Somogyi Néplap, 1976. július (32. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-07 / 159. szám
Marika, hibát követtél el A véletlen úgy hozta, hogy alig huszonnégy óra alatt két hasonló esetnek is tanúja voltam. Mindkettő íróasztalokkal zsúfolt irodában történt Nem elsősorban ügyfélként — jó ismerősként tartózkodtam a ru'hatapasztóan fülledt helyiségben, így azután nem feszélyezték magukat a kivétel nélkül női dolgozók. Az elsővel kezdem. Bevi- harzott a szomszédos irodából egy húsz év körüli asszonyka. Félig sírva, férfiakat is megszégyenítő káromkodással panaszolta társainak, hogy főnökasszonya nem képes elviselni a jelenlétét sem, mindennap talál valami kifogásolnivalót a munkájában, most is ... És valami, számomra érthetetlen ügyet kezdett mesélni, melyből előttem csupán annyi vált világossá: felettesének minden sejtje rosszindulatból épül fel, és ő ennek sugárzásában kénytelen gürcölni. Társai egymást túllicitálva vigasztalták: — Persze, mert a férje már, ugye, albban a korban van ... — Van nyelved, nem? Vágj vissza! Neked is van jogod! — Mit vagy oda? A fizetésedet nem vonja le! — Disznóság, amit művel! Hát nem tudtok összefogni ellene? Micsoda közösség vagytok? És így tovább, legalább fél óráig. Valaki még egy kólát is hozott szegény, megsértett kolléganője egyensúlyának helyreállítására. A másik eset előzménye hasonló. A különbség csupán annyi, hogy itt a főnökkel is találkoztam az ajtóban, bár nem tudtam még, mit hagyott maga mögött De hamarosan nyilvánvalóvá vált: ugyancsak néhány elmarasztaló mondatot a felületes munka miatt. A figyelmeztetett, feltűnően szép szemű asszonyka haragosan csapkodta az irattartókat. Társai vártak néhány percet, majd egyikük — a talán néhány évvel idősebb szomszédja — nagyon szelíden megszólalt: — Marika, nyugodj meg. Ismerd el: hibát követtél el, és a főnök igazán személyes sértés nélkül magyarázta meg, hol vétették Azért nagy baj nincs, de máskor jobban figyelj oda. — Szóval ti is ellenem vagytok? — csattant fel a fiatal- asszony. Erre a többiek is megszólaltak. Ki-ki vérmérséklete szerint, de azért indulatait visz- szafogva próbálta csitítani a fiatal könyvelőnőt. És sikerrel! A kapkodó mozdulatok lassultak, a villogó tekintet lassan tétovává szelídült, a védekező szavak bizonytalanná váltak. Majd elhangzott egy közömbös mondat — »nem láttátok azt a kék Bsz- szesítőt?« —. amely jelezte, hogy az ügyet a maga részéről lezártnak tekinti. A munka visszazökkent a 'régi kerékvágásba. Az ilyen és hasonló közjátékok hozzátartoznak az élethez, a munkához. Nyáron pedig az átlagosnál is sűrűbben »élénkítik« a munkacsarnokok, az irodák légkörét, hiszen a hőség, a távollevők miatt megsokasodott munka fokozottabban igénybe veszi az idegrendszert és gyorsabban felszítja az indulatokat. Mint azonban a második példa bizonyítja: egyáltalán nem törvényszerű, hogy az esetenként elkerülhetetlen és jogos, megalapozott főnöki figyelmeztetés az egész közösség — hat-nyolc ember — munkáját megszakítsa, káros hangulatot keltsen. Ennek elkerüléséhez megfelelő önuralomra van szükség — és nem csupán a megbírált, hanem beosztott társai részéről is. Hiszen talán egyszerűbb pártjára állni a figyelmeztetést kapott kollégának — közben kórusban szidni a távollevő vezetőt, gyakran az eset, a körülmények ismerete nélkül —, mint egyenesen szemébe mondani: igen, próbáld