Somogyi Néplap, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-01 / 103. szám

Anyák köszöntése Holnap anyák napja lesz. Bájos gyermeki köszöntők hangzanak el, suta kamasz­ölelések, felnőtté lett lányok és fiúk csókja jelzi: a család egyik legszebb ünnepére vir­radunk. Virágillaios, békés, májusi vasárnapra. Közel került egymáshoz kél piros betűs nap: a mun­ka ünnepe és az anyák kö­szöntése. Látszólag csak a naptárban van ilyen közeli kapcsolatban a két nap. De bizonyára nem hat mester­kéltnek, ha azt mondjuk: az ünnepek tartalmuk révén is rokonságban vannak egy­mással. Hogyan él emlékezetünk­ben az anyánk? A legtöbb emberben örök­ké tevékeny, fáradtságát, sőt betegségét is titkoló, pihe­nésre alig gondoló, mindent fejben tartó és mindenről gondoskodó asszonyt idéz ez a szó: anya. A családnak azt a tagját, aki rendszerint a legkorábban kel és a legké­sőbbi órákban jut ágyba; aki a tv elé is a gyermekek javí­tásra szoruló ruhadarabjai­val vagy — jobb esetben — az otthon díszítésére szánt kézimunkával ül le, hogy ezzel is hasznosítsa a pihe­nés, a szórakozás óráit. Aki tömött szatyrokat cipel, vé­gigtalpalja az üzleteket, hogy a legkedvencebb fala­tokat tegye a család, gyer­mekei asztalára; aki felnőtt lányához, fiához látogatóba érkezve, azt nézi: mit segít­hetne a konyhában, a ház körül. És ha hozzá indulnak vendégségbe gyermekei, unokái, napokkal előbb láza­san készül fogadásukra. Kiegészítő keresetet vállal nyugdíjas korában — gyak­ran felnőtt gyermekei segíté­sére —, háztáji földdel, álla­tokkal vesződik, ha húz is a derelca, hasogat is a háta, hogy vasárnapra csirke, to­jás, zöldség kerüljön a vá­rosban lakó gyermekek csa­ládjának asztalára és illő környezet várja őket, ha ha­zalátogatnak. Hetvenéves né­nivel beszélgettünk egy szo­ciális otthonban. Elmondta, szűk a lakás a lányáéknál, azért jött ide. Hogy az uno­kák kényelmesebben elfér­jenek. De itt, a hatágyas, kö­zös hálóban is rájuk gondol. Most éppen egy kézimunkán dolgozik: hadd díszítse ott­honukat. Hiszen mégis csak az ő gyerekei. Igen, ilyenek ők. Még hó­napok vannak hátra az új jövevény érkezéséig, és máris megkezdik meg- állá^ nélküli munkálkodá­sukat a gyermekekért. És ez akkor sem ér véget, ha a lányok, fiúk felnőtté válva eltávolodnak a szülői háztól és önálló életet kezdenek. Hogy mit kapnak érte cseré­be? Ne áltassuk magunkat: nemcsak jó szót. kedvessé- | get, figyelmet, idős korukra gondoskodást. Sok keserűsé­get is — azoktól, akiket vi­lágra hoztak, akikért hosszú évekig magukat nem kímél­ve fáradoztak. Tiszteletlen, indulatos szavakat, lekeze­lést; néha megtagadást is. De az anyák minden bántó szót, sérelmet feledni tudnak, ha Ölelő gyermeki karok fonód­nak nyakuk köré vagy a fi­gyelmesség legkisebb jelét érzik felnőtt fiuktól, ,lányuk­tól. Lelki megnyugvást, igazi boldogságot azonban minde- nekfölött az ad számukra, ha látják: gyermekük értékes, hasznos tagja a társadalom­nak, olyan, aki a tiszta élet erkölcsét, a munka becsülé­sét a szülői házban szívta magába. Köszöntsük hol nap igazi szeretettel és őszinte tiszte­lettel az örök munkálkodó­kat és könnyen feledőket: az édesanyáidat! Megújulás és örökkévalóság A parttalan idő és az örökkévaló anyaság' összetar­tozó fogalmak — az emberiség legrégibb mítoszaiban, legen­dáiban is. Kezdetben volt Ura- nosz, az Ég és Gea, a Föld, há­ziasságukból származott Kro- nosz, az Idő ... Az idő hozta létre a nagyon is emberi tulaj­donságú isteneket a görög hit­regében; közöttük a termé­kenység és a természet jelké­pét, Démetárt, aki minden ta­vasszal újra visszaperli a ha­láltól virágfakasztó, terméser- lelő leányát, Persep’nonét; mert az anyaság erejének az Alvilág, a halál istene sem ké­pes ellenállni... A