Somogyi Néplap, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-26 / 73. szám

Pártkongresszus el8tt Bulgáriában Biztos alapok T íz napig jártam Bulgá­ria városait, tájait, is­merkedtem, beszélget­tem az emberekkel: vonaton, étteremben, cukrászdában, tervhivatalban, a Hazafias Front székházéban, a földmű­velésügyi minisztériumban, agráripari központban, üzle­tekben. Kerestem a választ a kérdésre: hogyan éltek és hogyan élnek a bolgár embe­rek, mit tettek és tesznek a jobb eletért, boldogulásukért. Amikor a tizedik napon le­mentem Szófiában az egyik aluljáróba, egyszerre éreztem magam a múltban és a jelen­ben. Szerdika VI. századi fa­lait szemlélve felidéződtek a beszélgetések, az élmények, adatok halmozódtak egymás­ra. Orromban éreztem a sokfé­le finom kenyér illatát, és értelmem így válaszolt erre: Bulgária valamikor nagy ke­nyérfogyasztó volt. Tehát szegény ország. [ nát, évente ötvenezer elektro- { mos targoncát és ötezer trak- : tort gyártanak. És akkor még ' nem szóltunk a műszer-, a ! vegyipar korszerű termékei- | röl. a számítógépekről, ame­lyek ott láthatók a kiraka­És most? Bulgária már utolért szá­mos, fejlett iparú országot. A fejlett szocialista társadalmat építő Bulgária gazdaságát ma a dinamikusan fejlődő ipar és korszerű mezőgazdaság jel­lemzi. Ennek bizonyítására elég néhány adat is: tavaly több mint 25 milliárd kilo­wattóra elektromos energiát termeltek, az acéltermelés meghaladta a 2.2. millió ton­I tokban, és a legolcsóbb 150 j eváért bárki számára elér- : bető. Nagy sikerrel zárta a hato- i dik ötéves tervet Bulgária. Az ipari termelés növekedési üteme ebben a tervidőszakban évente 9—-10 százalék volt. A növekmény nagy része a | munka termelékenységéből adódott. A mezőgazdaság j gyors ütemű fejlődését mu- I tatja, hogy 1975-ben kilenc I százalékkal haladta meg az | 1974. évit. A gazdasági tevé- | kenység fő jellemzője, hogy j az életszínvonal-növelő fo- ' gyasztási cikkeket gyorsabb 1 ütemben állították elő. Az i előző ötéves terv eredményei — és a korábbiaké — a VII. ötéves terv szilárd alapjai. A VII. ötéves terv minden évére jellemzőek az idei cél­kitűzések. Az idén, 1975-höz képest kilenc százalékkal emelkedik a nemzeti jövede­lem. Továbbra is gyors ütem­ben — 9,2 százalékkal — nö­vekszik az ipari termelés. A hangsúly a hetedik ötéves tervben nem új üzemek építé­sén lesz (sok új üzemet is épí­tenek), a termelést mindenek­előtt a jelenlegiek korszerűsí­tése révén bővítik. Csak pél­dát erre: Devnyában nyolc ipari objektum összpontosul. A termelés koncentrációjának magas foka és a modern tech­nológiai megoldások alkalma­zása lehetővé teszi a nyers-, a fűtőanyagok és az ener­gia komplex hasznosítását. A nyersanyagokra fordított ki­adások ott 10—12 százalékkal kisebbek, mint más hasonló kapacitású üzemek esetében. Az energiafelhasználást jól jellemzik az ammóniagyártás­ra vonatkozó adatok: a dimit- rovgrádi vegyipari kombinát 1584 kilowattóra energiát használ fel egy tonna ammó­nia gyártásához, a devnyai csak 100 kilowattórát. Ezek után nem lehet csodálkozni, ha az itteni üzemeket tovább fejlesztik, a dimitrovgrádit pedig korszerűsítik. A fő feladat továbbra is a termelési eszközök gyártásának ütemes fejlesztése, de ezzel párhuza­mosan nagyban növelik a fo­gyasztási cikkek előállítását is. Minden ágazat, termelési ág vagy tevékenység fejlesz­tését abból a szempontból ér­tékelik, hogyan segíti a haté­konyabb gazdálkodást. Külö­nösen fontos feladatnak te­kintik az anyagi, a pénzügyi, a valutáris erőforrások, a munkaerő legcélszerűbb fel- használását. Szalai János (Folytatjuk.) r­[(mutatást várnak a pártcsoportok Gondolatok egy gyárlátogatás kapcsán Egy-egy munkahelynek olyan sajátos gondjai lehet­nek, hogy nemigen érdekli azt, aki más területen dolgo­zik vagy nyugdíjas. Különö­sen nagy probléma elé állít­ja ez azokat a párttagokat, akik önálló alapszervezet hiányában a területiekkel, ro­kon szakmabeliekkel van­nak együtt. A közelmúltban egy óvónő­vel beszélgettem, s ő hozta fel, hogy nagyon nehéz a szakmai jellegű témákkal előhozakodnia a pedagógusok előtt. Nem a mersz hiányzik belőle, hogy felszólaljon a taggyűlésen, olyan szempont­ból latolgatja mindig a je­lentkezést, hátha nem mond semmit a többieknek, amivel előhozakodik. Kisebb szövetkezetek, gyer­mekintézmények, telepek, in tézmények kommunistáinak valóban gondot okoz ez, ha vegyes összetételű az alap szervezet. Sok helyen éppen ezért elsősorban a pártcso portok megalakításával hidal­ják át ezt a helyzetet. Pél­dául a kaposvári 2. számú területi alapszervezet a KIOSZ-ban és a háziipari szövetkezetben élt ezzel a le­hetőséggel. Az eddigi tapasz­talatok is azt mutatják, hogy a helyi feladatok megoldásá­ban nagy a szerepük a kom­munisták kis közösségeinek. A párthatározatok alaposabb megismertetésében, tervszerű végrehajtásában, a gazdasági, a hivatali teendők példamu­tató teljesítésében ös6zehan- goltabban vehetnek részt. Ahol kevés a párttag, ott persze erre nincsen lehetőség. Sok kommunista úgy véli. hogy a pártvezetőség feladata a munkahely életének átte­kintése. Ez a fórum sokkal alkalmasabb arra, hogy rész­letekbe menően elemezzék a helyzetet, meghatározzák a feladatokat. A pártvezetőség­nek arra is módja van, hogy előtte a helyszínen ismerked­jen a telep, a szövetkezet életével, s az ott látottakat, hallottakat is összevesse a párttagol?' tapasztalataival, véleményével. Ez nem jelenti, hogy a többi párttag nem ismerheti meg e munkahelyek gondjait, sőt éppen ahhoz segíti őket hozzá, hogy a legfontosabb tapasztalatokat, javaslatokat hallgathassák meg a vezető­ség előterjesztésében. A tag­gyűlés is gördülékenyebb, az idővel is jobban lehet taka­rékoskodni, s valóban elke­rülhető, hogy a teljesen más területen dolgozó, az esetleg már régen nyugdíjban levő párttag úgymond unatkozzon. Az egész pártszervezet a kö­zös feladatok megismerésére, meghatározására összponto­síthatja az erejét. S ez egy­ben emeli is a taggyűlések színvonalát. Egy bölcsődei dolgozó em­lítette, hogy néhányan van­nak párttagok, az ő munká­juktól azonban sok függ, a többiek tájékoztatást, meg­győző szót, példamutatást várnak tőlük. Nem mindegy hát, milyen mélységben fog­lalkozik a vezetőség az ő problémáikkal. Sokkal na­gyobb lendületet, önbizalmat ad nekik, ha maguk mögött érzik az egész pártszervezet támogatását, még ha nem szakmabeliek is. Arról is hallottam, hogy több párttitkár rendszeresem meglátogatja a kis telepeken dolgozó párttagokat. Ez a közvetlen kapcsolat semmivel sem pótolható. Az egyik szö­vetkezeti tag szerint csak így ismerkedhet a titkár azokkal, akiket szeretnének párttaggá nevelni. Az utánpótlás nélkül pedig nem képzelhető el. hogy legalább pártcsoport erejűvé ne fejleszthessék a kommunisták kis közösségét. A vegyes összetételű párt- szervezetek száma nagy, ezek a gondok a megye minden részében megtalálhatók. A módszerek lehetnek eltérőek, a fontos az, hogy a kis mun­kahelyek kommunistáinak gondjaival, munkájával rend­szeresen foglalkozzanak. Lajos Géza Egy hétezer munkást foglalkoztató nagyvállalat gyárában jártam nemrég töb- bedmagammal. Az igazgató tájékoztatójában ontotta a mutatós számokat. »Termé­keink fajlagos súlya kicsi, kü­lönleges igényeket is kielégí­tenek.« Büszkén mondta, hogy gépeik Nyugaton is eladha­tók, a fejlődő országokban pe­dig keresettek. Ebből arra kö­vetkeztetett: világszínvonalon állnak. Mindez túlságosan is szép­nek tűnt: egy vállalat gondok és hibák nélkül. Szavaiban nem, kételkedtünk, csupán éreztüR, hogy ez az éremnek csak az egyik oldala. A hozzá nem értőkre jel­lemző udvarias kérdéseink között elhangzott egy. mely­nek enyhe ingerültséget kel­tő hatása először érthetetlen volt. »Hány forintért termel­nek meg egy dollárt?« Az igazgató némi kényszeredett- séggel válaszolta: hetvenöt forintért. Később ismét földe­rült az arca, és azt mondta, az előbbi adat téves ... Mi hát a valóság? A gyár külföldről behozza a nyers­anyagot — egyebek közt ja­pán rézlemezt —, és ezek ár­drágulása címén fölveszi az importtámogatást. Azután el­készíti a masinát és árulja, mégpedig viszonylag olcsón, hogy meg is vegyék. »Teheti ezt«, hiszen már megkapta az exporttámogatást. Végül is a gyárnak megéri, a népgazda­ságnak nem! Erről a hibás »taktikáról« mondta nemrég Csemok Atti­la, a Nemzeti Bank elnökhe­lyettese: »Az országnak nem kell a 80—100 forintért meg­termelt dollár. Nem általában a tőkés exportot kívánjuk fejleszteni, hanem a gazdasá­gos tőkés exportot. Sajnos, az ötvenes évek túlzott »mennyi­ség szemlélete« most a dol­lárral kapcsolatban áll fenn. A »ha kell az országnak dol­lár, fizessük meg<* vélemény tarthatatlan, és csak az ala­csony hatékonyság palástolá­sára szolgál.« Minden terméknek van egy piaci életpályája. A feltalálást követően egyre többen kere­sik. Később már csak ez kell. Aztán elérkezik a hanyatlás kora. amikor mindenki szaba­dulni akar tőle. A szóban for­gó gyár egyik fő termékét több mint hetven éve gyár­tották ugyanitt először. Így tehát jog06 a kérdés: a — mellesleg új beruházási hite­lért sorban' álló — gyár ve­zetői hogyan értékelik saját termékeiket a jövő igényei szempontjából. A válasz megkerülte a lé­nyeget, mégis sokatmondó volt. »A Volkswagen legfőbb, reklámérve is az, hogy már húsz éve nem változtatott a motoron.« Sántít ez az érve­lés, hiszen a VW sem azért jó, mert nem változtattak - a motorján, hanem azért nem kellett változtatni rajta, mert időálló konstrukció. ». . Termékeinkre még az atomreaktoroknál is szükség lesz...« Ez talán igaz. azonban semmit sem jelent, hiszen le­het, hogy egy másik gyárt­mányukra nem lesz szükség az atomosodákban, mégis az a korszerűbb, gazdaságosabb, jobb. Az igazgató szavaiból »terméknosztalgia« csendült ki. Ennek lényege: minden­áron tovább gyártani a régit, a »jól beváltat«. Az igazgatói tájékoztató után az egyik óriási műhely- csarnokba kalauzoltak ben­nünket. Itt szemet szúrtak a mindenfelé szétszórva he­verő csavarok . .. A helyzet nagyon hasonlított egy másik gyárbeli állapotokban. A »másik« gyárba nemrég hol­land üzemszervezési szakem­berek érkeztek. Az ottani ve­zetők egyebek közt szerették volna, ha fölmérik a számító- gépes üzemszervezés helyi le­hetőségeit. A vendégek — meglepetésre — másnap úgy kezdtek munkához, hogy le­mentek az udvarra, oda. ahol a kész gépeket csomagolták, a ládákat szögelték. A tol­mács segítségével megkér­dezték az egyik munkást, hogy hová kell vernie a szö­get és hányat. Az értetlenül bámult a kérdezőre. »Hogy­hogy hová? Itt van a szám sarkában a szög, oszt verem.« Talán szélsőséges ez a törté­net, de mindenképpen rávi­lágít, hogy az üzemszervezést az alapoknál kell kezdeni. Persze, nemcsak a szét- : szórt csavarok gondolkozlat- I lak el, hanem az is, hogy az óriási csarnokban alig né­hány ember lézengett. Kide­rült, hogy »éppen« nincs olyan sok munka, ezért csak egy műszakban dolgoznak. Igaz. máskor torlódnak a megrendelések és olyankor éjjel-nappal termelnek. Mi­lyen lehet hát a munka ter­melékenysége és a gépek ki­használtsága? A kimagyará- zás itt sem maradt el: »Egye­di termékeknél ez a kettő egész mást jelent, mint tö­meggyártásnál. Itt csak a mi­nőség számít.« Az utolsó mondat nem egész világos. Mi az, ami nem számít? Az idő, vagy a rá­fordítás? BÚCSÚZÓul kiosztottak egy prospektust, melynek cí­me: A 100. év felé. Ebben mutatós képek és számok váltják egymást. Már kifelé indultunk, mikor megszólal­tak a műhely hangszórói. »Nálunk zenére megy a mun­ka.« A felharsanó régi szá­mot mindannyian paródiának éreztük. »Rohan az idő...« Bíró Ferenc Az őszinte szó ereje Visszajött a jókedv Csöbör Józsefné, a buzsáki Munka Harcosa Termelőszö­vetkezet termálkertészetében dolgozó Nótafa szocialista bri­gád vezetője mondja: — Csú­nya volt a látvány, nagy volt a kár tavaly nyáron, de az­óta visszajött a jókedv. Se­gítettünk mi is a helyreállí­tásban, a termés mentésében, természetesen az egyéb fel­adatok mellett. A másodveté­sű uborka szedésénél nem néztük, hogy hány óra van, hanem túlóráztunk vala­mennyien, amikor szállítani kellett a termést. Harmincegyen vannak, eb­ből huszonkilencen asszonyok. Most áprilisban lesz egy éve, hogy mindannyian megkap­tok a szakmunkás bizonyít­ványt. Ez a keresetükben tíz százalék pluszt je’ent... Az idén már a zárszámadó közgyűlés előtt paprikát szed­tek az üvegházakban. Lelkes, szorgalmas és a szakmájukat ugyancsak jól értő asszonyok kezemunkáját dicséri Kisfa­ludy László főkertész és Ba­li Gyula tsz-elnök. Tőlük hal­lom : — Az emberi erő és akarat helyrehozta a károkat, feledteti a romokat. Az idén eddig már több mint 35 ezer paprikát és mintegy 40 mázsa uborkát adtunk el, zömét a Somogy megyei MÉK-nek, de jutott belőle az élelmiszerke­reskedelmi vállalatnak is. Az első paprikát február 17-én, az uborkát pedig február vé­gén szedtük... ötezer négyzetméter van üvegtető alatt, kétezer négy­zetmétert takar fólia. Ami termést eddig eladtak, az mind üveg alól került ki; a fóliás kertészettel akkor ruk­Gazdag uborkatermést takarítanak be. kolnak ki, amikor a Balaton- parton legnagyobb a keres’et az áru iránt. összesen 2,8 millió forint bevételt tervez­tek, ennek nagyobb részét az alapvető termelvények — a különféle paprikák, az ubo:-- I ka, a paradicsom — adják. A munka változatos a jól fűtött munkahelyen: az j egyik »szektorban« már sze- j dik az uborkát, 'másutt a ko­rai kelkáposztát, öntözik; itt patontatüzdelést végeznek, ott a fóliát húzzák föl éppen. A levegő párás, a paprikák és az uborkák szinte híznak az ideális környezetben. | Amott, paradicsom piroslik — | az uborkával egy időben ül- i tették, kísérletképpen. Ha több j világosságot kapna. talán I előbb pirulna. Mindenesetre) nem hiányzik ez sem a ter­málkertészet üvegházából, ahol az évszaktól függetlenül mindig van munkája a Nó­tafa brigád tagjainak. Kilépünk, s havas eső vág az arcunkba. Márciusi tél ez, amiből odabenn semmit sem lehet érezni. Visszafo"du- lunk, s az elnök az üvegtető­re mutat: — Ahol a gitt lát­szik, az mind új üveg. Mert azt is le kellett szedni, ami csak megsérült, nehogy kárt tegyen az emberekben és a növényekben. Visszatért a jókedv, bár az emberek azonban még sokáig emlékeznek a múlt nyári kép­re: a jégtördelte, vihardúlta üvegházra. Talán azért, mert ők tüntették el a nyomokat. Hernesz Ferenc Az idén a közgazdasági sza­bályozó rendszer változásai miatt a «állatotok sokkal ér­zékenyebbek a költségek ala­kulására és az anyagfelhasz­nálásra. A hatékony gazdál­kodásnak fontos mércéi ezek. Leszorítani a termelés költsé­gét, csökkenteni az anyagfel­használást csak úgy lehet, ha a gyár dolgozói is érzik ennek fontosságát. Ha együtt gondol­kodik az egész kollektíva, a szalagnál, a munkapadnál, az íróasztal mellett. Ennek az új tudatosságnak, együtt gondolkodásnak fontos tere a munkásgyűlés. Nyíltan szólni a tennivalókról, a nagy- közönség előtt őszintén ele­mezni a mindennapokat — termelésnövelő, jó közérzetet teremtő feladat. Mai gyá­rainkban. ahol az egyes üzem­részek. műhelycsarnokok kö­zötti kapcsolat — legyen bár­milyen szoros — nehezen lát­ható át, a gyárvezetés felada­ta, hogy olykor-olykor meg­mutassa , hol kapcsolódnak egybe a fogaskerekek. S azt is, miért kell Összekapcsolód­niuk. A napokban munkásgyűlé­sen vettem részt a Kaposvári Villamossági Gyárban. Emlé­kezetemben előtolakodott az igazgató fél évvel ezelőtti töp­rengő arca: akkor arról be­szélt. hogy eredményes mun­kájuk milyen nagyban függ attól, olcsóbban tudnak-e töb­bet dolgozni. Nos, a korábbi töprengések nem voltak hiába­valók: a gyár 531 millió forint értéket termelt tavaly, 11,6 Százalékkal többet, mint 1974- ben; tőkés exportra 86 száza­lékkal többet szállítottak. S a gyár történetének legnagyobb nyereségét osztották ki az idén. Jól tudják azonban, hogy ez az eredmény nem epilógus, sokkal inkább nyitánya az el­következő munkának. A gépekre, munkapadokra telepedett figyelmes hallgató­ság előtt miről is lehet szól­ni? Szólni úgy, hogy a jövőre is kisugárzó hatása legyen. Mindenekelőtt olyan dolgok­ról, melyek az emberek leg­közvetlenebb érdekeit érintik. Ilyenek például a normák. A munkanormák felülvizsgála­ta, rendszeres karbantartása, s a norma szerinti munka kibő­vítése a villamossági gyár bel­ső szervezési tartalékainak igen jelentős területe. Való­színűleg a gyárra is áll még az országos becslés következ­tetése: a munkaidő 20—25 szá­zaléka kárba vész. Pedig a termelékenység növelésének egyre fontosabb eszköze a tényleges munkaidő kitöltése, a szigorú technológiai fegye­lem és a szoros tempót diktá­ló szervezettség. A normákkal kapcsolatos előítéletek,' bal­hiedelmek gátolják a munka­erő-gazdálkodás fejlesztését és a munkaidőalapok kihasz­nálását. Sok helyütt felelős irányítók a normákat béralap­nak tekintik, mondván, a nor­ma egyenlő a bérrel. A mun­kások pedig úgy vélik: a nor­marendezés jövedelemcsökke­néssel jár. A norma — s ezt különösen aláhúzták a mun­kásgyűlésen — ezzel szemben mérőeszköz, szervezési, terve­zési — üzemgazdasági kategó­ria. Helyes normák nélkül nincs megbízható tervezés, programozás, reális árképzés. E kis egységek nélkül lehetet­len a veszteségforrások föltá­rása, ellenőrzése, s egyáltalán a korszerű vállalkozáspolitika kialakítása. A helyesen meg­állapított norma a gyár, a vál­lalat előrehaladásának leg­megbízhatóbb mérője és ösz­tönzője. Az előítélettel ellen­tétben a jövedelemnövekedés biztosítéka. A gyárban á múlt év máso­dik felétől gazdasági vezetők; egy csoportja dolgozik a ter- meléselőkészífo tevékenység javításán és e belső rejtett tartalékok feltárásán. Azonban sok függ attól, hogy a gyári közösség megérti-e: a normák karbantartása az ő érdekük is! Más oldalról viszont a ter­melést szervező és irányító apparátusnak is óriási a fele­lőssége. A munkásgyűlésen el­hangzott, hogy a munkaellá­tás még mindig nem egyenle­tes. s ezért a negyedévek vé­gén gyakran hajrázni, túlóráz­ni kell. Ez pedig rontja a mun­kaerkölcsöt, minőségrontás­hoz, szervezetlenséghez vezet. S, a gyárban rendezett mun­kásgyűlés, az őszinte szavak és szándékok hatása itt mutatott egy irányban: mindannyiuk érdeke, hogy ki-ki a maga munkáját a legjobban, legha­tékonyabban végezze. A jól sikerült múlt év akkor való­ban a nyitánya lesz az ezután következőknek. Csupor Tibor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents