, gyíklesőket, elöl töltés pisztolyokat, mordályokat, kalpago- kat és műszakállakat, hogy* már majdnem azt hittem, paródiával van dolgom. A rokonszenves malackát és a gyönyörű telivér lovat viszont kár volt feláldozni ezért a Janesó-népballada-western- utánzatért. L. A.
