Somogyi Néplap, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-07 / 83. szám
Kelet felől A vásárhelyi képzőművészek kiállítása Az alföldi festészet két évvel ezelőtti kaposvári bemutatásának folytatása a vásárhelyi képzőművészek Somogyi Képtárban megnyílt kiállítása. A mai vásárhelyi iskola alapjait Tornyaiék, Rudnayék rakták le. Azok, akiket ma ehhez a közösséghez sorolhatunk, nem kívántak szakítani a nemzeti festészeti hagyományokkal, hanem azt a célt tűzték ki, hogy a múltat vállalják, mert eredményei alkalmasak a folytatásra. Váci Mihály megfogalmazta ennek a Kelet felőli sugárzásnak a lényegét. A költői sorok kiegészíthetik friss képzőművészeti élményeinket is. Elég idéznünk Kelet jelöl című versének első szakaszát:-Utam kétezer éve lett út: — szolgák, rabszolgák, vad nomád pásztorok, keresztesek; hajdúk, kurucok hólepte nyomán jövök, — honnan a pórhadaknak élén, — mindig Kelet felöl! — jött a Szabadság! s forradalmak rügye Volt minden zárt ököl.« A mai hódmezővásárhelyi képzőművészek úgy folytatják az alföldi mesterek munkásságát, hogy visszanyúlnak ehhez az eredetibb forráshoz, a néphez, a történelemhez, a tájhoz. De már megújítják a festészetet, tehát kiirtják az anakronizmust. \ A vásárhelyi művésztelep két év híján negyedszázada működik, eredményei ennél is méltóbb rangot jelentenek a magyar képzőművészetben. Csupán egy adat a művésztelepről: húsz év alatt kétszáz- kilencvenegy művész fordult meg itt, közülük többen — húsz százalékuk — ma már választott szülőföldként tartják számon a várost, a »-Paraszt Párizst«, ahogy Ady nevezte. A kaposszerdahelyi születésű Németh József is ágy tett, amikor bekopogtatott az egyik vásárhelyi műterembe, hogy végleg ott telepedjen le. Csoóri Sándor — a festő 1967-es műcsarnokbeli kiállítása alkalmával — fogalmazta meg művészetéről: — Németh József az én szememben a megőrzés festője. Azok jelenlétét égeti belénk, akik szinte személytelenül, hivalkodás nélkül segítenek fönntartani ezt a mai világot is: kétkezi emberekét, magukat megtartókét. Kurucz D. István Pásztorok című festménye a kiállításrendező szándékát teljesíti. A táj és az ember kapcsolatát egyszerűen fejezi ki. Szer lay Ferenc fűztől, naptól pirosra cserzett arcú Legénye ugyanezt a mondanivalót premier plánban mutatja. Az életképek — Szalay: Pulykavásár, Vonaton — különböző események kapcsán jelenítik meg a mai alföldi embert. Nem idegen a lírai hangvétel sem, Szalay Tükör című képe a paraszti lakás szobabelsejét gazdag emberi érzésekkel tölti meg.. Németh József különösen szép alkotását, a Mezei Vénuszt is köl- j tői képzelet teremtette. Fejér Csaba öregasszony portré ja az emberábrázolás közelségét nyújtja. Fodor József három képe közül az Ősz a legkiemelkedőbb, érdekessége, hogy a természettel szinte eggyé olvasztja az emberi hajlékot. Csikós Miklós Holló László nyomdokán erősen felNémeth József: Nő hárfával. fokozott színvilággal jellemzi képi mondanivalóját, a Tanya boglyákkal-t. Csikós András — Udvarban — a realizmus új eszközeivel teremt hangulatos tájképet. Erősen hangsúlyozza a festészet új törekvéseit. Kajári Gyula merész szín- és formateremtő, művészete fokozza és maradandóvá teszi átélt élményeit. (Kutast Puszta, Két fa.) A sematizmus veszélye a realista törekvéseket is fenyegeti, mint Kurucz D. István esetében, de fennáll ez minden más irányzatnál is. Az elütő, a más hang éppúgy jellemzi a vásárhelyi iskolát, mint a közösen vállalt hagyománytisztelet. Hézső Ferenc, Somos Miklós, Csikós András munkássága rá a példa. Somos miszticizmusa nem hasonlítható Németh parasztmadonnáinak a világához. Hézső »új sorba« szedi a világot, elszakad a hagyományos ábrázolástól. »Én személy szerint részt vállalok az építésnek és előrelépésnek nem könnyű feladatából. Feltételként szabom magamnak is és másoknak is, hogy korszerűen, XX. századi módon ismerjük meg, használjuk fel mindazt, amit a tudás fájáról számunkra is kínálnak« — vallotta művészetéről. A »vásárhelyiségről« így nyilatkozott Somos Miklós: »Ez a magatartás egy olyan emberközpontúságban jelentkezik, mely a naturálissal szemben a költőiség eszközeivel él, melyben táj, tárgyak és emberek egymást feltételezve s egymással kölcsönhatásban léleg- zenek.« Németh József művészetének bemutatását a teljesség igényével láthattuk Kaposváron. Most kiállított képei előtt is azt érzékelhetjük, hogy a vásárhelyi csoport kiemelkedő tagja. A Férfi balalajkával, a Tékozló fiú ikon szerűen megjelenített képei az orosz művészet hatásáról tanúskodnak. S ha nem is ennyire nyilvánvalóan, és egyértelműen fogalmaz mindig, akkor is érezzük: keleties áhítattal jellemzi az alföldi em- l»ereket. Gácsy Mihály grafikái vilién! nyelvöltögetéssel monyénak véleményt a technikát túlságosan előtérbe tolóknak, s ezzel épp a művészet kellő rangjára hívják föl a figyelmet. (Fizikai kísérlet.) Nem olyan változatos a vásárhelyi szobrászat, mint a festészet. Szabó Ivánon kívül Gera Katalin szerepel, s kevésbé hangsúlyos műveket láthatunk tőlük. Horányi Barna Három város kórustalálkozója Kaposváron Öt évvel ezelőtt Zalaegerszegen rendeztek először kórustalálkozót — az általános iskolák ének-zenei tagozatos tanulói számára •— elsősorban a népdal és a népi hagyományok ápolásáért. A sikeres hangversenyt újabbak követték: a következő évben már meghívták a szombathelyi és a kaposvári általános iskolákat is, és elhatározták, hogy a találkozót hagyományossá teszik. Azóta minden évben más város ad otthont a kis dalosok hangversenyének. Az idén, az úttörőszövetség megalakulásának harmincadik évfordulóján Kaposváré volt a megtiszteltetés. Hétfőn a Munkácsy Mihály Gimnázium aulájában rendezték meg több száz gyerek részvételével a dal ünnepét, amelyen már nemcsak az ének-zenei tagozatos általános iskolák kórusai, hanem a hagyományos rendszerben tanulók közül is szerepeltek néhá- nyan. ” A sort a kaposvári Tóth Lajos Általános Iskola kisdobosai nyitották meg Kerekesné Pytel Anna vezetésével. A koncerten az Egérbál és Kodály Katalinkája mellett Bárdos Kicsinyek kórusának részleteiből válogatták műsorukat. És hogy nemcsak énekelni tudnak, bizonyította a kórus furulyajátéka. A legkisebbeket a kaposvári — nem zenei tagozatos — iskolák összevont kórusa követte. Kardos Kálmánná vezényelte a különböző iskolák gyerekeiből verbuválódott együttest, amely nem keltett olyan hatást, mintha még nagyon keveset énekeltek volna együtt. A kórusvezető somogyi népdalokat választott, s ezeket tisztán, egyszerűen szólaltatták meg a gyerekek. Még a II. Rákóczi Ferenc és a Tóth Lajos iskola felső tagozatos együttese képviselte a vendéglátó várost, örvendetes, hogy egyre gyakrabban találkozunk a Rákóczi iskola kórusával a hangversenyeken. Neuwach, Schubert, majd a maiak közül Farkas Ferenc, Balázs Árpád, Karai József dalait énekelte a kórus. Hogy mennyi tartalék van az együttesben, az különösen Karai zenés ébresztőjének hallatán tűnt ki. Az est legnagyobb sikerét a Tóth Lajos iskola együttese aratta. A kórus színvonalas előadása Zákányi Zsolt sokéves zenepedagógiai munkásságát dicsérte. A vendégek közül a zalaegerszegi általános iskola kórusa zalai népdalokkal, Kodály Biciniumok című gyűjteményéből való művekkel állt a közönség elé. Dormán Tibor- né vezetésével jó hangú, biztosan éneklő együttest ismerhettünk meg. A másik zalai együttes zenei tagozatos iskolából jött Büki Gyuláné tanárnő vezetésével. A mai szerzők mellett Bartók-művet, Kodály Három gömöri népdalát és két amerikai munkásdalt szólaltattak meg. A két együttes között volt színvonalbeli különbség. Szombathelyről a tanárképző főiskola gyakorló iskolájának együttese és az ének-zene általános iskola kórusa látogatott Somogyba. Az előbbi a Daloló Ifjúság Napja-verseny győztese volt megyéjében. Kaposváron főként a vasi népdalokkal bizonyították, hogy méltán viselik a megtisztelő címet. Az ének-zene tagozatosok Hadikné Érdy Éva vezetésével különböző korok dalait, úttörő- és népdalokat énekeltek. Az est egyik legszebben előadott kórusműve az övék volt. Kodály Lengyel László című balladáját kitűnően szólaltatták meg.- Végül egy szép zárókép: valamennyi kórus együtt énekelt. A pódiumon és kétoldalt a karzaton is zengett a somogyi, a vasi, a zalai gyerekek ajkán Kodály—Berzsenyi műve, a Magyarokhoz, Simon Márta Szakcsoportokról könyvben Évek óta hiába kerestek a nyúltenyésztők önálló szakkönyvet. Somogybán különö1811-ben nagyon szép korai tavasz köszöntött be. Már február vége felé kizöldelltek a mezők, lombosak voltak a fák és nyíltak a virágok. A tavaszi vetések már szépen sarjadtak. Az öregek állítása szerint emberemlékezet óta nem volt olyan korai kikelet, mint akkor. Berzsenyi Dániel mint birtokos gazda örömmel szemlélte a határt, szinte jólesett a lelkének az üdeség, a virágba borult természet. Állandóan kint járt a földeken. Május utolján és június elején, egy nyári forróságú nap késő délutánján hűvösebb légáramlat rezegtette meg a fák lombjait, és estére kelve már dermesztő téli időre fordult. A munkáról hazatérő emberek dideregve hu- jikkolták elgémberedett kezüket. Reggelre minden elfagyott, és ez a téli idő egy egész hétig tartott. A minap még szépen zöldellő és virágzó határ úgy nézett ki, mintha tűzorkán száguldott volna végig rajta. A fák alja tele volt lehullott, elfagyott levelekkel és virágokkal. Az idő elmúltával mindent újra el kellett vetni. Amikor a másodvetésű növényzet fejlődésnek indult, s már-már abban reménykedtek az emberek, hogy némileg helyrejön minden, akkor újra nagy elemi csapás sújtotta az egész környéket. Mindenki azt gondolta, hogy itt a világ vége. Irtózatos erejű vihar száguldott végig július 13-án délután az BERZSENYI-HISTÓRIÁK A nagy vihar egész környéken. Dió nagyságú jég zuhogott az egész határra. A vihar előzményeit így mondták el az öregek: Azon a napon délelőtt nagyon szép és jó idő volt. Minden ember, aki csak dolgozni tudott, kint volt a mezőn és sietett betakarítani azt a kevés eleséget, mely a fagy után megmaradt. Berzsenyi Dániel szokása szerint akkor is kint volt a mezőn a jobbágyaival. Ők is a gabonát szedték össze a belsőség végén levő földjéről. Bent a pajtában Berzsenyi hajdúja — akit a jobbágyok és zsellérek csak Vitola Jancsinak hívtak — rakta el a gabonát, mivel hogy nagyon jó kazalrakó ember volt. Kint a tarlón egymásnak segítettek rakodni az emberek. Délután olyan forr óság volt, hogy alig bírtak az állatokkal. Ferencz Gábor, a történet hiteles elmondójának öregapja, hűséges bérese volt Dani uraságnak. Ő is alig birkózott meg agyongyötört jószágaival. Nem tudta megállni, hogy el ne káromkodja magát, még ha hallja is az uraság. Mondta a társainak: meglássátok, valami nagyon rossz idő lesz, azért nincsenek egy pillanatra sem nyugton az állatok. Nem is vették észre, hogy | Art mondta Gábornak: — Berzsenyi ott van mögöttük, Te, nem hallottad? Aszonámbár azt tudták, hogy kint gyák, hogy a Kronekter lesz van a mezőn. Ha valamelyik :«■ knmi szekeresnek nem volt rakó- 1 32 P ' dója, maga fogta meg a villanyelet, dobálta a szekérre a kévéket. Akkor figyeltek föl, amikor hozzájuk szólt: — Meglehet, szógáim — ez volt a szavajárása —, hogy valami idő lesz. Egész éjjel gyötört a zsábám, alig tudom emelni a kezemet. — Aztán mégis hajigálja a kévéket — szóltak rá a béresek. — Csak azért, szógáim, hogy minél előbb pajta alatt legyen ez a kis megmaradt kenyér — felelte mosolyogva, aztán tovább mondta: — Nézzetek a keszthelyi sarokba! Micsoda haragos szürke felhő nyomakszik fölfelé. Alighanem nagy vihart kapunk. Siessetek be és mond— Ispán!? Hát má a hajdú nem ölég? Még nagyobb úr is kő ide? Hajdú is hajt bennünket ölég jó... minek ide még az ispán úr is — ál- mélkodott Ferencz Gábor, majd így folytatta: — Hallottad, aszonta a Dani úr, hogy a zsába nem engedi alunnyi, egész éjjel marcan- guli a kezét. Az isten hallott még ilyen bajt, nem mink. Ez megént valami úsi betegség. Hanem én aszondom — folytatta Gábor —, nem a betegség miatt guynyadozik egész ijcaka, mint a füles bagó, hanem azért, mert verset farag. Nappal meg örökkén kinn kujtorog a mezőn. Tudod, Miska, osztán, hogy mini jó ez a versfaragás, én bizon nem tudom játok meg a Vitolának, hogy még ha nótát silabizálna ki, a pajta körül elszórt gabona- | azt megértené az ember, s ha szálakat gábrulják össze, s dobják be a pajtába, nehogy szétázzon. Elment, s otthagyta őket azzal a szóval, hogy Kronek- terrel, a szomszéd nemzetes úrral lesz egy kis értekezni- valója. Ferencz Gábor rakodótársa Kisjóska Miska volt, aki a baziai zsellérházban lakott jó kedvünk kerekedne, még el Is danúnánk, nincs igazam? — Én is sokat rágódok rajta — feleli Miska. — Hogy Miska a Balaton felé nézett. — Hű! Te Gábris, nézz oda! Millen idő gyün! Siessünk, mert ha itt kap bennünket, a szuflát is kimossa belőlünk. Nézd, hogy kavarog az a haragos nagy szürke, most megindult, hogy húzza a sárkány, a garabonciás meg benn ül a közepiben és onnajd hajtya. Most Gábor szólalt meg, aki fönt ült a szekéren, és hajtotta az ökröket. — Szen- cségit, ennek bizony olyan a formája, hogy jég lesz! Nem tudom, megént melyik faluban nem adtak a garabonciásnak tejet... (Az a monda járta még az én gyerekkoromban is, hogy azt a falut verte el jéggel, ahol nem adtak tejet neki. Az öregek váltig állították, hogy a garabonciás leginkább mint fiatal diákember jelentkezett. Mindig tejet kért, s ahol nem adtak neki, bosszúból a falu határát elverte jéggel. Némelyik öregasszony még beszélt is vele.) Diskurálás közben a többi béressel együtt be is értek a nagy pajtához. Aki lerakodott, az kifogott, és az ökröket a pajta melletti állásba terelte. Az égbolt teljesen beborult, itt-ott egy-egy nagy cseppű eső is pottyant már. A falu utcáján nagy volt a lótás-fu- tás. Volt, aki akkor érkezett haza a mezőről, máris terelte asaongyák verset farag egész i be az aprójószágot a fedél ijcaka. Julis mongya, a hajdú velesége, hogy a nemzetes asszony igen sokszor zsörtölődik vele a sok gyertya végett. Igen sokat eléget. alá, mások meg a gyerekeket kiabálták és zavarták haza. Hársházi István (Folytatjuk.) sen sok panasz hangzott el ezért, mivel országosan a második helyen áll megyénk a kisüzemi nyúltenyésztésben. A régi könyvek elfogytak, mondanivalójuk különben is elavult. Ezért számíthat különös érdeklődésre Holdas— Csikváry—Szikora: A nyúlte- nyésztés kézikönyve című most megjelent műve. Sokirányú igényt elégít ki a társszerzőknek ez a munkája, a történelem, a fajtatan éppúgy megtalálható benne, mint a tartástechnológia, a takarmányozás, az egészségügy. A könyv frisseségére jellemző, hogy 1975-ös adatokat is felhasználtak mondanivalójukhoz a szerzők. Másik figyelemreméltó értéke, hogy a szakcsoportokról — tevékenységükről, helyükről, szerepükről — először olvashatunk könyv formájában. Az értékesítésről, a feldolgozásról úgy adnak képet a könyv írói, hogy a vágóhídi gyakorlatot nem ismerő kis- tenyésztő is betekintést kap a nagyüzemi feldolgozásba. Számos vita elkerülését segítheti, hogy a könyvben pontosan ismertetik a nyúl- bírálat alapjait, a pontozási rendszert. Először közük az eddigi legteljesebb fajtaleírást — hatvan fajtát, száz változatot ismerhetnek meg az olvasók. A könyv mondanivalóját 139 ábra teszi szemléletesebbé.
