Somogyi Néplap, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-04 / 54. szám
Felmérés és tanácskozás A nemi erkölcs tükre A színház egyik produkciója adta a témát — igaz, kicsit megkésve került sor rá — ahhoz a vitához, mely a megyei tanács 151-es termében zajlott le a héten. Sondheim Őrület vagy más című zenés játékáról van szó. Az összegyűlt középiskolai osztályfőnöki munkaközösség-vezetők Bóra Ferencnek, a megyei tanács művelődésügyi osztálya vezetőhelyettesének előadását hallgatták végig. Ezt az előadást fölmérés előzte meg. Tizenhét éves szándék, hogy értője legyen nősít ja a fölismerést: óriási a lemaradásunk a nemi életre, a párválasztásra, új — de nem szabados — erkölcsre nevelésben. Őszinteségben! És nagyot kellene előrelépnünk háztól a kötelező olvasmányok eljátszását kérte. Természetesen feladata a művészeti intézménynek az, hogy dráma- irodalmunk már meglevő értékeit felmutassa. De a szín" abban is, hogy a színház sze- i ház nem oktatási intézmény, retetére tanítsuk a fiatalokat. Jómagam néhány rossz tapasztalat ismeretében meglehetősen borúlátó vagyok ebben a kérdésben. Ügy érzem: vékony az a pedagógusréteg még a megyeszékhelyen is, amely rendszerint jár színházba, vagy él benne a jó szakközépiskolások és gimnazisták — két osztályból azok, akik látták a kérdéses darabot — nyilatkoztak meg írásban. A fölmérés célja az volt, hogy képet kapjanak a vizsgálatot végzők a tanulók szexuális-erkölcsi alapjairól, ennek hátteréről, s a pedagógusok ezek ismeretében kijelölhessék maguknak gyakorlati feladataikat e témakörben. Nem idézzük a vizsgálat eredményeit, hiszen abban bizonyosak lehettünk, hogy eredményként azt tudjuk meg: vannak, akiknek tetszett az úgynevezett »merész tálalású« színpadi mű, mások elítélő véleményt formáltak róla, s ismét mások »-is — is« alapra helyezkedtek, főként a színészi alakításokat dicsérve. Annyi viszont kétségtelen: kiderült, hogy túlzottan sokan állnak a hagyományos polgári erkölcs alapjain, vagy legalábbis a közhangulatnak engedve, ennek szellemében teszik le a garast. Valamiféle mimikri ez, nem túlzás Ja- mén‘y7“ haHottam." nus-arcúságot emlegetni. szólva ugyanazt A tanácskozás eredményének tehát majd a gyakorlatban kellene kamatoznia. Abban, hogy ki-ki hogyan haszegy-egy előadásnak. Enélkül pedig nem lehet színházbarát ifjúságot nevelni. Tudok olyan iskoláról, ahol szinte bűn az, ha valaki színházba megy, vagy filmet néz meg. Ha gyanútlanul arról beszél nekik kolléganőjük, hogy milyen lemezt vett, szinte indulattal kérdezik: »Te ráérsz vivaldizni?« Amíg ilyen szellem az úr némely tantestületben, addig az előrelépés illúzió! S számomra — sajnos — ezt bizonyította részben az említett tanácskozás is. És nem azért, mert a megjelenteket elfelejtették értesíteni a tanácskozás témájáról, s így nem készülhettek föl. Hanem mert — illetékesektől tudom — a témát megtudva, a megjelentek »be akartak olvasni« a színház képviselőinek az Őrület vagy más című darab miatt, ízléstelennek érezve azt. A bevezető előadás után azonban csupa dicsérő véle- Magyarán a mimikri- magatartást érhettük tetten, amely ellen hadakozni a tanácskozásnak célja volt. To- vábbmenve, volt, aki a színnem a város harmadik gimnáziuma! Legalább olyan nagy a feladata abban, hogy a majd kötelező olvasmánnyá váló darabokat bemutassa. Nem szabad egyfajta pedagógiai szemüvegen át vizsgálni produkcióit. Amint azt Asher Tamás rendező nagyon tiszteletre méltó hevületű válaszában elmondta: nem lehet, s nem szabad egy előadást az irodalom- és történelemórákon tanult merev szabályok alapján értékelni, elemezni. A drámák nem készülnek sablonra, s nem illusztrációi az ismereteknek. Hadd tegyem hozzá: próbálja valaki például Becket Godot~ra várva című művét a tanult sablonok segítségével elemezni! Nem jut sehová, ha nem úgy ül be az előadásra, hogy színházi élményt vár! A tanácskozás legnagyobb problémáját abban látom, hogy végül is a Plautus- műből készült őrület vagy azért, más című musical ezen a délutánon »égbe ment«. Holott nemcsak az a kérdés itt, hogy a rendező az »obszcén színház« klasszikusnak nevezhető műfajában állította színpadra a művet, hanem az — s ezt érzem a legfontosabbnak! —, hogy a musical sajnos gyenge darab, csak a színészi alakítások éltették úgy-ahogy. Plautus eredeti művével valószínűleg többre mentünk volna. Leskó László A történelmi kortól függött Középen egy griffmadár // Az űr-kék éjszakában... Rónay László emlékezése Lovass Gyulára ír Amikor Rónay László, a Hűséges sáfárok című új tanulmánykötet írója 1937-ben megszületett, a huszonhárom éves Lovass Gyulának már csak hat éve volt vissza az életéből. Végh György szonettel búcsúztatja, és így mondatja ki Lovass Gyulával a halálon túli jövőt: »Az űr-kék éjszakában lobog-lobog sörényem, ezüst a többi csillag: én sárga láng leszek, roppant ugrásra készen a semmiség ködében.■» »Az űr-kék éjszakában« lepi meg Rónay László az írót, hogy torzóként megmaradt életművét kifejtse a »semmiség ködéből«. Ma így fogalmaz Rónay Az elfelejtett Lovass Gyula című tanulmányában: »A Nyugat harmadik nemzedékének kiemelkedő reményekre jogosító tagja volt, aki nevét rövid élete alatt is beírta a magyar esszé és kritika történetébe.« Ha Lovass neve mégis idegenül, ismeretlenül cseng a fülünkben, akkor a feladatunk is megjelöltetett. Ismerjük meg a Kilenc hős visszatér című antifasiszta írás szerzőjét. Annál is inkább, mert itt Somogybán ringatták bölcsőjét, a gyermekkori élmények Csurgóhoz kötődnek. Lovass Gyula ebben a faluban született 1914. szeptember 19-én. Az országos megfeledkezés- ben része van annak is, hogy a szülőfalu sem ébresztgette Lovass Gyula emlékezetét. A Magyar Irodalmi Lexikonban is utánanézhetünk, hogy érdemes-e ráfordítani megkésett figyelmünket. »Műveit higgadt megfontolás és hajlékony, művészi esszéstílus jellemzi.-« Művei: Csokonai utóélete (1937), A középkori Pá- rizs-eszme (1939), Török Gyula — tanulmány — (1941), Gozsdu, egy századvégi elbeszélő (1942), Honfitársnőm: Micheliné (kisregény, 1942) — ennyiben idézi a Lovass Gyulához vezető műveket a lexikon. Olvassuk hozzá Rónay tanulmányát; teljesebb, hűbb képet kapunk róla. Talán ennél Is fontosabb, hogy Rónay sikerrel vetíti elénk Lovass írásművészetének társadalmi rugóit is. A korképpel együtt áll Lovass /lyula életműtorzója az új tanulmányok lapjain. (Érdemes kitérőt tenni Lengyel Dénes Irodalmi kirándulások című, frissen megjelent munkájához. A szerző emlékezete is hibás. Nemcsak Lo- vasst felejtette ki az említésre méltó somogyi — és nem somogyi — írók közül, akiket számon tartani nemcsak tisztelet dolga, hanem kötelesség, elkötelezettség is.) Csurgón pedig kivált ismerni illene Baksa Sándor, Csokonai, Nagyváthy, Tinódi mellett Lovass Gyulát is. Mai életünk kérdéseire nem kapunk választ tőle, de mindenképpen friss élményeket ígérnek írásai, melyeket a fasizmusnak ellenszegülő, kivételes írói tehetséggel tölt meg. — Némelyik meglátásában nem volt igaza — írja róla Rónay, de az érdemek vannak túlsúlyban: »Még egyszer a fiatal nemzedékről« című írásában például a háború és a halál fenyegető vízióját idézi. Az irodalomkritika terén is maradandót alkotott. »A regény válságáról szólva ... élesen elítéli a faji eszme megszállottáit« — írja Rónay és idézd Lovasst: »A közösségi regény csak akkor lesz jó regény, még szociális jó szándéka is akkor értékes, ha az újszerű kérdések... újszerű, fejlett ábrázolási készséggel és művészi tudással fejlődnek ki.« ... Kevesen érez' ték ilyen mélységben a jövő útját! — állapítja meg a cikkről Rónay. Utolsó nagy irodalmi tettét talán már a súlyos, gyógyíthatatlan betegsége sürgette: 1943 márciusában jelent meg a rövid életű folyóirat, a Nyugat harmadik nemzedékének orgánuma, az Ezüstkor. Rónay László új kötetének tanulmányait olvasva — köztük a Takáts Gyuláról szóló Sós források vizein címűt is — véleményünket ekképp foglalhat juk össze: valódi ■ fölfedezések. Élőt és holtat idéz, s lényegében örök értékeket. Horányi Barna Végigböngésztem jó néhány lexikont, értelmez» szótárt, fellapoztam az idegen szavak és kifejezések kézi szótárát is, de a heraldika címszóra mindegyikben csak egyszavas magyarázatot találtam: címertan. A heraldikus pedig a címerek kutatója. Az ember azt hihetné, hogy 1976-ban nincs jogosultsága ennek az érdekes munkának. Ám a heraldika a történelemtudomány egyik mellékága. Néha az egyedüli biztos ismeretet egy-egy oklevél keletkezési idejéről éppen a címer, a pecsét adja. Nézzük két példát. Ha egy magyar címerben olyan állat van, amelyik a valóságban is él vagy élt, akkor csakis 1301 előtt keletkezett oklevélről vagy címerről lehet szó. A medve, a sas ugyanis még a a nemzetségi társadalom tote- misztikus vallásának maradványaként került be a családok, nemzetségek címerébe. Ha viszont sárkány, griff vagy liliom van az oklevelet hitelesítő pecsétben, az írás 1308 és 1437 között keletkezett, a figurák az Anjou-ház uralkodásának nyomaiként kerültek a rajzba. Minden ilyen vizsgálatra azonban csak akkor van szükség, ha má6 módon nem állapítható meg a tanulmányozott irat, rajz kora. A címerek rajzolata, alakja mindig a történelmi kortól függött. Valaha a heraldika valóságos tudomány volt, s nagy felkészültségű emberek törték a fejüket egy-egy címer megtervezésén, ha valamelyik család — kiváltságképpen — jogot kapott használatára. Az eseményt — amely ezt a jutalmat eredményezte —, rendszerint meg is örökítették a rajzolatban. Ma Kaposváron nincs heraldikus. Van viszont egy rendkívül ügyes kezű ember, aki talán a régi korok iránti érdeklődésből, talán a címerek iránti tiszteletből pecsétekkel és régi oklevelekkel foglalkozik. Géza utcai lakásának emeleti szobájában egy másik korba lép az ember. A Salakon régi oklevelek, gyönyörű írással, tarkabarka színekben pompázó pecsétekkel, címerekkel. Azután Deák Varga József előveszi az albumot is. A különleges papírra, különleges festékkel, nemegyeszer valódi arannyal írt és rajzolt címerek között lapozgatunk. ző«, a valamikor élt szerzetes hangulatát: milyen kedvvel írta gyönyörű betűit. Talán ez a legnagyobb élményem. — Ma nagyon sok város készítette el újból a címerét. Ezekre 1 mi a véleménye? — Nem a legjobb. A címereknek meséjük van; a rajzolat, a címertfigurák, a zászlók elrendezése, a színek mind jelentenek valamit. A címerből tehát a hozzáértő olvas: történelmi eseményeket »rejtenek«, tulajdonságokról vallanak, családok esetében eredetről, hitről, kapcsolatokróL A mai városcímerek közül csak kevés felel meg ezeknek az ismérveiknek. Inkább cégtáblának nevezném őket, nem a heraldika törvényeinek megfelelő címereknek. — Hogyan alakult ki a címerhasználat ? — Már nagyon régen használtak ilyet az emberek. Eredetileg a páncélos lovagok sisakján megkülönböztető jel volt a rajzolat. Akkoriban — teljesein vasba burkolva — nem ismerték volna föl egymást a harcosok a csatában. Ugyanaz a megkülönböztető jel volt a pajzsukon is. Ismereteim szerint ez a címerek eredete. Ezekben a napokban a Geodéziai és Térképészeti Vállalat Pécsen kiállítást rendez. Dolgozói hobbymunkáit állítja ki, s Deák Varga József kollekciója lesz ennek egyik dísze. De nemcsak vállalata kereste meg kedvenc időtöltése miatt. A debreceniek az eredeti hajdú kiváltságlevél hű másolatát rendelték meg nála, mert az ottani levéltárban nincs meg. Veszprém város is kérte: másolja le címerét. Munkái eljutottak külföldre is. Minthogy a hobbyja a történelem iránt érdeklődőknek tanulságokkal szolgálhat, talán hasznos lenne Kaposváron is bemutatni munkáit. Mészáros Attila Módszervásár Székesfeh érváron Klubosoktól volt hangos ZZSSZ jr**" SehlrvánIfjúsági Ház. A III. országos módszervásár zárórendezvégyarázatot kapok. — Csakis szere tét bői, érdeklődésből szánom erre a szabad időm — mondja. — Távoli ornyét tartották itt. A klubok ötleteiket, módszereiket saját szagokból is kapok a hobbym- hoz szükséges anyagokat, eszközöket. A könyvborítók például valódi bőrből készülnek, ezekre írom a betűket, rajzolom a címereket. estig tartó bemutatósorozat után vasárnap délelőtt került sor a kiállítások megnyitására, a tulajdonképpeni vá— Milyen minták alapján dolgozik? — Eredet! példányokról készült reprodukciókat, színes felvételeket másolok. Nagyon fontos minden vonás, s ha például egy oklevelet írok, szinte érzem az »eredeti szerFolytatják a vitát a fiatalok Fáklyás felvonulás, KISZ-fogadalomtétel A IX. KlSZ-kongresszusra való fölkészülésben fontos szerepet játszik az 1976-os forradalmi ifjúsági napok rendezvénysorozata. A taggyűlések és küldöttgyűlések elmélyült munkáján kívül az érzelmi, hangulati »feltöltődési« szolgálják a március 15-től április negyedikéig megrendezendő ünnepségek, többek között a politikai viták a filimanké- tok és a sportversenyek. A megyei KlSZ-biaottság állásfoglalása szerint elsősorban az alapszervezetek mikroközösségeiben kell megteremteni a kellő politikai hangulatot. A fiatalok saját környezetük gondjain és örömein keresztül kapcsolódjanak a tennivalókhoz. Ezt szolgálják majd az alapszervezetek bennsosége« ünnepségei, a községi megmozdulások. A forradalmi .ifjúsági napok megyei megnyitója március 15-én délelőtt lesz Kaposváron. 