Somogyi Néplap, 1976. július (32. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-28 / 177. szám

A munkaidő jobb kihasználása A vállalatok kiemelt fel­adata a racionális munkaerő- gazdálkodás megszervezése: ez a munkaidőalap eddiginél jobb, hatékonyabb kihaszná­lását is jelenti. A Kaposvári Villamossági Gyárban júni­usban hajtották végre a nor- marendazést. A gyár vezető­sége rugalmas döntést hozott a normáik felülvizsgálatára és rendezésére a munka terme­lékenységének növelése érde­kében. A normák karbantartása nem kampányfeladat: szívós munkával érték el, hogy a gyári közösség saját ügyének tekintse e döntés végrehaj­tását. A normák felülvizsgá­latát jól előkészítették: az év elején munkásgyűlésen is­mertették a dolgozókkal a normák rendezésével kapcso­latos intézkedést. A szak­szervezeti bizottság az elké­szített ütemterv alapján a műhelyekben vitatta meg a gazdasági vezetők és a bi­zalmiak bevonásával — a normák változtatásának mér­tékét. Ezután a szakszervezeti tanács külön megtárgyalta a termelőüzemekből érkezett módosítási javaslatokat. Az új normákat 15 nappal a bevezetés előtt mindenütt kifüggesztették. A norma­karbantartás éves szinten csaknem nyolcvanezer nor­maóra-megtakarítást jelent. Az új műveleti normák utal­ványozását folyamatosan el­lenőrzik: erre azért van szük­ség, mert a normarendezést átlagosan 25 százalékos bér­visszaadással kötötték össze, s ez nagymértékben befolyá­solja a dolgozók keresetét. A megtakarítás mérése és el­lenőrzése a dolgozók érde­ke is. A gyár vezetősége legutób­bi értekezletén döntést ho­zott az alkalmazotti munka hatékonyságának növelésére is. Meghatározta az alkalma­zotti létszám felső határát, s ebből az állománycsoportból termelő területre irányítják a többletlétszámot. A norma­rendezés tehát nemcsak a fi­zikai állománycsoportot, ha­nem a gyár teljes létszámát érinti. A dolgozók a munkaidő jobb kihasználásával kapcso­latban megjegyezték, hogy a veszteségidő csökkentése ér­dekében a műszaki fejleszté­si tevékenységre, az üzeon- és munkaszervezési célkitű­zések megvalósítására, a fo­lyamatos anyagellátásra is szükség van. Sz. F. Elégedettek a minőséggel Gabonaátvétel Csurgón Méig az esős napok előtt jártunk a Somogy megyei Ga­bonaforgalma és Malomipart Vállalat nagyatádi kirendelt­ségének csurgói raktáránál. Vidmann János kereskedelmi vezető elmondta, hogy július 5-én kezdték az idén a gabo- naátvételt a gyékényes:, az in­kei, a berziencei és az iharos- berényi termelőszövetkezet­től érkezett szállítmányokkal. Tíz vagon őszí árpát adtak át a gazdaságok. Ezután követ­kezett a takarmánybúza, most pedig javában folyik a ke­nyérgabona átvétele. (Ez utób­biból 800 vagonra számítot­tak, de az eddigi eredmények alapján ennél többre van ki­látás.) A rakományok 13 szá­zalékos nedvességtartalommal érkeztek, így nekik már nem kellett szárítaniuk. — Körzetünkben tíz átve­vőhely van, ebből csupán Csurgón öt átvételi »vonal« könnyíti a gazdaságok dolgát — tájékoztatott a kereskedel­mi vezető. — A tavalyihoz ké­pest száz vagonnal1 nőtt a sa­ját raktárterünk, de így is szükség van arra, hogy az üzemeknél helyezzük el a ter­més egy részét Július 19-én kötöttünk bértárolás! szerző­dést a gyékényesi termelőszö­vetkezettel, s ennek megfele­lően hozzáfogtunk a tsz Zá­kányban épült új gabonasiló­jának feltűnéséhez étkezési búzával. Ebből a megállapodásból is következtetni lehet arra, hogy Eddig 78—81 hektolitersúlyú gabonát vettek át. Új cukorgyár épül A kedvező külföldi tapasz­talatok felhasználásával nagy teljesítményű kukorica-cukor­gyár épül a Fejér megyei Szabadegyházán. Az új élel­miszeripari nagyüzem a kuko­rica keményítőjét alakítja át — bonyolult vegyi folyama­tokkal — szőlőcukorrá, illet­ve folyékony, koncentrált cu­korrá. A mintegy 2,5 milliárd fo­rint értékű beruházással fel­épülő üzem évente 120 ezer tonna kukoricát dolgoz föl, s ebből 45 ezer tonna folyékony cukrot, 1200 vagon finom­szeszt, 30 ezer tonna fehérje­takarmányt és 10 ezer tonna csíraolajat állít elő. A beru­házás előkészítése még az idén megkezdődik és az új gyár 1930-ban kezdd meg a termelést A szabadegyházi »különle­ges« cukorgyárat Fejér me­gyéhez közeli, kukoricaterme­lő nagygazdaságok látják el alapanyaggal. jó a kapcsolat a gabonaipar helyi egysége és a körzet me­zőgazdasági nagyüzemei kö­zött. Átadás-átvételi gondot nem említett a kereskedelmi vezető. Mint elmondta, gyak­ran ta1 ál koznak az üzemek megbízottaival. Eddig 78—81 hektolitersúlyú gabonát vet­tek át. Naponta ellenőrzik a termelőszövetkezetek ter­ményszárítóit, s a tapasztalat azt mutatja, hogy a gazdasá­gok betartják a munkával kapcsolatos előírásokat. Túl- szárítás még nem fordult elő, s 98 százalékos tisztaságú ter­ményt értékesítenek. A múlt héten kezdte a tisz­tított, kenyérnek való búza szállítását a csurgói termelő- szövetkezet, s hozzáfogott az átadáshoz — a száz vagonra szoló szerződés teljesítéséhez — a Kutasi Állami Gazdaság is Fölkészültek arra, hogy a körzetben naponta száz va­gon terményt vegyenek át, reggel hat árától este kilencig fogadják a rakományokat. A gabona egyenletesen érkezik a raktárakhoz. Minthogy a kalászosak nagy része még nem került le a táblákról, a tennivaló zöme — és talán a neheze — az átvevőihelyeken is hátra van. Tanulságok egy felhívás kapcsán Nem kell ahhoz különö­sebb szakértelem, hogy az ember tudja: a szerves trá­gya — istállótrágya és zöld­trágya, de ez esetben marad­junk az előbbinél — érték. Mégpedig olyan érték, mely a legkevesebb anyagi befek­tetéssel kitűnően hasznosul a talaj táperejének visszapót­lásában. Amikor arról beszé­lünk, hogy a mezőgazdaság­ban is mind nagyobb jöve­delmezőségre, viszonylag ala­csony ráfordítás mellett ma­gi termelési érték előállítá­Segítségei- kerestek és találtak Alig pár négyzetméteres helyiség, zsúfolásig megpakol­va. Ez a taszári orvosi ren­delő. Az asszisztensnő sajnál­kozva mondja: — Kevés a helyünk. Még a szekrény tetején is csomagok vannak, az új műszereket sem tudjuk használni. Dr. Ferenczi Ilona körzeti orvos hozzáfűzi: — Látnák még a telepi gyermektanácsadót! Nem le­het elférni ott, azonkívül egészségtelen is a helység. A taszári panaszok nem új keletűek. Így van már évek óta. Kicsi a rendelő, külön helyen' van a tanácsadó. A betegek nem férnek el. Az első félévben 9900 beteg for­dult meg a rendelésen, pedig a doktornő két hónapig nem is rendelt. Ha évek óta ismert ez a gond, miért' nincs megfelelő rendelő? A községi tanács 1975-ben megbízta a Batéi TÖVÁL-t. A vállalat elkészí­tette az alapokat, néhány he­lyen a falakat is elkezdte rakni, azután ... Azután meg­szűnt a TÖVÁL. A jogutód csak a negyedik negyedévben folytathatta volna a munkát. Taszáron - azonban mielőbb szerettek volna az új orvosi rendelőbe költözni. Segítséget kerestek és találtak. A nagyberki tanácsnak 1970 óta van egy »házi« építőbri­gádja, amelyben négy kőmű­ves. két segédmunkás és egy asztalos dolgozik. A techni­kai fölszerelés hiánya és a kis létszám miatt természetesen csak kisebb építkezések kivi­telezését vállalhatják. Ha ilyen nincs a nagyberki ta­nács székhelyén vagy a társ­községekben, akkor az építő­brigád munka nélkül áll. Most például másfél hónap kiesést kellett volna elköny­velniük. Közben azonban ér­tesültek a taszáriak gondjáról. A megállapodás gyorsan lét­rejött a két tanács között. A nagyberkiek vállalták az építkezés befejezését, a taszá­riak pedig az anyagbeszerzést, társadalmi munka szervezé­sét. A taszáriak eddig — rruég csak kétharmad részüket kér­dezték még — kétszázhuszoín- három óra társadalmi munkát és hatezerötszáz forintot aján­lottak föl. Tehát folytatódik a rendelő építése. Az új számvetés sze­rint már az ősszel készen áll az épület, s kisebb lesz a költség a tervezettnél. Annyi pénzt tudtak megtakarítani, hogy terven felül megvaló­síthatják a központi fűtést. /Rövidesen már nem panasz- szal fogadják a látogatót a taszári orvosi rendelőben. A falu lakóinak örömére készen áll majd az ,új épület, amely mellé ugyancsak a nagyber­kiek húzzák fel a szolgálati lakás falait. Mindez az éssze­rű összefogásnak, az egymás segítésének köszönhető. ... K. J. sára van szükség, magától értetődőnek látszik, hogy gazdaságaink »csatasorba ál­lítsák« ezt a tartalékot. Erre szólít fel a MÉM növényvé­delmi és agrokémiai főosztá­lyának nemrég megjelent, a szervestrágyakészlet teljes mennyiségének felhasználá­sát sürgető felhívása is. Ezzel kapcsolatban merült föl bennem a kérdés: hogyan jutottak el gazdaságaink odáig, hogy fölhívásnak kell elhangzania egy olyan mun­ka elvégzésére, mely egyko­ron magától értetődő volt? Mérföldes léptekkel halad­tunk előre a korszerű mező- gazdálkodásban, s közben ilyen elemi tennivaló elke­rülte volna a figyelmünket? Mert az, hogy valami kor­szerű, nem zárja ki a régi módszerek közül a jót, a hasznosat; s egyáltalán nem attól válik valami korszerű­vé, hogy elvet minden ré­gebbi eljárást, célravezetőt és eredménytelent egyaránt. A felhívásban olvasom: »A termelőüzemek nagy ré­sze nem használja ki az is­tállótrágya adta tápanyag­utánpótlási lehetőséget... A megyei tanácsok mezőgazda- sági szakigazgatási szervei a gabonabe takarítást követő időszakra szervezzenek kam­pányt e fontos munka (a fel­halmozódott istállótrágya ki­juttatása, terítése és talajba dolgozása) elvégzésére. .. Az istállótrágya szakszerű fel- használását a későbbiek so­rán rendszeresen ellenőriz­zék ...« A somogyi termelőszövet­kezetek legtöbbje már nem­csak gépekkel, épületekkel, hanem jól képzett szakem­berekkel is rendelkezik. A talajerő-visszapótlásnak ez a módszere azonban valahogy kikerült a látószögből. Gyen­ge a talaj? Adjunk neki mi­nél több műtrágyát. Igaz, drágább lett, de a termőké­pesség fönntartásától vagy fokozásától nem sajnálhatjuk á pénzt... Ugyanakkor or­szágosan mintegy 16 millió tonna istállótrágya van je­lenleg a nagyüzemekben! A tanulságot levonhatják mezőgazdasági üzemeink, ‘—i- H» F« EGY NYELVEN G ondolom, egyetértenek azzal: bármilyen fontos, hogy W hogyan ítéli meg olimpiai csapatunk szereplését; kinek mi a véleménye a Kaposvári Rákóczi edzőjének takti­kai utasításairól — ez foglalkoztatja a közvéleményt, de nincs különösebb hatással népgazdaságunk általános fejlődésére. De hogy ki mit mond egy-egy kulcsszereppel felruházott vállalat termelési tevékenységéről, ez semmiképpen sem lehet közöm­bös számunkra. Ha a vélemény eltérő, ha az értékítélet is — néha homlokegyenest, máskor csak részkérdésekben — nél­külözi a valóságlátást, az már nem egyetlen vállalat és nem egyetlen megye ügye. A bábeli zűrzavarnak nincs helye köz­életünkben. Akkor sincs, ha egy vállalat, egy megye, s kivált­képp egy főhatóság véleményalkotásának különbözőségéről van szó. Mai témánk arról vall: milyen káros, ha egyetlen — valamennyiünk számára nagyon fontos — vállalat tevé­kenységéről évekig más a véleményük az ottani vezetőknek, az azonos célért küzdő megyei szerveknek és a fő céltól ter­mészetesen korántsem független főhatóságnak, illetve képvi­selőinek. A két- vágy több nyelven társalgás a nemzetközi kapcsolatokban érdem (már ami a nyelvhasználatot illeti), a termelőmunkában bűn! Ezt fedezte föl a megyei párt-vb, amikor rhárciusban ar­ról döntött: mélyreható vizsgálattal végre tisztázni kell, kinek van igaza. Nem titok: gyakran a mi lapunk is a véleménykü­lönbségek ütközőpontjába került. De nem ez a fontos. Sokkal inkább az, hogy végre világosan lássunk, s a valóságnak meg­felelően ítéljük meg a Somogy megyei Állami Építőipari Vál­lalat munkáját. A múlt héten — meggyőződésem — végre ki­kristályosodott az igazság. A vb megtárgyalta a vizsgálati anyagot, és fontos útmutatást adott. Ügy gondolom: nem a vállalat, a város, a megye, hanem valamennyiünk, az egész ország érdekében. Más világrészeken azt mondanák: a csőd széléről indulta vállalat. Iga?. A fejlődés azóta lakások százaiban, korszerűbb technológiában, szervezettségben mérhető. Az elmúlt ötéves terv időszakában régi és új vezetés, elavult és korszerű mód­szerek, felelőtlen vállalások és túlbiztosított vállalkozási kedv, felajánlkozás és örökös kitérő, belenyugvás és vita, magya­rázkodás írhatók a krónika lapjaira. A fejlődés — mondom —> nyilvánvaló. A két nyelven társalgás azonban rendkívül, sok kárt okozott. S bár senkinek sincs joga türelmetlenkedni: az egy nyelven beszélés olyan, mint az épület betonalapja; ha »kifelejtik« belőle a cementet, előbb-utóbb összeomlik az egész... A SÁÉV termelési értéke 1975-ben megközelítette az 500 millió forintot, tehát a legnagyobb építési teljesítőképességgel rendelkezik a megyében. 1973-ban 400 millió körül tartott. Az­óta 174 milliós beruházást valósítottak meg; s ha az éoítő­anyagárak változását is figyelembe vesszük — ami természe­tes —, voltaképpen ott tartanak, ahol a tetemes beruházás előtt. Hova lett a pénz? Mi térült meg a minisztérium 81, a me­gyei tanács 24 milliós támogatásából? Hol a termelésnöveke­dés? Joggal kéri számon a társadalom? Ügy gondolom: ehhez nem férhet kétség. 1976 első felében »csaic« 15 milliós lema­radással »dicsekedhet« a vállalat. Valami nincs rendben. A két nyelven társalgás bábeli zűrzavarhoz vezet... N egyvenkét ÉVTVLvállalat van az országban; a mi­enk a 38. helyet foglalja el! Nem vagyunk büszkék. Más összehasonlításból kiderül; bár a vállalati dolgo­zók átlagbére öt év alatt 29 százalékkal nőtt; a bérszínvona­lat tekintve így is a 37. helyet foglaljuk el. S mert 2820 forint, a munkások átlagbére, mennek, ki merre lát: a jobban föl­szerelt és szervezett vállalattól oda, ahol »kisüzemibb« a módszer, de többet keresnek az emberek. Ez ellentétes törek­véseinkkel. Pedig fejlődött a vállalat. Elég mgemlíteni, hogy öt év alatt 500-zal nőtt a foglalkoztatottak száma, s ma 3000 ember keresi ott a kenyerét. Igen ám: de az ötszázból csak 190-nel nőtt a munkáslétszám, és az építőipari munkások szá­ma csökkent. Hol vannak a többiek? Az irányításban, az al­kalmazotti gárdában. Száz munkásra 28 alkalmazott jut, s ez jóval meghaladja az országos, a megyei átlagot... Az új vezetők korszerűsítették a vállalat irányítási rend­szerét; új működési szabályzatot, főépítésvezetőségi rendszert dolgoztak ki. Osztályokat szerveztek át, újakat hoztak létre, hogy a vállalat irányítása hatékonyabb, gazdálkodása áttekint­hetőbb legyen. Az intézkedések egy része, azonban nem volt megalapozott. A kelleténél nagyobb Vett az irányító szervezet, a termelés nem indokolta ezt. Túlszervezett lett a vállalat. Több összefüggésre derült fény a vizsgálat nyomán. Elég ezeket tőmondatokban fölsorolni azzal a megjegyzéssel, hogy e hibák összefoglalása ellenére a párt-vb sem vitatta a kéz­zelfogható eredményeket. Kétségtelen azonban, hogy elége­detlenségének adott hangot; s ezt fogalmazta meg a feladatok­ban is. Nézzük hát sorjában. A 174 milliós beruházás következ­tében a vállalat állóeszközeinek az értéke háromszorosára nőtt! Befejezték a poligonüzem építését, 400 lakásról 600-ra bővítették az évi teljesítőképességét. Üj központi telep, mű­helyek, raktárak és szociális létesítmények, beton géplánc, a szállítójárművek számának növelése jelzik a fejlődést. A be­ruházás azonban nem hozta meg a várt eredményt. A vállalat jövedelmezősége nem változott; jelenleg is 34 milliós hiteltar­tozása van, s ez 1980-ig terheli fejlesztési alapját, így ki kel­lett jelenteni: a vállalat teljesítőképességének fokozása — nélkülözhetetlen — újabb állami támogatást követel. Med­dig? Az állóeszköz, a gépek kihasználása ma sem megfelelő, s az öt évvel korábbihoz hasonlított javulás serm megnyugta­tó. Romlott az eszközök hatékonysága, & a vállalkozáspolitika is egyoldalú. Mert jogos törekvés, hogy csak a nagy összegű létesítményeket vállalja a SÁÉV, de ezt az elvet csak foko­zatosan lehet érvényesíteni. A megyei érdekek ezt követelik: az öt-hatmilliós beruházásokhoz is kell építő, máskülönben az ötéves terv szenvedne csorbát.., A vállalat erőforrásai szétaprózottak; a határidő után át­adott létesítmények aránya 50-ről 69 százalékra emelkedett, s ez rontja a vállalat tekintélyét. Hogy jobb kapcsolatot kell ki­építeni a beruházásban részt vevő szervek között? Ez alapve­tő politikai, gazdaságpolitikai követelmény. A magyarázko­dás, a kiútkeresés, a kölcsönös kötbérezés nem vezet célhoz. N em hiszem, hogy fele ennyi gondot okozna a beruházás Somogybán — Magyarországon —, ha a hármas szer­vezeti rendszer — tervező, beruházó, kivitelező — va­lamiféle egységbe kovácsolódhatna. Nem hiszem, hogy ezt szocialista szerződések útján el lehet érni. Sokkal inkább ki­küszöbölhetné a » külön érdekeket«, ha a tervező, a beruházó és az építővállalatok egyetlen egységet alkotnának. Egyetlen »■cég«, egy vezetés és legfőképp felelősség alapján működhetne ez az összevont szervezet. Az összevonás azonban nem megyei feladat; az észrevétel országos gondolkodásra késztet. Most csak az a fontos, hogy egy nyelven beszéljünk. Va­lósághűen lássa a vállalat tevékenységét a minisztérium, a megye és a vállalat. Egy nyelven beszéljen mindenki, s meg­fontoltan határozza meg a fejlődés útját. Jávori Béla

Next

/
Thumbnails
Contents