Somogyi Néplap, 1976. június (32. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-06 / 133. szám

Új művelődési központ Siófokon Balatoni dalosünnep — Szobor- és festménykiállítás Siófokon sem állt magasab­ban a hőmérő higany szála, mint másutt. A Balaton fővá­rosában azonban a huszonegy­ezres törzslakosság mellett máris mintegy tizenötezer ember keresi az üdülés, a ki- kapcsolódás örömeit. Június eleji pezsgés a belvárosban, — a nap fürdő egyelőre csupán áhított remény. Siófokon a nyár egyik »legmelegebb« nap­ja mégis tegnap volt: ünnepelt a város. Negyvenöt millió forintos beruházással elkészült a Siófo­ki Városi-Járási Művelődési Központ és Könyvtár, melyet tegnap este dr. Molnár Ferenc államtitkár avatott fél. Siófok régi kívánsága telje­sült, az új létesítmény hasznát azonban nemcsak a város la­kói élvezhetik, hanem a Dél- Balaton legjelentősebb műve­lődési központja az idelátoga­tó üdülővendégeknek is gazdag programot kínál. A nyitás nap­ján nehéz még erről beszélni, hiszen lenyűgöző maga az épület is, melyet egyszeri meg­tekintésre igazában nem is tu­dunk felfedezni. Hogy mégis sikerrel mutathassuk be az in­tézményt, megkértük Tröszt Tibor igazgatót, mutassa be a művelődési központot és könyvtárat. A ház gazdái tá­lán az úgynevezett kiállítási tereire a legbüszkébbek. A kétszáz négyzetméter alapterü­letű kiállítóteremtoan az avató­ünnepséggel egyidóben nyílt meg Varga Imre, Kossuth-dí- jas, siófoki születésű szobrász kiállítása, a télen is nyitva tartó kamarateremben pedig az itt élő Csiszár Elek, Rippl- Kónai-díjas festőművész tárla­ta tekinthető meg. Ehhez a Országos ifjúsági bélyegkiállítás Budapesten A hagyományos ifjúsági bé­lyegkiállítást, sorrendben a ti­zennegyediket, az idén az út­törő szövetség jubileuma je­gyében rendezték a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szö­vetségének Vörösmarty utcai székhazában. A kiállítást teg­nap Csernus László, az úttörő­szövetség országos tanácsának titkára ünnepélyesen nyitotta meg. A kiállításon három korcso­portban, egyéni és kollektív összeállításban, 85 gyűjtemény látható. Az ifjú filatelisták be­mutatója tükrözi a jubileumot, többen az úttörő mozgalom­mal, a KISZ kongresszussal, a VIT-tel, az ifjúság életével kapcsolatos bélyegekből készí­tettek összeállításokat. A fiata­lok kiállításának felnőtt vendé­gei is vannak: 15 pedagógus módszertani anyaga azt mutat­ja be, hogy az iskolában az egyes tantárgyak oktatásánál milyen jól hasznosíthatók a szemléltető hatású bélyegek. A kiállítás június 12-ig na­ponta 10—18 óra között te­kinthető meg. térhez tartozik pillanatnyilag a művelődési központ belső ud­vara is. ahol a szoborkiállítás egy része látható. Itt egyéb­ként a nyár folyamán zenei rendezvényeket is tartanak. Az ötszáz személyt befogadó, kor­szerűen felszerelt színház nemcsak építészeti látnivalót nyújt, hanem jó műsortervvel gazdag programot is ígér. Kül­földi társulatot is vendégül láthatnak, az előadás érthető­ségét tolmácsberendezés biz­tosítja. Az őszi-téli siófoki színházi évadban a kaposvárin kívül három fővárosi társulat mutatkozik be, a Madách, a Mikroszkóp és a 25. Színiház. A városi könyvtár felnőtt részlege költözött át az új in­tézménybe, ahol negyvenöt­ezer kötet várja jelenleg az olvasókat, 1980-ra hatvanezer kötetre gyarapítják az olvasni­valót. A könyvtár érdekessé­ge. hogy a közművelődésben hasznosítható balatoni biblio­tékának a gyűjtését kezdik meg hamarosan, melyet mikro­filmen tárolnak. Megemlíthetjük, hogy a. ház .vendégeinek külön hír lapolva­só is a rendelkezésére áll. Ősztől »helyezik üzembe« a sztereo fonotékát, illetve az audiovizuális nyelvtermet, ahol a berendezések szerelése még folyik. Itt tartják majd ősztől a TIT nyelvtanfolyamok egy részét. Siófokot úgy is emlegetik, mint a balatoni kongresszus- várost. Nem érdemtelenül, hi­szen kora tavasztól késő őszig a szakemberek is szívesen vá­lasztják tanácskozásuk szék­helyéül a balatoni nagyvá­rost, A művelődési központban ezért is rendeztek be egy ta­nácskozótermet. A vendégek számára talán a legfontosabb része az intéz­ménynek a színházi előcsar­nok, ahol nyáron magyar- és idegen nyelvű tájékoztatással a Dél-balatoni műsoriroda működik. Jövőre Siófokon és Veszprémben nemcsak egy be­hangolt tájékoztatót kaphat­nak az érdeklődők, hanem je gyet is vásárolhatnak bárme­lyik rendezvényre. A művelődési központban természetesen helyet kapnak a város ismert, és elismert ama­tőregyüttesei, a Balaton Táncegyüttes, a százéves dal kör, a Kodály-kórus és említ­hetnénk még a többit., ősztől beindul a központi irodaimi színpad is. Százéves a Siófoki Dalkör. Erről az évfordulóról sem fe­ledkeztek meg az új intéz­ményt avató siófokiak. A cem tenáríumot egybekötötték a hagyományos balatoni dalos­ünneppel is. melyen tizennégy kórus, köztük a szófiai ve­gyeskórus vesz részt. H. B. TANULSÁGOS ÉVTIZEDEK A tanév vége jó néhány pedagógusnak nemcsak egy ta­nítási időszak lezárását jelenti: a búcsút is az iskolától, a feledésnek szánt és a kellemes emlékként őrződő élmé­nyek színhelyétől; befejezését egy sajátos életműnek, me­lyet egyéniségük sugárzásából építgettek. A nyugalomba vonuló pedagógusok közül kettővel be­szélgettünk életpályájuk tanulságairól, melyeket ugyan nem öltöztettek tetszetős mondatokba, de igazán így méltók a fiatalabb nevelők figyelmére. Bizalom kísért, ezt adtam tovább Dr. Major Piroska a Tán­csics gimnázium igazgatóhe­lyetteseként fejezi be a ne­velői munkát. Igaz, nem tud és nem is akar elszakadni tel­jesen az iskolától: néhány órában nyugdíjas korában is tanít majd. Ahogyan mondja, legalább délutánonként haza­megy ezután. (Igaz, kollégái ezt — szerintem is joggal — kétségbe vonják.) Gyerekekkel akart foglal­kozni. Kisiskolás korában a gyermekorvosi pálya lebegett előtte, de ehhez kevés volt a hétgyermekes falusi lelkész jövedelme. A képzőben már örökre eljegyezte magát a ta­nítói pályával. Az oklevél mellé azonban nem kínált ál­lást a harmincas évek Ma­gyarországa. Üj szakmát ta­nult, az emberismeret meg­rendítő iskoláját járta a Vi­harsarok egyik községében: ápolónő lett. A felszabadulás után valósíthatta meg régi vágyát: osztályt kapott Csur­gón, seregnyi gyereket tanít­hatott. Ettől kezdve szakadatlan tanulás töltötte ki szabad Ide­jét: a megyében elsők között szerzett szaktanítói, majd szaktanári oklevelet, és iratko­zott be az egyelem levelező tagozatára. Közben járta a megyét, hajnalban kelt, uta­zott hóviharban, jelentéseket készített, iskolákat, kollégiu­mokat, ifjúsági táborokat szervezett, tapasztalatcseréket tartott, pedagógiai, módszerta­ni segítséget nyújtott társai­nak. A gyerekek vonzották a pályára — gyakran mégis hetekig az íróasztal mellé kényszerült. Igaz, akkor is ér­tük dolgozott. És ha órát lá­togatott, figyelmének központ­jában nem a pedagógus, ha­nem a gyerek állt a maga fo­gékonyságával és gát húsossá­A hitnek mindig munkálnia kell Vermes Vilmos a kaposvári 503-as Szakmunkásképző In­tézet kollégiumának igazgató­ja. Csaknem kétszáz vidéki fiúnak igyekszik három esz­tendőre mennél barátságo­sabb otthont teremteni. — A jövő tanévtől már, megközelítően félezer gyere­künk lesz — mondja. — Igaz. már nem én fogadom őket. A szomszédban elkészült az új, hatemeletes épület. Szer­Állomások — Harminc év hosszai idő. Szeptember 9-én le6z három évtizede, hogy elkezdtem peda­gógiai pályafutásomat. Apró községiben, apró iskolában okítottam az apró lurkókat. És hosszú volt az út a dél-somogyi községig, Darányig is, ahol nyolc évig dolgoztam. Nálunk, a családban, hagyo­mányai vannak a pedagógusi pályának. Nagyanyám — ép­pen a közelmúltban emlékez­tek meg róla — Gyula első óvónője volt. Talán ő az a gyö­kér, akitől leszármazottai örö­költék a gyerekekkel való bá­nás szeretetét és fontosságát. Édesanyám óvónő és tanítónő volt, a fivére ugyancsak peda­gógus. Mi öten vagyunk test­vérek, négyen közülünk ezen a pályán dolgoznak. Sőt a két sógornőm is. így aztán egy-egy családi összejövetelt nyugodtan nevezhetnénk pedagógiai kon- ferenciácskának... A darányi évék mindenkép­pen nagyon taulságosak vol­tak. Huszonkét éves voltaim, tankönyvek és felszerelések nél" kül kellett elkezdenem a taní­tást. Csak az idősebb kollégák tapasztalataira támaszkodhat­tam, de ezeket is nehéz volt megszerezni: nem volt módunk találkozni. Se busz, se vonat... Pedig ezek az idős, falusi ta­nítók kitűnő pedagógusok vol­tak. Együtt volt az elsőtől a hatodik osztályig minden kor­osztály. Nem tudtam volna ve­lük alaposabban foglalkozni, ezért kettéválasztottam őket: a fele délelőtt járt, a másik fe­le pedig délután. Így jobb ered menyeket érhettem el. Abban az időben egyre erősebben ér­dekeltek a reál tárgyak; ön­szorgalomból képeztem ma­gam, matematikával és fiziká­val foglalkoztam, s látja, vé­gül ezek lettek a szaktárgyaim. Persze ehhez el kellett vé­geznem Pécsen a főiskolát. Negyvenkét éves voltam, amikor 1966-ban átvettem a diplomámat. Akkor már Bar­cson tanítottam. Itt kerültem kapcsolatba az ipari-tanuló­képzéssel is. Egyébként a gya­korlati foglalkozás régebben is szívügyem volt, és az is ma­radt. Már Darányban szervez­tem szakköröket, s itt Bar­cson, az általános iskolában is megalapozói között mondha tóm magam. Ebben az intézet­ben először vasas szakmát ok­tattam: ezt éreztem a lesköze lebbinek a matematikához és a fizikához. Meg nem is volt más, aki elvállalja. Egyébként is: ha valamit el kellett kezdeni, ez majdnem mindig nekem jutott. Ki tud­ja, mit nem tanítottam már? Most például a kőmüvesrajzot oktatom, nincs szakképzett I ember, aki elvállalta volna. Talán jövőre ... Bár akkor meg elkezdődik — a tervek szerint — a kereskedótanulók tanítása is. Itt is lesz dolgom. Akárkivel beszélgetek, ilyet, hogy generációs probléma, so­hasem említek. Nem érzek akkora különbséget a gyere­kek és magam között. A fia­taloknak talán ez *a rétege áll a legközelebb hozzám, s el kell mondjam: könnyebb »kijönni« a tanulókkal, mint nem egy­szer a pedagógusokkal. Van­nak kérdések, amelyekben ér­dekes eltérésekkel találkozunk. Ilyen például a családi életre nevelés. Nyilván minden peda gógusnak egyéni véleménye van erről, s ez érződik a taní­tásában is. Nem könnyű eze­ket az elveket, beidegződése­ket feladni... En is csak apránként tudom. Abból gondolom, hogy erőfe­szítéseim eredménnyel járnak, hogy most megkaptam a Ki­váló tanár kitüntetést. Ez pedig a pályám csúcsa. Nézze a meg­hívót: »Berndt Mihály igazga­tóhelyettesnek. Barcs, 525. szá­mú Ipari Szakmunkásképző Intézet. Meghívom Önt a Ki­váló tanár miniszteri kitünte­tés átadására a Parlament ku­polatermébe«. Ez volt eddi? az utam: Gyu­lától Darányom át Barcsig. Följegyezte: Mészáros Attila — Hasonlítható-e valamT- hez az az élmény, melyet egy , kamaszgyerek fejlődésének végigkísérése, magára találá­sának segítése ad — kérdi, de a válasz benne van a kér­désben. — Bejön a vidéki gyerek, esetlenül, félszegen mozog, alig szólal meg, né­melyik még az anyja után is sír, három év múlva pedig magabiztosan, önállóan gon­dolkodó felnőttként búcsúzik tőlünk. Hogy közben mi tör­ténik? Nehéz lenne felsorol­ni. Közösségek alakulnak, művészeti csoportokban- csi­szolódnak, klubesteken szóra­koznak. Igaz, fegyelemsértés is előfordul. Valami kisebb- nagyobb elsimítanivaló jófor­mán minden napra jut. De az ajtóm mindig mindenkinek nyitva /áll. Azt tartom: nincs elveszett gyerek, kivétel nél­kül minden fiatalban hinni kell, még ha egyes tettei gyakran megkeserítik is a ne­velők napjait. Ez a hit lendíti, erősíti mozgalmi munkájában, amely mindig elválaszthatatlan volt nevelői hivatásától. Hiszen nemcsak a kollégium igazga­tója, hanem az intézet párt­titkára is, immár tizenhar­madik esztendeje. így neve- lőtársairá is hat derűjével, fiatalos lendületével — no meg gyermekpártolásával. Furcsa kifejezés ez egy pe­dagógusra, maga sem hasz­nálta, talán tiltakozna is el­lene. Mégis, hadd írjam le, hiszen tudom, hogyan harcol minden egyes tanítványáért, ha bukásra áll vagy fegyel­mi vétséget követ el. Nem lágyszívűség szól ’ belőle, ha­nem a tapasztalaton alaouló rendíthetetlen hite az ember nevelhetőségében. Népművészeti gyűjtemény­nek helyet adó, melegséget, barátságot árasztó kis irodá­ban dolgozik, de inkább a nevelők és a gyermekek kö­zött található. Meg a város­ban. Hiszen az intézet falai között nem fejeződik be te­vékenysége: elszólítják ta­nácstagi kötelességei — tizen­harmadik éve élvezi a donne- riek bizalmát —, meg a nép­front. amelyben csaknem két évtizede munkálkodik. Hogy mindez mivel jár — kiegé­szítve a pártoktu' ássál, mely­nek egyik városi társadalmi irányítója —, nem sorolja. De azt hiszem, nem is lehet. Annak tudatában búcsúzik, hogy tett valamit Somogy iparáért. Emberségét, munka­szeretetét, sokoldalú érdeklő­dését, társadalmi felelősség- érzetét igyekezett átadni a leendő szakmunkások százai­nak, akik közül ma már so­kan fontos beosztásban dol­gozva üdvözlik nagy tisztelet­tel. Vili bácsi búcsúzik. De a párttitkári teendőket még nem adja át. Sőt, ezután több idő jut erre a munkára, és közben figyelheti — ha igénylik, segítheti — az új kollégium munkáját. Két életút — eltérő jellegű, különböző módszereket igénylő feladatokkal. És még's mennyi közös vonás fűzi egybe a nevelői hivatás e két művelőjét! Olyan jellemzők, melyek sok-sok társukban munkálnak, akik c pályában ta­láltak igaz örömet, emberi tartalmat. Paál László gával, kamaszbájával és da­rabosságával. A nevelők — köztük jó né- hányan volt tanítványai — ma is tisztelettel adóznak pil­le alkatú, de kemény akaratú, félelmetes memórlájú és ma­gas követelményt támasztó kolléganőjük felügyelői tevé­kenységének. A közvetlenség és a szigorúság nála nem egymásnak ellentmondó voná­sok. Tanári működését is ez jellemzi. Meg a bizalom, amelyet bő kézzel osztott ta­nítványainak, hiszen — mint igaz örömmel mondja — oly gazdagon részeltették benne. — Igen, ez lendített egyre tovább. Hogy mindig maga­sabb követelmény elé állítot­tak, mint ami az iskolai vég­zettségemnek megfelelt. De mindegy, hova helyeztek, mindenütt teljes szívvel dol­goztam. A pontosságra töre­kedtem, a tanterv teljesítésé­ben csakúgy, mint az admi­nisztrációban. Mert gondo­san ügyeltem arra, hogy a múló évek során ne marad­jak el a gyerekektől, éljem át gondolkodásukat, érzelmei­ket, és ennek megfelelően ol­dódjam fel körükben. Minden tanítványomban őszintén bí­zom, ennek megfelelően vé­geztem felügyelői munkámat is. Most, visszatekintve — bár többféle beosztásban dol­goztam, így hosszú évekig irá­nyítottam a megye középis­koláit — sehol nem Ualálok elvesztegetett éveket. Minde­nütt használni akartam,, és úgy érzem, sikerült is. Szavaiból a kommunista nevelő tudatossága árad. A felismert igazság fiatalon vonzotta a mozgalomba, mely­nek világnézeti, politikai kö­vetelményeit következetesen igyekezett érvényesíteni mind tanári működésében, mind felügyelői tevékenységében. veztem, berendeztem, azután átadom az utódomnak. Ez lesz a harmadik kollé­gium, melynek indítása a ne­véhez fűződik. — Micsoda kö­rülmények lesznek ott! — ma­gyarázza lelkesen. Nem pedagógusnak készült. Szakmunkás volt, villanysze­relő iparos. A munkásfiata­lokkal ugyan már a harmin­cas években szívesen foglal­kozott, de a tanítással ne­gyedszázada került kapcsolat­ba: mint az egyik ktsz műve­zetőjét szakoktatónak kérték fel. De nem kellett hosszú Idő ahhoz, hogy véglegesen elje­gyezze magát a neveléssel. Lányportré. (Czóbel Béla szénrajza.) t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents