Somogyi Néplap, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-13 / 37. szám
Beethoven-est «■VérBBegény«; azaz csekély számú közönség előtt a zene- irodalom óriását, Beethovent idézte a Kaposvári Szimfonikus Zenekar a legutóbbi bérleti hangversenyen. A provinciális ízű megnyilatkozás tettvágyat, a zene szeretetét sugallta, de csak időnként jutott el a beethoveni muzsika mélységéig. Voltaképpen ismerni, örülni, dicsérni szeretne a krónikás, hiszen a hazai vállalkozás mindig közelebb áll a szívéhez. Föl nem adhatja elképzeléseit, de annak sincs sok értelme, hogy nem is túl magas, de valós okból mégis elérhetetlen mércét állítson. Mit tehet? Szólhatna a műsor átgondolt, művészi kialakításáról; mit ér vele, ha • a megvalósítás sok kívánnivalót hagyott maga után? Kiemelhetne jól hangzó, együttműködő hangszercsoportokat, de játékuk értékét elhalványítja a zenekari egység hiánya. A görög mitológia egyik titánja, Prométheusz személyiségének állított emléket a zeneköltő azonos című nyitányában — mely a műsor első számaként hangzott fel —, 6 Prométheusz nem más, mint a természeti és szellemi nehézségekkel dacoló emberi akarat és teremtő erő jelképe. Zenekarunk — Merényi Györggyel az élén — birkózott a művek átható szellemével; a dacoló emberi akaratról tanúságot tett, az újrateremtő erő azonban még mindig nem a sajátja A programból — a fenti hasonlat ellenére — a Pro- métheusz-nyitány ragadott meg leginkább. Bevezető, lassú zenéje, és későbbi részletei — különösen az erőteljes basszus és a fúvóskar révén — emlékezetes összképet nyújtott. Kár, hogy a C-dúr zongoraversenyre már nem futotta az erőből. Pertis Péter helyett Nagy István zongoraművész igyekezett meghódítani ezt a zenét, de néhány szép, lírai részlettől eltekintve mintha még ő maga sem nőtt volna föl a műhöz. Eljátszotta, és meglehetősen gyenge zenekari »támogatással«. Az első tétel még úgy-ahogy elfogadható volt, bár már itt is szembeötlőit a vonóskar halvány felkészültsége, a hangszeres tudás gyengesége. A csodálatosan szép második tétel megszólaltatására csak ilyen elmarasztaló jelzők illenek: álmos, avítt és lehangoló, lélektelen előadásmód; erőtlen, széteső játék. Néha csak láttuk — és nem hallottuk: —, hogy a zenekar is játszik. A harmadik tétel tempóvételét dicsérhetjük' — s az egész műből a zeneiséget, a művészi átélést, a szellem áradását hiányoltuk. Beethoven VIT. szimfóniája nem most tette először próbára zenekarunkat. A zene birtoklása azonban ezúttal is csali részben sikerült. Merényi György érezte a zenét, de sajnálatos módon nem érzékelte zenekara adottságait, amely lejátszotta a kottát, ám a borongós hangulatú második tételben — a már említett és megerősített basszus együtt- hangzása jóvoltából — ennél többet is adott, helyenként élményt szerzett. Az együttes erejét — újra ki kell mondanunk — meghaladja ez a mű, amelyről igaz: a lendület, a ritmus az éltető eleme, de attól még őszinte, mélyről fakadó muzsika is, melyet a hangszerekkel küzdés közepette képtelenség stílushűen, érzelem-gazdagon visszaadni. Prométheusz ezen a hangversenyen csak tüzet hozott, de nem tudta megtanítani az embereket e tűz felhasználására. J. B. Móricznak nagyon hitiem Olvasóvá érés» Határozott vanású, szép öregember mesélte egyszer egy Marcali környéki faluban: — ... megfogtak maguknak a könyvek. Solohov regényei, Veres Péter írásai, a természettudományos művek. Egyszer csak gyanúsan fáradtnak éreztem magam, amikor vasárnap a nagymisére kellett volna készülnöm. Otthon maradtam Móricz lelkes cikkét olvasni a 19-es somogyi tavaszról, amelyről én addig nem sokat gondolkodtam. Én akkor már Móricznak nagyon hittem, hisz sok igaz írását olvastam. A könyvszeretet szólt szavaiból. Tisztelet azok iránt, akiknek tudásából, életismeretéből és nem utolsósorban tehetségéből regény, ismeret- terjesztő mű írására is futotta. Mert nemcsak az a tanító, aki az iskolában a katedrán áll. Az is, aki nem közvetlen valóságában, hanem szinte testetlenül, a gondolataival áll elénk. Nyomtatott sorokkal. Ha kérdeznék, nem tudnám megmondani, hogyan fogtak meg maguknak a könyvek. Pedig olykor az ellenkezéssel is dacolnom kellett: 1 — Már megint olvasgalódsz? S ebben a gyakorító tolda- lékú igében az is benne volt: olvasgalódsz, tehát nem csinálsz semmit. Semmi hasznosat. És tulajdonképpen volt is ebben valami racionalitás, valami praktikus igazság. Tű- tulajdonképpen a valóságnak csak az a része jutott el hozzám, amelyet a könyvek közvetítettek. Noha körülöttem sistergett egy másfajta valóság, a másfajta igazságaival. A konkrét világ. Ezt a gyakorlati tájékozódást később — jóval nehezebben — tudtam pótolni. A gyerekkorban kö- .rülvevő világ tárgyait, a dolgok összefüggéseit fölismerni vagy azonosítani. Mégis — azt hiszem — szerencsésebb volt ez így, mintha leszoktam volna az olvasásról. Vajon hányán tették le a könyvet a kezükből örökre? Nem tudni. De az olvasóvá nevelésben azt is föl kellene mérnie minden népművelőnek, könyvtárosnak, pedagógusnak: a gyerek otthonában milyen becsülete van a könyvnek? Mert az ügy sikerre csak akkor számíthat, ha — de leszoktunk róla! — az agitáció erejét is kihasználjuk. Egy másik, havas fejű öregember is megnyilatkozott nekem néhány évvel ezelőtt: — Aratósztrájk előtt adta a kezembe az első nyomtatott könyvet — könyvet? füzetet! — egy magvető. Egy vándor agitátor. Bizony, én azóta apostolnak tisztelem... Én nem tudom, minek tiszteljem első tanítómat, a közkatona nevű Kovács Istvánt. Semmi apostoli nem volt benne. Élete végéig az volt, aminek szegődött: az oktatás közvitéze. A mesekönyvek után Gárdonyi műveit nyomta a kezembe, s nem sokkal utána már Karinthy Frigyes szikrázó szatíráit, humoreszkjeit. Ez utóbbiakat értettem is, nem is — de azért, tetszettek. Így kezdődött. Gyanítom; másnál is így indult valahogy. S egyszer csak azt veszi észre az ember, hogy egy-egy könyv nem engedj tovább a könyvesboltban vagy a könyvtárban. Számomra ismeretlen nevű Jró — Jurij Ritheu — regényének már a címe is megfog. Ez: Mert ez a föld nem kell senki másnak. Motoszkál bennem. A hazaszeretet regénye lehet, olyan kifejező ez a cím, lehet sejteni belőle. Azt is, hogy zord kis földdarab lehet, nen> küzdenek értek mások. De akik lakják, minden rögéhez kötődnek. És az a jó, az a melegítő érzés, hogy ebben az országban már több mint kétmillió ember álldogál így, egy-egy könyv előtt. Vagy talán még több. Hiszen az előbbi adat csak a könyvtárokba beiratkozottakat foglalja magában. L. L. — Halló, Titica? — Te vagy az, Afrodita? Mit csinál a kicsi? — Jól van ... Taxival gyere a kórházba! — Afrodita! Mondott már valamit a fiú? Mondta már hogy apuka, anyuka? — Azt mondtaj hogy »Na- bukodonozor«... Nevetséges vagy. Hogy beszélhetne egy tíznapos gyerek? Siess! Titica Leustean befejezte a telefonálást és elindult a kórházba. Odahaza ezalatt ádáz háború kezdődött a meghívott rokonok és a minden jóval megrakott asztal között. A frizsiderben több üveg ür- mös hült, a szobában pedig Afroditát és a kis Drag őst várták egyre türelmetlenebbül — annál is inkább, mivel gyomrukat veszettül mardosta az éhség. Majd fölfalták az asztalt sóvár tekintetükkel. Titicáék azonban késlekedtek. A várakozás lázában az izgatott nagynénik sürögtek- forogtak, beszéltek. — Ha Titicára hasonlít, az kész szerencsétlenség — suttogta bizalmasan az egyik néni az egyik bácsinak. Mindketten Afrodita Leus- tean közvetlen rokonai voltak. — Csak Titicára hasonlítTörténelemóra a Vármúzeumban \ A mátyásföldi általános iskola hatodik osztályos tanulói egyik történelemórájukat a Budapesti Történeti Múzeumban ^ártották. A tanulók az elméleti órák után tanáraik vezetékével ismerkedtek a magyar történelem emlékeivel. Gondozzák a vérzékenyeket Vissza az életbe A kutató orvosok rep-i rezentatív fölmérések alapján kimutatták, hogy tízezer lakos közül egy szenved vérzékenységben, ahogy a tudomány nevezi, hemociliában. Erről a betegségről, mely az emberi életet képes legyűrni, ritka előfordulása miatt keveset beszélünk. Pedig tudnunk kell róla. Ugyanis nem elég az alapos orvosi gondozás, társadalmi segítségre is szorul az ilyen — hangsúlyozzuk, kis számú — beteg A vérzékenységet már az egyiptomiak is fölismerték, de még néhány évtizede is kevés ilyen beteg érte meg a felnőttkort, vagy szellemi, testi fogyatékosként élt. Ma a Nemzetközi Hemofilia Társaság fogja össze és irányítja az Egészségügyi Világszervezetem, az országos bizottságokon keresztül a gondozást. A társaságnak hazánk is tagja. A kaposvári megyei kórház vérellátó osztálya, a vérellátó alközpont is bekapcsolódott ebbe a munkába. Somogybán 1974 óta van hemofiliagondo- zás. tartanak nyilván, őket ellátták Igazolvánnyal is, hogy — főleg balesetkor — azonnal j megfelelő kezelésben részesül- h essenek. Az egyik hemofiliás beteg elmondta: azóta tudják a szülei, hogy vérzékeny, mióta megtanult állni. Sajnos, gyakran. hiányzott az iskolából, kezelésre szorult. A külső behatások veszélye védekezésre kényszerítette, gyerektársaitól visszavonultan élt. Felnőtt emberré lett, azóta Kaposváron megkezdődött a hemofilia- gondozás, ennek révén megszűntek benne a gátlások, dolgozik, már házas. Bizton- ságérzése kialakult, mert tudja, hogy a kórház vérellátó osztályán ott van a gyógyszer, a vérből készült, mínusz harminc C fokon tartott készítmény, amely segít rajta. Nemcsak a betegség különös, hanem a véradóik véréből készült gyógyszer is. Csak teljesen friss vérből és megfelelő laboratóriumi körülmények között állítható elő, mivel a vér alkotóeleme, melyet felhasználnak, gyorsan bomló. Tehal a vidéki véradások nem alkalmasak arra, hogy a palackomba gyűjtött vérből gyógyszert nyerjen á hemofi- liagondozás. Az iménti betegnek, ha most . lenne kisgyermek, már az iskolából sem kellene any- nyit hiányoznia. Sőt, a kaposvári kórház és a tanítóképző főiskola együttműködési megállapodása szerint az ápolásra kényszerült beteg gyerekeket a fiatal pedagógusjelöltek korrepetálják a gyermekosztályon. A társadalmi segítség idáig is eljutott. És mégnem is említettük a sok szakorvos és a pszichológus közreműködéséi, aki a személyiség ki- bor. takoztatásábain, a társadalmi beilleszkedésben nyújt támogatást. Végül: mi a betegség »prognózisa«? A genetikatudomány abban, hogy ez a ritka betegség még kevésbé forduljon elő, közrejátszhat-e? Igen, főleg a helyes pályaválasztás segítségévek Horányi Barna Csupán egy adat arról, hogy . a kis számú beteg ellenére milyen széles körű összefogásra van szükség: a hemofilia betegségben szenvedő ember foghúzás esetén — azon kívül, hogy ez a beavatkozás egyheti kórházi gondozást igényel — olykor negyven, ötven véradó véréből készült gyógyszert kap. A gondozás célja, hogy a társadalomban teljes értékű emberként dolgozhassanak, élhessenek ők is. Mi a betegség lényege? Dr. Tarján László osztályvezető főorvos és munkatársa, dr. Feketéné dr. Béri- fai Anikó, a somogyi hemofi- Uagondozás úttörői így foglalták össze: — Az úgynevezett VIII. faktor »termelésétől« függ, hogy az emberi szervezetben a véralvadás normális-e vagy sem. A hemofiliát tehát ennek a faktornak a hibás működése idézi elő. Genetikai öröklöttsége az X kromoszómához kötődik. A férfiak X és Y kromoszómával rendelkeznek, a nők X—X párral Mivel a férfiak egy X kromoszómával rendelkeznek, a he- mofilia-betegség gyakoribb náluk, a nők inkább ,a betegség hordozói. Nézzünk egy példát. A férfi X- kromoszómája beteg, a nő — házastárs esetén éle- mezzük — ép X kromoszómával rendelkezik. Mi történik az utódláskor? Fiúgyerek születésénél a betegség nem öröklődik, viszont a kislány a betegség hordozójává válhat, ami azt jelenti, hogy az ő gyerekében már a betegség ismét megjelenhet. Somogybán tizenhat, hemofiliában szenvedő embert Mihail Joldea Tévedés hat — dörmögte egy másik nagynéninek a fülébe egy másik nagybácsi, aki Titica rokona volt. Végre megérkezett a boldog család. Apa, anya és a kis Dragos. A rokonok elragadtatott üvöltése fölébresztette az ifjú Leustersnt és ő is üvölteni kezdett, hogy szinkronban legyen a többiekkel. — Jaj de édes! Kiköpött apja! — kiabált az a néni, aki néhány perccel ezelőtt még azt suttogta a bácsi fülébe, hogy ha a gyerek az apjára hasonlítana, kész szerencsétlenség lenne. Titica kidüllesztette a mellét. — Tisztára az anyja! — szólalt meg az a bácsi, aki az előbb a nagynéninek azt dörmögte a fülébe, hogy ha a gyerek az anyjára hasonlít, akkor neki csavargó legyen a neve. A többi rokon is fifty-fifty szélhámoskodott: »a szeme Titicáé, a szája Afroditáé«. Egy unokaöccs, aki haragban volt a gyerek anyai nagyapjával, most — hogy kiengeszÖtvöskiállííás az elektroncsőgyárban Portrék rézlemezen Évek rendeznek Kaposvári Elektroncsőgyár ebédlőjében képzőművészeti kiállításokat. Eddig többnyire festményeknek, grafikáknak adott helyet az ebédlő. Most vörösrézből készített alkotásokkal ismerkedhetnek a dolgozók. A fiatal székesfehérvári képzőművész, Jaskó Éva ötvösmunkái hívják föl magukra a figyelmét az ebédlő kiállítási falán. És hogy valóban fölhívják magukra az emberek figyelmét, bizonyítják a vendégkönyvi bejegyzések. Brigádok, egy-egy üzemrész dolgozói írták be véleményüket — áltálában dicsérő soraikat — a művész alkotásaival kapcsolatban. Jaskó Éva amatőr. Munkáinak többségét az útkeresés jellemzi, gyakran fordul a már ismert, mások által más műfajban, vagy más anyaggal telje az öreget — azt mondta, hogy a kis Dragos szakasztott anyai nagyapja. Mire persze az apai nagyapát ■majd megütötte a guta ... — Ó, de sikerült kölyök! — Milyen cukor! — Micsoda férfi lesz! Megbolondulnak érte a lányok. — Ó, ez a szájacska! — Ó, ezek a szemecskék! Az általános lelkesedés kellős közepén, amikor mindnyájan elhelyezkedtek- az asztal körül, váratlanul megszólalt a csengő. Titica — gőgösen, mint egy kakas — fölállt az asztaltól és ajtót nyitott. Borzas hajú, szakállas férfi rontott be. Mögötte egy nő nyomakodott a szobába, a kezében kis batyu, amelyből éles visítás hallatszott. — Uram — lihegte a férfi —, tévedés történt! — Tévedés? — Titica komoran fölvonta a szemöldökét. — Ugyan miféle? — A nagy sietségben önök elvitték a kislányomat...’ Én most elhoztam az önök kisfiát. Halálos csend támadt. A két gyereket kihámozták a pelenkából, hogy ellenőrizzék. kinek micsodája van, azazhogy: ki kicsoda. Románból fordítottá: Zahemszky László készített témákhoz. Szívesen választ a mitológiából. A rézdomborítással készült tálakon ott láthatjuk Európa elrablását, a faunt és a nimfát, a teremtést. Munkái egy részén látható, hogy szívesen tanulmányozza a grafikusok alkotásait. Lovas lányalakja Reich Károly portréit idézi. A tálak visszatérő motívumai a szőlő, a szüret, az évszakokat idéző jelképek. Szívesen készít portrékat. Köztük néhány a már érett művész keze nyomát hordozza magán. Érdekes kísérlete, hogy a rézzel mint anyaggal visszaadja az emberi arc jellegzetességeit. Különösen a környezetében élő emberek arcát sikerül »rézbe mintázni«. Legjobb portréi az András, az Ági című. Kevésbé sikerült visszaadni a Bartók-portréban vagy a Római fejben az egyéni vonásokat. Az elektroncsőgyár! kiállításhoz rövid, kézzel írott bemutatkozást is mellékelt a fiatal művész. Ebben elmondja, hogy a portré a kedvenc műfaja. A rézdomborításos portré nem kitaposott út a képző- művészetben. Elképzelhető, hogy az útkeresés után ez lesz a fiatal művész, Jaskó Éva erőssége. Elhatározta, hogy megtanul hegeszteni, és később ponthegesztővel készíti portréit. Húsznál több alkotása látható a kiállításon. Mindezek változó témájúak, és változó értékűek is. Az azonban bizonyos, hogy Jaskó Éva mesterségbeli tudásának alapja van. Ismeri az anyagot, amely- lyel dogozik, művészi elképzeléseinek megvalósítását serkenti. S. M. Somogyi Néplap
