Somogyi Néplap, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-17 / 40. szám

Hiányzó bizonyítványok IHttn doki Lászlóné fonónő 1930-ban született. Az idén. végzi el — egy év alatt — az általános iskola hetedik-nyol­cadik osztályát. Most vizsgá­zott a hetedik anyagából: 4,7-es átlagot ért el. Tizen­nyolcán járnak egy osztályba, köztük a férje is, áld ugyan­ilyen jó eredménnyel végezte el a hetediket. A csoportban, amelynek Mándokiné az osz­tálybizalmija, nagyrészt ha­sonló korúak tanulnak. He­tente két alkalommal hat órát — munkaidőben. A »ki­esett« idő azonban nem je­lent keresetkiesést; fizeti a vállalat. Mándoki Lászlóné szabad­kozik, amikor arról kérdezem, hogy miért most kerül sor a tanulásra. Azt mondja, egy­szerűen elmaradt ez a két osztály, amikor annak lett volna ideje. Most, hogy már a lánya is nyolcadikos, úgy döntöttek a férjével, hogy megpróbálják befejezni az általános iskolát. — Bár már hamarabb kezdtük volna! — mondja. — Ha fiatalabb lennék, talán még tovább is tanulnék, any- nyira belejöttem. Érdekes, hogy sok mindenre emlék­szem régi tanulmányaimból, pedig mikor volt az már... A gyárban sokan vannak, akik nem végezték el az ál­talános iskola nyolc osztályát. Én mindenkinek azt mondom: kezdje el, mert érdemes. Van is kinek elmondani, hiszen a Pamutfonó-ipari Vál­lalat Kaposvári Gyárában 289-en nem végezték el az ál­talános iskola nyolcadik osz­tályát. Számuk 1974-ben 310 volt. Ez azonban mégsem je­lent csökkenést, hiszen azóta kevesebben dolgoznak a vál­lalatnál, s így az arány in­kább növekedett. Ez nagyon elgondolkoztató. Sőt: aggasztó; Bajer Nándor, a gyár igaz­gatója erről azt mondta: — Rólam már azt beszélik a városban, hogy vesszőpari­pám ez a téma, mert ahol le­het, elmondom: a kerékkötő­je a korszerű technikának, ha dolgozóink több mint húsz százalékának nincs meg az alapműveltsége. Így nem le­het korszerűsíteni, új gépeket bevezetni! E húsz százalékhoz ugyanis nemcsak segédmun­kások tartoznak, hanem so­kan a gépen dolgozó betaní­tott munkások közül is. A hetedik-nyolcadik osztály el­végzése alapkövetelmény len­ne. Lenne! Ezzel szemben mi a helyzet? A hozzánk jelent­kezők jelentős részének nincs meg az általános iskolai vég­bizonyítványa. Mi néhány év­vel ezelőtt itt, a gyárban meg­kezdtük az oktatást. Ide jön­nek hozzánk a tanárok. A legszívesebben mindenkit »be­iskoláznánk«. De nem megy. Pedig a meggyőzés és az anyagi juttatások valamennyi formáját fölhasználjuk. Mun­kaidőben tanulhatnak, ingye­nes a könyv, a tanszer, s az iskolai eredménytől függően jutalmat kapnak, ha pedig be­fejezték, fizetésemelést. Kényszeríteni senkit sem le­het. De kérdezem: mi az oka annak, hogy a hozzánk belé­pő fiatalok harminc év alat­tiak között növekszik azok­nak a száma, akik csak öt­hat vagy még ennél is ke­vesebb osztályt végeztek. Hol voltak, amikor iskolába kel­lett volna járniuk? Hogyan csúszhattak ki az állami ok­tatás kereteiből? A gyár — akár csak a többi munkahely — mindent megpróbál ezek­nek az embereknek az érde­kében. Még önnön makacssá­guk ellen is. De nem elsődle­ges feladata az iskolai kép­zés. Szigorúbban számon kel­lene kérni az iskolába járást. Az általános iskola elvégzé­se nálunk kötelező. Néhányan mégis »kicsúsznak« ebből a körből. A megyei pártbizott­ság fölmérése szerint a so­mogyi betanított munkások 50 százaléka nem végezte el a hetedik-nyolcadik osztályt... A társadalom nagyon sok ál­dozatot hoz, hogy ezt az ál­lapotot fölszámoljuk, de min~ den társadalmi segítség kárba vesz, ha nem találkozik az egyén igyekezetével. Dr. Szabó Sándor, a gyár személyzeti vezetője, majd­nem mindenkiről tudja, hogy milyen iskolát végzett. Ami­kor belép valaki, a kérdések egyike az, hogy elvégezte-e az általános iskolát. Ha nem, rögtön fölajánlja a lehetősé­gét, hogy gyorsan elvégezheti. Kevés eredménnyel. — Volt már olyan, aki je­lentkezett, kétszer el is ment az iskolába, harmadszor már nem. És olyan is, aki csak a munkaidőben tartott órákat látogatta, szabad idejéből már nem volt hajlandó áldozni a tanulásra. Tervet készítettünk a beiskolázásról. Egyenként odamentünk a dolgozókhoz és megkérdeztük, akarnak-e járni. Volt, aki kijelentette: ►»eddig is megvoltam nélküle, minek nekem már a tanulás«. És az a szomorú, hogy eze­ket a válaszokat gyakran fia­taloktól kapjuk. Az iskolába jelentkezőknek több mint fe­le a negyven év körüli kor­osztályból kerül ki. Tavaly a 18 végzős közül 14 elmúlt már negyven éves. Az kellene, hogy hozzájuk csatlakozzanak a fiatalok is. Ilyen lehetőség a munka melletti tanulásra más fokon már nincs. Sem a középisko­la, sem a főiskola, sem az egyetem munka melletti el­végzése nem jár ennyi ked­vezménnyel. Mégis sokan vál­lalják a tanulást. Azok pedig, akik a hetedik-nyolcadikba nem jelentkeznek, gyakran maguk sem tudják megindo­kolni, hogy miért nem. Ké­nyelmességből, tunyaságból? Pedig elég körülnézniük sa­ját környezetükben: találnak példát arra, hogy érdemes tanulni. A vállalat biztosította a feltételeket. Most azokon a sor, akiknek érdekében mind­ez történik. Simon Márta •• Ülést tartott a Berzsenyi emlékbizottság Tudományos ülés Kaposváron — Szobrot avatnak Niklán A megyei művelődésügyi osztály tegnap összehívta a Berzsenyi emlékbizottság tag­jait, hogy ismertesse az ün­nepségsorozat végleges prog­ramját. A Magyar Tudományos Akadémia június elején, szombathelyi ülésén elsősor­ban a Berzsenyi évfordulóról emlékezik meg. Tudományos tanácskozás szerepel a somo­gyi rendezvénysorozatban is: Kaposváron vitatják meg Merényi Oszkár könyvét, me­lyet a nagy költőről írt. Vas és Somogy megye kö­zösen versmondó versenyt hirdetett Berzsenyi emlékére, a költő halálának 140., szüle­tésének 200. évfordulóján. A somogyi döntő áprilisban lesz, a két megye legjobbjai pedig május 7-én találkoznak Nik- lán. Május 9-én, illetve 18-án fúvószenekari és kórustalál­kozóra hívtak meg a vasiak két-két somogyi együttest. Somogy fotó, Vas kisgrafikai pályázatot hirdetett: a fotó­pályázaton bárki' részt vehet, a képek témájául a Berzse­nyi-emlékeket választhatják a fotósok, a pályázati határidő április 30. Somogyi együttese­ket várnak Celldömölkre, ahol Berzsenyi emlékestet rendez­nek. A Magyar írók Szövetségé­nek költői szakosztálya Fodor András szervezésében Kapos­váron, Marcaliban és Niklán ünnepi műsort, valamint ta­lálkozókat rendez. A költők tiszteletadása Ka- posváron a megyei könyvtár­ban május 10-én lesz. A me­gyeszékhelyen ebben az idő­ben. mutatják be Martyn Fe­renc Berzsenyi-illusztrációit, majd egy Berzsenyi-ikonográ­fia kiállításért cserébe Vas megyébe utaznak a rajzok. Berzsenyi születésnapjának évfordulójára lesz készen az új irodalmi kiállítás Niklán. Erre az időre helyreállítják a költő méhesét is. A niklai kúria előtt ugyancsak május 7-én avatják föl Berzsenyi Dániel kőből faragott szobrát. A niklai rendezvényeknek már az újjáalakított művelő­dési ház ad otthont. Lelkesen készülnek az évfordulóra a marcali és a marcali járás fiataljai is. A Berzsenyi évfordulóra emlékbélyeget jelentet meg a Posta, Niklán emlékbélyegző­vel látják el az itt feladott lapokat. A kaposvári levéltár kiállí­táson mutatja be a Berzsenyi­dokumentumokat, a tanulók­nak dokumentum másola­tokból albumot készítenek. Az évfordulóról megemléke­zik a honismereti mozgalom is. A levéltár idei évkönyvé­ben napvilágot lát egy tanul­A kulturált vendéglátás tennivalóiról tanácskoztak mány, mely egy eddig isme­retlen. Berzsenyiről készült festményt mutat be. A kép a Magyar Nemzeti Galéria tu­lajdona, s ezt a portrét vá­lasztotta a rendzvények emb­lémájául a somogyi Berzsenyi emlékbizottság. A kaposvári Berzsenyi ál­talános iskola ünnepi műsor­ral adózik névadója emléké­nek; a megyei könyvtár a TIT-tel közösen a megyében mintegy negyven ismeretter­jesztő előadást tart Berzse­nyiről. A Somogy című folyóirat nyári számát Berzsenyi emlé­kének szenteli. H. B. Fehér falak között — egyedül A két ház úgy lapul a járda mellett, hogy alig ve­szi észre az ember. Aprók, fehérek, sze­rények és na­gyon öregek. A kerítés is beleillik a kép­be : az idő már erősen megté­pázta deszkáit. Az ajtókat alacsonyra méretezték csakúgy, mint a szobát. A belépőnek ügyelnie kell a homlokára. Bent duruzsol a 'kályha, szól a rádió. Vado­natúj készü­lék az öreg fa­lak között, új zene szól a ré­gi gerendák alatt. A ház lakója, Egyed Kovács Ferencné elmenni készül. Gyuláné örül a látogatóknak. Végre van ki­vel beszélgetnie, mert külön­ben csendesen telnek a napok. Csak a rádió hoz valami vál­tozatosságot. ■lÜttM... •— A Bözsi vette — mutat a készülékre Annus néni. — Amikor náluk voltam, Pécsen, ö az unokám. De van déduno­kám is, már nyolc. Pécsre sze­retek menni a gyerekeknez — folytatja. — Ott mindig me­leg van, 'központi fűtés. Még cipőt sem kell húzni, az em­ber naphosszat harisnyában járkálhat a lakásban. Persze egy hétnél tovább Annus néni sincs ott szívesen. Mert annyi minden történhet addig itthon. Ott a baromfi és a macska. — Nekem alig kell valami. Sütök egy-két tojást, az elég. Mindennel így vagyok. Vil­lanyt sem sokat pazarolok. Amikor lefekszem, még vilá­gos van, amikor fölkelek már nincs sötét. Nappal meg mi­nek a villany? Valaha sokat bíró, dolgos asszony volt. Naphosszat ott gömyedezett a földeken. Most azonbrfn már nehéz lenne a kapa, hisz elszaladt 73 év. A háború előtt más földjét mű­velték az urával harmadrész termésért. Utána a saját nyolc holdjukat. 1929-ben jöttek Pa- tosfára, és ez a fehér ház lett az otthonuk. Öt gyereke szü­letett, négy él, mind családot alapított, másutt. Ö meg itt maradt a férjével, az édesap­jával. Azután meghalt a férj, meghalt az apa, és ő egyedül maradt, de nem magányosan. — Régebben horgolni is sze­rettem, de már nem olyan jó a szemem. így most rádiózga- tok, meg olvasok szemüveg­gel. Néha eljön valamelyik dédunokám. Akkor behordják nekem a fát, a vizet, hetekre valót. Még azt sem kell csi­nálni. Ha meg jó idő van, sé­tálni szoktam, beszélgetni, viccelődni. Gyorsan mennek a napok. Képek kerülnek elő. Meg­sárgult felvételek, fiatal fér­fiak, nők: későbbiek az uno­kákról. Mind kedves emlék. Néha előveszi, nézegeti őket. Máskor csak gondolatban lát­ja, itt vannak vele a falak között, és akkor nincs egye­dül. A másik ház lakója sokkal magányosabb. Egyedül ül a félhomályba burkolózott szo­bában, és várja a napokat. Kovács Ferencné 1897-ben született, ebben a kis házban, és azóta itt él. Három gyerme­ke koporsójánál állt már fe­kete kendőben; az urát is el­temette még 1946-ban. Senkije nem. maradt. De erősebbnek bizonyult az időnél, az tette keménnyé őt. — Tíz hold földet művel­tem egymagám — meséli —, amikor a férfiak az első há­borúban harcoltak. Egyedül álltam az eke mellett,, egyedid vetettem, és egyedül arattam, amikor még élt a családom. Már akkor egyedül voltam. A termelőszövetkezet meg­alakulásakor az elsők között volt, aki csatlakozott a közös­höz. Keményen dolgozott ott is, fáradságot nem ismerve. Nyugdíjazása óta is csak el­járt a gazdaságba, amíg bírta a munkát. Mert mit tehetett volna otthon? Amikor végleg a négy fal közé kényszerült, a szomszédok nyitották rá az ajtót, ők segítettek, ha nem hírt egyedül a ház körüli munkákkal. De most már nem marad tovább. — Nem várok meg még egy telet. Most is fát kellene ven­ni, aztán ha megvan, ki hord­ja be? A kocsiról csak lebo­rítják a ház elé, én meg egye­dül nem tudom becipelni. El kéne menni az öregek ottho­nába. Azt mondják, ott törőd­nek az emberrel, ott ápolják, gondját viselik. Mert nyáron csak jobban elvan az ember, de a tél... Nem várom meg a következőt. A házak dideregnek a hi­degben. Az öregek is fáznak, még a kályha sem melegít eléggé. Egyre több melegre vágynak. Van, akit szeretnek, akikről gondoskodik a család. Mások egyedül, magányosan várják a tavaszt. Leslie a pos­tást, hozza-e már a nyugdíjat, meg azt a pár forintot, melyet a tanács juttat nekik. Várják, hogv betér-e hozzájuk valaki. Csak pár szóra, mert akkor nincsenek egyedül. D. T. Annus néninek gondját viseli a család. Demográfiai gondok Lengyelországban Lengyelországban — a többi szocialista országhoz hason­lóan — intézkedéseket hoznak a lakosság számának növelése érdekében. E célból 1975-ben A kedvezőtlen jelenségek mellett meg kell említenünk a lengyel demográfiai mérleg alakulásának egyik kedvező oldalát is: az ország lakossá­kormányszervet alakítottak, gának száma három évtized A néptáplálkozás fejleszté­sének elősegítését határozta meg legfontosabb feladatának a munkahelyi, valamint a gyermek- és diákétkeztetés minőségi színvonalának javí­tását, s a kulturált vendéglá­tás tennivalóit tárgyalta meg hétfőn reggel kezdődött köz­gyűlésén a Magyar Szakácsok és Cukrászok Szövetsége. ' Venesz József, a szövetség elnöke, beszámolójában hang­rintnormák, az előfizetéses normarendszer módosításá­nak szükségességét, a korsze-. rű táplálkozás — egészsége­sebb nyersanyag-felhaszná­lás, speciális üzlethálózat •— feltételeinek bővítését. Beje­lentette, hogy a szövetség az idén. az arra érdemes magas gasztronómiai színvonalú ét­termekben, vendéglőkben a szövetség elismerő és védnök­súlyozta a korszerűtlen, fo- ségét jelentő táblát helyez el. rét. amely összehangolja a külön­féle minisztériumok intézke­déseit. A lengyel szociálpolitikai program fontos vívmányai kö­zé tartozik a fizetett szabad­ság meghosszabbítása és a kis­gyermekes anyák számára biz­tosított három év fizetés nél­küli szabadság. Módosították a családi pótlék rendszerét is, amely így az alacsony jöve­delmű, több gyermekes csalá­dok számára igen kedvezővé vált. Komoly ösztönzést jelen­tenek a fiatal házaspároknak nyújtott, lakás" és bútorvásár­lásra fordítható állami köl­csönök is. Ezek a kedvezmé­nyek lehetővé teszik, hogy le­küzdjék a születések számá­ban a 60-as évek óta tapasz­talható fokozatos csökkenést. Az előrejelzések szerint a szü­letések száma hamarosan is­mét meghaladja az évi 600 ez­alatt, a felszabadulástól nap­jainkig 24 millióról több mint 34 millió főre emelkedett. A népességnek több mint 50 szá­zaléka városokban él, ami azt mutatja, hogy Lengyelország 30 év alatt mezőgazdasági né­pességű országból ipari állam­má lett. A háború óta eltelt időszak másik jellemzője az átlagos életkor emelkedése. A nők átlagos életkora a 30 év­vel ezelőtti 51,4 évről 73,8 év­re, a férfiaké pedig 48,2 évről 66.8 évre emelkedett. Ugyan­csak jelentős — elsősorban az újszülöttek és a gyermekek között — a halálozási arány csökkenése, ami a háború előtt 18 százalék volt, ma pedig 2-»- 3 százalékot tesz ki. A hosszú távú előrejelzések szerint Lengyelország lakossá­gának száma 2000-ben 38—40 millió körül lesz. Köznmliés közelről A közművelődés sarkalatos pontjait tette nagyító alá a televízió új sorozatának szom­bati adása. Művelődés politi­kánk egyik legfontosabb kér­dése kapott hangot a riportok nyomán: hogyan lehet min­denkié egy művelődési intéz­mény? Mi a módja annak, hogy az emberek hasznosan töltsék el növekvő szabad ide­jűiket: mit tehet a művelődé­si ház vagy egy olyan elzárt- nak hitt intézmény, mint a múzeum? A múzeumiban különböző kiállításokat lehet megtekin­teni, de ami a vitrinek mö­gött van, az a köztudat sze­rint a szemlélő számára is­meretlen világ. Ám, hogy mennyire nem az, erre jó példákat láttunk. A dunaúj­városi ásatásoknál munkások, vasöntők, nehéz fizikai mun­kát végző emberek segítenek a régészeknek. Ezen keresztül szinte maguk is amatőr ré­gészekké váltak. Nehéz mun­kához szokott- kezük a szakér­tőkét is megszégyenítő gondos­sággal hántja le a földet a csontvázakról^ fémtárgyakról. Ügy mennek el egy kiállítás­ra is, hogy tudják, értik, mi honnan, milyen módon kerül elő, milyen korból származik, és ismerni akarják a kort is. Hasonló érdeklődésűek azók a gyerekek is, akiket a muzeológusok amatőr gyűjtők­ké szerveztek. Munkájuk se­gítségével sok értékes, régi anyag kerül elő. Innen már csak egy lépés, amit a film is bemutatott: a múzeumban naponta több tucat gyerek for­dult mag. A múzeumi törté­nelemórákon kívül a tanárok mellett néprajzosok is foglal­koztak velük. Előkerültek a népi hangszerek, a bábok; ké­szítésüket szakemberek taní­tották, és a múzeum falai közé életet, vittek az érdeklő­dő gyerekek. S ez nem megy az alkotó-, kutató-, restauráló munka rovására. A szentendrei és a kőbá­nyai művelődési központtal is­merkedhettünk meg. Mind­egyik új, s a szakemberek sze­rint túlságosan a hivatásos művészet számára készült. Nem bizonyos, hogy kielégíti a környéken lakók egyéni kí­vánságait, igényeit. A szent- edreiben például mindössze négy szakköri helyiség van. Azzal vitatkoznunk kell, hogy a kőbányaiban luxus-e a ház külső falán elhelyezett moni­tor, melyen az utcán sétálók láthatják, mi történik egy-egy foglalkozáson. Ahogy a mű­velődési ház igazgatója mond­ta, esténként körülbelül száz gyerek cselleng arrafelé cél­talanul, és ha jó programot lát a monitoron, megnézi be­lülről is. Minden közművelő­déssel foglalkozó tudja, hogy ha nyitva van egy ház ajtaja, ez még nem biztosíték arra, hogy sokan be is térnek oda... S. M.

Next

/
Thumbnails
Contents