Somogyi Néplap, 1976. június (32. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-10 / 136. szám

Oktatás és tudásvágy Gigei szenzációk K őzJielyefnk körött Is elő­kelő hely illeti meg a kitételt: a műszaki­technikai forradalom korában élünk. Az állítás igaz, a mű­szaki tudományokban, járatlan ember is érzékeli a rohamos fejlődést, s nemcsak a világ­raszóló újdonságokban, hanem példának okáért a hazai mű­szaki-technológiai színvonal alakulásában. E fejlődés sokféle következ­ménnyel jár. Talán a legfon­tosabbról tanácskoztak május 26-án az országgyűlés ipari és kulturális bizottságának együt­tes ülésén, nevezetesen: a mű­szaki szakemberképzés felté­teleitől, a várható igényekről szóltak a részvevők. A tanács­kozás legfőbb tanulságát hadd írjuk le mindjárt: a szakem­berképzésnek összhangban kell lennie a mindenkori igények­kel. Nem lehet jó az a kép­zési rendszer, amely elszakad az ipar, avagy a mezőgazda­ság tényleges állapotától. Szel­lemi és anyagi erőink pazar­lása, ha hiányzik a harmónia, ha nincsen elegendő szakem­ber ott, ahol igénylik^ s több­let található másutt. A műszaki szakemberek száma növekszik. Tíz év múl­va a mainál várhatóan 30—40 Háromnapos tanfolyamot tartott a családi életre való nevelésről a Pedagógus To­vábbképző Kabinet Kaposvá­ron. Az általános és a közép­iskolák osztályfőnöki óráiba épül be a jövő tanévtől kez­dődően a felkészítés a családi életre, úgy is, mint tantárgy. Része lesz ennek a szocialista családmodell ismertetése, va­lamint a személyiség szerepe a családban, a nemek egy­máshoz való viszonya és sa­játosságaik. A személyiséget, a családot s végső soron a társadalmat érintő átfogó té­makör taglalásakor — a köz­hiedelemmel ellentétben, — nem a szexuális felvilágosítás az elsődleges. Az eddigi felmérések azt mutatják, hogy a kísérleti ok­tatás során sikerült a bukta­tókat elkerülni, s a szülőket »ráhangolni« a közös munká­ra. Kaposváron a Munkácsy Mihály Gimnázium, valamint a II. Rákóczi Ferenc Általá­nos Iskola szerzett kedvező tapasztalatokat az elmúlt tan­év folyamán beiktatott, új Dedek Géza személye kö­rül anekdoták keringtek a vállalatnál. Az érdekes tör­téneteket úgy adták tovább, mintha valamennyinek az öreg lett volna a főszereplő- le. Igaz, Géza bácsi soha­sem tagadta meg e »hősi ala­kításokat«, de azért nagy huncutul mindig elmeséltet- te magának, mintha csak azt akarta volna ellenőrizni, iiogy nem ferdítették-e el. Egyszóval sütkérezett a nép­szerűségben. Egyesek tudni vélték, hogy valaha együtt inaskodott az igazgatóval, aki gyakran szívélyesen elbe­szélget vele. Dedek bácsi becsületére válik, hogy sokáig nem élt vissza ezzel a kapcsolattal. Ha a diri néha szóba hozott előtte egy nyugodtabb mun­kahelyi lehetőséget, ő azon­nal másra terelte a beszél­getést. Nem szerénységből! A telefonközponthoz más meg­gondolásból ragaszkodott. A parányi helyiségbe egy évti­zede fészkelte be magát, s egyúttal jövedelmező »má­sodállásnak« is otthont te­remtett. Néhány éve gondolt egy merészet, és a »reziden­ciájában« valóságos kis sön- tést rendezett be. A gyárban ugyan szigorúan tiltották a szesz fogyasztását, de éppen ez növelte Géza bácsi vevő­körét. Az éber portai ellen­őrzéseken nehezen »szivá­roghatott« át az alkohol, ae százalékkal több közép- és felsőfokú végzettségű műsza­kira lesz szükség, mint nap­jainkban. Hogyan egyeztethe­tő ez a társadalmi szükséglet az egyéni ambíciókkal? Mi­ként bővülhet a közép- és fel­sőfokú oktatás a kívánatos mértékben ? Alapkérdéseket említünk, s máris bonyolult összefüggésekre utalunk. Pél­dául a mainál pontosabban kell meghatároznunk a közép­fokon képzett műszaki szak­ember fogalmát. A műszaki szakközépiskolákban — hang­zott el a tanácskozáson is — évente 10—11 ezren tesznek érettségi vizsgát. Éppen a mű­szaki fejlődés következtében az lenne a legjobb, ha a szak- középiskoláknak ez a típusa alapvetően szakmunkásokat, magasan kvalifikált szakmun­kásokat képezne. Mind több gépsoron, ' munkahelyen a »csak« szakmunkás besorolás­hoz elengedhetetlenül hozzá tartozik a középfokú iskolá­zottság, a szakmai és általá­nos műveltség »érettségi« szintje. A tervek, elképzelések va­lóra váltásához szükség van állami intézkedésekre. Az Ok­tatási Minisztérium 1977 vé­gére elkészíti a műszaki felső­típusú oszályfőnöki órákon, a megye iskolái közül pedig a nagyatádiak kísérleti oktatási módszere adott jó eredményt. A háromnapos tapasztalat- csere alkalmából a részvevő munkaközösség-vezetők, osz­tályfőnökök és igazgatók el­mondták, hogy a pedagógusok csakúgy, mint a szülők és a gyerekek is, félve közelítették meg kezdetben a programot. Az osztályfőnöki órák beszél­getéssorozata világított rá, hogy elsődlegesen egy új ma­gatartási forma kialakításáról van itt szó, és semmiképp sem a családok magánéletébe való illetéktelen beavatkozás kísérletéről. Felvetődött az a kérdés is: nem lenne-e helyes, ha iskolánként egy pedagógus vinné végig a családi életre nevelés témakörét? A gyakor­lat azonban azt mutatja, hogy mivel rendkívül személyes természetű dologról esik itt szó, az osztályfőnöknek kell a kapcsolatot úgy elmélyítenie diákjaival, hogy azok biza­lommal kérjék és fogadják tájékoztatását, véleményét, ta­Dedek bácsi ama kevesek közé tartozott, akik szabadon járhattak ki és be a kapun. »Felsőbb kapcsolatáról« tud­va nem szokták őt ellen­őrizni. Vakarhatták a fejüket a rendészek, hogy különö­sen egy-egy jelentősebb név­nap alkalmával hogyan jut­hat be annyi ital a gyárba. Egyszer például névtelen telefonhívás figyelmeztette a rendészet vezetőjét, hogy ügyeljenek a szenes kocsik­ra, mert azokon hordják be a szeszt. A főrendész hivatalá­hoz méltó határozottsággal intézkedett. A kapunál le­szállíttatta a rakodókat, és az egymás után érkező rakomá­nyokat beosztottaival közösen maga hányta le. Semmit sem találtak. Sohasem derült ki, hogy az ötlet érdemi szerző­je és kivitelezője Géza bácsi volt, akinél ez idő alatt há­lásan poharazgattak a gyanú­sítottak. Az üzlet egyre jobban vi­rágzott. A leleplezés veszélye nem fenyegetett, hiszen a szesztestvéreknek — érthető okokból — eszük ágában sem volt azt elősegíteni. Géza bá­csi pedig vett és eladott. A minőségi ellenőrzést mindig maga végezte. A lőréket el­sőnek kóstolta meg, majd né­ma fejbólintással jelezte, hogy iható. Igaz, az ellenke­oktatás! Intézmények távlati fejlesztésének programját. Még ebben az ötéves tervben ki­dolgozzák a műszaki főiskolák képzésének korszerűsítését, s mindazokat az esti-levelező oktatási formákat, melyek a műszaki pályán dolgozók to­vábbtanulását teszik lehetővé. A tanácskozás egyik legfőbb tanulsága volt ugyanis, hogy az állami, központi intézkedé­sek önmagukban aligha elég­ségesek. El kell fogadtatni a közvéleménnyel, a műszaki pályán dolgozókkal, hogy a legjobb iskola ismeretanyaga is elévül előbb-utóbb, hogy rendszeres továbbképzés nél­kül senki sem tudja ellátni tíz-húsz év múlva munkakö­rét. Azaz: senki se elégedjék meg a diplomájával, az érett­ségijével, a műszaki területen különösen gyors a fejlődés, nap nap után újabb ismeret­anyaggal gyarapodnak az egyes szakterületek. A népgazdaság szakem­berigényének kielégíté­séhez nem elegendő az oktatási intézmények színvo­nalának növelése; szükséges hozzá az e pályákon tevékeny­kedő szakemberek igényessége, más szóval tudásvágya is. nácsait. Bár a családi életre nevelés az osztályfőnöki órák során, az elmúlt oktatási év­ben már helyet kapott az is­kolák mintegy öt ven százalé­kában, örömmel mondhatjuk, hogy az országos feladatterv részeként, de talán néhány lé­pésnyivel előbbre is vagyunk már megyénkben az új okta­táspolitikai határozat megva­lósításában. A megalapozás, a felkészü­lés munkája véget ért. A há­romnapos konferencia alkal­mából megyei szinten össze­gezték a tapasztalatokat a »Tanulók serdülésének pszi- choszexuális kérdései«, a »Serdülőkori higiénés problé­mák«, »A család szociális sa­játosságai« témakörökben. Ezt követte a módszertani tanács­adás, ahol a jelenlevők me­todikai útmutatókat, segéd­könyveket kaptak ahhoz, hogy közérthető módon, vezérfonal­ként hasznosítva azokat, az egységes irányelveknek meg­felelően oktathassák, készít­hessék fel a családi életre fiataljainkat. zőjére a legöregebb vevők sem emlékeztek. Nem csoda hát, hogy néhány órával a munkakezdés után Géza bá­csi rendszerint már rózsa­szín szemüvegen keresztül szemlélte a vállalati tevé­kenységet, s jó kedvében sziporkázó anekdotákkal szó­rakoztatta alkalmi vevőit. Gyakran emlegette elődeit — családfáját időszámításunk kezdetéig vezetve vissza. — Az én őseim már Jézus Krisztusnak is hiányoztak. Ö mondta egykor: »Engedjétek hozzám a kisdedeket.« Ezzel mindig sikert aratott. Egy idő után néhányan ugyan megszimatolták, hogy a telefonközpont környékén valamivel »töményebb« a le­vegő, mint máshol, de a gya­nakvók továbbra is óvatos­kodtak. Humorérzéke okozta a vesztét. Egyik nap fentről jött a telefonhívás. »Kérem, adja az igazgatót!« — szóltak a vonal másik végéről. Géza bácsi azonban ekkorra már jó hangulatban volt, s mint­ha csak a kocsmában mula­tott volna, úgy énekelte a kagylóba: »Add oda a dirit, a dirit add oda; én a dirit nem adom oda« — és lecsap­ta a hallgatót. Nagy botrány lett az eset­ből. Az igazgató azonnal Az út, mely Kadarkúttól ka­nyarog Gige felé, nagyon moz­galmas mostanában. S nem­csak a forgalom teszi azzá, hanem ez is: narancssárga egyenruhás emberek javítják narancssárga gépekkel. A szür­ke szalagot kétoldalt szelíd ré­tek, búzatáblák állják körül, s messzebb a földekre habzik zölden az erdő. Végig a Y elágazású falun, melyet legalább ötszáz ember lakik, öreg ház — amely »ré­gi divatra« készült — csak ket­tő. Az emberek úgy tudják, hogy az egyik zsúptetős épü­let — a szemnek nagyon szép — majd »útra kel«, hogy va­lamelyik szabadtéri múzeum kiállítási »tárgya« legyen. Őr­ződjön meg a hajdani életnek e helyszíne! Szenzációkat ígértünk. Ezek azonban olyan szelíd szenzá­ciók, melyek másutt nem ver­nek port, de itt öröm forrásai. Mert egy község életében óriá­si dolog az, hogy rendbe tet­ték a könyvtárat. Hogy a KlSZ-tagokinak megfelelő klubhelyiséget alakítottak ki. Hogy ... De ne soroljuk! Be­széljünk róluk külön-külön! Csontos Jánosné a könyvtá­ros Gigében 1964 óta. Azt nem lehet mondani, hogy a pénzért csinálja: kétszáz forint nem nagy összeg. — Kétezer «héjszáz kötetünk van. Évente kétezer forintot biztosít a tanács könyvek vá­sárlására. A megyei könyvtár­tól is kapunk »utánpótlást«. Száznegyvenöt ember olvas rendszeresen kölcsönzött köny­vet Gigében. A szenzáció azonban nem­csak a »tisztába tett« könyv­tár Gigében. Csontos Jánosné éppen a kert végéből jött, amikor betértünk hozzájuk. — Nagy epertarmesztő falu ez. Van olyan gazda, aki öt­venezer forint bevételt teremt ebből a földközeli gyümölcs­ből. S mivel itt az emberek erősen szeretik a jószágot és értenek is hozzá, két tejelő te­hén után havonta két-három- ezer forintot be tudnak taka­rítani. Azután itt van a tsz- málnás, melynek részesműve­lésével újabb pénzhez jutnak. Tehát anyagi forrásaik szin­te kiapadhatatlanok. Igaz: ke­mény munkát kíván tőlük mindegyik tevékenység. Az epertermesztésből fakad egyik — ma még illuzórikus — kí­vánságuk; — Ha út kötné össze Gigát Kiskorpáddal...! Egyenesen a hűtőházhoz szállíthatnák a gyümölcsöt. A másik: — A Kossuth utcában szi­lárd kocsiút kellene! Majdnem minden falugyű­lésnek ez a mottója. De nem­egyszer a heti két alkalommal vizsgálatot rendelt el. Sok mindenre fény derült. Géza bácsit még aznap »érdemei elismerése mellett« fölmen­tették, és a portára helyez­ték. Ott szem előtt lesz •— hangzott az indoklás. A legfrissebb hírek szerint Dedek bácsi új beosztásában igyekszik helyrehozni koráb­bi ballépését. Feltűnően talp­raesett és mindenkinél ébe­rebb. Valamennyi táskába belekukkant, s ha üveget ta­lál, tartalmát könyörtelenül »torokvizsgálatnak« veti alá. Az első sikere egy üveg ko­nyak volt. Tulajdonosa azt állította, hogy tea. Géza bácsi jót húzott belőle és vissza­adta. — Tényleg az — mondta a többiek füle hallatára, majd intett az illetőnek, hogy vi­heti. Ilyen naponta többször is megismétlődött. Ez táplál­ja azóta is széles jókedvét. A portánál mindig vele szemben áll a leghosszabb sor. — Nem tudom, miért sze­retnek — mondogatja ilyen­kor tettetett szerénységgel. A rendészet vezetője már­is példaképül állította a töb­biek elé, s premizálásra ja­vasolta. Géza bácsi is elé­gedetten nyilatkozott: — Szeretem ezt a változa­tos munkát. Csak minél több dolgom akadjon, mert a tét­lenség nem tud felvidítani. Jutási Róbert itt dolgozó tanácselnöknek — J titkárnak is elmondják ezeket A tanács, a tsz-központ, a kör­zeti iskola Csökölyben van. I De beszéljünk most a KISZ- | klubról. — Ügy tudom, engem szeret- ' nének klubvezetőnek — mond­ja Király Lászlóné pedagógus. I — Nem mondom, nagyon szí­vesen csinálnám, csak éppen elkészülünk innen. Egyébként már sikerrel dolgoztam együtt a fiatalokkal egy-egy ünnep­ségre való készülődésben. — Sokan furcsálkodva néz­tek ránk. A községben »nem természetes« a három gyerek. A férj érnék is, mi is hárman- hárman voltunk testvérek, így mi mindig három gyerek­ről beszéltünk, amikor még osak tervezgettünk. Lassas-lassan több oldalról bontakozik ki a falukép. Olyan LÉTEZÉSÉT nem lehet két­ségbevonni. ’ Meghatározni azonban csak kizárásos alapon lehet, rosszabb esetben köz­helyekkel jellemezve. Tehát: nem kötődhet hozzá érdek, feltételezi a kölcsönösséget, de nem kizárólag két ember kap­csolata, nem szükségszerű a teljesen azonos érdeklődési kör, és nem meghatározó a földrajzi távolság. A közhe­lyekből csak két szemelvényt: »madarat tolláról« és »bajban ismerszik meg« ... Azután egy szólásmondás: »Csak a bará­taimtól ments meg, uramisten, az ellenségeimmel magam is elbánok!« A régi korok hadve­zére, amikor így sóhajtott föl, egy másik ismert közhelyet fogalmazott meg: azt tudniil­lik, hogy a barátok gyakran vissza is élnek gyengéink is­meretével, s ilyenkor vesze­delmesebbek az ellenségnél, aki nem ismerheti az erődít­mény gyenge pontjait... A barátságról beszéltek nemrég esgy társaságban. Íme, a különböző vélemények: — Igazán szoros és tartós baráti kapcsolatok húszéves korig alakulnak ki az embe­rek között. A közös gyerek­kori élmények erős tartópillé­rek, a világról szerzett isme­retanyag megosztása egészen ifjú korban hasonló-életszem­léletet alakít ki. — Ez csak részigazság. Szo­ros baráti kapcsolat csak fel­nőtt emberek között jöhet létre, akiket az iskolapad he­lyett az élet iskolája hoz ösz- sze. — Lapos közhely ez az »élet iskolája«! S többnyire nem jelent mást, mint valamiféle egymásrautaltságot. — Mindenféle emberi kap­csolat, így a barátság is az egymásrautaltságból fakad. vezető úit volt. Az a klut> már barátságos; huszonötezer fo­rintnyi bútor teszi lakályossá. Most már »csak« a szellemét kell megteremteni. A »talp- alávaló« hangulatot ígér: az egész faluban hallani, amikor a helyi beategyüttes próbál, noha a fiatalok Bajomiba, Ka­posvárra járnak dolgozni. Élet van ebben a községben, Pintér György fiatal agronó- mus politikai témájú előadá­saira minden hétfőn megtelik a terem. Különösen a szocia­lista brigádok tagjai vesznek részt szép számmal ezeken a tartalmas esteken. S tulajdon­képpen — faluméretben — ez I Mint az is, hogy a művelődé­si ház egy-egy előadóestre mindig dugig telik. Sok ilyen, faluméretű szen­zációtól lesz jó egy egész me­gye közérzete. De soha nem kényszerű, mi­vel alapmotívuma a szabadon választás. — Ez és így olyan elvont, mint egy filozófiai értekezés. Maradjunk a hétköznapoknál. Szerintem barát az, aki meg­látogat egy üveg vörös borral a téli influenzajárvány idején, és vasárnaponként nem fogja el az ultimat. — Végletesen egyszerűsítesz, ennél többnek kell lennie. Va­lami olyasminek, hogy számít­hatok rá örömömben, bána­tomban. Arra, hogy meghall­gat és együtt érez velem. — Lehet, hogy önzőnek tar­totok, de én elvárom, hogy mindig, minden helyzetben nekem adjon igazat. Erős bástya legyen, amelynek neki- ' vethetem a hátamat minden­féle harcók közepette. — Ellenkezőleg. Figyelmez­tessen, ha hibázok, ha rosszul lépek. — Csak a jelentéktelen dol­gokban bíráljon, a lényegbe­vágókért úgyis magamnak kell vállalnom a felelősséget. — Én tanácsot várnék a ba­rátomtól bizonytalan helyze­tekben. Jót és józant. — Én... __ én, én. A krónikás itt k énytelen elmosolyodni. Nem veszik , észre, hogy már régen nem a barátságról, barátaik­ról, hanem önmagukról be­szélnek. BECSÜLENDŐ viszont, hogy nem vetették fel a klasszikus tételt: lehet-e tartós barátság férfi és nő között? Bizonyára ismerték a vá­laszt: hogyne, ha a nő 80 és a férfi 100 éves... B. I. M. D. Felkészítés a családi életre Áthelyezés Leskó László Múzeum magángyűjteményből II v s ■ p 1 L < Ä 3 n mm Bozsó János kecskeméti festőművész nagy értékű népművé­szeti, valamint egyháztörténeti tárgyakat gyűjtött össze pá­lyafutása alatt, amelyek közül sokat védetté nyilvánítottak A gyűjteményt a művész felajánlotta a városnak, amel; havi életjáradékkal honorálja az értékes ajándékot. A gyűj teményt a közönség még az idén megtekintheti a felújítót! Klapka-házban. A barátság

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents