Somogyi Néplap, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-02 / 52. szám

o VILÁG PROLETÁRJAI. E G Y E S 0 '. JETEK) vy v. •>'■<./s'­Ara: 80 fillér SomomNéplap AZ MSZMf SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Vasút Tyumen olajához XXXII. évfolyam 52. szám 1976. március 2., kedd A tanácskozás hatodik munkanapja A XXV. kongresszus jóváhagyta az SZKP KB politikai irányvonalát Leonyid Brezsnyev vitazáró beszéde Alekszej Koszigin beszámolója a X. ötéves terv feladatairól Egynapos szünet után tegnap délelőtt a Kremlben folytatta munkáját az SZKP XXV. kongresszusa. Leonyid Brezsnyev, a központi bizottság főtitkára foglalta össze a beszámoló fölötti vitát. Ezután a XXV. kong­resszus jóváhagyta az SZKP KB politikai irányvonalát és gyakorlati tevékenységét. A küldöttek egyhangúlag elfogadták az SZKP KB beszámolóját, amelyet Leonyid Brezs­jobban elősegíti a kommunis­ták és egész népünk politi­kai aktivitásának és alkotó energiájának fokozódását. Engedjék meg, hogy ennek jegyében zárjam szavaimat. Ügy gondolom, hogy a köz­Az SZKF XXV. kongresz- szusa hétfőn délelőtt — mun­kájának hatodik napján — le­zárta a kongresszus az első két napirendi pont vitáját. A mindössze félórás délelőtti ülésen Gyinmuhamed Kuna- jev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja elnökölt. Bejelentette: az első két napi­rendi ponttal tehát a köz- K i kell emelni a felszólalók ponti bizottság és a központi nagy optimizmusát, magabiz- revíziós bizottság beszámoló- j ms. céltudatos hangját. Mind- jával — kapcsolatban 139 de- j ez az ügyünk sikerébe, a ter- '«gátus jelentkezett szólásra veink realitásába vetett szi- és 44 vitafelszólalás hangzott jar<j meggyőződésnek és an- el. A kongresszus megszavaz- I nak a fölismerésnek az ered­te az két napirendi pont | menye, hogy ha a párt kol­vitájának lezárását. Ezután azijektív bölcsességével kijelöli elnök fölkérte Leonyid Brezs- [ a C£jokat. kitűzi' saját maga a kongresszuson csakúgy, i Ságok és az összes pártszerve- mint az egész pártban, a j zet kollektív munkájának, kommunistákhoz méltó, alko- | együttes erőfeszítésének ered- tói munkastílus uralkodik. Egységesen és erőteljesen ményét. Mi akkor járunk el helye­sen, akkor járunk el lenini módon, ha eredményeink tu­datában, figyelmünket a még | meglevő fogyatékosságokra, a hallatták szavukat a proletár internacionalizmusról, a né­pek barátságáról és, a békéért vívott harcról. Ez a mi poli­tikánk és ettől nem térünk él. j megoldatlan feladatokra össz­pontosítjuk. Ügy gondolom, a kongresszus küldöttei egyet­értenek azzal, hogy az ügy- ilyen megközelítése mindennél nyev terjesztett elő. Jóváhagyták a központi revíziós bizottság beszámolóját is. A kongresszus nyilatkozatot fogadott el, amelyben követeli a világ különböző részein bebörtönzött kommunisták és más haladó személyiségek szabadon bocsátását. A küldöttek ezután meghallgatták Alek­szej Koszigin miniszterelnök beszámolóját a ....... , ...... Szovjetunió népgazdasága 1976-1980. közötti ZnaZT^U ieUeT°Ä- íejlesztésének fo irányáról. j folytatott vita jellege es tar talma mentesít a terjedelme­sebb záróbeszédtől. Ezután Viktor Grisin, a kb J politikai bizottságának tagja, I kz első napirendi ponttal kap­csolatos határozati javaslat el­készítésére szombaton alakí­tott 110 tagú bizottság meg­bízásából, felolvasta a határo­zati javaslatot. A kongresz- szus mind ezt, mind a. köz­ponti revíziós bizottság beszá­molóját jóváhagyó határozati javaslatot egyhangúlag — lelkes taps és éljenzés köze­pette — elfogadta. A kongresszus határozata nyevet, az SZKP KB főtitká­rát, az első napirendi pont előadóját, vitazáró beszédének elmondására. Az SZKP Központi Bizott­ságának főtitkára az alábbi vitaösszefoglalót mondta el. azoknak az elvtársaknak, akik I nagyra értékelték a beszá­Küldött elvtársak! ! mólót, s elismerő szavakkal A központi bizottság beszá- \ szóltak központi bizottságunk - molójának megvitatásában ! r°L politikai bizottságunkról, részt vettek minden köztár- 1 rólam és külföldi barátaink­j Az alábbiakban közöljük az SZKP XXV. kongresszusának I határozatát az SZKP Közpon- I ti Bizottsága Leonyid Brezs­nyev előterjesztette beszámo- Köszönetet mondok mind- | lójáról. ' >*A Szovjetunió Kommu­és az egész . ország feladatait, akkor megvalósulnak . ezek a célok, megoldódnak ezek a feladatok. saságunk képviselői: a köz­ponti bizottságok titkárai, a területi pártbizottságok titká­rai. felszólaltak munkások, kolhozparasztok, értelmisé­giek képviselői. A párt bél­és külpolitikája kérdésednek széles körét érintették. Nem kétséges, hogy az új központi bizottság, amelyet majd meg- I választunk, figyelmesen tanul- : mányozni fogja az elhangzott j észrevételeket, s figyelembe ' veszi majd őket munkájában is. Az általános vitáról szólva három mozzanatot szeretnék kiemelni. Szerintem ezek a es ról. De az a helyes dolog, ha eddigi sikereinket úgy te­kintjük, mint a párt vezető szervei, továbbá a pártbizott­nista Pártja XXV. kongresz- szusa elhatározza: Miután meghallgatta és megvitatta L. I. Brezsnyev \ elvtárs, az SZKP KB jőtit- : kára előterjesztésében az : SZKP Központi Bizottságá­nak , beszámolóját, a párt so- j ron levő bel- és kiilpolítilaii jeladatairól, elhatározza: 1. Teljes egészében helyesli a párt központi bizottsága politikai irányvonalát és gyakorlati tevékenységét. 2. Jóváhagyja az SZKP KB beszámolóját és javasolja minden pártszervezetnek, hogy munkájában érvénye­sítse azokat a tételeket és jeladatokat, amelyeket L. I. Brezsnyev vetett jel az SZKP Központi Bizottsága beszá­molójában.-* Augusztusban adták át a Tyumen és Szurgut közötti 700 ki­lométeres vasútvonalat, amely közvetlen szárazföldi össze- 1 köttetési létesít a nyugat-szibériai olaj- és földgázlelőhe­lyek. valamint a szovjet iparvidékek között. Az egyik nagy áteresztő képességű állomáson készült e felvételen jól lát­ható, hogy az olajmezők felé haladó szerelvények acélcsö­veket szállítanak, az onnan érkezők értékes nyersanyagok­kal vannak megrakva. A tartálykocsikból álló végtelen Sze­relvénysor is az olajmezökről tart a feldolgozó üzemek felé. Kádár János Grúziáitól visszaérkezett Moszkvába Kádár János, az MSZMP KB | első titkára és más grúz veze- küldöttségének vezetője a hét- tök. Kádár János megtekintet­végét Grúziában töltötte, ahol vendéglátója ‘ Eduard Sevard­nadze,. a ..Grúz Kommunista Párt első titkára volt. A szov­jet hírközlő szervek nagy fi­gyelemmel követték ezt a lá­togatást. Részlegesen beszámol­óié a XI. századi grúz építészét egyik remekét, az 1010—1029 között emelt Szveti—Choveli katadrálist, ahol egyebek kö­zött VI. Vahtang Gorgaszal, a városalapító király sírja van. Ezután Tbilísziöen a grúz ,ak a tbiliszi szovjet—magyar j népgazdasági kiállításra, rhajd Szabadságot a börtönben sínylődő hazafiaknak! Az SZKP XXV. kongresszusának nyilatkozata Az SZKP XXV. kongresszu­sa hétfőn elfogadott nyilatko­zatában hangoztatja: Az £ZKP XXV. kongresz- szusa kifejezve a szovjet kom­munisták. az egész szovjet nép , vánítja testvéri, megbontha- Kommunista Párt Központi tatlan szolidaritását a koiranu- ! Bizottságának titkárát és a nistákkal, az imperializmus és J többi paraguayi hazafit. • a reakció ellen folytatott küz- | A kongresszus erélyesen til­tokozik az Argentinéban, Bra­zíliában, Guatemalában, Habi­ban folytatott megtorlások és uruguayi kommunistát, L. Se regnit, az uruguayi Széles Front elnökét és más demok­ratákat, A. Maidant, a Para­guayi Kommunista Párt elnö­'.esfontosabbak. Mindenek- j akaratát, ünnepélyesen kinyil- | két, M. Sóiért, a Paraguayi előtt nagy megelégedéssel ál­lapítható meg, hogy a kong­resszuson felszólaló vala­mennyi küldött egyöntetűen helyeselte a központi bizott­ság politikai irányvonalát és gyakorlati tevékenységét. Tel­jes támogatást kapott a köz­ponti bizottság beszámoló­jában vázolt, a jövőre vonat­kozó irányvonal is. Elvtársak, ez azt jelenti, hogy sok milliós pártunk — amelynejí- akaratát mi itt ki­fejezésre juttatjuk — eszmei­leg és politikailag összeforrot­tan. egységesen fogadta a XXV. kongresszusát. Ki kell emelni -a vita rend­kívül konstruktív7, tárgyszerű és elvszerü jellegét. Az előző ötéves terv eredményeinek komoly elemzése, a párt és az ország jelenének és jövőjének átgondolása, fejlődésünk szá­mos problémájára vonatkozó érdekes javaslatok, saját te­vékenységünk önkritikus, kö­vetelményeket támasztó meg­közelítése — ezek az itt el­hangzott beszédek legfőbb, jellemvonásai. delem minden harcosával, mindenekelőtt pedig a fasiszta ' megtorlások áldozataival,! | azokkal, akik koncentrációs tá-1 borokban és börtönökben síny­lődnek, akik kegyetlen kínzá- J sokat szenvednek el. A kongresszus teljes határo­zottsággal követeli Luis Corva- í lármák, a nemzetközi kommu­nista mozgalom kiemelkedő ! személyiségének. a Chilei . Kommunista Párt főtitkárá­nak. J. Cademartorinak és J. Monteznak. a Chilei Kommu- ! zel nista Párt vezetőségi tagjainak, | E. Poncénak és C. Lorcának, ' a Chilei Szocialista Párt ve-1 A kongresszus erélyesen el- zetőinek és a népi egység [ítéli a kommunisták — a béke más személyiségeinek — a ' és a népek biztonságának kő- chilei fasiszta rezsim foglyai- I vetkezetes védelmezői, a dói­nak —, kommunistáknak, szó- j gőzök érdekeiért az emberiség cialistáknak, minden hazafinak J jobb jövőjéért folytatott küz- és demokratának a szabadon delem legönfaláldozóbb harco- bocsátását. I sai — üldözését és a velük A kongresszus követeli: bo- I szemben alkalmazott diszkri- rs&rsák szabadon J. Perezt és | minációt. A kongresszus legtel- J. Masserát, az Uruguayi Kom- J jesebb támogatásáról biztosítja Ez pedig azt jelenti, hogy 1 munista Párt Központi Bízott- I a forradalmi felszabadító moz­ságának titkárait, minden | galom meghurcolt részvevőit és hőseit, testvéri üdvözletét küldi nekik. A kongresszus támogatja és helyesli Leonyid Brézsnyev- nek, az SZKP Központi Bizott­sága főtitkárának azt a javas­latát, hogy Moszkvában állít­sanak emlékművet a nemzet­közi kommunista, munkás, és nemzeti felszabadító mozgalom hőseinek — azoknak az önfel­áldozó harcosoknak, akik a nép boldogulásáért, az osz­tályellenséggel vívott harcban vesztették életüket. A kongresszus felhívja a vi­lág összes kommunistáit, vala­mennyi ország dolgozóit, a társadalmi és a politikai szer­vezeteket, hogy még tevéke­nyebben kapcsolódjanak be abba a harcba, amelynek cél­ja, hogy megszüntesse a hala­dás. demokrácia és szocializ­mus élenjáró erői elleni ter­rort és megtorlást, s kiszaba­dítsa a reakció valamennyi foglyát. Az SZKP, a szovjet szocialis­ta köztársaságok szövetségének népei a jövőben is töretlenül követik a nagy és nemes célo­kért küzdő harcostársak iránti tevékeny szolidaritás lenini ha­gyományait, mindenkor hűek lesznek a proletár internacio­nalizmus ügyéhez” — hangsú­lyozza a nyilatkozat. terror ellen s követeli, hogy ezeknek vessenek véget. A kongresszus támogatja mindazokat, akik síkraszállnak Spanyolország . és Indonézia népeinek igazságos ügye mel­lett. Támogatja továbbá a dél- afrikai nemzeti felszabadító mozgalom résztvevőit, a pa­lesztinéi hazafiakat, akik né- a szent jogáért harcolnak, hogy saját függet­len államot teremthessen. barátsági nagygyűlésről es Kádár János ott elhangzott beszédéről. A moszkvai televí­zió vasárnap esti híradója filmbeszámolót közölt Kádár János grúziai látogatásáról. A híres grúz hadiút mentén, a Kaukázus magas bércei kö­zött Tbiliszitől 22 kilométerre állt sok, évszázaddal ezelőtt a hajdani főváros, Mcheta. Va­sárnap délelőtt oda látogatott el Kádár János, az MSZMP KB első titkára, az SZKP XXV. kongresszusán részt ve­vő magyar pártküldöttság ve­zetője. Ott volt Rapai Gyula. ! a tbiliszi állami művészeti akadémiára látogatott. Vasárnap délben a Grúz Kommunista Párt Központi Bizottsága az Arajvi-szálló kü­löntermében díszebédet adott a magyar pártküldöttség veze­tője tiszteletére. Az ebéden Eduard Sevardnadze. Leonyid Szmirnov és Kádár János po­hárköszöntőt mondott. Kádár János vasárnap a ké­ső délutáni órákban a tbiliszi repülőtéren vett szívélyes bú­csút vendéglátóitól, s TU— 134 á jelzésű, különrepülőgépen visszatért. a KB titkára és Gyenes And­rás, az MSZMP KB titkára — ; Nemeth Karoly, az MSZMP ___ , . i ■ 1 ,, . Politikai Bizottságának tagja, m oszkvai nagykövete, s elki-f - ­sérte Kádár Jánost a látoga­^JlTVld. SzmlJnov’ azjaz SZKP XXV. kongresszusán SZKP KB tagja, a Szovjetunió résztvevő magyar pártküldött­Minisztertanácsának elnökhe- ) sag tagjai _ vasárnap dél­l yettese, Eduard Sevardnadze, j előtt látogatást "tettek az 1. a Grúz Kommunista Párt KB 1 számú moszkvai méntelepen. Moszkva — kongresszusi palota- fl magyar és a jugoszláv pártküldötfség találkozója A Kádár János vezette ma­gyar és Sztane Dolanc vezette jugoszláv pártküldöttség hét­főn Moszkvában, a kongresz- szusi palotában találkozott. A küldöttségek nyíl#, elvtársi légkörű megbeszélést folytat­tak az MSZMP és a JKSZ kapcsolatairól, a két ország együttműködéséről, valamint a nemzetközi helyzet és a nem­zetközi kommunista, és mun­kásmozgalom időszerű kérdé­seiről. (MTI) Magyar párt küldöttség utazott Rómába Hétfőn Rámába u lakott a Magyar Szocialista Munkás­párt küldöttsége, amely Sza­kait Józsefnek, az. MSZMP Központi Bizottsága tagjá­nak vezetésével részt vesz az Olasz Szocialista Párt holnap, szerdán kezdődő 30. kongresz- szusán. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents