Somogyi Néplap, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-01 / 103. szám

Tenni akarók és tettek

Ebben a nyolc községben, ol megközelítően kilenc és H ezer ember él és a falvast körülölelő határ mintegy- uszonkétezér-nyolcszáz hektár, évekkel ezelőtt valami elkezdődött.

A nyolc, község: Böhönye, Nagyszakácsi, Nemesdéd, Ne- meskisíalud, Szenyér, Tap- sony, Varászló, Vése. Többségüket hajdanában b-ertköz- sésnek is hívták a kiterjedt, gyümölcsfaligetes szőlőhegyek, a házakhoz szaladó nagy konyhakear.tek miatt.

(Szabó György, a böhönyei áfcsz igazgatósági elnöke: —

A zárikertek elhanyagoltak voltak. Nem termeltek rajtuk, nem volt eszköz. A hetvenes évek elején tanácsüléseken meg más községi fórumokon ipind többször szóba került: hát szabad ezt hagyni? Nézhetjük ezt tétlenül? 1)

Egyedül Nemesdéd hallatott magáról, ahol már évekkel ezelőtt szakkörbe tömörültek a gyümölcstermelő gazdák — később növényvédő szakcsoportot alakítottak —, keresték és megtalálták a kisüzemi gyümölcstermelés korszerű útjait. Mind,több vagon alma és körte jutott innen a hazai piacokra és külföldre is. Ez a példa azonban valahogy megrekedt a község határain belüL

»... a táj gyümölcstermesztése az extenzív termesztés síé halad .. van-e lehetőség a fejlesztésre? A kérdésre csak igenlő választ lehet adni... A körzetbe tartozó nyolc község termőterületéből jelenleg 230 hektár belterületi és 5L hektár zártkerti felületet jelölnek a kert kategóriába. Ez a terület... potencia-,

T egyik lépést j szükségszerűen követi a másik. A há- I rom nyúlte- nyésztő, a. méhész-, a 'két növényvédő szakcsoport után ez év tavaszán zöldség-, málna- és gyógynövény- termelő szakcsoport alakult. Ugyanakkor megkezdődött agy más irányú munka is: a

böhönyei termelőszövetkezet másfél hektárnyi területet biztosítva lehetővé tette, hogy az egyetem segítségével egy mintákért alakuljon ki A távlati tervek szerint innen látják el majd a

lakosságot szaporítóanyaggal.

A helyi lakosok igényeinek kielégítése, a központi árualapokhoz való hozzájárulás — ez az alapvető cél. Ezt határozta meg a megyei tanács a peremkerületek, a községek ellátásának javítására, valamint a háztáji gazdaságok segítésére hozott határozata. Tetteket kiváltó visszhangra talált ez. Oldalakat lehetne

A mintakert két fóliasátrában rövidesen szedni lehet a paradicsomot. A közeljövőben a zöldségtermelő szakcsoportnak és az érdeklődőknek itt szerveznek bemutatót.

évben korszerűsítették. fejlesztették húsfeldolgozó üzemüket — négyszáz mázsa tőkehúst, 1100 mázsa töltelékárut és füstölt húskészítményt értékesítenek innen. Ehhez biztosítani kell az alapanyagot.

Fölmérték az igényeket, és a vezetőség a közelmúltban úgy döntött, hogy ötven kocasüldőt helyez ki a gazdákhoz. Két fialásból öt malaccal tör- lesztenek a gazdák. Üj próbálkozás ez, amelyet — gyakorlattá akarnak tenni. Van a szövetkezetben középiskolát végzett háztáji agronómus, külön háztáji felelős, akiknek egyetlen feladatuk, hogy a háztáji gazdaságok valamennyi ügyes-bajos dolgát intézzék.

