Somogyi Néplap, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-19 / 67. szám
Liszt, a modern zeneszerző Néhány hónappal ezelőtt járt Kaposváron Bárdos Lajos Kossuth-díjas zeneszerző, a kiváló zenetudós. A zeneiskolában tartott nagy sikerű előadásában — többek között — új könyvéről, a Liszt, a jövő zenésze című, szakmai körökben nagy érdeklődéssel várt zenetörténeti munkájáról beszélt. Bárdos Lajos akkor elmondta, hogy 1951 óta foglalkozik a témával, s több mint húsz éve válogat, rendszerez, gyűjt mindent, ami Liszt Ferenc újraértékeléséhez szükséges volt. A könyv az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg, s a fölfedezés iz- galmasságával bizonyítja Liszt modernségét. A zeneszerző különösen élete utolsó szakaszában szakított mindenfajta hagyománnyal, és új módon, új dallamsorokkal, fordulatokkal, építkezéssel komponálta műveit. Ahogy Bárdos Lajos mondja: »Elkezdett úgy írni, mint Bartók.« Bartók, Kodály, Debussy tanult abból, amit Liszt alkotott. Ezt a zeneszerzők mondják el visszaemlékezéseikben. Sok kottával, dallamrészlettel igazolja a szerző, hogy bizonyos fordulatok, melyeket a »modemeknek« tulajdonítanak, azok tulajdonképpen Liszttől származnak. Bartók így vall erről: »Liszt jelentősége a zene továbbfejlődésére nagyobb, mint Wagneré ... Művei termékenyítőbben hatottak az utána következő nemzedékre. Annyira újszerű lehetőségeket pendített meg, hogy hasonlíthatatlanul nagyobb ösztönzést kaphattunk tőle, mint Wagnertől.« Különösen nagy jelentősége van ennek a vallomásnak akkor, ha meggondoljuk: az idős Liszt abban a tudatban halt meg, hogy zenéje idejétmúlt, és bírálói éppen Wagner modernségét emlegették föl ellenpéldaként. Bartók elismerte Liszt hatását a maga muzsikájára, szívesen játszotta műveit hangversenyein. Különösen a kevéssé ismert darabokat kedvelte. Liszt a jövő zenésze. Miben rejlik modernsége? Bárdos a 19. század legnagyobb zenei újítójának nevezi. Zenéjében az ősi pentatóniát alkalmazta — szakítva a divatos barokk-bécsi kromatikával. A Svájci emtek című műve, de különösén az Erdélyi kopogós tánc olyan, mintha Bartók, Kodály zenéjének »előszele« lenne. Az egész hangú skálát a zeneirodalom Debussynek tulajdonítja. Bárdos Lajos bebizonyítja, hogy Liszt zenéjében már jóval előbb felfedezhető, valószínű, hogy Debussy is tőle vette át ezt a dallamépítést. De ezeken kívül is jó néhány meglepő fölfedezésre lelhetünk Bárdos művében. A szerző a tudós alaposságával a következő Liszt-kutatóknak is útmutatást adott, hiszen sok mindent nem tudunk még a nagy magyar zeneszerzőről. Bárdos pontokba szedte a feladatokat. Többek között Liszt műhelymunkájára vonatkozó nyilatkozatok,, magyar és külföldi bibliográfiák összegyűjtése a teendő. S. M. Emléksorok — Ki a hozzátartozója? — Az úttörőőrs! A csurgói úttörők! — Fölfigyel az egétz kórterem. — Ök törődnek velem! Az aranyosaim! Gondolnak rám. Itt van ni! Most küldtek narancsot a faium- beli látogatókkal. Botra támaszkodva egy pohár vizet visz a szélső ágyhoz, visszajövet megigazít egy takarót. Nem tudja megállni, hogy ne tegye, amit kell. Szokássá vált benne. Szeptember elején hozták a mentők Csurgóról a megyei kórháziba. Otthon az úttörők zárt ajtót találtak. — Nagy műtét volt! Súlyos műtét! — mondija panaszosan. — Biztatnak az orvosok, hogy türelem kell, amíg meggyógyulok. Óvatosan tartja a kezét a jobb oldalán. — Itt, az epe meg a máj csinálta a bajt! — sóhajtja. — Hogyan került kapcsolatba az úttörőkkel? — Ügy volt, hogy talán tizenöt éve »népi énekes lettem«. Egyiid Árpád »fedezett föl«. Igen sok éneket mondtam néki. Aztán egyszer Budapestről jött egy népdal- gyűjtő, Olsvay Imre. Nagyon tetszett neki, amit tudtam, folvitetett Budapestre is. Szállodában laktam. Egy álló hétig mondtam az énekeket a Magyar Tudományos Akadémián, mondókákat meg balladáikat. Mind fölvették magnóra. Nagyon sokat. Egyet sem ismételtem. Csodálkoztak, hogy A nők és a művészetek A statisztika a művészetben nem lehet kritérium. Néha azonban a számoknak itt is »kifejező erejük« van. A Bolgár Képzőművészek Szövetségének tagjai között a nők aránya 26 százalék; a Zeneművészek Szövetségében 43 százalék, a Színművészek Szövetségében 38, az Építőművészek Szövetségében 32, a Filmművészek Szövetségében 12, a Zeneszerzők Szövetségében pedig 17 százalék. A bolgár alkotóművészetek női képviselői a legaktuálisabb problémákat ábrázolják. A nőkre általában jellemző érzelmi telítettséggel, különös aktivitással gyakorolják művészetüket, s vallják az övéktől eltérő művészeti ágakkal való szoros kapcsolat szükségességét. Egy érdekes szociológiai vizsgálat eredményei is bizonyítják a nők művészeti érdekeltségét és érdeklődését általában. A vizsgálat során a megkérdezett szófiai nőkarra a kérdésre válaszoltak, hogyan osztanák be legszívesebben szabad idejüket. A legtöbben zenét hallgatnának, olvasnának; mások moziba, színházba és kiállításokra járnának. , ilyen jól emlékszem. Két napon meg a rádióba vittek, és | ott fölvették, amit még tudtam. Ezután jöttek el hozzám az úttörők. Hogyan lettem népi énekes? Kislány koromban, amikor a libák egy kicsit cseperedtek, kihajtottuk a Domb- aljára, a Patakrétre. Az öreg libák vigyázták a rendet, legeltek. A kis sárgák meg li-li- kéztek körülöttük, csipkedték a füvet. Mi, lányok virágot szedtünk. Megfontuk a sárga koszorúkat. Fejünkre tettük, nyakunkba meg szárból láncot akasztottunk. Akinek cipője volt, levette, és a hús füvön játszottunk. Kiszámoltunk, i énekelve karikában pörögtünk. Sok volt mindig a sommás a pusztán. Azoktól is hallottam a nótázást, de legtöbbet az öreg szüleimtől tanultam. Édesapám katonadalokat énekelt, meg a betyárokról. Tőle ; még olyan huncutdkat is hallottam. Mind elénekeltem Budapesten. Édesanyámnak is, mint az aramycsengő, úgy dalolt a hangja. A ringatokat ő énekelte. Alig öt osztályt jártam. Menni kellett dolgozni. Gyenge kis lányka voltam, a szél is megfújt. Az orvos mondta édesanyámnak, hogy vegyen ki a napszámból, mert nem bírom a mezőt. Édesapám akkor parádéskocsis volt a her— Nem kellett azt ígérni, tudták: ha többet dolgozunk, többet kell kapnunk. Ez egyébként nem ment mindig simán. — Vissza tud emlékezni arra a napra, amikor elkezdték? — Egy hétfői napon kezdtük a munkáit. Anna-aknán, a főszállító vágatot építettük. De előtte, vasárnap éjjel, még az aknában dolgoztunk, nekünk kellett rendbe hozni a padozatot. Nézegetjük a korabeli fényképeket, újságkivágásokat. A fényképeken egyszerű, vidám emberek nevetnek a lencsébe, kicsit tomposak, kicsit esetlenek. Na, de inkább lapozzunk bele egy féltve őrzött könyvbe. »A döntő év ifjai«. Riportok Sztálinvárosból, Kamiéról, Inotáról, Mezőtúrról, Diósgyőrről. »Molnár István a fiatalok javát válogatta a feltárási csapatban és néhány tapasztaltabb, harmincon felüli vájárt. A három műszakban j összesen tizenhármán dolgoz- | tak. A csatát az első harmad J kezdte. A rohamcsapat ugyancégnél, Az ötös fogatot is ő hajtotta. Édesanyám sokszor volt belső szolgálaton. Tizennégy éves voltam, amikor bevittek a pusztáról a faluba. Édesanyám megegyezett a jegyzönével, hogy egy évig nem ád fizetést, amíg megtanít főzni, takarítani, meg miegymást. Megtanított. Sokszor mondta: jó kezed van, Terus- kám! Meg azért dicsért, mert minden sütemény receptjét az eszemben tudtam tartani. Mindig úri helyeken szolgáltam. Jó helyeim voltak. Gyerekeiket énekkel neveltem. Csak kérleltek az aranyosaim: — Térus néni, énékeljen! Az úttörők szeretnek. Meg az a drága tanár nénijük, aki hozzám vezette őket, amikor megtudta, hogy elestem és megrokkantam. Tíz éve volt! Azóta mindig jönnek. Boltba küldöm egyiket. A tüzelőt behordják, felmossák az otthonomat. »Terus néni, ki sem lát a világba« — kiáltja valamelyik. Máris rongyot, újságpapírt kerítenek, és kifényesedik nékem a kék ég. Teltek a hetek, hónapok. Terus mindig gyengébb lett. Nemsokára az újság gyászjelentés-rovatában olvastam a nevét: Borbély Teréz népi énekes... Utolsó útjára kísérte őt az úttörőőrs. Körülállták a koporsóját a piros nyakken- dősök. csak felkészült. Három sztahanovista vájár állt a sorba. Molnár István és két régi harcostársa: Tóbiás Ferenc és Sinkovits Gábor. Az első napokban munkahelyet kellett teremteni embernek és gépnek. Először csak maguknak, utána nyomban a rakodóknak. Tejfehér ködben törtek előre, szűz kőzetben. Kézzel rakodtak. Mindent tüzetesen átnéztek, csak a fúrókalapácsot nem vizsgálták át alaposan. Bíztak elődeikben, nem is gondoltak arra, hogy rossz lehet. Tévedték, a szerszámot ki kellett cserélni. Fél napot vesztettek. — Sebaj! Behozzuk... ' — biztatta a brigádot Molnár. — Annál jobban haladunk aztán. Ismét átgondolt mindent, mint parancsnok harc közben. Mindenekelőtt a fúrást akarta gyorsítani és egyszerűsíteni. Megváltozatta a gyutacsok sorrendjét és fordítva robbantott ...« — Tényleg ez történt? — Nem éppen szakszerű leírás, de a lényeg valahol itt Arató Piroska Egy Mer élete Irodalmi színpad Nagybajomban Á helybeli hagyományok ápolása melynek kutatását, emlékeinek föltárását a munkások művelődésének a szolgálatába állíthatják. Az irodalmi színpadok tagjainak a közösséggé formálódását is elősegítik a helyi hagyományok. Hiszen nemcsak a produkciókkal »vizsgáznak« együtteseink, hanem a csoporton belüli összetartozásukról és a közösséghez való viszonyukról is minden esetben számot kell adniuk. Ügy érezzük, a nagybajomi irodalmi színpad mindezeket figyelembe véve vállalta, hogy legközelebbi műsorát Gyergyai Albert munkásságának szenteli. Horányi Barna Beszélgetés a tanulókkal ’ Üj irodalmi színpad alakult és kezdte meg működését Nagybajomban. Vasárnap első előadásuk próbáját tartották már, a hét végén közönség elé is állnak, ötletesen választották ki első bemutatójuk anyagát: Horváth Teri színművész naplójából mutatnak be részleteket. Szerkesztett műsoruk a béke első napjait, a földosztást idézi föl. Az együttes irányítását Dánffy Sándor, a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja vállalta, s ahogy mondta: pártmegbízatásának hivatásszeretettel tesz eleget. Az együttes megalakulása azért is érdemel több szót, mert sajátos terveikkel, a helyi irodalmi hagyományok színpadi földolgozásával olyat vállalnak, amire nagy szükség van. Igaz, kezdetben nem is gondoltak arra, hogy helyben keressék műsoraik alapanyagát. De, amikor szóba jött Csokonai, Pálóczi, az élők közül Gyergyai Albert munkássága, a fiatalok szeme felcsillant. Felidézték, mit is tudnak a helyi hagyományokról. Rájöttek, nem tudnak eleget a nagybajomi irodalmi kincsekről, de közösen több és mélyebb ismereteket szerezhetnek. Lehet, hogy a provincializmustól való félelem is útját állta a helyi irodalmi hagyományok ápolásának, megszólaltatásának. Pedig ettől nem a témaválasztás miatt kell tartani: a poros provincializmus az előadás minőségében nyilvánulhat meg. A helyhez kapcsolódó művek átfoghatják egész földünket is. Ki mondja Csokonai somogyi ihletésű verseire, hogy provinciálisak? Vádolható-e Gyergyai Albert azért, mert Nagybajomról, szülőfalujáról írt könyvet Anyám meg a falu címmel? Nem kell félni ezektől a művektől azért, mert helyi kötődésűek, sőt vállalni kell őket, mert egyetemes értékűek. A többletet, a mondanivaló különleges érvényét azonban ki kell bontani a helyi hagyományok ápolása és megszólaltatása során. És nemcsak a nagybajomiak feladata ez. Ilyeneknek a vállalása még több irodalmi színpadot hívhatna életre, s valóban biztosítva látszik működésük ott, ahol a helyi hagyományokból is meríthetnek. Nemcsak az irodalmi hagyományokra kell gondolnunk, élő forrás lehet minden hagyomány, így elsősorban a munkásmozgalom, »Addig hajlítsd a fát, amíg fiatal!« Mély tartalma van ennek a régi közmondásnak, s alkalmazni lehet — és kell is — az élet minden. területén ... Hiszen a fejlődő, nyiladozó értelem sokkal fogékonyabb minden olyan kérdés iránt, mely a felnőttek egy részét talán közömbösen hagyja. Erről meggyőződhetett a napokban Vörös Vince, a somogysárdi pártvezetőség titkára, amikor osztály- főnöki órán az általános iskola tanulóival beszélgetett a község múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Mikor és hol épül majd ABC-áruház? A község régi, valamikor nagyon szép kastélyát mikor hozzák rendbe, hogy idegenforgalmi látványosság legyen az állami ménessel együtt? Az idős emberek elhanyagolt házait hogyan lehetne rendbe hozatni? Mikor lesz a községben törpe vízmű, a lakásokban egészséges ivóvíz? Záporoztak a kérdések, s bizony elég volt valamennyire válaszolni. Az eredetileg egy órára tervezett beszélgetés csaknem két óra hosszat tartott. — Megérte, nem volt fölösleges időtöltés. E beszélgetéssel, a föltett kérdésekkel, s a figyelmesen hallgatott válaszokkal a gyerekek azt bizonyították: nyitott szemmel járnak, nagy figyelemmel kisérik szülőfalujuk fejlődését és érdekli őket a jövő, So- mogysárd várható gazdagodása. Am nemcsak arról érdeklődtek, ami közvetve vagy közvetlenül saját életüket is érinti. Kíváncsiak voltak arra is, hogy épül-e az új iskolához tornaterem, van-e kilátás arra, hogy valamikor a tornateremhez fürdőmedencét építsenek. van. A robbantólyukat speciálisan helyeztük el, ezáltal nőtt a robbantás hatása, ami egy részt a leválasztott kőzet mennyiségének növekedését jelentette, másrészt ez a kőzet lövés után úgy helyezkedett el, hogy könnyebb volt a felrakodás, s módot adott közben más miunkák elvégzésére is. — Tehát nem volt egy perc megállás sem. — Minden azon múlott, ki tudják-e küszöbölni a holtidőket ... Babits András A komlói kőszénbányászat története című munkájában jelentős teret szentel a 100 méteres mozgalom elemzésének, s miközben megállapítja »A mozgalom jelentőségét főképpen a bányák egyenletes termelésével kapcsolatban kell keresnünk« egyebek mellett így ír a Molnár-féle technológia lényegéről: »A 100 méteres mozgalmat közelebbről tekintve megállapítható, hogy a kitűzött cél eléréséhez és felülimúlásához a Molnár-brigád nem alkalmaz semmi rendkívüli dolgot azonfelül, amit minden bányász tud. A különbség az általánossal szemben csupán az, hogy a termelésnek ezeket a racionális és technológiai követelményeit a brigádban vaskövetkezetességgel érvényesítik. Nevezetesen: a terveit napokra felbontva ismerik. Megfelelően karbantartott jó gépeket, főképpen megbízható rakodógépeket használnak, s a gépek erejét teljesen kiaknázzák ... A rendszerint 4 tagból álló csapat a legtökéletesebb összhangban dolgozik, nincs egyetlen perc, amely indokolatlan tétlenségben telne ét, amit a munkamenet tökéletes megszervezése kis is küszöböl... VIII. TALÄLKOZÄ% A MÜLTTAL Anna-aknán vagyunk, a valamikori nagy tettek színhelyén. Az üzemvezető, a főmérnök új emberek, legalábbis ahhoz újak, hogy itt lettek volna akkoriban. Molnár szótlanul jár-kel a frissen felmosott folyosókon, benéz, az aknászirodába, megtapogat egy-egy lámpát. Szép, de idegen minden. Kimegyünk az udvarra — autó autó hátán. Sétáljunk egyet. A műúton a város felé ballagunk, vörösre égett salak- kráterek mellett. A völgy aljú jellegzetes ipari táj: csővezetékek, kövek, elvadult növényzet. Fent, körben azonban csodálatos üde erdők zárják le a láthatárt. Balra, fent a hegy tetején, Zabák- bánya mesterien szép ívű vastornyai. Molnár István megáll: (Folytatjuk) Beszéltek arról is, miként látják a községben élő, és új környezetbe kerülő cigány- családok életének változását. Elmondták, hogy az egyik kis tanulótársuknak nem csupán az öltözködésében, hanem egyre , javuló tanulmányi eredményeiben is kifejeződik az új környezet kedvező hatása. A somogysárdi pártvezetőség helyesen ismerte föl: az ilyen beszélgetések nagy segítséget jelentenek az általános iskolások hazafias honvédelmi nevelésében. S ha szólnak a jelen gondjairól, meg a közös összefogással megvalósítható feladatokról, akkor már ifjúkorban fölkeltik bennük a közélet ügyei iránti érdeklődést. A pártvezetőség ezt a beszélgetést Somogysárdon a jövőben rendszeressé teszi. Hatása biztosan nem marad el, mert így megtudják a gyerekek, hogy a felnőttek — köztük szüleik is — menynyit fáradoztak az utak, a terek rendbehozatalánál,, a fák és virágok ültetésénél, ápolásánál. Így kötelességüknek érzik majd, hogy ők is védjék a közösség értékeit. A most kezdett beszélgetések legnagyobb haszna azonban a jövőben lesz. Amikor ezek a gyerekek, kinőve az iskolapadból, ifjúvá, felnőtté válva olyan emberekké formálódnak, akik mindenkor készek lesznek a köz érdekében valami hasznosat cselekedni. Sz. L.
