Somogyi Néplap, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-11 / 189. szám
Forrásközeiben I *< 1 es finnyás oroszlánok Rovtnj a hordát nyelvű prospektus szerint nyolcezer lakosú kisváros. Kapaszkodó, fecskefészkekként egymáshoz tapadó házsoka- ságú település, »►milliónyi-«, kéménnyel. Története is van a sok kéménynek. Valamikor, a XVII. században a környék lakói a nagy járványok idején ide menekültek, hogy a város falai megvédjék őket a láthatatlan és alattomos ellenségtől. Minden család fedél alá fogadta az idegenesonok egészítik M a kör alakú kőkolosszus ülőhelyeit. Nem volt túl gazdag a filmtermés, mindössze tizenhat filmet mutatnak be a 16. fesztiválon. Az ismertebb rendezők közül csak Veljko Bula- jic — a Neretvai csata alkotója — jelentkezik új művel, a címe: Szarajevói merénylet. Mit olvasnak a jugoszlá- vok? A könyvslágerekről árulkodnak a kirakatok. Norman Mailer könyvét, a Marilyn Monroe-ról szólót százötven, Ali Muhammad önéletírását kétszázötven dinárért kínálják. S most már végre naphosz- szat a tengeré vagyunk. Katarina szigetén megvalósult a békés egymás mellett élés. Nudisták és fürdőruhások bizalmatlanság nélkül lubickolnak egymás közelében. Már amennyire a tengeri sünök — ebben jó volt az idei termés! két, egyetlen Velencei stílusú óratorony. szobácskába —ezt engedélyezik. Egy-egy tüskét mindenki hoz »emlékhúzódva vissza. Minden helyiséghez külön kéményt emeltek, hogy az idegenek is, a helybeliek is élhessék valamelyest külön életüket. Az idegenekből később rovinji polgárok lettek, a kéményeket azonban nem bontották le. Az igazsághoz tartozik: egyetlen kéményseprővel sem találkoztam a kisvárosban. Nappal csaknem »kihalt« a település. Az éles kövű part mentéin, vagy a szomszédos Katarina sziget peremén nyíló szabad strandokon hűsítik magukat a tengerben. Ám este megélénkül a part. Német, angol, magyar, olasz, horvát szó összessége »adja ki« a bábeli helyett a rovinji zűrzavart. Színes körtéik gyulladnak a snack bárrá átalakított bárkákon, s »áll a bál« az utcára kitelepült eszpresszókban. Este tízig a bazársor is kínálja portékáit: vájt és faragoí+ faárut, kettős ágú pánsípot, guzlámak nevezett "hangszert — kecskefej díszítéssel —, tányérokat, pici teiknőt. Bóvlit és ritkán: valódi értéket. Szőrméket, viszonylag olcsón. Hegyes orrú, szépen munkált bőrpapucsot, indiai blúzokat. Lehet alkudozni, amíg egyik fél ki nem tikkad, s rálegyint: »Tessék!« Hogy van az, hogy az idegen nyelv nem akadály ezeknél az alkudozásoknál ? Ez a hely valamikor sziget volt, csak később töltötték fel a csatornát, roe'y elválasztotta a szárazföldtől. Hogy pontosak legyünk: római birtokosok és romamizált hisztrióták kínál. Űjságosbódék. Az Adam i Éva, valamint a Start című szexlapok' megszelídültek az utóbbi években, csak horgolt fürdőruhájú fotómodelleket »reklámoznak«. A Magyar Szó, ez a Növi Sad-i magyar újság minden standon kapható. Vásárolok. Az árus két dinárral be akar csapni, csak a magyar szóra »enyhül meg«, s kér elnézést anyanyelvemen, hogy »szerbül számolt«. Már a matematika sem közös nyelv a »halpiacon«? Navigare necesse est! Hajózni szükséges! Egészen Po- recsig, amely háromezer lakosú primorski grad, azaz tenger menti