Somogyi Néplap, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-20 / 68. szám
Magasba szökött „futball-láz" Kaposváron Húszezer szurkoló várja az FTC — Rákóczi összecsapást Mikor a múlt év augusztusában több mint 40 esztendő után újra első osztályú labdarúgó-mérkőzésre került sor Kaposváron, a Rákóczi—Vasas találkozót hatalmas érdeklődés előzte meg. Most, amikor a kaposvári NB I-es csapat első hazai tavaszi mérkőzésén a Ferencvárost fogadja, a futRajt az asztalitenisz HB l-ben Összeállítási gondok a K. Vasasnál Miként a korábbi esztendőkben, most is kétfrontos csatát vív a Kaposvári Vasas az asztalitenisz NB I-ben. A most induló bajnokságban a kaposváriak mindjárt a legjobbakat kapják ellenfélül. A Vasas női gárdája Budapesten a sokszoros bajnok Statisztikával találkozik, a férficsapat az egyik legjobb magyar együttest, a Budapesti VSC csapatát fogadja. Bizony nem lesz könnyű a rajt. Mi újság az asztalitenisze- zöknél? — kérdeztük Végh Jánost, aki ebben az esztendőben nemcsak^ női csapat edzője, hanem a szakosztály vezetője is. — Úgy érzem, a férficsapat sorait az ismert nehézségek ellenére is sikerült rendeznünk. Nem kisebb gondunk volt. minthogy a katonai szolgálatot teljesítő Pétert kellett pótolnunk. Szerencsére Séra — aki tavaly is a mi játékosunk volt, de munkahelyi elfoglaltsága miatt nem állt rendelkezésre — most újból csatasorba áll. A kezdő együttes a következő lesz: Balázs, Ivusza. Katona, Séra. Szálinger. Minden eshetőségre készen most és a későbbiekben is Háttá áll rendelkezésre. Bízunk abban, hogy a férfi- csapatnak nem lesznek különösebb gondjai. Képesnek tartjuk a gárdát, hogy a Cegléddel a meggyengült Szondi SE-vel, a VM közérttel meg Péccsel, sőt talán a Kilián SE-vel is föl tudja venni a versenyt. Hisz- szük, hogy a II. csoport stabil csapata lesz a mienk az őszi idényben. Más a helyzet a női gárdánál. Ebben a pillanatban Boldizsár, Váradi és Harkányi ár. a biztos pontunk, mellettük Boris, Kelemen, Proszonyák és Borda — tehát mind a fiatalok — jutnak szóhoz. Dobos eltávozott tőlünk. Erre a csapatra nagyon nehéz feladat vár. Persze nem megoldhatatlan. Három-négy olyan női csapat van az NB I-es bajnokságban, amely ellen a kaposváriak a siker reményében vehetik fel a küzdelmet. Fiataljainktól függ, hogy meg tud-e kapaszkodni az NB I-ben Kaposvár női asztali Lenisz-csap»ta — mondotta Végh János. Sportműsor SZOMBAT I Kaposíüred—Gombás legelő, 11.30 ó. VASÁRNAP Röplabda ..Április 4. Kupa.” Részt vesz a K. Dózsa, a Dunaújvárosi Kohász Sakk Megyei bajnokság. IV. forduló: Maliié G.—Bárány, Parragi—Rozsa, Dávid—dr. Illés. Vajthó—Csíki, dr. Máthé—Gru’.ler. Erdélyi—Hör- I ^ az Universitas PEAC féríicsa- váth. Megyei sporthivatal (Májusi pata Kaposvár, Munkácsy Mihály t* u- 14 ó. Gimnázium. 9 ó. Teke Természetjárás NB II: K. Spartacus—Honved 1 Ezüst Nyíl (Pápa), Kaposvár, Spartasuc-pálya, 11 ó. Kosárlabda NB II: H. Táncsics SE—Zalka M. Főiskola. Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimn.. 14.30 ó. K. Építők— Soproni Textil. Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimn.. 16 ó. Kézilabda „Felszabadulási Kupa” női torna a siófoki JKSZ rendezésében a Balatohboglári sportcsarnokban. Kezdés 14 ó. Labdarúgás NB I: Rákóczi—Ferencváros, Kaposvár, Rákóczi-stadion. 15 6. NB I. tartaiékbajnokság: Rákóczi—Ferencváros. Kaposvár, 5 Vasas-pálya, 13 ó. Gozdán. Atlétika Rügyfakadási túra. Kaposvár— Nádasdi-erdö (koszorúzás a mártírok emlékművénél)—Kaposszent- jakab. Gyülekezés 8.15-kor a Rákóczi téren, a színház előtt. Túra- vezető. Benzce József. Tájfutás Városi csapatbajnokság a ' aranyi erdőben. 10 ó. A vasas sporttelepről felszalagozott üt vezet a helyszínre. Labdarúgás NB IU: MEDOSZ ÉRDÉRT—Barcsi SC, Népfürdő u., lő ó. (Simon J.). Enyingi MEDOSZ—H. Táncsics SE, Enying. 15 ó (Maróit). Székesfehérvári MÁV Előre— Siófoki Bányász. Székesfehérvár. MAV-pálya. 15 o (Kuli). Megyei bajnokság: H. Latlnca SE—H. Kiss J. SE, Marcali, 15 ó [ball-láz még magasabbra szökött, mint az NB I-es nyitányon. Már szerdán elővételben elfogytak a mérkőzés • jegyei. Azóta százak meg százak I próbálkoznak, hogy bejuthas- I sanak a pályára. A sportkörnél nem tudnak mást mondani: Nincs jegyünk! Sajnos így j is túlzsúfolt lesz a nézőtér. A két népszerű zöld-fehér csapat találkozójának külön érdekessége, hogy a somogyi futballtábor úgy érzi, itt van a pillanat, amikor a Rákóczi meglepheti a Ferencvárost. Hogy a bajnoki táblázat éllovasával szemben sikert remél a közvélemény, annak előzménye, hogy a Fradi a jelek szerint megtorpant, a Rákóczi pedig a kezdeti gyengélkedés után feljövőben van. Nem kétséges, hogy az FTC jobb csapat, mint a Rákóczi. A futball azonban nem matematika. Az. őszi idény számos hazai mérkőzésén Kaposváron is láttuk, hogy az újonc Rákóczi kitűnő együttesek ellen tudásán felülit nyújtva ért el sikert. Miért ne ismétlődhetne meg újra az, ami az őszszel nemegyszer bekövetkezett. • Mathesz Imre vezető edző csak annyit mondott, hogy becsületes helytállást vár fiaitól. Marton József csapatkapitány úgy nyilatkozott: minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy legalább az egyik pontot megszerezzék. — Sok függ atr tói, milyen lesz a pálya talaja, és hogy a közönség miként buzdít bennünket — mondotta Márton. Az edző tegnap már csapatot közölt. Ez a tizenegy kezd: Hegedűs — Kanyar, Ágfalvi, Márton, Németh — Nagy. KonAíd, Barcsa — Túrái, Kováts. Varga. A kispadon Rapp, Bőzsöny és Petrák foglal. helyet. Dalnoki Jenő, az FTC vezető edzője a jelek szerint csak közvetlenül a mérkőzés előtt jelöli ki a kezdő tizenegyet. Bizonyos, hogy Hajdú nem védhet. így Kollár áll őrt a háló előtt. Martos. Bá- ■ lint. Rab és Meggyest lehet a négy hátvéd. Ebben a sorban Viczkó jöhet még szóba. A középpályán Ebedli, Mucha és Nyilasi hármassal lehet számolni. Esetleg Branikovits kap még itt szerepet. A támadósor a megadott játékosokból ítélve Kelemen. Szabó, Ma" gyár összetételben lép majd pályára. A Ferencvárost megközelítően ezer szurkolója kíséri a kaposvári mérkőzésre. Jósolni a ' mérkőzésre nehéz. Ami a Fradi oldalán áll, arról már szóltunk. Ha azonban Ágfalviékat nem téveszti meg a ferencvárosiak legutóbbi két mérkőzése, a Fradi szombati meg szerdai gyengébb teljesítménye, s a Rákóczi játéka tovább javul, akkor bekövetkezhet az, ami az ősszel Békéscsabán: húszezer szurkoló győzelemre buzdította a hazai csapatot. A húszezer néző most is ott lesz... K. S. • • * A forduló műsora (Kispesten és Újpesten 17 órakor, a többi pályán 15 órakor kezde- nek): Csepel—Videoton. Cse- I pel. Ű. Dózsa—Tatabánya, Me- ; gveri út. Bp. Honvéd—Rába IEO. Kispest. Békéscsaba— I Diósgyőr. Békéscsaba. Salgótarján—MTK VM, Salgótarján. i Zalaegerszegi TE—Vasas. Zalaegerszeg. SZEOL—Haladás, 1 Szeged. MÁRCIUS 20 SZOMBAT Hubert Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás az ország területén ma estig: Délen is megnövekvő felhőzet, majd jobbára erősen felhős idő — többfelé esővel. Északon számítani lehet havas esőre, futó havazásra is. Az elénk déli szél fokozatosan nyugatira, északnyugatira fordul és — főként a Dunántúlon — időnként megerősödik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton 2—7 fok között alakul. fl (oltó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Kisújszálláson megtartott 12. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 2, 21, 73, 74, 85 Tanácsköztársaság Kupa. a me- (Hardi). K. Vasutas—VBKM V gye alts-áncs és középiskola inas : sa£ Kaposvár, Cseri pálya. 11 mezei futobajnoksága. Kaposvar, I ,s,.rerz. Balatoni eile—H. Szőr Főíplöüieitereies, -kariálozás Kaposváron a11 ó (Szerecz). Balatonielle—H. Szőnyi SE, BaiatonleUe, 15 ó (Aumann). Lengyeltóti—Nagyatád, Lengyeltóti, 15 ó (Schrantz). H. Somogyi { B. SE—Marcali, Nagyatád, 15 ó I (Juhász). Fonyód—Balatonboglár, | Ordacsehi, 15 ó (Kovács Gy.). j Gyékényes—Hetes, Zákánytelep, 15 I ó (Kornai). K. Gazdász—Csurgó, Március 20-án. szombaton 12 j ^Pr“e M,YTm?í&1. Föl8kola Órakor forgalom korUtozó intéz- ^"üietfbajnokság Balltonl cso- ™“záS . dombóvári?: Poyó- «« ™ csapatok a pakanizsai út városon átvezető sza- ! aD„ífSÍffLÍ™ "U"* ni ,4 r c át 4 1 nmhr I denütt 15 ó): Balatonfenyves—Buváraid “ff*, erkező jármüvek -iák (Szabó), Zamardi-Nagybea húskombinátnál a Gorkij utcán 'i£?v (Ksrártii K°B?tüinrM<u5be’ keresztül folytathatják útjukat. | Ellenkező irányban szintén forga- ; lomelterelés lesz, igv a Rákóczi j stadionjához szej eljutni nem lehet.-Ordacsehi (Bedő), Vityapuszta— : Karád (Erdélyi J.), Táska—Két- hely (Mátés), Balatonendréd—Sió- I foki MEDOSZ (Feri). 12 órától a mérkőzés befejező- Sakk séig a páiva környékén parkolni Megyei bajnokság, V. forduló: csak a Mező Imre, a Vörcshadse- [ Horváth—Máté G., Gruller—ErcLéreg. a Zalka Máté. a Szalma ist- \ :.yi- Csíki—dr. Máté. dr. illés— ván, a Marx károly utcában és a : Vajthó, Rózsa—Dávid, Bárány— Nemeth István fasorba lehet. A | Parragi. Kaposvár, SZMT-székház Malom utcába csak a megkülön- ] M. sz. terem, böztetett gépjármüvek hajthatnak { Asztalitenisz be. ' NB I: Kaposvári Vasas—BudaA közlekedési hatóságok kérik. I Pf,sU - VSC. Kaposvár, Berzsenyi hogy a gépjármű'vezetők ebben az | ait> 1S ■ °időben különös gonddal figyeljék' a forgalomirányító rendőrök jelzéseit. s annak megfelelően haladjanak kocsijukkal. A kaposváriakat pedig arra. hogy lehetőleg ne gépkocsival induljanak a mérkőzésre. A stadion kapuit 12 órakor nyitják ki. NB II: K. Rákóczi—Dunaújvárosi Kohász, Kaposvár, Zrínyi általános iskola. 9.30 ó. Sparlakiád Megyei döntő. Asztalitenisz csapatversenyek: Kisfaludy ált. isk. Egyéni versenyek: Közgazdasági Szakközépiskola. Kezdés 9 ó. Sakk: Megyei sporthivatal (Május 1: U. 16.), 9 Ó. IFA W 50-es tgk ho&szú platte, műszaki vizsgázott jó állapotban eladó. Multicar 22-es kistehergépkocsira gépkocsivezetőt fölveszünk. Komfort Ipari Szövetkezet Nagyatád, Hunyadi u. 2. (501540) Idegenben szerepelnek lll-as csapatok tát. A székesfehérváriaknak nagy önbizalmat adott, hogy a Ferencváros csak hagy nehezen nyert ellenük a MÁV- pályán. — A. vasutasok jó sorozatban vannak, mi ezt nem mondhatjuk el magunkról — nyilatkozta a szakosztályvezető. Babán és Kiss sérült, Kékesi és Bihari bevonul, ezért nincs még végleges csapata Meggyes Gábor edzőnek. TÁNCSICS SE » — Envingen nem könnyű győzni. Ezt sok csapat tapasztalhatta már — mondták a Táncsicsnál, ahol ennek ellenére bíznak abban, hogy pontot vagy pontokat szereznek majd az enyingi pályán. — Több van a fiainkban, mint amennyit eddigi eredményeik mutatnak — mondta Szárics Sándor sportköri elnök. Gombás sérülése ad még gondot Csanda István edzőnek. aki játékmestert keres a középpályán, no meg góllövő csatárokat. Az eddigi mérkőzéseken ugyanis a helyzetek rendre kimaradtak. Talán most Enyingen nem. A múlt vasárnap mindhá rom NB III-as együttesünk a hazai pálya előnyét élvezte. Most ismét idegenbeli sorozat következik. BARCSI SC Az ellenfél a MEDOSZ ÉRDÉRT csapata lesz. Az az együttes, amely a múlt vasárnap Kaposváron szenvedett vereséget, a tavasszal még nem szerzett pontot, és gólt is csak egyet rúgott. — Ez nem jelenti azt, hogy elbizakodottan lépünk pályára Budapesten — mondotta Máyer György edző, aki bízik csapatában, mert végre nincs sérült, mindenki egészséges. A barcsiak szombaton megtekintik a Rákóczi—Ferencváros mérkőzést,/ ezt követően utaznak Dunaújvárosba. Ott töltik az éjszakát, és vasárnap mennek Pestre, a mérkőzés színhelyére. SIÓFOKI BÁNYÁSZ Stolle László, a labdarúgó- : szakosztály elnöke úgy mond- j ta, hogy rosszkor kapták ellenfélül a MÁV Előre csapaAZ 503. SZ. IPARI SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZET felvételi hirdet az 1976 77-es tanévre az alábbi szakmákban hegesztő, öntő, központifűtés-szerelő, esztergályos (lányok is jelentkezhetnek) köszörűs (lányok is jelenlke -hcínek), marós (lányok is jelentkezhetnek), építőgép-szerelő, géplakatos, vas- és fémszerkezetlakatos. bádogos, galvanizáló, villamosgép-szerelő, villanyszerelő. ÉRETTSÉGIZETT TANULÓK RÉSZÉRE: szerszámkészítő, elektronikai műszerész (lányok is jelentkezhetnek), mechanikai műszerész (lányok is jelentkezhetnek). A fenti szakmák közül: a hegesztő, esztergályos, marós, köszörűs szakmában az intézet a tanulmányi ösztöndíjon felül havi 200 Ft ösztöndíj-kiegészítést biztosit. A vidékről jelentkező fiú és leány tanulók részér” kollégiumi elhelyezést és teljes ellátást adunk. JELENTKEZNI LEHET: az 503. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetnél — Kaposvár, Virág u. 32. — 1976. ÁPRILIS 30-1G. ___________________ ____________________________________(501684) — Jobb együttműködést sürgetett — a környezetet kevésbé szennyező technológiai eljárások kifejlesztésére — a KGST-tagországok és Jugoszlávia Drezdában tanácskozó 180 szakértője. A tegnap véget ért szimpozion ajánlását a KGST környezet- védelmi tanácsa elé terjesztik. — Száz alkotást szállítottak tegnap Ferihegyről Omszkba, ahol neves magyar művészek — köztük Barcsay és Czóbel — festményeit mutatják be hazánk íelszabadulasának 31. évfordulóján. — Fredérik Joliot-Curie-re, a Béke-világtanács első elnökére emlékeztek tegnap — ünnepélyesen — Budapesten. Megkoszorúzták a XII. kerületben levő szobrát. — A szövetkezeti fiatalok II. szavalóversenyének országos döntőjét március 27:-én és 28-án tartják Székesfehérváron. Itt 60 versenyző indul. — Harminc tsz-tag utazott tegnap a ságvári Egyetértés Tsz-ből — a Cooptourist siófoki irodájának szervezésében — az NDK-ba, a lipcsei vásárra. Szakkiállításokat is megtekintenek. — A, Pravda Felbecsülhetetlen tapasztalatok címmel közölte — tegnapi számában — Grósz Károlynak, az MSZMP KB agitációs és propagandaosztálya vezetőjének az SZKP XXV. kongresszusával foglalkozó cikkét. Szovjet forradalmi művészet címmel műsort rendeznek vasárnap a forradalmi ifjúsági napok alkalmából a budapesti Szépművészeti Múzeumban. — Régészeti kézikönyvet jelentet meg az Akadémia Kiadó: Füzess Miklós, a keszthelyi Balaton Múzeum munkatársa írta a neolit kor növénytermesztéséről és növényismeretéről. — Krénusz-napot rendez — névadója tiszieletére — hétfőn a kaposvári Kalinyin városrész iskolája. Először nyitja meg a kapuit a környéken lakók előtt: plakátokon hívja őket a gazdag műsor megtekintésére. — A tavasz jeleként nyílik már <a kárpáti sáfrány is a Bakony alján. Ez hazánk egyik legritkább virága, a Bakonyon kívül csak a Nyírségben található. — Kínai iparművészeti kiállítás nyílt tegnap — a budapesti múzeum anyagából — Zalaegerszegen, a Göcseji Múzeumban. Óránként tíz halálKözlekedési baleset következtében több mint 420 ezer ember vesztette életét a nyugat-európai utakon 1970 és 1974 között, s körülbelül 11 millió személy sérült meg. Ez azt jelenti, hogy óránként átlag tízen halnak meg és 250 a sebesültek száma. A nyugat-európai baleseti statisztikában első helyen a Német Szövetségi Köztársaság alt. i — Petőfi-emlékérmet és kitüntető diplomát nyújtott át tegnap a magyar PEN- klub elnöke Bertha Gaster- nek, a Netv Hungarian Quarterly volt ‘ angol szerkesztőjének — nyugdíjba vonulása alkalmából, lő évig szerkesztette a tekintélyes folyóiratot. — 18 szovjet fúrógépet vásárol 1980-ig az1 Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat. Ezek közül 12 az 1200 méteres mélységű fúrásokra is alkalmas lesz. — Kínai iparművészeti kiállítás nyílt tegnap — a budapesti múzeum anyagából — Zalaegerszegen a Göcseji Múzeumban. — Az első külföldi turistacsoport az idén Ausztriából érkezett Kaposvárra — tegnap — az IBUSZ szervezésében. 8 tagja most megyénkkel ismerkedik, pár nap múlva pedig Baranyába utazik. — Az automatizált öntöde — a salgótarjáni tűzhelygyárban — 1978 első negyedében már teljes kapacitással termel. Évente 11 ezer tonnányi alkatrészt gyárt majd. — Fokozatosan nő a gáz- fogyasztók száma Kaposváron. Jelenleg 6527 háztartási, 134 általános és nyolc nagyüzemi fogyasztót tartanak nyilván. — Négyszázezerrel emelkedik az idén — az NDK belügyminisztériumának közlése szerint — az országban a járművek száma, így eléri a 7 millió darabot. — 20 tonna marihuánát foglalt le a rendőrség három hajón Mexikó nyugati partjánál. Értéke kb. egymillió 200 ezer dollár. — Útlezárás Kaposváron. Ma 18.30-től 20 óráig és holnap (vasárnap) délelőtt 9.45 órától 11 óráig — útlezárás miatt — az autóbuszjáratok nem érintik a ruhagyár, a zöldségbolt, a Latinca-ház, illetve a Vörös Csillag mozi előtti megállókat. 30 ezer éves sfructfojás Három kupac strucctojás- kövületet találtak Nyugat- Szibériában a. régészek. A több mint 40 darabkából sikeresen összeragasztottak egy teljes és egy fél tojást. Így sikerült megbízhatóan rekonstruálni a 30—40 ezer évvel ezelőtti • strucc tojását. Ennek hossza 184 milliméter, átmérője 160 milliméter; a tojáshéj vastagsága — a gömbölyűbb felén — 2 milliméter. — Áramszünet. Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot és a küzületeket, hogy március 22-től 31-ig, 7.30 órától 16 óráig Kaposváron a Füredi utcai vízmübejárótól a Nagyszeben utcáig és a Béke utcában a 36. számig áramszünet lesz. (501654) — A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolai Tangazdaság március 23-tól 30-ig a cseri gyümölcsösben Novendával permetez. A szer kifejezetten MERGEZÖ, mé- hekre veszélyes! U3014 #