Somogyi Néplap, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-22 / 95. szám
A Puszták népe Hollandiában I Tlyés Gyula irodalmunk azon jelesei közé tartozik, akiknek tehetsége, alkotó művészete szétfeszítette a kis nemzetek szűk nyelvi korlátáit. Az elmúlt évtizedek során több európai nyelvre fordították; sok műve — s talán éle1,űtjából eredően ő maga is — francia nyelv- területen a legismertebb. Illyés a nemzetközi PEN klub olyan köztiszteletben álló tagja, aki világviszonylatban hírnevet szei-zett az élő magyar irodalomnak, s ennek elismeréseképpen egy korábbi elnök — nem kisebb személyiség, mint Arthur Miller — távozása után a nemzetközi írószövetség lehetséges elnök- jelöltjei között is emlegették. Örömmel olvastuk a rövid hírt az újságokban, hogy immár Hollandiában is megjelent — és nagy sikert aratott — a Puszták népe című Illyés-mű. Szociográfiai elemekkel átszőtt, legszemélyesebb életrajzrészlet ez a könyv — a dunántúli puszták szépprózai monográfiája. S csak sajnálhatjuk mindany- nyian, hogy nem beszélünk anyanyelvi szinten világnyelveket vagy legalább — jelen esetben — olyan kis nép nyelvét. .mint például a holland, a fiama nd. Mert érdekes lenne összevetni, hogy miképp 6i‘került a fordítónak — bizonyára értő munkával — visz- szaadni a századeleji magyar puszták életének hangulatát. A szavak Bizonyos jelentésváltozásokon mennek át — egy-egy nyelvterületen belül is —, többnyire történelmi sorsfordulókhoz kötötten, a fejlődés eredményeként. A hely, az idő és a környezet határozza meg, hogy egyazon kifejezésen mit értünk. De vajon lehet-e — és ha igen, milyen csorbítások árán vagy magyarázó lábjegyzetek segítségével — korhűen visszatükrözni egy ilyen sajátos képsort, életformát. Mindjárt a »puszta« szónál meg kell állnunk. A dunántúli puszta »a nagybirtok közepén épült, s néha egész faluszámba menő cselédlakások, istállók, fészerek és magtára^ együttesét jelenti, melyet csak azért nem lehet tanyának nevezni, mert a tanyán csak egy-két család él, ezeken meg néha száz-kétszáz is« — írja Illyés. »A puszta magyarul — tehat — nemcsak azt a regényesen szabad, tengervégtelen ' legelőt jelenti, melyen Petőfi méneseinek körme dobog; a dunántúli magyar nyelven ezt egyáltalán nem jelenti...« S ez a néhány sor is magába foglal már több olyan fogalmat — meg egy mindany- nyiunknak oly kedves irodalmi utalást —, amely oly annyira illyési, amennyire kizárólag hazai ízű is. Ügy érezzük: csak a mienk! De mivel gyermekes acsargás lenne kincseinket féltékenyen magunknak tartani, bízzunk abban, hogy az avatott műfordítók megbirkóznak például ilyen nehéz mondatokkal is:)«...a Sió partján a marhadeleltető Árpád-kori templom romjain épült«. Mert hogy a Sió folyóvíz, ha egyszer partja van, ezt az idegen olvasó is kitalálhatja; a marhadelelőt pedig — ha nincs rá azonos szó — körül lehet írni. De egy francia, holland vagy flamand nem képzelettársithat oda, ahol «deleléskor hosszú gémű kút- nál, széles vályú kettős ága várja«, és a mondatban az Árpád-kor csak ráadás — mint magyarázatra szoruló időhatározó. Ezek azok a hangulati elemek, amelyeket a legnehezebb közvetíteni egy idegen kultúra, más földrajzi és történelmi múlttal, más társadalmi jelenben élő ember számára. A rra. hogy az idők folyamán a szavak jelentésváltozásokon mennek át, a szerző maga is utalt. «Apám apja juhász volt — írja —, juhász számadó«. S elmondja, hogy ez egészen mást jelentett az 1848—49-es szabadságharc idején, a kiegyezés után, és mást e század elején. Tartalmilag tudniillik, m i vei korábban megbecsült és független mesterség volt, később viszont egyre jobban cselédsorba süllyedt állapotot jelölt. S most ejtsünk néhány szót' a földművelő embereket jelölő paraszt szavunkról, amely — időben és térben — más társadalmi kategóriát jelent külföldön, mint itthon. Hazánkban a felszabadulásig olyan magángazdálkodót jelzett, akinek egy vagy száz hold földje volt — néha esetleg több is. Móricz Zsigmond, Illyés Gyula vagy Veres Péter voltak a megmondoi akkortájt. hogy milyen anyagi, kulturális és társadalmi különbözőséget jelentett ebben az értékrangsorban valamelyik grádics. Parasztnak nevezték a föld nélküli cselédembereket is, a nincstelen zselléreket, a napszámosokat is, holott épp a Puszták népéből vilá.glik ki érzékletesen, hogy milyen mélységű — szinte áthághatatlan — szakadék választotta el egymástól e négy embercsoportot. Angliai útijegyzeteiben Boldizsár Iván írja, hogy az átlag angol elképzelése szerint -Magyarország sima, mint az asztal, mindenütt puszta van, amit pushta-nak ejtenek, mert az sz-t lengyel mintára az angol sh-szel veszik egyenlőnek. Majd párhuzamot vonva az angol földművelő és a magyar között így folytatja: »Az angol nyelv peasant szava nem felel meg a mi paraszt szavunknak, a farmer pedig egészen mást jelent. De hogyan értse meg az angol, az amerikai vagy svéd olvasó irodalmi műveinket, ha mindjárt a paraszt szónál más asszociációi támadnak, mint a magyar olvasónak, és a magyar falu képét egyszerűen nem tudja elképzelni?« Van tehát nyelvi, földrajzi távolság, s ezeken belül olyan történelmi különbözőség, amit ismerni kell ahhoz, hogy a megfelelő kifejezéshez a megfelelő gondolatkört kapcsoljuk. Még itthon, magyar nyelven is érzékelhető a történelmi változások adta úgynevezett generációs távolság. Közelebbről ez azt jelenti, hogy a cseléd, a zsellér, a napszámos, a kubikos szavak a mai tizenéveseknek a kötelező történelmi leckeanyag szövegét idézik. Az utolsó szó talán még élménnyel telített számukra — az építkezések vagy az útburkolati munkák kapcsán —, de semmiképpen sem a régi értelemben. R eméljük, a Puszták népe újabb idegen nyelvre való lefordítása irodalmunkkal együtt történelmünknek egy részét is közelebb viszi más népek szellemiségéhez, kultúrájához, gondolatköréihez. Bedő Ildikó Érettségi és vizsgatanítás Jiíniiisíól óvónők Ezt a képzési formát a szükség hozta létre. Egyre több gyereket iratnak óvodába, emelkedik a legkisebbeknek létrehozott intézmények száma, az óvó- Horváth Margit nő pedig kevés. A főiskolákon nem végez egv évben annyi' hallgató, amennyi el tudná látni a gyerekeket. Még a levelező oktatás sem oldotta meg a gondokat, a képesítés nélküli óvónők . inunkába állítása pedig veszélyes dolog: a kezdet kezdetén, az Iskolára előkészítés időszakában nem jó szakképzetlen emberekre bízni a kicsiket. A mego’d-ís ez: a megyeszékhelyen kell óvónőket képezni. Sokan idegenkedtek ettől négy évvel ezelőtt, mert