magadat kritikusan szemlélni, ne a sértettség által fellobbantott indulataid, hanem a tények, a józan értelmed alapján gondold végig az esetet, magatartásodat. Az elvtelen vigasztalás nem használ a munkáját rendre hibázóknak. Elhiteti velük, hogy tulajdonképpen semmiség, amit szóvá tettek felettesei, az ilyen jelentéktelen ügyet észre sem szabadna venni, és csupán a főnök rossz hangulata az elmarasztalás igazi indoka. Természetesen olyan munkatársaik viselkednek így, akik nagyon is jól ismerik a velük együtt dolgozó hibáit, szenvednek is tőle éppen elégszer — hiszen a munkafolyamatok általában összefüggnek —, és a háta mögött aprólékosan meg is tárgyalják mulasztásait. Nagyon is jól tudják, hogy fegyelmezettebben kellene dolgozni, ráférne egy kis törekvés, több figyelemmel végezhetné munkáját, de hát »ez nem a mi dolgunk, majd a főnök elintézi, ezért kapja a fizetését«. Ismerős mondatok, ugye? Sajnos gyakrabban hangzik el — még terjedelmes szidással is »fűszeresve« —, mint a fenti, második esetben a jóindulatú, de határozott munkatársi figyelmeztetés: Marika, hibát követtél el. Paál László Üdítők nyoméban Leeresztett redőnyök, tik- kadt utcák. Az ember ilyenkor kerülőre is hajlandó egy kis árnyékért és az üdítő italért A Mártírok terén, a 352. számú élelmiszerboltban ti- zenkétféle üdítőt árulnak, és bár nem kötelességük, a norvég hűtőpult egy rekeszében szorítanak helyet egy ládának, amelyben néhány üveggel minden üdítőből tartanak. — Mert nemcsak olyanok jönnek, akik haza viszik. Ebben a rekkenő hőségben gyakrabban belépnék a szomjazok — mondták az eladók. A Damjanich és a Pázmány Péter utca sarkán, a 343. számú üzletben a pult mögött álló kislány azt felelte, hogy sajnos nincs hideg italuk. Kifelé menet a pénztárgépet kezelő férfi csodálkozva pillantott az üres kosárra: »Nem találta meg, amit keresett? No, tessék várni...« A vásárló kedvébe akar járni: »Ha visszafelé tetszik jönni, addig meghűl!« — szól utánunk. 'Figyelmessége egyébként az árukészletén is meglátszott: kicsi és nagy üveg Fonyódi ásványvíztől a különféle • szörpökig mindenféle frissítő van az alsó polcokon. A 363. számú csemegebolt a kórház közelében van. Négyféle üdítőt találtunk és literes üvegben szőlőlét, kisebben paradicsomlét. — Ez mind kevés — panaszolják az eladók —, sokkal többet keresnek a vásárlóink, csakhogy a söripartól alig kapunk... Egyszer szállít egy héten, raktározásra pedig nincs módunk. A Zalka Máté utcában, a 364. számú élelmiszerüzletben a bejárattal szemben, előkelő helyen sorakoznak a kólás, jaffás, traubisódás üvegek, az ajtó mögötti sarokban ládák vannak. A falon reklámtábla: »Traubisóda — de csak hidegen!« Talán ezt szívlelték meg, mert a háromféle üdítőből ez utóbbit hidegen is tudták adni. Az Ady Endre utcában van a Finom Falatok Boltja és az állami gazdasági mintabolt. Az előbbinek külön kiszolgáló személyzet^, hűtőpultja van a szeszmentes italok tárolására és eladására, de szegényesebb a választék. Csak jaffából tudtak hideget adni. A mezőgazdasági mintaboltban az üdítők széles — és hideg! — választékából kérhetnek a szomjazok. A Nagykanizsai Sörgyár Somogy megyei Ásványvíz és Üdítőital Gyáregységénél mondták, hogy a múlt héten naponta átlagosan 100 hektoliter szikvizet és 50 hektoliter üdítőt szállítottak ki. Igen, persze, lehet, hogy így van, gondolta Pelageja. A Fatuskó fia nősülni