Somogyi Néplap, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-07 / 57. szám

Vájártanulók gyakorlaton Az esztergomi 317-es Szakmunkásképző Iskola mintegy 75 tanulója a mogyorósi tanbányában sajátítja el a szakmai ismereteket. A tanulók a vájár szakmunkás-bizonyítvány és a bányagépkezelő oklevél megszerzése után a Dorogi Szénbá­nyák Vállalatnál helyezkednek cl. AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXII. évfolyam, 57. szám. Vasárnap, 1976. március 7. Darhan 15 éves Ajándék a mongol gyerekeknek Jubileumot ünnepel az idén Darhan, Mongólia második legnagyobb, s egyben erős ipari városa. Tizenöt évvel ez­előtt, 1961. október 17-én kez­dődött meg az új város alapo­zása. Azon a napon nyílt meg az SZKP XXII. kongresszusa. Az alapok letétele nemcsak jelképesen kapcsolódott a kongresszushoz, hiszen a város szovjet segítséggel épült, az iparának megteremtésében pedig a szocialista országok, Díszmadár parádé Ha éppenséggel nem ízléses is, mégis figyelemfelkeltő pla­kát fogadja Kaposváron, a Május 1. utcában, a Somogy megyei Testnevelési és Sport Hivatal előtt az arra járót: a nagyteremben díszmadár kiál­lítást tartanak. A Magyar Díszmadár Egye­sület tizenhattagú kaposvári csoportjából heten, Zalaeger­szegről hárman, Budapestről pedig négyen, összesen két­száz madarat hoztak el a ma befejeződő bemutatóra. Az ér­deklődő a világ legkülönbö­zőbb részeiről származó ma­darak mellett kitömött egye- dekkel is találkozhat. A kiál­lítók apró papírlapokkal lát­ták el őket: feltüntetve, hogy elpusztításuk mekkora kárt je­lent. A díszmadár bemutatóra semmiképpen sem ragaszható a kiemelkedő jelző. S hogy miért? A kaposvári tenyésztők sehonnan sem kapnak segítsé­get, támogatást, pedig — ahogy ők is mondják — o természet-, a madárvédelem nemcsak az ő feladatuk: közügy. Ügyeletes riporterünk megkérdezte Hogyan tetszett önöknek Kaposvár ? A héten négy napig har­mincnyolc kalinyini komszo- molistát látott vendégül Ka­posvár : munkásokat, egyete­mistákat, mérnököket és al­kalmazottakat. A vendégek a városnézés, múzeumlátogatás mellett baráti találkozón vet­tek részt a textilművekben és a húskombinátban. Elutazá­suk előtt a csoport vezetőjét, Borisz Vlagyimirovics Guba- novtól, a Komszomol Kalinyin területi bizottságának munka­társától megkérdeztük: Hogy tetszett önöknek Kaposvár? — Nagyon tetszett testvér- városunk; épül, fiatalodik. Az ismerkedés Kaposvárral min­denki számára Sok újat adott, hisz a csoportunkból rajtam kívül még seniki sem járt itt. — Mennyire ismerik a ka- linyiei fiatalok Kaposvárt? — Városunkban egy teret Kaposvárról neveztünk el. Ott található egy makett Somogy megyéről és Kaposvárról is. A Komszomol-szervezetek ak­tív tagjai a Szovjet—Magyar Baráti Társaságnak, számta­lan előadást tartanak a test­véri országról, Magyarország­ról és Kaposvárról. Iskoláink­ban működnek nemzetközi baráti klubok, s nagyon sok­szor találkoznak a kalinyini és az ott tanuló magyar fia­talok. A Kalinyinszkaja Prav­dában és ifjúsági lapunkban, a Szmenában rendszeresen jelennek meg hírek hazájuk­ról és a testvérvárosunkról. Textilművünk és az önök ha­sonló gyára között már szo­ros kapcsolat alakult ki. Most a húskombinát fiataljai kér­tek bennünket, segítsünk köz­vetlenebb kapcsolatot kiala­kítani a kalinyini és a kapos­vári vállalat között. A csoport vezetője elmond­ta, hogy a Liza Csajkina Komszomol-múzeum ban kü­köztük hazánk is — működtek és működnek közre. A mongol város első euró­pai testvérvárosa Kaposvár. Az 1973 óta egyre szorosabbra fűződő baráti kapcsolatok ré­vén egyre többet tudunk a tő­lünk tízezer kilométerre lévő Darhan múltjáról, jelenéről, s a küldöttségek, munkások, út­törők cseréje révén a jövőjéről is. A város helyén másfél év­tizeddel ezelőtt a mongol va­dászok még pusztai farkasokat kaptak puskavégre. Amikor az első követ lerakták, körülbe­lül ezerötszázan éltek ott. Az­óta negyvenötezer lakosú ipari központtá fejlődött Darhan. Évente háromezren telepednek le, hiszen a bányák, a gyárak sok munkáskezet igényelnek, s a fiataloknak szakmát, távla­tokat ígérnek. A magyar segítséggel épült húskombinát átadása után a fiatal munkások családja is beköltözött a városba, így újabb kétezerrel gyarapodott a lakosság. Sok jelzője van testvérvárosunknak, elsősor­ban az internacionalista, az alapítását, mind az ott élők életkorát tekintve. Huszonkét- ezren tizenhat éven aluliak. Aki már járt Darhanban, el mondta; feltűnik, hogy meny nyi a kisgyerek a tereken, az utcákon, a játszótéren. E fiatal település mostani jubileumára a testvérvárosok is készülnek. Így Ulan-Ude, a Burját ASZSZK fővárosa, amellyel elsőként léptek test­vérvárosi kapcsolatra, s ter­mészetesen Kaposvár is. A mi meglepetéseink között lesznek a Darhan-barátság fel­iratú jelvények. Ezeknek egy része már el is készült, a má­sik felét most készítik a fővá­rosban. A testvérváros gyermekei­nek szerez örömet, hogy egy óvodát teljes játékkészlettel, fodrászfölszereléssel, udvari és homokozó játékokkal ajándé­koz meg a tanács. Darhan kovácsot jelent ma­gyarul. Ez az ipari központ ki­alakításáért vívott szívós küz­delmet, a barátságok kovácso­lását is jelképezi. Mongólia testvérvárosunk éppen ezért ünnepel együtt a testvérváro­után a KGST-város. Ezenkívül I sokkal az idei jubileumán, a fiatal is ráillik, mind az1 l A gabonatermés és a napfolttevékenység L. G. Angol tudósok több éves kí­sérletezés után megállapítot­ták, hogy a gabonatermés nagysága nem független a nap­lön termet nyitottak a kapós- | folttevékenységtőL Amikor ~c“! ”'TC,r' —’------“■ ez — 1957-ben és 1968-ban — • különösen erős volt, akkor a vári KISZ-esek tői kapott ajándékoknak, emléktárgyak­nak. A kalinyini tárlók most újabb tárgyakkal gazdagod­nak. N. J. földigömb északi felén kiug­róan jó volt a gabonatermés — mint ezt az Egyesült Álla­mokban, a Szovjetunióiban és Befejeződtek a felvételik 9200 képesítés nélküli pedagógus az óvodákban, iskolákban A tavalyinál mintegy három­százzal több, összesen 2900 képesítés nélküli pedagógus kezdi meg tanulmányait szep­temberben a tanár- és tanító­képző főiskolák, valamint az óvónőképző intézetek esti és levelező tagozatán. Befejeződ­tek a képesítés nélküliek fel­vételi vizsgái a pedagóguskép­ző intézményekben, a jelent­kezettek az eredményeikről ezekben a napokban kapják meg az értesítést. Az általános iskolákban és az óvodákban egyaránt mint­egy 4600—4600 képesítés nél­küli dolgozik: az általános is­kolai pedagógusoknak 6,9 szá­zaléka, az óvónőknek 22,5 szá­zaléka tanít megfelelő kép­zettség nélkül. (Több mint 50 százalékuk azonban már je­lenleg is tovább tanul.) Az idén 4033-an nyújtották be felvételi kérelmüket, ezzel mintegy azt is jelezve, hogy továbbra is a pedagóguspályán kívánnak maradni. A felvé­telhez szükséges minimális 10 pontot több mint 1100-an nem érték el. A következő hetek­ben a munkáltatók egyéni el­bírálás alapján döntik el. hogy meghosszabbítják-e újabb egy évre szerződésüket A tanárképző főiskolák négy­éves levelező tagozatára a ta­valyinál 250-nel többen, 1170- en jelentkeztek, és 762-en fe­leltek meg a követelmények­nek. A legnépesebb első évfo­lyamok Egerben, Pécsen és Szegeden indulnak. Kilencszázharmincan, a ta­valyinál mintegy 300-zal töb­ben jelentkeztek a tanítóképző intézetekbe, 686 képesítés nél­küli tett eredményes felvéte­lit. Az Elnöki Tanács 1974-ben kelt törvényerejű rendelete alapján Budapesten, Jászbe­rényben, Kaposváron és Győr­ben már 1975 szeptemberétől, Baján, Debrecenben, Eszter­gomban és Sárospatakon pedig ez év szeptemberétől a tanító­kat főiskolai szinten képzik. A korábbi évekhez hason­lóan a legtöbb képesítés nél­küli a budapesti, a jászberényi és a kaposvári tanítóképző fő­iskola levelező tagozatán ta­nul tovább. A tavalyihoz hasonló mér­tékű volt a jelentkezés az óvónőképzőkben. Az 1936 je­lentkező közül 1429 felelt meg a felvételin. A legtöbb, megkö­zelítően 400—400 képesítés nélküli óvónő a budapesti és a kecskeméti intézet esti és le­velező tagozatán tanul. Mai tv-ajánlatunk Inkognitóban Budapesten Mihályfi Imre rendező mondja: — Egy ember, tör­ténetesen egy író portréját kell a filmben megrajzol­nunk, olyan valakiét, aki már sok mindent megért, akinek kialakult viszonylatai, kapcso­latai vannak, aki már hatá­rozott életformát alakított ki magának. A szakadatlan rá­hatások következtében azon­ban a kialakult életforma már a film kezdetén felbomlik. Egy író—olvasó találkozón számtalan figura vonul fel körülötte, aki az adott pilla­natban részben hatással van rá, részben nem. Ezek a mo­zaikok fölkeltenek az íróban egy félig-meddig hamis láza­dást. Érzi: valamit tennie ké­ne. Elhanyagolt anyját is fel­keresi, de itt sem talál önma­gára. Mi az író tulajdonképpeni vétsége? Az, hogy olyan élet­formát teremtett a maga szá­mára, mely a valódi élettől eltávolította. Munkásokról ír, de kívülről nézi őket, nem tudja, hogyan élnek, miként dolgoznak. Fiatalokról szól­nak írásai, de úgy ábrázolja a mai fiatalokat, mint amilye­nek húsz évvel ezelőtt voltaic. Szóval olyan író, aki elsza­kadt a valóságos élettől. Ír, ír, de nem a dolgok valódi ismeretében. Ügy iró, hogy tu­lajdonképpen csak viszi a ke­zét a ceruza. Főszereplők: Kállai Ferenc, > Tolnay Klári, öze Lajos, ; Gombos Kati. (A tévéjáték 20.10-kor kezdődik.) más országokban megállapí­tották. Ugyanezen országok­ban szembetűnően rossz ter­més volt azokban az években, amikor a napfolttevékenység gyenge volt. A déli féltekén éppen meg­fordított a helyzet. Argentíná­ban például 1954-ben, 1963­ban és 1964-ben volt rendkí­vül jó termés tehát azokban az években, amikor a napfolt- tevékenység az átlagosnál ki­sebb volt. Ausztráliában pe­dig az 1957-es esztendő — erős napfolttevékenység éve — rosszabb termést hozott, mint több esztendő, annak előtte. Ma reggel Kezdődik a turistaszezon Bármennyire bolondos már­ciusunk van is, a Kapós Tu­rista Egyesület tagjai ma reg­gel tartják évadnyitó túráju­kat. Az (útvonal: töröcskei parkerdő — Gyertyános­völgy. Az indulás fél kilenc­kor. Egy hét múlva a »Zselic turistája« jelvényszerző moz­galom előírta egyes számú útvonalon haladnak majd vé­gig a túrázók, érintve a to­kaji parkerdőt, Kaposszerda- helyet, a Húsvét-forrást és a töröcskei parkerdőt. A Tanácsköztársaság kikiál­tásának 57. évfordulóján a Nádasdi-erdőben a mártírok emlékművét kosaorúzzák meg. A hónap utolsó túrája 28-án lesz, a »Zselic turistája« moz­galom négyes számú útvona­lán, Szentbalázs. Hajmás, Ka- posgyaiTnat érintésevei. Kertbarátoknak Kertbarátoknak indíta­nak előadássorozatot Nagy­atádon, a Fegyveres Erők Klubjában. Tizenegy előadás­ban foglalkoznak majd a kor­szerű zöldség- és' gyümölcs- termeléssel, a legújabb nö­vényvédő szerek alkalmazá­sával. Az első rendezvény holnap lesz, ezt követően minden második heten. <0R0lt Hegedű helyett Marc Gotliebe francia muzsikus tízéves korától hegedül, s bár ma már háromszor tízéves, még mindig nem sikerült fel­hívnia magára a nemzet­közi zenei világ figyelmét. Most egy utolsó, nagy jelentőségű próbálkozásra szánta el magáit: búváröl­tözékben, hegedűvel, kot­táikkal és egy mikrofonnal víz alá merült és a víz alatt koncertet adott. Na­gyon, reméli, hogy ezek után felveszik valamelyik szimfonikus zenekariba. Lapzártáig meghívást még nem kapott... Gyerekkor — Kislány koromban ál­momban gyakran megje­lent nagyapám, aki azt mondta: Vetkőzz le! — — mesélte társaságban Nichy Freud, a pszicho­analízis atyjának, Sig­mund Freudniak ma hu­szonhárom éves déduno­kája. Nichy pedig szófogadó dédunoka. Ez abból is lát­szik, hogy ma ő az Egye­sült Államok egyik legke­resettebb sztriptiztáncos- nője... Taylor fia — Az én fiam nem haj­landó visszatérni a civili­zációba — mondta a mi­nap újságíróknak Elisa­beth Taylor, miután meg­látogatta fiát egy hippi- kommunában. Igaz vi­szont, hogy hat éve nem törődött vele, feléje se né­zett, s a Michael Wilding filmproducerrel való há­zasságából való fia köziben felcseperedett, miagára ma­radt, s a hippik között ta­lálta meg a »boldogságát«. Az ifjabbik Michaelnek »társnője« és kislánya van... I Hír vagy leves Mineilflie Mathieu, Fran­ciaország első számú »hangja« mesélte el ezt a történetet. Fiatal színház- igazgató beszélget egy fia­tal színésszel a szerződés feltételeiről. — Száz frankot kapsz egy hónapra. — De hogy tartsam el ebből a családomat? — Elég kevés összeg, de biztosíthatom neked a reklámot. Minden nap lesz rólad egy hír az újság­ban. — Egy hír? Inkább le­gyen minden napra egy tál húsleves!... Ártalom Arletiy, a nagy francia színésznő írta Védelem cí­mű önéletrajzi művében: — Intelligensnek lenni azt jelenti, hogy elviseled a körülötted tevők intel­ligenciáját ... Semmi néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő; JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latiné» Sándor u. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Laokiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándoff utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünlc meg és nem küldünk vissza J Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesítőknél* Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft# Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári, üzemében Kaposvár, Latinca Sándor u. 6. Felelős vezető: Farka* Béla igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents