Somogyi Néplap, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-14 / 63. szám
✓ kiáltvány készen volt; siettünk ki az utcára ... A többit úgyis untig tudja már mindenki. Hogy kezdődött, hogy nőtt meg az emberlavina. ^Milyen szónoklatot tartottunk a piacon. De nem elég a beszéd; tenni is kell valamit. Legelső tett legyen a szabad sajtó gyakorlatba vétele. A tizenkét pesti pontot és a kiáltványt a nemzethez meg a »Talpra magyar«-t kinyomtatjuk cenzor engedelme _______________ n élkül. A Landerer- és Heckenast- nyomda lett megtisztelve az erőszakolt dicsőséggel. A nyomdász- ......... n ak, természetesen, hatósági engedély nélkül valamit kinyomtatni nem volt szabad. Magunk gyűrköz- tünk neki, és dolgoztunk a kézi sajtón ... Nemsokára előtámadt Irinyi a nyomdaablakban. Hogy az ajtón lehessen kijönni, arlett állni, s comparseriát képezni Bgressy Gábor körül, ki egyszerű atillában, karddal az oldalán, a színpad közepére lépett s hatalmas előadásával elszavalta Petőfi lelkesítő köl- . teményét. Ez jó volt, de mind kevés volt. Ekkor az egész játszószemélyzet elénekelte a »Szózatot«. A parterre-közöhség. a karzatok beleénekeltek a kardalba. Jókai Mór w Talpra magyar ról szó sem volt. Kezében tar- tá a szabad sajtó legelső nyomtatványait. Azt a jelenetet, ah, azt nem tudom leírni, mikor a legelső szabad lapok kézről kézre lettek adva. »Szabadság! Szabadság !« Te első napsugara egy új, jobb századnak ... Délután özönlött az utcára a munkások tömege, s valahonnan zászlót is kerítettek, a három szent szó felirattal: »Szabadság, egyenlőség, testvériség!« S a zászló olyan csodalény, mely mindig előre akar menni. De volt is hová! Pest már visszhangzik e három nagy szótól. De Buda még nem hallja azokat. Oda megyünk, a fülébe kiáltjuk ... Ott az állambörtön. Abban a börtönben ül egy félvak ember, egy író, aki a népszabadság mellett írott munkáiért lett elítélve. A sajtószabadság születése napján ennek a fogolynak ki kell szabadulni. Megyünk fel Táncsicsért Budara. A nagy napot fényesen kellett bevégezni. A várost estére kivilágították, s a nagy színházban ingyen előadást tartottak: a »Bánk bán« lett rögtön kitűzve. De az egyszer extázisba hozott közönségnek nem volt már türelme Petur bán jámbor oppozícióját végighallgatni. Neki a »Talpra magyar!« kellett. Mit lehetett tenni XI. Endre fényes udvarának, Bánk bánostól, királynéstól félre kelEnnek is vége lett. Mit adjunk még? A zenekar rázendítette a Rákóczi-rohanót. Ez gyújtott — de nem oltott. Pedig most már arra lett volha szükség. A felhevült közönség szomjas volt a diadalmámortól. Ekkor egy hang elkiáltá a karzatról: — Éljen Táncsics! S arra az egész néptömeg rázendíté egyszerre: — Lássuk Táncsicsét! Iszonyú lárma lett belőle. Táncsics nem volt kéznél. Valahol kinn lakott a Ferencvárosban. De ha közel lett volna is, kegyetlenség lesz vala egy megtört, roskatag, beteg embert a színpadra hurcolni, hogy ott — mint valami híres muzsikus — hajtogassa magát a nép előtt... Ifjú barátaim megkísérlék a közönséghez szólni, egymás után, Petőfi az akadémia páholyából, Irinyi a kaszinópáholy erkélyére lépve. Szavuk elhangzott a népordításban. A színpadon lebocsátották a függönyt. Erre a lárma még jobban fokozódott; a karzatok dörömböltek; pokoli riadal volt. Ekkor nekem egy ötletem támadt. Nyári páholyából át lehetett menni a színpadra. Felrontottam a színfalak közé. Szép figura lehettem, mondhatom. Térdig sáros az egész napi cáfolástól; lábaimon csúnya nagy kalucsnik; a cilinderkalapom agyonázott, azt a hónom alá nyomtam sapapának (chapeau bas). Körülnéztem. megláttam Egressyt; mondám neki, hogy húzássá fel a függönyt, a színpadról akarom harangui- :rozni a közönséget. Somogy Virág i költő volt-e Benedek? Igen, az volt. Bár az irodalomszerető olvasó meglepődhet a kérdés és a válasz láttán, hiszen kézikönyvekben az. áll hogy Virág Benedek Zala megyei jobbágycsaládból származott. Rövidebb kutatás után azonban egy-két körülmény gyanút ébreszt az életrajzi adatok pontosságát illetően. Például az, hogy a költő halálának dátumánál más-más ná- pot találunk, ha az Irodalmi Lexikont vagy a régebbi Pál las Lexikont forgatjuk. E dátum körüli tisztázatlanságnak akkor lesz jelentősége, ha a múlt századi irodalomtörténe tekben, könyvekben nézzük meg Virág Benedek életrajzát. Lónkay Antal például a »felsőbb tanodák« számára összeállított könyvében (1855) ezt írta: »Virág Benedek született a Somogy megyei Nagybajomban, s első oktatását Kanizsán és Pécsett nyerte.« Az említett lexikonokba ebből csak az Iskoláztatás adatait vették át, születési helyül a Zala megyei Dióskált tüntették fel. A tévedés, az elírás lehetősége kizártnak' látszik, hiszen a zalai falu és Nagybajom között nagy a távolság. De az a tény, hogy Somogy közigazgatási szempontból sokáig — még a XVÍII. század elején is — egybe volt kapcsolva Zalával, újraéleszti a gyanút: hátha valaki tévedett... Azért is, mert Kazinczy Ferenc dunántúli barátaihoz írt leveleiben Virág Benedek nevével kapcsolatban »déli ragyogást« em lit, s ez inkább vonatkozhat somogyi tájra. Kazinczy egyébként barátairól, pártfogoltjairól mindent pontosan szeretett tudni: hol született, mikor és hol járt iskolába. Virágról azt írta: »nála jobban senkit nem szeretek, s becsülök«. Elképzelhető persze az is, hogy mégse tudott róla mindent pontosan. Ám tőle függetlenül Kölcsey Ferenc Emlékbeszéd Berzsenyi Dániel felett című akadémiai megerplékezésében (1836) is ez olvasható': »Nem kell felednünk: e férfiú Kisnek, Kis által Kazinczynak barátja volt már akkor, midőn kettejükön kívül még senki más nem tu- dá: mit rejteget keblében a szép Somogy — a bajnokok vérével öntözött s a lírai költészet másik koszorúsának, a mi elhunyt Virágunknak letelt- adott szép Somogy!« Kölcsey - ről is köztudomású volt a múlt század elején, hogy csak biztos adatokat írt le. És ő is somogyi születésűnek tartotta Virág Benedeket. E kis írásban nem kívánjuk elvitatni a múlt századi költőt Zalától. Csupán arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy itt is gondoljunk rá — már csak azért is, mert hárorp jeles kortársa soimogyi születésűnek tartotta. U A. Ekkor elém jött Gertrud királyné. Valódi fejedelemasz- szonyi keggyel mosolygott rám, üdvözölve, s kezét nyúj- tá. Az ő arcán nem volt ijedelem. Egy háromszínű kokárda volt a keblére tűzve. Azt ő kéretlenül levette onnan, és a mellemre tűzte. Erre felhúzták a függönyt. Amint a néptömeg meglátta az én ázott, sáros alakomat: elkezdett ujjongani,, s a lárma lassankint----- -------- elhalljukozta m agát... Az a háromszínű szalagcsillag kisegített ... — Látjátok ezt a három-, színű kokárdát a mellemen? Ez legyen a mai dicső nap jelvénye! Ezt viselje minden ember, ki a szabadság harcosa; ez különböztessen meg bennünket a rabszolgaság zsoldoshadától. E három szín képviseli a három szent szót: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ezt tűzzük kebleinkre mindannyian, kikben magyar vér és szabad szellem lángol! E z aztán fordított a dolgon. A háromszínű kokárda helyreállttá a rendet. Aki háromszínű kokárdát akart feltűzni, annak előbb haza Kellett mennie. Tíz perc múlva a színház üres volt. És másnap minden embernek ott volt a mellén a há- romszinű kokárda; a Nemzeti Kaszinó urainak paletot-ján kezdve a napszámos darócá- ig, s aki köpönyegben járt, az a kalapjára tűzte. Én a győzelem mámorával siettem e jelenet után Laborfalvi Rózához kezet szorítani. ... Ez volt a mi kézfogónk, a mi eljegyzésünk pillanata. Zene képekben Juan Gyenes: In memóriám Beethoven Nagy László Tavaszi dal Pártom te kardos angyalom öledben én sem alkatom tüzes csikódat ellopom kényesek kertjét tipratom Nem kötöztök le gazdagok foszló aranyos madzagok szegények fejét emelem ballagj utánam szerelem Oly undok ma a búsulás mint sötét csuha- hurcolás és oly szép ma az öröm mint leányokon a piros ing Találkozhattunk már eddig is olyan művészi alkotásokkal, melyekben az emlékezés ábrázolási »töltetet« hordoz. Gondoljunk a Rómában élő, magyar származású Amerigo Tótra, akinek budapesti kiállításán olyan plasztikát láttunk, amely Karinthy Frigyes fantáziával ábrázolt agyával állított emléket az írónak. Életrajzok, versek, zeneművek születtek így, hogy a testvéri múzsák megszólaltak. Juan Gyenesnek, a Kaposváron született világhírű spanyol fotóművésznek In memóriám Beethoven című kompozíció sorozata úgy illik ebbe a sorba, hogy újszerű: a művész Beethovenhez fűződő zenei élményeit jelenítette meg a fotó sajátos eszközeivel. Képpé vált a zene! Gyönyörűség önmagában az is, hogy ha a kotta, a hangszer hangjai zenévé alakulnak át bennünk — élvezzük a muzsikát. Különleges képesség kell ahhoz, hogy az életre keltett zene új műfajt termékenyítsen meg: Juan Gyenes fotóművészete ennek a lehetőségnek a bizonyítéka. Az emlékezés azonban nem mindig termékenyül meg így, sokszor csupán idézünk, vagy a tudomány eszköztárából merítve értélkelünk, s alap- vei-őem ezek is »emlékművek«. De az ilyenek szerények ahhoz képest, amilyent Juan Gyenes nyújt, noha az előbbi tartalmi jegyek is megtalálhatók nála, de kibővíti ezeket azzal, hogy Beethovent a képei útján is eggyéforraszt- ja a művel, s ezzel a módszerrel egy valódi új életet teremt. Juan Gyenes alkotásaiban benne találjuk önmagát. Fontosnak tartjuk elmondani róla, művészetéről, hogy általa vált elismertté a fotóművészet a madridi Modern Művészetek Múzeumában. Juan Gyenes munkásságát a képzőművészettel egyenrangúnak tekintik. Harminc színházi felvételét a New York-i Columbia Egyetem vásárolta meg, ahol állandó kiállítást rendeztek az anyagból. A kaposvári kiállításon is látható több a fotóalbumai közül, s néhány naptár, melyet Juan Gyenes igényesen készített el. Az itthon megjelent Granadától Segováig című útikönyv írója Juan Gyenes testvére, Reményi Gyenes István. A képeik Jüantól valók. Harminckét képből áll a fotoikiomp'azíció-sorozat. Emlékezetes képek, hatásuk alatt szinte fel sem fogjuk, hogy milyen kevésből születtek: azonos modellel találkozunk végig, szinte mindenütt megjelenik Beethoven markáns arca; kottákból, hegedűkből, néhány festményből, drapériából, a felhőkből, a sziklákból, Kreutzer-szonáta. a patakból, a villámból áll össze eszköztára. Az I. szimfónia első tété lének képi megjelenítése fontos pillére a sorozatnak. Azt fejezi ki, amivel a harminc éves zeneszerző egyben jellemezhető is: beethoveni sziklát tartó kariatidaként jelenik meg a múzsa, a zene. Ez a kemény kőzet, amely a zeneszerző egyéniségét példázza, később felhő alakjában Beet bőven tekintetével néz ránk; itt már azt is tudjuk, hogy nagysága szinte elemi erő... Duhajkodók Két évvel az I. szimfó nia bécsi bemutatója után. 1802-ben vetette papírra az úgynevezett heiligenstadti végrendeletét, melyben a má: ekkorra elhatalmasodott magányáról így ír: »Ö, ti emberek, akik en gém gyűlölködőnek, makacsnak, emberkerúlőnek tartatok, mily igazságtalanok vagytok velem szemben! A szívem és ieltkem gyerekkorom óta hajlott a jóság gyengéd érzel medre. Még a nagy tettek végrehajtására is mindig megvolt bennem a hajlandóság. De hat év óta iszonyú betegség hatalmaskodott el rajtam, amelyet oktalan orvosok csak súlyosbítottak. Teljesen egyedül vagyok. Ügy kell élnem, mint a számkivetettnek ...« — Folytathatnák a keserű vallomást, de ennyi is elég ahhoz, hogy a kései utódok, mi, elrendezzük Beethoven arcán a sűrű barázdákat. Juan Gyenes segítségével ezt meg is tehetjük. Az V. szimfóniát Goethe Faustjával szokták rokonííani. Jellem oldaláról más-más mindegyik hőse, hasonlóságuk mégis abból adódik, hogy a lélek belső drámái zajlanak le bennük. Az V. szimfónia Juan Gyenesben Delacroix sortűzét idézi föl. A V’í. szimfónia képi megjelenítése találkozik Beethoven termé- szetrajongásával. A mű tételeinek főszereplői a táj, illetve a sokarcú természet tükröződése az emberben. A VII. szimfónia expozíciója (Vivace), extatikus főtémája a modell különleges beállítására inspirálta a fotóst, szinte egyensúlyérzékünket teszi vele próbára. Az F-dúr Románc fotója bársonyos bánatot áraszt. A III. szimfónia, az Eroica Beethoven művészi pályafutásának egyik legfontosabb állomása. (Hősi szimfónia egy nagy ember emlékének ünneplésére — ahogy neeezte később.) A nagy formátumú kép utal a zenemű kompozíciójának nagyságára is, mondanivalójában egy nagy eszmére borít fátylat. A IX. szimfónia Beethoven- felhője az egész föld fölé tornyosul. A szonáták szonátája, az Apassionata érdekes montázs: Bourdelle Beethoven szobra és a hangversenyző Rubinstein alkotja a képet. No és a Für Elise. . . Épp olyan, ahogy elképzeltem. Tüli ruhás báj . .. Különös megoldások a zongoraversenyekhez készült megfogalmazások, mégis kiemelkedőbbek a Missa Solem- nis képei. (Michelangelo Six- tus-kápolina falaira festett freskóihoz hasonlítják a zenemű fenségét, amelyet egyszerűen ragad meg Juan Gyenes.) Korai miseszövegek ihlették Beethovent a mű megírására, erre utal a régies kottafejekkel jellemzett Ky- rie-fotó. A Glória, a Sanctus Benedictus, az Agnus Dei — a »békeima« Juan Gyenes meggyőző humanizmusát is hirdeti. A rendkívüli művészi élményt nyújtó íotosorozat tulajdonképpeni zárópillére a Beethoven utolsó sz.av.ait idéző kép: a »Tapsoljatok, barátaim. vége a komédiának.« (1827. 11. 26.) A fenséges Beet- hoven-feiihőből halotti maszkkal terhes ég lesz... A X. szimfóniát már nem írhatta meg. Horányi Barna Pólyák Ferenc fafaragása. (Foto — K.S) Kelemen Lajos Lelepleződni egymásban Évának és Imrének A visszafogott szó némasága is üzenet, az éppen befejezett mozdulat is kísérlet; kezemmel kimondott kezed az elért jövőben: próbatevés. A félelem nélküli napok bölcsőjében időtök immár mocoroghat; a boldogság jelenléte — tenyeretek fényeinél két test apró kis történelme készül; könyvtárak csendje, égre függesztett évszakok indulata, szimata, az arcotokról érkező hírek kérdőjelei: de megmenthetetlen csodátok: lelepleződni egymásban — az lesz majd gyönyörű!
