Somogyi Néplap, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-20 / 43. szám

Egy és más az ifjúsági klubokról Bemutató gyermekleikűeknek N em tanulmány és nem példatár, nem teljes kép és nem is szenten­cia, ami itt következik. Csu­pán »hangos gondolkozás« az ifjúsági klubokról. A klub a társas együttlétnek, a közös időtöltésnek az a formája, amelyik kis csoportokra épí­tő közművelődési ■ rendsze­rünkben talán a legjobban bevált. Százszámra sorolhat­nám az önálló vagy más mű­velődési intézményben — el­sősorban művelődési otthon­ban — működő ifjúsági klu­bokat, amelyekben a szóra­koztató, művelődő, szabad idejük egy részét együtt töl­tő fiatalok rendszeresen ta­lálkoznak. Akkor tehát min­den rendben. Nem. Nincs minden rendben. Kétségtelen, hogy léteznek jó példák, ör­vendetes eredmények. De csak ezeket számon tartani, a gon­dokról, a még megvalósítás­ra váró feladatokról szólni egyszerűen káros lenne. A számok azt mutatják, hogy évenként szaporodnak az ifjúsági klubok. A szá­mok nem hazudnak. Igazuk azonban csak a dolog egyik oldalára vonatkozik: a meny- nyiségre. Mert e klubok kö­zött a kelleténél még mindig több az olyan, amelyik egyet­len ember, a klubvezető által 'kényszerűen kitalált progra­mot valósít meg. Egy kérdés itt nem jogos, csak egyszerre kettő. Miért nem épít jobban a klubvezető a tagokra? Miért nem igénylik a klubta­gok, hogy beleszólhassanak a havi program összeállításába? Azért a kettős kérdés, mert egyik helyen erről, a mási­kon arról van szó. Az ifjú­sági klub csak akkor lehet igazán, klub, ha a tagok ér­deklődése, kívánságai szerint és közreműködésével szervez és valósít meg minden ren­dezvényt. Jó példa erre a többi között a budapesti, er­zsébetvárosi ifjúsági klub, amelyik egy nagykörúti bér­ház egyik emeletén kapott csak helyet, mégis kiválóan működik. Ha valaki külföldön — vagy belföldön — járt, diafilmekkel, fotókkal illuszt­rált élménybeszámolót tart a többieknek. Más játékmester­nek szegődik és vidám vetél­kedővel tűzdelt foglalkozást vezet egy alkalommal. Ismét mások azt mutatják be a töb­bieknek, mivel töltik az ide­jüket odahaza. Aki rajzol, fest, megrendezi a saját »•klubtárlatát«. Aki verseket tanul, »előadóestjén« elmond­ja a neki legkedvesebbeket. És így sorolhatnám tovább. Attól klub tehát a klub, hogy szervezett keretek között művelődve és szórakozva, az érdeklődésüknek leginkább megfelelő témákhoz közösen megkeresik ezek a fiatalok a legalkalmasabb kötött és kö­tetlen formákat. Van más gond is. Mint már említettem, egyre több ifjúsá­gi klub alakul a művelődési otthonokban. Jó ez. Nagyon jó. A már írásban is meg­fogalmazott közművelődési kívánalmaknak megfelelően így lesznek a művelődési ott­honok egyre jobban az ifjú­ság otthonaivá. Tényleg lesz­nek? Igen, de csak ott, ahol a fiatalok nem az ifjúsági klub helyiségét ismerik és lá­togatják egyedül az épület­ben. Mert sok helyen ma még az okoz gondot, hogy a lá­nyok és fiúk útja a főbejárat­tól a klubszobáig meg vissza vezet. Nemigen vesznek tu­domást az épületben zajló más rendezvényekről, a mű­velődési intézmény egésze ál­tal nyújtott lehetőségekről. Nem tudják — vagy csak ke­vesen közülük —, melyik ajtó