Somogyi Néplap, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-06 / 31. szám
Réthelyi tapasztalatolt Művelődés télidőhen Történetünk másfél évvei ezelőtt, 1974 őszén kezdődött. A kercseligeti fiatalok klub nélkül maradtak. A régi termüket »-elvették«, mert kellett a könyvtárnak. A községi tanács döntött: a régi kastély pincéje üresen áll, némi munkával egyik része klubbá alakítható. Az ötletnek akadtak támogatói: a KISZ megyei bizottsága és a Kaposvári Húskombinát KISZ- bizottsága is. Hogyan került kapcsolatba a húskombinát és a községi tanács? A kisközségből sokan járnak be dolgozni Kaposvárra. Reggelente autóbusz hozza, este viszi az ingázókat. Az ő segítségükre siettek a KISZ-esek, hisz akkoriban mind több szó esett sajátságos helyzetükről. Stágl József, a Nagyberki Közös Községi Tanács elnöke így emlékezik vissza az eseményekre : — A klub a tanács kezdeményezésére született meg. A fiataloknak helyiséget kellett biztosítanunk. A lehetőség adva volt. A tanács, a húskombinát, a tsz és a gyerekek összefogása révén 1974. október 12-én átadhattuk a körülbelül kétszáznegyvenezer forint értékű klubot. Zolnay Sándor, a Kaposvári Húskombinát KlSZ-bizottsá- gának titkára: — Kercseligetről huszonnyolc fiatal jár be naponta hozzánk dolgozni. Az ő helyzetükön igyekeztünk segíteni, amikor felajánlottuk támogatásunkat. Harmincezer forint értékű társadalmi munka a mi érdemünk. Eddig az előjáték. Ami ezután következett, az már csöppet sem »szenzációs«, jóllelhet a televízió, a rádió és a sajtó világgá kürtölte a kercseligeti »csodát«. Azokban a napokban másról sem esett szó, mint arról, hogy az ingázó fiatalok klubot kaptak Somogy megyében. Valóban így történt? — A kercseligeti klub a KlSZ-tagoké — hallottam a tanácselnök megállapítását. — Az ingázó fiatalok is KISZ-tagok, így — együtt használhatják. Tehát nefn csupán az ingázó fiatalok klubja, nem ifjúsági klub. — Mikor van nyitva? — Hetenként háromszor. A klub nem azonos a kocsmával. Ha megtöltik tartalommal, akkor beszélhetünk arról, hogy más napokon is nyitva legyen. — Ki a felelős a klubért? — Elsősorban a KISZ-tit- kár. A KISZ-titkár tizennyolc éves, az egészségügyi szakközépiskola harmadikos tanulója. Ö is, akárcsak az alig ezer lelket számláló település lakóinak jó része, naponta utazik be Kaposvárra és visz- sza. Este hét óra előtt nehéz megtalálni. Solymosi Magdolna szívesen vállalta a beszélgetést. — Hány tagú az au.szervezel? — Mindössze tizenhat. — Hány fiatal van a faluban. — Körülbelül ötven. — Hányán járnak a klubba? — Az attól függ, milyen rendezvény van. Most szerdán senki sem volt, pedig szerda az egyetlen hétközi nap, amikor nyitva van a klub. Ezen a napon általában ketten-hárman vagyunk. — Szombaton és vasárnap? — Valaki mindig hoz magával lemezjátszót vagy magnót, olyankor többen. — Mit csinálnak a klubnapokon? — Semmit, nincs rá senkinek se igénye. — Ha magától függ, megcsinálta volna ezt a klubot? — Nem. — Mondják, maga az ötödik KISZ-titkár másfél év alatt. — Csak a harmadik. Minden évben más csinálja ezt a munkát. Alii egyszer belekóstolt, az egy évnél tovább nem vállalja. — Miért? — A fiatalokat nem érdekli semmi. Ahhoz, hogy valamit el tudjunk érni, meg kellene szüntetni a »kocsmaszemléletet«. Való igaz, hogy a kocsma állandóan tele van fiatalokkal, a klub pedig üres. Azt mondják, kellene egy televízió és néhány játék ahhoz, hegy oda járjanak. — A húskombinát fölajánlotta. ' — Hallottam róla, de ahhoz egy lezárható szekrényt kértek. A tanács megígérte, jó régen... A tanácselnök szerint nem kell külön szekrény, a klub is zárható. A húskombinátosok pedig várnak. Meddő viták sora, s közben semmi sem történik. A klub, amelynek értéke csaknem kétszáznegyvenezer forint, ott áll üresen. Nem az ingázók klubja, nem ifjúsági klub, »csupán« KISZ-klub. Klubvezető nincs. Eddig senki sem vállalta ezt a feladatot. A kérdés jogos: volt-e értelme annak, hogy fölépítsék a kercseligeti klubot? Nos, a válaszok meglepőek. Pénz, lehetőség adódott, és akkoriban »divat volt« az ingázók kérdésével foglalkozni. Országos kezdeményezés, sok hűhó, televízió és rádió — mindez semmiért. Ahogy a KISZ-titkár fogalmazott: nincs igény a klubra. Megyénk egyik legszebb klubhelyisége a kercseligeti, sehol sem dicsekedhetnek olyan lehetőségekkel, mint az ottani fiatalok. Kit terhel a felelősség azért, hogy a klub üresen áll? Nem a mi dolgunk eldönteni, de Kercseli- getben tenni kell valamit: a szemléleten változtatni. Nagy Jenő télidőben látogatják sokan. Biztató, hogy az olvasók zöme gyerek. Az új nemzedék tehát olvasóvá nevelődik. A cél — ahogy a művelődési ház igazgatója elmondta — az, hogy a fiatalok már iskolás korukban megismerjék, megszeressék az intézményt. Még- alkalmunk volt látni a kéthelyi változásokat bemutató kiállítást, melyet az úgynevezett táncteremben rendeztek meg. E kiállítás a község múltjából idéz a korhűség látszatát keltő dokumentumokkal, levélrészletekkel. Fényképek mutatják be a szövetkezet alakulásának időszakát, az akkdH közös vagyoni viszonyokat. A nádtetős házakat is csak a fotó őrzi már. A jelent pedig kétszintes családi épületek fényképei idézik. Leskó László A mágneses hegy elfogyott A ha, mostanság alkalma nyílik az uráli iparvidéken fekvő Magnyi- togorszkba utazni, esetleg némi nosztalgiát érezhet. A Magayi togorszki Kohászati Kombinát — a harmincas években »Magnyitka« néven az egész világon emlegették — az első szovjet ötéves terv legendás építkezése, a szovjet nehézipar első óriása volt Magnyitogorszkban ma alig találni nyomát az iparosítás hőskorának. A kombinátot annak idején a mágneses hegy kifogyhatatlannak vélt érctartalékaira telepítették. Csakhogy negyven év alatt a mágneses hegy elfogyott. És jóllehet »Magnyitka« ma is a világ legnagyobb teljesítményű kohászati üzemeinek egyike, az ércet most már több száz, több ezer kilométeres távolságokból kell ide szállítani, hogy a hatalmas kohók étvágyát csillapítsák. Maguk a kohók sem ugyanazok. Helyükben új, sokszorosan nagyobb térfogatú vasolvasztók tornyosulnak az Ural folyó mentén. Ez a kombinát, ha még oly hatalmas is, a szovjet kohászati ipar termelésének csak töredékét adja. Új óriások Hasonló »csalódások« érik az utazó riportert, ha az első ötéves tervek másik híres rek- vizítumát, az ukrajnai Dnyeprogresz vízi erőművet látogatja meg. A Dnyeprogresz is működik. A IX. ötéves tervben kezdték meg második, az elsőnél lényegesen nagyobb részlegének építését a Dnyeper folyón. A két Dnyeprogresz azonban együttesen sem ad majd annyi villamos energiát, mint az utóbbi tíz évben felépült szibériai vízi erőművek bármelyike. Bratszk, Krasz- nojarszk, Uszty-Ilim — e részben már működő, részben épülőfélben levő erőművek mindegyike nyolc-tízszer akkora teljesítményre képes, mint a Dnyeprogresz, melyet a világ nyolcadik csodájaként emlegettek, amelyről verseket írtak. Ez a tízszeres növekedési arány a szovjet ipar egészét tekintve 1950 és 1975 között hírlapíró következett be, vagyis éppen negyedszázad alatt. Érdekes módon ugyanebben az időszakban a magasabb alapszintről indult, de kétségkívül kevésbé intenzíven fejlődő szovjet mezőgazdaság csak kétszeres 'teljesítménynövekedést produkált. Noha az utóbbi tíz évben — indulásként az SZKP Központi Bizottságának 1965. márciusi »mezőgazdasági« plénumát szokták emlegetni — a mezőgazdaságban is megkezdődött a nagy fordulat korszaka, az ország gazdaságának ez a két fő ágazata, az ipar és a mezőgazdaság; egyelőre nem sorolható azonos súlycsoportba. Mostanában, amikor az egész i szovjet lakosság a X. ötéves terv fő irányairól kiadott pártdokumentumot tanulmányozza és vitatja, minden fórumon sokat beszélnek erről. Az ötéves terv egyik tanulsága, hogy a »súlycsoportkülönbség« megszüntetésének fő feltétele a hatékonyabb termelés, méghozzá nemcsak a mezőgazdaságban, hanem az építőiparban, gépgyártásban, vegyiparban is. A tervek pontosan kimutatják ugyanis, mennyi öntözött földterületre, traktorra, műtrágyára van szükség ahhoz, hogy az a nagyságrendi változás, melyet a gazdasági élet sok más területén már befejezettnek lehet tekinteni, a mezőgazdaságban is eljusson logikus lezárásáig. Hektárokban, tonnákban, gépekben mérve, mindenképpen milliós számok ezek. Nőnek az igények A hetvenes években a szovjet ipar már sokkal könnyebben birkózott ezekkel a milliós számokkal, mint korábban, s több iparágban végképp levették a napirendről a mennyiségi problémát, ameny- nyiben a meglevő vagy épülő kapacitások mellett a számszerű eredmény elérése csak idő kérdése. Híres, alma-atai beszédében Leonyid Brezs- nyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára 1975 tavaszán már nem egyszerűen több traktort követelt a mezőgazdasági gépgyártástól, hanem a K—701-es korszerű, nagy teljesítményű mezőgazdasági erőgépek gyártásának mielőbbi beindítását, s az új, korszerűbb, kevesebb veszteséggel dolgozó kombájntfpu- sok futószalagra állítását tűzte ki célul. Hasonló hangsúlyeltolódás figyelhető meg a gazdaság, a tudományos-műszaki fejlődés minden területén. Az olajiparnak modernebb fúróberendezésekre, a textiliparnak nagy teljesítményű automata gépsorokra, az iparirányításnak kifejezetten korszerű, »harmadik nemzedékbeli« számítógépekre van szüksége. A szovjet gazdaságot egyéb méltó hasonlítási alap híján az amerikaival szokás egybevetni. Éppen ezért érdekes, hogy jóllehet e verseny állását szakmai körökben számon tartják, az utóbbi években hivatalos részről alig hallani felhívásokat a legfejlettebb tőkés gazdaság ipari teljesítményének túlszárnyalására. A két gazdasági teljesítmény közötti különbség ugyanis any- nyira leszűkült, hogy a meny- nyiségi »utolérés« feladata már aligha nyújt megfelelő távlatot a szovjet gazdaság fejlődéséhez. Az ipar össztermelése a Szovjetunióban 1974- ben az amerikai termelés 80 százaléka volt, 1975-ben pedig már 93 százaléka. Ebbe az arányszámba bele kell érteni a tőkés gazdasági válság következtében bekövetkezett amerikai termeléscsökkenést, és tekintetbe kell venni azt is, hogy egy főre számítva a különbség lényegesen nagyobb az Egesült Államok javára. A lényeg mégis az, hogy míg az első ötéves tervek időszakában, de még a második világháború után is Dávid és Góliát küzdelme volt a szovjet—amerikai gazdasági verseny, ma gyakorlatilag két azonos méretű és erejű gazdaság között folytatódik a vetélkedés. Egy sor termelési ágban — az acélgyártásban, a cementiparban, a kőolajtermelésben, a traktorgyártásban és a műtrágyagyártásban — a Szovjetunió a IX. ötéves tervben megelőzte az Egyesült Államokat. A versengés azonban még ezekben az iparágakban is folytatódik. Mostantól az ország, ha úgy tetszik, önmagával, a szovjet emberek hatalmasan megnövekedett és persze nem teljes mértékben kielégített igényeivel verseng. Bokor Pál (Következik: Még tovább Keletre.) Megélénkült a kulturális élet a téli hónapokban a kéthelyi Petőfi Sándor Művelődési Házban, így mondta Kovács Lajos, aki nyugdíjaskorú vezetője az intézménynek, de — immár negyedszer állt munkába, mert a helyzet így kívánta. Mindig visszahívják, ha gazdátlan marad a »ház«. A »megélénkültek« egy csoportja a menyecskekórus, amelyet néhány évvel ezelőtt közkívánatra Kovács Lajos szervezett. A múlt évben országos minősítést szereztek, és nagy gyönyörűséggel hallgattuk életteli dalolásukat a rádióban is, Manga János értő magyarázatával. Vezetőjük azóta összegyűjtötte a hajdani sommásdalokat is. Hétfőn esténként fölcsendül az ének: »Kisbaglasba két úton kell bemenni, Sommás kislány a babáját szereti. Megtalálta a baglasi pincébe, Jó bort iszik, hétdecis a kezébe.'" El nemi maradna senki ezekről az estekről!, Akárcsak az öregek klubjából az a harminckét ember. Ök nemcsak a heti egy estéjüket töltik itt, hanem sokan mindennap bejárnak televíziót nézni. A »napjukon« pedig hol a község egy-egy vezetője, hol más, — orvos, gyógyszerész — válaszol kérdéseikre. Példamutatóan érdeklődő, tanulni vágyó emberek a kéthelyiek. A KISZ-klúbban a disco-rendez- vények a legnépszerűbbek. De eljárnak »vendégeskedni« is a szomszédos községekbe egy- egy programmal. Ök is, mint az asszonykórus: a tavaszi művészeti szemlére készülnek. Havasi Károly vezetésével irodalmi színpadi műsorral vesznek majd részt ezen a rendezvényen. A színjátszásnak egyébként negyven évre visszatekintő hagyományai vannak Kéthelyen, éppen Kovács Lajos rendezői munkája jóvoltából. Negyvenezer forint értékű fölszerelés segíti a fotószakkör munkáját és megalakult a kertbarátok köre is, Kalmár Gáspár szőlészeti agro- nómus vezetésével. A kör negyvenhárom tagot számlál. A termelőszövetkezet évi 17 ezer forinttal támogatja az intézményt. Itt működik az ifjúvezetők klubja is. A könyvtárnak évről évre több olvasója lesz: Olasz Istvánná munkáját több száz olvasó dicséri. A szabad polcokkal fölszerelt könyvtár tavaly talált végleges otthonra az intézményen belül, különösen így, Kercseligeti kesergő Űj tv-filmet forgatnak Juhász F. István »Blanka« című novellájából tv-jáíék készül. A film egy magányos budapesti öregasszonyról szól, aki eltartási szerződést köt egy fiatalemberrel. Képünkön: Patkós Irma és Benedek Miklós. Olvasó munkások A dolgozók fele könyvtári tag A munkásművelődésben jelentős szerepük van az üzemeknek, az ott működő tömegszervezeteknek. A Központi Bizottság közművelődési határozata a szak- szervezetek kulturális feladatairól szólva többek között megállapítja: »tevékenységük középpontjában a munkásmüvelődés álljon.« Hyen szellemben végzik a közművelődési munkát a nagyatádi cérnagyárban, ahol különösen nagy gondot fordítanak a dolgozók olvasóvá nevelésére. A múlt évben még csak háromezer kötetnyi szép- irodalom sorakozott a polcokon, a vállalati szakszervezeti tanács mo6t 30 000 forintot adott könyvekre, a Textilipari Dolgozók Szakszervezetétől pedig 24 ezer forint értékű ajándékkönyvet kaptak. így mintegy kétezer új kötettel gyarapodott a könyvtár. A oémagyári munkások szeretik a könyvet — ezt állapította meg Torják Vincéné a pártvezetőség titkára és Kurucz Jánosné szb-titkár is. S, hogy mennyire így van, arról személyesen is meggyőződhettem. A néhány évvel ezelőtt kialakított ktubkönyvtárban már javában folyt a »böngészés« a polcokon, amikor ebéd után benyitottam. Bertalan Edit anyagkönyvelő az üzemi könyvtáros. — Milyen volt a tavalyi forgalom? — A 950 dolgozó közül 450-en iratkoztak be a könyvtárba, közülük 370-en fizikai munkások és mintegy 300-an harminc év alatti fiatalok. Egy év alatt csaknem hétezer kötetet kölcsönöztek, olvasóként átlagosan 14-et. A könyv szeretetéről meggyőzött az is, hogy az 1976 januárjában a tavalyi olvasóik fele már megújította könyvtári tagságát. — Mit olvas legszívesebben? — kérdeztem Kovács lmréné munkásnőtol. — Minden szép és jó könyvet. De legszívesebben a ki- kapcsolódást nyújtó szépirodalmat kedvelem. Galambos Lajosnak a könyvtárunkban, meglevő összes könyvét elolvastam már. Sőt, van olyan műve is, amelyiket másodszor olvasom. Hogy miért? Mert földim, együtt gyerekesked- tünk Kótajon. Hát ezért a kötődés hozzá. Szeretném, ha az idén a könyvtár meghívná író—olvasó találkozóra. — Most mit talált? — Krajnecz: Mese a jóemberekről. Hazaviszem ezt a görög drámagyűjteményt is — mutatja. — Elégedett a könyvtár szolgáltatásaival? ■» — Igen is, nem is. Igaz, hogy a könyvállomány évről évre frissül, de a könyvtár elhelyezése nem a legszerencsésebb. Ha például valamilyen rendezvényre kell a helyiség, a nyitva tartás sínyli meg. Ezen kellene változtatni, azonkívül újabb polcokra is szükség lesz. Maróti Gyula festődéi munkás szinte hetenként benéz a könyvtárba. — Editke, még nem jöttek meg az új könyvek? — kérdezi köszönés után. — Tudja, nekem itt már szinte minden könyv ismerősöm. Nagyon szeretek olvasni, különösen télen, amikor jobban beszorul az ember a szobába. Sokszor az éjszakába nyúlik az olvasás... Két kötettel távozik. Thomas Mann: Az elcserélt fejek és Molnár Zoltán: Civilélet című regénye kerül a táskájába. D. S.
