Somogyi Néplap, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-10 / 34. szám

) Véiet ér! az FKP kongresszusa (Folytatás az L oldalról) új, atlantista jellegű »-Német —római Szent Birodalomba« olvasszák be Franciaországot. Most az a feladat vár rájuk, hogy megnyerjék a dolgozók millióit. Ezt elsősorban azzal érhetik el, ha élére állnak mindennapi küzdelmeiknek, a nyomor és az igazságtalanság elleni harcuknak. Ki kell bontakoztatni a szé­les körű népi tömörülést, s meg kell erősíteni a baloldali pártok egységét, amely ennek a tömörülésnek a tengelye, és »igazi harci szövetséggé kell változnia. Ezzel készítjük elő annak feltételeit, hogy hol­nap, amikor majd részt ve­szünk az ország ügyeinek irá­nyításában, azért munkálkod­hassunk, hogy továbbfejleszt­hessük a demokráciát, amíg az ki nem teljesedik a szo­cializmusban« — fejezte be a beszédet Georges Marchais. Mintegy kétszázezren vettek részt vasárnap délután azon az ünnepségen, amelyet a Le Bourget repülőtér melletti ki­állítási csarnokban rendeztek az FKP XXII. kongresszusa tiszteletére. Georges Marchais, az FKP főtitkára, beszédében hangsúlyozta: a kongresszus történelmi jelentőségű volt, mert bátor és realista távla­tokat nyújt a francia nép szá­mára, s megmutatja, hogyan lehet kijuttatni az országot a válságból, hogyan lehet igaz­ságos és szabad társadalmat teremteni. Marchais rámutatott, hogy a kongresszus egyhangúlag ál­lást foglalt a szocializmushoz vezető demokratikus, út mel­lett. Aláhúzta, hogy a nép nagy többségének egyetértésé­vel kell megteremteni azt az új társadalmat, amelyben a dolgozó nép gyakorolja' majd a politikai hatalmat. ' A L’Humanité hétfői vezér­cikkében Andre Wurmser rá­mutat arra, hogy a kongresz- szus világosan leszögezte: a kommunisták célja a szocia­lizmus megvalósítása Fran­ciaországban. Ehhez olyan stratégiát Javasolt, amely megfelel a mai körülmények­nek és adottságoknak. E kongresszus után a reakció nem tudja majd elhitetni a franciákkal a kommunistael­lenes rágalmakat. A párt ere­jének növekedése most gyor­sabb üteművé vált, mint az utóbbi harminc év alatt volt. Nem véletlen, hogy a kom­munisták száma már elérte a félmilliót. Az országban is mély változások mennek vég­be. Eljött az az idő, amikor a nem proletárok is fölismerik: érdekeik nem ellentéteseit a munkásokéval, hanem a kö­zös program ellenfeleinek az érdekeivel ütköznek. WalÉeim megkezdte canberrai tárgyalásait » Kurt Waldheim ENSZ-főtit- kár hétfőn Sidney bői megér­kezett Canberrába, s azonnal megkezdte tárgyalásait And­rew Peacock ausztráliai kül­ügyminiszterrel. Külügyi for­rások szerint a kelet-timori helyzetet vitatják meg. Ezt megelőzően — még Sidneyben — Waldheim tanácskozott Vittorio Winspeare Guicciar- dival, az ENSZ-főtitkár timpri különmegbízo ttjával. Waldheim hivatalos ausztrá­liai látogatása három napig tart. Angolai hadijelentések Újabb városok szabadultak föl A kereszténydemokrata vezetőség ellenkezése ellenére Moro kisebbségi konséayt alakít Leone köztársasági elnök vasárnap este magához kéret­te Aldo Moro kijelölt minisz­terelnököt és sürgette: ala­kítsa meg kisebbségi keresz­ténydemokrata kormányát. E közbelépés arra, indította Mo­rét, hogy — félretéve utolsó kétségeit — megalakítsa az »egyszínű« kisebbségi kor­mányt, a kereszténydemok­rata vezetőség nagy részének ellenzése ellenére is. A Quirinale-palotában han­goztatják: a köztársasági el­nök a pénzügyi és gazdasági helyzet súlyosságára utalva sürgette a kormányalakítást. Leone közbelépése pedig vi­lágossá tette, az államfő nem Agostinho Neto, az MPLA vezetője méltatja a sikereket. Az ADN hírügynökség va­sárnapi tudósítása az Angolai Népi Köztársaság nemzeti hadseregének újabb sikereiről számol be. Az ország legésza­kibb részén fölszabadították Santo Antonio do Zaire kikö­tővárost. Délen felszabadítot­ták a fővárostól 550 kilomé­terre fekvő Altó Hama váro- sáfT amely két stratégiai fon­tosságú útvonal keresztező­désénél található. A TASZSZ hírügynökség arról számol be, hogy noha a harcok még dúlnak, az an­golai nép hozzálátott a nem­zetgazdaság helyreállításához. A kormány — a hallatlan ne­hézségek ellenére — gondos­kodik a lakosság élelmiszer­ellátásáról. A cikkíró beszámol arról is, hogy az Egyesült Államok és több nyugat-európai ország gazdasági blokádot szervezett a fiatal köztársaság ellen. Az Európai Gazdasági Közösség (Közös Piac) tagországaiban zárolták az angolai letéteket, és nem szállítják a már ki­fizetett árukat, amelyeknek többsége a dél-afrikai kikö­tőkben vesztegel. Az Egyesült Államok megszüntette angolai kávévásárlásait, a Gulf Oil társaság abbahagyta a kőolaj feltárását Kábinda tartomány­ban. Hetvenezer ember tüntetett Barcelonában A spanyol hatóságok min­den tiltó rendelkezése és a rendőrség szinte teljes állo­mányának felvonultatása el» lenére megtartotta vasárnap­ra meghirdetett tüntetést Bar­celonában a katalán demok­ratikus ellenzék. A hírügy­nökségi beszámolók szerint a város több pontján sok ezer tüntető gyűlt össze, s elin­dulva a városközpont felé, szabadságot és amnesztiát, va­lamint autonómiát követelő jelszavakat kiáltoztak. A rendőri alakulatok könnygázgránátokkal, füst- bombákkal és gumilövedékek­kel támadtak’ a menetelőkre. Több helyen szemtől szem­ben is összecsaptak a felvo­nulók és a rendőrök. A megmozdulásban — becs­lés szerint — mintegy hetven­ezer ember vett részt. Gyorsa! ülöm, milliárdos nyereség (Folytatás az 1. oldalról) Az Ózdi Kohászati Üzemek folya matos- acélöntőművében, valamint rúd- és dróthenger­művében ugyancsak eredmé­nyes intézkedéseket tettek a korábbi elmaradás fölszámo­lására. A melegüzemi próbák •'.'keresek voltak, a rúdsoron n”, üzembe helyezés is megtör­tónt, a drótsoron némi késés­sel kezdődtek meg az üzemi próbák. Az ózdi kohászati üzemek acélgyártásának oxigénes in- tenzifikálással történő fejlesz­tése nem halad a kívánt mér­tekben. A KGM intézkedett a főként előkészítési hiányokból származó problémák megoldá­sára. Március 22-én kezdődik a ('orvalán elleni per Juaquin Ruz-Gimenez ügy­véd, az illegális spanyol ke­reszténydemokrata ellenzék vezetője, Luis Corvalán egyik védője az NDK ' televíziójá­ban elmondta: Santiagóból származó — meg nem erősí­tett — értesülései szerint már­cius 22-én kezdődik a Chile:' Kommunista Párt főtitkára elleni per. hajlandó beleegyezni a parla­ment feloszlatásába — addig, amíg a pártok ezt egybehang­zóan nem kérik tőle, illetve, amíg van bármilyen más le­hetőség. Így Moro jelenleg a kormánylista összeállításán dolgozik. Várható, hogy hamarosan bejelenti új kormánya meg­alakítását. Előtte találkozik még a CGIL—CISL—UIL szakszervezeti csúcsszövetség vezetőivel is. * * * Rómában még el sem ültek a CIA-botrány által fölvert hullámok, újabb korrupciós ügy leleplezése vet árnyat az országot kormányzó politikai körökre: a Lockheed ameri­kai repülőgépgyártó vállalat vesztegetései. A cég közvetítői útján 1970-ben 2 millió dol­lárt fizetett Gui keresztény- demokrata és Tanasi szociál­demokrata — akkori — had­ügyminisztereknek azért, hogy Olaszország 14 Hercules C— 130-as típusú katonai szállító repülőgépet vásároljon. Mind­ezt most az amerikai szenátus vizsgáló bizottsága hozta nyil­vánosságra. A vesztegetés tényét a két érdekelt miniszter cáfolja, a leleplezés azonban részletek, és adatok tömegét tárta föl, s dokumentumokkal igazolja állításait. Közlemény Pedro Piresnek, a Zöld-foki Köztársaság miniszterelnökének magyarországi látogatásáról Lázár Györgynek, a Magyar! A Magyar Népköztársaság Miniszterta- j Minisztertanácsának elnöke nagyra ertekelte Guinea-Bis­sau és a Zöldíoki-szigetek Af­rikai Függetlenségi Pártja, a Zöld-foki szigetek népének a gyarmatosítás és az imperia­lizmus ellen vívott áldozatos harcát, azokat a törekvéseket, Népköztársaság nácsa elnökének meghívására Pedro Pires, Guinea-Bissau és a Zöld-foki szigetek Afrikai Függetlenségi Pártja (PAIGC) harci tanácsa végrehajtó bi­zottságának tagja, a Zöld-foki Köztársaság miniszterelnöke, 1976. február. 4—9 között hi­vatalos, baráti látogatást tett a Magyar Népköztársaságban. A Zöld-foki Köztársaság mi­niszterelnökét fogadta Loson- czi Pál, a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke. Pedro Pires miniszterelnök tárgyalásokat folytatott Lázár Györggyel, a Magyar Népköz- társaság Minisztertanácsa el­nökével. A szívélyesség, a ba­rátság és a kölcsönös megér- , . .. ___ ,, t és szellemében folytatott j neokolomahzmus es az impe. megbeszéléseken a Magyar ' amelyeket az ország népe és vezetői a függetlenség megszi­lárdítására, a haladó társadal­mi és gazdasági rend megte­remtésére tesznek. A két miniszterelnök aggo­dalmát fejezte ki az angoléi események miatt és országuk szolidaritásáról biztosította az MPLA-t, amely az angolai nép igazi érdekeiért harcol — az imperializmus és szövetsé­geseinek bábjai ellen. Szilárd meggyőződésük, hogy az An­golai Népi Köztársaság a vi­lág haladó erőinek támogatá­sával győzedelmeskedni fog a Népköztársaság Miniszterta- nácsának elnöke és a Zöld­foki Köztársaság miniszterel­nöke kölcsönösen tájékoztatta egymást a kát ország helyze­téről, eszmecserét folytatott a két felet egyaránt érdeklő nemzetközi kérdésekről. Meg­állapították, hogy a megvita­tott kérdésekben álláspontjuk azonos. A két miniszterelnök meg­elégedéssel szólt a nemzetközi enyhülés folyamatáról, amely­nek jelentős eredménye volt az európai biztonsági és együttműködési értekezlet si­keres befejezése. Nagy figyelmet szenteltek az afrikai nemzeti felszaba­dító harcnak, amelynek sike­rei megváltoztatták Afrika ar­culatát. A Zöld-foki Köztársa­ság miniszterelnöke hangsú­lyozta, hogy e harcban azj .... _. .. ,. . , ... afrikai népek mindig értékes zott nagykövet! szinten diplo- támogatást kaptak a szociális- j máciai kapcsolatokat -létesíte- ta országoktól. rializmus erői fölött. Lázár György és Pedro Pi­res nagy fontosságot tulajdo­nított azoknak az erőfeszíté­seknek, amelyek a gyarmati rendszer és a fajüldöző rezsi- mek fölszámolására irányul­nák Afrikában, népeik támo­gatásáról biztosították Dél- Afrika, Namíbia és Zimbab­we népeinek a nemzeti fel- szabadulásért folytatott har­cát. Lázár György és Pedro Pi­res leszögezte: a két fél arra fog törekedni, hogy kétoldalú kapcsolataikat minden téren fejlesszék. Ennek érdekében a felek megállapodtak, hogy a Zöld-foki Köztársaság és a Magyar Népköztársaság kö­‘nek. (MTI) tíj kormány Jordániában Zeid Kifai jordániai minisz-' terelnök vasárnap benyújtotta 20 tagú kormányának lemon­dását Husszein királynak — jelentette az ammaní rádió. Az uralkodó elfogadta a le­mondást, de azonnal fölkérte a volt kormányfőt, hogy kezd­jen kormányalakítási tárgya­lásokat. Alig néhány órával a le­mondás után már megalakult az új kormány. Ennek is — az 1974 novemberében alakult előző kormányhoz hasonlóan — húsz tagja van. A kabinetben a jelek sze­rint csak kisebb változások történtek. Az előző kormány 12 tagja megőrizte tárcáját, három további tagja mindösz- sze tárcát változtatott. BEJRŰT Frangié libanoni elnök és Karami miniszterelnök szíriai látogatásáról közös közle­ményt hoztak nyilvánosságra. E közlemény szerint Asszad szíriai elnök kötelezettséget vállalt, hogy Szíria garantálja a palesztinaiäk libanoni jo­gait biztosító, 1969-ben aláírt kairói megállapodás betartá­sát. * A megállapodás följogosítja a palesztinaiakat, hogy irá­nyítsák a libanoni menekült- táborok életét és fegyveres erővel védelmezzék biztonsá­gukat. Fordra „bátorítólag“ hat \ álasztási körűt Durhamban Gerald Ford, az Egyesült Államok elnöke vasárnap, kétnapos New Hampshiré-i választási kőrútjának befejez­tével sajtóértekezletet tartott Durhamban. Megerősítette: akkor is pályázni fog az el­nökjelöltségre, ha vereséget szenvedne a február 24-én New Hampshire-ban tartandó elnökjelölő pártgyűlésen. Az elnök megjegyezte: New Hampshire-i választási had­járatának első hétvége »bá­Hampshire-i választók inkább a 25 évi közéleti tevékenysége alatt »bebizonyított, képessé­gei« alapján fognak állást foglalni, mint republikánus ellenfelének, Ronald Reagan volt kaliforniai kormányzó­nak »ígéretei és szólamai« alapján. Külpolitikai vonatkozásban jelezte, hogy folytatódnak a tárgyalások az új fegyverzet- korlátozási megállapodás lét­rehozása érdekében. Hangsú­torítólag« hatott rá, s lehet-j lyozta, hogy e megállapodás séges, hogy február 24-e élőt még visszatér. A számára kedvezőtlen köz­véleménykutatási eredmé­nyekre utaló kérdésre vála­szolva Ford kifejezte meg­győződését, hogy a New nélkül lehetetlen korlátozni a nukleáris fegyverzetek elter­jedését. r Újabb földrengés Guatemalában sr Éhező ezrek törtek be a raktárakba A dunaújvárosi, hullámpa- pír-vertikum beruházásainak gyorsításán is dolgoznák még a papírgyárat június 30-ra át­adják. A gyulai húskombinátban az építőipari munkák gyorsí- _________ _ ______ _______ t olt ütemű előrehaladása le-, de rendkívül lassan ha- WwráiWhar, lad Az üjabb földrengéstől A pusztító földrengés után Guatemalában szombaton és vasárnap újabb földlökéseket észleltek. Közülük az egyik 5,5 erősségű volt (a szerdai 7,5) és 25 másodpercig tar­tott. Újabb halálos áldozato­kat is követelt. A meteoroló­giai intézet jelentése szerint szerda reggeltől vasárnap estig 422 földmozgást, észleltek a műsaerek. Guatemala városban ■ meg­kezdődött a romok eltakarí­lanyáram. Az éhező tízezrek élelmiszerraktárakat roha­moznak meg. Egyre több a rablás és fosztogatás is. A ha­tóságok 15 fosztogatót nyilvá­nosan kivégeztek. Egymás után érkeznek a nemzetközi segélyszállítmá­nyok is a katasztrófa sújtotta városba. Kuba tízezer dollár értékű orvosi fölszerelést és gyógyszert küldött. anus a herceg hetévé tette, hogy korábban kezdjék a technológiai szere­lést. így hat hónappal hama­rabb átadhatják az új üzemet. A szegedi szalámigyár re­konstrukciójánál a Dél-ma­gyarországi Állami Építőipa­ri Vállalat már 1974 vége óta több olyan munkaszervezési intézkedést tett, amellyel elő­segítette a korábbi — 9 hó­napos — elmaradás fokoza­tos fölszámolását. A jelenlegi kilátások szerint a korábbi el­maradást teljes egészében ki tudják egyenlíteni, s így a szalámigyárat időre átad­hatjuk. való félelem miatt tízezrek menekültek el a fővárosból. Pánikot okozott az is. hogy a szerdai katasztrófa óta há­rom vulkán működése erősö­dik, s környékükön mindent hamu borít. Mivel a 700 ezer lakosú fő­városban járványveszély fe­nyeget, a hatóságok meggyor­sították az áldozatok eltepie- tését: többségüket tömegsírok­ba helyezték el, és elmaradt a végső tiszteletadás is. A legnagyobb kárt szenve­dett külvárosi negyedekben meg most kincs víz és vil­Rádió- és tv-nyilatkozat­ban jelentette be Joop Den Kuyl holland miniszterel­nök, hogy kormánya hala­déktalanul kivizsgálja: ki­csoda az a magas állású személyiség, akit az ameri­kai Lockheed repülőgép­gyár több mint egymillió dollárral vesztegetett meg. A miniszterelnök nyíltan közölte: Juliana királynő férje, Bernhard herceg az első számú gyanúsított a nagyszabású korrupciós bot­rányban. A herceg a leghatározot­tabban tagadja a vádat. ESZAK-lRORSZÁG Négy halott Észak-Írországban folyta­tódnak az ellenségeskedések. Egy gépkocsiban pokolgép robbant, s megölt egy 21 éves lányt és 15 éves öccsét. Bel­fastban egy 50 év körüli fér­fi holttestére bukkantak, egy másik helyen pedig megtalál­ták egy — csütörtökön eltűnt Ebédet készít egy kislány Guatemala egyik romba dőlt ne- — fiatalember megcsonkított gyedében. tTeieíoíó: AP—MTI—KS) [tetemék

Next

/
Thumbnails
Contents