Somogyi Néplap, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-25 / 200. szám

A4<7 nylJtk az Agromasext>o *76 Húsz országból 132 kiállító őszi es Idő várja az Agro­masexpo — teljes nevén: a nemzetközi mezőgazdasági gép- és müszerki állítás és vá­sár — megnyitását. A buda­pesti vásárközpontban 19 ezer négyzetméter szabad és 5500 négyzetméter fedett területen 132-en mutatják be termié­keiket: 73 hazai vállalat és szövetkezet, 9 szocialista és 50 tőkés kiállító. Az újdonságok­ról tegnap számolt be az új­ságíróknak dr. Szabó Tibor, a Kohó- és Gépipari Minisz­térium kereskedelmi főosz­tályvezetője. A világ szakvásárainak so­rában — a londoni Smith- field Show, a párizsi Salon, a moszkvai ágazati-népgaz­dasági és a veronai kiállítá­sok mellett — rövid három esztendő alatt nemzetközi rangot vívott ki az Agromas- expo. Igazolja ezt jó hírű cé­gek állandó jelenléte, a ked­vező külföldi sajtóvisszhang, és a magyar felhasználóknak a kiállítás hasznáról szóló több nyilatkozata. A kiállítók arra törekedtek, hogy színvonalában és tartal­mában az idei Agromasexpo se maradjon el az előzőektől — hangsúlyozta a főosztály- vezető. — Sőt: a vásár most még bővebb kínálatot nyújt a mezőgazdaság, az élelmiszer- ipar, az erdőgazdaság és a faipar műszaki fejlesztéséhez. Mindenekelőtt jól tükrözi a hazai és a nemzetközi mező- gazdasági és élelmiszeripari gépgyártás fejlődését; korsze­rű termékekkel és a fokozódó szakosodást tükrözve jelent­keztek a KGST tagországok kiállítói. Bemutatják e sza­kosodási egyezmények során az egyes országokban gyár­tott részegységeket és a ma­gyar mezőgazdasági gspvá- lasztékot hasznosan kiegészítő gépeket is. Mindebben a fej­lődésnek az az iránya ölt testet, mely szerint például 1980-ig az 1975-ösnek három- 1 Mindenkinek jut feladat Egy hónappal ezelőtt ott voltam a somogyi kongresz- szusi küldöttek találkozóján. Különösen megragadott az az eszmecsere, amely akörül bontakozott ki, mint lehetne még több fiatalt bevonni a népfrontmozgalomba. Szinte ez a beszélgetés folytatódott a rádió hétfői sajtókonferen­ciáján, amelyen a Hazafias Népfront vezető tisztségvise­lői válaszoltak az újságírók, a rádióhallgatók kérdéseire. Szeptemberben ül össze a Hazafias Népfront VI. kong­resszusa, így ez a műsor jó alkalmat teremtett arra, hogy milliókat tájékoztassanak a mozgalom feladatairól, mun­kájáról, az elképzelésekről. A vidékről telefonon föltett kér­dések is.bizonyítják, hogy a közvéleményt élénken foglal­koztatja a jövő hónapban ösz- szeülő kongresszus. S éppen a jövővel kapcsolatos egyik fontos témakör nyitotta meg az eszmecserét: milyen a mozgalom és a fiatalok kap­csolata, tud-e vonzó progra­mot ajánlani, társadalmi te­vékenységre ösztönözni KISZ- en kívüli fiatalokat. Sőt még az is szóba került, hogy ér­demes volna ifjúsági bizottsá­got alakítani az országos ta­nács mellett, s kidolgozni a mozgalom ifjúsági feladatait. A választások időszakában is sok vélemény elhangzott ezzel kapcsolatban minden­hol, így a mi megyénkben is. A sajtókonferencián egy cso­korba kötve hallhattunk az eredményekről és az elképze­lésekről. A most megválasz­tott tisztségviselők 21,6 száza­léka harminc éven aluli, s mivel megnövekedett a fia­talok száma, ez természete­sen munkalehetőséget nyújt nekik. A mozgalom tervsze­rűen együttműködik az út- törőszöveteéggel, a KISZ-szel például a választások idején, a környezetvédelemiben, egye­temisták bevonásával az ál­lampolgári ismeretek terjesz­tésében. Ott találtuk a fiata­lokat a társadalmi munkák színhelyén, a szolidaritási, béke és barátsági rendezvé­nyeken. Ezrével vesznek részt a honismereti mozgalomban. Éppen ezért egyetértettek a sajtókonferencia házigazdái az ifjúsági bizottság megala­kításával, a mozgalom ifjú­sági feladatainak kidolgozá­sával is. Természetesen nemcsak fiatalok, hanem idősebbek is keresnek elfoglaltságot. A mű­sor felhívta a figyelmet ar­ra, hogy a mozgalom tevé­kenysége kiterjed az élet minden területére, éppen ezért ki-ki érdeklődése, isme­retei alapján a neki legjobban tetsző feladatokat vállalhatja. Nálunk is jól ismert az a helyzet, hogy a lakosságban nagyobb a készség a közéleti tevékenységre, mint ameny- nyit igénybe vesznek. A moz­galom és a tanácsok szoro­sabb együttműködése sokat segíthet abban, hogy azok, akik tenni szeretnének, lehe­tőséget kapjanak erre a lakó­vagy a munkahelyükön. Fon­1 tos, hogy mindenhol ismerjék el, becsüljék meg a közössé­gért végzett áldozatos és ön­zetlen tevékenységet. A munkások száma is nőtt a választott testületekben. Örömmel hallottuk, hogy el­sősorban olyanok kaptak bi­zalmat, akik már szereztek közéleti tapasztalatot. A növe­kedés nemcsak a városokra, hanem a községekre is vo­natkozik. Ez ösztönzi a moz­galmat arra, hogy a jövőben sokkal nagyobb figyelemmel kísérjék a munkások életkö­rülményeit, segítse a bejáró­kat. L G. szorosára növekszik a Szov­jetunióval való gyártási együttműködéseink száma. A kiállításon bemutatott termékek között elsőnek a Szovjetunió óriás traktorát kell megemlíteni. A Kirovec K—701-es típusú, összkerék- meghajtású traktor 300 lóere­jével az iparszerű termelést folytató üzemek százhektáros, vagy ennél is nagyobb egybe­függő tábláin tovább gyorsít­hatja a talajművelés alapvető munkáit. Ez a traktoróriás ed­dig kiállításon még sehol nem szerpelt. Eddig hiánycikknek számí­tott a baráti országok gyárt­mányai között most látható lengyel Bízón Gigant arató­cséplő gép is, amely a Kísér­letek során teljesítményben felülmúlta a már jól ismert nyugati kombájnokat. A csehszlovákok 120 lóerős trak­tora teljessé teszi a nálunk bevált traktorlépcsőt, s már megállapodás is született: na­gyobb szállítmány érkezik ezekből az erőgépekből. Bulgária a szőlőtermesztés legtöbb kézi erőt kívánó mun­káját, a szüretet oldotta meg szőlőkombájnokkal — ezek Ugyancsak az Agromasexpo gépválasztékát gazdagítják. Elterjed'ésüknek csak a gyár­tási kapacitás szabhat határt. Az NDK a megnövelt telje­sítményű, gabonában és ku­koricában is igen üzembiztos arató-cséplő gép mellett el­hozta — többek között — az állattenyésztő telepeken nél­külözhetetlen szálastakar- mány-betakarító gépét. Gazdagodott a választék élelmiszeripari gépekből és berendezésekből. A szocialista országok külkereskedelmi vál­lalatai nemcsak egyes földol­gozó egységeket kínálnak, ha­nem komplett konzervipari, cukoripari, szeszipari, sütőipa­ri és húsipari gyárakat is. A hazaiak közül a Mező­gép Tröszt a vásár legna­gyobb kiállítója, a mezőgaz­daság, az élelmiszeripar, az erdőgazdaság és a faipar leg­nagyobb szállítója. Tizenöt vállalatot képviselve mutatja be — gyártási tevékenysége mellett — szakosított alkat részgyártásának egyes darab jait, a felújított motorokat és a sok ágú szervizellátást. 