Somogyi Néplap, 1976. június (32. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-02 / 129. szám

Már csak 4 napig! Játékvásár 20% engedménnyel! a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat kaposvári, barcsi, nagyatádi, fonyódi, siófoki, balatonboglári sport-játék szaküzleteiben és a Somogy Áruházban. GYASZJELÉNTÉS Mély fájdalommal tudatom, hogy felejthetetlen feleségem, JÓN AS JÁNOSNÉ Móring Júlianna * életének 74. évében, hosszú be­tegség után elhunyt. Temetése fo­lyó hó 4-ón, pénteken délután fél egy órakor lesz a kaposvári Ke­leti temető ravatalozójából. Gyászoló férje * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy nagyon szeretett édesanyánk, anyósunk, nagyanyánk, dédnagy- anyánk, ozv. TÓTH ISTVANNE (volt kaposfüredi lakos) 79 éves korában — hosszú szen­vedés után — elhunyt. Temetése folyó hó 3-án, csütörtökön dél­után fél 2 órakor lesz a kapos­vári Nyugati temető ravatalozó­jából. Minden külön értesítés he­lyett. Gyászoló gyermekei KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondok mindazok­nak, akik felejthetetlen férjem, SZŰCS GYULA temetésén részt vettek és részvé­tükkel fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló felesége * * * Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik HALMOS JANOS volt polányi tanító temetésén részt vettek, fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A gyászoló család Kaposváron a BalLa- kúti utcában 330 négy­szögöl közművesített házhely eladó. Érdek­lődni; Szegfű u. 48. (500054) Eladó Kaposszerda- hely, Petőfi S. utca 48. számú ház, 2600 négyszögöl / területtel. Villany, víz van, gaz­dálkodásra, méhé­szetre igen alkalmas. Érdeklődni minden­nap a helyszínen. (500064) Kétszobás családi ház részben, egészben eladó. Kaposvár. Nyu- gat-Ivánfa u. 10. (500073) Kaposvári kertes ház, fonyódligeti vil­latelek eladó. Érdek­lődni: Kaposvár, Zöld­fa u. 35. (1866) Csurgón a Csalo­gánnyal szemben, Ráksó felé présház, JJ20 négyszögöl réttel eladó. Érdeklődni: Pintér, Csurgó, Jó­zsef A. U. 43. (11431) Elcserélném kecs­keméti háromszoba- komfortos villámat kaposvári hasonlóért vagy eladnám. Lángh, Kecskemét, Tisza u. 5. (1883) Kiskerekű Wart­burg személygépko­csi sürgősen eladó. Érdeklődni: 8—14-ig a Kaposvár 14-040/121-es telefonszámon. (500066) 1800-as Volkswagen, friss műszaki vizsgá­val eladó. Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 74,a (500071) UH-s Raj GAZ ki­fogástalan állapotban eladó. Érdeklődni: Kaposvár. 11-629 tele- fonszámon. (500077) Skoda S 100—L di­nósárga, 1 éves, 13000 km-el eladó. Dr. Sza- lay. Dombóvár. Kór­ház. (1881) ZH írsz. Polski Fiat 126-os típusú személy- gépkocsit vennék. Ajánlatokat »Közel­jövőben-« jeligére. a kiadóba kérek. (1882) Pannónia motorke­rékpár, ugyanott ZO írsz. Trabant eladó. Kaposvár, Kossuth lér 3. (Plébánia) (1884) Marcaliban a Lenin u. 3. másfélsz-otoás la­kás, OTP-át vállalás­sal eladó. Vörös. II. lépcsőház. (11439) Kaszáló a Lonka- hegyen felesbe vagy bérbe kiadó. Kb. 500 n-öl. Dr. Kovács ál­latorvos, Kaposvár, Tóth Lajos u. 9. _________________(500200' Eladó két darab há­romhónapos bika­borjú. MezŐcsokonya, Petőfi u. 82. _________________(500216) 1 20 literes, garanciá­lis hűtőszekrény el­adó. Kaposvár, Marx Károly köz 5., II. em. 1. (500075) 5—6 méteres vasge­rendák és építkezés­ből maradt anyag el­adó. Király Lajos, To- Donár, Szabó Pál út 14. (500079) Fém nyúlketrecek eladók. Androsovits Jenő. Somogytúr. (1872) 1 db 4 éves, piros­cifra, borjas tehén, 10 letes bikaborjúval, negatív környezetből — borjú külön is — eladó, 130 kg-os. Ka- ooskeresztúr, Petőfi U. 22. ______________(1889) ö riáskrizantém elő­nevelt gyökeres dug­vány (októberi virá- goztatásra) nagy vá­lasztékban kapható. Kiérjen árjegyzéket. Kiss, Salgótarján. Pf :i6._______________(323427) V askerítés eladó. Mernye. Vörös Had­sereg útja 2. szám. _________________(500154) É pületfa (tölgy) el­adó. Cím: Kaposvár, 12-150 telefonon. _________________(500153) G áztűzhely palack­nál, reduktorral eladó. Kaposvár. Győr u. 3. (500080) 65 éves nyugdíjas. nem dohányzó, jólel­kű özvegyember ke­resi házasság céljából korban hozzáillő asszonyt. Nagy ház szőlő, jó anyagiakkal rendelkező vagyok. Leveleket »Magány-« jeligére, a kaposvári kiadóba kérek. (11433) Fiatal házaspár, kü­lön bejáratú, üres vagy bútorozott al­bérleti szobát keres az új városrészben, jú­lius 1-vel. Ajánlatokat.: 500063. számra, a hir­detőbe. (500063) •" INGATLAN. Eladó kétszobás házrész beköltözhe­tően. Érdeklődni: Ka­posvár; Munkásőr sor 2. (női fodrász üzlet). Radius Györgyné. (1919) Somogysárd, Kos­suth u. 44. számú ház, nagy telekkel eladó. Érdeklődni ugyanott. (500027) Kétszoba-összkom- fortos, kertes családi ház eladó. Kaposvár, Kertész u. 63. sz. Ér­deklődni egész nap, Kaposvár, Kandó Kál­mán u. 4. sz. (500133) Belvárosi 3 szobás, összkomfortos, nagy­méretű társasházrész beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Dévai, Kaposvár, Petőfi u. 2. ____________________(1886) G amáson a Jazvina 6. sz- alatt lévő csa­ládi házból kialakított szerelő+festőműhely, 2200 négyszögöL terü­lettel, áron alul eladó, öt évnél fiatalabb sze­mélygépkocsi vagy balatoni telek érdekel. Érdeklődni a helyszí­nen, péntek 13 órá­tól, hétfő 10 óráig. Madarász. (500084) Balatonlellén, hét­végi üdülőszövetke­zetnél (Erdősor u.), faház telekrészével el­adó. Víz, villany van. Cím: Misák, Kapos­vár, Dimitrov u. 66. Telefon: 14-419. (50OO81) Kaposváron a Vak Bottyán utcában 150 négyszögöl házhely, építési anyaggal eladó. Érdeklődni: 5 óra után, szombat, vasár­nap egész nap. Rét­falvi, Bocskai I. u. 37. (500087) Toponáron. a Veres Péter út 57. számú te­lek, ikerház építésre is alkalmas eladó vagy építőtársat keresek. Vízvezetékkel ellátva. Érdeklődni: Felső­mocsolád, Hegyiek­nél. (500096) Kaposváron, Zrínyi u. 19. családi ház, há- romsaobás összkom­fort, üvegezett folyo­só. szuterin, 300 négy­szögöl telken, beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni : Kaposvár, Zrínyi u. Zl. sz. (500095) Kaposváron, Füredi utca 122 szám alatti komfortos családi ház igényesnek eladó. (500069) Balatonmária-fürdőn közvetlen vízlejárat­tól 2 db 140 n-öl szőlő 900 Ft/n-öl eladó. Im- rey, Balatonmária- fürdő, Petőfi u. 22/a. (6988) Opel Kadett megkí­mélt állapotban eladó, vagy Trabant Combi­ra cserélhető. Bala­tonboglár, Hunyadi János u. 4«. (11446) Fiat 850-es alkat­részként eladó. Bala- tonboglár, Kupavezér u. 9. Harmath. (800130) IL-es Trabant Limu- sin eladó. Érdeklődni munkanapokon: Ba­Latonboglár. Borkom- binát. Kismányoki. (11434) MZ LS 250 cm3-es egyéves sport motor- kerékpár eladó. ÁFOR-telep, Kaposvár, Jutái út. (500151) Trabáfnt eladó. Sió­fok, telefon: 10-169. (500076) A barcsi Afész dolgozókat fel­vesz az alábbi munkakörökbe: ács. villanyszerelő, vízvezeték-sze­relő, bádogos, asztalos. Jelentke- zés: AFÉSZ központjában. (11443) A nyári idényre meghatározott időre gyors- és gépírókat, vala­mint általános adminisztrátorokat felveszünk. Jelentkezni lehet a Somogy-Zala megyei FÜSZÉRT balatonboglári és siófoki fiókjá­nak igazgatójánál. Cím: FÜSZÉRT fiók. Siófok, Balatonszabadi út. Telefon- Siófok, 10-014. FÜSZÉRT fiók: Balatonboglár. Klapka utca. Telefon: Balatonboglár 6. (13367) Szakácsot, főzőnőt (lehet nyug­díjas is) felszolgáló-konyhai kise­gítőket alkalmaz a Mecseki Érc- bányászati Vállalat balatonmáriai üdülője. Jelentkezni lehet Bala- tonmárián, Ady utca 68. szám alatt az üdülő gondnokánál. (500132) Autószerelőket és mezőgazdasá­gi géoszerelőket kaposvári és nagyatádi műhelyünkbe fölve­szünk. Műszaki Erdészet, Kapos­vár, Cseri út 20. (13354) Vízvezeték-szerelőt, kőműveseket, és segédmunkásokat felveszünk, jelentkezni a Somogy-Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat építési csoportjánál, Kaposvár, Rákóczi tér 12—13. lehet. Azonnali belépéssel felveszünk tehergépkocsivezetőket, vidéki ki­helyezést vállaló rakodó munkáso­kat, Balaton környéki egységeink­be, szakképzett és betanított sza­kácsokat. cukrászokat, á pétfür- dői pavilonunkba pavilonkezelőt, valamint a sz.-fehérvári telepünk­re éjjeliőrt. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: Utasellátó Vállalat Területi Igaz­gatósága, Székesfehérvár, Béke tér 5, (462683) Siófok város területére plakát­ragasztót felveszünk. Jelentkezése­ket írásban: 500139. számra, a Magyar Hirdető Somogy megyei Központjához kérjük küldeni. Kaposvár, Kossuth Lajos u. 15. Tasz ár MN Helyőrségi klubja felvesz szakácsot (női vagy férfi) és konyhai dolgozót". Fizetés meg­egyezés szerint. Lakást biztosíta­ni nem tudunk. '* (13357) A KAPOSVÁRI RUHAGYÁR felajánlja megvételre az alábbi gépeket: 217 db Csepel 111 tip. ipari varrógép, 94 db különböző speciál ipari varrógép, 4 db R 212 tip. ipari vasalógép, 2 db Csepel 398 tip. gőzfejlesztő, 9 db KGV 529 tip. kardkéses szabászgép, 1 db KGV 531 tip. szalagkéses szabászgép. Érdeklődni lehet a 13-075/12 telefonon. (13347') Cserelakással rendelkező / személyeket keresünk, házfelügyelői munkakörbe Ingatlankezelő Vállalat Házkezelősége, Kaposvár, Vár u. 6—8. „ (13381) MEZŐGÉP Vállalat 5. sz. Gyáregysége 8660 Tab felvételt hirdet technológusi munkakör betöltésére. Feltétel: gépgyártási gyakorlat, mérnöki végzettség, vagy technikusi végzettség és 5 év szakmai gyakorlat. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezést írásban, részletes önéletrajz és eddigi működés leírásával kérjük. (13323) Teljes értékű bútorok leértékelt áron a szigetvári bútorboltban május 31-től, június 12-ig AMÍG A KÉSZLET TART! Kárpitozott garnitúrák és szekrénysorok; NAGY ÁRENGEDMÉNNYEL! J Nyitva tartási idő: hétfő—kedd—szerda 8-tól 15.30 óráig csütörtök—péntek 8-tól 18 óráig szombat 8-tól 14 óráig A bútorok házhoz szállítását biztosítjuk. (13334) ítTTT-íj. Somogyorszá" fővárosát, Kaposvárt koszontjuk a június 3-án 12 órakor megnyíló új népművészeti bolttal Címe: Kaposvár, Május 1. út 12. A mai magyar népi iparművészet és a művészi háziipar legszebb termékeit találja itt Viszontlátásra boltunkban! NÉPMŰVÉSZETI ÉS HÁZIIPARI VÁLLALAT j (9262) a siófoki Óvodákba, gyermekük ÓVODAI FELVÉTELÉT 1976. JŰNIUS 14-TŐL 19-IG KÉRHETIK AZ ÉRDEKELT SZÜLÖK. Azoknak a gyermekeknek a felvételi jelentkezése is szük­séges, akik jelenleg bölcsődei ellátásban részesülnek. Fel­vételre jogosultak az 1976. szept. 1-ig 3. életévüket betöl­tött gyermekek. A GYES-en lévő anyáknak is a jelzett időpontban kell kérni gyermekük felvételét, ha 1976. szept. 1. és 1977. szept. 1. között állnak munkába. Siófoki Városi Tanács V. B. művelődési osztálya. _____ v (13346) M A I Műsor Csiky Gergely Színház: 15 és 19 órakor: ALL AMI ÁRUHÁZ. Zalaegerszegen. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 órakor: VADVlZORSZAG. este 7 órakor: VÁLÁS ELŐTT (14). Sza­bad Ifjúság: du. 4 és este 7 óra­kor. HARC ROMÁÉRT I-H. BALATONI MOZIK MŰSORA Siófok, Teremmozi: du. fél 6 és este fél 9 órakor: VOLT EGY­SZER EGY VADNYUGAT I-II. (14). Balatonboglár: este 8 órakor: FRANCIA KAPCSOLAT (16). Ba- latonföldvár kertmozi: este 8 óra­kor: A SAKÁL NAPJA (14). Ba- latonlelle, fedett kertmozi: este 8 órakor:, A REJTELMES SZIGET. Zamárdi, fedett kertmozi: este 8 órakor: A CHARLOT-K BEJÁR­JÁK SPANYOLORSZÁGOT. TELEVÍZIÓ Budapest 9.58: Műsorismertetés. lO.Ofl; Idő­sebbek is elkezdhetik... 10.05: Legyünk barátok! 10.45: Delta. 11.25: Arsene Lupin. 12.2/0: Játék a betűkkel. 17.33: Műsorismertetés. 17.35: Hírek. 17.40: Nyugalmunk érdekében. 18.15: Ácsok, ácsok . . . 19.00: Reklám. 19.10: A közönség- szolgálat tájékoztatója. 19.15: Es­ti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00; Idősebbek is elkezdhetik ... 20.05: Férfi civilben. Szovjet film. 21.30: Glóbusz-rébusz. 22.30: Tv-híradó 3. 2. műsor . 20.00: Műsorismertetés." 20.M: Századunk. 20.40: Letűnt kultúrák nyomában. 21.05: Tv-híradó 2. 21.25; Reklám. 21.30—22.20: A hó­fehér vadliba. Amerikai film. Jugoszláv Tv 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Távcső. 18.15: Tudomány. 18.45: Szórakoztató zene. 20.00: Válogatás szerdán. 31.30 Nagybá­tyám Zmaj Jova. 22.20; Külföldi dokumentumműsor. Osztrák Tv 9.00: Óvodások műsora.’ 10.00: Iskolatévé. 10.30: Uraim, önök öz­vegyek. 17.00: A rózsacsokor. Báb­játék. 17.25: Kicsinyek műsora. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00 : Papermoon. 18.25: Mi. 19.00: Oszt­rák képek. 19.30: Tv-híradó, kul­túra, sporthírek. 20.00: A Monte­video-! ház. 21.45: Hírek, sport­hírek. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.27: Zenekari muzsika. 10.00: Hírek. 10.05: Gyermekeknek. 10.45: Régi híres énekesek műsoraiból. 11.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 11.25: Monteverdi- és Schütz-kórusmű- vek. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Brigád­napló. 13.40; Népdalkórusok, népi hangszerszólók. 14.00; Ezeregy délután. 14.30: Liszt: h-moll szonáta. 15.00: Hírek. 15.10: Isko­larádió. 15.48: Indulók. 15.58; Hall­gatóink figyelmébe! 16.00: A vi­lággazdaság hírei. 16.05: A Közön­ségszolgálat tájékoztatója. 16.10: A magyar munkásmozgalom dalai­ból. 16.20: Bakonyi népdalod. 16.39: Holnap közvetítjük . . . 17.00: Hírek. 17.05: A művészet az is­kolapadból. 17.30: Bemutatjuk új Beethoven-lemezünket. 18.15: Bata Imre könyvszemléje. 13.25: Uj könyvek. 18.28: Hallgatóink figyel­mébe. 18.30; Esti magazin. 19.15: Könyvpárbaj. 20.31: Gluck: Or­feusz. Háromfelvon ásos opera. Közben: 21.04: Hírek. 21.09—21.14: Kis magyar néprajz. 22.00: Hírek, sporthírek. 23.07; Nótacsokor. 24.00: Hírek. 0.10: Brahms: Részletek a Mária-dalok című ciklusból. 0.25: Himnusz. o.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli, zenés műsora. 8.00: 'Hírek. 8.05: Nemzetiségeink zenéjéből. 8.30: Hírek. 8.33: Périchole. Részletek. 9.23; Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 9.33: A 04, Ó5. 07 jelenti. 10.00: Ze­nés műsor üdülőknek. 11.30: Hí­rek. 11.33: A Szabó család. 12.00: Tánczene Varsóból. 12.30; Hírek. 12.33: Hangszerszólók. 13.00: Hangképek a komlói Kodály Zoltán nemzetközi gyermekkórus­találkozóról. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00; Közvetítés az Ü. Dó­zsa—Vasas bajnoki labdarúgó- mérkőzés II. félidejéről. 19.00: Má­jusban hallották előSzör... 19.25: Jó estét, gyerekek! 19.30: Közve­títés az Astoria-szálló étterméből. 18.50: A minőségről — nem hagyo­mányosan. 20.00: Közvetítés a Bp. Honvéd—FTC bajnoki labdarúgó­mérkőzés II. félidejéről. 20.50: Irányító. 22.00: Csajkovszkij: Vál­tozatok egy rokokó-témára. 22.19: Sárgarigó és az alkirály. 22.30: Hí­rek. 22.33: Halló, Berlin! Halló, Budapest! 23.33; Mendelssohn: e- moll vonósnégyes. 24.00: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű víz jelzőszol­gálat. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismer­tetés. 14.06: Zenekari muzsika. 15.00; Clifford Curzon kamaraze­nei felvételeiből. 16.00: Hírek. 16.03: Rendezte: Bozó László. Dante: Isteni színjáték. 16.55: A sevillai borbély. Részletek. 18.00: Hírek. 18.05: Külföldi tudósoké a szó. A Merkur titkai. 18.18; Zene­kari muzsika. 19.30: Hírek. 19.33: Bartók-kórusok. 19.40: Reneszánsz együttesek hangversenyei. Köz­ben : Kb. 20.30—20.50: Hasznos szenvedély. Kb. 21.40; 2000 felé. . . Kb. 22.20: Dzsesszf elvételekből. 22.48: Balassa Sándor: Cantata Y. Op. 2L 23.00: Hírek. PÉCSI RADIO 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05; Hét közben. 18.00: Déldu­nántúli híradó. 18.15: Louis Arm­strong énekel. 18.25: Hírösszefog­laló. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.00: Német nyelvű mű­sor. 19.30: Műsorzárás. Somogyi Néplap

Next

/
Thumbnails
Contents