Somogyi Néplap, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-27 / 49. szám
T Este héttől reggel hétig „Bizsereg a lába ujja” — „A menyasszony nem hozzávaló** A kaposvári Ezredév trbcábam szólal meg az a telefon, melynek a hívószáma 11-194. Hetesi Istvánná, az éjszakai ügyelet inspekciósa mutatkozik be. Pontban este hét óra. Örát lehetne igazítaná a megszólaló telefoncsörgéshez. — Délelőtt fogat húzafctaxn, azóta is vérzik a helye. A pácienst a rendelőintézetbe utasítják, hiszen ott este tiyolcig folyik a rendelés, annak befejezése után jön föl a fogorvos az éjszakai ügyeleti munka ellátására. Betegünkkel egy óra múlva az Ezredév utcában találkoztunk. Ügy vélte, könnyít a dolgán, ha »nem a rendelőintézetbe megy, hanem az éjszakai ügyeletre jön ... A következő segélykérő té- lefonihívás után a tanítóképző főiskola kollégiumában az orvos influenzát állapított meg a betegnél. A többi telefonhívásra is együtt mentem az drvosókkal, • gyerekekhez, felnőttekhez, a szerdáról csütörtökre virradó éjiszaka hajnali fél báromig, amikor is csend borult az Ezredév utcai éjszakai ügyeletre ... A városi egészségügyi osztály felhívta a figyelmünket: sok az úgynevezett luxushívás, az éjszakai ügyelet fölösleges — esetleg éppen az életmentő feladatától eltérítő T V-jegyzet — zavarása. De ennél többre voltam kíváncsi. Ézeket köny- nyűszerrel kimásolhattam volna az éjszakai ügyelet orvosi naplójából is. Szerettem volna közvetlenül találkozni azokkal, akik — mint az első telefonáló — restségből a »könnyebbet« választják. A telefonálók panaszainak a kivizsgálása mindaddig az éjszakai ügyeletes feladata, míg a helyszínen ki nem derül, hogy... 1975. december 4-e jó példa arra, hogy hányán, milyen félrevezetőén vették igénybe az ügyeletes orvos munkáját. A tanítóképző főiskola kollégiumából ezen a napon is' hívták az ügyeletest, aki az egy csokorra való bejelentésből a helyszínen csupán fogfájást állapíthatott meg jogos panaszként. A hatvankét éves C. A. vérnyomásmérésért hívta el a »forró dróttól« a szolgálattevő orvost. A szerdáról csütörtökre virradó éjszaka csupán egy fölösleges hívás érkezett az ügyeletre, egy hurutos beteg úgy érezte: »kétszer is beleszúrt a szívébe...« A többi telefoncsörgés valódi ügyeleti munkára szólította az orvosokat. A beteg gyerekek különösen aggodalmat keltenek a családban, a csecsemőkhöz szinte kivétel nélkül indokolt az éjszakai ügyeletes orvos kihívása — beszélgettünk »négy keréken gurulva« az ügyeletes gyerekorvossal. Különösen az ilyen helyen, mint a Kaposrét sor ahol a várostól való távolság is fokozhatja a szülőkben a félelmet: »Vajon várhatok-e reggelig? ...« Az éjszakai szolgálat gépkocsija az ügyelet beindulása óta »szolgál«, de már az első lépéseket is nehezen tette meg. Ajtajával most is bíbelődünk, a hátsó csomagtartó, mint egy repülni vágyó szárny, a hátam mögött »vitorlázik«. Terepjáró gépkocsi kellene. És URH, hogy ne kelljen fölösleges kilométereket tenni. A 11-194-es telefonszámot a lakosság részéről a feltétlen bizalom telefonszáméinak is nevezhetjük. Bíznak a betegek, hogy sürgős esetben éjjel Is megérkezik a gyors segítség. Ahhoz, hogy ennek a bizalomnak minél inkább megfelelhessen az ügyeletes, a körzeti orvosoknak még többet kellene foglalkozniuk az egiészségügyi felvilágosítással. Gyarapítaná szükséges az alapvetően fontos egészség- ügyi ismereteinket. Az esetek ezt igazolják: gyorsabban nyúl a kéz a telefonért, hogy tárcsázza a 11-194-et, mint mondjuk a lázas betegnek lázcsillapítóért. Ezért fordulhat elő, hogy mire az orvos a helyszínié érkezik, megszűnik az aggódást .kiváltó ok. M. L.-né hetvenkét éves kaposvári lakoshoz éjfél előtt hívták az ügyeletest, de mire kopogtatott — ez nem telik olyan sok időbe — így fogadtak: »Már nincs szükség Gilgames Azt hiszem, megérne egy hosszabb tanulmányt az avatott irodalomtörténészektől az, hogy a világirodalom nagy, őseposzainak motívumai miként vándoroltak át egymásba. Közülük is egyik legnagyszerűbb az emberiség legelső nemzeti eposza, a Gilgames. Asszurbanapli asszír király agyagtábla-gyűjteményéből maradt fenn, s testálódott ránk, hálás utódokra. Azt hiszem a mai felnőtt olvasót elsősorban nem mesésen misztikus cselekményrészletei ragadják meg elsősorban, hanem a mű gondolati gazdagsága. Leginkább az, hogy az embert emberré válása óta foglalkoztatta a legnagyobb igazságtalanság: nem született örök életre. Gilgamest is ez sarkallja új meg új küzdelemre, hadba a halhatatlanságért. Egészen Utnapistim Ő6éig, akit az istenek maguk közé emeltek. S aki így érvel: »Ami teremtetett, elmúlik. Halál az élők büntetése. Még alighogy világra jöttek, s már el is kell menniük innen. Nézd a karám apró gidáit, amint a fényben tántorognak: szőrükről a születés lucskát az erős nap még föl se szívta, s te már tudod, mi végre nőnek!** S a legendás Gilgames, Uruk város építtetője mégis halhatatlan lesz. Nem testi mivoltában. Ezt sugallja az eposzból készült tévé-kivonat. S beszél a termékenység istennőjének, Istárnak bosszúálló indulatairól, a testvéri barátság nagyszerűségéről, rettenetes küzdelmekről az elemek és saját személyünk el- * len. Gilgames önkínzó próbák után jut el isteni őséig, hogy fölismerések birtokába jusson. A Magyar Televíziónak nem ez az első kísérlete arra, hogy a technika segítségével próbálja közelebb hozni a nézőhöz a világirodalom értékeit. Még emlékszünk Dante Isteni színjátékéra és Swift Gulliverének adaptációjára. A Gilga- mes-eposz változatának elkészítésekor Rákos Sándor és Komoróczy Géza «vönyörű fordítására támaszkodhattak. A produkció maga bennem vegyes benyomásokat hagyott. A háttérvetítéses technika és a »naturális« természeti feltételek elegyedése nem tűnt mindig szerencsésnek. Példa erre Istár papnőjének és Enkidu- nak szerelmi jelenete, mely félig bedíszletezett, félig vetített háttérből vált át eredetire. Nagyon éles a kontraszt. Az effajta ellenérzésekkel az olyan jelenetsorok vitatkoznak bennem, mint a Humbaba- óriás elleni küzdelem jól sikerült ábrázolása. Hosszadalmasnak éreztem viszont Gilgames nyeldekléseit, a gyümölcskínálás nem túl változatos útján. S isteni őse is, mintha nem kristályból, hanem szardíniás dobozból tárgyalt volna leszármazottjával. Bujtor István és Tolnay Miklós kettőse tetszett. Torday Teri Istár szerepében — ki tudja hányadszor? — erőtlennek tűnt. Hangja, mimikája szegényes, s a látványa sem tudja feledtetni ezt. A művet Rajnai András rendezte dicséretes kísérletezőkedvvel. L. L. Előadók a Szovjetunióból Nyolcszáz nyelvianár aktív pihenése A nyári szabadságból két, két és fél hetet 800 orosz szakos nyelvtanár egészen bizonyosan hasznosan, kellemesen — ahogy mondani szokás —, aktív pihenéssel fog eltölteni. Az Országos Pedagógiai Intézetben elkészültek a nyelvtanárok hagyományos nyári továbbképző tanfolyamainak tervei, ezekben a napokban már a részletes napi programok formálódnak. A sokéves gyakorlatnak megfelelően az idén is az orosz nyelvi tanfolyamok iránt várható a legnagyobb érdeklődés. A tavalyinál mintegy 150—200-zal több, pontosan 800 pedagógusnak hét tanfolyamot szerveznek június végi kezdettel. Az általános iskolai tanároknak Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Szombathelyen és Zalaegerszegen, a középiskolai tanároknak Mosonmagyaróváron és Szegeden indul tanfolyam. Az idén először — kísérleti jeleggel — két és fél hetes intenzív továbbképzést is szerveznek. A tanfolyamok vezetésére a Szovjetunióból 80 tanárt, kiváló elméleti és gyakorlati 1 szakembert hívnak meg, köz- I tűk olyan pedagógusokat, akik i otthon is idegen anyanyelvűek tanításával foglalkoznak. A i tanfolyamokra március folyamán a fővárosi, illetve a me-1 gyei művelődésügyi osztáiyo-i kon lehet jelentkezni. j orvosra...« Nem is tudom, hogy nevetséges, vagy bosszantó-e az ügyeleti napló egyik-másik sora: F. Zs. éjfél után lábzsibbadásra panaszkodott, T. Gy.-nek bizsergett a lába ujja, A. J.-né nem nyugszik bele, hogy a fia olyan lányt vegyen feleségül, aki nem hozzávaló, de ez is megtörtént: elfogyott a gyerektáp- szer, Robébi keil a háromhónapos kislánynak. A kérdés: csökkenthető-e a fölösleges hívások száma, illetve gyorsabban a helyszínre érkezihet-e az ügyeletes orvos, mint jelenleg? Tavaly mintegy kétszáz fölösleges hívás történt. A példákból egyértelmű a következtetés: ne zaklassuk indokolatlanul az ügyeletét, hogy a valóban gyors beavatkozást igénylő betegség éllen mielőbb felvehesse a küzdelmet az inspekciós orvos. Horányi Barna I a kutya, amely Asztra névre hallgatna — ha egyáltalán odafigyelne, amikor hozzá beszélek —, már jó néhány hónapja él nálunk. Ez idő alatt sikerült megismernem jellemének alapvető sajátosságát. Végtelen szabadságszeretet lakik benne. A séta az istene, még a legízletesebb csontot is otthagyja a tányérján, ha valaki az ajtó felé indul. Egész napja izzó várakozásban és szakadatlan figyelemben telik el. Ha csak megmoccan valaki a lakásban, ha egy hamutartó a földre esik, ö már emeli a fülét, s aggodalmasan ráncolja a homlokát: »Jó ez nekem? Visznek, vagy nem visznek?** Az egész élet csali ebből a szempontból érdekli. Ha eljön az ideje és erős pórázra kötve sétálni viszem, vad örömtáncot lejt a lépcsőn. Szűköl, nyerít és kotko- dácsol; zeng tőle a lépcsőház. Az egész környék ismer már bennünket, hozzátartozunk a megszokott utcaképhez. Elöl Asztra megy, csörgő kárörömmel, szinte hason csúszva, a nyelve lilán fityeg az erőlködéstől, hogy megszabaduljon a fojtogató póráztól. Én — tekintélyem roncsain őrködve — ügetek mögötte, és tántorogva próbálom követni szeszélyes ugrándozá- sait. Mondom, hamar megismertem Asztrát, de ő sem töltötte hiába az idejét. Néhány U. fi., a bárány Nagy sikerű kiállítás nyílik U. M. ismeretlen festő képeiből. A képek arról árulkodnak, hogy eredeti gondolkodású művész volt alkotójuk. Ki volt U. M.? Ezt kutatja szülővárosában L. G. művészeti író. S vallanak ismerősök, rokonok, barátok, munkatársak. Tabló ez a javából. Tabló a vidéki városról, ahol U. M. (Uhrin Mátyás rajztanár) élt. Fenákel Judit könyve (Dokumentumok U. M.-ről) ezt a kisvárosi hátteret kutatja. Egy ember, egy érzékeny festő mindennapjait vallatja, vélt beszélgetések, levelek tanúságából bontja ki. A közeg U. M. művészetének humusza, a kisváros, a maga szűkre szabott határaival, perspektíváival. Van itt minden, ami kisvárosi címszó alatt megírtak, elmondtak már: az élő generációk kezét, gondolatait bénító kanonizált Nagy öreg, kispolgári ízlésterror, hatalmaskodó vezetők, sivár mindennapok, saját szürkeségükbe ragadt emberek. Az írónőben hatalmas élményanyag feszül, fortyog-forgolódik, s formát keres. Regényírásra ösztönző gazdag tapasztalatok. Ebből az élménykörből sok kitűnő alkotás nőtt már ki. Fenákel Judité azonban, úgy érzem, nem tartozik ezek közé. A fonma újszerű, érdekes. Vélt dokumentumok lazán összetartozó füzére, a non fiction fikciója. E műfajnak mindmáig legnagyobb hatású műve a francia Perrault: 51-es dossziéja. U. M. hányattatásait ehhez mérve a dokumentumok szerényeknek, szürkéknek, ösztövéreknek tűnnek. De lehet mindez szándékos írói módszer is: a sorjázó beszélgetések és a levelek egyhangúsága eszközként is szolgálhat Fenákel kezében.: egyfajta kifejezője e lét kis&ze- rűségének. így lenne, ha a sorokból valódi jellemek, szenvedélyek és jól kevert kisvárosi színek bomlanának ki. U. M. jámbor ember. Nem iszik, nem dohányzik, * a világháborús időkben nyíltan kiáll egy zsidólány mellett. Az iskolában, ahol tanít, unott arccal javítgatja a füzeteket, de később valahogy mégis kiderül róla, hogy tud és szeret tanítani. Legnagyobb konfliktusa környezetével: meghívják a helyi színházba elkészíteni a díszleteket. . U. M. szabadságot kér, s nem kap... Meglehetősen elnagyolt, sematikus rajza ez egy embernek. Egy embernek, aki képeivel azt bizonyítja: eredeti, ragyo1 gó tehetség lobogott benne. I ltt-ott hizony látszanak a panelok. Ez az ember kevésbé alkalmas arra, hogy higgyünk neki. Hogy szorítsunk igazáért. Hogy környezetének süppedt közönyén, akamokságán fölháborodjunk. Uhrin Mátyás túlságosan fehér bárány. (»Tudtuk, hogy ha egy filmet leszólt, azt meg kellett nézni, mert az csak jó lehet« — nyilatkozza Uhrinról egyik volt tanártársa, nem éppen az írói jellemzés eredetiségét dicsérve.) A másik oldal, a kisváros fényekből-árnyakból építkező képét is hasonlóképpen vázolja Fenákel. Ezen az oldalon viszont minden fekete. S ez a sötét szín nem mélyül, nem is világosodik, csak van: tornyosul, sötéten, gyászosan. Szembesítve a patyolatfehér Uhrinnal. semminemű szellemi izgalmat nem vált ki, a két szín nem ütközik. A felvázolt konfliktusokat így egyszerűen elmondja — a megkérdezettek szájába adja — az írónő, de ettől ezek nem válnak igazán konfliktusokká. Fenákel nem tudta a történetben feloldani gyötrő — valószínűleg személyes — élményeit, s ezzel regénye hatásban, szerkezeti kerekdedség- ben sokat veszített erejéből. Akad néhány remek telitalálata is a kisvárosi szellemi élet »pápáinak« bemutatásában. (»öreg vagyok a folytonos kioktatáshoz« — panaszolja Uhrin Mátyás. »Minden ostoba fajankó fölényét el kell viselnem, mert a porban csúszó bölcsességeiket kiáltják a józan ész szavának?«) Szándéka is rokonszenves. A könyvet végigolvasva mégis azzal tettem le: U. M. és kisvárosa — »valahol Magyarországon« — többet, íróilag hitelesebbet érdemelt volna. Csupor Tibor Század®® isin esek Az Iparművészeti Múzeum restaurátorműhelyeiben Igen nagy értékű, régi tárgyakat mentenek meg a jövő számára. Ké" pünk a következő évek talán legnagyobb ilyen természetű feladatát, Szvetnik Joachim főrestaurátor munkáját mutatja, az 1548-ban készült, Losonczi Antal és Báthori Klára címerével ékített, hatalmas méretű tálat és korsót. Helyreállítása mintegy öt évig tart majd. Európa nagy múzeumaiban is csak ritkán fordul elő hasonló méretű és főleg ebből a korból származó műtárgy. Halandók Asztrával nap leforgása alatt tisztába jött a családi szituációval. Rájött például, hogy bár én viszem sétálni, a séta eldöntése mégis inkább a feleségemtől függ. Néhány hét múlva már az volt a helyzet, hogy a séta esedékessége előtt egy órával Asztra már megkezdte forté- lyos manővereit. Lógó fülekkel, szemrehányó tekintettel bebújt a legjobban látható sarokba, s Ott nyögött, sóhajtozott. Ajka lebiggyedt, arca beesett, szeme alatt mély karikák húzódtak. Könnyes szemét állhatatosan feleségemre függesztette, aki nemsokára meg is sajnálta, és rámszólt: — Kérlek, légy szíves, vidd le ezt a szegény kiskutyát sétálni, mert biztosan nagyon kell neki... Mire én: — Még ráér. Biztosan nem kell neki, csak ravaszkodik... Asztra a sarokból élénk figyelemmel kísérte a vitát. Pár nap múlva már »hozzájátszott« o vitához. Ahogy jiz alkudozás elkezdődött, viharos örömmel rámugrott és végignyalt a képemen. Őrjöngött, nem lehetett bírni vele. Kénytelen voltam egy órával hamarabb levinni. Ettől kezdve óvatosabbak voltunk beszélgetéseinkben. Rájöttünk, hogy a »séta** szót egyáltalában sohasem szabad kimondani, mert a kutya érti. Ravaszul »járkálást**, »mendegélést« mondunk helyette. De ez sem segített, mert csakhamar világossá vált előttünk, hogy kezdi érteni a »lemegyek**, »leviszem** és a »kell neki** szavakat is. Ha pedig a »kutya** szót valaki kiejtette a házban, már pattanásig feszültek az idegei, s a reménykedésnek olyan állapotába került, amilyet nem lehetett szívszakadás nélkül elviselni. Ekkor kezdődött a körülírások hosszú korszaka, amit az is komplikált, hogy a kutya bizonyos idő múltán már egyes szótagokra is reagált, így pl. a »le** igekötőt csak súgva lehetett előtte kimondani, vagy az ujjunkkal mutatni kellett. Egy ízben, amikor moziba mentünk, a feleségem ravaszul így szólt hozzám: — Ebecskénkkel bizonyos ügyben most óhajtasz fáradozni vagy mozi után? Asztra abban a pillanatban, hogy a mondat elhangzott, nekiugrott a hasamnak és vad örömtáncba fogott. Megértette az egész mondatot. Akkor már olyan szókincse volt, hogy egy közepes novellát játszi könnyedséggel meg tudott volna írni valamelyik irodalmi folyóiratba. Valami mást kellett kitalálni ... Egy este, csak úgy spontán odaszóltam a feleségemnek: — Mein Schatz! Heute Werde ich mit dem Hunde etwas spater spazirien gehen ... — Armer Teufel.— mondta feleségem sóhajtva, s ettől kezdve a kritikus időben németül beszélgettünk. Élvezettel ropogtattuk a »spazieren** szót egészen addig ... Igen, egészen addig, amíg Asztra meg nem tanult németül. Sajnos, kiderült, hogy kitűnő nyelvérzéke van. Csekély nyelvtudásunkat és a házban található szótárakat összeszedve sikerült sorban megtanítanunk őt a francia, orosz, olasz, angol, sőt a latin nyelvre is. E nyelveken persze csak pár szót ért, anyanyelve a magyar maradt. z utóbbi időben dánul tanulunk. Tegnap volt az első alkalom, hogy feleségemnek dánul szóltam oda: »Ma már nem viszem le ezt a büdös kutyát**. Sajnos, a dán nyelv elég nehéz, így csak hebegés és dadogás jött ki az ajkamon, mire a feleségem értetlenül nézett rám. Nem így Asztra. Rámvetette magát, és kabátom ujjánál fogva hurcolt az ajtó felé. Hamarabb megtanult dánul, mint mi. Gádor Béla Somogyi Néplap ' : ' ' ■ 'r' •' *• ) :-«r* 8
