Somogyi Néplap, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-14 / 192. szám
Javult a Rákóczi játéka Nem lesz változás a ZTE ellen ■— Ha nem szól közbe az Időjárás, bizonnyal jó mérkőzést hozott volna a Rákóczi— Tatabánya összecsapás — hallottuk a siófoki nézőtéren. Pedig a siófoki sportbarátok ezt a mérkőzést a korábbi FTC— MTK VM találkozóval vetették össze. A két kevésbé rangos együttest dicséri, hogy a szurkolók (a kritikusak is) rájuk adták voksukat. Valóban az első 20 perc Siófokon időnként nagyszerű labdarúgást hozott. Mindkét csapat szép támadásokat szőtt; a Rákóczi egyet sikeresen be is tudott fejezni. Főldesi mérnöki pontossággal küldte a labdát Kiss Laci fejére, aki látványos gólt fejelt. Még egy másik 20 perce is volt a találkozónak. A szünet után a Tatabánya bizony kapujához szegezte a kaposvári csapatot. Ebben az időben 6 szöglet is jelezte a Bányász fölényét A kaposvári védelem ekkor feladata magaslatán állt. Ágjalvi meg Bírás szinte felülmúlta önmagát. Zentai is jól illeszkedett társaihoz. Viszont a szélső hátvédek, bizony, csináltak néhány hajmeresztő dolgot. Szerencsére a nagy nyomás idején valamelyest ők is feljavultak. A kaposvári szurkolók Márton Jóskát keresték. — Sajnos, nem játszhat — mondta a mérkőzés előtt Mathesz Imre vezető edző. — Mártonnál túledzettség lépett föl. Edzés közben felszökött a vérnyomása, s az orvos pihenőt rendelt el. A csapatkapitány i karsza- lagot most Ágfalvi Mihály viselte. E »rang« bi .'.okában a csupaszív játékos talán még a szokottnál is jobban játszott, és irányított. Következik a Balaton Kupa döntője, amelynek színhelye ma Balatonalmádi lesz. A Siófokon már részben javuló játékot nyújtó Rákóczitól ezen a találkozón a papírforma szerint (a ZTE eddig nem szerzett pontot) sikert vár a Közvélemény, de a csapatvezetés is. Mathesz Imre nem változtat a Tatabánya elleni csapaton: ugyanazok a kezdők, s a kispadosok is. iNB lll-as csapataink hazai pályán Az NB ITT. Délnyugati csoport sorsolása az első fordulóban idegen pályákra szólította a három somogyi csapatot. Ismeretes, hogy a rajt várakozáson felül jól sikerült: egy győzelem, két vereség volt az etoő heti mérleg. Vajon milyen lesz a folytatás most, amikor a mieink a hazai pálya előnyét élvezik? A Siófoki Bányász A Bányásznál természetesen elégedettek voltak a Sashalmon szerzett egy ponttal, s Papp Gyula edző a játékkal is. Hét közben Karádon — kemény mérkőzésen — a csapat annyit adott ki magából, ami az MNK-ban való állva maradáshoz szükséges volt Nyert a Siófok. Most az újonc Paksi Kinizsi ellen esélyes a Bányász. — Ez azonban nem tesz el- bizakodottá bennünket — mondta Stolle László szakosztályvezető, s közölte: változás csak azért lehetséges, mert Dróthnak családi gyásza van. Nem biztc«, hogy játszik. Annak örülnek Siófokon, hogy hét közben a K. Vasas kiadta Fábiánt, így tovább erősödött a Bányász. — Bízom a jó folytatásban, s győzelmet várunk a csapattól — mondta a szakosztály- vezető. A Barcsi SC hét közbeni kupaszereplése viszont nem sikerült. Marcaliban, bizony, olyan képet mutatott a mérkőzés, mintha a Marcali lett volna az NB III-as csapat, a Barcs pedig az alacsonyabb osztályú. Hiányzott Szóvári edző fiaiból a lendület, az átütőerő. — Reméljük, a Véménd ellen nőm így lesz — mondta a barcsi edző. A csapatnak egyébként volna mit törlesztenie a vémén- di csapat ellen, utoljára ugyanis 6 gólt kaptak a barcsiak Véménden. Nagy is a fogadkozás. Szóvári György a héten minden játékossal külön is foglalkozott. Szerencsére a sérültek Is lassan rendbe Jönnek, így a legjobb csapat léphet pályára. Hogy kik, azt csak a mérkőzés előtt dönti el a barcsi szakvezető, aki bízik csapatában. A Kiss J. SE háza táján még ma is örvendeznek a sikeres bemutatkozásnak. Kálmán Ferenc sportköri elnök meg Kétszeri Ferenc edző azt szuggerálják a kapolyi játékosokba, hogy senkitől sem kell megijedni az NB Ill-ban sem. Persze, óvják őket az elbizakodottságtól is. A Pénzügyőr elleni mérkőzés előtt Küher és Nagy továbbra is sérült, ráadásul Máthé sincs teljesen rendben. Bonnyait Sárisápon megrágták, de remélhetőleg játszhat már. Az újonc somogyi NB III-as csapatnál gyakran emlegetik, hogy tavaly az újonc Barcsnak sikerült legyőznie a Fénügyőr csapatát. — Ha a barcsiaknak ez nem volt lehetetlen, akkor mi miért ne bíznánk az újabb győzelemben — mondta a sportköri elnök. T Rajt a nemzetközi serdülő labdarúgó kupában Fonyódon tegnap a technikai értekezlettel megkezdődött a serdülőkupa, ma pedig már pályára lépnek a csapatok. Mint már hírt adtunk róla: Fonyód mellett Balatonlelle meg Ben gyei tóti is várja a csapatokat. Szombaton Fonyód mellett Balatonlelle, vasárnap Pl Somogyi Néplap pedig Lengyeltóti is színhelye lesz az összecsapásoknak. A fonyódi nyitányon először Csehszlovákia mérkőzik Bulgáriával. Ezt követően a tornára beugrott Somogy megyei válogatott lép színre, mindjárt a magyar A válogatott ellen. Dr. Zádori László, a SLSZ elnöke patronálja a somogyi csapatot, amelyben Rétsági, Mészáros, Varga, Murai, Zá- dor, Csábrák, Pintér, Horváth D. (Rákóczi), Kutnyák (Nagyatád), Szekeres, Klukk, Hegedűs (Gazdász), Rábai, Berki (Vasas), Bardek, Ipolyi (Barcs), Kovács, Polgárdi (Lengyeltóti) alkotja a keretet. A nemzetközi serdülőtoma iránt nagy az érdeklődé*, Új somogyszobi csapat jelentkezik a megyei I. osztályba Még a labdarúgásban jártas somogyszobiak sem emlékeznek rá pontosan, mikor volt utoljára első osztályú csapatuk. Ami az utóbbi tíz esztendőben történt a község színeit képviselő Somogyszobi VSE-nél, arra nem is szívesen emlékeznek vissza a sport barátai. Azaz: az utolsó két esztendőre már igen. A sportkör vasutasgyökerei után kutatva beszélgettünk Gazda Imre állomásfőncikkel, aki úgy mondta: Somogyszob esetében nem helyes a sportot leszűkíteni a MÁV kereteire. Valaha így volt. Részben ez is közrejátszott a nagymérvű hanyatlásban. Most a nevében »vasutas« egyesület továbbviszi azt a munkát, amit annak idején a somogyszobi MÁV-dolgozók nyesebben lett a Dráva csoport bajnoka, mint az ifi gárda. Majdnem két hónappal a bajnokság befejezése előtt Fisli István fiai már rétibe értek; volt nagy öröm Somogyszobon, amikor biztossá vált a feljutás. Ezekben a napokban is nagy az izgalom: a Somogyszobi VSE vasárnap hazai pályán mindjárt rangos ellenfelet, a megyei bajnokság bronzérmes csapatát, a Honvéd Latinca SE-t fogadja. Erre az eseményre megmozdul szinte az egész község. A jelekből ítélve valóban jó csapat a somogyszobi, amelynek játékmestere a nagyatádi Nezdei és Deák. Nekik oroszlánrészük volt abban, hogy feljutott a csapat. De a siker kovácsa volt Bohm, a kapus, a hétvéd BirA Somogyszobi VSE labdarúgó-csapata. kezdtek. Ma is vasutas — Kiss István MÁV intéző — a sportkör elnöke, de -a pálya megszépülve, korszerűsítve már nem a tolatóvágányok szomszédságában található. A község adott neki otthont, mint ahogy a sportkör anyagi támogatását is (tavaly ez pénzben 15 ezer forint volt) a tanács vállalta. De segített — és segít a jövőben is — a termelőszövetkezet, hiszen a vasutas sportolók meg a tsz fiataljai alkotják a sportcsapatokat. Visszakanyarodva a labdarúgókhoz: a sportköri elnök Fisli István edző munkáját emelte ki elsősorban. A helybeli postahivatal vezetője valamikor aktív labdarúgó volt, s 1974 tavaszán lett a csapat edzője. Nemcsak formálisan szerepeltette az ifjúsági csapatot, hanem a legfiatalabbak edzéseit is ugyanolyan aktivitással vezette, mint az első csapatét. (Nem véletlenül lett 8 pont előnnyel, s 130—24-es gólkülönbséggel bajnok a szobi Ifi csapat!) Az előrelépést igazából az jelenti, hogy a felnőtt együttes még fölékás, Kótai, Bakonyi, Galambos és Varga. A középpályások közül Deákot és Nezdeit már említettük; ebben a sorban még Kosza játszott. A 104 gólt rúgott csatársorban Pintér L., Fehér meg Birkás is jeleskedett. Jó segítőtársuk volt Pintér B. és a fiatal Bálint. Varga az ősszel lábát törte, így a hajrában csak a nézőtérről buzdíthatta társait. — Ezek a fiúk alkotják az új somogyszobi csapatot, amelyben olykor még Barbi- na — túl a negyedik ikszen — is szóhoz jutott: a sérült kapust helyettesítette. A jelen és a jövő célja, hogy ne essen ki a csapat a megyei I. osztályból. Ezért készült az idei bajnokságra minden eddiginél nagyobb gonddal a somogyszobi együttes. Mögötte áldozatkész sportköri vezetőség áll. A már említett elnök és edző mellett Varga Gyula intéző, aztán Salekovics István meg Varga Lajos tett sokat azért, hogy hosszú szünet után újra a megye legjobbjai között lehessen Somogyszob labdarúgó-csapata. K. S. Sportműsor SZOMBAT Labdarúgás Balaton Kupa: Rákóczi—ZTE, Balatonalmádi, 16.30 óra, (Farkas). Nemzetközi serdüld labdarúgó kupa: Csehszlovákia—Bulgária, Fonyód, 15 óra, (Pálfi). Magyar- ország A—Somogy megye, Fonyód, 16.30 óra, (Juhász). NDK— Lengyelország, Balatonlelle, 15 óra, (Buzsáki). Románia—Magyar- ország B, Balatonlelle, 16.30 óra, (Fodor). VASÁRNAP Kézilabda Sió Kupa férfi kézilabdatorna. Részvevők: Tatabányai Volán, Martonvásár, Hőgyószi Textiles, Siófoki Olajbányász, Siófok, I. az. Alt. lak., 9 óira. Vitorlázás Balatoni nemzetközi vitorlásverseny; Finn dingi, repülő hollandi, csillaghajó és dragon országos bajnokság. Balatonfüred, megnyitó 11 óra, I. futam 14 óra. Labdarúgás: Nemzetközi serdülő labdarúgó kupa: Lengyelország—Románia, Fonyód, 15 óra, (Bálint). Magyar- ország B—NDK, Fonyód, 16.30 óra, (Ducsai). Bulgária—Magyarország A. Lengyeltóti, 15 óra, (Aumann). Somogy megye—Csehszlovák La, Lengyeltóti, 16.30 óra, (Fodor), NB III: Kiss J. SE—Pénzügyőr, Kapoly, 16.30 óra, (Szőke). Barcs —Véménd* Barcs, 16.30 óra. (Hegedűs). Siófok—Paks, Siófok, 16.30 óra, (Tátrai). Megyei bajnokság: VBKM Va- aas—Fonyód, Kaposvár, Vasaspálya, 11 óra, (Fekete). A többi találkozó 16 órakor kezdődik. Balaton boglár—Tab. Balatonboglár, (Szerecz), Csurgó-1-Gyékényes, Csurgó, (Schrantz), Kadarkút— Lengyeltóti, Kadarkút, (Perger), Marcali—Táncsics, Marcali, (Kovács Gy.), K. H. Vasutas—Nagyatád, Cseri-pálya, (Szölősy), Somogyszob—Latinca SE, Somogyszob, (Vajda). Szőnvi SE—Balatonlelle, Taszár, (Pesti). Területi bajnokság Kezdési idő mindhárom csoportban 16 óra. Kaposvári csoport: Igái—Patalom, (Rab I.), Gölle—Hetes, (Fekete). Somogysárd—Mesztegnyő, (Götz). Nagyberki—Szentgálos- kér, (Kercsó), Zimány—Böhönye, (Fegyveres), Mernye—Somogyjád, (Mathesz). Kiskorpád—Nagybajom, (Harkai). Dráva csoport: Felsőbogát—Lakócsa, (Mayer), Kutas—Somogy- tarnóca, (Kercza), Nemesvid— Iharosberény, .(Borsodi), Szenyér —Homokszentgyörgy, (Magyar), Babócsa—Bolhás, (Handó), So- mogyudvarhely—Tapsony, (Kálmán). Somogyi B. SE—Vése, Nagyatád, 10 óra, (Német), Pé- terhida—Szabás, (Lőczi). Balatoni csoport: Zamárdi—Balatonfenyves, (Király),- Buzsák— Ordacsehi. (Mátés), Nagyberény— Balatoniöldvór (Császár). Balatonberény—Balatonszentgyörgy, (Horváth), Karád—Szőlosgyörök, (Tóth). S. MEDOSZ—Táska, (Feri), Kötcse—Balatonendréd, (Szabó), Kéthely—Balatonszárszó, (Paipp). Tömegsport A VII. ifjúgárdaszemle sport- eseményei: Üszás: Kaposvár. Csík Ferenc uazoda, 9 óra. Atlétika: Dózsa-pálya. 9 óra. Lövészet; Zalka Máté lőtér, 9 óra. augusztus a várható időjárás: 14 SZOMBAT Marcell Főként nappali felhőképződés, már kevesebb helyen záporral, zivatarral. Változó irányú, a zivatar Idején megélénkülő szélre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton 23—27 fok között alakul. A Balaton vizének hőmérséklet. Siófoknál tegnap 11 órakor 18 fok volt. 0 lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 33. játékhéten Csongrádom megtartott lottósorsoláson a kővetkező számokat húzták ki: 13, 15, 29, 52, 64 — Tapasztalatcserére érkeztek tegnap Marcaliba a Mechanikai Művek központi gyárának KISZ-esei. A marcali gyáregység fiataljaival háromnapos tanácskozást tartanak. — A buzsáki búcsút holnap tartják- A folklórműsorral, kiállításokkal egybekötött hagyományos rendezvényen a somogyiakon kívül vendég együttesek is föllépnek. — Az akvarellbiennálén, Egerben 83 művész 140 képét mutatják be augusztus 20-án. Az idén 210 alkotó 1200 művét bírálta el a zsűri. — Görögországba utazott a szekszárdi néptáncegyüttfs. Hazánkat képviseli a Lefk szigetén lezajló nemzetközi folk! ól-fesztiválom. — Berzsenyi Dániel válogatott verseit másodízben adja közre Illés Endre válogatásában a Kozmosz Könyvkiadó, a Magyar irodalom gyöngyszemei sorozatban. MÉM-kozlemény 35 évvel ezelőtt, 1941. augusztus 14-én halt meg — 87 éves korában — PAUL SABATlfcll, Nobel-díjas francia kémikus. A kiválóak iskolájában (fficole Normale Supcrieur) tanult kémiát, majd M. Berthelot tanársegédje lett a Collégé de France-ban; nála is doktorált 1830-ban, a fényszulfitokról írt disszertációjával. Hamarosan a toulouse-i egyetem professzora lett, majd meghívták Párizsba, a Sorbonne-ra Is, ds. e meghívást elutasította, és 19ro-as' nyugdíjazásáig a toulouse-i egyetem professzora maradt. Kutatásait kiváló tanítványAr val, J. B. Sendercnsszal közösen végezte; kettőjük munkája szinte elválaszthatatlanul összefonódott, s amikor 1912- ben csak Sabatier-nek ítélték oda a Nobel-díjat, ez nem volt szerencsés döntés. B cukorrépa növényvédelme Bemutatóval egybekötött tanácskozást tartottak tegnap Kaposváron, a megyei növényvédő állomáson a cukorrépa növényvédelmi technológiájáról, a jelenleg forgalmazott és kísérleti szerek hatásáról. A részvevők a főiskolai tangazdaság gázlópusztai üzemegységében megtekintették a gyomirtási kísérleteket. — ffafnia *76 bélyegkisívet ad ki augusztus 19-én — 9 forint névértékben — a Magyar Posta, a Koppenhágáiban megnyíló bélyegkiállítás alkalmából. A* elmúlt Időszak szára* időjárása miatt az erdőkben és az erdők közelében elrendelt általános tűzgyújtá-si tilalmat és a tarlóégetést a MÉM, a Belügyminisztérium Tűzoltóság országos parancsnokságával egyetértésben. augusztus 14. napjával feloldja. Változatlanul érvényesek azonban a tűzgyújtásra vonatkozó előírások: erdőkben tűzet csak a kijelölt tűzrakóhe- lyekcn, szélcsendes Időben szabad gyújtani, s távozás előtt el kel! oltani. Tarlóégetést csak felügyelet mellett, növényegészségügy! indokkal végezhető. Az erdőtüzek megelőzése érdekében kérik az előírások maradéktalan betartását. — Mezőkövesden tegnap megnyitották a XII. országos Kis Jankó Bori hímzőpályázat kiállítását. A pályázatra Buzsákról is érkezett pályamunka. — Tornádó söpört a flórt dai Largo közelében eg.v nyugdíjasoknak otthont adó lakókocsi-településen. Egy asszony meghalt, heten megsebesültek. — Szakadékba zuhant tegnap a norvégiai Bergen közelében 44 utasával egy autóbusz. — Tiibb száz halottja van Pakisztánban a két hete tartó országos áradásoknak. A monszunesők köve'kezmé- nyei mintegy négvmí'lió embert érintettek; csaknem 55 ezer ház semmisült meg. — Kilenc kiló kokaint ta láltak az amerikai vámhatóságok emberei Florida közelében egy panamai ’zászló alatt közlekedő banánszá'i!i;<i hajón. Feketepiaci értéke mintegy 4,5 millió dollár. — A házasságkötő termet Kaposváron ma és 17-én — a* útlezárások miatt — az állomás, illetve a donnpri városrész felől a vasúti felüljáró,, és a Nosz- lopy Gáspár utcán át lehet megközelíteni. — Lottósorsolás Somogybán. A Sportfogadási és Lot- tóigazgatóság az augusztus 20-i — a 34. játékheti — sorsolást megyénkben, Barcson rendezi. — Fatelepítési kísérletet folytat Győrnél, a Duna árterén a soproni egyetem. Azt vizsgálják, melyik fűzfajta alkalmazkodik a legjobban a környezeti adottságokhoz. — Napközi otthont létesítenek az öregek számára Mesztegnyőn. Félmillió forint beruházással egy épületet alakítanak át. Az őszre elkészül. — A szombathelyi MÁVigazgatóság bizonyult a legjobbnak az ország hat vasút- igazgatósága közötti szocialista munkaverseny I. félévi eredményeivel. A jó munkáért vörös vándorzászlóval tüntették -ki. — Védőgátat építenek a Mura magyarországi szakaszán, s Letenye térségében már befejezték a töltésépítést. — Fehér cápát fogtak csütörtökön az olasz halászok. Szardínia közelében. A hatalmas ragadozó négy méter hosszú, a súlya 1100 kiló. — Gépkocsi elé kanyarodott kerékpárjával Kaposmé- rőben a 49 éves Fodor László termelőszövetkezeti dolgozó, és súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit vizsgálják. — Az MHSZ Gépjármű vezetőképző Iskolája személygépkocsi- vezetőképző tanfolyamod indít. Jelentkezés: Kaposvár, Dőzsa György u. 16., 4. sz. ajtó. Telefon: 12-747. 13-tól 1« óráig. (483KU»