(Ilí&s László: — Legalább

Ilyen gonddal foglalkozunk a takarmány-ellátással. Saját terményboltunk van, tavaly csaknem másfél millió forint értékű takarmányt forgalmaztunk. A tehéntartó gazdáknak egy hold kaszálót adunk minimális térítés ellenében. Kötelezettséget vállaltunk, hogy a hozzánk fordulók kéréseinek megfelelően minden egyéb takarmányt biztosítunk.)

Kétszázötvenen foglalkoznak nyúltenyésztéssCl a körzetben. A vésel Jobbágy Jánosék 10—12 mázsa nyalat értékesítenek

Zöldség, gyümölcs, tej, hús — az ellátásban fontos áruk. Előteremtésükért szervezetten, egymással összhangban fáradoznak itt. Nem ma kezdődött ez a munka, inkább talán most érik be a gyümölcs. Üj lendületet kapott a tenni akarás. Az itt élő emberekért, az egyetemes érdekekért.

az idén.

««* ■

Vörös Márta

Ä magunk becsülésére

A

z ember sokféleképpen fejezheti ki önmagát — személyiségének vonásait, gondolkodását, kapcsolatait, felelősségét. Szavakkal, gesztusokkal, a művelődés, a szórakozás vagy éppen a baráti kör megválasztásával, magatartásának számos mozzanatával. Semmi nem ad azonban hűségesebb képet az egyénről, mint legfőbb tevékenysége, életének mindennél fontosabb tartozéka: a munka. Abból ugyanis, ahogyan dolgozik. amilyen komolyan fogja fel tevékenységét — kitapintható a felelőssége önmaga és társai iránt.

Hiszen ki-ki sajat életének egy darabját adja, amikor értéket teremt vagy közvetett úton segít létrehozni. A folyamatban, amelynek során feladatokat old meg, egyénisége — szorgalma, tehetsége, ismerete, tapasztalata — fejeződik ki. Es nemcsak ez: öröme és bánata, nyugalma és elégedetlensége, újat akarása és fásultsága, sikerei és kudarcai, derűje és lehangolt- sága mind benne vannak a teremtő tevékenységben.

Nemcsak az eredmény, a munka folyamata is sok mindent elárul. Láttam kiegyensúlyozott, biztos kezű fémesztergályost, aki időnként megmérte a sárgán csillogó kis alkatrész nyílását, melyet századmillirnéternyi pontossággal kellett megmunkálnia. Alig észrevehetően, mintegy önmagának bólintott: rendben van. — Tanúja voltam annak, amikor két fiatal vízvezeték-szerelő sűrű káromkodás. veszekedés közepette fektette a falba a csöveket — hónapok múlva ki kellett bontani. — Megfigyeltem egy tanácstitkárt, ahogy egy közepesen bonyolult ügyet intézett. Amikor úgy látszott, mindent tökéletesen elrendezett, még egy telefonbeszélgetésre szakított időt mondván: szeretem a tiszta munkát. A legkisebb hibalehetőséget is igyekszem megelőzni. — Hallottam tanácselnök panaszát egy ügy késedelmes intézése miatt. Pedig, amint mondta, időben és annak rendje szerint elküldte a levelet, eleget tett a kötelességének — de egyebet semmit. Abból, hogy nem lépett még egyel, a községnek jelentős anyagi kára származott.

Beszélnek egy szervizben dolgozó gépkocsiszerelőről, akihez hetekkel ‘ előre kell bejelentkezni, mert híre van: addig nem adja ki kezéből a járművet, amíg a lehető legtökéletesebben meg nem győződik: hibátlan a kocsi. Sürgetni nem lehet, mert nem hagyja magát. — Akadt dolgom viszont olyan szakemberrel, aki a rendellenesség okát konstrukciós hibaként ítélte meg, jóformán rápillantás alapján. Mint később kiderült, könnyűszerrel elhárítható volt a ►»gyári« hiba. — Ültem módszerekkel zsonglőrködő nevelők óráján, és hallottam idős tanító nénit, aki a régi, avultnak ítélt eljárásokat ■ is előszedve tanította — és eredménnyel — írni-ol- vasni a putriból érkezőket.

A munkát sokféleképpen el lehet végezni: selejtet termelve, rosszul, felületesen és jó

minőségiben, leleményesen, lelkiismeretesen, példásan, felelősséggel. A jelzők tulajdonképpen tovább sorolhatók. Éppen negyedszázada dolgoztam egy kőműves mellett segédmunkásként. Szavait azóta sem felejtettem el: »A munkát mindenképpen el kell végezni. Hát akkor miért ne csináljuk meg a lehető legjobban?« Persze, nemcsak mondta: eszerint tette is a dolgát.

Valóban: miért nem tudjuk mindig a lehető legjobban ellátni munkakörünket elvégezni a ránk bízott -feladatokat? Kik vagy mik akadályoznak bennünket abban, hogy egyéniségünk az emberi méltóságnak megfelelően valósuljon meg a tevékenység során? Az objektív körülmények? A visszahúzó, kedvezőtlen munkahelyi légkör? Pályatévesztés? Családi, egyéni okok? Bizonyára mindegyiknek szerepe lehet a torzulásban. De essék szó a legfontosabbról: az emberi akaratról és felelősségről, amelynek felül kellene kerekednie a kicsinyes sérelmeken, a tehetetlenségen, legyűrve a kényelmességet, a fásultságot, az igénytelenséget.

M

agunkat becsüljük és társainkat tiszteljük azzal, ha egy percre sem feledkezünk meg arról: a munka nem tőlünk független folyamat, hanem életünk egy része, személyiségünk legfőbb megnyilvánulása.

Paál László

HÁROM EPIZÓD

Régi május elsejék

Zászlók, méjusfák és arcok, i A képen általában az utóbbia- I kát nézzük. Néhány évvel ezelőtti felvonulások emlékei. A szó is -arról folyik, kikkel voltál együtt, láttad-e a többieket. tetszett-e? Ismerek olyan j művezetőt, aki minden május elsején lefényképezi a brigádot, a műhelybelieket.

Árpikor veteránokkal találkozom, mindig szóba kerül május elseje. Már megszoktam, hogy a visszaemlékezés úgy kezdődik: »Az volt ám a nehéz ünnep!-« A-z. emlékezet megőrizte ezeknek a gyűléseknek, felvonulásoknak a képét.

Az első szabad május elsejéről fényképek is maradtak. Sajnos, nem mindenhonnan. Néhány évvel ezelőtt meglátogattam Balatonboglár direktóriumának hajdani elnökét Budapestem A napokban írt levelében megjegyezte, hogy május elsején visszagondol majd arra, amikor a Tanácsköztársaság idején — még

fiatalemberként — szervezte

az ünnepséget.

Hogy is volt? Bálint Sándor így mondta el: »Összegyűjtöttem a tagokat, egy pár munkást, a gyerekek közül többet. Zeneszó mellett vonultunk végig a községen. Akkor volt egy trombitazanekar Bogláron. Az játszott, mi pedig büszkén, vidáman lépkedtünk az indulók hangjaira. Délután táncmulatság volt a nagy-vendéglőben«.

A fiatalokban megmaradt ez a hangulat Bogláron és máshol is. Amikor megdöntötték a Tanácsköztársaságot, az ifjú szívekben ott lobogott a láng.

S milyen vakmerő tettekre sarkallt ez, azt egy másik veterántól, Kelemén Józseftől hallottam Kaposváron. Fiatal legényke volt, amikor emlékezetessé tette az 1920-as május elsejét Szilvásszentmár- tonban.

— A legények májusfát vágtak kint az erdőiben, azután éjszaka felállították a kocsma előtt. Én saját kézírással szerkesztettem röplapokat. Olvas- mi állt rajta, hogy ne támogassák a. gyilkosokat, ne menjenek katonának. Amikor elcsendesedett a környék, kilo- ’ pództam, s körberagasztottam vele a májusiát, még a kocsma elejére is jutott a rúpia 2** pókból. No, reggel ráz az a,pam: »Mit csináltál?! Megint el akarsz vitetni?« öt ugyanis beválasztották tizenkilencben a munkástanácsba. Nagy darab ember volt a csendőrparancsnok, hatalmas pofont lekevert, s rám rivallt: »Állj vigyázzba, széthasítalak, ha velünk szembeszálisz!« S a puskatussal jól odasózott. Nem vallottam be, hogy én írtam a röpcédulákat, így aztán megúsztam.

Később már nem volt ilyen szerencséje. Amikor a kaposvári kommunista sejt tagjaként terjesztette a röpcédulákat a harmincas évek elején, a társaival együtt lebukott.

Nevezetes külföldi május elsejéknek a szemtanúja a fegyCERENCSER MIKLÓS

EMLÉKE

TISZTA FORRÁS

lisan mintegy 450—500 súlyvagon zöldáru előállításúit teszi lehetővé .. Böhönye környékén a szőlőtermesztés több évszázados múltra tekint viszsza

__a termelés mélypontra

z

uhant, mielőbb meg kell keresni a kivezető utat.« — Ezek a megállapítások abból a tanulmányból valók, melyet a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem kertészeti tanszéke készített az áfész körzetébe tartozó községek háztáji gyümölcs-, szőlő- és zöldségter- myesztésének fejlesztéséhez. Voltaképpen ez volt az első megfontolt, jól megalapozott lépés, melyet a községek irányító szerveivel egyetértésben az áfész tett. Talán önmagában kevés lett volna ez, ha nem követi az egyetemmel való további együttműködés.

(Szabó György: — Előadásokat, vitaesteket szerveztünk. Igyekeztünk megnyerni az embereket. Eleinte megesett, hogy nyolc-tíz érdeklődő jött el az előadásra. Azután negyvenen- ötvenen hallgatták, miért érdemes, és mit kellene tenni.)

És ha a tenni akaró ember elindul egy úton, akkor az

írni a cél elérését, a termelés fejlesztését szolgáló támogatási formákról. Tény, hogy a községek általános zöldség-, gyümölcsellátása megoldódott, a következő lépés a primőr termelés és ellátás megszervezése. És az is tény, hogy a MÉK-nek a böhönyei áfész az egyik legerősebb, a legtöbb zöldséget, gyümölcsöt szállító partnere. A húskombinátnak pedig másfél millió tojást, 850 mázsa házinyulat, húsz mázsái hízott libát >szállít az idén! szerződés szerint ez a iogyasz- I tási szövetkezet.

(Illés László, a böhönyei tsz elnöke: — MegoszCottuk a munkát az áícsz-szejl. Ügy állapodtunk meg. hogy a zöldség gyümölcstermelést, a kisállattenyésztést ők tartják kezben. ök támogatják, mi pedig a háztáji szarvasmarha- és sertés- tenyésztést szorgalmazzuk, illetve a hússal és húskészítménnyel való ellátást javítjuk.)

Együttműködni, ésszerűen megosztani a feladatot — nem elv, kézzel fogható gyakorlat ez. A termelőszövetkezet az évek során egész kis kereskedelmi hálózatot alakított ki. A községnek van húsboltja, tejboltja, pecsenyesütője és borozója, Fonyódon, Balalonfenyvesen. Lászlóma- jorban ugyancsak pecsenye- sütője es borozója. A múlt

Egyik lesújtó élmény a másik után érte Rákóczit. Valamennyi uradalma a végsőkig lezüllesztve- A majorságok megszálló németek tanyái, földesurak módjára dolgoztatták a jobbágyot, a termést sajátjukként élték fel. vagy árusították ki. Senkinek nem tartoztak számadással.. Snem érték be annyival, hogy robotra kényszerítették a jobbágyokat, hanem zsarolták, nyomorgatták őket minden módon. Házaikba szállásolták magukat télire, pusztították élelmüket, lovaikat a jobbágy takarmányán tartották, azzal sem törődve, hogy a parasztok marhája halomra döglött.

Ennyire irgalmatlanul még a török sem viselkedett. Vészes méreteket öltött az elnéptelenedés hatalmas területeken. Tömegesen váltak bujdosókká a parasztok. Annyian elszöktek szülőföldjükről,

hogy az erdőkben sem fértek már el, sokan kiszorultak Lengyelországba, ahol megélhetés híján raboltak. . A Tiszaháttól fel egészen Bártfáig színmagyar falvak váltak lakatlanná. sok-sok településen egykét család maradt mutatóban. Az elhagyott portákat, telkeket fölverte a gaz, a meg nem művelt termőföldeket kaszálónak, legelőnek használta az idegen katonaság.

Ehhez az önmagában is megrendítő élménytömeghez más keserűséget is el/kellett szenvednie Rákóczinak. Szerte az óriási területen szétszórt birtokokon, a Magas-Tátra melletti Késmárktól le Erdély belsejéig e vészes időben ő volt a kiszipolyozott, megalázott, hajlékaiból ki üldözött parasztok egyetlen reménysége. Az idősebbek még jól emlékeztek a Rákóczi-család idejében uralkodó viszonyokraPersze az sem volt éden] élet, a jobbágy akkor sem élt kalácson, de a császáriak vad szer- telensegeihez kepest az látszott az igazi aranykornak. Érthető, ha Munkács átadását követően, az életkörülmények egyre elviselhetetlenebb romlása közben vigasszal felérő remény , élt szerte a parasztok köreben: »Jo lesz megint, ha felnő a kis uraság«.

Ahogy múltak az évek, úgy erősödött megmásíthatatlan ígéretté a remény.

Végre felnőtt a »kis uraság«, hazatért, de semmi köszönet benne: németté lett.

Már a ruházata láttán is erős gyanú támadt. Különösen nagy lett a keserűség, ha szóra nyitotta a száját. »Magyarul csak hebeg-ha oog, azt is némete- sen« — mondogatták szinte sírva a parasztok.

Rákóczit mélységes szégyenérzet fogta el, amikor tapasztalnia kellett, hogyan terjed körülötte a nép bizalmatlansága. Bármennyire törte feíe- désoe merült anyanyelvét, ragaszkodott használatához, magyarul próbált szót érteni a jobbágyokkal. Segített, ahol hirtelenében segíthetett. Apróbb sérelmeket orvosolt, ha csak tehette, jelét adta, hogy együtt érez a birtokain élő néppel.

(Folytatjuk)

verrel és tollai küzdő Somogyi Pál. Tőle hallottam, milyen volt az ünnep 1932-ben Berliniben. Hosszú emigráció után — Jugoszlávia, Becs, Prága volt az útvonal — jutott ki a párt támogatásával a német fővárosba. Az ottani hét-nyolc hónap egyik legszebb emléke, hogy találkozott Ernst Thál- mannal.

— Én is őrt álltam, amikor beszélt. A külföldi emigránsok vontak védőgyűrűt, mert attól tartottunk, hogy a fasiszták megzavarják az ünnepséget. Thälmannt magyarok, bolgárok, románok vették körül, így nyugodtan végigmondhatta a beszédét. Az ünnepség után mindenkivel kezet fogott. »Köszönöm, elvtársak, si- nSán lement minden. Maguknak nem kevés részük van benne.«

Egy év múlva Thälmannt, a német és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő vezetőjét letartóztatták. Somogyi Pál akkor már Moszkvában élt. A hír hallatán maga előtt látta Emst Thälmannt, amint erősen megszorítja a kezét a május elsejei beszéd után.

Veteránok. Minden ünnepségen ott vannak ma is. Aki megkérdezi tőlük, annak szívesen elmondják részletesebben ezeket a történeteket.

Lajos Géza