az intézkedés azt a látszatot keltette, hogy visszalépünk. Azt, hogy az egyszer már főiskolai rangra emelt óvónőképzést ismét középfokúvá degradáljuk,.. Valóban erről lett Volna sző? Két hónap múlva kapja meg érettségi bizonyítványát és óvónői oklevelét az első óvónőosztály a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázíómban. Negyvenen. Valamennyien mostanában tartanak vizsgafoglalkozásokat a kaposvári óvodákban. A vezető óvónők elégedettek velük. B. Major Piroska igazgatóhelyettes dicséri a vizsgatanításokat, azt mondja: nagyon ügyesek a lányok, ö is tanítja a gim- názi umban az óvónőosztályt, amely az intézmény életéiben — átmenetileg — szervezési nehézségeket okozott. A gimnáziumi közismereti tárgyakon kívül számukra a pedagógiai tárgyakat is kellett tanítani: pszichológiát, szervezéstant, éneket, rajzot. S mindehhez új tankönyvek — a többségük főiskolai — meg pedagógusok, szaktantermek kellettek. ’Szervezés ügyi feladat volt a gyakorlat biztosítása. Ami az iskola életében kezdetben gondot, az óvodákban reményt jelentett. És azoknak, akik ebben részt vesznek? Akik tizennyolc évesen óvónőként állnak a gyerekek elé? — A negyvenből hárommal beszélgettünk. A kérdés: Miért jöttek éppen ebbe az osztályba? Horváth Margit a csurgói gimnázium tanulója volt. Amikor végzett, akkor jelent meg a felhívás. — Tulajdonképpen a szüleim beszéltek rá — mondja —, de egyáltalán neon bantam meg. Kaponya Mária először gimnáziumi osztályba járt, később kérte át magát az óvónőképzőbe. Volt olyan időszak, amikor kétfajta tananyagot is tanult, aztán különbözetit tett a pedagógiai tárgyakból. Druzsin Erzsébet is a hirdetés alapján jött az óvónőképzőbe. Akkor még szinte semmit nem tudott arról, hogy mit vállal. Csak n-mvit, hogy óvónő lehet " "v év alatt, — Nem is gondoltam, hogy ez ilyen komoly dolog — meséli. — Azt hittem, az óvónő csak játszik a gyerekekkel. Azt, hogy ott tanítani, az — Bizony, komoly dolog ez — veszi át a szót Kaponya Márta. — Nagyon sok függ tőlünk. Ismernünk kell a gyerekeket. Bgy-egy foglalkozást alaposan meg kell tervezni. A negyven végzős közül egy sem mégy más pályára. Már valamennyien találtak maguknak állást is — nem volt nehéz. Akik tovább a-kar- nal^: tanulni, Kaponya Mária azok pedagógiai főiskolára vagy olyan egyetemre ad ták be jelentkezési lapjukat, amelynek elvégzése után tanárok lesznek. — Rendkívül erős ezeknek a lányoknak a hivataetudata — mondta Varga Sándor igazgató. — Hogy miért alakút ez ki ilyen fiatalon? Ezen már mi is sokat gondolkoztunk: talán épp az életkoruk miatt. Nagyon hamar elkezdtek valamivel foglalkozni, amit szívesen csinálnak. Az óvónőképzőbe induló érettségizetteknél nem mindig tapasztaljuk ugyanezt. A negyven lány mindegyike továbbtanul. Akik most kezdenek doleo7ni. egv év után megszerezhetik Sopronban ,, a felsőfokú képesítést. Beszélgető társaim már készülnek arra. hogy jövőre megkezdjék tanulmányaikat, s Nagyatád, Csurgó, illetve a kaposvári Kalinvin városrész óvodáinak ícvsko’át végzett dolgozói lehessenek. Persze addig még hinta van az érettségi. Simon Márta* Druzsin Erzsébet Rókakergető Gyerekjátékok az iskolaudvaron Süss fel nap...' A tavaszi sugarakat csalogató énekben fölfedezhető a sámánok varázslata — az, hogy a természethez fordulnak a bőségért, a kedvező időjárásért. Sóik gyerekjátékunk messzi időkben gyökeredzik ... Kadarkút- na látogattunk, ahol az általános iskolásokból gyermekjáték-szakkört alakított Gazdag Gyuláné pedagógus. — Apám tanító volt, az iskolaudvaron éltem — nevelkedtem gyerekkoromban. így megtanultam az összes játékokat, amelyeket akkoriban szívesen játszottak. Az emlékeimből meg a mások által fölelevenített gyerekkori élményekből «élek« ma is. Azt a gyerekjáték-összeállítást példáiul, amelyet ebben a tanévben a gyerekekkel megtanultunk, Somogy és Baranya egyik közös kiadványában találtam. Az arany cső sárga ágai feleselnek a szürke égbolt tornyosuló felhőivel. A gyermekarcok derűsek, nevetősek. Ez a hangulat fogad az udvaron az óraközi szünetben, amikor a tanulók gyerekjátékokkal töltik szabad perceiket. — Felöltözzenek-e a kékfestő ruhájukba? — kérdezi a tanítónő az óraközji szünetben. Mert ha igen, akkor haza kell küldeni a gyerekeket az új viseletért. Színpadi produkcióként is bemutatják ugyanis a kadaratkúti gyerekek a népi játékokból készített összeállításukat. Vajon a régi gyerekjátékok, csupán divatból születtek-e újjá? Ezeket a játékokat nem lehet mesterségesen föltámasztani — adják feleletül a mozdulatok. A kicsik sugárzó arcáról is ezt olvasom le. A betanult szöveget, éneket rögtönzésekkel gazdagítják, hogy hiteles legyen minden lépés, mozdulat, hang. Gazdag Gyű Ián én ak csak anrmyi hozáfűznivalója van: — Minden alkalommal újjászületik a játék. Nemcsak az iskolában, az udvaron, hanem még a színpadi bemutatón is. A játék pedagógiai értékéről is érdemes beszélni. A szakköri foglalkozásokat megkedvelték a tanulók: sok verset olvasnak, s ezekből játék közben rögtönöznek is. Valamennyien rendszeresen járnak könyvtárba. A foglalkozásokon ügyelnek a szép magyar beszédre, s a gyerekek mozgásán is lemérhető, hogy a nevelői irányítás hatására ügyesebbek lettek. Gazdag Gyuláné a hatáselemaes során arra is kitért, hogy a szakköri taeok magatartásának javulásában is megmutat-' kozik a közös játékok nevelési eredménye. — S milyen formában kamatozik az oktatásban? — Javult a gyerekek ritmusérzéke, és nem kell különösképpen szorgalmazni, hogy olvassanak. Nemcsak a tanulókon mérhető ennek a szakköri munkának a hatása: a szülők körében is kedvező a visszhang. Ezt mi sem példázza jobban, mint hogv a kaposvári bemutatóra valamennyi szülő eljött. Nem annyira a színpadi produkció kedvéért, inkább a játék varázslatáéit, amelyet a gyerekarcok tükröznek. Az óra közi szünetben csak előkerült egy ruha. amelyet a szakkör tagiainak készítettek. Kékfestő anyagból tervezte a modellt Matán Istvánná, a szülői munkaközösség elnöke a kaposvári ruhas'-'ár kadar- kúti üzemének dolgozója. S a modellből, a színpadra tervezett ruhából viselet lett. A kadarkúti gyerekek, a szakkör tagjai büszkén öltik magukra. H. B. Kényelmes ruha helyett... Kényelmes megoldás A mozihíradóban nemrég monstre műsort vetítettek a divatról. Szóltak a farmernadrágról is. Meglátogattak néhány állami üzletet és az Ecserit. Az eredmény mindkét helyen elszomorító volt. Az előbbinél a minőség, az az utóbbinál az árak szor- nyűlködtették a nézőt. Egy divattervező nyilatkozott. igaza volt: mikor hisz- szük már el. hogy a jeans — ez a farmer hivatalos neve — nem Nvugat-majmolás, hanem célszerű, könnyű, jó viselet . . . Én még hozzátenném: És mikor gyártunk már hordható farmernadrágot? No, nem mintha nem lehetne fölhúzni azt, ami van. Mert van két szára meg egyebe, egyszóval nadrág. Csak épp siralmasan mutat. Legjobb, ha elhisszük a fiataloknak, hogy milyen a jó farmer, és nem próbálunk rájuk tukmálni egv jeansnak kinevezett, rossz szabású valamit. A jó fanmer ugvanis semmi esetre sem bő ülepű. szűk szárú, fehér cérnával szépen kivarrott, búzakék nadrág. A tervek már megszülettek. Budapesten nyílott is egy farm er szak üzlet; az első hónapban a fiatalok úgy vitték az árut, mint a cukrot. Mert volt. Ma már nincs. Kaposváron sem észlelhető, hogy gyártanának Magyarországon valami jobbat. A ruhagyár mintaboltjában a kapható farmer olyan, mint a tíz évvel ezelőtti első magyar blue jeansek... Mit is mondjak? Csúnya. S ha ilyen a minta, milyen a tömegáru? Két lehetőség van tehát. Vagy gyártunk eleget és kelendőt, ami megfelel a fiatalok — és nemcsak a fiatalok — ízlésének, vagy behozunk valahonnan. Az első változat az eddigi helyzetből ítélve úgy látszik boszorkányság, mert a farmer több mint egy évtizedes «uralma« alatt nem sikerült megvalósítani. A második már kipróbálta- tott. Kaposváron is lehetett kapni vagy három napig nyugati bársonyfarmerokat. Sovány vigasz. És volt egy NDK-beli vászonnadrág is, amelyik igazán jól mutatott. Tehát még az sem biztos, hogy súlyos dollárokat kellene fizetni a jeansért. De ha máshogy nem megy ... Súlyos dollárokat fizetünk még mindig sok kozmetikai cikkért. rum-, cherry- és még ki tudja miféle ízű pipadohányért, meg az elsőrendű skót whiskyért és más efféle luxuscikkekért. Csak épp a fiatalok és az idősebbek — mert ők is szívesen hordják már — kényelmes nyári ruházkodására nem tudunk fordítani abból, amit elpazarlunk értelmetlen dolgokra. Pedig a ruházkodás alapvető szükséglet. És a farmer az egyik legolcsóbb dolog, amellyel az egyik alapvető szükségletet kielégíthetnénk. A szükségletek melyik kategóriájába tartozik, mondjuk, a Givenchy parfüm ? Mert az van. És a makacs_firtalok. akik az Ecsei'in megveszik ezerért a nekik tetsző nadrágot mennyi okos dologra tudnák fordítani azt a pénzt, amit megtakaríthatnának. Ha lenne a boltokiban farmer és nem az uzsorások fedeznék az árusításból a mittudomén hányadirendű saját szükségletüket. Nem az a megoldás, hogy lebeszéljük a fiatalokat a farmerről. A jelenlegi hely zetiben azt hiszem nem túlzott igény, hogy valaki a neki tetsző ruhában járjon. És azt is érdemes megemlíteni, hogy egy valódi farmer eltart két-három évig. Nem azért veszik meg tehát, hogy mutogassák: lám nekem ezer forintos nadrágom van. Gondoljunk csak arra: mi lenne, ha nem lehetne mást kapni télre, csak gumicsizmát! Akkor sem azért vennék meg a maszektól a bőrcsizmát, mert az drágább, hanem azért, mert arra van szükség. Pillanatnyilag ott tartunk, hogy gyártunk és behozunk mindenféle! farmerszerűsé- get: ezeket kinevezzük divatosnak, és nem vesszük tudomásul, hogy a nagyközönség egészen mást tart jónak. Ez a legkényelmesebb | megoldás azoknak, akiknek az igazi megoldáson dolgozniuk kellene. l. r.
