Somogyi Néplap, 1976. július (32. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-14 / 165. szám
1 % Megszűnik a vicinális A somogytarnócai vasútállomás előtti poros úton Ijedten rebbennek szét a baromfiak a kanyarodó gépkocsik elől. Az apró jószág elszokott már attól, hogy zavarják. Lassacskán attól is, hogy utas tévedjen az állomásra. Hogy közeleg a »vonatidő«, azt csak az állomásvezető irodájának telefonja jelzi. Szinte állandóan csöng a készülék. Nemes Imre áTlomásvezető fogad. A beszélgetés zajára felesége lép be az irodába. Neki is feltűnt, hogy férjére valaki rányitotta az ajtót. Szinte kérdezés nélkül beszél. Jólesik kiönteni a szívét. Nemesék 1953 óta élnek itt. Volt idő, amikor ezen a kis állon^áson is pezsgett az élet. Naponta rakodott az erdészet, meg voltak »élő«^ szállítások is. Mégis szinte a világtól távol nevelték egyetlen lánygyermeküket, aki azóta már orvos férjével együtt városi ember lett. Ök azonban itt öregedtek meg magányosan. A somogytarnócaiak manapság már nem kutyagolnak két kilométert a faluközpontból a vasútállomásra, ha utazni akarnak. Barcsra szinte tetszés szerinti időben ülhetnek buszra. Ha Kaposvárra vagy Budapestre akarnak utazni, akkor is ott van a panoráma autóbusz. — A vonat más. Különösen télen. Meleg váróteremmel fogadtam az utasokat (az irodából füstcső és egy hősugárzó biztosította a »meleget«), meg ugye, ha netán késett a vonat, akkor az utas tőlem tudta, hogy mire számíthat — így védte a »vasutasmundért« az 59 éves állomásvezető. — Csak legalább még egy évig, amíg te nyugdíjba mész, ne szűnne meg a vonal — így Nemesné. — A csokonyavisóntai pályaőr meg négy esztendőt •mond, mert neki akkor jár le az ideje. Ki tud itt igazságot tenni? — replikázott a férj. A közúti közlekedésre váltás nehézségeket is szül. Az adatok szerint valóban jelentéktelenné vált állomásokon és őrházakban elsősorban az érintett vasutas dolgozók és családtagjaik lelkében. A fiatal generációnál nem gond az átállás. A lábodi meg a többi ifjú forgalmista már Somogyszobon vagy másutt szolgál. Ki tudja, hogy a tiszti tanfolyam elvégzése után hol folytatja? Nekik ez a kis mellékvonal a vasutasiskola első osztályát jelentette. Nemesék és mások azonban több évtizede vertek itt gyökeret. Ragaszkodásuk akkor is érthető, ha a közös érdek más megoldást követek A jelenlegi vasútállomás épületét, ahol laknak, jutányosán megvehetik, övék lehet a szó szoros értelmében az egész állomás, amely mellett hűen kitartottak, akkor is, amikor még nem volt villany. Emberi sorsok, »-öreg fák« sorsa. Nemesék nem akartak szerepelni az újságban. Mégis minduntalan visszakanyarodok hozzájuk. Eddig kakaslépésre voltak Barcstól. Összekötötte őket a vonat. Most két kilométerre lesz tőlük az első buszmegálló. Ezért nem döntött még a házaspár, hogy megvegye-e az állomást. Innen esetleg Barcsra járni dolgozni nem könnyű. A „vonalon” némelyik őrháznál még ennél is nehezebb a helyzet. Jó pár állomási dolgozó, pályaőr és pályamunkás lelke zaklatott még. Akad közöttük, aki nem akarja hinni, hogy megszűnik a vicinális, de ez a reménykedés alaptalan. Arra azonban számíthatnak, hogy további sorsukat nem merev rendelettel, hanem emberséggel és megértéssel alakítják, gondjukat egyedi elbírálással oldják meg a MÁV Pécsi Igazgatóságán. Kovács Sándor Lengyelországból a Balaton-partra Ä megyei tanács Balatonszárszó és Ba- latonföldvár között lévő, gönyetetői gyermek- üdülőjének zászlótartó rúdján június 22-től három hétig ott lengett a piros- fehér-zöld nemzetiszínű zászlónk mellett a pirosfehér, Lengyelország zászlaja is. Aki négy vagy . öt évvel ezelőtt járt itt utoljára, annak nem szokatlan ez a kép.' 1968-tól 1973-ig rendszeresen üdültek itt lengyel kisdiákok. Azután megszakadt a sorozat, míg végül az idén újból érkeztek külföldi vendégek. Ennek történetéről dr. Koltay Péter táborvezető így beszélt: — 1939 éí 1945 között a lengyel menekültekkel együtt Somogy megyében élt Mie- czyclawa Mitkiewicza is, aki ma a Lengyel Rádió és Televízió főszerkesztő-helyettese, a televíziós osztály titkára. Rendkívül jól beszél magyarul, szereti ezt az országot. Az ő kezdeményezésére vette föl a kapcsolatot a két illetékes szervezet. Megszületett a szerződés, s az idén nyáron már nyolcvan lengyel gyereket fogadhatunk a Balaton-partján, míg nyolcvanan megyénkből a lengyelországi Brozówban nyaralnak. Hogy a somogyi pajtások jól érzik magukat Lengyelországban, azt a táborvezetőnek küldött képeslapjaik is bizonyítják. De hogyan érzik magukat a lengyel kisdiákok, erről kérdezősködtünk a táborlakóktól. Rajai és Andrzej Varsóból érkezett, mindketten tizenhárom évesek. Andrzej már járt hazánkban, az iskolai énekkarral vett részt Vácon egy kórustalálkozón. Mindkettőjüktől azt kérdeztük, hogy mi .tetszett legjobban Magyarországon. — A jó idő. — A Balaton. A jó időt és a Balaton szépségét mindenki emlegette, csupán a varsói Monika jegyezte meg, hogy a prospektusok, a reklámok után többet várt. A tizennégy éves Renata a »fordított napról« mesélt, amikor hétfőn a diákok vették birtokukba a tábort. A fordított nap, ahogy elmondta, igazán nagy felfordulást okozott. A tanár bácsik kötelesek voltak rövid nadrágban közlekedni, a nevelők ágyait felforgatták, s még a tolmács nyakkendőjét is elorozták, mondván, hogy elhagyta. A tábor területén hétfőn tilos volt a dohányzás. — A tanárók se engednek meg nekünk mindent, így legalább mi is rájuk szólhatunk valamiért. Janina Wierbicka, a lengyel csoport vezetője a felfordulás ellenére is igyekezett komoly munkával foglalkozni, hisz kedden tábort bontottak a fiatalok, s a hazautazás körül volt még szerveznivalója. — Melyik városból jöttek a gyerekek? — kérdeztük. — Főleg Varsóból, de jöttek Krakkóból, Gdanskból és több kis városból is. Valamennyien általános iskolások. — Hogyan telt a három hét? A tábor naplója került az asztalra, s a tolmács Anicsin Mihály segítségével a lengyelül írt sorok érthetővé válnak. Kirándultak a Csillagvárhoz, Keszthelyre, Hévízre, Tihanyba, Balatonfüredre külön hajóval, és természetesen jártak Budapesten is. Emlékekkel tele indulhattak haza vendégeink. A beszélgetésekből azonban még ide kívánkozik egy mondat. A csoportvezetőtől hallottuk: — Lengyelországban —legalábbis ezt tapasztaltuk — jobban szervezett a turizmus, mint itt. A gyerekek olcsón hozzájuthatnak a sportfölszerelésekhez, több helyről is kölcsönözhetnek, s a pedagógusok is szívesen indulnak el a gyerekekkel három-négy hetes túrákra... Amikor elköszöntünk a táborlakóktól, egy piros-fehér színű lengyel úttörőnyakkendő került a nyakamba, s a kisdiákok a három hét alatt tanult magyar szavakkal búcsúztak: — Jó napot, bocsánat, köszönöm, jó estét barátom, jó éjszakát... Nagy Jenő FJODOR ABRAMOV PELAGEJA Egész életében azt gondolta: kényszermunka, igavonás — csak ebből áll a" pékség. Most pedig kiderül, hogyenél- kül a kényszermunka meg enélkül az igavonás nélkül meg se tudna lenni. A katonák még inkább megrökönyödtek, mikor a néni, alighogy abbahagyta a sírást, mosolyogva elviharzott mellettük, és egy szuszra felszaladt a tornácra. A sütödében pedig — szintén hihetetlen dolog történt vele — nem az idegent, a tisztet köszöntötte először, hanem a kemencét, a kovászt, az ő pirospozsgás kis kölykeit — jókedvében Pelageja így nevezte a kemencéből frissiben kiszedett kenyeret —, és mindent ugyanígy átölelt a tekintetével. Csak ezután biccentett Vla- gyiszlav Szergejevicsnek. Vlagyiszlav Szergejevics, kamolyan-e vagy csak úgy kedvtelésből, a kemence előtt állt a sütőlapáttal. Gatyában. Mezítláb. De ez még semmi, ezt még elnézte volna PelageSzázötven éve született Vasvári Pál Százötven éve, 1826. július 14-én született Vasvári Pál. összesen 23 évet élt, és mégsem torzó az élete. Sőt! Éppen a nagy kortárs- barát Petőfiéhez hasonlítható kerek teljességével kelt méltán tiszteletet. A nyírvasvári (innen a Vasvári név) görögkatolikus papji történésznek tanult, s már kezdetben jócskán túllépte kora liberális szemléletének emelkedéseit is. A francia forradalom eszméin, Michelet-n és az utópikus szocialista Cabet-n nevelődő ifjú — radikális világnézetének logikus következményeként — 48-ban az érlelő kovász szerepét betöltő pesti diákifjúság politikai vezetője lett hamarosan. Ahogy egy életrajzírója lefesti mozgalmas tevékenységét, »szervezte a liberális politikusokat köszöntő fáklyás, zenés felvonulásokat, a haladó tanárokat megtisztelő ünnepélyeket, útmutatót írt a nemzeti táncmodorról, gyorsíróköröket kezdeményezett«. S hozzátehetjük: közben történeti műveket írt, lapot szerkesztett, tanult. Olyan társai voltak, mint Pálffy Albert, Pákh Albert, Bérczy Károly, Lisznyay Kálmán, Csengery Antal, Vajda János, Kecskeméti Aurél, Nyáry Albert és mások. Ok alkották az Ifjú Magyarország körét, a fiatal társszervezetet, amelynek Vasvári egyik eTtf- mert vezetője lett. Március 15-e jól ismert napjaiban Petőfié és Jókaié mellett az ő nevét hordja leginkább ajkán a forradalmi ifjúság. Amikor a lavírozni igyekvő első felelős minisztérium elutasítja egyetemi tanári kinevezését (melyet a diákság pedig ugyancsak szorgalmazott), félbe nem hagyva tudományos történetírói munkásságát, folytatja tevékenységét a politikai élet mezején, a radikálisok Márciusi mejd Demokratikus Klubjában, az Egyénlöségi Társulatban. Amikor pedig eljön a honvédő és forradalomvédő harc ideje, katonaként áll helyt a maga választotta életúton. Előbb Kossuth futártisztje, majd a toborzásban segít országszerte, végül önálló szabadcsapatot alakít, s Bem erdélyi hadműveleteiben vesz részt. Itt éri a minden hősiessége mellett is értelmetlen halál: a népek testvériségéért lángoló ifjú forradalmár a magyar forradalmi kormány és a jogaikért küzdő nemzetiségek tragikus meg nem értésének lesz az áldozata. A jelentős igazságaik mellett is objektíve a reakciót támogató, más ajkú honfitársaival ■folytatott testvérharcban esik el. Szemelvények Vasvári Pál írásaiból nak, a nagy világ polgárának, hogy körülötte lévő szegény honfitársaival ne kelljen jót tennie; azért akar fölülemelkedni saját hazáján, hogy a honfikötelességektől föláldozza magát, ö erőnek erejével a világot akarja boldogítani — mely neki hasznát aligha veszi —, de honáról elfelejtkezik, s minthogy az emberiségnek használni nem képes, honának pedig használni nem akar, nem hajlandó: utoljára nyomtalanul elenyészik az élete. Ezekről szokta a magyar mondani: »sem országa, sem hazája«. »Mi a földet nem tartjuk a siralom-völgyének, s ha tett- leg az volna, ennek okát nem a természetben, hanem a természet ellenes társadalmi viszonyokban kellene keresnünk ... A földi nyomordk okát nem a természetben, hanem a tökéletlen világszerkezetben kell keresni!« »A középponti ifjúság egyetlen hibát követett el. I Tovább akart menni a tények mezején, mint mennyír« nemzetünk el volt készülve. Elején te országos rokon- szenwel csatlakozott hozzánk a hon minden vidéke. Pest lön a vezérlobogója. Mindnyájan lépteinkre figyeltek, s híven követének bennünket. De a pesti ifjúság a vezérszerepben messze előhaladott. A sereg nem bírta őt követni. Elvesztette a láthatárról. így szakadtak el egymástól a pesti ifjúság és a nemzet.« »Nem mindig kell elátkoznunk a múltak embereit, ha azok tévedtek, hibáztak, botiának: minket illethet teljes joggal a szemrehányás, ha elődeink botlásain, tévedésein nem okulnánk.« »Ezen .általános reformért félszázad óta imádkoznak a nemzetek. Az ausztriai tartomány népei is forrón óhajtják ezen átalakulást. Csakhogy e népek nem fogák fel e szónak értelmét: testvériség. Azért törekedtek sikertelenül, azért vérzettek el a küzdelem napjain. Mindenik nemzet külön akarta kivívni a szabadságot.« üj filmek a televízió képernyőjén »Világnézeteket kell szereznünk. Emberre nézve jl helyes vezéreszme az, mi madaraknál a repülő szárny. A világnézet szárnyat ad az embernek, mellyek vitorláival a lég’ magas hullámain saj- kázhat. E szárnyak’ segélyével a világ fölébe emelkedhetünk... Ki világnézetekkel nem bír: az egy szűk völgy’ rejtekéhez van lánczolva, s keskeny lát- körén túl nem hatnak szemei, mert "magasabbra emelkedni nem bír, nem képes ... Az események’ folyama lezug* a magas bérczekről, s tekervé- nyesen andalog a sziklák’ völgyeiben. Ha mi nem tudunk felülemelkedni e fényhullámokon: úgy soha meg nem ismerhetjük az egész folyam’ főirányát. Csak a völgyet fognék így látni, ennek szűklát- körén túl tekintenünk nem lehetne... Világnézeteket kell szereznünk, mellynek iránytűül szolgáljanak az események hullámai között! E vezérnézetek szerint fogjuk magunkat^ a tények zavaros tengerén tájékoztatni...« »Jön egy század, meglehet, melyben új intézvények vál- tandják föl a mieinket, s a mi napjainkban áll, le fog romboltatni, vagy önkényt összerogyik; mert magán viseli a múlandóság’ bélyegét...« » ... jól megkülönböztessük az úgynevezett cosmopolitákat, kik magukat a világ polgárainak, az emberiség apostolainak szeretnék neveztetni... Bizton hihetjük, miszerint az ily cosmopolita azért vallja magát az emberiség’ apostoláBőséges választékot ígér a filmek kedvelőinek a következő hetekben a televízió. Hamarosan láthatjuk a Titkos nyomok című háromrészes NDK filmet, amelynek hősei a második világháború úgyszólván utolsó óráiban a szabad Németország nemzeti bizottságának megbízásából szállnak harcba az emberélet, s az anyagi értékek értelmetlen pusztítása ellen. Ugyancsak NDK produkcióban készült a Veszélyes utazás című többrészes politikai krimi. Háromrészes olasz produkció a Nagy kalafidom északon, amely Jack London elbeszélései nyomán készült. Ugyancsak olasz produkció Az utol~ só percben című. A játékfilmek között szerepel a Búcsú Pétervártól című színes szovjet film, amely Johann Strauss egy pétervári nyarát és egy nagy romantikus szerelem emlékét örökíti meg. Ja: városi ember, de különben most a falubeli parasztok is nadrág nélkül mászkálnak. Hanem Alka, Alka aztán igazán szemérmetlen! Annak is ki van a köldöke. — Meghibbantál, te szégyentelen! — pattogott Pelageja. — Miért nem veted le mindjárt ezt is! — Alka kartonból készült melltartójára meg bugyijára mutatott. — De hisz meleg van —vágott vissza Alka. Még nagyobb haragra gerjedt Pelageja, mikor körülnézett a sütödében. Először majd megbolondult örömében, semmit sem vett észre: sem a hárijjm agyonégett kenyérkosarat, melyet a sarokba, a moslékosveder mögé dobtak (megint levonják a könyvelésen), sem a lisztesláda körül csupa mocsok falat (rögtön látni, hogy amióta ő nincs itt, egyszer se mosták le), sem az ajtóban a tönkrement vesszőseprűt (mire lehet ezt még használni?). Hanem a legnagyobb hanyagság — a kenyér. Egy, kettő, három..: Egymás után tizenkét keletien, hitvány kenyér, isten tudja, hol sütötték — vajon a kemencében vagy a napon. De mondjuk még, ezek a kenyerek is hagyján: mégiscsak ember süti, nem gép, és ki tud teljesen hibátlanul dolgozni? De a többi kenyér is olyan szánalmas. Pelageja belenézett a tálba, amelyikből meg szokta kenni a frissen sült kenyér héját. Cukros napraforgóolajjal — ezzel aztán nem takarékoskodott. Igaz, azt a kenyeret öröm volt kézbe venni. Szinte mosolygott, hízelgett. Szinte magától az ember szájába kívánkozott. Hát ez meg mivel ke- negeti? Pelageja szigorú pillantást vetett Alkára. Közönséges vízzel? — Mondd csak, először vagy a sütödében? — kezdett pattogni a lányával. — Sose láttad, anyád hogyan csinálja? — Jól van az — legyintett Alka —, aki éhes, megzabálja. — Persze, ma megzabálja, holnap, hólnapután meg nyakon csapják a péknét. — Juj, de megijedtem.:. Hogy tudsz így rám ijeszteni... Hát lehet ezzel a kancával beszélni? Ez mindenre tud válaszolni, mindig kivágja magát. Á., hiába mondják az emberek: az alma nem esik mesz- sze a fájától, ez a kanca nem az ő almája. Mert volna így beszélni az anyjával, ő. Pelageja? Nyugodjék szegény, agyonverte volna. Akkor aztán ember ne is lássa. Ügy hírbe hozzák, hogy senki se veszi feleségül. Különben is, azelőtt nem a fizimiskáját nézték a lánynak, hanem, hogy mit bír el a háta meg a keze. Atkának az egyetlen munka, amihez kedve van, a tükör előtti pipiskedés, szépítkezés. Abba sose fáradna bele. A Pelageja és a lánya közti perpatvar a munka miatt régi keletű, legalább azóta tart, amióta Alka elkezdte cico- mázni magát, és most, e pillanatban, Pelageja olyannyira dühbe gurult, hogy talán a lapátot is széttörte volna rajta, ha nincs itt az idegen. Mégis lenyelte a haragját. Alka ímmel-ámmal, piikka- dozva — szándékosan úgy csinálta, hogy dühítse az anyját —, fogta a könnyű pongyoláját. fölvette. Ekkor megszólalt az eddig hallgatag tiszt is. — Anyuska sose volt még a városban? — kérdezte tisztelettel. — Hogy másról ne is beszéljek, ott most a’ fél város a folyóparton fekszik, ugyanilyen öltözékben, mint Alka. És képzelje el, senki sem szólja meg őket. — Az a városban van, Vlagyiszlav Szergejevics, de mi- nálunk... Mi nem úgy élünk, mint a városiak... A tiszt vállat vont (nem az én dolgom, itt nem én parancsolok, nem én vagyok a házigazda), de ő is rendbe hozta magát — fölvette a nadrágját. (Folytatjuk.)