200 géppel jelent meg; ezek közül a talajművelés munkagépeit, a zöldség- és gyümölcster­mesztés, a rakodás-szállítás, a szárítás és a tárolás nagy teljesítményű konstrukcióit is láthatjuk, mintegy 30-at. Ezek az idei év újdonságai. Itt ál­lították ki a Kaposvári Me­zőgép két termékét: a Mini- man gyümölcsválogató sort és a KCR—3000 G típusú, te­hergépkocsira szerelhető da­rut. E vásáron minden koráb binál nagyobb gondot fordí totta-k arra, hogy ne hiányoz­zanak a háztáji gazdálkodást segítő «okos« gépek sem. A kínálat ugyan egyelőre nem valami bőséges, és az árak sem olcsóak, de a kiállításon úgy hallottuk: ebben kedvező fordulat várható. Az máris látszik az Agromasexpón, hogy a hazai iparban növek­szik e gépek gyártása. A Me­zőgép Tröszt tíz vállalata ké­szít darálókat, fejőgépet, szü­reti eszközöket, szerszámokat, és mindentudó kistraktoro- kat A vásár ma nyitja meg ka­puit az érdeklődőknek. Cs. T. A gerendától a szelencéig kifa­Szabálytalan ez a portré Fafaragó . kő­műves? Való­ban ritka! De nem népmű­vész, nem di­csekedhet ki­állítási sike­rekkel. Az éle­tét sem tarkít­ják nem min­dennapi, má­sokat is érdek­lő esemé­nyek. S még csak nem is épít olyan há­zakat, ame­lyeknek cso­dájára jár a környék. Szé­pen és ponto­san dolgozik, ezzel kész. De milyen nehéz munka a oe- tonozás! És milyen finom kéz kell egy tölgylevél já­tékos rajzú erezetének rágásához! Az ácsok használta, élesre köszörült szekerce és a fafa­ragó kis bizsók tulajdonkép­pen nincs is messze egymás­tól. Ám hosszú az út, ha va­laki az előbbivel kezdte, köz­ben újabb szakmát tanult, s csak ezt követően jutott el a hegyes, apró pengéjű bizsó- kig. Nézem az arcát, hátha a vonásaiból megtudom: mi volt az a »muszáj«, ami arra kényszerítette, hogy fába vés­se a leveleket, a virágokat, a gazdagon burjánzó indákat. Vidám tekintet, itt-ott mély ráncok, napbamította arc. De­rékszögek, kifeszített zsinórok, pontos illesztések, ezek mun­kájának a velejárói. Talán ez volt az indíték. Egy gondoiat a minták szabad formáiról, kötetlen világáról. Egy ap­róbb szerszám, egy nagy lé- lekziet, egy szabad este. — Nem a szabad idő! — mondja. — Az ember mindig talál magáhak munkát. De tél előtt megrövidülnek a napok, hosszabbak az esték. Nincs egy éve sem, hogy elkezdtem a fát faragni. Még csak azt se mondhatom, hogy hosszan tapogattam, forgattam a ke­zemben egy ki tudja mire emlékeztető darabot: ad-e természetes állapotában vala­milyen mintát, formát? Olyan nyersanyagom sem volt — például selymesen puha kör­tefa —, amelyik faragásra csábított. De az egyik ilyen hosszú estén elkészült az első tányér. Azóta hány, nem tu­dom ... Amikor az ismerősök, rokonok megtudták, hogy én csináltam, sokat elvittek. Majd — mondták — te fa­ragsz magadnak másikat. Az maradt, amit a falon lát. Ritmusok. Láttam, ahogy két munkatársával egy épülő házon dolgozott, s nem volt kapkodó mozdulatuk, hangos szó közöttük. Ilyen csendesen talán sehol sem készült el épület. Pontosan öt órakor be- lakatolja munkahelyének min­dig kezdetleges kerítésén az ugyancsak kezdetleges, drót­hálóval befont kaput. Kerék­párra ül és elmegy haza. Ott azután nekiáll faragni, 6zép időben a teraszon, önfeledten, aggódva. A kdfaragásra váró tányéron néhány pont tinta­ceruzával: támasz a ritmus­hoz, a minták formájához, is métlődéséhez. Házát pár évvel ezelőtt építette föl. Mindenütt tisztaság, s a vendég lehúzza lábáról a cipőt, ha a szobába lép, ahol a faragásokat és a hímzéseket megnézheti. A féle­sége hímez. Pontosan, szépen, csendes természetének megfe­lelő szelíd mintákat. Vázák, tányérok, néhány tál és apró szelence maradtak az eddig elkészült faragások­ból. Mondja, hogy majd télén, amikor megint megnyúlnak a napok, többet is csinál. Nincs egészen egyedül: megkeres egy-egy tapasztaltabb mes­tert, tanácsot kér. Nagy Árpád balatomboglárl kőműves a kö­zelben élő híres fafaragótól kér és kap segítséget. Rajzo­kat mutat, melyeiket az idős népművésztől kapott és egy gyönyörű tálat, melyet »az öreg« csinált. Ez a céL Nagy tisztelettel beszél a mesterről, munkáiról. A kapott segítség azt mutatja, hogy a híres fa­ragó is érdemesnek tartja a támogatásra az örökké érdek­lődő, ügyes kezű, az eredeti mintákat kereső Nagy Árpádot. Műhelyében saját készítésű gépek. Az egyiken kisebb da­rabokra vágja a nagy nehezen beszerzett rönköket, a másikon esztergál. Fűrészpor lep be minden sarkot. Nemcsak a »nyers« fát használja. Ha hoz­zájut, hazaviszi a régi, kise­lejtezett bútorok darabjait is, zongora- és széklábakat. For­gatja, mustrálgatja: mit le­hetne velük kezdeni? Mert a fát nagyon ismeri. Két szakmája közül az ere­deti: ács. Csak később tanul­ta ki a kőművesmesterséget. Mióta a fából nemcsak geren­dákat, zsaluzáshoz deszkákat, falburkolatot csinál, soha nem fárad el annyira az egész na­pi betonozásban, falrakásban, hogy a munka után ne nyúl­jon a bdzsókért A somogyi népművészetről szóló könyve­ket keresi, és alkalmasabb szerszámokat,, mert »ha job­ban ki akarom emelni a min­tát, finomabb pengére lesz szükség«. Mészáros Attila B izonyára mulattatná az olvasót, ha leírnám, a vérfiő- lyag-verseny izgalmas részleteit, s beszámolnék az ug­ratás, az évődés tábori epizódjairól. Megtehetném, hi­szen a fiatalok évek óta annyi élménnyel, apró történettel térnek haza az építőtáborokból, hogy elbeszéléseikből kötet­re szóló gyűjtemény állhatna össze. Nem ezt az utat válasz­tom. Igaz, egy hiteles beszámolóhoz a felnőttes komolykodás sem lenne méltó. Csakhogy ezúttal nem a krónikás szerepét vállaltam, hanem egyetlen intézet fiataljainak tapasztalatá­ból, szándékából szeretnék levonni következtetéseket. Sokszor leírtuk: szívesen, vidáman, jól dolgoznak a fia­talok. E megállapításokat rendszerint a részvevők számával, teljesítményével, derűs történetekkel mérj ük-bizonyí tjük. Pe­dig van valami más is, ami figyelemre méltó a fiatalok tíz­napos, kéthetes táborozásában, s ez a kötődés. Igen, kötődés a munkához, egymáshoz, a faluhoz, a közösséghez. S ez lega­lább olyan sokat mond, mint egy-egy esti tábortűz hangula­ta. Természetesen nem árt szót váltanunk a kötődés akadá­lyairól sem. Így teljesebb lesz a kép. Némi erőfeszítés árán megtudtam, hogy az idén megyénk 5421 középiskolása közül 870-en dolgoztak a KISZ építőtábo­raiban, s kb. 380-an a városokat építő-szépitő akciókban. A somogyi „nagy” táborokba egyetlen megyei fiatal sem jutott el. (Valamikor a katonafiatalokat is az ország másik végébe vitték, „hogy ne vágyjanak haza”. Ebben már van változás!) A tanítóképzősök évekig nem jártak építőtáborba. Az idén azonban megtört a jég: Baja és Kaposvár volt a kezdemé­nyező abban, hogy a tanítóképző főiskolák fiataljai is talál­kozzanak. Ismerjék meg egymást, mutassák meg, mire ké­pesek. Baja, Győr, Jászberény, Kaposvár és Sárospatak ifjai vettek részt az első tanítóképzős építőtáborban, s a „tettek színhelye” a bácsszőlősi kertészeti tsz volt. Nem várta őket „betonpalota”, mint a lengyeltóti tó fölött, nem volt Balaton vagy Duna a közelben; a fogadtatás és a bánásmód azonban minden várakozást felülmúlt. Érthető. A gazdaság vezetői nem titkolták: szükségük van a fiatalokra; a munkaerő létkérdés. Ha csak négy nappal később szedik a paprikát, a paradicso­mot, milliós kieséssel számolhatnak. Valószínű, jó előre föl­mérték: megéri, ha a fiatalok kedvében járnak. És megtet­ték. Munka után mindennap három autóbusz várta a lányo­kat, fiúkat. Szegedre, Tompára vitték őket, fürödni Kunfe- hértóra, vagy lovagolni a csikériai lótelepre, ötnaponként 1000 forint könyvet kaptak a legjobb brigádok, és ezernyi ked­vességgel halmozták el őket. Nem rejtették véka alá, hogy meg akarják fogni, oda akarják kötni a fiatalokat. Hogy más­kor is jöjjenek, hogy szívesen vállalják a munkát. S az eredmény? Hatvanegy forintos napi átlagteljesít­mény! Nem csekélység. Az első öt helyen kaposvári brigád végzett. De az a kislány, aki az első nap után tizenkét vér­hólyaggal nyerte az esti „versenyt”, másnap bekötött kézzel is kapált. Bizonyítottak. Megismerték a munkát — itthon arról vallottak, hogy egész életükben nem dolgoztak még ennyit —, egymást és a bácsszőlősi embereket. Kötődésükhöz nem férhet kétség... t E s mégis. Azzal jöttek haza, hogy jövőre ők szeretnék megmutatni Somogyot társaiknak. Miért ne ide kö­tődjenek? De hova menjenek? Hol igényelnék a mun­kájukat, s hol teremtenék meg a feltételeket? A nagy. tábo­rok foglaltak; a hagyományok szerint a középiskolásoké. Ná­lunk is szükség van a munkás kézre. Ki mondaná azt biza­lommal, várakozással: gyertek, fiatalok!? Most még kétked­nek. Gondjaik vannak. Pedig a Bács megyei lendület nem hanyatlott; kedvet ébresztett, terveket szült. Hiszen ott csak 57 tanítóképzős volt a 386-ból! S még húszán külföldi, illetve egyetemi táborban dolgoztak. Az intézetből minden ötödik hallgató. S a többiek? Kutatják a kötődés helyét és módját. Van egy szokás a kaposvári főiskolán: az elsőéveseket há­rom nappal a tanévkezdés előtt behívják, hogy ismerkedje­nek a várossal, az intézettel, egymással, hiszen három me­gyéből érkeznek. Miért ne lehetne több napos az ismerkedés? Délelőtt munka egy gazdaságban, délután kirándulás, előadá­sok, szórakozás? Szállás sem kell, a kollégium befogadja őket. Jó ötlet, csak „gazda” kell hozzá. Nyitott fülekre talált a KISZ kb felhívása is. A fiata­lok önként vállalják a munkát, az ismerkedést, a vérhólya­got. Hogy miért emlegetem annyiszor ez utóbbit? Mert a tá­borozok általuk is megtanulják becsülni a fizikai munkát. A munkához kötődni ugyanis nem más, mint eljegyezni ma­gunkat az élettel. Talán meggyőzőbben, hitelesebben szólnak majd erről a katedrán, amikor apróságokat nevelnek a mun­kásember, a munka szeretetére. A kötődésnek azonban gát­jai is vannak. Őszi munka. Nyolc vagy tíz napot engedélyez erre a mi­nisztérium. Bárdibükk várná a képzősöket. Autóbuszt ad a szállításhoz, egyet a Volántól bérel. De mi van ha esik az eső? A tanulmányi időt szétszaggatni nem lehet; elképzelhe­tetlen tehát, hogy egyik nap dolgozzanak, a másik nap tanul­janak a hallgatók. Ha az eső miatt nem dolgoznak, a gazda­ság nem fizet. Igaz, a szállás ingyenes, az étkezést azonban a KISZ szűkre szabott pénztárából kellene fedezni. Nem megy. Közeli gazdaságokat, tsz-eket keres az intézeti KISZ- bizottság. Vasárnap is szívesen dolgoznának. Akkor meg a Vo­lántól nem kap autóbuszt a gazdaság. Pedig a munkáskézre szükség van. Újra csak eszembe jutnak a gazdaságok, válla­latok autóbuszai: nagy részük naponta két fuvart teljesít. Ki­viszi a munkahelyre az embereket és este hazaszállítja őket. Testületi üléseken, tanácskozásokon hallom évek óta a javas­latot. Miért nem születik hát meg a rendelet, mely lehetővé tenné, hogy gazdaságosan működtessék ezeket a drága jár­műveket? A diákok megköszönnék, s a tömegközlekedés, az egész népgazdaság hasznára válna... Esős napok? A tanítóképzősök hoztak tapasztalatokat Bács megyéből. Ott akkor sem áll a munka, mert számítanak rá. Két napra való terméket tárolnak — mindig —, s ha esik, szedés helyett válogatnak, de dolgoznak folyamatosan. Tanul­ságos munkaszervezés. S hogy fiataljaink ajánlják idehaza — ez is kötődésük jele. ötvenhét fiatal összeforrt, közelebb került egymáshoz, s közben megismerte más intézetek módszerét, szokásait, hall­gatóinak véleményét. Ötvenhét leendő tanító munkamódsze­rekkel, szervezéssel, emberséges, szocialista bánásmóddal is­merkedett. Ötvenhét ifjú tíz napja életreszóló élmény; s ami szépet, jót tapasztaltak másutt, azt szeretnék kapni, látni és adni idehaza is. Munkát, munkahelyet, a Bács megyeihez hasonló feltételeket keresnek ahhoz, hogy adhassanak vala­mit szabad idejükből, energiájukból és lelkesedésükből. S ez az ötvenhét fiatal csaknem négyszáz ifjú nevében szól. Ér­demes a figyelemre. B ács megyében nagy volt a tét. Az első két brigád 1977- ,ben Lengyelországba mehet táborozni: két hét mun­ka, egy hét üdülés a jutalom. Azok is „rátettek egy lapáttal”, akiknek a szülei megerőltetés nélkül fedezhetnék a háromheti külföldi üdülést. De nekik nem ez kell. A kö­zösséghez tartoznak, együtt szeretnének utazni... Az egyik fiú brigádvezetőt kilenc lány brigádtaggal ajándékozta meg a „sors”. Panaszt tett a táborparancsnoknál: nem, nem bír­ja velük tovább. Inkább tegyék át egy másik brigádhoz..., ő igazán nem akar külföldre menni. A lányok nem enged­ték „kilógni” a sorból. „Velünk maradsz, győznünk kell.” El­ső lett a brigád ... Az építőtáborokban sok hasznos kötődés érlelődik.: ’ i Jávori Bél»

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents