Somogyi Néplap, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-03 / 53. szám

GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleseg, édesanya, gyermek és rokon, BALOGH LAJOSIVÉ Szabó Sár oka rövid saenvedtés után — 49 éves korában — elhunyt. Temetése március 5-én, de. 10 órakor .esz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család (H2Ö28) * * * Fájdalommal tudatjuk. hogy drága jó feleségem, édesanyánk, L1BER BÉLANÉ Sebessy Margit Mária 1976. január 20-án — életének 76. évében — elhunyt.^ Hamvasztas utáni búcsúztatása és az urnael­helyezés február 27-én, pénteken délután 14 óra 30 perckor meg­történt a kaposvári Keleti teme­tőben, a református egy ház szer­tartása szerint. Drága emlékét ke­gyelettel megőrizzük. Gyászoló férje, Liber Béla és fiai: ifj. Liber Béla és dr. Liber György. Címünk: Ka­posvár, Dimitrov u. 74. (1174) m * * Fájdalommal tudatjuk, hogy ’Ijzeretett nagynénénk, ÖZV. BRENNER ERNÖNÉ 80 éves korában Palalomban meg­halt. Temetése március 4-én (csü­törtökön) du. fél 2 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló rokonság (501260) * * » Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapáim, apósom, testvérem, nagyapánk és déd nagy apám, NAGY JÓZSEF «elének 78. évében elhunyt. Te­metése március 4-én, de. 10 órakor lesz a kaposméröi temetőben. A gyászoló család (1209) * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága édesapa, nagyapa és dődnagypapa, JUTÁI GYÖRGY (volt topomért lakos) hosszú szenvedés után, 79 éves ko­rában — március 1-én — elhunyt Temetése folyó hó 4-én, 15 órakor lesz a toponári temetőben, A gyászoló család (1291) köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazok­nak a barátoknak, kollegáknak, ismerősöknek, akik szeretett fér­jem, édesapánk, dr. NÉMETH BÉLA ny. körállatorvost utolsó útjára elkísérték, koszorú­ikkal, részvétükkel fájdalmunkban velünk voltak. Dr. Németh Bélámé Németh Judit Dr. Kisfaluéi Györgyné • • • Hálás szívvel mondunk köszöne­tét mindazoknak a rokonoknak, jóbarátoknak, ismerősöknek, akik szeretett feleségem, édesanyánk, nagyanyám, KISS IMRÉMÉ Károlyi Júlianna temetésén részt vettek és részvé­tükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. • * * Fájó szívvel mondunk köszöne­tét mindazoknak a rokonoknak, jóbarátoknak, munkatársaknak, is­merősöknek, akik felejthetetlen kedvesünk, KALMAN JÖZSEF temetésén részt vettek, öt utolsó útjára kísérve virágaikkal, rész­vétükkel. távirataikkal nagy fáj­dalmunkban osztoztak. A gyászoló család. I INGATLAN Igáiban a Vörös j Hadsereg útja 17«. bk.. ! alatt Sie négyszögöles házhely eladó. Érdek-' lődni; Götz Lajos, Igái. (501ÄÄ) Kaposváron a Bajcsy Zsilinszky utca 47. szá­mú hánomszobás, össz­komfortos* kertes, csa­ládi ház beköltözhető­en eladó. Érdeklődni: ugyanott. (501300) Balatonberényben 400 négyszögöles zártkert eladó. Kaposvár, Hon­véd u. 41., V/2. (501199) Balatoni, vízhez kö­zeli telket vennék, esetleg öreg házzal. Ajánlatokat „Déli part” jeligére az 5011202 számra, a hirdetőbe. (501202) Zselicszentpálon a Fő U. 59. sz. ház, 982 négyszögöles telekkel, azonnal beköltözhető­en eladó. Érdeklődni: ugyanott. (501186) Barcson, a Szentesi út 71. sz. alatti ház sürgősen eladó. Érdek­lődni: Kaposvár, Ka­nizsai út 4L (501187) Kaposváron a Som­hegyen szőlő présház­zal és fölszereléssel — betegség miatt — ol­csón eladó. Cím a ki­adóban. (1163) A Kapós-hegyen szántóföld felesbe vagy bérbe kiadó. Ér­deklődni : Kaposvár, Táncsics M. u. L (1170) Ráksiban a Petőfi u. 7. sz. alatt (két szoba, előszoba, konyha) ház melléképületekkel 1100 n-öl terület és 1056 n-öl zárt kerttel eladó. Érdeklődni: ugyanott. (11160) Olcsón eladó 150r0 n­öl szántóföld (közmű­vesített, út mellett), házhelynek, szőlőtele­pítésre alkalmas — megosztva is. Érdek­lődni: Kaposvár, Ke- let-Ivánfa u. 48. C1173) Balatonszárszótól Fonyódig kizárólag víízparti teliket, telek­részt veszek. Leveleket . ,Ármegj elöléssel 72878” jeligére a bu­dapesti. Felszabadulás téri hirdetőbe. (6511) , A Kecel-hegyen, a-T Micsurin u. 27. sz alatt 700 négyszögöles terűiét (szőlő, gyümöl­csös) présházzal eladó, megosztva is. Érdek­lődni : Kaposvár, Bem u. 20/a szám alatt, | munkanapokon 5 óra után és vasárnap. Báli. (501205) Fonyódligeten 103 négyszögöles telek ía- házzal eladó. Érdek­lődni: Kaposvár, Liszt Ferenc u. 31. Délután 5-től. (501224) Somogyjádon a Baj­csy-Zsilinszky út 25. számú, kétszobás, összkomfortos családi ház — 550 négyszögö­les telekkel, elcserél­hető kaposvári másfél- szobás szövetkezeti vagy társasházért, n. emeletig, megegyezés­sel. Érdeklődni: ugyanott. (501228) Kaposméröi zártkert­ben, a Bakán-hegyen, a keresztnél fél hold — egyenes fekvésű — szántó eladó. Érdek­lődni: Kaposszerda­hely, Petőfi u. 25. Steineménál. (4192) Marcaliban három-T szobás, komfortos KlSZ-lakán — kerttel, OTP-átvállalással — eladó. Berzsenyi u. 6®. Érdeklődni: egesz nap. Szávics. __________________(11*142) | M arcali, kétszobás, j szövetkezeti lakásomat | elcserélném kaposiva- j rira. „Komfortos” jel-] igére, a pécsi Saliai utcai hirdetőbe. (45005a) | IKV kétszobás, ossz-j komfortos lakásomat i elcserélném — meg­egyezéssel — három­szobásért. Kaposvár. Petőfi u. 66., I. iph. I. em. L ajtó. Telefon: i 15-184. (1165) 'EGYÉBÉ; Nagyatád belterüle­tén 400 n-öles háztelek előnyös feltételekkel eladó. Érdeklődni: Szánthó Andorné, 1008 Budapest, Dési Huber u. 26. Telefon: 470-971. (374887) Eladó 403-as Moszk­vics. Érdeklődni: dél­után 3 órától, Kapos­vár, Schőnherz Zoltán u. 76. Csordás János. (50-1210) 1300-as Polski — másfél éves műszaki vizsgával — eladó. He­tes, Petőfi u. 35. sz. 15 óra után. (1160) Egy négyéves telién bikaborjúval, három 300 kg-os bikaborjú — negatív állományból — eladó. Érdeklődni: Bak tér József, Kisba­jom. (54)1179) Eladó egy üsző bi­kaborjúval és egy bor­jú. Pozsonyi István, Siófokán az Aradi vértanúk útja végén. (3743 8*3) Garázsban tartott megkímélt 1000-es Wartburg eladó. Mol­nár Barnabás, Balaton­ién«, Saliai u. 58. ____________________(11133) Z siguli eladó. Ka­posvár, Petőfi tér 3. Nemes. (901158) ' LAKÁS' Avi,!; Nagy méretű, kétszo­bás összkomfortos ka­posvári lakásomat, Honvéd utcai kisebb­re cserélném. Telefon:- 15-175, este 6 után. (501175) Magas törzsű bokor­és futórózsák, fenyőit, tuják, sövénycserjék, lombhullató és örök­zöld díszbokrok kap­hatók Demeter Károly kertészetében: Bala­tonszemes, Bagolyvár u. 8. Telefon: 45-024. (12915) Hegyi széna eladó. Kaposvár, Katona Jó­zsef u. 39. Takács. (501182) Magán zöldségkerté­szetbe kerti munkát kedvelő vagy hozzáér- I tő női dolgozót kere- I sek bentlakással, falu- j hoz közel lévő tanya- I ra. Gyermekes is le­het. Fizetés megegye­zés szerint. Ajánlato­kat az 501195. számra, a Magyar Hirdetőbe kérek. (501195) Kaposváron észak­nyugaton garázs ki­adó. Érdeklődni: 17 órától a 13-627-es te­leíomszámon. (501196) Háromlángú, teljesen új magyar gáztűzhely f eladó. Érdeklődni: egész nap, Kaposvár, Petőfi u. 66., I. Iph. I. em. 1. ajtó. Telefon: 15-184. (1166) Zongora (rövid) ki­tűnő páncélszerkezetű i eladó. Siófok, Báthori | U. 47/á. (374876) Építtetők, figyelem! Homok, sóder, díszítő­kő, lábazat készítésé­hez, útépítéshez dolo­mitzúzalékok, robban­tás utáni vegyes kő. vakoláshoz kőpor ren­delhető. Fuvarozást vállalunk. Kézi, Vár- völgye Tsz. Levélcím: Keszthely. Pf. 16. (271715) Kettő négyhónapos és egy hathónapos bi­kaborjú, valamin* egy frisstoorjas jól tejelő tehén négyhetes bika- bnriával eladó. Érdek­lődni: Bőszérrfa, Szi­getvári U. L ____________________(1147) 10 mázsa kölesmag eladó. Szemes! Lajos, Bábonyanegyer, Petőfi U. 59. (11131) Előnevelt csirkék (vörösek) kaphatók, 2—6 hetesek. Ugyan­ott egy modem, mély gyermekkocsi is el­adó. Sárfi Károly, Ka- posfő, Ady Endre u. 7. (301226) 24 m2 alapterületű napozó 2 lejáróval és feljáróval eladó. Ér­deklődni Fonyódon a Sopron társasüdülő gondnokánál, József Attila u. 49. sz. (501171) Variálható gyermek- kocsi és Lada filmfel­vevő vetítővel eladó. Kaposvár, Benedek Elek u. 11. (504229) Eladó holland rózsa. Somogy gyöngye ét­kezési és vetőburgo­nya. Házhoz szállítva — helyben — 4,50 Ft kg-ként, vidékre plusz szállítási költség. Fü- löp, Kaposvár, Egye­nes! út 2. Nyigző. (1183) Szekrénysor — új­szerű állapotban — olcsón eladó. Siófoik, Erkel Ferenc u. 59. (374849) Fiatal házaspár egy gyermekkel, lehetőleg üres szoba, konyhás albérletet keres. Aján­latokat: ..Azonnal” jeligére. 501197 számra a hirdetőbe. 501197) Terepjáró 700-as sza­lagfűrészgép, BL mo­torral, új állapotban eladó. Érdeklődni: Ka- posiszerdahely, Rákóczi u. 6. Kaiser. (501172) Reu del jen kerítésdrótot, minden méretben, a helyszínre szállítás díjtalan. Ungváry József épület- és géplakatos, 7838 Vajszló, Széchenyi u. 31. Telefon: 38. (450950) Divat a sorsolás! Vidám, zenés, műsoros divatbemutató a kaposvári Csiky Gergely Színházban 1976. március 22-én, hétfőn délután fél 6 és fél 9 órai kezdettel. Közreműködik: KIBÉDI ERVIN KOVÁCS KATI CSALA ZSUZSA SHOW és az UNIVERSAL LORÁN LENKE együttessel és IIIjATKY LÁSZLÓ (Hacsek és Sajó) SÁROSI KATALIN IHÁSZ GÁBOR FARKAS ÁGI ZSOLDOS IMRE kisegyüttese, A zongoránál: DOBSA SÁNDOR Műsorvezető: HALMI GÁBOR Az Ország-Világ olimpia! vetélkedője Fődíj: UTAZÁS MONTREÁLBA. Játékvezető: Pálos Miklós. Budaprini-pályázat DIVATBEMUTATÓ a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat SOMOGY ÁRUHÁZÁNAK legújabb tavaszi-nyári modelljeiből. A BELÉPŐJEGYHEZ INGYEN TÁRGYNYEREMÉNY- SORSJEGYET ADUNK. RENDEZTE: KALMÁR TIBOR. Jegyek válthatók: a Csiky Gergely Színház szervezőirodájában. Dolgozókat alkalmaznak Autószerelőket és mezőgazdasági i gépszerelőket azonnali belépéssel fölveszünk. Jelentkezés: Kaposvár, ! Cseri u. 20. (501192) ; A Fegyveres Erők nagyatádi klubja képesített könyvelői vég­zettséggel rendelkező anyageliátó — pénzügyi előadót keres azonnali belépéssel. Jelentkezés a klub pa- I rancsnokánál. (LH34) A kaposvár—kaposméröi Latinca Sándor Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezet fölvesz l villanyszerelőt (aki vízvezeték-szereléshez is ért) a kaposméröi szarvasmarhatelep­re karbantartónak, valamint 1 há­lózati villanyszerelőt a központi, gépműhelybe általános karbantar­tónak. Fölvesz továbbá 2 ács szak- munkást is. Felvételi követelmény: szakmunkás-bizonyítvány és leg­alább 5 év szakmai gyakorlat. Je­lentkezni a kaposméröi központ­ban lehet, a műszaki vezetőnél. (12902) Férfi segédmunkást egy műszak­ra fölveszünk. Vasipari KTSZ Te- | kercselő részlege, Kaposvár, Má­jus 1. u. 3. (501180) A Fővárosi Tanács V. B. Neve­lőotthona (Zamárdi) pályázatot hirdet iskolatitkári állás betölté­sére. Felvételre kizárólag középis­kolát végzett, gépelni tudó női dolgozók jelentkezzenek. (374892)-----------------------------—-----------—---------------------------- ... ________ Erdőművelési gyakorlattal rendelkező erdésztechnikust keresünk irányítási feladatok ellátására. Feltételek: erdész­technikusi végzettség és ötéves nagyüzemi gyakorlat. Jelentkezés: írásban, az előző munkahelyek és beosz­tások megjelölésével. Fizetés: megegyezés szerint. Homokszentgyörgyi Egyesült Aranyhomok Mg. Tsz központja, Kálmáncsa. A KAPOSVÁRI VÁROSI TANÁCS V. B. MŰVELŐDÉSÜGYI OSZTÁLYA értesíti az érdekelt szülőket, hogy 1969. szeptember 1. és 1970. augusztus 31. között született tanköteles korba lépő gyermekeik beiratása a körzetileg illetékes általános iskolákban az alábbi időpontokban lesz: 1976. MÁRCIUS 5-ÉN 8-TÓL 17 ÓRÁIG ÉS 1976. MÁRCIUS 6-ÁN 8-TÖL 14 ÓRÁIG. A beíratáshoz a szülő (gondviselő) személyi igazolványa szükséges. Kérjük a kedves szülőket, hogy gyermekeiket a fenti időpontokban szíveskedjenek beíratni, mert az augusztusi pótbeiratások alkalmával jelentkezők napközis felvételi igényelt figyelembe venni nem tudjuk. Városi Tanács V. B. művelődésügyi osztálya Csiky Gergely Színház: 14 óra­kor: MÁJUS 35. H-bérlet. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 órakor- A KÉT ARANYÁSÓ, este 7 órakor: ELSZAKADÁS (16). Sza­bad Ifjúság: du. 4 órakor: NE FÉLJETEK A SZERELEMTŐL! Du. 6 és este 8 órakor: PENNY GOLD (14). Latinca filmszínház: du. fél 6 órakor: BREDOW LO­VAG NADRÁGJA. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.60: Idősebbek is elkezdhetik . . . 8.05— 10.26: Iskolatévé. 10.26: Mű­sorismertetés. 16.21: Delta. 11.00: Minden lében két kanál. Angol tv-filmsorozat. 11.50: Játék a be­tűkkel. 12.51: Cole Porter műsora, 13.05— 13.25: Iskolatévé. 17.13: Mű­sorismertetés. 17.15: Hírek. 17.20: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 1/7.25: Dynamo-Dresden—FC Liver­pool UEFA-kupa labdarúgó-mér­kőzés. 19.26: Esti mese 19.36: Tv- híradó. 26.00: Idősebbek is elkezd­hetik . . . 20.05: A Flamandok tit­ka. Francia tv-filmsorozat. 21.00: A Tv-híradó ldilönkiaidása az SZKP XXV. kongresszusáról. 21.20: Magyar tájak. 21.50: Látogatóban Hauser Arnoldnál. 22.40: Tv-hír­adó 3. Budapest 2. 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Tisztelgés Sopronnak. 21.10—22.45: Marie. NSZK tv-film. Jugoszláv Tv 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Gyermekeknek. 13.15; Tudo­mány. 18.45: Hajolj meg, és kezdd ell 20.10: Düsseldorf: Labdarúgó­bajnokok kupája: Borusina—Real (Madrid). Osztrák Tv 9.00: Kicsinyek műsora. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Tűzoltó utca 25. Magyar film. 17.00: Bábjáték — kicsinyeknek. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Mindet szeretem. 16.25: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.20: Tv-híradó. 20.00: Színházi beszélgetés. 20.45: így volt tegnap. 21.30: Hírek, sporthírek. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 9.13: Ibert; Kis szvit. 9.30: Nóták. 10.00: Hírek. 10.05: ,.Nyitnikék”. 10.40: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.55: Zenekari muzsika. 12.C0: Déli kfó- ni-ka. 12.2.0: Ki nyer ma’ 12.30: Reklám. 12.33: Tánczenei koktél. 13.20: Czine Mihály könyvszemlé­je. 13.30: Tiszán innen. Dunán túl . . . 14.00: Ezeregy délután . . . 14.30: Tíz musical — tíz sláger. 15.00: Hírek. 15.10: Iskolarádió. L5.56: Gerster: Vidám zene öt fú­vóshangszerre. 15.59; Hallgatóink figyelmébe. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 16.10: II. Rákóczi Ferenc önvallomásairól. 16.30: Az élő népdal. 16.40: Hilde Güden operettdalokat énekel. 17.00: Hírek. 17.03: A környező világ. 17.30: Mahler: Gyermekgyászdalok. 17.55: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 18.15: Miért igen. miért nem? 18.25: Üj könyvek. 13.28: Hallgatóink figyelmébe. 18.30: Es­ti magazin. 19.15; Gondolat. 20.00: A protest-song nagy előadói. 20.36: Kis magyar néprajz. 21. C0: Hír ék. 21.06: Vavrinecz Béla: Magyar ké­peskönyv. 21.25: Lemezek közt vá­logatva .. . 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpo­litika. 22.30: David Ojsztrah és Szvjatosziav Richter felvételeiből 2:3.32: Gyöngyösi Rácz Géza népi zenekara játszik. 24.00: Hírek. 0.10: Madrigálok. 0.25: Himnusz. 0.30: Víz j elzőszolgáiat. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli, zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Bródy Tarpás operettjeiből. 8.30: Hírek. 8.33: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. 9.23: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 9.33: Külpolitikai klub. 10.00: A zene hullámhosszán. 11..30- Hírek. 11.33: A Szabó család. 12.00: D z s e sszfelvéte lekből. 12.30: Hírek. 12.33: Rendezte: Turián György. 13.03: Carlo Maria Giulini opera- felvételeiből. 13.30: Hírek. 13.33: Távoli dallamok. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Játékmester keres­tetik! 18.00: A világgazdaságban történt. 18.10: Februárban hallot­ták először. 18.30: Tánczene. 18.33: Sullivan: A mikádó. 19.34—19.43: Jó estét, gyerekek! 20.30: Hírek. 20.33: ingyen nyaralás. 21.09: ,,Én mindenkire mindig csak felné­zek . . .” Zoli bohóc regénye. 22.39: Hírek. 22.33; Tánczene Berlinből, Varsóból, Moszkvából. 23.32: Gluck operáiból. 24.00: Hírek. 0.10: Ide­gen nyelvű vízj elzőszolgáiat. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismer­tetés. 14.55: Zenekari muzsika. 16.00: Hírek. 16.03; Orosz operák­ból. 16.53: Kamarazene. 18.00: Hí­rek. 18.03: Szimfonikus zene. 19.15: Iskoiarádió. 19.30: Hírek. 19.33: Monteverdi: Kerüld az ellenséget. 19.40: Andor Éva és Melis György hangversenye. Kb. 21.40: Dzsessz- felvételekböl. 22.27: Korunk zené­jéből; 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.00: Műsorismert etés. hírek. 18.06: Dél-dunántúli híradó. 18.15: A víg özvegy. 13.25; Hírösszefog­laló. 18.30: Szer’o-horvát nyelvű műsor. 19.Q07—19.00: Német nyelvű műsor. üiiLJAlLikLJli 7

Next

/
Thumbnails
Contents