1200 fiatal három gyülekezési helyről indul el koszorúzni. A Kossuth téren kezdődik az ünnepség, majd a Petőíi-szobornál találkozik a három csoport, ahol az ifjúsági ház fúvószenekara is közreműködik. Húszadikán este fáklyás felvonulással emlékeznek meg a Tanácsköztársaságról a fiatalok és ünnepélyes KISZ-fogadalomtétel is szerepel a programban. Itt 1500 ifjúkommunista vesz részt az ünnepségen. Ehhez hasonlóan mindenütt járási és városi rendezvényeken vesznek részt a megye fiataljai. Március 21-én és április 4-én csatlakoznak a felnőttek ünnepségeihez. A forradalmi ifjúsági napok ideje alatt lesznek az alkotó ifjúság pályázat üzemi, járási, és városi kiállításai. Kollégiumi napokat is rendeznek a megyében. Több KISZ—Kom- szornol találkozóra kerül sor. A sportrendezvények közül kiemelkedik a március végi IX. kongresszusi atlétikai verseny, amelyen az Edzett ifjúságért ! akcióban aranyjelvényt szerzett fiatalok vesznek részt. A korunk forradalimiságáról, a szocialista hazafiságról és a proletár internacionalizmusról az idén is folytatják a beszélgetést, a vitát a KISZ-esek és a KISZ-en kívüliek. i megyei találkozókon mutatják be. Ezek elsősorban a tapasztalatcserét, a klubkapcsolatok bővítését szolgálták. A záró rendezvény szervezési körülményei azonban nem tették lehetővé, hogy az előző évekhez hasonlóan klubvezetőink eljussanak Székes- fehérvárra, és ott közvetlen tapasztalatokat szerezzenek. A zsűri a kaposvári Tungsram ifjúsági klub »Művészetek klubközeiben« és a klubvezetői tanfolyam I. vizsgacsoportjának » Divat a folk'- lór« című foglalkozását írásos terjesztésre, a barcsi Fábián Béla Ifjúsági Klub »Klubszeánsz« című programját helyszíni bemutatásra javasolta. Módszerük, mely a klubmunka közös értékelését szolgálta, nagy szakmai és közönségsikert aratott. A programok bemutató jellegűek voltak. Az előző évektől eltérően nem kényszerültek a klubok színpadra, hanem négy klubhelyiség állt a rendelkezésükre. így életszerűbbé váltak a bemutatók, de a szándék ellenére 6em sikerült igazán klubhangulatot teremteni. Hiányzott a bemutatók közös elemzése, a vita, a tapasztalatcsere. A négy helyen egy időben zajló bemutatók miatt igen kevés módszerrel ismerkedhettünk meg, igy nem kaptunk teljes képet a klubfog- lalkásokról. Kevesebb, de hozzáférhetőbb bemutató talán hasznosabb lett volna! A kétnapos, reggeltől késő sárra. Itt cseréltek gazdát a forgatókönyvek, az emblémák. Legkeresettebbek természe- jarási, j tesen a forgatókönyvek voltak, hiszen ezekkel az otthon maradt kluboknak is lehet segíteni. Mi is elvittük a megyei klubtalálkozón szerepelt legjobb foglalkozások leírását, cserében hatvannál többet hoztunk haza. Ezeket a megyei művelődési központból kölcsönvehetik, a legjobbakból kiadványt szerkesztünk. A módszervásárral párhuzamosan zajlott a »Játékmester kerestetik« rádiós verseny utolsó fordulója, és a középdöntősök »jutalomjátéka« is. Somogy megyét Illa Gyula képviselte. A záró rendezvény vasárnap kora délután fejeződött be. Minden részt vevő klub egy kis szobrot kapott emlékül. A legjobb foglalkozások készítőinek, így a barcsi Fábián Béla Ifjúsági Klubnak is, lemezt ajándékoztak. Idei tapasztalataink is azt mutatják, szükség van arra, hogy a klubok találkozzanak, fórumot kapjanak ötleteik terjesztésére, tapasztalataik átadására. A nagy érdeklődés és a gazdag program indokolttá tenné, hogy ne csupán egyetlen, létszámában igen korlátozott országos rendezvény, hanem több területi, tájegységi klubtalálkozót szervezzenek. Ez segítené a tartalmi színvonal és a mozgalmi jelleg erősödését. V. Horgos Klára Somogyi Néplap