Somogyi Néplap, 1976. július (32. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-01 / 154. szám
\ OLIMPIÁRÓL OLIMPIÁRA Aranyak, arcok, pillanatok Nem tudja, hány érme van: Cerevich Aladár Gerevich Aladár 1910-ben J ászberén y ben született. Egy mendemonda kering róla. Amikor megkérdezik tőle, hány olimpiai érme van, állítólag így válaszol: — Ahányszor megszámláElmaradtak a várakozástól a kaposvári tekecsapatok Ez a megállapítás az NB III-as bajnokságban szereplő együttesekre vonatkozik. Az NB Il-es K. Spartacus ugyanis várakozáson felül jól szerepelt, K az első helyen várja az őszi folytatást. Papíron ugyan még az NB III-as K. Vasas is lehet őszi első. (A VBKM tekézőinek az őszi idény kezdete előtt kell lejátszaniuk a Tolna megyei1 Építők elleni elhalasztott mérkőzést.) A K. Vasas esetleges elsősége nem változtat a tényeken. Kaposvár tekecsapatai, amelyek korábban vezető szerepet játszottak, most csak bukdácsolnak. Összességében a kaposvári NB III-as eredmény amolyan gyenge közepes. Délnyugaton rendkívül érdekes a bajnokság. Négy vagy öt 'csapat szólhat még bele az elsőség kérdésébe. A színvonal alacsonyabb, mint amilyen az előző esztendőkben volt. A csapatok elsősorban hazai pályán jeleskedtek, bár ez nemcsak az NB III jedlam- zője. A somogyi csapatokról szólva a Vasassal kell kezdenünk, amely esetleg csak azért nem őszi első (a korábbi esztendőkben mindig kaposvári csapat volt ilyenkor az éllovas), mert beomlott a pályája. Ez a tény is mutatja, hogy Kaposváron milyen körülmények között tekéznek a csapatok. A VBKM együttesének őszi szereplését nagymértékben az fogja meghatározni, hogy sikerül-e a Kapos mentén levő elavult. Öreg tekepályát rendbe hozni az idény kezdetéig. Ha ez nem megy, a hazai pálya hiányában a Vasas elsőségével aligha számolhatunk. A K. Közút négy vesztett és öt nyert mérkőzéssel szerepel a ranglistán. Még előkelőbb helyen állna, ha egyszer a saját pálya nem tréfálja meg. A K. Fáklya a csalódások csapata. A kaposvári pedagógusok az előző esztendőkben rendre ott voltak az első helyért folytatott harcban. Most ettől messze jutottak. Várható, hogy az ősszel esetleg jobb lesz a csapat teljesítménye, hisz az éllovasokat Kaposváron fogadják. Hallottunk olyan véleményt, hogy a Fáklya megkísérli megrohamozni az első helyet. Ehhez azonban sokkal jobb őszi folytatásra lenne szükség. Ä K. Építők a bajnokság kezdete előtt alakult újjá. Valaha az NB Il-t is megjárta. Most szinte »közadakozásból« jött létre az új együttes. A többi sportkör segített elindítani útján. Az első nekibuzdulás pozitívuma egy győzelem. Ennek értékét az növeli, hogy az újonc csapat idegenben szerezte azt. Az őszre talán már jobban össze- kovácsolódik és ütőképesebb lesz. méltó utóda a korábbi együttesnek. Az NB III délnyugati csoport tavaszi végeredménye: 1. Dombóvár 9 6 — 3 49:23 12 2. Szentlőrinc 9 6 — 3 44 :28 12 3. Pécsi Kesztyű 9 6 — 3 42:30 12 4. K. Vasas 8 5 1 2 40:24 11 5. Tolna megyei Építők 8 5 — 3 35:29 10 6. K. Közút 9 5 — 4 35:37 10 7. Mohácsi TE 9 4 1 4 36:36 9 8. K. Fáklya 9 4 — 5 35:37 8 9. Mázaszászvár 9 1 — 8 19:53 2 10. K. Építők 9 1 — 8 17:55 2 Már csak e«y mérkőzés van bálra a területi bajnokságban Hivatalosan már befejeződött a labdarúgó területi bajnokság küzdelemsorozata. A Balatoni csoportban már megvolt a bajnokavatás, s a Tabi MSC ősztől a megyei bajnokság I. osztályában fog szerepelni. A Kaposvári meg a Dráva csoportban a múlt vasárnap került sor az utolsó fordulóra. A kaposváriaknál pont került a bajnokság végére, igaz. az egyik találkozó eredménye a zöld asztalnál született meg. Kálmáncsa ugyanis nem utazott el Böhö- nyére, így a szabályok szerint a mérkőzést 3:0-ás gólaránnyal Böhönye javára igaigazolták. A Dráva csoportban az Iha- rosberény—Kutas mérkőzés még hátra van. A kitűzött lom, mindig más eredményt kapok... A statisztikusok jobban tudják, mint én. Korán megismerkedett a vívással. Az első leckét édesapjától kapta, aki vívómester volt. Tizenhat esztendős korától edzett rendszeresen. Élete első versenyét 1927-ben nyerte. Még abban az esztendőben felkerült á fővárosba, ahol a híres Santelli Kalo tanítványa lett. Igazán 1929-ben figyeltek fel rá, amikor egy tátrai versenyen megszerezte az első helyet. Egy esztendővel később lett először a magyar kandvívó-válogatott tagja. 1931-ben az olasz Nedo Nadi így nyilatkozott róla: „Gerevich a magyar vívás nagy ígérete. Minden dicséreten felül megállta helyét, gyönyörűen vívott, mindene megvan ahhoz, hogy világklasszis legyen: fiatalság, pompás fizi- 4'-um, ragyogó technika. Különösen fizikuma olyan, amilyet még nem láttam. Egy mókus sem lehetne fürgébb, gyorsabb. mint ez az alig 18 évesnek látszó ifjú ... Tavaly Pillér György tűnt fel, nem mindennapi tudásával, ma is ő a legnagyobb magyar kardvívó, de az idei év termése: Gerevich Aladár...” Sikersorozata egyedülálló a vívás történetében. Hat olimpián (1932, 1936. 1948, 1952, 1956, 1960) vett részt, és ötször időpontban a pálya játékra alkalmatlan volt: Itt július 4-én lesz az idényzárás. A forduló eredményei: Kaposvári csoport: fiomogy- jád—Hedrehely 1:4, Zimány— Gölle 4:4, Somogysárd—Nagyberki 5:4, K. V. Lobogó— Memye 2:0, Kiskorpád— Szentgáloskér 7:1, Meszteg- nyö—Patalom 1:2, Nagybajom —Kadarkút 0:1. Böhönye— Kálmáncsa 3:0 (mérkőzés nélkül). Dráva csoport: Babócsa— Somogyszob 2:2. Tapsony— Felsőbogát 4:1, Somogytarnó- ca—Somogvudvarhely 7 -J2. Szenvér—Berzence 2:1. Vése —Iharosberény 2:5, Csokonya- visonta—Kutas 5:2. Lakoosa— Nemesvid 7:0, Bolhás—Pé- terhida 4:0. Őszi menetrend a labdarúgás élvonalában volt tagja az aranyérmes magyar csapatnak, ezenkívül az egyéniben 1936-ban harmadik, 1948-ban első, 1952-ben második. Hidegvérével, nagyszerű technikájával gyakran szinte csoda.cat tudott művelni. Így törtéint ez 1952-ben a /helsinki olimpián is: 7:7-re állt a magyar—olasz döntő. Ekkor lépett pasti-a Gerevich és az olasz Pinton. Az előjelek eléggé kedvezőtlenek voltak, Gerevich ugyanis korábban valamennyi csörtéjét elvesztette. Ennek ellenére szinte szárnyakat kapott, viharosan támadott. Pinton azonban hasonlóan nagy becsvággyal vetette magát a küzdelembe. Pillanatok alatt 2:l^re vezetett. Arra számított, hogy ezután valósággal i lerohanja ellenfelét, de Gerevifch bravúrosan védekezett. es a magyar vívónak sikerült kiegyenlítenie. 3:3-nál a csapat vezetői és versenyzői hátat fordítottak a pástnak, mert nem bírták az izgalmakat. Szerencsére Gerevich idegei rendben voltak, tovább támadott, és kardja ott csattant Pinton mellén. Az olasz ekkor cirkuszi jelenetet rögtönzött, nem akarta elismerni a zsűri döntését. Ez azonban nem segített rajta. Pinton erre teljesen elvesztette nyugalmát, és valósággal le akarta rohanni ellenfelét. Gerevich azonban védeni tudott, azután ő lendült támadásba, és máris 5:3 lett. Ez az epizód is jól érzékelteti, hogy Gerevich fénykorában milyen bravúrokra volt képes. Nemcsak olimpiákon, hanem világbajnokságokon is remekelt. 1930 és 1960 között tizenkétszer volt tagja a világbajnok magyar csapatnak. Egyénileg háromszor nyert aranyérmet. Négyszeres országos kard- és hatszoros tőrbajnok. 1960- ban vonult vissza. Mint a klasszikus magyar vívóiskola képviselője, versenyzését a szinte művészi tökélyre emelt tecnikai tudás, a lendület, a bátor támadókészség és a lelkesedés jellemezte. Felesége. Bogáthy-Bogen Erna ugyancsak neves vivónő volt. Pál fia pedig arra készül, hogy minél jobban megközelítse apja sikereit. Mesteredző, a BVSC vívóival foglalkozik. Civil foglalkozása: hosszú esztendőkig a Magyar Nemzeti Bank tisztviselője volt., Több kitüntetés tulajdonosa. M. K. Cttöro-olimpia Ezüstérmes a kaposvári tájfutó váltó Mérsékelt somogyi sikerek Csillebércen A héten az MLSZ elnökségi ülé- ; sén döntöttek az őszi program | ügyében. Az NB I csapatai meg a : válogatottak az alábbi menetrend ] szerint játsszák mérkőzéseiket. AUGUSZTUS 7.. 8.. 10.. 12. és 14.: Bajnokok tornája: Balaton és Tisza Kupa csoportmérkőzései, döntői. 14—15.: Az újvidéki nemzetközi tornán a magyar színeket a Ferencváros és a Videoton képviseli. 17. : Budapest—vidék válogatott mérkőzés. 2«.: NB I., 1. forduló. 25.: NB I., 2. forduló. 2*.: NB I., 3. forduló. SZEPTEMBER I. : NB I., 4. forduló. 4.: NB I., 5. forduló. 8.: Svédország—Magyarország válogatott mérkőzés Stockholmban. II. : NB I., 6. forduló. 18. : NB I„ 7, forduló. 25.: NB i., 8. forduló. OKTÓBER 2. : NB I.. 8. forduló. 1 ■).: Görögország—Magyarország VB-selejtező Athénban. 13.: Ausztria—Magyarország válogatott mérkőzés Becsben. 16. : NB I., 10. forduló. 23. : NB 1.. 11. forduló. 27.: Magyarország—Uruguay válogatott mérkőzés a Népstadionban. 30.: NB I., 12. forduló. NOVEMBER 3. : MNK-csoportmérkőzések. 6.: NB I.. 13. forduló. 10.: MNK-csoportmérkőzések. 13.: NB I., 14. forduló. 17. : Magyarorszag—Lengyelország válogatott mérkőzés a Népstadionban. 20.: NB I., 15. forduló. 24. : MNK-csoportmérkőzések. 27.: NB I., 16. forduló. DECEMBER 1.: MNK-csoportmérkőzések. 4. : NB I., 17. forduló. s.. ii„ 15., 18.: MNK-csoportmerközéseá. _____■ ■___________ B efejeződött az 1976. évi úttörő-olimpia nyári verseny- sorozata. Az ország minden részéből összegyűlt fiatal sportolók ez alkalommal Csillebércen táboroztak, s Budapesten és a környékén versenyeztek. A somogyi csapat ez alkalommal nagyon szerény eredményt ért el. A minősítő versenyeken labdajátékokban a mieink sorra elbuktak. Végül három atléta, nyolc modellező, két tornász, egy lövész meg három tájfutó képviselte a somogyi színeket. A második csoport tagjai tegnap érkeztek haza Csillebércről. Sass Csaba, testnevelő tanárral, a tájfutók szakvezetőjével beszéltünk a somogyi fiúk, lányok szerepléséről. Érmet csak a kaposvári I Szalma István Általános Isko- I la leány tájfutó váltója szerzett. Az Antal—Kovács—Bodó összeállítású váltó csak hajszállal szorult a második j helyre. Az egyéni versenyben j Antal Zsuzsa a hatodik he- I lyet szerezte meg. A többi sportágban néhány | helyezés jutott a somogyi fia- ! tatoknak. A sportlövészeknél Csobod Laci (Tóth Lajos Ált. I Iskola) negyedik lett; az atlé- J 4áknál Horváth Béla, a Berzsenyi Általános Iskola tanu- I lója az I. korcsoportos négy- i tusázók versenyében ötödik. A I kaposvári Jakab a -hajómodellezők versenyében hatodik lett, Kovács (szintén Kaposvár) a repülőmodellezésben az ötödik helyen végzett. Jövőre Győr ad otthont az úttörő-olimpiának. • A Lengyeltóti Afész elad 1 drb. Csepel 450 típusú, üzemképes, műszaki vizsgázott fix platós gépkocsit, olcsó áron. Érdeklődni: ig. elnöknél lehet. (500694) Panter típusú autódaruval bérmunkát vállalunk. Építéip ári Szövetkezet, Kaposvár, Kertalja u. 10. 500698 JÜLIUS CSÜTÖRTÖK Tihamér A várható időjárás: Várható időjárás ma estig: nappali felhőképződés, legfeljebb néhány helyen záporral, zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk északi, északkeleti szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok körül lesz. Mától nyári klub A kaposvári Kilián Gyöngy Ifjúsági és Üttörő-művelőde- sá Központban megszervezik a nyári ifjúsági klubot. Mától szeptember 2-ig, minden csütörtökre színes programot ígérnek a kaposvári fiataloknak. Holnap délután hat órakor M. Péczeli Erika és Temesvári Gyula tart «divatbemutatót« a Tükör együttes közreműködésével. A következő hetekben fellép majd a VBKM Vasas /irodalmi színpada. a Fonómunkás Kis- színpad, valamint Boros Lajos és Dinnyés József. — Balatonlellén befejeződött a mintegy 30 000 négyzetméteres park építése, amely négymillió forintba került. A park megépítéséhez a Balatoni Fejlesztési Tárcaközi Bizottság kétmillió forint támogatást adott. — Tizenöt magyar vállalat vesz részt a brnói gépipara vásáron, melyet szeptember 15—23. között rendeznek meg. — Július 15-én nyitják meg Szegeden a TIT XIIJ. pedagógiai nyári egyetemét. A IC j napos programra mintegy négyszáz hallgató jelentke- | zett az ország különböző területeiről. — Arany lxl címmel második kiadásban jelent meg a Móra Kiadónál Reioh Ká- | roly könyve. — Az első koncertet kedden este tartották a siófoki j művelődési központ udvarán, j A kitűnő akusztikájú udvar- j ban a Bakfark Consort Rákóczi -emlékműsort adott, melynek programjában kuruc dalok szerepeltek. — Értékes ezüstleletre bukkantak építkezés közben Tapolcán. A cserépedényt, a benne levő ezüstpénzekkel, az 1600-as évek elején, a törökök támadásai idején rejtették el. — Vidám műsort ad a barcsi ifjúmunkás klubszínpad és táncegyüttes holnap a barcsi Művelődési és Ifjúsági Központban az ifjúsági építőtábor résztvevőinek. • Közületek, magánosok! Megjelent a Budapesti Közületi Telefonkönyv. Ára 51 Ft. Tartalmaz postai irányítószámokat is. Megrendelhető levélben. Címünk: Telefonkönyv Szerkesztóseg 1364 Budapest, Postafiók 4. A megrendeléseket a beérkezés sorrendjében, 30 napon belül teljesítjük. (4296) 100 évvel ezelőtt, 1876. július 1-én halt meg — 62 éves korában — Mihail Bakunyin orosz forradalmár, az anarchizmus ideológusa. Fiatalon politikai—társadalmi kérdésekkel kezdett foglalkozni és 1840-től Nyugat-Európában tevékenykedett. 1848. júniusában részt vett a prágai felkelésben, majd a következő esztendőben a drezdai felkelés egyik vezetője *olt. Ezért bebörtönözték, s 1851-ben átadták a cári hatóságoknak. Szibériába száműzték. Tízesztendei raboskodás után innen sikerült megszöknie, s élete végéig Nyugat-Európában élt. Az I. Internacionálén belül egységbontó tevékenységet fejtett ki az általa 1868-ban alapított anarchista, szervezet, az úgynevezett Szocialista Demokrácia Szövetsége útján. Az I. In- ternacionalé vezetősége elvetette anarchista nézeteit, visszautasította egységbontó törekvéseit, s amikor tovább áskálódott a marxi vezetés ellen, az 1872-es hágai kongresszuson híveivel együtt kizárták az Inter- nacionáléból. A bakunyinlzmus a tudományos szocializmus elterjedésének egyik legfőbb gátja volt az I. Internacionálé korszakában. Hívei tagadták bármilyen állam szükségességét, s nem helyeselték a proletár pártok alakítását sem. A forradalom fő erejét a parasztságban és a proletariátus deklasszált ré- rétegeiben látták. A bakunyi- nizmus hatással volt az orosz- országi narodnyik mozgolom- ra is. — A második Hégitárria- dás« is megkezdődött a szúnyogok ellen a Balaton partján. A déli parton repülőgépről, az északin helikopterről, az emberre ártalmatlan Malathion nevű szerrel irtják a szúnyogokat. — Mintegy százötven ha- » lálos áldozata van annak a két földrengésnek, amely szombaton. illetve hétfőn rázta meg Nyugat-Iránt. Az anyagi károkríl nincs híva- • talos jelentés. — Tűz gyermekjátékból. Egy pajta, tíz mázsa széna és egy Pannónia típusú motorkerékpár égett el tegnap Belegben, a Dózsa György utca 115. számú háznál. Ifjabb Mészáros István hét éves István nevű gyermeke okozta a tüzet: gyufával játszadozott. A kár hatezer forint. » — Esedékes a gépjárműfelelősségi | biztosítás második félévi díja. amely a hónap végéig pótlékmentesen fizethető ki. — Somogy olcsó sarkok mai ajánlata: nagyméretű /rottírtörü’. közök 58 Ft helyett 41 Ft, lányka és bakfis iskolaköpenyek 65 Ft-tól 130 Ft-lg kaphatók a Somogy Áruházban. (x) Használt műanyag halászcsÓDakot vennénk ármegj elöléssel. Egyesült Zalavölgye Mg. Tsz. Zalaegerszeg Telefon: 11-165, főkönyvelő. (11499)