mögött van a könyvtár, mi folyik az első emeleten, mi­lyen szakkörök munkájában vehetnének részt és így to­vább. Azt is mondják, hogy kis településen kicsi a pénz, ke­vesebb a lehetőség, mint *a nagyobbakon. Hiába jut egy- egy szoba a klub számára, bi­zony nem tudnak sokrétű, változatos programot biztosí­tani. Erre is van megoldás. Például a vándorprogramok, amelyek négy-öt közeli tele­pülés klubjába is »ellátogat­hatnak«. S okáig folytathatnám, de a hangos gondolkodást is abba kell hagyni valahol. A közművelődési for­mák között megkülönbözte­tett figyelmet érdemlő ifjú­sági klubokkal kapcsolatban vannak még gondok, de, mint láthattuk, mindig akad meg­oldás is, ha népművelők és klubtagok, fenntartók és használók egyaránt — és kö­zösen! — gondoskodnak és cselekednek. M. L Május Kiállítás az I.J<erületí művelődési házban Á nő fekete-fehérben A nő a képzőművészetiben mindig hálás téma volt. A barlangrajzok, a klasszikus szobrok, a középkori madon­nák, az orosz portrék, majd az impresszionisták nőalak­jainak alkotóin keresztül Pi- cassóig, vagy a ma élő kép­zőművészekig minden alkot! szívesen választotta témának.. Az anyaság, a női szépség állandó ihlető. Ha megnézzük, ugyanaz a mosoly ragyog a madonnák arcán, mint a leg­modernebb festők fiatal anyáién, és láthatunk tiszta, szép női arcokat a mai festők vásznain ugyanúgy, mint ez­előtt ötszáz évvel. A téma tehát örök. Az ábrázolás mód­ja, technikája azonban válto­zik. Talán ezért is volt izgal­mas a budapesti I. kerületi művelődési ház, a Hazafias Népfront és a KISZ-biaottság kezdeményezése, amely arra hívta föl az ország fotósainak figyelmét, hogy a nőt ábrázol­ják. A kiállításra, melyet a hé­ten nyitottak meg a főváros­ban, több mint hatsizáz alko­tás érkezett. Mintegy' hatvan képet mutattak be: a legkü­lönbözőbb korú, érdeklődésű lányok, asszonyok szerepelnek ezeken. Az ország, többségük­ben amatőr fotósai az élet különböző eseményeit »kap­ták lencsevégre«, és igyekez­tek ellesni a nő jellegzetes pillanatait, örömét, bánatát, gondját, kapcsolatait. Igaz, láthatunk sokszor megörökített, ugyanazt a hely­zetet ábrázoló, ismert megol­dással készült képeket. A Tánc, a Keringő ezerszer lá­tott képek, és nem azért unal­masak, mert már láttunk ha­sonlóit, hanem, mert nem tud vele újat mondani a szerző. Ugyanez vonatkozik a cigány­partékra is, amelyeknek eg­zotikusságán nem lépett túl a fotós. Érdekes viszont, hogy az első díjat nyert budapesti Tomhauser István éppen egy nagyon sokaik által fényképe­zett témát, az anyaságot tud­ta úgy megkomponálni, hogy méltán lett a kiállítás egyik legmegragadóbb alkotása. Fo­tóján egy nagyon fiatal anya szoptatja újszülöttjét. Az anya arcából szinte nem is látszik semmi, csak az állá­nak egy részlete, amelyen ott a gyengéd mosoly; ruhátlan válla, karja azonban csodála­tos egységbe forr a gyerek apró testével. Másik képe, a Karbantartás egészen más té- Ina. Egy öreg, vakító fehérre meszelt falusi ház döngölt földjét sikálja a háziasszony, aki az épülettel egyidős lehet. A képet szinte mérnöki pon­tossággal szerkesztette meg. A falak, az ablakok, a küszöb, a siikálórangy — mind jelen­tőséget kapnak. És derűt, i amely sajnos sok képből hiányzik. A második díjat Gyenes Kálmán kapta, Kofa és öre­gek napközije című képeiért Érdekes, hogy az öregséget milyen soikam és jól ábrázol­ták. Gyenes Kálmán Kofa cí­mű képén egy igazi, lompos, nagyszájú piaci árus asszony kínálja portékáját. A jól el­talált portréhoz hasonlók az öregék napközijében üldögélő, kissé riadt, határozatlan asz- saonyok is, akiknek félszeg mosolya, mögött ott érződik, hogy nem szoktak a semmit­tevéshez. A harmadik díjat munka­társunknak, Gyertyás László­nak ítélték, megosztva Eise- mann József sportfotóival. Gyiertyás Lászlónak két képe került a legjobbak számára fönntartott helyre. Öröm cí­mű fotóján ugyanaz a mosoly van az anya és a gyermek ar­cán. A kisgyereknek azt a pillanatát örökítette meg, ami­kor az anyához tartozás már tudatos is. Másik képe, a Ra­gaszkodás, embereknek és tár­gyaiknak nagyszerűen kifeje­ződő egysége. Göcsörtös botot szorongat egy öregasszony. Besüppedt oldalú házához ha­sonló a lilogatlan arca is. Te­kintete azt mondja: ő elvá­laszthatatlanul ide tartozik. A kiállítást tavaly, a nőik nemzetközi éve alkalmából hirdették meg. Hálátlan sors? Erich Käst­ner nevéről nem versei, elbe­szélései jutnak az olvasó eszé­be, hanem humorral áldott if­júsági regiényei: az Emil és a detektívek, a Május 35, a Pi­ci és Anti, A két Lotti és A repülő osztály. Egy nagyon tisztességes, eredendően hu­manista írói egyéniség »-jó­kedvében« írott művei. Gyer­mekeknek és mosolyra min­dig (kész, gyermeklelkű felnőt­teknek szánt írásai. Nem, nem hálátlan írói sors és utóélet ez. Hiszen gyerek­kori olvasmányaink alapvető élményként bennünk élnek, alakították egyéniségünket, formálták akkor még puha tudatunkat. S Erich Kästner — aikinek könyveit a fasizmus korszakában máglyára dobál­ták — három fontos dologra tanított bennünket műveivel: becsüljük a családeszményt, a közösség erejével próbáljuk megoldani egyedül megoldha­tatlan feladatainkat, legyünk emberségesek minden időben, minden viszonylatban! A kaposvári Csiky Gergely Színház jól választott akkor, amikor Kästner Május 35 cí­mű regényét színpadra vitte. Hiszen e mű forgatagos, örök­ké változó helyszíneivel egye­nesen kínálta magát a feldol­gozásira. S ezt a munkát a Pi- nocchío-val már bizonyító és országos méretű sikert arató Litvai Nelli vállalta magára. Még sohasem olvastam arról egyetlen szakfolyóiratban, lap­ban sem: milyen nagy jelentő­ségű dramaturgiai munka fo­lyik ebben a színházban. S itt nemcsak az adaptációkról van szó, hanem az úgynevezett »kész darabokról« is, melyek az írói kezekből már kikerül­tek, de feszessé, sallangtalan- ná a megvalósítók dramatur­giai munkájával válnak. Aki olvasta is, látta is például Sütő András Egy lócsiszár vi­rágvasárnapja című művét, az tudja ezt. Felvételünk a próbán készült. csódabolygónkon. A kästneri lényeg ez: protestáció minden, szabályokba kényszerítő né­mákra épülő világ ellen. De ez így nagyon is »fel- nőttes«. Holott a színpadon fergeteges játék.. kacagtató gag-sorozat tombol. Királytig­ris, álomból realizálódott oroszlán, szárazföldi bál­na, nem létező békés szörny — a Moszkoja riogatja a Konrád nevű kisfiút, s mulattatja a néző gyerekeket. Ütöd ott, de jószí­vű indiánok, puffancs lusták, iskolapadba kényszerült go­nosz szülők, patvarkodó törté­nelmi hősök árasztják el a színpadot. Ezernyi ötlet a cse- leikvésben, a díszletben, a jel­mezekben. Minden együtt, egyért — a sikerért, mely nem is marad eh A Május 35 olyan darab, mely — ritka az ilyen —iga­zi csapatjátékért kiált. S va­lóban: csapatmunka eredmé­nye ez a produkció. Sok apró, A Május 35 színpadra te-1 majdnem azonos méretű sze- remtése tökéletesre sikerült. S j rep. A színészek — érezhető ezt nagyban segíti az, hogy az j— élvezik a sok átváltozást, átdolgozó, Litvai Nelli olyan s nagy kedvvel kcmédiáanak. alakokat álmodott a darabba. ! Nem lennénk azonban igazsá- kik az eredeti regényben nem j gosak, ha nem említenénk szerepelnek; a színpadi mű- I név szerint is Pogány Judi­ben viszont az a funkciójúk, hogy újabb és újabb helyszí­nekre, újabb csodavilágokba röpítsék hőseinket: a kelekó­tya patikust, egy kisfiút és egy görkorcsolyás pacit Litvai Nélli úgy idézi meg az író — más műveiben in­kább jelenlévő — humanitá­sát, hogy rosszindulatból, ér­zéketlen leiekből gyúr figu­rákat. Szépre szenvteleneket, miesei igazságra nem hajlóikat, fantáziával ,nem áldottakat. tot, aki felszabadultan sok megfigyelés-részletből építi fel Konrádot, ezt az általa kiskamasznak megformált fiúcskát. Nagybátyja, a poén- tulajdonos agglegény: Pólyák Zoltán. A csodapacit Helyey László alakítja makrancos, fa­lánk és örök-jókedvű ken­taurrá. Csákányi Eszter em­beri, lompos és szeretnivaló szörnyetege az előadás legkel­lemesebb pillanatait szerzi. Tóth Béla, Dánffy Sándor, Ve­lez Olivia, Kiss Jenő, Szegó Zsuzsa az »üldözőboly«. Gazdag Gyula, az ismert filmrendező vendégként állí­totta színpadra a művet. Az eddigiekből is kiderült: pom­pásan. Asher Tamás díszlet- tervezőként mutatkozott be, szemet gyönyörködtető, ugyan­akkor stílusparódiát is adó díszleteivel. Csővári Lenke jelmezei bűbájosak. Nagy sze­rep jutott Haraszty István színpadtechnikusnak is. Jó érzésűiéi és örömmel fogadtuk, hogy a darabhoz a színház Weöres Sándortól kapott csengő-bongó verseket. A »házi komponista«, Jeney Zoltán ismét remekelt: tehet­ségéből még Mozart, Bizet persziflázsra is futotta. Na­gyon reméljük, hogy dalai megélnek majd önállóan is. Weöressel mondom: »Május harmincötödiké, / bizony gya­koribb lehetne« ,az életünkben. Leskó László 2700 kötet olvasnivaló A közművelődésnek vasásnak egy újabb »-várát« adták át szerdán Fonóban, a mezőgazdasági könyvhónap alkalmából a falu olvasni szerető lakóinak. A Göllei az ol-, nősen sokat tett azért, hogy ez a könyvtár minél előbb Simon Márta Ok üldözik végig hőseinketi Községi Közös Tanács külö­dénárral kezdte A szóládi Ősz József, a haj­danvolt suszter, most kazán- kezelő. De szabad idejében — akárcsak korábban —■ a ha­tárba indul, hogy értékes ré­gészeti leleteket találjon. Le­het ezt így csinálni? Ügy lát­szik, ahogy ősz József teszi, úgy lehet; ott megmozdul a föld is, és kiadja kincsét. A nagy kert csalogatta át a szomszéd községből, Kötésé­ből, ősei földjéről, de Bala- tonföldváron várják a kazá­nok. A szóládi őszödi utca 17. szám alatt la­kik ez az em­ber, aki annyi értékes régé­szeti lelettel gazdagította már a somogyi múzeumot. So­se tartott ma- J gánál olyan értéket, mely nem illetné meg: a köznek adja. — Mióta fog­lalkozik ré­gészkedéssel? — A negyve­nes évek ele­jén pénzgyűj­téssel kezdő­dött: találtam egy I. István korabeli dé­nárt, de ezt rögtön eladtam. [ Kaptam is érte negyvenkét pengőt Pécsen. rá őseink veremlakásamak a maradványaira, melyeknek a belsejét festéssel is díszítették már. Ilyen faltöredéket adtam a múzeumnak is. Jól ismeri a vidéket, ahol él, a dédszüleitől megőrzött történetek ■ szereplői között Patkó Bandi is megfordult. Szabad idejében a friss szán­tások hasadékaiban barangol, mert ilyenkor kerülhetnek slő a leletek. Rádpusztán szinte csak le kellett hajolnia egy római házi isten szobráért.., A múzeumban tekintélyt ví­vott ki magának Ősz József. Könyvtárának értékes kötetei azok a régészeti szakkönyvek, melyek útba igazítják. A családban csak az utóbbi időben kezdték elismerni ér­tékes munkáját, tudását. Es a falu? Az iskola? Ott­hon őrzött régészeti és nép­rajzi anyagából néhány éve Kötésén rendezett egy érdek­telenségbe fulladt kiállítást. ■— Sok mindent lehetne csi­nálni, ami a tanácsnak, az is­kolának lenne a dolga — mondja. És milyen könnyen megfe lelhetnének ennek a követel menynek egy ilyen ember se­gítségével ! Felújított lakása szinte házi múzeuma lehetne a község­nek, ahol megismerhetnék múltjukat, történelmüket.1 Mindezt élettel töltené meg Ősz Józsi bácsi, mert tudása, a régészet iránti vonzódása tartalmas és gazdag. Horányi Barna mű­iéi 1954-ben egy megyei zeumi kiadványban tűnt először ősz József leletbeje­lentő neve. Kőkorszakbeli használati eszközök, csontma­radványok jutottak a múzeum birtokába gyűjtése nyomán. — Hogyan talál az ember leletet? — A vízmosásban érdemes keresni. Ilyen helyen találtam elkészüljön. Az elmúlt 25 év­ben többször kellett költöz­tetni az olvasnivalót, míg vé­gül a mostani épületben — melyet 180 ezer forintos költ­séggel alakítottak át erre a célra —, végleges' helyet ka­pott. 2700 kötet sorakozik a vadonatúj polcokön. És ez a készlet évről évre gyarapodik, hiszen évente több mint száz kötet érkezik, hogy friss ol­vasnivalót adjon a falu öt­száz lakójának. Szita Ferenc, a megyei könyvtár igazgatója adta át az új létesítményt leendő gaz­dáinak, akik zsúfolásig meg­töltötték a könyvespolcok kö­zött szabadon maradt helyet. A fonóiak verssel, énekkel köszöntötték az új könyvtá­rat, azután valamennyien az előadóterembe vonultak — mert előadóterem, színházte­rem, KISZ- és pártheiyis-ég is tartózik a létesítményhez —, hogy dr. Sárközy Péternek, a MÉM Mérnöktovábbképző In­tézete professzorának előadá­sát meghallgassák, a mező- gazdasági vezetésben kiala­kuló emberi kapcsolatokról. Perceken belül szinte baráti légkör alakult ki az előadó és a hallgatóság között, ami bizony — és ezt sajnálattal kell megállapítanunk — a hasonló jellegű előadásokon ritkaság. Az előadást kötet­len beszélgetés követte. Megyénk 137. ilyen könyv­tárát avatták szerdán Fonó­ban. Ezt az ünnepséget kü­lönösen emlékezetessé tette az, hogy a nagyberki faragó­szakkör tagjai legszebb fafa­ragásaikból kiállítást ren­deztek itt. mgä/miop i

Next

/
Thumbnails
Contents