készül. Folyton a házuk körül sündörög. Hát nem, Vaszenyka, kövér falat lenne az neked. Aki sokat markol, keveset fog. Baltával manapság nem sokra megy az ember az életben, na és, azonkívül mit tud még a fiad? Nevetni való! Elment a városba, két évig tanult, és ugyanazzal a fejszével jött vissza. Ácsnak tanult ki. Pavelon a hűs este sem segített. Mint valami zsák, úgy lógott az asszony karján. Pelageja letette a kalapját, leoldotta a nyakkendőjét. — Tarts ki még egy kicsit. Nemsoká hazaérünk. Nekem is úgy ég a lábam. Persze, ez a magas sarkú cipő valóságos kínszenvedés. A fene essen belé, aki kitalálta! Harmadik éve, hogy beszerezték ezeket a holmikat — a kalapot is, a nyakkendőt is, a magas sarkú cipőt is. Ügy gondolták: ha rendes, okos emberekkel járnak össze, nekik is lépést Ez a korábbi — kevésbé jne- leg — hetek forgalmának a kétszerese. «Innen kapják védőitalukat, hatalmas ballonokban az ásványvizet a megye üzemei is. Május 1-től a fonyódi töltőüzem két műszakban dolgozik, és az év végéig megháromszorozzák kapacitásukat. Választékukat csökkentették: a »Vitis« néven ismert szőlőlé, a grapefruit-lé és a hazai kóla gazdaságtalan gyártását beszüntették. Mindössze kétféle üdítőt, illetve kísérőitalt kapunk tőlük: az Orange-t és a Tonicot. G. J. kell tartaniuk a többiekkel. De vesztükre: három év óta most először mentek vendégségbe. Agrafena háza mellett megálltak — Pavel teljesen kifulladt —, és akkor éppen Anyiszjába botlottak. Éppen a saroknál perdült ki, ráadásul nem is egyedül — a feslett Manykával. Pavel alighogy meglátta drága nővérkéjét, megingott, mint a kivágott fa. Pelageja meg hirtelen azt se tudta, hova legyen, mintha elborult volna az agya. S ekkor még egy ostobaságot követett el — lépre ment a Nagy Manykának. Ez az undok ingyenélő azt mondja: — Na, Prokopjevna, kijöttek egy kis friss levegőt szívni? — Ki, ki, Marja Arhipova! Fekszik, fekszik ez az ember az ágyban: »Vigyél mán ki, asszony, a friss levegőre.« Mit is tehetett volna? Nincs otthon — az utcán van: ha egyszer kérdeznek, akár tetszik, akár nem, válaszolni kell. Csak egyre nem gondolt abban a percben, hogy néha az a két lábon járó deszka is megszólal. Matrjoha pedig — aki nemcsak deszka volt, hanem ráadásul süket is — egyenesen rádörrent, nem is beszélt: — Mit hazudozol? Pjotr Ivámosnál voltatok... A boszorltányos már csak emlék Vézás hímzés dobozra faragva Csak a leggazdagabb buzsáki lányok engedhették meg maguknak annak idején, hogy rátétes mintával díszített tüll- blúzban sétáljanak vasárnap délután. A finom, leheletszerű anyagra rávarrni az egy darabból ollóval kivágott »rátétet«, roppant vesződséges, drága munka volt. Nem is nagyon van már a féltett ruhadarabból. Mindössze egyet sikerült kiállítani a fonyódi továbbképző intézet halijában, ahol Buzsák népművészete régen és ma címmel rendeztek tárlatot a legszebb alkotásokból. A cím egy kissé meglepő. Régen és ma? A népművészet köztudottan régi. Fejlődik, átalakul? Igen. Matkó Imréné népművelő, aki összegyűjtötte a kiállítás anyagát, azt mondta, hogy nagy a változás a motívumokban. Átalakulnak a minták. Ezt bizonyította a kiállított hímzésekkel, faragásokkal is, melyeket a legjobb buzsáki népművészektől és a fonyódi népművészeti szakkör tagjaitól szedett össze. A gazdag gyűjtemény szebbnél szebb darabjai szinte beborítják a falakat. A legősibb hímzési forma