város. Meghitt hangulatú, kicsi hely. Meglá- . lógatjuk bazilikáját, a gyönyörű Euphrasius templomot, mely őrzi a bizánci stílust, s evvel érdekesen keveredik a gótika is. Híres mozaikjaitól csaknem teljesen »megfosztották«; ezeket külön állították ki belépőjegyért. Üzlet az üzlet! A negyvenhétezer lakosú Pula korántsem ilyen nyugalmas város. Már a filmfeszti-' vál lázában ég. Itt mutatják foe minden évben a jugoszláv filmtermést. Nem is akármilyen környezetben. A római Colosseumnál is nagyobb pu- lai arénában, ahol már készül a színpad, narancssárga székbe« a talpában. Szürkésfekete rákot is gyakran látni, vöröset viszont hiába is keres dr. Balázs Andor, a Csiky Gergely Színház művésze, noha több szigeten próbálkozik. Színes és ten gerillától »konzerváló« köveket búvárkodunk a vízből. A legolcsóbb ajándék rokonainknak, s emlék magunknak. Szörényi Lászlóné idegenvezető — alá a szezont Rovinjban tölti immár tizenharmadik esztendeje — mosolyogva figyeli a kemény munkát. Vajon mitől lyukadtak ilyen szabályos gyűrűformán ezek a kövek? A rájuk tapadó kagylóktól? A lyukacskákban odakövese- dett gilisztaállatkák találhatóik. Lehet, hogy több ezer éve száradtak oda? Már látom az otthoni íróasztalt: e lyukas tengeri kövek kitűnő toliőrzővé válnak majd. Hárman vannak a csoportban, akik elhagyták a hatvanadik évüket. Közülük is a legfürgébb a hetvennégy éves, kaposvári Muzsay Lászlóné. Ha ón is így bírnám majd ennyi idős koromban! Sokunk fejében megfordulhatott ez. S az örök-jókedvű néni már másodszor »ruccan le« a tengerpartrá. Pont kerül az utazás végére. Az emlékek patinát kapva tovább szépülnek majd. Leskő László alapították. Nemsokára, a III. és IV. században már »jegyzett« hely. Falakat, tornyokat emeltek, hogy védhessék a tenger felől támadók ellen. Hasztalan. Többször cserélt gazdát a történelem folyamán. A mai békés lakók ősei nem éppen polgári foglalkozást űztek, hiszen tengeri rablásból tartották fenn magukat. Az ernyedt vásznú vitorlások közül rálátunk a magas égre mutató toronyra. Nem kereszt díszíti. Egy szobor áll a tetején. A katedrá’is névadójának, szent Euphémiánák »faragott képe«. Itt született hajdanán. Oroszlánok elé vetették a kemény időkben, de csodával határos módon megmenekült: csak a karját szaggatták le a fenevadak. Bujkál bennem a kisördög, hogy másként értelmezzem a legendát. öiisanyargatástól, megtartóztatástól száraz kis teste valószínűleg . nem ízlett az állatok királyának. A további legendák szerint koporsója Velencéből »hazaúszott« Ro- vinjba a holttesttel. Hm! Van itt még néhány ódon kapu, melyet érdemes — és turista számára »kötelező« — fölfedezni, valamint egy velencei stílusban emelt órato- fonj. A boltok sokasága árut Szeberényi Lehel| El R 9 E M H Az erdőről kezdtek beszélgetni. Hogy a vadak mennyire kijárnak. Hamar odakanyarodott a szó az erdő titkaihoz, minthogy a trafikos feje tele volt velük. A Vaskapu-szikláról az asztalos is hallott, és tudott is róla egyet és mást. Várj csak! — szólt közbe a trafikos. Pálinkát rendelt, beleöntötték a sörbe. — Most mondjad. De aztán kiderült, hogy Ján se valami sokat tud. Azt is úgy keresgélte össze az emlékezetében. — Követ dobtak bele, és nem jött vissza a hang. — Ilyeneket tudott. — Hogy tán nincs is feneke, ezt mondják. Hogy pontosan hol van, ő se tudta, mert még sohase volt ott. De vannak, akik már voltak. — Kicsoda? — Többen is, de nem beszélnek. — Ide figyelj, Ján —• új sör jött, s vele új kísérő. — El kellene oda egyszer menni. — Hát eriggy... Ha ugyan megtalálod. Nehéz. Fölemelték a korsókat, s a korsók fölött egymást nézték. — Segíts, Ján! — mondta a trafikos. — Hogy segítsek? A trafikos szétrajzolta a maiakarton a sörkarikát. ■— Mondtad egyszer, hogy az apósod egy régi könyvet dugdosott. _ — Az igaz — állította most is az asztalos. — Magam is láttam, mert megmutatta. — Kezedbe fogtad? — Azt nem. Nem adta ki a kezéből. Azt mondta: »Nem adom ki a kezemből, neked se, Ján«. Volt az a könyv százéves is, meg még több is. Meg volt benne írva minden. A kincsek, amik el vannak rejtve a hegybe. Meg le volt rajzolva minden. — Hol van most az a könyv? — nyelt a kis emiber, az ádámcsutkája meg le- meg fölszállt; tudta, hogy az asztalos apósa esztendeje meghalt. — Ez az, hogy sehol sincs — felelt Ján. — Kerested egyáltalán? — Néztem a szekrényeket. Meg a szalmazsákot is kiráztam. Nem éppen ezért. Szokása volt, hogy a pénzt is dúgdosta. De az is kihullott volna akkor. — A padláson nézted? — Ott éppenséggel nem néztem ... Nem nagyon néztem. Nem is nagyon bíztam" én ehhez, hogy hihető dolgok ezek. Az az igazság: az öreg se tudta olvasni. Volt itt egy pap valamikor, az sila- bizálta, mert latinul volt, és A tudományos kutatómunka egyik ismert forrás- helye a levéltár. Mind a levéltári anyag, mind az ide tartozó kézikönyvtár vonzza azokat az érdeklődőket, akiknek munkájához speciális történettudományi ismeretekre, vagy valamely szakágazat mélyebb ismeretére van szükség. Megyei levéltárunkban megtalálhatók a történeti statisztikák, forrástani munkák, monográfiák, szakfolyóiratok csakúgy, mint a somogyi vonatkozású kiadványok külön gyűjteménye. Ez évben eddig 139 témában kértek, illetve kerestek adatokat a kaposvári levéltárban, főképp tudományos munkákhoz, valamint doktori és kandidátusi disz- szertációk elkészítéséhez. Gyakori vendégek a középiskolások és a főiskolák hallgatói is, akik diákköri pályázatokhoz, szakdolgozatokhoz keresnek forrásmunkát vagy kiegészítő adatokat. Ezek tehát azok az esetek, amikor bizonyos tudományos háttér indokolja a levéltári búvárkodás szükségességét. Kíváncsiak lennénk azonban arra is, hogy az. utca embere szórakozásból, érdeklődésből, netán divatos szóval élve hobbyból betéved-e ide, s ha igen, milyen témakör iránt érdeklődik? — Nem ritka -az ilyen látó- I gatő — válaszol dr. Tóth Ti-, bor igazgatóhelyettes —, többnyire nyugdíjasok. Vannak közöttük olyan emberek, akik indíttatva érzik magukat az írásra akkor is, ha nemcsak lehetőségük, de szándékuk sincs, közölni munkájukat. Tevékenységük korántsem haszon nélkül való; aki például nekikezd egy kisközség monográfiájának a feldolgozásához, az saját számára fedezi föl az érdekes és értékes szellemi munka örömét még akkor is, ha az igyekezet később alábbhagy, és a mű félbemarad. Mások egy-egy történelmi kor sajtóját forgatják végig. Vannak látogatói a kiállításoknak' is, melyek az éppen időszerű témakörhöz kapcsolódó levéltári anyagot mutatják be; így korábban a Berzsenyi- és a Rákóczi-, napjainkban pedig a mohácsi évfordulóval kapcsolatos emlékeket, föl jegyzéseket. Évente mintegy 500 ember fordul meg a levéltár falai között, természetese^. akad közöttük egy-kettő, aki valami különleges kívánsággal jelentkezik. — Volt olyan iparművész látogatónk — mondja dr. Kanyar József igazgató —, aki a megye régi címerét kívánta lefotózni. Ez a megyei címer egyébként egyike a legrégeb- I bieknek hazánk történelmében: 1498-ban adományozta Ulászló király, és Somogy mezőgazdasági jellegére, a korabeli borvidékre, a virágzó szőlőművelésre utal a rajzolat közepén látható három szőlőág. A levéltár híres-szép katedrálüvegekkel berakott ablakainak címerábráit kívánta ugyancsak fényképeken megörökíteni egy másik látogatónk, aki feltehetően hely- történeti témák iránt érdeklődött. A kérdésre, hogy a fővárosban elburjánzó »kutya- bőr- és címerdivat« megyénk levéltárába vonz-e érdeklődőket, ezt a választ kaptuk: — Az akadémiai bizottság rövidesen megrendezi a soron következő településtörténeti konferenciát. Ennek egyik szekciója éppen a genealógiával foglalkozik. A vitára kerülő családtörténeti kutatások és a különböző életrajzok azonban korántsem címerekhez kötődnek; bizonyítékul idézem néhány előadás témáját: »Egy suri parasztcsalád útja«, vagy »Híres nyomdászdinasztiák Somogybán«. Ez utóbbi a Bittermann nyomdászcsalád életével, munkásságával foglalkozik. Külön kell tehát választanunk az értelmes és hasznos genealógiai vizsgálatokat a korszerűtlen és idejétmúlt »őskutató« rangkórságtól. B. L „CSAK” Eljátszhatnék a társaság nevének jelentésével, miféle véd- és dacszövetség a CSAK. Bár van ebben némi igazság, mégis: rövidítésről van szó. Cseri Alkotók Klubja. Virághímzés a cseri klubkönyvtár fiatal közössége naplójának a fedelén. Belelapozva az első oldalon erről olvashatunk: Alapítva: 1976. március. Majd ötletes albummá változva a tagok fényképeit ismerhetjük meg. Tizenkét alkotó az alapítója a CSAK- nak. Többségük ismert, s a múzsák testvéri ölelkezése jelzi, hogy a barátság közel hozhatja a népi iparművészt a grafikával foglalkozóval, a fotóst az ötvössel. Az ötlet Halmos Károlytól és feleségétől, a könyvtár vezetőjétől, Zuggá Edittől való. — A jövő könyvtárát valahogy így képzelem el — mondja a beszélgetés elején a CSAK céljáról. — A közművelődést a könyvtárak szélesebb területen való működésével segíthetjük. Például azzal, hogy helyet adunk az alkotó embereknek a találkozásra. A napló első bejegyzése: 1976. március 25. Megegyeztünk a programiban, az időaztán nem is olyan betűkkel, mint máma vannak a könyvek ... — Keresd meg, Ján, keresd meg ... — kérlelte alig leplezett izgalommal a kis ember az asztalost. — Érzem, hogy a törökök kincsét megtaláljuk ... S akkor felezünk, Ján! Gazdagok leszünk. — Fene vigye el! — méltatlankodott Ján. Súlyosabb lett kissé a feje, de éppen csak. — Hová tehette azt a fránya könyvet?... Látod-e, a bankók is abban lehetnek, a lapok közt. Eddig nem jutott az eszembe. Az új fordulót —' a kísérő pálinkával — az asztalos fizette, azzal, hogy ő nem foszt ki egy éhenkórász trafikost. — Előleg csak — mondta a trafikos a maga grundóira közbevetőleg, mert belemelegedett a témájába. Egyáltalán, beszédesebb lett mindkettő és közlékenyebb. Mélyen az asztal fölé hajoltak, a poharak fölé. Kis híján leverték a korsókat, a kezük is annyira magyarázott. A trafikos hévvel, meggyőződéssel beszélt a török kincsekről; bizonygatta, hogy valóság és nem legenda. Konstantinápolyban van egy régi térkép. Azon rajta van a titkos alagút, pontosan berajzolva a kincs rejtekhelye. És biztos forrásból tudja, hogy a török kormány tárgyalt is a magyar kormánnyal. Felajánlották, hogy felépítik a pontokban, hogy mikor jövünk össze, és a működési szabályzatban. — A CSAK-ot mi hívta életre: a társaság utáni vágy, vagy a kiállítás lehetősége, a fórum ? — Az előbbi. A társaság iránti igény a különböző alkotók között is a barátság szülője. De nem hanyagolható el a továbbiakban az sem, hogy ez a barátság a segítvisegrádi várat, ha mi kiadjuk a kincset, aminek csak ők tudják a helyét. Persze ha mi bolondok volnánk annyi kincset kiadni, ami nekik megéri egy vár felépítését! Ján annyira belelkesedett és annyi pálinkás sört ivott, hogy egészen éles lett az emlékezete, és elmosódott benne a hallott dolgok és a fantázia határa. Állította, hogy a Vaskapu-szikla ürege fölött nem is vasajtó, hanem vasrács van, hét erős lakattal lezárva. De nagyon nehéz megtalálni a bozótban, mert egy nagy kő is rá van hen- gerítve. — Szellőzőlyuk, holtbiztos! — kiáltott izgalmában a trafikos, akkorát mozdult a széken, hogy kis híján eldőlt vele. Ezután mély hallgatásba süppedtek. Hirtelen rájuk' tört az elfáradás. Az agyuk azonban tovább működött. — Baj van, Sandi — mondta egyszeriben Ján, s felütötte a fejét. — Most jut eszembe, az öreg azt rendelkezte; temessék el vele. \ — Mit? — A könyvet. Hogy baj ne származzék az élőkre, ha valakinek a kezébe kerül. Nagyon félt tőle... — És biztos, hogy eltemették vele? — Azt hiszem. (Folytatjuk.) ségnyújtásban kamatozik. Megkövetelik egymástól, hogy véleményt mondjanak, kritizáljanak, bíráljanak. — Á könyvtár miben tud segíteni? — Szeretnénk, ha a CSAK tagjai fölfedeznék könyvtárunkat. Rendelkezésükre bocsátjuk a . hangtárunkat, a dia- és keskenyfilmvetítő berendezésünket, s nem utolsósorban értékes művészeti könyveinket. Így kerülhetett sor Verseghy Ferenc népi iparművész bemutatkozására vagy Szőke István faragó népművész megismerésére. — Egy sóhajtásából arra következtettem, hogy akad gond is. Mi nehéz egy ilyen önkéntes társaság életében? — A társasági keret szervezettséget követel. Itt van ez a kiállítás, nem. volt könnyű létrehozni. Július 16-i bejegyzés a naplóban : — Hatan voltunk. Újak: Kovács József, Körmendi Mátyás. Egy új faragó is jelentkezett, Tóth János, nagyon tehetséges. — Mit nyújt a CSAK az olvasóknak? — Ismét Verseghy Ferencre hivatkozhatom, aki gazdag ismeretterjesztő előadást tartott a magyar fazekasművészetről. Volt olyan sikere, mint a legjobb író—olvasó találkozónak. Sok kérdést kapott. Legközelebb Szőke István beszél a faragásokról. A beszélgetéshez néma társként szegődött a CSAK kiállítása a klubkönyvtárban. Azt hiszem, az újszerű üdvözölhető a könyvtár szemléletében, s valóban nem tűnik nagyképű kijelentésnek, hogy Zuggó Edit a jövő könyvtárának nevezte az ilyet. H. B. Somogyi Néplap
