Somogyi Néplap, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-01 / 78. szám
gyászjelentés Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett feleség, testvér, SMAI. JANOSNÉ Kiss Mária rövid szenvedés után, március 29- én váratlanul elhunyt. Temetése április 2-án, péntekem du. íél 1 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család (501921) Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapa, nagyapa és dédapa, BICZO JÓZSEF volt kaposhomoki lakos hosszú betegség után március 30- án elhunyt. Temetése április 3- án. szombaton de. 11 órakor lesz Kaposváron a Keietá temetőbein. Gyászoljak; leánya, veje, unokái, dédunokája. (1463) köszönetnyilvánítás őszinte szívvel mondok köszönetét a szeretett férjem. SZITHA ANDRAS temetésén megjelent rokonoknak, ismerősöknek és szomszédoknak, a cukorgyár pártvezetőségének, a finomító dolgozóinak, a vb szociális foglalkoztató pártvezetöségének és munkatársainak, hogy koszorúikkal és résztvétnyiivánítással fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége V **>■) A Nyugat-Ivánfa hegyen 2i2ö n-öl szőlő pincével eLadó. Tóth Gyula, Kaposvár, 48- as ifjúság útja 38.. I. em. Telefon: 12-762. _______________(501717) O reiban a Kossuth Lajos u. 3(2. sz. háromszobás családi ház 1400 n-öles területen eladó.____________ (1384) F onyódon 100 n-öles villatelek — vízhez közel — eladó. Érdeklődni: Papp Mária, Somogyfajsz, Petőfi S. U. 64. (ÖOIBOS) Családi ház eladó. Juta. Árpád u. 11. Érdeklődni ugyanott. (501736) Háromszobás családi ház eladó. Érdeklődni : vasárnapokon. Kaposvár, Irinyi János u. 9. (50152*9) Balatonföldváron társas lakóépületben kétszobás, összkomfortos lakrész eladó. I. emeleti. Érdeklődni : Baja, Madách I. 4. 24. Kubatov Mária. __________________(314757) k étszobás. komfortos ház — 80*o n-öles kerttel — eladó. Puchinger József, Somodor, Antalmajor, Dózsa u. 44. _________________(501900) l .ladó Nagyatádon a Kolozsvári u. 32. sz. családi ház. Barcsánics Lajos._______(13*711) K aposmérőben a Rákóczi u. 15. számú ház eladó. Pulai Jó- zsefné. (50172*7) 255 n-öles, közművesített ikertelek eladó. Kaposvár, Nyár u.. 137. Érdeklődni: mindennap du. 15 órától. _____________________(1337) Szőlő présházzal, teljes fölszereléssel eladó. Érdeklődni: Kaposvár. Vörös Hadse- reg útja 81. (50180.1) Eladó kétszobás, összkomfortos családi ház. 236 n-öles telken, ikerház-beépítési Lehetőseggel, Kaposváron a Kertész u. 4. sz. alatt. Érdeklődni: egész nap._______(5*013-02) 450 n-öles kert eladó, ráépítési lehetőséggel. Megtekinthető egész nap: Kaposvár, Fácanosi út 2. Kárpáti ___________________(1369) K aposújlakon az állomáshoz közel házhely eladó. Érdeklődni: Kaposú j lak. Hunyadi J. u. 5. _______________(601706) A lsóbélatelcpen 200 n-öies. panorámás telek áron alul eladó. Rengert, Kaposvár, Kőszeg u. 10. (501696) Nagybajomban a Fő u. 11)0. sz. ház eladó. Érdeklődni: a Fő u. 36. sz. alatt. Bakos. ___________(501724) B ábooymegyeren a Ságvári u. 80. számú. 643 n-öles házhely eladó. Érdeklődni: Papp Béla, Dar ánypuszta, IX. 13. (375000) Siófokon az Erdei Ferenc u. 29. sz. há- rcxmszobás, összkomfortos családi ház olcsón, sürgősen eladó. (974999) Jutában a Rákóczi u. 30. sz. alatt épületfa, 7.5 m-es vasgerendák eladók. (1413) Fonyódon a Móra Ferenc u. 1. sz. alatti társasüdülőben egyszobás, összkomfortos, balkonos nyaraló — vízhez közel — eladó. Érdeklődni: Ady Endre u. 81. 485026) A Kapos"hegyen szántóföld felesbe vagy bérbe kiadó. Érdeklődni: Kaposvár, Táncsics Mihály u. 1. (140*7) Balatonbogláron a Kossuth Lajos u. 41. sz. lakóház (2 szoba, konyha, kamra mellékhelyiség) beköltözhetően eladó. Érdeklődni : Balatonboglár, Arany János u. 1. (1.12117) Siófokon a kórház és a kenyérgyár között 233 n-öles lakótelek eladó. Natkai, 2457 Adony. (545012) 3 évi garancia csak nálunk! Lehel 150,160,175, 230 literes hűtőszekrények 3 évi garanciával vásárolhatók a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat műszaki boltjaiban és áruházaiban. (13050) Nagyatádon kétszobás családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni : Kápolna u. 49. <11250) Házhely sürgősen eladó. Kaposvár, Kelet- Ivánfa utca 14. sz. alatt — építési anyaggal — betegség miatt. Érdeklődni: Kovács László beteg, Mosdós, szanatórium. (1415) Balatonmáriafürdőn 400 n-öles parti telek eLadó. Érdeklődni: a 312-066-os budapesti telefonszámon, az esti órákban. (501812) A Balaton déli partján 2 szobás lakóhazat vagy nyaralót vennék. Ajánlatokat »Ár- megjelöléssel« jeligére az 501831. számra, a hirdetőbe. Az Egyenesi úton j 50*0 n-öles házhely el- ] adó. Érdeklődni: Kaposvár, Lenin u. 17. sz» 4. ajtó. Ecsegi. (591836) Pécs—Nagyárpádon j a Fő tér 6. számú ház beköltözhetően. sür- I gősen eladó. Telefon: j 18-747. ____________(505506) K apusion a Petőfi S. utca 60. sz. alatt nagy ház eladó. Érdeklődni : vasárnap. U(5-,s Trabant éladó. Kaposvár, Pázmány Péter u, 1<16. (1439) 3 éves, műszaíki vizsgázott Trabant eladó. Megtekinthető: 1« órától. Kaposvár, Marx j köz 7. Horváth. (1431) Billenős spediterkocsi eladó. Balaton- máriaíürdő, Petőfi u. 44. Gorzó. (41266) Skoda 1000-es eladó. Kaposszerdahely, Rákóczi u. 31. Szűcs. (501849) Háromlángos gáztűzhely palackkal, fölszereléssel eladó. Horváth György, Kaposvár, LaborfaJvy Róza U. 80. (501774) Wartburg 312-es olcsón, felújított állapotban eladó. Alvázhibás. Cse rónia, Kossuth u. 11. Haris. __________________(50*1704) G arázsban tartott S DCO-ais Skoda eladó. Kisgyalán. Árpád ut- ca 6. Sifter. (501723) IT 30—69 írsz., fehér. garázsban tartott Zsiguli eladó. Érdeklődni: este, a 13-836-os I kaposvári telefonon. _________________(501706) I Octavia Super, het- venhármas új motorral eladó. Balatonföld- j vár, Budapesti út 47. | (4950(27) j-LAKÁS 'V Beköltözhetően eladó kétszoba-össz- komfortos. gázos lakás. Kaposvár, Dési Huber István u. 1. (aj volt Pázmány Péter | köz) I. lph.. n. emelet 3. Érdeklődni: április 3-án és 4-én 9- től 17 óráig, ugyanott. Egyéb napokon: Kaposvár, Honvéd u. 27., III. em. 3. sz. 18 óra után. * ____________(1440) S iófokon kétszobás, hallos, gázfűtéses öröklakás eladó. Érdeklődni: Fő u. 188., III. em. 4. Telefon: 14-592, 17 óra után. (4850(29) Mély babakocsi (kék) eladó. Kaposvár, Damjanich u. 90. Az udvarban, hátul. (501709) Épület- bádogos-, üve»es- és képkeretező- munkákat rövid határidővel vállalunk Marcali járási Építő- és Szakipari Szövetkezet, Marcali. 19 négyzetméter száraz tölgyparketta eladó. Kutas, Petőfi u. 26. (504722) Telefon: 272. (11243) Csónakok! Egy- és két pár os balatoni csónakot, vitorlást, evezőket, árbocokat most rendeljen a készítőnél. Pintér csónaképítő mester. Siófok, Klapka u. 36. (485028) Gyönyörű németjuhász kölyikek, NSZK K —I-es apától, eladók. Pároztatást vállalok. Tomity Istvánné, Vörs. erdészház. (13031) Választási és egyéves bikaborjak eladók. Szabadi, Petőfi u. 51. (501821) Szülők, fiatalok figyelem ! Az 512. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet i (Kaposvár, Irányi Dániel u. 10.) FÖLVESZ AZ 1976/77. TANÉVRE *• FONÓ, FÉRFISZABÓ, ** KŐMŰVES, * ÉPÜLETBURKOLÓ. * FAPADLÓZÓ ÉS MÜANVAGBURKOLÓ, * ÜVEGEZŐ, * ÉPÜLETASZTALOS. ** VASBETONSZERELŐ. ** ÁCS — ÁLLVÁNYOZÓ, *• TETŐFEDŐ, szakmákban — szakmunkástanulónak — fiatalokat, 17 éves korig. (Középiskolát végzetteket 20 éves korig.) A vidékieknek kollégiumi elhelyezést adunk. Az *-gal jelölt szakmákban társadalmi ösztöndíjat adnak a vállalatok. A **-gal jelölt szakmákban a társadalmi ösztöndíjon felül havi 200 Ft ösztöndíj-kiegészítést biztosítunk. VARJUK JELENTKEZÉSETEKET! _______________________________(13052) F ürdőszobák, kemy-1 hák csempézését és 1 lapozását vállalom. A Balaton környékén is. Németh János kisiparos, Kaposvár, Pázmány Péter köz 6. ____________________(1429) F ényképész — tíz évi gyakorlattal — elhelyezkedne. Ajánlatokat az 1422. számra, a lapkiadó vállalathoz. (14212) EGYÉB h Nyári csehszlovákiai — NDK-beli — lengyelországi autóstúrához társakat keresünk gépkocsival vagy anélkül. Fiatal házaspárt vagy két fiatal hölgyet. »Camping« jeligére az 501840. számra leérünk leveleket a hirdetőbe. ___________________(501840) B okor-, baba-, futórózsák, fenyőcsemete, 8 db I2őxl50-es. jó állapotban levő melegágykeret üveggel eladók. Kiss Jenő, Kaposvár, Damjanich u. 32. (1433) A MECHANIKAI MÜVEK MARCALI GYÁREGYSÉGE kivitelezőt keres az I-es telepen építendő szennyvízcsatorna, esővízcsatorna építési munkáinak elvégzésére. (Kb. 2 millió forint értékben!) Érdeklődni: ugyanott, Jádi Béla gondnoknál. Telefon: 61. (11267) 290 q érett istállótrágya díjtalanul elvihető : Bőszénf a. Szigetvári u. í. Kövesút mellett. Szabó. ___________________(1430) N DK-gyártmányú sportkocsi eladó. Kaposvár, Temesvári utca l/a. (591804) Elköltözés miatt olcsón eladók: 1 komplett hálószobabútor, asztalok, székek, íali- fo^ias, zsírosbödön, vájling, káposztáshordó, képek. Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 47. alatt, (591856) Eladó 80 basszusos, 8 váltós Weltmeister tángóharmonika — új állapotban, olcsón. Kiss János, Kaposvár, Buzsáki u. 6. (604860) Ordacsehiben egy másfél éves üsző, két választási borjú — az egyik bika, a másik üsző — eladó. Ordacsehi, Petőfi u. 53. (11225) Eladó egy darab ti- zenötös gázkazán, teljes fölszereléssel. Világos hálószobabútor is! Kaposvár, Ezredév u. 5. (691811) Hasas üsző (akciós) eladó. Nagyberki, Kossuth Lajos u. 72. (50(1700) Tehén bikaborjúval eladó. Hetes, Vikár u. 24. (1363) Megvételre keresek régi ingaórát, faliórát, kandallóórát, zsebórát, kardot, festményt, gobelint, petróleumlámpát, pipát, zenélő szerkezetet, rézmozsarat, habüstöt, gyertyatartót, kávédarálót. Sok tárgy vétele és eladása egész napon át: Horváthné, Kaposvár, Irányi Dániel u. 3. (1399) Kertbarátok, figyelem ! Trágya eladó. Kaposvár, Kelet-Iván- fa utca 10. Egész nap. (501715) Két öthónapos — negatív — bikaborjú eladó. Kaposfüred, Kaposfüredi u. 56. (591719) Kardvirághagyma, óriás virágú hollandi újdonságok — bordó, tűzpiros, hófehér, aranysárga — megrendelhetők postán, utánvétellel. 40 darabnál kevesebbet nem szállítok ! Darabja három forint. Joó Sándor, 2941 Acs, Toldi u. 6. (515244) 31 éves. 190 cm magas. elvált, jó megjelenésű, műszaki értelmiségi férfi — rendezett anyagiakkal — házasság céljából megismerkedne kifejezetten csinos, intelligens hölggyel, 23 éves korig. Fényképes, kézzel írott leveleket »Odüsszeusz« jeligére, az 501838. számra, a hirdetőbe kér. (501838) Kombinált szekrény, rekamiék, dunyhák eladók. Érdeklődni : csak szombaton! Káposvár, Széchenyi- tér 8., emelet 1. ajtó. (501752) Kombinált szekrény, szétnyitható heverő, fotelok, dohányzóasztal eladók. Kaposvár, Zöldfa u. 39. (501844) ALBÉRLET Két leány részére gázfűtéses albérleti szoba fürdőszobával kiadó. Kaposvár, Désá Huber I. u. 1., I. em. 3. (635) Bútorozott, külön bejáratú albérleti szobát keres egyedülálló, értelmiségi nő. Ajánlatokat »Sürgős« jeligére, az 501699. számra, a hirdetőbe. (504699) Lakatosszerszámok, üllő, lemezvágó olló, satuk, kalapácsok, fúrók és új. fekete lemezek magánkézből eladók. Lánginé, Marcali, Mártírok útja 4. (11258) A Nagj-*boldogasszony római katolikus plébánia fölvesz kőművesek mellé segédmunkásokat, változó munkahelyekre. Jelentkezés: április 5-én, reggel 9 órakor, a plébándahivatalban. Kaposvár, Kossuth tér 3. Tóth. (1446) Géplakatost fölveszünk. Jelentkezés: a Nostránál. Kaposvár, Ady Endre u. 30. (501707) SZÖVOSZ-üdülő fölvesz takarítói, konyhai és felszolgálói munkára női, udvari segédmunkási és portási beosztásba férfi dolgozókat. Étkezést, vidékieknek szállást is biztosit. Jelentkezés; Balaton- boglár, Jókai u. 45—49. (11229) A nagybajomi Lenin Mg. Tsz fölvesz mezőgazdasági kovács szakmunkást. Jelentkezés: a termelőszövetkezet központjában, a műszaki vezetőnél. (5018X3) Telekgondnokot balatonsz éplaki üdülőnkbe fölveszünk. (Részfoglal- kozás. mellékállás, nyugdíjas.) Jelentkezés: írásban. Baranya megyei Tanács V. B. Gazdasági Hivatala, 7621 Pécs. Pf.: 121. ___________________________ (505503) A z OK1SZ balatonboglári üdülője május 1-től szeptember 30-ig fölvesz kulturost (érettségivel) és konyhai dolgozókat. Jelentkezés levélben vagy személyesen. OKlSZ-üdülő. Zamárdi, Nagyváradi u. 50. (11230) Értesítés 1 Az 1030 1975. sz. minisztertanácsi határozat A HÁZTÁJI ÉS KISTENYÉSZTÖK TEHÉNÁLLOMÁNYÁNAK NÖVELÉSÉT JELENTŐS KEDVEZMÉNYEKKEL SEGÍTI. — A kedvezményekről a községi tanácsok nyújtanak felvilágosítást. A megnövekedett vemhesiisző-kereslet kielégítésére VEMHESTENYÉSZÜSZŐ-VÁSÁRT SZERVEZÜNK — A vásárláshoz az OTP és a takarékszövetkezetek kedvezményes hitelt adnak. — A vásárlási szándékot és igényt — kérjük írják meg címünkre! — A vásár időpontjáról külön értesítést küldünk. SOMOGY MEGYEI ÁLLATTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG Kaposvár, Beloiannisz u. L (13047) A Szigetvári Állami Gazdaság fölvesz TEHENÉSZEKET ÉS EGY BRIGÁD- VEZETŐT A GALAMBOSI, ILLETVE A CSOBOKAI TELEPRE. Bérezés: a kollektív szerződés szerint. Jelentkezési cím: 7915 Szentegát, áJlattenjaésztési osztály. (13048) MAI II«1 >.? MFW ■ ■ MM sor4 Gazdasági vezetői beosztásba ke- resürtk érettségivel és adminisztrációs gyakorlattal rendelkező munkaerőt a csurgói mentőállomásra. Jelentkezni a Somogy megyei mentőszervezetnél lehet: Kaposvár, Arany János köz 1. (13061i Fölveszünk festő és kőműves szakmunkásokat és egy segédmunkást. Lakásszövetkezeti Társulás, Kaposvár, Munkásőr sor 6- (5*91721) Csiky Gergely Színház: 19 órakor: AZ ALAPÍTVÁNY. Munkácsy-bérlet. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 és este 7 órakor-. AZONOSÍTÁS. Szabad Ifjúság: du. 4 órakor: ZONGORA A LEVEGŐBEN, du. 6 és este 8 óraikor: A 22-ES CSAPDÁJA (18). Dallos Ida mozi: du. 6 órakor: TECUMSEH. Siófok: este 7 óraikor: JOACHIM, • DOBD A GÉPBE! Nagyatád: du. 5 és este fél 8 órakor: FOLYTASSA, COWBOY! TELEVÍZIÓ Budapest L 7.58: Műsorismertetés. 8.00: Idősebbek is elkezdhetik . . . 8.05— 8.35: Iskolatévé. 13.05—13.35: Iskolatévé. 17.18: Műsorismertetés. 17.29: Hírek. 17.25; Gyere velünk, csináld velünk . . . 18.18: Telesport. 18.40: Egyesült erővel. 19.10: Reklám. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. 29.09: Idősebbek is elkezdhetik... 20.06; Columbo. Amerikai filmsorozat. 24.20: A mindennapi kávénk. 21.30: Pór Bertalan. 22.20: Tv-híradó 3. Budapest 2. 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Gondolatok a vezetésről. 20.29: Színek, szavak, szabadalmak. 24.10: Tv-híradó 2. 21.30—22.50: A »vörös róka«. NDK-tvéfüm. Jugoszláv Tv 17.19: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: i A kis lázadó. 18.45: »Zinka Kunc«. Népszerű zenei adás. 20.50: Kim Hje és Um Hje sorsa. Észak- koreai film. Osztrák Tv 9.08: Óvodások műsora. 10.00: Iskolatévé. 19.30: Voyou, a csibész. Film. 17.55; Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: A Follyfoot-farm. 18.25: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tvhíradó. 20.00: A becsületes ember. Vígjáték. 21.30: Riportfilm. 22.00: Hírek, sporthírek. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59; Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.27: Verbunkosok, katona da- lók. 8.54: Bolgár fiatalok vendége voltam. 9.24: Joachimtől Saljapi- nig. 10.00: Hírek. 10.05: Iskolarádió. 10.28; A gépet nem lehet becsapni. 10.41: Zenekari muzsika. 11.39: Rákóczi. 12.00: Déli krónika. 12.2*0: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakoktél. I 14.00: Szabadpolc. 14.30: Kering ők. 14.41: Kóruspódium. 15.00: Hírek. 15.10: Operaötösök. 15.28: Ezeregy délután... 15.58: Hallgatóink figyelmébe. 16.00: A világgazdaság hireu 16.06; Reklám, lö.o«; Rákóczi alakja a magyar irodalomban. 16.28: Békési román népdalok és táncok. 16.43: Mark Rejzen énekel. 17.00: Hírek. 17.05: A Törvénykönyv különkiadása. 17.25: Mindenki zeneiskolája. 18.15: Kritikusok fóruma. 18.26: Üj könyvek. 18.28: Hallgatóink figyelmébe. 18.30: Esti magazin. 19.15: Üj népzenei felvételeinkből. 19.35: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. Kb. 21.30: Könnyű- és tánc- zene Párizsból. 22.00: Hírek. 22.15: Közvetítés a Honvéd Kupa ökölvívóversenyről. 22.30: Lakatos Ferenc népi zenekara játszik. 23.10: Modern írók portréi. 23.39: Gold- mark operáiból. 24.09: Hírek. 0.10: Breitner János táncdalaiból. 8.25: Himnusz. 9.39: Víz jelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli, zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Muzsikáló kastély. 8.28: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Regi, híres énekesek műsorából. 9.90: Népdalok. 9.23: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 9.33: »Maradj velem, mert beesteledett!« 9.46; Rudolf Urbanec vezényel. 10.00: A zene hullámhosszán. XL.55: Gyermekek könyvespolca. 12.00: Kozak Gábor József népi zeneikara játszik. 12.30: Hírek. 12.33: Szolnoki stúdiónk jelentkezik. 12.55: Ungár Imre zongorázik. 13.30: Hírek. 13.33: Zsolnai Hédi énekel. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Szórakoztató stúdió. 17.00: Az ifu- sági rádió órája. 18.00: Reklám. 18.05: Márciusban hallották először. 18.24; Jó estét, gyerekek! 18.30: Hírek. 18.33: Hétvégi panoráma. 20.14: Közvetítés a Honvéd Kupa ökölvívó versenyéről és Budapest nemzetközi női tőrbajnokságáról. 20.34: Hírek. 29.37: Munkásakadémia. 21.07: Színpadunk az ország. A bor. 23.02: Saint-Saens: Szonáta. 23.20: Könnyűzene az orgonamuzsika kedvelőinek. 24.0*0: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű víz jelzőszolgálat. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.93: Műsorismertetés. 14.05: Szimfonikus zene. 16.09: Hírek. 16.93: Húszas stúdió. 16.56: ötórai téa. 18.08: Hírek. 18.03: Kísértetkastély. 18.43: Bemutatjuk új Melódia-lemezünket. 19.30: Hírek. 19.33: Versek világa. 19.48: Közkívánatra. 21.39: Vivaldi: 12 hegedűverseny. 22.22: Magyar zeneszerzők. 23.09—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.85: Zenélő Dél-Dunántúl. 17.30: Előadás a kispolgári sekély ességről. 17.35: Suzi Quatro lemezeiből. 17.45: Hogyan beszel a gyermek? 17.59: Pécsi Kiss Agnes es Pere János nótákat énekel. 18.00: Del-dunántúli híradó. 18.15: Szovjet operettekből. 18.25: Hírösszefoglaló. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.00—18.38: Német nyelvű műsor.