Somogyi Néplap, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-18 / 93. szám

A mindennapok parancsára

Bők Kisbók előtt

Keményen ítél, de magát sem kíméli. Igaz, néha ingerült mozdulattal int, tegyem le a tollat, azután legyint: »Miért ne beszélhetnék erről is?» És sorolja keserűen a hibákat, a sajátjait is. Hogy jó lenne több időt fordítani a betegekre, nem ártana gyakrabban forgatni a szaklapokat, de mikor. Akad nyári nap, amikor százötven embert vizsgál, de a zamárdi 1-es számú körzeti orvosi rendelőben a téli napokon is megfordul hetven-nyolcvan beteg. Nem panaszkodik, csak számol: hány perc jut egy

vizsgálatra akkor is, ha nem nyolckor, hanem jóval korábban kezdi a rendelést. És a hívások, a sürgős esetek...

Mondom, nem panaszkodik, hiszen ő rendezte úgy, hogy a rendelő ajtaján ne csak a betegek kopogjanak, bátran. Rendszeresen jelentkeznek a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők, a magas vérnyomással kezelték, a cukorbetegek — akkor is, ha nincs panaszuk. Dr. Regőczy Miklós örül annak, hogy harminc cukorbeteget kezel. Majdnem mindegyiket a magas vérnyomás kényszerítette a rendelőbe, s a körzeti orvos állandó megfigyelésének köszönhető, hogy már a cukorbetegség legelején segíteni lehetett. Dr. Varga Ferenc, a siófoki járási és városi főorvos hívta föl rá a figyelmemet, alaposan faggassam ki ezekről a szűrésekről Regőczy doktort, mert bizonyára elhallgatja, mennyi idejébe telik a sok előzetes vizsgálat.

A körzet betegei jól ismerik orvosuk szándékát, kívánságait, s szíves-örömest tesznek eleget azoknak. Regőczy doktor szavaival: »így jól jár a beteg, hiszen biztonságban érezheti magát, s könnyebb az én munkám is, mert tudóm, kinél milyen kö~ vetkezményekre számíthatok.« Több ez a beteg és az orvos együttműködésénél. Dr. Regőczy Miklós 1963-tól él a faluban, s magára vállalja annak gondjait, részt akar a feladataiból — s nemcsak az egészségügyiekből. »Az

együttérzést a betegekkel nem lehet megjátszani, annak ki kell alakulnia. A körzeti orvos, akinek a megértést mi" melni kell, meneküljön el az orvosi pályáról.»

Könyörtelen ez a megállapítás? Meglehet, de az élet gyakran igazolja. Nem elég a körzetben egy házat lakni, nem elég a rendelési időt megtartani. Az orvos egy faluban többet jelent, nevel, egyéniséget formál és egy kicsit irányít is. Regőczy doktor mindezt természetesnek ítéli, ezért vállalt annyi megbízást. Tagja a járási pártbizottságnak, tizenöt éve munkásőr, orvos tisztsége van szakszervezetnél és a Vöröskeresztnél.

Akadnak, akik máris készek a következtetéssel, hát ezért küzd időhiánnyal Regőczy doktor, s a számtalanszor tetten érhető előítéletből adódóan megjelenik előttük egy fontoskodó, »közéletieske- dő« ember. Akár a többi, ez az előítélet is butaság. Regőczy doktor nemcsak a beteget, hanem az embert is segíteni akarja, s ez talán csak szólam marad addig, amíg el nem mondom, mit hallottam Varga főorvostól. Regőczy doktort a körzetében lakó háromezer ember jobban tiszteli, mint általában a körzeti orvost »szokás«. A doktor nem nyugszik, amíg kétsége van egy tünetről, amíg nem tudja biztonságban a betegét. Ha súlyos a baj, nem elégszik meg a beutalóval, fölhívja a rendelőintézetet vagy a kórházat, hogy jó előre tájékoztatót adjon betegéről.

Mi szükség van erre? Nem időpazarlás ez? Azok számára bizonyára az, akiknek a beteg csupán a statisztikát, a jől-rosszul megoldott feladatot jelenti. Aki fölméri, mit jelent a betegnek, a családnak ilyen jóindulatot tapasztalni, ezeket a telefonokat

nem tekinti fölöslegeseknek. Mit is mondott Regőczy doktor? Az együttérzést nem lehet megjátszani — ezt tizenhárom éve érzik a zamárdiak is, akiket a körzeti orvos meglátogat a kórházban, akiknek a kibocsátása után a diagnózisról meg a terápiáról sokat meg akar tudni, s nem éri be a zárójelentéssel.

A kórháziak régóta ismerik Regőczy doktort, s tudják hiába nem zavarja őket. Egyikük ezt mondta: »Egyébként sem jellemző, hogy a körzeti orvosok érdeklődésük kel túlterhelnek bennünket.» Az előbb a közéletiségről esett szó, s ez a telefonokról megint eszembe jutott. Azt hiszem, egyáltalán nem véletlen, hogy pontosan a közéleti ember nyúl a kagylóért, az, aki meghallgatja a tsz-nyugdíjas panaszát, békíti a háborgó embert, s délután szól az elnöknek, hogy tudna-e a nyugdíjasért tenni. Aki negyvenkilenc éves fejjel, sebész szakorvosi vizsgával, idestova húszéves körzeti orvosi gyakorlattal — Zamárdi előtt Adandón dolgozott — szorgalmasan látogatja a tudományos tanácskozásokat. Azt hiszem, ennek a közéletiségnek is köszönhető, hogy Regőczy doktor nem küldi a betegeit minden aprósággal rendelőintézetbe, s laboratóriumában maga végez sok vizsgálatot, amelyért más körzetekből szemrebenés nélkül beküldik a beteget...

A zamárdi 1-esben már korábban is kevés volt a táppénzes. Regőczy doktort elönti a düh, amikor szóba jön, hogy némelyeknél meg lehet vásárolni a kiírást, mások pedig kényelmességből teljesítik a logos álbeteg kívánságát.

Szenvedélyesen ostorozza azokat, akik szándékosan vagy meggondolatlanságból lejáratják az orvosi becsületet — de arról sem hallgat, hogy véleménye szerint országosan is a helyére kellene tenni egyet s mást. Hol az eddigieknél példásabb szigorral, hol megértéssel, de mindenképpen tevékenyebben mint eddig. Amikor kérdem, mire gondol, így válaszol: »Néhány szó az egész, min~ denütt rendet kell teremteni. Kimondani könnyű, megvalósítani nagy munka.«

Regőczy doktor egy azok közül, akik régóta ezt a célt követik. Néha csak egy jó szóval, máskor rendkívüli erőfeszítéssel — ahogy a mindennapok megkövetelik.

De akkor érthetjük meg

igazán Zrínyi Ilona ragaszkodását az alkalom nagyszerű megünnepléséhez, ha fonákjáról nézzük a pompát. Gyász, dac, a dicsőség tudata és a kötelező hagyományok vállalása húzódott meg a bársonyok, csipkék, selymek, ékszerek mögött. A szándék, hogy őrizzék, gyarapítsák az erőt a császári önkényuralom ellen. Hogy nem adták meg magukat sem a Zrínyiek, sem a Frangepánok, sem a Rá- kócziak, noha fél évtizeddel korábban mészárosként bánt el Bécs az újszülött hozzátartozóival. Ha a kor a pompa mértéke szerint becsülte a személy jelentőségét, akkor Zrínyi Ilona a maga dacoló felfogása szerint értelmezte az előírt társadalmi kötelezettségeket.

Mulathattak Borsiban a

vendégek — katonák, papok, urak és parasztok, Zrínyi Ilona beérte az anyaság csendes örömével. S talán a reménynyel, hogy most született fia éppúgy méltó lesz a két Zrínyi Miklóshoz, mint dédapja-.

Hajnal van. fél öt. Az időjárás az éjszaka valamelyest javult: derült az ég, a szél is elfáradt, csak a hűvös április tartja magát. A horgásztanya vendégszobájának apró ablakából őzekre, tétován ugráló nvulakra látok. Taosi, az elfajzott aire-dale terrier őseitől örökölt düh- vel ugatja őket a kerítésen keresztül. Az állatok már megszokták, mindig erre járnak és Tacsi is mindig ugat. Így van minden rendben.

Motoszkál már az öreg is. Hangokat hallok a konyha felől: a teásedény csörrené- sét, azután üveg csendülését. Nyílik az ajtó, Jakab bácsi egy jól teletöltött kis poharat hoz:

— Egészségére! — súgja nagy gonddal rendben tartott bajusza mögül. Éget a pálinka, de melegebb lesz tőle a hajnal.

Jakab bácsi a halőr. A vizek tudója, a ladik virtuóza, a horgászat nagymestere, több mint hatvan évével a fürgeség mintaképe. A Dráva menti erdőbe »ágyazott« horgásztanya gondnoka, aki a nagy kertből, a kis szolgálati lakásból élete párjának, Juliska néninek a segítségével meleg kis otthont teremtett. A csendet szereti. Mozdonyának kerekei alatt hosszú évekig kattogtak a sínek.

