Somogyi Néplap, 1976. július (32. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-29 / 178. szám
Csatorna épül Tavaly decemberben kezdték el a cukorgyártól a Damjanich utcáig húzódó csatorna építését. Ez a 20 millió forintos beruházás oldja majd meg egyebek között az épülő Buzsaki-lakó- telep, valamint a Damjanich utcára csatlakozó kis utcák szennyvízelvezetését. E munka befejezési határideje december 31. A kertből közvetlenül a boltba AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI 0 I Z O TTS ÄG Á M A K LAPJA XXXII. évfolyam, 178. szám. Csütörtök, 1976. július 29. Javult a balatoni ellátás, megfelelő a hálózat munkája Az OKF ellenőrzési tapasztalatai (Tudósítónktól.) A közelmúltban a barcsi áfész pálfalui vegyesboltjában a boltvezetővel, Pozsonyi Józseffel beszélgettünk, amikor kis kosárral a karján Bukta György lépett az üzletbe. Elmondta, hogy három és fél kiló zöldbabot meg négy kiló uborkát hozott. Nekik már nincs rá szükségük, s nem akarták végigjárni a szomszédokat, így kínálni a fölösleget. Arról érdeklődött a boltvezetőtől, hogy megveszik-e, el tudják-e adni. Néhány perc múlva a reggel szedett friss áru már ott volt a vegyesbolt gondoláiban. Barcs nagyközség pálfalui részén vannak családok, amelyek nem tudják saját szükségletüket megtermelni, ezért a zöldségfélét meg kell vásárolniuk. A barcsi áfész — hasonlóan a megye többi szövetkezetéhez — lehetőséget biztosított arra, hogy a bolt közvetlenül is felvásárolja a kisebb tételű zöldséget, gyümölcsöt. Májustól veszik át a termelők áruit, kikapcsolják a felvásárlást, mely az áru útját hosszabbítja. Júliusban 20 nap alatt 7900 forint értékű zöldséget, gyümölcsöt vettek át így kisebb-nagyobb téteMai tv-ajánlaíunk Ásta Nielsen A Dán Televízió 1971-ben; az azóta elhunyt művésznő kilencvenedik születésnapjára készítette filmjét. Tisztelegve ezzel a némafilm legnagyobb sztárjának, akit nem a múló divat, hanem a sokoldalú jellemábrázoló képessége emelt az élvonalba. Játszott vígjátékokban, drámákban, mai és klasszikus témájú történetekben. Egyedülálló alakítása a Hamlet címszerepe, de élményt nyújtott mint bájos bakfis, meg nem értett, szenvedő asszony, elzüllött, kihívó prostituált. Minden szerepében egyénit, hiteleset adott. Sajátos maszkja — fehér, sápadt arc, feketén árnyékolt szem — típust teremtett. Hosszú éveken át így ábrázolták a végzet asszonyát szerte a világon. A filmben számos némafilm- részletet láthatunk. Megszólal maga Ásta Nielsen is; elmondja. hogy 88 évesen ment férjhez harmadszor, s akkor végre megismerkedett a boldogsággal. (20 órakor sugározza a televízió.) _ . •lekben. Vannak rendszeresen szállítók is, Asztalos Gyulától például paprikát és paradicsomot, Fenyősi Károlynétól uborkát, paprikát és káposztát, Henger Mártonnétól burgonyát, Kempf Istvántól káposztát kap a bolt. Azonnal kifizetik a mindenkori felvásárlási árat. A tapasztalat igazolja; hogy helyes az ilyen intézkedés. A boltba nap-nap után eljárnak az emberek vásárolni, s magukkal viszik a kisebb tételű zöldségféléket, melyekkel a felvásárlóhelyre esetleg már nem fáradnának eL A Belkereskedelmi Minisztérium vezetői az üdülőterületek fokozott ellenőrzésére kötelezték az Országos Kereskedelmi Főfelügyelőséget. Az intézkedés végrehajtására az OKF július közepén 15 megyei kereskedelmi felügyelőség, valamint vállalati és társadalmi ellenőrök közreműködésével nagyarányú vizsgálatot tartott a Balaton mentén. Az átfogó ellenőrzés tapasztalatairól dr. Lugosi Lajos, az OKF vezetője nyilatkozott az MTI munkatársának: — Az ellenőrzés kiegyensúlyozottnak ítélte a Balaton menti alapvető élelmiszer-ellátást, közte — a szalámi kivételével — a húsellátást is. Az üzletekben megfelelő arányban kínáltak olcsóbb húsipari termékeket. A zöldség- és a gyümölcsellátás a jól ismert okok miatt gondot okozott, egészében azonban az ellenőrök a Balatonnál, elsősorban a somogyi oldalon, valamivel kedvezőbb kínálatot találtak, mint az ország más területén. örvendetesen bővült a tej és a tejtermék kínálata, joggal kifogásolható azonban, hogy sem a kereskedelem, sem a vendéglátóipar nem gondoskodik az igényeknek és a minisztérium előírásainak megfelelően a vendégek reggeli ellátásáról; az ellenőrzött 138 üzlet közül mindössze 7 helyen volt lehetőség reggelizésre. A korábbinál kedvezőbbek voltak a próbavásárlások tapasztalatai is. Az ellenőrök 218 üzletben, étteremben, ösz- szesen 18 700 forint értékű árut »vásároltak, fogyasztottak«, s azt állapították meg, hogy a vevők kárára 183 forintot, a vállalatokéra 63 forintot tévedtek az eladók. A Sió Mezőgazdasági Termelő- szövetkezet három üzletében például több mint 8 mázsa kolbászt adtak el a megengedettnél magasabb áron. Az • előkészített húsadagok eTlen- ; őrzése során a balatonfüredi j áfész halászcsárdájában 300 1 forintos árdrágítást előztek 1 meg az ellenőrök. összesen csaknem kétezer jár helyességét vizsgálták meg I —■ közülük 730-at érintett a húsáremelés —, s a kifogás körülbelül egyszázalékos volt. A vizsgálat alapján — a kisebb hiányosságok megszüntetésére a helyszínen intézkedtek az ellenőrök — 94 esetben folytatnak le gyorsított szabálysértési eljárást a vásárlók megkárosítói, a szabályok megszegői ellen. Rajtavesztett az építési vállalkozó Ingyen lakrész a társas nyaralóban A 46 éves budapesti Igrényi Ferencnek műszerész volt a becsületes foglalkozása. ö azonban úgy látta, hogy a gyors meggazdagodásnak vannak egészen más útjai is. Így azután 1972-től 1975 augusztusáig építési vállalkozóként dolgozott. Működése színhelyéül Zamárdit választotta. Elvállalta két, kétszintes nyaraló felépítését, kulcsátadásra. A két nyaralónál az építő- közösség négytagú volt,' és a négy közé tartozott az építési vállalkozó élettársa is. Igré- nyi Ferenc a közösség három tagjától beszedte a szükséges pénzt, azután megépítette | a nyaralót. Ebből a pénzből építette meg élettársa részét is. Ezután az élettárs kilépett a közösségből, a saját részét eladta 350 ezer forintért, és rögtön utána belépett a másik közösségbe, melynek ugyancsak ő volt a negyedik tagja. Itt is minden úgy történt, mint az első esetben; a négyrészes nyaraló építési költségét hárman állták, .Igré- nyi Ferenc élettársa egy vasat sem fizetett. Igrényi nem maga dolgozott az építkezésnél. A munkát másnak adta ki, alkalmazottai voltak. Az alapító okiratban mindkét építőközösség eredetileg úgy rendelkezett, hogy a nyaralót házi kivitelezésben, azaz saját maguk építik majd fel. Ezt azonban senki nem gondolta komolyan, hiszen Igrényi már előre megállapodott velük, hogy az általa meghatározott összegért ő felépíti az épületeket. A két építmény; értéke kö^ rülbelül 1 millió 200 ezer forint. Igrényi olyan megbízást is kapott, hogy egy másik építkezéshez építőanyagot vásároljon, ezért 13 ezer forintot vett föl. A pénzt azonban másra használta feL A Siófoki Járásbíróság Igrényi Ferencet jelentős áru tekintetében elkövetett üzérkedés, valamint sikkasztás bűntettében találta bűnösnek, ezért kétévi szabadságvesztésre ítélte, mellékbüntetésül pedig teljes vagyonelkobzást rendelt el. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve a büntetés enyhítéséért jelentett be fellebbezést. Kanapén a La Manche-csatornán át Két fotelon és egy kanapén kelt át a La Manche-csatornán három angol férfi. Szombaton indultak el a brit partokról az ülőgarnitúra »fedélzetén«, és a keddre virradó éjjel érték el a francia partot. A két fotelt és a kanapét üres benzintartályok tartották fenn a vízen, és csónakmotorok hajtották. 'A három navigátor: égy tengerészeti mérnök, egy bártulajdonos és egy tévéoperatőr nem először hívja fel magára a figyelmet. Négy évvel ezelőtt baldachinos ágyon »szelték át« a csatornát. Mostani vállalkozásukkal 5000 dollárt szeretnének összegyűjteni a brit királyi mentőcsó- nak-szövetség számára. Megérkeztek a tankönyvek A kaposvári József Attila könyvesboltba megérkeztek az új tanév könyvei. A dolgozók megkezdték a konténerekben érkezett könyvek szétválogatását, augusztus közepén pedig elszállítják a város általános és középiskoláiba. Légyirtás villanyárammal Az állattenyésztők joggal tartanak a legyektől; súlyos fertőző betegségeket hurcolnak be az istállókba. Ráadásul az állatok körül igen kedvezőek számukra a szaporodás körülményei, ezért a védekezés nagy körültekintést igényel. A Mezőgazdasági Gépkíeérleti Intézet szakemberei készüléket szerkesztettek, amelyet időközben az Állatkert zsiráfházában, az Ál- latorvostudoimányi Egyetem klinikáján, valamint az Alsó- tengelici Kísérleti Gazdaság tehenészeti telepén sikerrel próbáltak ki. A készülék:villamos légyölő berendezés, amelynek segítségével minimálisra csökkenthető az állatok körül a legyeik és rovarok A berendezés két főegységből áll: egy nagyfeszültségű villamos rácsból és az ultraviolet fénycsőből. A berendezés 220 voltos hálózati árammal működik, ezt transzformálják 4500 voltra, amit rávezetnek a készülék rácsaira. Az ultraviolet lámpákat a nagyfeszültségű rács minden oldalról körülfogja. A rövid- hullámú fényt kibocsátó lámpatestekhez a legyek és a rovarok csak a rácselemek között juthatnak közel. A rács között elrepülve azonban a keletkező kisülési szikra elpusztítja őket. A lámpák leginkább az esti és az éjszakai órákban működnek hatékonyan, amikor a láthatatlan rövidhullámú susüuimk _' garzas mellett meg a látható fény is a készülék hatókörébe csalogatja a rovarokat. Zárt helyiségben — amint a kísérletek bebizonyították — az ultraviolet lámpák a légteret bizonyos fokig sterilizálják is. A tapasztalatok szerint a készüléket az állattartó-telepeken jó hatással használhatják. Az ablakokat azonban szúnyoghálóval kell fedni, és gondóskodpi kell az istálló rendszeres tisztításáról is. Ilyen körülmények között — amelyeket egyébként az állathigiéniai előírások is megkövetelnek — biztosítani lehet a légymentes istállót. De egyéb üzemekben, élelmiszeripari létesítményekben és húsfeldolgozókban is áttérhetnek a villamos légyölök használatára ____ M ÉM ízlések. A fiatalember megkérdezi választottjától: — Mit gondol, kedvesem, megfelelnék én vének a kedves apja számára? — Azt hiszem, igen. Az ő ízlése ugyanis homlok- egyenest ellentétes az enyémmel. v Volt öröm! — Hol voltál, édefl fiam? — A szomszédban, mama, színes televíziót nézni 1 — És hogyan fogadtak? — Nagyon kedvesen. Kinyitották az ajtót, s ahogy megláttak, felkiáltottak: »Éppen te hiányoztál!«... Sovány vigasz A falu legzsugoribb embere halálán van, — Bárcsak oda is magammal vihetnem az aranyamat, ahova most megyek! — siránkozik. Az ágya mellett ölő pap megrázza a fejét: — Jobb, ha itt marad, megolvadna — válaszolja csendesen. Gyengéd célzás A társaságban áradozik egy asszony: — Maga úgy néz ki, mint az én harmadik férjem! — Hát hány férj« volt már? , j ^ — Kettő;;: •'* Férj helyett... Az idős Bella kisasszonyt a szomszéd S állandóan zaklatják, hogy miért nem megy férjhez. — Minek? — válaszolja Bella kisasszony. — Hiszen van egy kutyám, egy papagájom és egy macskám. Ez tökéletesen elég. — De hiszen ezek nem helyettesíthetnek egy férjet! — Dehogynem! X bátyám mindig morog, a papagájom egész nap káromkodik, a macskám minden éjszakát házon kívül tölt.. Csak a lényeget! Egy részeg tántorog hajnaltájt New York utcáin. Megszólítja az első járókelőt: — Bocsánat, meg tudná mondani, hogy hol vagyok? — A Brodway és a 42. utca sarkán — hangzik a válasz. — Hagyjon, hapsfkám, a részletekkel — mordul föl a részeg —, azt mondja meg, hogy mi a város neve... SmmggíNéplap AZ MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapjai, főszerkesztő t * JÁVORI BfiLA. Szerkesztőség: Kaposvár, Edtfnca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latínca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár» postafiók 31. Telefon: 11-51«. • Felelős kiadó: Dómján Sándor* Beküldött kéziratot nem érzünk! meg és nem küldünk vissza! Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva* falóknál és postáskézbesítőknél« Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft* Index: 25 957. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. .Kaposvár. Május 1. u. 101» Felelős vezető: Farkas Béla igazgató