Somogyi Néplap, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-21 / 69. szám

Válságjelek Nyugaton A szovjet sajtó mértéktar­tóan és higgadtan közzétette a bét elején történt barátság­talan kairói lépés hírét: Egyiptom felmondta a Szov­jetunióval 1971 májusában megkötött barátsági és együtt­működési szerződést. A moszkvai lapok emlékeztettek arra. hogy alig egy évvel a megállapodás után Egyiptom­ból távozásra szólították fel a szovjet katonai tanácsadókat, ennek ellenére a Szovjetunió a maga elvi alapokon nyug­vó közel-keleti politikájának megfelelően döntő támogatást nyújtott Egyiptomnak az 1973-as háború idején. A szadat! vonal viszont kevés- seL a háború befejezése után fokról fokra távolodott a Szovjetunióval való együtt­működés nasszeri elveitől. Kairóban viszont egyre in­kább az Egyesült Államokhoz igyekeztek közeledni, mond­ván. hogy a közel-keleti ren­dezés mindenekelőtt az Egye­sült Államoktól függ. A XXV. kongresszuson Leonyid Brezs- nyev figyelmeztetett arra, hogy '►bizonyos erők« igye­keznek aláásni a szovjet— egyiptomi kapcsolatokat, vi­szont a Szovjetunió hű ma­rad a kapcsolatok erősítésé­nek elvi irányvonalához. Ezek után most egy TASZSZ-köz- leményben joggal állhatott a a felelősség Egyiptomot terheli megállapítás: a szerződés felmondásának következményeiért. A nyugati hírügynökségek a kairói lépés előzményeit elemezve általában arra hív­ják fel a figyelmet, hogy Szá­dat belső helyzete igen in­gatag. A gazdasági gondok nyomasztóak, a társadalmi fe­szültség notion nő. ebből a szorításból Szadat úgy próbál kimenekülni, hogy a külpoli­tikai térre irányítja a köz­figyelmet. Libanonban a helyzet ismét súlyosra fordult. Mi sem mu­tatja ezt jobban, mint az a rakétával elkövetett merény­let. amelynek kevés híján ál­dozatául esett Karami eddigi kormányfő és két másik ve­zető személyiség. Akkor lőt­ték ki ellenük a megölésükre sz^int rakétát, amikor beszáll­tak egy repülőgépbe, amely Damaszkuszba kellett volna, hogy vigye őket. A bejrúti helyzet egyébként igen el­lentmondásos, s például más és más véleményeket hallani Azii Ahdab tábornok, ideig­lenes katonai kormányzó fel­lépéséről. Ismét Szíriái közve­títés kezdődött, Asszad elnök, akinek az eredeti tervek sze­rint ezen a héten Franciaor­szágban kellett volna hivata­los látogatást tennie, nem utazott ' el a szomszéd or­szágban kialakult válság miatt. Franciaországban Giscard d’Estaing köztársasági elnök­nek és Chirac miniszterel­nöknek e héten is bőven akadt gondja. Előbb a járási választásokon a kormánypár­BZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA Hétfő: Egyiptom egyoldalúan felmondta a szovjet- egyiptomi barátsági és együttműködési uzerző- dést — A frannjadrszási járási választások fordu­lója megerősítette a bal­oldal sikerét. Kedd: Wilson brit kormányfő bejelenteti lemondását — Illinois állam előválasztá­sán Ford ismét győzött Reagan ellen. I Szerda: Az olasz kormány kétség- beesett intézkedései a líra értékértek megvédé­sére — Tito panamai lá­togatása után Venezuela fővárosába érkezett. Csütörtök: Biztonsági tanácsi hatá­rozat Mozambik megse­gítéséről — Bécsijén ülést tartottak a haderő- csökkentési tárgyalásokon részvevő küldöttségek. Péntek: Gromiko és Chnoupek tanácskozása Moszkvá­ban — összeült a Német Kommun ista Párt kong­resszusa. Szombat: Polgárháborús jellegű harcok Libanonban — Véget értek a lengyelor­szági választások előké­születei. tok által elszenvedett vereség következményeit kellett átte- kinteniök, kevés híján most j rnár a francia megyék felében baloldali többség alakult ki a megyei tanácsokban. Az­után a valutaválságéul kellett foglalkoft'niök: a' "múlt hetek­ben roppant spekulációs nyo­más nehezedett a frankra, ez elől menekülve, meg a francia exportnak szánt bizo­nyos segítségnyújtás céljából gyakorlatilag leértékelték a francia pénzt. Az igazi belpolitikai szen­zációt mégis egy másik nyu­gat-európai ország szolgáltat­ta. Harold Wilson,* a munkás­«;rtt brit konr.:' '3 L . Jele tette visszavonulási szándé­kát. Korára — hatvan éves! — hivatkozott, de nyilván­való, hogy a londoni kormány nehézségei késztették erre a lépésre. Ki lesz most az utódjá? Je­löltekben nincs hiány: Cal­laghan jelenlegi külügymi­nisztertől Healey pénzügymi­niszteren át a párt balszár­nyán helyet foglaló Michael Footig legalább öten indul­nak a március 22-én kezdődő vezérválasztáson. S mi a helyzet az amerikai elnökválasztási kampányban? Gerald Ford ismét győzött egy előválasztáson, Illinois ál­lamban. Szinte bizonyosra vehető, hogy Fordot fogja je­lölni majd a republikánus, párt. Reagan, aki a párton belül Ford egyetlen ellenfelé­nek számított, most már az ötödik előválasztáson szenve­dett vereséget. A demokraták soraiban James Carter szere­pel eddig a legeredményeseb­ben, ő mérsékelten konzerva­tívnak számít. Érdekes, hogy a Kennedy-család képviselő­je, Sargent Chriver az illi- nois-i előválasztás után, ahol csak a szavazatok 16 százalé­kát tudta összeszedni, bejelen­tette, hogy visszalép, nem verseng tovább. Visszatérve Dél-Európába, megjegyezhetjük: általános a belpolitikai bizonytalanság. Elég csak az olaszországi ese­ményeket idézni: a keresz­ténydemokrata párt kongresz- szusán már szinte a központi kérdés, hogy akarjon-e, merjen-e együttműködni a párt a kommunistákkal? Moro miniszterelnök minden­esetre a katasztrofális gazda­sági és szociális helyzet meg­vitatására már magához ké­rette Berlinguert, az Olasz Kommunista Part főtitkárát. A kormány a .hitel megdrá­gításával (a bank-kamatlábat 8 százalékról 12 százalékra emelték!), az adok, a benzin emelésével és a spekuláció megfékezését célzó intézkedé­sekkel próbálja megvédeni a líra értékét. Spanyolországban a minisz­tertanács végtelen vitákban kísérli meg a "liberalizálás« határait megszabni, Portugá­liában pedig egy hónappal a választás előtt folyik "min­denki harca mindenki ellen«. Érdekes fejlemény, Antunes külügyminiszter elhalasztotta svéd útját, armböl a fegyve­res erők mozgalmán belüli új feszültségre lehet következ­tetni. Pálfy József A reakció akciói vc.-c., űiek Éberségre int a Portugál KP A Portugál Kommunista Párt révén Központi Bizottságának Politi­kai Bizottsága pénteken este kiadott nyilatkozatában éber­ségre intette az ország dolgo­zóit a reakciós erők fokozódó akicóival szemben. A párt ve­zető testületének véleménye szerint a jobboldal meg akarja akadályozni az április 25-re tervezett nemzetgyűlési válasz­tások megtartását, súlyos poli­tikai és társadalmi feszültség szítésáyal bizonytalanná akar­ja tenni az ország életét. A PKP KB PB fehívja a fi­gyelmet arra, hogy a Demokra­tikus Néppárt (PPD) — a De­mokrata Szociális Centrum (CDS), nevű jobboldali pártok által létrehozott és szélsőbalol­dalinak álcázott csoportosulás, továbbá maoista szervezetek átalános támadást in- | megvédése. Ilyen akciónak dított a földreform és áz ál- j tartja a kórházi ápolók sztrójk- lamosítások ellen. Rágalom- ; ját. azt. hogy a villamosener- hadjáratával elérte, hogy fel- 1 giá-iparban dolgozók időnként függesszék funkciójából Vitor j órákon át szüneteltetik ^ az Louro kommunista mezőgazda- j áramszolgáltatást, a vízművek ságügyi államtitkárt. Ezek a a vízellátást, indokolatlanul pártok és csoportok arra hasz­nálják ki a dolgozók elégedet­lenségét, jogos követeléseit és harcukat, hogy a parlamenti választások előestéjén sztrájk­hullámot robbantsanak ki, sú­lyos zavarokat okozva az or­szág életében. A párt „elhibázottnak, vészéi lyesnek és a dolgozók érdekei­vel szembenállónak” nevezi az olyan harci formákat, amelyek nem felenek meg az osztály­harc jelenlegi szakasza köve­telményeinek: céljuk nem a demokratikus szabadságjogok Egész Libanonra kiterjedtek a harcok Izrael részvételével (Folytatás az 1. oldalról) > Tájékozott bejrúti körökben I úgy tudják, hogy Karami mi- a felforgatást csírájában kell niszterelnök csak Szaeb Sza- eltojtani és szembe kell száll- ! lám társaságában hajlandó a ni mindazokkal, akik össze- j pénteken meghiúsult damasz- esküsznek az egység ellen, és j kuszi utazásra. Szalam azon- veszélyeztetik Libanon biz-, ban a pénteici merénvlet után tonsagat. I .. ... ... .kijelentette: csak akkor haj­Kanm Mrue, a Libanoni Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára nyilat­kozatban foglalt állást az el­nök lemondása mellett. Kije­lentette: a probléma valósá­gos megoldásának feltétele: Frangié helyett új elnök vá­lasztása, mégpedig a társada­lomban végbe ment változá­sok figyelembe vételével. Mrue hangsúlyozta a demokrácia megszilárdításának szüksé­gességét, és követelte, hogy Libanon a lakosság többségé­nek óhaját követve a jövőben játsszon aktívabb szerepet az arab államok közösségében. Vannak ugyan véleménykü­lönbségek, de a fő kérdések­ben egységesek vagyunk. A jó együttműködést folytatni kell, mert ettől sok függ. Vonatko­zik ez a Palesztinái Felsza- badítási Mozgalomhoz fűződő kapcsolatainkra, és Szíriával való viszonyunkra. Számunk­ra, libanoni kommunisták szá­mára a fő feladat a három haladó erő — hazánk prog­resszív pártjai, a Palesztinái Felszabadítási Mozgalom és Szíria — együttműködésének megvalósítása« — hangzik a nyilatkozat. bezárják a bankokat, sztrájkot robbantanak ki a lakosság el­látását biztosító szolgáltatások ■más területein. A PB leszögezi: a mostani körülmények között ezek az akciók kizárólag a re~ akció céljait szolgálják, amely ügyesen kihasználja őket arra, hogy a dolgozókra hárítsa a felelősséget az országot sújtó gondok miatt. A jobboldal a kommunistákat vádolja sok olyan akcióért is, melyet a PKP határozottan elítél. A PB a szocialista párt vezetősé­gét és »bizonyos köreit« is fe­lelőssé teszi a feszültség foko­zódásáért és a helyzet „desta- bilizálásáért”. A PKP KB PB végül meg­állapítja: elejét kell venni a heyzet további romlásának és meg kell akadályozni, hogy a reakció újabb válságot rob­bantson ki a politikai-katonai hatalmi szférában, megakadá­lyozza a választások megtartá­sát, az alkotmány életbe lépé­sét és a demokratikus rend®er konszolidálását. Meló Antunes őrnagy, por­tugál külügyminiszter pénte­ken este ugyancsak éberségre intette a dolgozókat a jobbol­landó a szíriai közvetítésről j ^akcióval szemben, amely ,, . . ., bizonyos harci akcióikat sajat tárgyalni, ha Frangie bele- céljaira használja fel. egyezik távozásába. | (MTI) Választás Kambodzsában Tegnap a helyi idő szerint reggel 6 órakor Kambodzsa egész területén megkezdődtek a nemzetgyűlési választások. A Phnom Penh-i rádió Bangkok­ban fogott adása szerint a 18. évüket betöltött kambodzsaiak egy 500 személy nevét tartal­mazó választól lista alapján 250 képviselőt választanak meg. A választókat három kategó­riába sorolták: a parasztod 150 képviselőt, a katonák 50, a munkások szintén 50 képvise­lőt választanak. A múlt év december 14-én elfogadott alkotmány szerint a nemzetgyűlés jelöli majd ki az államfőt, a kormányt, a mi­niszterelnököt, a bíróság tag­jait. Csapás Egyiptom nemzeti érdekeire AZ VISELI a teljes felelős­séget a Szovjetunió irányában tett barátságtalan lépés kö­vetkezményeiért, aki azt meg-, tette. Ez a lényege a TASZSZ hivatalos szovjet hírügynök­ség reagálásának arra, hogy' Kairó felbontotta az öt évvel ezelőtt megkötött 6zovjet— amerikai barátsági és együtt­működési szerződést. Szadatnak a szerződés fel­bontásával kapcsolatos már­cius 14-i magyarázkodása nem tekinthető másnak, mint olyan kísérletnek, amelyik igyekszik durván elferdíteni az utóbbi évek szovjet— egyiptomi kapcsolatainak tör­ténetét, az Egyiptom irányá­ban folytatott 1971. évi két­oldalú szerződésben rögzített szovjet politika lényegét. Súlyos emlékezetkihagyás­ban kell szenvedni ahhoz, hogy bárki megfeledkezzék arról, hogy annak idején egyáltalán nem a Szovjetunió volt az, aki e dokumentum ki­dolgozását kezdeményezte. Akkor sem, ma sem a Szov­jetunió állt és áll katonai konfrontációban Izraellel, és egyáltalán nem a Szovjet­uniónak van szüksége meg­bízható támaszra. Még meg sem sárgultak azok a bekötött újságpéldá­nyok, amelyek Anvar Szadat 1971. május 28-i beszédét kö­zölték. "Ez a szerződés — je­lentette ki akkor az elnök — azt a szilárd és megingat­hatatlan eltökéltségünket fe­jezi ki, hogy szembeszállunk az agresszióval és teljes mér­tékben megfelel a felszámo­lására irányuló céloknak. Űj távlatokat nyit az agresszió felszámolása utáni békés épí­tés területén, amikor végér­vényesen diadalmaskodnak1 azok az elvek, értékek és jogok, amelyekre törekszünk.« — Az .elnök azokban a nap- pokban ezen elvek közül az első helyen említette a diktá­tum, az erőszak és a gazda­sági kizsákmányolás politiká­jának konkrét hordozóit meg­testesítő imperializmus elleni harcot. MI VÁLTOZOTT meg az­óta? Miért változott ez a do­kumentum — amely öt évvel ezelőtt megfelelt az egyipto­mi vezetés elveinek és érté­keinek — Szadat értékelése szerint váratlanul «pap írhal- mázzá«? A megfigyelők, köztük az arab megfigyelők, semmiféle jelét nem találják annak, hogy a Szovjetuniónak Egyip­tomhoz fűződő viszonyában bármiféle elvi változás tör­tént volna. A szerződés 8. cikkelyének megfelelően, amely az EAK védelmi ké­pességének erősítésére vonat­kozik, Moszkva megtett min­dent azért, hogy Egyiptom katonai sikereket érhessen el az 1973 októberi háborúban. A Szadat által említett békés építés távlatait jelenti az a 148 ipari létesítmény, amely szovjet segítséggel épült, il­letve épül. A Szovjetuniónak a szovjet —egyiptomi kapcsolatok szi­lárdítására irányuló elvi poli­tikája megerősítést nyert az SZKP XXV. kongresszusán. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára rámutatott arra. hogy ezt a politikát "tükrözi a szovjet—egyiptomi barátsá­gi és együttműködési szerző­dés, amelyet a kapcsolatok olyan tartós alapjának tekin­tünk, amely megfelel nem­csak országaink, .hanem az egész arab világ érdekeinek is.« Végeredményben tehát sen­ki sem vádolhatja Moszkvát azzal, hogy eltért a szerződés szellemétől és betűjétől. S amennyiben a szerződés egy­koron jó volt és kifejezte Kairó »szilárd és megingat­hatatlan eltökéltségét«, hogy harcol az agresszió ellen, ma pedig hirtelen rossz lett, ak­kor csupán egyetlen logikus kérdés vetődhet fel: nem tör­tént-e valami az előbb emlí­tett eltökéltséggel? Ez a gon­dolat világosan kifejeződik azokban a kritikai vélemé­nyekben, amelyek az arab vi­lágban hangzottak el a 6inai részleges csapatszétválasztás­ról. A szerződés egyoldalú fel­bontása ellentétben áll annak a 2. cikkelyével, hiszen. az érvényét tizenöt évben álla­pítja meg, s ami Kairó elő­zetes írásbeli figyelmeztetése nélkül következett be, súlyos és váratlan csapást mért sa­ját nemzeti érdekeire. ENNEK ELLENÉRE a ba‘ rátságtalan lépés nem változ­tatott a Szovjetunió magatar­tásán. Ezért fejeződik be a TASZSZ-nyilatkozat konst­ruktív hangon: a Szovjetunió, miként a múltban, úgy a jö­vőben is elvi, következetes politikát folytat, amelynek célja a baráti kapcsolatok fejlesztése az EAK-kal és az egyiptomi néppel. Vlagyimir Sztmonov, az APN politikai azemleiroja Ciszjordánia ügye a Biztonsági Tanács előtt Izraeli fegyveresek Ramallah elnéptelenedett utcáin, miután a megszállók elleni tüntetések és tiltakozó megmozdulások brutális elfojtása miatt feszültté vált a helyzet az izraeliek által megszállva tartott, palcsztinaiak lakta Ciszjordániá- ban. (Telefotó: AP—MTI—KS) Az ENSZ Biztonsági Taná­csa Pakisztán és Líbia kéré­sének eleget téve holnap dél­után vitatja meg a ciszjor- dániai helyzetet. A döntést péntek este közölték az ENSZ székhelyén, miután a tagor­szágok képviselői nem hivata­los megbeszéléseket folytattak. Az ENSZ szóvivője azt is közölte, hogy kedden foglal­koznak a dél-afrikai fajüldöző rendszer Angola elleni agresz- sziójának kérdésével. Ez utób­bi ülést az afrikai országok nevében Kenya terjesztette be. Izraeli részről hivatalosan közölték, hogy ezúttal Izrael részt vesz a Ciszjordániával kapcsolatos vitában. Miután Izrael januárban bojkottálta a BT közel-keleti vitáját, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet képviselőjének rész­vétele miatt, i ez lesz az első eset, hogy ENSZ fórumon mind Izrael, mind a PFSZ megbízottja jelen lesz. Az iz­raeli kormány szóvivője ezzel I kapcsolatban megjegyezte: i»Soha nem mondtuk, hogy egyáltalán nem veszünk részt ilyen ülésen. Minden esetben az ügy fontossága szerint döntünk; ezúttal azért hatá­roztuk el a részvételt, mert a kérdés fontos, és Izrael állás­pontját feltétlenül ki kell fej­teni« — közölték. A Pakisztán és Líbia által az iszlám országok nevében beterjesztett indítvány tartal­mazza azt a kérést is, hogy a PFSZ-t is hívják meg a rend­kívüli ülésre. Kurt Waldheim ENSZ-fő- titkár egy szóvivői nyilatko­zat szerint aggodalmát fejezte ki az Izrael által megszállt területeken történtek miatt. »Ezek az események ismétel­ten rávilágítanak, milyen ve-, saélyeket rejt a jelenlegi kö­zel-keleti helyzet és mennyi­re szükséges fokozni erőfeszí­téseiket az igazságos és tartós béke elérésére« — hangzik a nyilatkozat. Waldheim utalt arra, hogy a Jordán folyó nyugati partvidékén több mint 6 hete tartó incidensek a lakosság számára szenve­dést és tetemes anyagi ltárt okoztak. i

Next

/
Thumbnails
Contents