legrégibb korok, mítoszai okkal helyezték középpontba az anyaságot és annak tisztele­tét. A társadalom szerveződé­sének kezdetén is termelőesz­köz volt a föld: a földből sar­jadt kalász és a fák gyümöl­cse adta alapját a korabeli gazdasági életnek. Érthető te­hát, hogy a tapasztalati úton kialakult jelképrendszer érzel­mi kifejezőiéként a nőben az anyát, a termékenységet tisz­telték elsősorban. És a fogal­mak amelyet megtestesített, a különböző hitvilágok más-más elnevezéssel istenként szemé­lyesítették meg — a földrajzi helyzet és a történelmi kor függvényeként, de mindig azo­nos tartalommal. Az ősök tisztelete a távol­keleti népeknél ma is ismert, szerves tartozéka a mindenna­pi életformának. Érdekessége ennek, hogy azokon a tájakon is, ahol a nők a közéletből tel­jesen ki vannak rekesztve, az otthon és a család keretein b^- lül anyaságuk — és a világra hozott, különösen fiúutódok — okán elsőrendű és meghatáro­zó szerepet visznek — áttéte­lesen — a társadalomban- is. A későbbi idők patriarchális életformája a változó kor szel­lemének megfelelően alakítot­ta a korábbi »anyajogú« tár­sadalmak hitregeit — csakúgy, mint a mindennapi megnyilat­kozási formákat. De ha a ki­fejezési módok változnak is, a tartalom, az élet—termékeny­ség—anyaság összefüggő gon­dolatköre költőket, írókat, kép­zőművészeket ihletett nagy al­kotásokra. Olyanokra melyek a hétköznap emberének élet­érzését művészi erővel fejezik ki: azt, hogy minden viszony­lagos elmúló vagjt változó, csak az életből kihasadó új elet az örök. Petőfi tiszta-szép anyaver­sei, mindannyi unkban máig visszacsengő érzések, hangula­tok sora. József Attila lírájá­ban korának keserűsége és a proletariátus végtelen kiszol­gáltatottsága ötvöződik a Ma­mához írt sorokban: »álmában tiszta kötényt hordott, a pos­tás ilyenkor köszönt neki ... « És: »Szürke haja lebben az égen, kékítőt old az ég vizé­ben Az aoya8ág minden nő, minden emberpár és minden család, közösség legünnepibb élménytadó eseménye a gyer­mek megszületésekor. Az áldo­zatvállalás, a fölnevelés gond­jai és örömei tartalommal töl­tik meg az emberéleteket, ér­telmet adnak a hétköznapok­nak, és színt, fényt, harmóniát az ünnepnapoknak. Alakuló és változó életformánk bizonyít­ja, hogy az alkotó munka, a közéletben való részvétel és az anyaság, nem egymást kizáró fogalmak. A miniszterasszony országos gondjai mellett is édesanya, a többszörös újító munkásnő ugyancsak, s a szov­jet tudományos akadémia nemrég nálunk járt professzor- nője nemzetközileg elismert kutatómunkája mellett tiné­dzserkorú kisfiáról 'beszél, pu­ha mosollyal. Példák tucatjai bizonyítják, hogy az anya és gyermeke kö­zötti viszony, formájában ugyan változhat az idők és a társadalmi korok függvénye­ként, tartalmában azonban időtlen és örök. Talán a leg­szorosabb érzelmi kapcsolat — olyan, amely semmi mással nem helyettesíthető. Az anyaság mint az egyete­mes emberi érzések legna­gyobbja soha nem válik ide­jétmúlttá. A mindig megújuló élet folyamatosságát tükrözi a végtelenben, s általa a ' terem­tő és megtartó erőt köszönt­hetjük. ' Visszanézve gyerekko­runkba vagy elfáradva a hét­köznapok egyformaságában, felnőttként is visszarévedünk a mindent elsimító anyakéz gondűző puhaságára. Sütő András egyik könyvének cím­adó szavai fejezik ki mind- annyiunk mindennap vágyott gondolatát: »Anyám könnyű álmot ígért...« Bedő Ildikó Sok boldogságot! munkában, amit az évek óta súlyos beteg, magatehetetlen férj gondozása jelent. . — Ibolyka tizenegy évig nevelkedett nálam. Elhozta mind a két gyermekét. Ma­rika is eljött elújságolni, hogy visszaköltöznek Székesfehér­várról Kaposvárra, s hama­rosan várja ő is a másik gyermekét. A férje is éppen úgy otthon érezte magát ná­lam, mintha az én fiam len­ne; segített fát vágni, meg a kerti munkában is... Hivatalosan most két gyer­meket nevel; a 14 éves Aran­kát és a 17 esztendős Sanyit. De ott maradt nála Misi is, akinek lejárt ugyan az ál­lami gondozása; 18 éves — nagykorú — lett, mégis azt kérte: maradhasson megszo- — Attilától most kaptam kott, szeretett otthonában, levelet... Budapesten kato- Misi és Sanyi dolgozik, na, egészségügyi tiszthelyet- Keresetüket Maminak adják, tes lesz. Azt írta: »Mamika, aki segít nekik, beosztani, sok boldogságot, jó egészséget megvásárolja a szükséges kívánok anyák napja alkal- holmikat, s takarékban őrzi mából. Szerető fia. Attila.« a félretett pénzt, hogy ha Mennyi mindent kifejez ez önálló életet akarnak kezde- a néhány szól A gyermeki ni, legyen mihez nyúlniuk., ragaszkodást. szeretetek Azt , . az őszinte hálát, amit azok , n*ve­éreznek szüleik iránt, akik 'őszülő tevekenyked.k «le­tudják: a törődést, az - mondta dr Kas­kig tartó gondoskodást - ->™osne, a Gyermek- .es bármilyen ragaszkodói* is ^agvedo Intezet igazgato- - soha sem tudják viszo- helyettese. - Horvathne, Ju- • lisfca nem egyike a legjob­baknak. Ö vállalja azoknak a Pedig Mamika »csak« ne- lelkileg sérült gyermekeknek velőanyja volt Attilának. a gondozását, akikről nem­Hatvanhárom esztendős csak a szüleik, hanem már a Horváth V. József né. Kora nevelőszülők is lemondtak, ellenére rengeteg energia, S ezeknek a gyermekeknek tettrekészség van benne. S egyrésze még nagykorúvá noha házasságából nem szü- válása után sem alkalmas letett gyermek, mégis sokkal az önálló életre: az ilyen több fia. leánya és unokája gyermeket nevelő szülő fele­van, mint a legtöbb család- lőssége tehát sokkal nagyobb, anyának. Kaposváron, a Gár- Juliska néni ezt mindenkor donyi Géza utca végén levő becsülettel végezte, gondozott, kertes csa­Nagymama Sötét ruhás, fejkendős alak- gozhattam; a gyerekek ne­jét ma is gyakran látom, velése nagyon nehéz lett amint a bolt felé igyekszik, volna nélküle. Máskor a folyosót söpri, mos- — Nekem meg akkor lett sa. A hatalmas házban élőt- könnyebb — veszi vissza a tűk a legragyogóbb a köve- szót a nagymama —, amikor zet. Örökös tevés-vevés, szí- hozzájuk jöttem. Pedig ezt a gorú rend az élete. Ha négy- legnagyobbat — bök az új- venöt éves lánya öt percnél ságba temetkező fiatalember ■hosszabb ideig a szomszédban felé — ej, de sokszor elie- feledkezik, ma is belepirul; nekeltem! Jaj, anyukám már biztosan _ JÓ1 van_ mama _ hu_ keres. Nem szereti, ha szóm- nyorít a papírlepedő mögül a szédolok...« fiatalember. — Hol van az Papp Istvánná anyák nap- a régi verés, meg búsúlni- ján mindig sírdogál egy ki- való... Fontos az, hogy sen- csit. ki nem tud olyaií csibét vagy Azért is lettem hamar gulyást főzni, mint a mama, szemüveges és fehér hajú, a keit kalácsa pedig a leg­mert sokat sírtam. Harminc- finomabb a világon! három éves, sudár termetű, A nagymama alig észreve- fehér bőrű fiatalasszony vol- hető mosollyal- nyugtázza a tam, amikor a férjem meg- dicséretet, de gondolatait halt. Egy, három, kilenc és fogva tartja a régmúltra em- tizenegy évesek voltak a lékezes. gyerekeim. Két lány és két — Édes jó istenem, de ne- fiu. Férjhez menni nem akar- héz volt _ _ _ Mégis ugyanígy tam. Kicsa faluban, Bolyban kínlódnám végig, ha elölről laktunk. Éjjel-nappal dolgoz- kezdeném. — Elmereng a tam: napszámba jártam, fát múlton: - A két kisebbet a vágtám, arattam, markot montenegrói herceg kérte szedtem, kapáltam, hogy meg’ örökbe. Már a gondolat is tudjunk élni. A beremendi bántott! Hogy lehet ilyet el- cementgyárban is dolgoztam, képzelni ? Megválni tőlük, ha Azt nem bírtam úgy, mint a még oly nehéz is?... Aztán mezei munkát. Hiszen akko- az egyiket huszonhárom éve- riban nem olyan munka volt sen elvesztettem. En meg a gyárakban, mint most. Lá- még mindig itt vagyok! Mi- tom én a televízióban, hogy ért? Az egyik un0kám két mennyivel különb ma a nők hét múlva nősül. A nyolc dolga. unoka, hat dédunoka után Marika belekacag a beszél- várom az új jövevényeket, getésbe. Ö a legkisebb gye- Elnézem ölébe ejtett kezét, rek, nála lakik a nagyma- vállán a hófehér hajról le- ma' csúsztatott kendőt. Ül a he­Anyu mindig ezt hajtó- verőn a patyolattisztaságú, §ÜÍ*Vha kellemes lakásban. Körülötte lánya, unokái. dezzük ... Igaz, bennem is ő tartja a lelket. Mikor én is özvegy maradtam a három fiammal, csak az ő példája vígasztalt. Egyik fiam sem keresett még. Munkát vállal­tam. Anyukám akkor már nálunk lakott. A ház körüli teendők felől nyugodtan dol­Bárdosi Németh János Anyaszerelem Anyánkat úgy becézi a dal, hogy felnevelő daj,ka, ki édes csókkal indított első útra. Tejet és könnyet adott, kimosta kisded ingünk, féltett a folyó mellett, erős volt óvó szárnya. Védett a naptól, széltől, szerelmes nem szeret úgy, ahogy ö anya-szívvel aggódott annyi bajban. S amire örömet lelt, könnyedén odahagytuk, könnyezve intett búcsút: hűség a hűtlenségben. Ma már a nehéz útban úgy látjuk könnyes arcát, ragyog a messzeségben, akár egy fénylő csillag. Jó közöttük. Gombos Jolán Kelemen Lajos Anyaarc Az idő hosszú szálain úszva, a fájdalomról leoldott idegszálak vonalával, vázlatával, anyaarc néz át a fénysövényen. Ujjak, kezek játéka, a vér járata le-föl, hogy kilépve a mai nap zárójeléből: — emlékezzen ránk a jövő! ládi házában igen gyakoriak Ezért tisztelik. járnak a népes találkozók. vissza hozzá azok, akik va­lamikor nála nevelkedtek. Most húsvétkor is eljöttek végtelenül hálásak a szere- niéhányan,. Ajándékkal ked- tetért. veskedtek és segítettek neki — a háztartás terheiben, a Szalai László (Czinder Antal grafikája.) ANYÁM SZÉPSÉGE szép Ne kérdezzétek, volt-e anyám? Nem tudom. Csak azt mondhatom, megismételhe­tetlenül szép volt. Vissza nem térő belső ragyogás, mely egy-egy mosolyban, si- mogatásban, féltő-szerető te­kintetben süt a gyermekre. Az anyák szépsége nem ha­sonlítható a virágok színé­hez, mezők szőkeségéhez, mert nem külsőségeiben pompázik; inkább belül, az anyai emberség legmélyén rejtőző sugárzás. Különös fényű. Éltető. Ott­hont adó. Biztató és dorgál­va is szerető. A nők lehetnek karcsúk, izgalmasak, érdekesek, mond­hatunk rájuk különböző jel­zőket. Az anyák, nagy­anyák szépsége egészen más: olyan, amelyet nem fakít az arc ráncainak sokasága, a test elnehezülése, görnyedt- sége. Ellenkezőleg, mindez hangsúlyozza a gyermekü­kért fáradozó asszonyok anyai szépségét. Mert leg­főbb jellemzője éppen az ön- feláldozás. Á maga testi­lelki életerejének önzetlen elhasználása — a gyermek felserdüléséért. Az anyák tűnő szépsége így lesz örök­kévaló a gyermekek — le­endő ifjú anyák, apák — újjászülető szülői szépségé­ben. De minek bizonygassam az aríyák szépségét? Mind­annyian éreztük és érezzük naponta, akik gyermekko­runkra eszmélünk. Anyák napja van, köszön­teni kéne az édesanyákat. Van-e, lehet-e méltó sza­vunk e köszöntésre? Vagy talán úgy járunk vele, mint a hazatérő Petőfi, aki a »számtalan szebbnél szebb gondolat« közül a legszeb­bet választotta? A hallga­tást .. Ugye, emlékszünk: »csüngtem ajkán szótlanul, mint a gyümölcs a fán«. A legszebb anyai köszöntő a szavakon túl kezdődik. Noá, ne kérdezzétek, szép volt-e anyám. Míg van, na­gyon szép, és mikor nincs, éppenséggel kimondhatatla­nul szép az anyai arc. Ügy emlékszünk sugárzására, mint a napba néző gyer­mek, ki szemét behunyva érzékeli a ragyogást, a su­garas simogatást. B. Ö.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents