Somogyi Néplap, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-15 / 193. szám

A dobost szeretem. Ahogy " mozog. Neon tudok rá­gondolni se, rosszui leszek. Alig seprl a férrwesszővel a dobot Milyen mozgás! Szin­te kavarog, vonaglik. — Ó, de kedves!... Miért vagyok én itt? Csak a dobosért. Kel­lene nekem ez a fénymázas eszpresszó a cirádás csem­péivel? Ez a Hubertus? Ez az olajos édesség? De ő, mint egy olasz... Nyelvét is ki­dugja, néha... Nem igaz! Ex szédülök. Ködölök. Sári üteme­sen mozgatta a lábfejét Hátul- pántos cipő volt rajta, koc- kajharisnya, ómódi ingblúz, kabátka. Falu­si szemében el­ernyedés volt, végtelen oda­adás. Követte a párnás sám­lin ülő gombócalak mozgását. Az szinte vonaglott. Fejét csa­varta, oldalt dőlt, rezgett, fémlegyezőivel simogatta a dobok és a kislány testét. Slágerek mentek, néha fa­ütőt is használt. — Anyu, gondolj rám erő­sen, hogy helyrejöjjek! Elfá­radok a dobos keresésében. Csak leng előttem, mint egy tigris, majom, fehér atléta­trikója átvilágít, mint egy hurok, a nyloningen. Szere­tem a dobóst. Szeretem ezt a presszót is, mindent! A szer­számok körül. Hangszóró, huzalok, berezeg a hang: ez a túlvilág, ez a város veleje. Gyöngyház-dobok, cintányé­rok. Halleluja... Régen vol­tam templomban. A kóruson ha álltam, rezgett alattam a padló a harangozáskor. A pap feje látszott lenn, a fe­jén kis kör. Fölzengett a ve­gyeskar. Anyu, a dobos más ember, mint a többi, el kell hinned. Senki se hasonlít rá az otthoniak közül. Azok csak bambán néztek, hajukat kiszárította a nagy nap, len­szőkék voltaic Ez a dobos fekete. Göndör haja van. Két másik nő is ült a do­bos előtt. Egy sötétzöld puló­vere«, nagy ajkú, a két sze­me egészen közel volt egy­máshoz. Halántéka a nyitott zongora széléhez ért. Csak iléha nézett a dobosra. Mo­solyogtak. Mellette egy he­gyes orrú, csúnya lány ült. Cigarettázott. kanárisárga narancslét ivott jeges pohár­ból. Ö is a dobost nézte. A dobos fönn ült a sám­lin, ami egy összehajtott per­zsaszőnyeggel volt letakarva. Hátsó zsebébe nagy fésű volt dugva, meg a vastag pénztárca is kidudorította. Kedvesen az ősz hajú zon­goristához hajolt, átcsevegett, és rázta magát, mintha bel­ső vicc tartaná benne a moz­gást. — Ha látnád, anyu. ezt a dobost, te is szeretnéd. Ola­jos szemei vannak. Alig néz rám. Simogatja a dobok tes­A Kossuth Könyvkiadó új­donságai közt találjuk Fried­rich Engels: A német paraszt- háború című híres művét, amely tartalmazza Engeisnek a feudalizmus hanyatlásáról és a burzsoázia felemelkedé­séről írt tanulmányát, vala­mint a Parasztháborúhoz és A poros/, parasztok történeté­hez című írásait is. A kötet a marxizmus—lenindzimus klasszikusainak kiskönyvtárá­ban jelent meg. Kamerával a világ körül a címe Roman Karmen, a nem­zetközi hírű szovjet filmope­ratőr könyvének, amelynek riportjai beszámolnak a jó­szemű és jó tollú filmhíradós sok izgalmas élményéről. Még egy útikönyv érdemel emlí­tet; a fémlemezkre pöccint Ismered ezt a számot. Anyu? Te hogy éltél? Volt apa előtt valakid? Miket is gondolok! Csak, hogy én... én nem tu­dok a dobos nélkül élni. Azt mondják, felesége van, gye­rekei. Nem kérdezem. Ö tudja. Anyu, a dobos teste vaskos, talán kövérnek is ta­lálnád, de lángol az egész ember. Nézd! A homloka összegyűrődik, egész testével játszik, lebeg, szinte lovagol a széken. L eállt a zene. A dobos, mondott még valamit a zongoristának, aztán leper- dült az emelvényről. Biccen­tett Sárinak, aki odavetette: »Nem érek most rá...« De a dobos nem is sietett hoz­zá. Elment a pult mellett, a hátsó ajtó felé. Sári türelmetlen volt, fi­zetett. A cetlire írni kezdett, sötétpiros, fényes tollal: »Ha nem kellek, mondd meg. Itt ülök, szemben veled félórá­ja, a nyelved is alig dugtad ki, röpkén, egyszer. Nem érek most rá, mert... — mit írjak? — az unokabátyám jött föl...« Eddig jutott. A dobos jött vissza. Odasúgta: »Szevasz!« — Torkomba szaladt a szívein. Fölült megint... Leng, himbálódzik. Jaj, csak ezt ne játszanak, belehalok! Anyu, te is voltál így? Me­sélted egyszer, hogy egy fod­rász akart udvarolni, aztán legyintettéi. Az egész ember mozog. Nem tökéletes? Ez a szám. Ez a zene. Elmegyek. Nem várhatok itt szégyen­szemre, amíg ideül. A dobos csípőjét is moz­gatta, vállát is rángatta — harmonikázott a teste. A két nőhöz beszélt Nem lehetett értetni. A csúnya örült, az asztal alatt szoknyájához tö­rölte izzadt tenyerét. Aztán a dobos Sárinak is odadobta: »Majd a szünetben«. Szünet­ben? — A szünetig meghalok. Nézzétek a szemét, a barna­ságot! Ilyen dobos nincs a világon. Ilyen ragyogó. Itt a cetli. Fölmutatom neki. El­megyek. Hogy itthagyom a cetlit az asztalon. Nem tudok elmenni. Jaj! Várok még ta­lán ... Apa hogy óvott... Most már mindegy. Nem tu­dom. hogy is van. Holnap megint elmennek Béla bá­csiék, délután 2-re jöhetne. Jaj! A zene nagy pendüléssel véget ért. A dobos az asztal­hoz ült. Handabandázott két percre. Sári a cetlit apró da­című dokumentum-regénye is, amely a Magyar Televízió azonos . című filmsorozata alapján készült. Életemben először szere­peltem a televízióban. Az antik kultúráról beszéltein. Nem kétséges: finoman, oko­san, tudományosan, egyszó­val ragyogóan. Rögtön érez­tem, hogy ez az adás nem akármilyen. Dicsőség! Édes a dicsőség súlya, édes! rabokra tépte: nem kell. Minden jé, csak a dobos le­gyen a világon. Dezső. — Azt mondja, holnap nem tud jönni? Hát mit csi­nál? — Erős, dobos-test. Iz­mos, zömök. — Mit csinál? Elmegyek. Még azt akartam mondani... A zene sejtelmesen súrolta a dobok testét. A dobos vi­li án colt. Átnevetett a két lányhoz, föléjük hajolt. Azok andalogtak. Az ősz hajú zon­gorista egy idősebb, vörös, rutinos asszony beszélgetett. Nem voltak ezek kurvák, egyáltalán. »A, te vagy?« — mondta a do­bos, és leugrott az emelvény-, ről. Egy szom­széd dobos jött be. Sári türelmet­lenül várt. A két dobos beszélgetett: ütőkről, dobtestekről. Aztán még egy dobos jött be a Muskátliból, elegáns, sötét­zöld bársonyöltönyben. Bólo­gattak, beszélgettek, mint a diplomaták. Egyikük hátrá­vetette a fejét, úgy nevetett; egész villogófehér felsőfog­sora kilátszott. Most inkább kannibáloknak látszottak. Álltak a dobosok. Nézték Sárit, mint egy menyétet. Mind a hárman nézték. Ha­nyag testtartással álltak, és nézték egykedvűen Sárit, mint a pokolban. Bólogattak, mérlegeitek. Számítgattak —• mikor kerül rájuk a sor. El­ső lesz a zömök. Bejárat, két hónap, aztán ők is sorra ke­rülhetnek, minden különö­sebb nehézség nélkül. Néz­ték az ómódi ingblúzba búj­tatott .lánytestet — futólag, de nagy szakértelemmel. Higgadt dobosok, kézművé­szek. Sári úgy érezte, csak do­bosokból áll a világ. Ele­gáns, finom kezű, laza test- tartású dobosokból. Moso­lyukra torz vonós rakódott, a zene, zene nélkül is ott vibrált a testükben. Aztán a zömök odahozta az egyik faütőt. Csak a pincér hangját lehetett hal­lani, többször elkiáltotta: »Négyszáz Schilling?« Ez hallatszott a zajban. Sári csak sandított a dobosokra, a torkában vert a szíve. — Ha nem jön ide, nem beszélek vele többé. A két dobos aztán karba font kézzel állt, a zö­möket figyelték, aki fölsza­ladt újra játszani. Imboly­góit. Kidugta a nyelvét, és Sári megint mindent meg­bocsátott. Kontyát kicsit megigazította, lengette a lá­bát. Ez a ritmus — ilyen nincs sehol. A gyárban se, de fa­lun egyáltalán. A nyaka megmerevedett, lüktetett. — Anyu — otthon állt a tükör előtt ziláltan Séri, mé­lyet lélegezve. — Levelet irt haza: Nem tudok hazamenni Pista temetésére, nem en­gednek a gyárból. Itt kell maradnom a városban. Apa ne haragudjon, ne féltsen. Nagyon sajnálom. Becsukta a borítékot. Az­tán állt, lábizmai remegtek. Csönd volt a lakásban. Várt. — Szevasz, öregem! — hallatszott a vonal túlsó végéről gyerekkori barátom hangja. — Hogy s mint paj­tikám? Épp az előbb látta­lak a tévében ... »Méltóságteljesen, de azért csak szerényen« — bíztattam önmagam és azt mondtam: Gyurkovics Tibor Falusi kislány Pesten ÚJ KÖNYVEK A. POPOVICS l&icsöséq test, ezt Krajczár Imre írta, Jemeniek közt címmel. Az útikönyvet sok érdekes kép illusztrálja. A Táncsics Könyvkiadó megjelentette Ariadna Gro­mova és Rafail Nugyelman közös munkáját, a Nyomozás az Idökutató Intézetben című fantasztikus regényt. Földes Anna útleírása a Női szemmel három világrészben. Megje­lentette a kiadó a fontosabb közgazdasági és szociálpoliti­kai határozatok, irányelvek gyűjteményét is, amelyet kü­lönösen szakszervezeti, vala­mint gazdasági vezetők forgat­hatnak haszonnal. Említést ér­demel Regös István: Alkohol Most hazafelé tartok, és tudom: ha belének, csengeni fog a telefon. Ismerősök, is­meretlenek, férfiak, nők, egészen fiatal lányok gratu­lálnak majd. Megköszönik, hogy elvezettem őket a cso­dálatos antik világ művésze­tiébe. Amint ez a gondolat felötlött bennem, megcsör­rent a telefon. A szivem va­dul zakatolt, amikor fülem­hez emeltem a kagylót. Ó, hogyan is kezdjem el, ho­gyan is beszéljek, mit is mondjak majd tisztelőimnek? Mindenesetre méltóságteljes leszek, de ezen belül érez­hetően szerény... — Köszönöm ... — Mi a csodát köszöngetsz te nekem? Mondd: ki hord manapság ilyen vacak nyak­kendőt? Ne is tagadd, a kő­korszakból való... Egy perc múlva újra csen­gett a telefon. — Giorgescu elvtárs? Na­gyon kérem, bocsásson meg nekem, de árulja el, hol nyí­ratkozott utoljára? Mint öreg fodrász be kell vall jam: a maga barkójának hossza, ha-ha-ha, nevetséges, jócs­kán meghaladja a jó ízlés határait... Amikor a telefon harmad­szorra is fölberregett, beval­lom, nem minden izgalom Andrej Voznyeszenszkij Elvadult Megdermedek a vasútállomáson. Szevasztopol felé lovak száguldanak — musztángok — elvadultak a háború alatt. Követem nyomait a friss pataköröknek. A hegyi legelőn, hol megszálltam veled, éjjelenként eldübörögnek elvadult ménesek. A vad csődör nagyapját agyonverték, pej nagyanyját felnyergelték a megszállók, a tenyészkancákat elkötötték. Hej, musztángok! Hej, musztángok! Ki fosztotta ki a teázót, bankjegyüktől a bankokat? Hosszú sörénnyel futnak a musztángok. Vadak, vadak. Kövér legelőn éhezett az ínség, vadrózsa lett a tearózsa. Szelidböl szökött a szelídség, elvadult, mi nemesnek volt adósa. A közoktatás századában tekints a mélybarna szemekbe — dzsungelvadság, kerekre zártan, magán-magányba bekeverve. ménesek A szénafűt pótolja más', ha hómezőben szügyig lábaI? Szelídítés — elvadulás — pusztulás — feltámadással. Rendezzünk méltó gyászszertartást, szélborzolta ünnepi lángot, hol melegedni körülállják rezgő orrlyukkal a musztángok! Szegény, szegény, kedves bolondok — a gőzmozdony kora lejárt. Búcsúzóul, mint őskolompok, patamoraj veri fel a határt. Egy szál kolbászért orvvadászok raja kísér, és tölt, ki lőhet. Megfogytak már a Don Quijoték, Rosinanték pótolják őket. Igyatok pezsgőt, mellbevágót, krími habzót vagy muskotályost. Na öljétek meg a krimi musztángot. Száguldjatok, musztángok! Havas Ervin fordítása A disc-jockeyval kezdődött Nincs uborkas A művelődési házak | az igényeket — mondta. — 1 félig Azt láttam, hogy sok fiatal kollégájuknak tekinte­töbhségében — különösen fa­lun — nyáron uborkaszezon van. Miért? A nagy munkák idején kevesebben kopogtat­nak az ajtón, mint máskor; a népművelők egy része bele is törődik ebbe: a ház működése leáll, az igazgató pedig a «szezonra« készít programo­kat. Törvényszerű ez? Mit tesz a művelődési ház azért, hogy elébe menjen az emberek ér­deklődésének? — ezekkel a kérdésekkel indultam a nagy- bajomi művelődési házba. Szabó Ibolya mindössze egy hónapja dolgozik itt. Az idén végzett a Szombathelyi Ta­nárképző Főiskolán magyar— történelem szakon, jövőre kez­di levelezőn a népművelés­szakot. Ha egy hónapja van itt, akkor nem sokat tehetett azért, hogy élet legyen a ház­ban — gondoltam —, de az­tán ahogy beszélgettünk, ki-j derült: nem egészen így van. van itthon: középiskolások, egyetemisták. Leszereltek azok a fiúik is, akik előfelvételt nyertek az egyetemre. Arra gondoltam, velük kellene megindítani a nyári ifjúsági klubot. Szívesen jöttek. Tud­tam, hogy kihez forduljak, ugyanis nagybajomi vagyok. A munkámban óriási előny, hogy majdnem mindenkit is­merek. A fiatalok sokan ma­guk ajánlották föl a segítsé­get- Ha valakinek szóltam, másnap hozta a barátját is, így aztán a KISZ-titkár se­gítségével néhány nap alatt tudtunk alakítani egy társa­dalmi vezetőséget a fiatalok közül. Rájuk mindenben tá­maszkodhatok. — Mi volt az első program? — Ha az esti beszélgetése­ket nem számítom — akkor a disc-jockey klub. Először szó­rakoztató, fiatalokat érdeklő programokat kell csinálnunk: J így a fiúkkal, lányokkal meg- I kezdtük a hírverést. Plakáto­kat »gyártottunk«, nagy, szí­nes feliratokkal hívtuk őket az első nagybajomi disc-joc- keyra. Az emberek azt hitték, hogy valami cirkusz jön, olyan feltűnő plakátokat rak­tunk ki. Izgultam is, hogy el- jönnek-e. Az elsőre harmin­cán, a másodikra már hatva- nan jöttek. Sőt: azóta a szom­széd falubeliek is megkeres­tek, ők is szívesen jönnének. — Hogyan fogadta a falu, hogy visszajött, méghozzá nem is akármilyen beosztás­ba? Nem tart attól, hogy nem lesz tekintélye? — Eddig nem volt Ilyen tapasztalatom. Az emberek kíváncsiak arra, hogy mit dolgozom, mit akarunk a fia­talokkal. Nekünk pedig sok tervünk van. Egyedül nem is lehet elvégezni ezt a munkát. Személyre szóló programot kell csinálni úgyszólván min­denkinek, de ehhez személyes kapcsolatok is kellenek. Meg a családi kötelékek is segíte­ttek. Édesapám szerzett le­mezlovast; a munkahelyén, Kaposváron ugyanis van egy fiatalember, aki ezt jól csi­nálja. Meghívta, eljött, és na­gyon jó műsort rendezett ne­künk. A volt tanáraimra is mindig számíthatok, akik, azt hiszem, félig tanítványuknak, nek. Az általános iskola igazgató- helyettese — aki előtte vezet­te a művelődési házat — most adja át pedagógiai és vezetési tapasztalatait. — Nélküle nem sokra men­nék — mondta Szabó Ibolya. — Eligazított egy sor olyan dologban, amiről a főiskolán nem tanultunk. Tőle vettem át néhány programot és az együtteseket, akiknek a sze­replésében, fölkészítésében most is segít... — Melyek ezek? — Van citerazenekarunk, szeretnénk minél hamarabb megkezdeni a próbákat. Ala­kítunk egy néptáncegyüttest, és hogy teljes legyen a gárda, a termelőszövetkezet asszonyai szeretnének egy menyecske­kórust. Nagyon örülök ennek, mert a legnagyobb gondom az volt, hogy a fiatalok mellett hogyan szoktassuk ide az idő-* sebbeket is. A tanácselnökünk azt mondta: meglátja, ha jön­nek énekelni az asszonyok, előbb-utóbb megjönnek a fér­fiak is. Egyébként rájuk is gondoltunk a programok szer­vezésében. Dómján László tanácselnök bizakodva szólt a művelődési ház működéséről: — Örülünk, hogy sikerült Ibolyát hazahozni. Mielőtt végzett, mi kerestük meg a megyei tanácsot, hogy hozzánk kerüljön. Somogyi ösztöndíjas volt. Sokat várunk a fiatal népművelőtől. Szabó Ibolya irodalomibará- tok körét, filmesztétikai elő­adásokat, komolyzenei klubot, kézi mu nka szakkör t szeretne indítani. Az általános iskolá­soknak könyvtárszakkört akar Szervezni, hogy megtanulja­nak önállóan tájékozódni. Nyár van, s a fiatalok már járnak a művelődési ház­ba. Vannak, akik csak azért mennek, hogy megnézzék, ki van itt. De volt olyan szün­nap, amikor az igazgató is ott volt. a gyerekek is bejöttek, és ki kellett nyitani a klubot. Simon Márta — Megpróbáltam fölmérni nélkül nyúltam a kagyló után. És nem tévedtem! Egy címeres ökör izgalomtól el­fúló hangon közölte, hogy én rosszul ejtem a sziszegő han­gokat, s ezért az ilyen tök­fejeknek semmi keresnivaló­juk a képernyőn. A következő két tisztelőm megjegyezte: a zakóm olyan rosszul áll rajtam, hogy a hátam dimbje-dombja a pú­postevének is dicsőségére válna, s ha a kővetkező eset­ben újra a képernyőre tolom a képem, legjobb lesz bepe- lenkáztatnom magam .. . Újra fölcseng a telefon. — Na, ki az már megint? — ordítom magamból kikel­ve. — Mit nett észre a ked­ves néző? Nem nyíratom di­vatosan a barkóm? Nem egyenesen Párizsból hozatom az öltönyöm? — Nem. nem. — hallat­szott egy nyugodt, derűs női hang. — Minden csodálatos volt... Olyan okosan, szé­pen, temperamentumosán be­széltél, hogy az egyenesen ... — Köszönöm, mama — só­hajtottam, és lettem a kagy­lót. Baraté Rozália fordítása

Next

/
Thumbnails
Contents