— Mehetünk — súgja megint, markában szorongatva a három hosszú póznát, az itteniek elfogadott horgász- szerszámát. Kis erdőn át kanyarog a puha ösvény, azután a lábunk alatt egyszer csak megnyílik a Kisbók, a Dráva holt ága, amelyik ma már két és fél méterrel magasabban van az »anyavíznél«. Hosszú csatornába ágyazódott, kifli álakban nyúlik el három kilométer hosszan. Valahol mindig van szélcsendes rész. A dombok óvják sima vizét, a meredek partján ágaskodó nyúlánk fák, a víz szélén elszórt apró nádasok.

— Szép víz ez nagyon, és tele van hallal — mondogatja Jakab bácsi, aki minden hajnalban pár percre megáll a meredek szélén, végignéz a csendes tavon, elmerül a párákban, a madárfüttyben, figyeli a halak csobbanását. a nagy harcsák vizet-burjánzó rablását. Először azt hittem, a természet iránti szeretet készteti suttogásra. Az operáció óta nem jöttek még renbe a hangszálai, de —■ mint mondják — máskor sem lehet hangos szavát hallani.

A feketére kátrányozott ladik hangtalanul csúszik a vízen. Ezek igazi ladikok. Nem ceónakázásra, időtöltésre, hanem a zsákmány- szerzésre alakították ki őket.

hoz. I. Rákóczi György erdélyi fejedelemhez. Más lesz, mint apja, I. Rákóczi Ferenc, aki a nagy elődöknek csak az önérzetét örökölte, de erényeiket annál kevésbé.

Ekkor már ismerős volt a jelszó, hogy »Két pogány közt egy hazáért«. A főurak egy csoportja, épp a magas politikában való jártassága révén, fölismerte azt a döbbenetes tervet, hogy Ausztria eltökélte Magyarország felszámolását. Hangzatos keresztény jelszavakkal verték a möhame- dán nagyhatalmat, de a frázisok mögött ellentmondást nem tűrő akarattal erőltették a pogányénél is módszeresebb és végletesebb zsarnokságukat Magyarországra. A végveszedelmet nem lehetett félreérteni. Válaszul a Habsburg- ház törekvéseire, ellenállásra szövetkeztek a Zrínyiek, a Rá- kóczialk, a Frangepánok. Sietve, átgondolatlanul, tömegbázis nélkül határozta el az önvédelmet Wesselényi Ferenc, Zrínyi Péter, Frangepán Ferenc, I. Rákóczi Ferenc. Szövetségükre Sárospatakon, ahíOrruk, faruk a víz fölé emelkedik, talán csak kétharmad részük éri a vizet. Jakab bácsi kezében az evező sem csobban.

Kisbók talán Somogy legszebb horgásztava. Dőlt fák tükröződnek a sima vízben, apró horgászállásók merengenek. Minden egyszerű, úgy, ahogy a természet kialakította. Az itteni emberek alkalmazkodnak ' Kisbókhoz. Sikló ladikjaikban csendesen beszélnek, a hang mégis messze hallatszik. Régi, nagy horgászkalandokról szól a mese, vastag bajszú, hatalmas harcsákról, melyeket csak úgy lehet kifogni, ha faághoz erősíti az ember az erős zsinór egyik végét.

— No, kispajtásom — mondja Jakab bácsi —, itt megállunk. Aztán — teszi hozzá távozóban — csak lógassa be a pecát, ne tartson semmitől. Majd visszané- nézek ...

Ügy tűnik el a kanyarban, hogy vízfodrok sem jelzik a nyomát. A »kikötőben« nyolc-tíz fekete horgászladik vár mozdulatlanul minden éjszaka, most egymás után siklanak ki a horgászok. A három pózna legyezőszerűen lóg a csónakok farából a víz fölé. S mindennek a tükörképe a tóban. A világ megkétszereződik: a ladikok, a fák ágai, a frissen kihajtott nádszálak, a villámgyors re- pülésű jégmadarak, a fölkelő nap.

Felébred a világ. A meder közepén egy ladikban szorgalmasan kluttyogtat egy horgász. Klutty-kluttyklutty ... Harcsacsalogatójá-- nak hangja összekeverik a gyurgyalag torkából kiröppo-. nő bugyogó dallal...

Mészáros Attila

res Strb Rosa szobában esküdtek fel, 1670-ben. Zrínyi Ilona akkor már I. Rákóczi Ferenc felesége volt. Lánya Zrínyi Péternek és édesanyja révén unoíkahúga Fran.gepán Ferencnek. Ezért a megtorlás rettenetes tragédiája családtagként is a legközelebbről sújtotta.

Édesapját, a horvát bánt és nagybátyját, a másik leggazdagabb horvát főnemest Bécsújhelyen kivégezték. Édesanyját, Frangepán Anna Katalint két fiatalabb testvérével, Veronikával és Jánossal együtt Grazba internálták, ott éltek szoros felügyelet alatt, vagyonuktól megfosztottan. Az anya rövidesen megtébolyodott az átélt szenvedésektől és 1673- bam meghalt. Veronikát erőszakkal apácának adták, soha többé nem láthatta nővére. Jánosból osztrák tisztet nevel-' tek.

De a férj, I. Rákóczi Ferenc nem jutott főrangú társai sorsára. Megmenekülését annak köszönhette, hogy a Habsburgokat pártoló anyja, Báthori Zsófia kikönyörögte számára a kegyelmet. Óriási vagyont fizettek be a császári kincstárba, egy sor várról le kellett mondaniuk, úgyszintén a közszereplésről is. Az alku nagy politikai, anyagi és katonai haszonhoz juttatta Bécset. Rákóczit ellenben ártalmatlanná tette. A fejedelmi dinasztia folytatójából jelentéktelen magánember lett, így érte meg lánya Julianna, majd pedig fia, II. Rákóczi Ferenc szülefcéeét- (Folytatjuk.)

Pintér Dezső

3

GERENCSÉR MIKLÓS

EMLÉKE

w

mmé

TISZTA FORRÁS

KINCSÜNK A KÖRNYEZET

A Balaton értékét nemcsak a víz jelenti, hanem a környezet is, amely körülfogja a tavat. A vendégek számának emelkedésével párhuzamosan nőtt a környezet szennyeződésének — és nagymértékű romlásának — a veszélye. Az ember pihenni, kikapcsolódni megy a Balatonra, s közben tevékenységével a legnagyobb értéket, a természeti környezetet rongálja. Szükségszerű ez? Egyáltalán nem.

Természeti környezetünk védelme tudatos tevékenység. Olykor csak több figyelmet, nagyobb rendet igényel, máskor pedig jó szervezést és jelentős anyagi áldozatot is. Példaként álljon itt Nagyatád esete. A fiatal város a nagyüzemek — elsősorban a konzervgyár és a cérnagyár—. valamint a városközpont szennyvízének összegyűjtésére

11,5 kilométer hosszú csatornarendszert épített azért, hogy a szennyvíz ne fertőzze a magas talajvizet, hanem megfejelő tisztítás után folyjon a Rinyába. A tisztítómű tervei 1967-ben készültek el, s öt éve az építés is megkezdődött. Az első ütem befejezéséhez — amely naponta 9,5 ezer köbméter szennyvíz tisztítását biztosítja majd — már »csak« a gépi berendezések egy része hiányzik.

Építése és üzemeltetése nem képzelhető el azok nélkül az üzemek nélkül, amelyek sok szennyvizet »termelnek«. A konzervgyár például naponta

2,5 ezer köbméter — sok rothadó anyagot is tartalmazó — szennyvizet bocsát ki. A oér- nagyár technológiai folyamataihoz napi 1500 köbméter vizet fogyaszt. Ez viszont vegyi anyagokkal telítődik. Az építéshez való hozzájárulásuk mértékét a kibocsátott víz mennyisége is meghatározza: a konzervgyár eddig 18 millió forintot adott, a cérnagyár pedig 3 milliót. A beruházást — kisebb, nagyobb összegekkel — még másik 38 vállalat és intézmény támogatta.

A hozzájárulás nagyságát azonban a tervezés idején állapították meg: a beruházás megvalósulásakor ez már kevés volt. Üzemeltetni és továbbfejleszteni a tisztítótelepet csak társulati formában lehet. Ez az előfeltétele annak, hogy megkapja a tanács a vízügyi támogatást. A társulat alapításához pedig éppen az kell, hogy ez a két vállalat belépjen. A cérnagyár most tanulmánytervet készíttet arra, hogy más módon gazdaságosabban tudná-e

megoldani a szennyvíz tisztítását. A konzervgyár — illetve a budapesti tröszt — pedig úgy vélekedik, hogy eddig befizetett hozzájárulásával

»megfizette már« szennyvize tisztításának a díját.

Amikor a nagyatádi tisztítómű tervei készültek, nemcsak a jelent vették figyelembe, hanem — helyesen — arra is gondoltak, hogy hosszú távon csökkentsék a környezet — elsősorban a város alatt lévő talajvíz és a Rinva — szennyeződésének a veszélyét. Megfelelő bővítésekkel az ezredfordulót követő évtizedekben is képes lesz a telep arra, hogy a szennyező, kárt okozó anyagokat kiszűrje a vízből.

A terv — a jó műszaki elképzelés — azonban egyedül nem elég. Ahogy a Balaton- partot, a kiránduló erdőket nem lehet tisztán tartani az emberek segítsége nélkül, úgy a Rinya élővilágának veszélyeztetése is csak akkor szűnik meg, ha közreműködnek ebben a vállalatok, intézmények.

A

lapigazság, hogy az ember léte elválaszthatatlan természeti környezetétől.

Azért, hogy ne érje károsodás, a jelen feladatai mellett a jövőre is gondolnia kell." Megóvni sokkal könnyebb a környezetet, mint helyreáli-ko tani.

Dr. Kero» Imre

A szobaparancsnok

A falon levő oklevél szóvege azt jelzi, hogy Varga Ferenc őrvezető rajával négy egymást követő alkalommal szerezte meg. — Előttünk szolgáltak, de már leszereltek. Mi foglaltuk el a helyűket, s az ő példájuk kötelez arra, hogy fegyelmezetten, a legjobb tudásunk szerint lássuk el katonai kötelezettségeinket.

Korához képest túlságosan komoly Mezei István őrvezető, aki ebben a szobában látja el a parancsnoki tisztséget. S hogy a kiváló elődökön kívül mi ösztönzi őt a katonai szolgálat példás ellátására, arról így beszél:

— Édesapám emléke... Huszonöt évig volt a néphadsereg tisztje, megfogadtam: nem leszek méltatlan hozzá. Bevonulásom első percétől a leszerelésig a legjobb tudásom szerint látom el feladatomat.

Jól ismertem Mezei János vadászrepülőt. néphadseregünk egyik legkiválóbb pilótáját, aki több mint húsz esztendőn át repült hangsebességnél gyorsabb gépeken. Többször élete kockáztatásával mentett meg nagy . értékű gépeket, s magas kormánykitüntetésekben részesült.

Fia valóban követi a nemrég tragikus hirtelenséggel elhunyt apja példáját, s ezt nemcsak a szavai bizonyítják. Többek között az is, hogy tulajdonosa a Néphadsereg kiváló katonája kitüntetésnek.

Nyolcán vannak a szobában. Asztalosok, festők, mérnökök, technikusok. Olyan fiatalok élik itt a katonaidejüket, akik erre az időszakra is barátságos, otthonos környezetet kívánnak teremteni. Virágok, függöiiyök, rádió, televízió: a könyvespolc tele különböző könyvekkel, s rend, tisztaság mindenütt

— Társaim is szeretik a rendet, a kellemes környezetet. Egyetlen olyan katona sincs köztünk, aki restellne, ha szabad idejének egy részét takarítással, szobánk csinosításával kell eltöltenie. Közösen határoztuk el, hogy részt veszünk a körletversenyben, így szereztük meg az elsőséget. Szolgálat után nagyon jó érzés egy otthonosan berendezett szobába visszatérni, ahol kulturált körülmények között pihenhetünk, olvashatunk vagy szórakozhatunk. Persze van csapatklub és könyvtár is...

Mezei István gépipari szak- középiskolát végzett Kaposváron. A hadseregben műszerész: a tanultakat jól hasznosíthatja, s új ismereteket is szerezhet, ö tervezett a laktanyába egy presszót, s társaival meg is valósították. Most a csapatmúzeum elkészítésén dolgoznak. Sokat segítettek a kaposvári II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolának a fiatalok hazafias, honvédelmi nevelésében, a Rákóczi-évforduló előkészítésében és méltó megünneplésében.

— Édesapámtól örököltem a repülés iránti szeretet. A Latinca vitorlázó klubnak vagyok a tagja. Leszerelésem után szeretném elvégezni a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola repülőgépvezetői tagozatát. Ha ez nem sikerül, akkor épületgépész leszek, de a vitorlázásról nem mondok le. Cselgáncsoztam, s a hadseregben más sportot is űzök. A repülésnél azonban nem tudok szebbet elképzelni.

S zalai László