a boszorkányos öltés. Valószínű az elkészítés nehézsége miatt kapta ezt a nevet. Mutatós, színes hímzés, bár mindössze kék, zöld, sárga, fekete és piros színű pamutfonalat használtak hozzá. A boszorkányost bársonyra hímezték, párnákat, ruhákat készítettek ezzel az öltésfajtával. Állítólag ma már senki nem csinál ilyet. Régi idők falusi életformáját idézik a szőttesek, melyeket a századforduló táján készítettek uoljára szövőszéken. A tulajdonosok még kimosni sem engedik a féltett holmit, annyira óvják. A fő helyen mutatja a kiállítás a nagyméretű takaró két változatát. Ha ágyra való, akkor csipkebetéttel, ha halotti szemlédéinek használták, akkor szőttes motívumókkal készült. Ahogy közeledünk a mához, egyre gyakrabban találkozunk a buzsáki népművészet másik remekével, a rátétessel, amely ugyancsak nagy ügyességet kívánt készítőjétől. »Hálás« minta, mert mindenféle anyagra rávarrható. A legismertebb buzsáki motívum a vézás, a geometriai alakzatból öisszeálló virágminta. A népművészeti boltokban a leggyakrabban ezzel a fajtával lehet találkozni. Nagyon vigyáztak a színösszeállításra: leggyakoribb a piros-kék volt. A minta népszerűségét, elterjedését bizonyítja, hogy a buzsáki népi fafaragók — akiknek munkáival ugyancsak találkozhatunk — szívesen alkalmazzák. A legjobbak pásztorbotjain, faragott dobozain, Ekkor jött csak a haddel- hadd. Anyiszja — jól a pohár fenekére nézett — neki- durálta magát, és kipakolt, hogy csak úgy zengett bele az egész utca: még csak meg se akartok ismerni ... szégyelli- tek az édestestvéreteket... tönkretetted a szülői házat... — ezt már egyenesen Pelage- jának szánta. Valahányszor leissza magát, mindig fel- hánytorgatja a házat. Ám legyen. Pelageja nem maradt adós. Agyoncsépelik, és még ő tartsa a hátát? Azt már nem, megkapod a magadét. Még egy kicsit többet is... Ekkor Pavel rosszul lett, hányni kezdett. Az ablakból kikukucskált a Lófogú Agrafena — végre egy jó kis muri, legalább lesz kin köszörülni a nyelvét; Tolja Borobisek is ott termett... Legalább nem kell moziba menni. Utcahosz- szat kiteregették a szennyesüket ... Csak egy dolog nyugtatta meg Pelageját: rendes emberek nem voltak a közelben. És ha egyszer nincsenek, csak Agrafena házánál vertek föl olyan port, majd elmossa az eső. 11. — Olyan vagy, mintha aranyhullámokban fürödnél... Csak úgy szikrázol... Így locsogott, hízelkedett neki Olesa művezető az ellő találkozásukról, amikor Az eredeti vézás minta. korsóin az életképeken kívül szerepelnek ezek a motívumok is. A legkiválóbb népművész faragók mellett ott vannak a ,fonyódi amatőrök is, akiknek kezdeti munkái nagyon ígéretesek. A vasárnap nyílt kiállítást azzal a szándékkal rendezték, hogy bemutassa a balatoni üdülőknek mindazt, amit a déli parthoz közeli falu népművészete nyújt. Mert a hímzés legrégebbi formája feledésbe merül. A meglevő motívumok átalakulnak. Az utóbbi időkben megnövekedett igény olyan változás felé vezet, aminek jó lenne elejét venni. A szériában gyártott darabokon — melyek iránt nagy a kereslet — egyszerűsödött a minta, kevésbé hozzáértők keverik a színeket. Azzal az indokkal, hogy divat a népművészet, elnagyolt buzsáki minták virítanak a nők nyári ruháin, blúzain. Még nagyobb baj, amikor ezek az egyszerűsített vagy túlcifrázott változatok csempéken jelennek meg a balatoni bazárakban, és ezeket kínálják jó pénzért a külföldieknek. Meg a magyaroknak is. A folyamatot egyik napról a másikra megállítani nem lehet. Ahhoz azonban, hogy a vásárolni akarók különbséget tudjanak tenni a tiszta búza és az ocsú között, első lépés lehet ez a kiállítás. A második az lenne, hogy az igazi értékek elfoglalják helyüket. Elfogadható áron. Simon Márta Galamb vitte a híreket Optikai távfelzS a vitrinben Természetes vágyunk és igényünk, hogy ismerőseinknek hírt adjunk magunkról, és hírt várjunk tőlük. A hírközlésnek, az információcserének számtalan módja van. Ebből a számtalanból ismerhet meg jó párat az, aki elmegy a balatonszemesd Postamúzeumba, és végignézi a nyáron nyitva tartó kiállítását. meglátta a nyitott ablaknál fésülködni. De az asszony ebből a találkozásból csak az éles fájdalmat (ez a vadmar-, ha belemarkolt a hajába) meg a szemtelen, epedezőn kancsalító szemét jegyezte meg. Na és persze, álmában sem gondolta volna, hogy valaha is összeveti őket a sors. Mi köze lelhet egy egyszerű kolhozista asszonynak a folyón túli vezetőhöz? Arra ment, meglátott egy fiatalasszonyt az ablakban — mulatott egy jót. megcibálta a haját. Útjuk mégis kereszteződött. Másfél-két hét múlva Pelageja ruhát öblített a fo- lyónál, egyszer csak ott termett ez az Olesa. Azt sem tudta, honnan került elő. Mintha a földből nőtt volna ki. Csak áll, nézi oldalvást, és csikorgatja a fogát. — Miért nem veszed le a kendőd? Nincs hideg. — Te meg mit akarsz megint a hajamtól? Tűnj el, de rögtön, mielőtt még a suly- kolóval el nem zavarnálak! Fütyülök rá, hogy vezető vagy. — Jól van. Elmegyek, ha megmutatod. — így is elmész te. Ha moziba mész, jegyet veszel, most meg potyázni akarsz? — Na és, mibe kerül á te jegyed? — Eredj, eredj isten hírével. Nincs nekem időm veled cicázni. (Folytatjuk.) Maga az épület is postatör- tóneti emlék. A XVIII. században itt cserélték ki fáradt lovaikat a postakocsisok, és itt pihentek meg egy kis időre. Az udvaron ott áll néhány postakocsi, mellyel, hajdanán közlekedtek, és ott áll mellettük egy vasúti postakocsi is. Bent a kiállítóteremben a távközlés módjairól — régi és mai formáiról -v kaphat képet a látogató. Kezdetben volt a postagalamb, mely vitte- hozta két ház között a jó és rossz híreket. Persze a távközlésnek nem ez a legrégebbi fórmája. Az ógörögök fáklyák fényével üzentek, távjelző betűhálózatuk volt. Az ókori »távirdászok« három távközlési formát ismertek: az optikait, az akusztikait és a víz felhasználásával történő távközlést. A primitív népeknél még ma is megtaláljuk az akkor ismert távközlési módokat. Az egyik vitrinben ott áll az a makett, melynek eredetijét 1792. július 12-én mutatta be Claude Chappex a francia nemzetgyűlésnek. Ez egy optikai távjelző készülék, mely a XIX. században több országban is elterjedt. Távíró- készülékek sorakoznak mellette, és egy makettsor, amely bemutatja a látogatóknak: hogy jut el a levél a feladótól a címzettig. Telefonok egész sora egészíti ki a kiállítást Egy hatalmas terepasztalról kell még szólni. Talán órákra lenne szükség, hogy minden részletét fölfedezze az ember, hiszen annyi minden található rajta: vasútállomások és rakodók, alagutak és házak, arrább utcák előtt suhan a kis vasút. Diósdi István, a tamási postahivatal volt vezetője készítette ezt a remekművet, melyet minden vasútmodelle- ző megirigyelhet. Ez talap a legmaradandóbb látványossága a kiállításnak. D. T.