Somogyi Néplap, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-15 / 90. szám

Vizsgálat a kudarc elkerülésére Négyéves hatévesek Kaposváron, az Ady Endre utca 8-as számú ház egyik udvari helyiségének szűk kis előszobájában sokan szoron­ganak. Szülők, pedagógusok kísérik az egymással szemben levő két szobába a gyereke­ket. Az egyikben a nevelési tanácsadó, a másikban az át­helyező bizottság tagjai dol­goznak. A pedagógusokból, pszichológusokból álló két csoport kiegészíti egymá6 munkáját. A nevelési tanács' adóba azokat a hatéves gyere­keket viszik, akik valamilyen okból fönnakadtak az iskola- érettségi vizsgálat szűrőjén. Fölmerült ugyanis a gyanú, hogy a testi, szellemi vagy in­tellektuális fejlettségük nem éri el a megfelelő szintet. Fzért a nevelési tanácsadóban iabb vizsgálatnak — külön­böző játékos tesztnek — vetik alá őket. Majd egy orvosi el­lenőrzés következik, végül á döntés: alkalmas-e a kisgyer­mek az általános iskola el­végzésére? Ha nem. akkor a szemközti ajtó mögött újabb vizsgálat, kérdezgetés dönt arról, hogy hova is kerüljön? Egy évig kis létszámú, úgy­nevezett korrekciós osztályba vagy a gyógypedagógia cso­portba. A nevelési tanácsadó folyo­sóján érthető izgalommal vár­iák a szülők, mi lesz a vizs­gálat eredménye. Fiatalasz- s’ony gyűrögeti a zsebkendő­iét, várva a véleményt: — Miért küldték ide a gye­reket? — Azt mondták az iskola- érettségi vizsgálaton, hogy nagyon vékony, gyenge. — Ha itt azt mondják, hogy ne menjen még első osztályba, miként fogadják a döntést? — Mit csinálhatunk? Az sem lenne jó, ha az elsőben megbukna... Sípos Ferenc pedagógus j végzi a vizsgálatok egy részét. Ahogy mondja, elég sok gye- | rek kerül ide. Óriási felelős- j ség megállapítani, hogy mire I képesek. Ha valamilyen okból elmaradtak, nem szabad őket [ kitenni annak a veszélynek. j hogy az iskolában — szembe­kerülve a képességeit megha­ladó feladatokkal — kudarc érje őket, lemaradjanak. Mert az első év kudarcát, esetleg a sorozatos sikertelenséget később már nagyon nehéz helyrehozni. Az áthelyező bizottság ve­zetője előtt két tizenhárom éves cigánylány álldogál. Tíz­évesnek nézem őket. Első osz­tályosok. A pszichológiai vizs­gálat szerint az intelligencia­szintjük rendkívül alacsony. Pedig nem értelmi fogyaté­kosak, csak olyan helyen, olyan körülmények között él­tek — iskolát kerülve, mindig első osztályban maradva —, hogy nem tudtak továbblépni. — Két éve végeznek Ka­posváron iskolaérettségi vizs­gálatot — mondta Visnyei Virágok erdeje Színek tobzódása, formák, motívumok- alig fölmérhető gazdagsága; virágbimbók, szirmok, levelek, folyondárok, a népi képzelet szülte, alakú- gáttá minták sokasága; peg nák, térítők, blúzok, kis fali- szőnyegek — fonallal hímez­ve, natetesként díszítve. A kézimunkák az ország sok jellegzetes táját idézik: az együk sarokban a Matyóföld tüzespiros rózsái burjánzanak a finom kelmén, arrább a paprika hazájának. Kalocsa vidékének virágfüzérei díszle- nek, a falon — különböző szí­nű alapanyagon — bakonyi meg alföldi szűmátétes pár­nák, táskák, mellények, térí­tők jelzik e mutatós, de nagv ügyességet, jó ízlést igénylő kézimunkák divatját. És mindezek között a vendéglá­tóik szerénységével megyénk népi hagyományait őrző mo­tívumok, a buzsáki rátétes és vézás, a somogyi szűrhímzés, amely pruszlikról került át más formákra. A mesztegnyői tavasz im­már másfél évtizede elképzel­hetetlen a népi díszítőművé­szet e mindig nagy érdeklő­déssel várt szemléje nélkül. A felszabadulási évforduló tisz­teletére hozzák össze évről évre a helybeli lányok, asz- szonyok. Általában huszon- egynéhányan vannak — köz­tük minden évben több a fiatal —, és ősztől tavaszig minden hétfőn megkeresik egymást itt, a művelődési házban. Elhozzák, megmutat­ják munkáikat, ötleteket ad­nak, vesznek, ellesik a varrás technikáját a tapasztaltabbak­tól. Közben szó esik gok min­denről, így a tájról is, mely­nek gondolat- és érzelemvilá­gát tolmácsolják a minták, a jellemző színek. Könnyen kan­nak szakszerű útbaigazítást: a szakkör vezetője Sebők Ist­vánná iskolaigazgató, földrajz szakos tanár, akinek — amer­re jár — első dolga megis­merkedni a helyi népi díszítő- művészet hagyományaival, szót váltani művelőivel. A ké­zimunka adja mindennapjai­nak egyik pihentető, örömszer- ző foglalatosságát kislány ko­ra óta. Édesanyjától örökölte e szenvedélyt — és a férjébe is átültette. Olyannyira, hogy felelősségteljes napi munkája után — a tanács vb-titkára — ő maga is szívesen segít az anyagok előkészítésében, vég­ső formájuk kialakításában. A kiállításban gyönyörködve azt mondta: — Ha mást nem is értünk el. mint azt, hogy le­kerültek a falról a rikító vá­sári giccsek. nyomott falvé- dök. és népi jellegű hímzések díszítik az otthonokat, akkor is elégedetten nézhetünk visz- sza a másáéi évtizedre. Hadd folytassam azzal: az a száznál több asszony, aki hosszabb-rövidebb időre kap­csolatba került e kis csoport­tal nemcsak önmaga ízlését formálta a szép iránti fogé­konyságát finomította, hanem családjáét és gyermekeiét is. P. L. Zoltánná, a városi tanács mű­velődésügyi osztályának he­lyettes vezetője. — A megye- székhelyen azzal a céllal mű­ködik a nevelési tanácsadó, Ijogy megállapítsák, melyik gyermek nem alkalmas hat­éves korában az iskolába já­rásra. — A pedagógusok mostaná­ban nagy jelentőséget tulaj­donítanak ennek a vizsgálat­nak. Valóban ekkora szükség van rá? — Igen. Az eddigi tapasz­talatok azt bizonyítják, hogy sikerül kiszűrni — akár testi, akár szellemi elmaradottság miatt — a »-normál« iskolába átmenetileg nem való gyere­keket. Ha ez nem történik meg, akkor ezek a gyerekek nem tudják elvégezni az álta­lános iskola nyolc osztályát, nehezen találnak megfelelő elhelyezkedési lehetőséget, egész életüket végigkíséri a kudarc, és a társadalomnak veszteséget jelentenek. — Ügy tudom, hogy emel­kedett a nyolcadik osztályt el nem végzett tanulók száma. — Igen. De ez összefügg az­zal, hogy a gyógypedagógiai alanyok száma is nőtt. Az országban az összes gyerek 2,4 százalék^ vesz részt gyógypedagógiai oktatásban. Somogybán 4,2! És —■ ez a szomorú — csupán alig tíz százalékuk jár az életkoruk­nak megfelelő kisegítő osz­tályba. Ennek a helyzetnek a meg­szüntetésére kell szűrővizsgá­latokat végezni, és minden gyereket a megfelelő iskolába küldeni, hogy ott sajátos módszerekkel, minél hama­rabb föl lehessen számolni a lemaradást. Tavaly Kaposvá­ron, a kis létszámú osztályba járt gyerekek zöme behozta a hátrányát. Megvan a lehető­ség. hogy átkerüljön az álta­lános iskola második osztá­lyába. Az idén még egy ilyen osztályt szeretnének nyitni Kaposváron. Szükség van rá. Simon Márta Alkotók klubja Kaposváron A hivatásos művészet sem tűri, hogy az alkotók elszige­telten, egymástól elkülönülve dolgozzanak; azoknál akiknek életében kiegészítő az effé­le tevékenység, még inkább szükséges a közösséggé for­málódás. Sok dicsérő jelzőt érdemeltek ki eddig is a so­mogyi amatőrök, alkotók, akik tehetségüket mór bizonyítot­ták. De mindeddig nem volt közös céljuk. programjuk, feladatot is ki-ki maga adott magának. A TIT Somogy megyei Szervezete teremtett ugyan fórumot — fiatal alkotók fó­ruma néven —, de a házigaz­da megunta a vendéglátást, ezért egyre ritkultak a kiál­lítások, bemutatkozások. Az­után megszűnt a fórum. Pedig másképp indult. Megígérték a fiatal alkotóknak, hogy a TIT Somogy megyei Szerve­zetének a kaposvári székhá­zában a kiállítót érmén kívül közösségi műhelyt vagy mű­termet is kapnak. A pince átalakítással alkalmas erre, s úgy tudom, egy szakember előzetes terveket is készített. Ebben a közösségi műhelyben reménykedtek, ki-ki szőtte a maga elképzelését, hogyan le­het majd együtt dolgozni. (A szerszámokkal, különböző esz­közökkel dolgozó alkotók ott­honi tevékenysége ugyanis nagyon korlátozott.) Sajnos az ígéretből nem lett semmi: nincs közös műhely. Eddig az alkotás gyakorla­ti kivitelezéséről beszéltünk, de ilyen fontos kérdés az is, hogy a közösség miként mé­lyítheti el a munka elméle­ti részét. Hogyan hatnak egy­másra, mivel töltik meg kö­zösen tehetségtarsolyukat. Saj­nos, művelődési intézménye­ink nem ismerték fél kellően az ilyen feladatukat. Amatőr- kiállitásokig elmentek, de kö­zösségteremtő. tehetséget ápo­ló programmal nem közeled­tek az alkotók felé. A kaposvári cseri város­részben a könyvtár most ma­gára vette ezt a gondot: al­kotók klubját szervezett. A könyvtáros, Halmos Károly- né abból indult ki: mivel ez a- könyvtár ennek a város­résznek a művelődési háza­ként is működik, az ügy tá­mogatásával a közművelődést szolgálják. Tizenhatan alkot­ják a klub magvát, köztük elsősorban azok, akikkel a TIT fiatal alkotók fórumán már megismerkedhettünk — keramikusok, grafikusok, öt­vösök, fafaragók. Kétheten­ként tartanak foglalkozást. Egymást segítik, előadókat hívnak meg továbbképzés tartására, közös kiállításokat szerveznek, s ami rokonszen­ves vonásuk: klubjukat nyit­va tartják minden érdeklődő előtt, s számítanak a hivatá­sos képzőművészek segítségé­re is. A somogyi művészeti szem­le kaposvári városi gálaestjé­re az alkotókat is fölkérték a rendezők közreműködésre. Ma az Ifjúság és Üttörő Művelő­dési Központban kiállításokon mutatkoznak be. A közösség­től korai a szereplés, de tag­jai közül néhánynak a mun­kája szépen kiegészíti az ama­tőr színjátszók bemutatóját. Horányi Barna A budai vár gótikus szobrai Lovagok, heroldok, dámák, szentek, próféták, atlaszok áll­nak a boltívek alatt a közép­kori budai vár feltárt, helyre­állított termeiben. Dúsan redő­zött köpenyesükről leporlott az évszázadok törmeléke: ha cson­kán is, de eredeti szépségükben láthatók, A XIV. század ízlé­sét, gótikus formavilágát őrzik. Elénk tárják a viselet nemes egyszerűségét (köpenyek, bő palástok, százszorszép-virágos öv, sisak, nemezkalap, capuc- cio). A szobrok azonban ennél jó­val többről tudósítanak. Egy rég letűnt, csak bizonytalan emlékeiből megismerhető kor kultúrájának hírnökei. Mégpe­dig magyarországi hírnökei. Mert itt készültek e puha mészkőből faragott, kardot markoló lovagok, könyvet szo­rongató atlaszok és haragos apostolok, itt, magyar földön, semmi kétség. Anyagukhoz ha­sonlóan laza szerkezetű mész­kő nem található másutt Euró­pában, csak a budai hegyek­ben. Anjou Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond kirá­lyok mesterei szakmai tudásá­nak, művészi látásmódjának, finom arányérzékének bizonyí­tékai. De tanúskodnak arról a műveltségeszményről, fejlett ízlésről is, amely ebben az ud­varban élt, virágzott, s a budai palotából messze kisugárzott. Nem igaz, hogy a gótikus művészetnek (s később a rene­szánsznak) nem volt az ország­ban talaja. Hamis az a véleke­dés, mintha az európai ihleté­sű művészetek hazai virágzása csak Budán — mintegy magá­nyos szigeten — lett volna el­képzelhető. Ahol ilyen mennyi­ségű, s megformálásában eny- nyire művészi erejű szobortö­meg kerül elő — Európa egyik legjelentősebb gótikus együtte­se! —, ott bizonyos: a meste­rek mások számára is dolgoz­tak. Püspököknek, főrangúak- nak, váruraknak, szerte az or­szágban. S, hogy mindjárt so­mogyi példát is említsek, az ötvöskónyi vár feltárása so­rán előkerült gazdag rene­szánsz anyag is bizonyítja; e kultúra szé­les körben el­terjedt, még az olyan kis kas­télyok építési ízlését is meg­határozza, mint amilyen az ötvöskónyi volt. Ezek a mész­kőremekek a XIV—XV. szá­zadi világ kő­be zárt darab­jai. A capuc- ciós lovagfej nemes voná­sai, kis álsza- kálla. göndör' fürtjei, az S- be hajló kar­csú női alak, a sisaktartó he­Elevenné teszi a tankönyvet Történelmi arcképcsarnok Somogybán Apostol alak, kezében bőrzac skóban kővet tart. Lovag, fején eapuceióval. rold familiáris hódolata, a marcona, mellvértet viselő lovag — mind, mind a kor ki­rályi udvarainak járókelő, kardcsörtető, sarkant.vús alak­jai. Gazdagon redőzött ruháik suhognak a palota félhomályos folyosóin, kazetta- és virágszi­rom-díszes öveik, recés, ara­nyozott hajfedő fátylaik, s a húzott mellű női ruhák vise­lőinek kavargásától zajongott a soktornyú palota, a magyar királyok székhelye a Danubius partján. Jelenlétükben azon­ban nincs semmi hivalkodó. Ez udvari népségtől mi sem állt távolabb, mint a későbbi ba­rokk sok tekintetben hazug, túlfűtött pompája. E környe­zetben csak a vár, a királyok székhelye épült messze földön híres fényűzéssel: arany tető­cserepei miatt a törökök Kizil Elmának, Arany Almának ne­vezték el. Álmodhat-e régész szebbet, pompásabbat, mint Zsolnai László, a gótikus szob­rok megtalálója? Kaphat-e nagyszerűbb feladatot res­taurátor e középkori remekművek értékeinek megmentésénél, föltárásánál? Aligha. S áll ez a múzeumláto­gatókra is. Az embert mégis egy kis szomorúság fogja el a szobrok láttán. Fölmérheti: év­századok vérzivataros éveiben mi veszett még oda? Cs. T. AZ OKTATÁS és a levéltár munkáját hangolja össze az a most induló sorozat, melynek első száma a fenti címmel nemrég látott napvilágot. A mo6t készülő második szám Kaposvár utolsó száz eszten­dejének történetét mutatja be, részletes bevezető tanulmány­nyal és képmellékletekkel. A tervek szerint a dokumentá­ciósorozat első néhány darab­ja az általános iskolások tan­anyagát kiegészítendő, So- i mogy megye műemlékeinek és természetvédelmi tájainak jegyzékét foglalja magába, térképekkel, illusztrációkkal, mellékletekkel. Ezt követően készíti el a levéltár munka- közössége a középiskolások­nak szánt, hasonló jellegű do­kumentációs anyagot, mely a »Reformkor és szabadság- harc«, valamint a »Tanács- köztársaság Somogybán« cim- mel, egy-egy történelmi sors­forduló időszakához kötve tárgyalja a megye életét. Érdekesnek ígérkezik a »Cselédsors az uradalmi So­mogybán« című összeállítás, melynek alapja egy Írásban fennmaradt panasz 1931-ből, s melyben az »uraság kegyes jóindulatába ajánlja magát« egy nehéz sorsú, sokgyerme­kes cselédember Coliéból. A helytörténeti kutatásokkal foglalkozó kaposvári gimna­zisták egyike — Kellar Anna — fölkereste a hajdani pa­nasztevőt, annak fiát é6 uno­káját. Hármuk sorsának, élet­formájának különbözőségein is lemérhető, hogy milyen mértékűek azok a társadalmi változások, melyek az életvi­telt és a gondolkodásmódot a mai szintre emelték. »A har­madik generáció tagja a sza­vak mögötti hangulatot, a volt cselédpanasz valós érzelmi in­dítékait már nem is nagyon érti« — állapítják meg a do­kumentáció szerkesztői. S mi­közben örülünk annak, hogy az elmúlt három évtized so­rán szinte a legrégebbi múlt homályába süllyedt a cseléd­sors. helyeselnünk kell a ki­adványsorozat szerkesztőinek igyekezetét, hogy a mai tizen­évesekkel behatóan megis­mertessék azokat a történelmi és társadalmi momentumokat, melyek ilyen és hasonló pa­naszokra indították az előttük járókat a szazad elején. Az első kötet anyagát a Nagyatádi Általános Iskola VII. osztályában bemutató előadás formájában ismertet­ték. A kötelező történelmi tananyag kiegészítőjeképpen az iskola eredményesen tud­ja felhasználni oktató-nevelő munkája során a levéltár munkaközössége által váloga­tott és összegezett anyagot. A történelmi arcképcsarnok olyan személyiségeket mutat be, mint Nagyváthy János mezőgazda, Czindery Pál, So­mogy vármegye »lazító« kö­vete, Vörös László geodéta mérnök, Xantus János világ­utazó természettudós. Noszlo- py Gáspár, az 1848-as szabad­ságharc katonája és Fodor József orvos. A bemutató tanítás részve­vői — a járás történelemta­nárai, a megyei módszertani továbbképzési kabinet mun­katársai, a megyei szakfel­ügyelők — több órás vita so­rán taglalták e dokumentáció szerepét, helyét az oktatás­ban. Megállapították, hogy egy-egy kötet egy-egy hely- történeti mélyfúrásnak felel meg: elevenné teszi a sokszor szürke, adatokat közlő tan­könyvet, s közelíti a gyere­kekhez a szülőföldet. A szer­zők is és az oktatók is ügy látják, hogy a dokumentáció­sorozattal olyan új forrást ta­láltak, mely céljának megfe­lelően érzelmileg is meggyő­ző a tanulók számára« ember­közelben mutatja be szűkebb hazájuk neves személyiségeit, a történelmi eseményeket, tá­jakat, műemlékeket és hagyo­mányokat. ÉRINTI a levéltár és az is­kolák kapcsolata a KiSZrfia- talokat is: a megyei KISZ- bizottság eljuttatja a kiadvá­nyokat a klubokhoz, így a tanterven kívül is lehetővé válik az ifjúság számára az érdekes dokumentáció megis­merése. Bedő Ildikó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents