Somogyi Néplap, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-15 / 12. szám

r(jLudel± Szevk uztöslcp ! Kaposváron, a Vörös Hadsereg útja 11. szám alatt, az udvarban nagy építkezés folyik. Ezzel a lakók bosszúsága is megkezdődött. Már számtalanszor felásták az udvart szennyvízelvezetés és egyéb okok, miatt, majd betemették. Tavaly november elején újabb, több méter mély és hosszú árkot ástak, amelybe csöveket fektettek, de az árkot nem temették be. A rengeteg kitermelt föld miatt alig van egy kis járható út. A földet az eső mossa, s ahogy apad a földhalom, úgy dagad, hízik a sár az egész udvarban. A vízcsap több méterre van a lakásoktól, ezért napjában többször is végig kell dagasztani a sarat. Velem együtt több kigyermekes anya lakik itt. Segítség nélkül teljesen lehetetlen gyerekkocsival közlekédni. mert csak kézben lehet kivinni az utcára. A kisgyerekeket a hátukon viszik ki a szülők, nehogy nyakig sárosán menjenek az iskolába. Az építőanyagot naphosszat szállító autók egyre jobban feltörik az utat. Néhol fél méter mély kátyú van, s ne­künk azon keresztül kell járnunk, mivel másik út nincs. Az építkezés több évig is eltarthat. Jó volna, ha az illetékesek az itt levő 22 lakóra is gondolnának, és meg- könnyitenék elviselni az építkezés okozta kellemetlensé­geket. Tisztelettel: (Baranyai (f.trenené Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 11. Tisztelt Szerkesztőség! Lapjuk egyik előfizetője vagyok. Csak az a baj, hogy itt. Csurgón nehéz hozzájutni az újsághoz. Hiaba vagyok előfizető, sok lakóval együtt csak akkor kanunk lapot, ha az újságkihordó jókedvében van. tavaly például majdnem két hónapig egyáltalán nem jött. az idén eddig mindössze két újságot kaptam. A postán nem tudnak segíteni, mivel a kézbesítő kihasználja, hogy egyedül van. Gondolom, a postánál is van munkahelyi fegyelem és működik a fe­gyelmi bizottság is, csak egy a baj: igen erőtlenül és gyengén. Tisztelettel: "Xooáei Qértei 8846 Csurgó, Béke u. 1. Házinyulak összehasonlító vizsgálata • • Üzlet összefogással Somogybabodon épül az új élelmiszerbolt, mely a község lakosságának megnövekedett igényeit elégíti majd ki. A helyi tanács. a Petőfi Termelőszövetkezet és a ba- latonboglári áfész fogott ösz- sze, hogy saját erőből old­hassák meg ezt a feladatot. A tanács pénzt ad, szervezi az építkezéshez, a terepren­dezéshez szükséges társadal­mi munkát. A termelőszövet­kezet biztosította a területet, a tsz asztalosai meg az ácsok elkészítik az épület tetőszer­kezetét. A faanyagot is a szövetkezet adja. Az építke­zéshez szükséges téglát, ho­mokot, kavicsot ugyancsak a tsz szállítja díjtalanul a hely­színre. A fogyasztási szövetkezet pénzzel járul hozzá az épít-' kezeshez, és természetesen adja a berendezést. Azt is vállalta, . hogy rendszeresen lesz az üzletben mirelit áru, csomagolt baromfi és tőkehús. Az üzlet zöldség-gyümölcs árusításával is foglalkozik majd. Az olcsó, jó minőségű árut a tsz adja. Követendő példa a somogy- babodi kezdeményezés. A tanácsi a tsz és a fogyasztási szövetkezet vezetői nem csu­pán a lakosság igényeit mér­ték föl, hanem saját lehető­ségeiket is. Ezzel még nem fejezték be a saját erőből, az összefogás­sal történő községfejlesztést. Az üzlet melletti területet már úgy alakították ki. hogy a jövőben egv kisvendéglőt és egv presszót is építenek ide, mert mindkettőre szük­ség van. A harmadik kút Amikor Kaposváron még csak egy benzinkút működött (a vásártéren), évi forgalma meghaladta a 12 millió forin­tot. Az országos átlaghoz vi­szonyítva ez nagyon magas volt. s egyben jelezte, hogy továbbiak megépítésére van szükség. A füredi úti kút után most elkészült a harma­dik is. ugyancsak a 67-es út mellett, a másodikkal szem­ben. A beruházás eddig 4 mil­lió 200 ezer forintba került. Bár december 10-én megnyi­tották. még mindig nincs tel­jesen készen. A Kaposvári Városgazdálkodási Vállalat késedelme miatt csak ideig­lenes kezelőfülkét állítottak fel. A legszükségesebbek eb­ben is megvannak, de a vég­leges épület elkészítését csak az év első felére ígérték. Ak­kor parkosítják a kút kör­nyékét. Ezekkel a munkákkal | együtt az új benzinkút 5 mil­lió forintba kerül. Tekintettel arra, hogy a j szemben levő éjjel-nappal j dolgozik, a közelmúltban megnyílt kút csak reggel 6 órától este kilencig fogadja a gépkocsikat. A kútoszlopokat úgy helyezték el. hogy egy­szerre négy sort tudnak ki­szolgálni. Egyre több, fontos kutatá­si célt szolgáló létesítmény, kísérleti istál­ló épül a Ka- posvári Mező- gazdasági Fő­iskola mel­lett. Nemrég készült el a nyúlház, me­lyet • néhány hete telepítet­tek be. Az épületet a Bikáit Álla­mi Gazdaság dolgozói épí­tették. Az is­tálló fölszere­lése az állami gazdaság tu­lajdona. a technológiát a főiskola kuta­tói tervezték. A nvúlhús jelentős export­cikkünk. Több fajta, hibrid található a köztenyésztésben, j Most a főiskolának az a fel- ' adata, hogy ezek közül né­hánynak az összehasonlító vizsgálatát elvégezze. Ezzel az Országos Állategészségügyi Felügyelőség bízta meg. Jelenleg három fajta egye­beivel telepítették be az épü­letet. A Bikaii Állami Gazda- I ság fehér gyöngy hibridje az egyik, a másik fajta a Kör- nyei Állami Gazdaság új-zé- landi fehér típusa, a harma­dik pedig a Hylyne tenyész- változata, mely Angliából származó kaliforniai fajtájú kombináció. Minden fajtából 60 anya és 14 bak érkezett a főiskolára. Az első fajtaösszehasonlító kísérlet 1977 októberében fe­jeződik be, utána más hibri­deket vizsgálnak majd. Egy vizsgálati szakasz két évig tart. Ezek a kísérletek egyben a főiskolai oktatást is szolgál­ják, hiszen a kisállattenyész­tési gyakorlatok egy részét itt végzik majd. Tavasszal ismét Somogyi művészeti szemle A színjátszó együttesek, vers- és prózamondók, nép­táncosok. népi együttesek. énekkarok, énekes szólisták. | zenekarok, hangszeresek, bá­bosok, parodisták. bűvészek, pantomimesek jelentkezését várják a rendezők a hagyo­mányos tavaszi művészeti szemlére. amelyet amatőr együttesek részére szerveznek minden évben megyénkben. { A megyei tanács művelődés- I ügyi osztálya, a Szakszerve- j zetek Megyei Tanácsa, a , KISZ megyei bizottsága, a j KISZÖV, a MÉSZÖV és a | Latinca Sándor Művelődési Központ az úttörő, ifjúsági és felnőtt csoportok és szólisták jelentkezesét egyaránt várja. Az úttörők bemutatóit az úttörőelnökség irányítja. | Ahogy az előző években, az I idén márciusban is megren­dezik a körzeti bemutatókat, ahonnan a legjobbak a járási ] döntőbe jutnak. Ezt követően j megyei szakági bemutatók j lesznek, amelyeken minden művészeti ág legjobbjai ke- i rülnek egy műsorba. Tavaly először volt úgynevezett ama- | tőr nap, erre az idén. is sor kerül. Az együttesek közül többen megkezdték már a j fölkészülést, a próbákat a ; körzeti bemutatókra, amelye- j két április 20-ig be is fejez- I nek. A művészeti szemlével egy- ! időben szerte a megyében ki- ! állításokat, népi, képző- és iparművészeti bemutatókat i rendeznek. flltin-Depe műkincsei Az örmény geológusok bi­ka- és farkasfej formájú aranytárgyakat találtak az al- tin-depei lelőhelyeken. A két- három évezreddel ezelőtti kultúra a korai indiaihoz, me­zopotámiaihoz és krétaihoz hasonló. A tudósok most to­vább keresik a kézművesek és a papok házait, a temetőt és más archeológiái objektumo­kat. , Csúszka-piszka Megfiatalodik az öreg keverőüzem A Somogy megyei Gabona- felvásárló es Feldolgozó Válla­lat mernyei takarmánykeverő­je az »öreg« üzemek közé tar­tozik. Az öreg üzem azonban hamarosan megfiatalodik. Az ^elszúvasodott faszerkezetet ki­cserélik. helyére vasváz ke­rül. Minden olyan részét le­bontják. amelyik már korsze­rűtlenné vált. Bővítik a kész- áruraktárat is. A keverő leáh lása bizonyos terméskiesést jelent, az újraindulás után azonban — mely előrelátható­lag augusztus végén lesz — gyorsan behozza majd. Addig­ra nemcsak megfiatalodik a keverő, hanem jelentősen nő a -teljesítménye is. Eddig óránként 30, műszakonként 240 mázsa keveréktakarmányt állítottak elő, a felújítás után azonban 50 százalékos kapaci­tásnövekedés várható. Buhapesten nemrégiben így szólt az egyik al Buha a fő­nökéhez: — Ö, fényes elméjű fő Bu­ha! Te, aki megtalálod a gyógyírt minden bajra, segíts! Két éve csak vágjuk a fákat, | és gyártjuk a téli sporteszkö­zöket. Raktárainkban halom­ra hevernek a sílécek és a szánkók. Lassan a huszonne­gyedik hó telik el hó nélkül. Pedig az idén is hogy biztat­tak bennünket. Nem alapoz­tunk a véletlenbe. A két leg­illetékesebb tudóst kerestük fel. Meteo és Rológus profesz- szorok egységesen állították, hogy az újesztendő meghozza a földekre a fehér paplant, lm. eljött január hava, de hogy a hava hol maradt??? Fő Buha megértőnek mu­tatkozott. Beöltöztetett egy egész családot a legmelegebb holmikba, és a televízióba vitte őket. Azóta ott látjuk minden este. Sóvárognak egy sportszerbolt kirakata előtt, és millióknak bizonygatják: most van az ideje a csúszká­lásnak. De ők is csak sóvá­rognak. nem mennek be és nem vásárolnak. De akkor miért kínálják nekünk? Le­het. hogy azt hiszik! mi nem vagyunk elég jól értesültek? Fő Buha így eredményíele- nül próbálkozik. Gondolja, ha mar drága költségen megcsi­náltatta ezt a reklámot, ak­kor ha törik, ha szakad, azt naponta el kell sütni. Arra nem is gondolt, hogy talán el lehetne tenni aktuálisabb napokra. Esetleg el kellene adni. Mondjuk az eszkimó te­levíziónak. J. R. ,30 éve rendületlenül — előre címmel hirdetett pályázatot a Magyar Úttörők Szövetségé­nek Somogy megyei elnöksé­ge és a Hazafias Népfront So­mogy megyei bizottsága, az úttörőszövetség megalakulása 30. évfordulójának tiszteleté­re. A felhívás e'sősorban a kis­diákoknak szól, de részt ve­hetnek a pályázaton az úttö­rővezető tanárok is. A cél: egy-egy úttörőcsapat törté­netének a feldolgozása, meg­alakulásától az 1975—76-os úttöróév végéig. Az anyagnak a mozgalmi munka minden területére ki kell terjednie. Az összegyűjtött dokumen­itumok, mozgalmi anyagok, ! fotók és tárgyi emlékek fel- használásával kiállítást kell készíteni, s ezzel megalapozni a csapatmúzeumot. Az írásos ■ pályamunkát, amely legföl- ] jebb 20 gépelt oldal lehet, j május 10-ig kell elküldeni a ; megyei úttörőelnökség címére (7400 Kaposvár, Lenin utca 14.). A kiállításnak is erre a határidőre kell elkészülnie. [ Az első három díj mellett ; további öt pályamunkát i tárgyjutalommal ismernek el. 1 A benevezés határideje a mai ! nap, de a megkésettek még I postára adhatják jelentkezé­süket. Válóok — Elválok a férjemtől. Egész este a tévé előtt ül­dögél. — Érért akarsz elválni? Mi rossz van ebben ? — Nem otthon üldögél a tévé előtt. A barátnőjé­nél. Kritika — Nemrég olvastam az ön egyik regényét. ■— Az utolsót? — Remélem! Ahogy dukál — Kaptál egyet a szád­ra az asszonytól, igaz-e? — Igaz. — Es te mit csináltál aztán? — Ahogy az dukál! — Vizes borogatást tettem rá. Érvelés Két színész beszélget a televízió büféjében: — jSiért vagy úgy el­keseredve? — Nem én játszom Ró­meót! A rendező a poca­kos Zelenáknak adta a szerepet... — De hiszen neked is van pocakod! — Igen, de én még be tudom húzni! Ami nem tetszik Azt mondja Bogy őszi ói a kocsmában a barátjá­nak: — Határozottan rühellek két dolgot otthon ... — Mit? — A rendetlenséget és a takarítást! Dicsekvés — Kitűnő dolog ez a gáztűzhely! — dicsekszik az ismerősöknek a vidék­ről nagyvárosba költözött asszonyság. — Képzeljé­tek, tegnapelőtt gyújtot­tam be, és mjég mindig ég! Kínos — Nem tudom, mit csi­náljak a férjemmel: álmá­ban beszél .. . — Kínos lehet! Nagyon kínos! A múltkoriban az egész hi­vatal rajta röhögött. Moziban — Lát a kalapom tollá­tól? —r kérdi egy nő a mo­ziban a mögötte ülő férfi­től. — Már igen — feleli a kérdezett. — Lenyirtam. Favicc Két naplopó beszélget: — Miért fűrészeled ezt a fát ülve? — Próbáltam fekve is, de nem sikerült! Semg^Népkp Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-.511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünlc meg és nem küldünk ^vissza: Terjeszti a Magyar Po3ta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinca Sándor u. 6. Felelős vezető; Farkas Béla igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents