Somogyi Néplap, 1976. július (32. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-06 / 158. szám
OLIMPIÁRÓL OLIMPIÁRA Aranyak, arcok, pillanatok Bal kézzel nyert: Takács Károly Tizennégy esztendős korában eigy honvéd-tiszthelyettes képző és nevelő intézetbe került. Ott kedvére foglalkozhatott kedvenc sportjával, a céllövészettel. Harmadéves hallElkezdték a Rákóczi labdarúgói Tart még az átigazolási időszak Hogy mennyire futballra éhes a kaposvári . szurkolótábor, azt elárulta a Rákóczi- pá'lva hétfő reggeli képe. Az állóhely felőli oldal árnyékos helyei hamarosan megteltek nézőkkel, akik kíváncsian lesték, hogy kik bukkannak elő a játékoskijároból az első edzésre, ha véget ért az értekezlet. Csaknem egy óra eltelt, mire Embersics Sándor, a Rákóczi elnöke meg Mathesz Imre vezető edző zárta a tanácskozást, s jó munkát, sikerekben gazdag bajnoki évei kívánt a labdarúgóknak. Előbb azonban négy új fiú bemutatkozott. Zentat József, a Kossuth KFSE-ből. Horváth Lajos, Mater László meg Éger Károly a Videotonból került a Rákóczihoz. — Ezzel az átigazolás természetesen még nem ért véget számunkra. Több kérelmünk van benn. egyikről-má- si-król már csak a pecsét hiányzik. Majd csak július 15- én adhatunk számot arról, hogy a kiszemelt játékosok közül ki kerül hozzánk. Hangsúlyozzuk, hogy korábbi labdarúgóink mind bizalmat élveznek — mondta a sportkör elnöke. Csak a három kapus távozott el. Szabóról meg Feketéről lemondott a Rákóczi, Rapp Imre — aki a szükségkapus szerepét vállalta Hegedűs Péter sérülése után — szerződése lejártát követően visszatért Pécsre. Természetesen hiányzik a Videotonhoz távozott Burcsa is, aki jelenleg ugyanúgy katonai szolgálatot teljesít, mint Hegedűs Péter. Közben a pályára vonult labdarúgókat az edzők még_ egyszer eligazították, s kezdődhetett a munka. A szurkolók örömmel látták, hogy az új szerzemény Zentai milyen energikus. Horváth a kapuban bizonyította rugalmasságát, labdabiztonságát. — Magasabbra is nőhetett volna az ifiválogatott balhátvéd: Mater — hallottuk az egyik nézőtől. — Berendi sokkal kisetob volt, s mégis a válogatott egyik’ erőssége lett — repliká- zott egy másik szurkoló Mater védelmében. Az edzések menetrendje felől érdeklődtünk a vezető edzőtől. — A felkészülés négy hetében két edzés az előírás. Csak vasárnap tartunk pihenőt. Délelőttönként a technikai gyakorlatok folynak, délután az erőnléti munka következik. Már hétfő délután is ott szerepel az edzéstervben a háromezer méteres futás — mondta Mathesz. A háromezernek eddig is tekintélye volt, de most, amikor a minimumvizsgában is ott van ez a szám, még inkább hangsúlyt kap. Aki a másodszori ellenőrzéskor sem tudja teljesíteni az előírt szintidőt, attól az MLSZ megvonja a játékengedélyt. Derűs jókedv jellemezte a Rákóczi hétfő délelőtti edzését. Csak Németh búslakodott: délelőttönként a fizikoterápián kezelik sérült lábát. Délutánonként azonban ő is a többiekkel edz. Nem látványos az, ami a most megkezdődött edzéseken folyik a Rákóczinál (meg a többi NB I-es csapatnál), de elengedhetetlenül szükséges. A kaposvári csapat mögött levő három nyár igazolja, hogy érdemes jól lerakni az alapokat. K. S. Pályázati felhívás! Ipari vállalat pályázatot hirdet erőmű vezetői munkakör betöltésére Feltételek: gépészmérnöki végzettség, erőművezetésben való jártasság. Ä pályázatokat Ipari vállalat jeligére, 500790 számra kaposvári hirdetőbe kérjük. (500790) gató korában már az intézet iegjobb hadipuská&a lett. Tizennyolc éves korában nyílt alkajma arra, hogy pisz- tolylövészettel is foglalkozzon. Első nagy sikerét céllövőversenyen 1938-ban érte el, amikor gyorstüzelő pisztollyal legyőzte a magyar válogatott keret valamennyi tagját. Öröme azonban rövid ideig tartott, 1938 szeptemberében ugyanis egy hadgyakorlaton egy kézigránát felrobbant a kezében, és a jobb kezefejét leszakította. Hónapokig kórházi ápolásra szorult. Sokan azt hitték, hogy ezzel befejeződött versenyzői pályafutása. Takács Károlyt azonban más fából faragták, elhatározta, hogy bal kezébe veszi a pisztolyt. A következő év tavaszáig esőben, hidegben, hóban rendszeresen edzett. Ennek a fáradhatatlan gyakorlásnak köszönhette, hogy 1939 áprilisában megnyerte az évadnyitó versenyt, ezúttal bal kézzel. Első igazi sikerét 1948-ban a londoni olimpián érte el. A küzdelmet megelőző előkészületről Balogh Ambrus később így emlékezett vissza: — Takács Károly bámulatos akaraterővel készült az olimpiai győzelemre. Nagy munkával igyekezett minden mozdulatot beidegzeni, gépszerű- síteni. Számtalan célratartá- si, elsütési és pisztolyvezetési gyakorlata, amelyet minden szabad idejét felhasználva végzett, segítette ahhoz, hogy állandóan a hiteles világcsúcs fölött lőjön a válogató versenyeken. Nyugodtan merem állítani, hogy ilyen teljesítményt a világ egyetlen versenyzője sem tud felmutatni ... Takács Károly e fölényes oiimpiai győzelme a komoly munka megérdemelt győzelme volt. Hihetetlenül nagy akaraterő és elhatározás nélkül ez el sem képzelhető. Ebben mutatott példát a magyar lövészeknek olimpiai bajnokunk. Mi sem jelzi jobban Takács Károly önbizalmát, hogy már a verseny előtt gondosan megszövegezte és leírta azt a nyilatkozatát, amelyet majd mint győztes el akart mondani a magyar rádió munkatársának. Négy esztendővel később Helsinkiben Takács a világ bámulatára megismételte londoni bravúrját, és újra aranyérmet nyert az önműködő sportpisztollyal. Nyilatkozatát egyébként ugyanúgy, mint Londonban, a verseny után azonnal előhúzta a zsebéből, és átadta a magyar sajtó és rádió munkatársainak. Érdekesség, hogy ezúttal nemcsak a saját győzelmét jósolta meg, hanem bizonyosra vette Kun Szilárd ezüstérmét is. Utolsó nagy eredményét 1958-ban érte el, amikor a világbajnokságon két bronzérmet nyert. Később a fiatalok nevelésével foglalkozott, egészen 1976 elején bekövetkezett haláláig. M. K. Nyári Totó Kupa Győzelemmel rajtolt a Barcs és a Táncsics Vasárnap nyolc csoportban rajtolt a labdarúgók Nyári Totó Kupája. A somogyi együttesek közül a Délnyugati csoportba sorolt Táncsics és a Barcs egyaránt jól vette az első akadályt. A kaposváriak otthonukban, a barcsiak pedig Dunaújvárosban győztek. A Balatoni csoportban szereplő Siófok alulmaradt Ajkán. Barcs—Dunaújvárosi Építők 2:1 (1:1) Dunaújváros, 100 néző. V.: Szinger. Az ifjúsági játékosokkal tűzdelt barcsi együttes nemcsak egyenrangú ellenfele volt mezőnyben a dunaújvárosiaknak, hanem a kapu előtt határo- zottabbnak is bizonyult. Jó játék, megérdemelt győzelem. Góllövők: Kampf, Utasi, illetve Soós. Jók: Fodor, Utasi, Karsai, illetve Debreceni I., Simon Gy. Táncsics—Mázaszászvár 2:0 (1:0) Kaposvár, 200 néző. V.: Dravecz. Mindkét félidőben a Táncsics játszott fölényben, többet kezdeményezett és biztosan győzött. Góllövők: Túli, Dobor. Jók: Hamar, Túli, Markavics, illetve Csábrák, Katona. További eredmény: Szigetvár—Enyirig 6:1 (3:1) A Délnyugati csoport állása: 1. Szigetvár 2. Táncsics 3. Barcs 4. Dunaújv. Ép. 5. Mázaszászvár 6. inlying 11-----6—1 2 1 1------2—0 2 1 1------2—1 2 1-----1 1—2 — 1--------i 0—2 — 1-----1 1—6 — B alatoni csoport Ajkai Alumínium—Siófok 1:0 (1:0) Ajka, 300 néző. V.: Grubits. Habár végig a siófokiak irányítottak. a hazaiak a 18. percben lőtt lesgyanús góljukkal megszerezték a két pontot. A nagy meleg ellenére jó iramú mérkőzés volt. G.: Nagy. További eredmények: Schönherz SE—Pápai Textiles 3:1 (1:0) Péti MTE—Ajkai Bányász 9:1 (4:0) A csoport állása: 1. Pét 1 1-----------9—1 2 2. Schönherz SE 11-----------3—1 2 3. Ajkai A. 11-----------1—0 2 4. Siófok 1-----------.1 0—1 — 5. Pápai P. 1-----------1 1—3 — 6 . Ajkai B. 1-----------1 1—9 — N incs telitalálat a totón A 27. játékhét telitalálatos | szelvény nem akadt. Huszon- szelvénye a következő: x 1 2 Ihét fogadónak sikerült 12 vég - 1 1 1 1 1 2 1 x 2 x +1. I eredményt megjósolni Ezek _ ...... (nveremenye egyenként 39931 Ezen a játékhétén sem teli- forint. A 11-esek 904 forintot, UlaJ.aU*, sem 13 találatosía tízesek 148 forintot kapnak. JÚLIUS 6 KEDD Csaba A várható időjárás: A várhaló időjárás ma estig: Főként nappali felhőképződés, elszórtan, elsősorban az ország északi részén záporral, zivatarral. Élénk délnyugati, nyugati, majd átmenetileg megerősödő és északnyugatira, északira forduló szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma; 30 fok körül lesz. Távolabbi kilátások péntek reggelig: Fokozatosan megnövekvő felhőzet, főként az időszak második felében többfelé záporesö, zivatar. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12—17 fok között, a leg magasabb nappali hőmérséklet 24—29 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál 11 órakor 26 fok volt. Dabrónaki Gyula köszöntése Dr. Dabrónaki Gyulát, az MSZMP KB tagját, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökét, a párt- és munkásmozgalom régi harcosát 60. születésnapja alkalmából tegnap köszöntötték a Központi Bizottság székházában. A KB üdvözletét Németh Károly, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára adta át — Kerámiakiállítás nyílt tegnap a barcsi Móricz Zsig- mond Járási Művelődési Központban. Tamás László, a népművészet mestere mutatta be a barcsi születésű Arató Miklós népi iparművész pályáját, művészetét. A kiállítás két hónapig lesz nyitva. ■ — A hortobágyi lovasnapoknak a rekkenő hőség ellenére rekord közönsége volt. ötvenezernél többen keresték föl a pusztát, a mátai lovaspályán, ahol a parádét tartották. — Orosz nyelvű tábor nyílt négy megye — Heves, Komárom, Somogy és Tolna —közép iskolásainak Tatán. Száz fiatal, ötven szovjet egyetemista segítségével három hétig gyakorolja a nyelvet. — Molnár Piroska színművésznő, a Csiky Gergely Színház tagja részt vesz a héten Karlovy Vary-ban rendezendő XX. nemzetközi filmfesztiválon, melyen az Árvácska című filmet is bemutatják. — Szerelem minden időben címmel Sólyom Ildikó előadói estjét rendezték meg szombaton este a Siófoki Művelődési Központ nagytermében. Az esten színvonalas műsorral szerepelt a siófoki Spirituálé együttes. fi 160. esküvőiére készül Újabb esküvőjére, szám szerint a százhatvanadikra készülődik az észak-iráni Ali Akbar Baiknoori. A 88 éves férfi szerint energiájának titka az, hogy 18 éves kora óta mindennap elfogyaszt egy kiló nyers hagymát, s ennek következtében — mint nyilatkozta — »ma is úgy érzi magát, mint húszévesen«. 1963-ban, a többnejűség betiltásával nehéz napok jöttek Baiknoorira, aki azonban napi hagymaadagját ezután sem csökkentette. «•Az ember sírva fakad, ha arra gondol, hogy a mai fiatalembereknek mennyire nincs fogalmuk a női szívek megnyerésének módszereiről« — mondotta Baiknoori, aki igen büszke arra, hogy 159 házasságának jó részében igen rövid 'ismeretség után kérte meg az éppen soron levő hölgy kezét, s a válasz minden esetben igen volt. 5 évvel ezelőtt, 1971. július 6-án halt meg — 71 éves korában — Louis Dániel Armstrong, a világhírű néger dzsessztrombitás, énekes és zeneszerző. New Orleans- ban született, egyszerű néger családban, és 13 éves korában tanult meg trombitán játszani. Szülővárosában kezdődött pályafutása 1917-ben, Kid Ory zenekarában. Néhány év .múlva már mint híres muzsikust hívták meg Chicagóba. 1924— 25 között New Yorkban érkezett el fejlődése csúcspontjára, mint a legnagyobb — New Orleans-i stílusú — dzsessztrombitás. Az 1920-as evek végén stílusa a szólóvirtuozitás irányában változott. 1940— 42 között ismét stílust váltott, és főleg mint énekes előadó szerepelt, maid a következő években újból visszatért fiatalkori ját ékmodorához. Armstrong az első, világméretekben tekintélyt, tiszteletet szerzett dzsesszmuzsikus. Korának talán legnagyobb trombitajáté- kosa volt, akinek csodálatos hantrszertechnikai tudása kimeríthetetlen rögtönzőkészséggel párosult. A világ csaknem minden táján nagv sikerrel vendégszerepeit. — Az egyetemisták nyári építőtábora tegnap megnyílt Szegeden. A József Attila Tudományegyetem KlSZ-bizott- sága által évek óta hagyományosan szervezett egyhónapos mumkaakción az idén csaknem négyszáz fiatal vesz részt, köztük külföldiek is. — Háromezer-nyolcszázan kerestek felüdülést a hétvégi két napon a kaposvári strandom — Ég és föld között címmel Zichy Mihály életéről szóló könyvet jelentetett meg a Corvina Könyvkiadó. A regényt Zoltán Pál írta. — A tizennegyedik eszperantó nyári egyetemet vasárnap Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Központban megnyitották. ítélet a pannonhalmi iiiiikir.csrabick ügyében Tegnap ítéletet hirdetett a győri járásbíróság a pannonhalmi mükincsrablók ügyében. Szathmári Tibor elsőrendű vádlottat a bíróság bűnösnek mondta ki csalás, lopás, sikkasztás, üzérkedés, orgazdaság és lőfegyverrel való visszaélés bűntettében és 5 évi szabadság- vesztésre ítélte — amelyet szigorított börönben kell letöltenie — és öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Van Tilburg Jacobus holland állampolgár, másodrendű vádlottat 3 'évi és fi hónapi szabadságvesztésre, gépkocsiját érintő vagyonelkobzásra, s mellékbüntetésként az országból való kiutasításra ítélte. Várpalotai Ferenc harmadrendű vádlottat 4 évi és 8 hónapi szabadságvesztésre és a közügyektől 5 évi eltiltásra. valamint teljes vagyonelkobzásra ítélte. Az ügy hatodrendű vádlottját, Van der Kant Hecdrikus holland állampolgárt egy évi és 8 hónapi szabadság- vesztésre és az országból való kiutasításra ítélte. A vádlottak fellebbeztek az ítélet ellen. — Anton! Slonimski kiemelkedő lengyel költő 80 éves korában, Varsóban autóbaleset következtében meghalt. — A kaposvári Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskola (7401 Kaposvár, Pf. 16.) levelező tagozatán felvételre lehet még jelentkezni augusztus 15-ig. Felvételüket azok a mezőgazdasági munkaterületen dolgozók kérhetik, akik a 17. életévüket betöltötték és legalább három éven át mezőgazdasági munkakörben dolgoztak. Felvételi vizsga nincs. Kérésre az iskola bővebb tájékoztatót és jeleatkezesi lapot kiad. (13611)